Veszprémi Független Hirlap, 1886 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1886-07-31 / 32. szám
somnak az őrétől való különbözését s ennek egyes részleteit előadnám, engedje meg a tek. kir. törvényszék, hogy a közvádló kir. ügyész urnák egy tételére fektessek akkora súlyt, mekkorát a kir. ügyész ur fektetett reá, s mely tétel egyátalán megérdemli a figyelmet. Már az egyik tanútól az kérdeztetett a kir. ügyész ur által, hogy miként lehetett volt magában az egy forint vesztességben elég indok arra, hogy ily irtózatos indulatot gerjesszen és oly szomorú tényhez vezessen, minő az emberölési kísérlet; és a vád előterjesztése alkalmával is hangsúlyozta azt, hogy józan ember, egy forintért emberölésre nem határozza el magát, és hogy a közönséges, józan, logikai felfogással ez nem egyezhetik meg. Ez az egy forint s annak felemlitése, nézetem szerint fontos dolog, mert nézzük csak közelebbről, mi itt az az egy forint? Természetesen, akinek egy millió forint évi jövedelme van, azelőtt csekély dolog; a kinek naponkint 10—20 forint évi jövedelme van, azelőtt már jelentékenyebb, de azért nem oly nagy dolog nyerése vagy elvesztése. De uraim ; Ez a vádlott közönséges munkás, szegény kézmü- iparos, aki mindennapi munkájával keresi kenyerét, azt a kenyeret, melyből egy nap csak annyit tud megkeresni, melyből maga, neje és két neveletlen gyermeke meg tud élni. Munkás! És napibér ? És megérdemlett munkadij! Sajátságos fogalmak ezek korunk történetében. Itt az a nagy kérdés, hogy az az egy forint, ha meg van érdemelve, viszatartható-e a munkástól vagy nem ? Ehhez a kérdéshez minden nemzetnek világtörténete van ez idő szerint kapcsolva. Ez a kérdés száz gyűlésnek, izgalomnak, harcznak, sőt még a dynamit- küzdelemnek alakjában is a müveit világ egész területén el van terjedve, és ez az, ami az anarchizmus, soczializmus és nihilizmus alakjában is tárul föl előttünk. Ezen jelszók abból támadtak, hogy lehet-e egy munkás megérdemelt napi bérét levonni, visszatartani ? Vádlott azt mondja, hogy neki semmi vagyona nincs, csak felesége és gyermeke. Ez nem vagyon. Ez a frivol társadalmi felfogás szerint teher. A vagyonos osztálynál magas élvezet és humanitási kötelesség; a szegény munkásnál a feleség és gyermek léte az egyetlen élvezet, a melyet a munkás ember bölcsőjétől koporsójáig, születésétől a sirig élvezhet. Több neki nincs. Mi az az egy forint annak, ki többet nem tud naponként keresni egy forintnál?! Miben áll a munkás tőkéje? Munka erejében. Az élet és minden, ami ahoz köti, rá nézve talán teher, de kis tőkéjét őriznie kell. De ez olyan tőke, tek. kir. törvényszék, mely csak egy napig tart és eddig is csak akkor, ha teste, mely ezt a munkaerőt kifejti, mindennap kenyérrel el van látva. Ha egy napig a munkás a maga testét a mindennapi kenyérrel nem láthatja el, összes kapitálisa másnapra már az éhség miatt felmondja a szolgálatot és harmad, negyednapra megszűnt a tőke; ő maga, felesége, gyermekei éhen ; halnak. Amikor, egy munkás, becsülettel megérdemlett napi keresményét elveszti, ezzel mindennapi kenyerét veszti el egy napra, de mely voltakép összes tőkéjét vagy legalább annak nagy részét, mert munkaerejét képezi. És az, aki az egy forintot visszatartja, a munkás egyedüli tőkéjét csonkítja meg és ha ennek még neje és két gyermeke is van: ezeknek kenyerét is. A munkás elmegy munkaadójához, elvégezte a munkát és kéri a diját. A munkaadó azt mondja, joggal vagy jog nélkül: hibát találtam a munkádban, levonom munkadijad hatodrészét. Mit csináljon ezzel szemben a munkás ? A kérdés, úgy látszik, egyszerit jogi kérdés: menjen a bíróhoz, fogadjon prókátort azért az egy forintért. A munkásnak nincs ideje bíróhoz menni, mert ha elmegy a bíróhoz: ez egy nap; megidézik, ez a második nap; tanú kihallgatás ; ez a harmadik nap; Ítélet: ez a negyedik nap; ha elveszti, felebbez: ez az ötödik nap. Tehát ha megnyeri a pert: öt napot vesztett el, hogy egy napi keresményét megnyerje. De ez őrültség, pedig társadalmi intézményeink rá nézve ilyenek. A munkás nem teheti, hogy mikor tőle egy napi bérét megvonják, öt napig mászkáljon egyik bíróságtól a másikhoz, hogy egy napi bérét visszakereshesse, mert azért öt napi munkája vész kárba. Vagy ügyvédhez viszi panaszát, mert a czivilizáczió gondoskodott arról, hogy szegény embernek is legyen ügyvédje. Lehet, hogy talál ügyvédet, a ki elvállalja ügyét ingyen és azt keresztül viszi ha tudja, de rendszerint ha ügyvédhez viszi panaszát, hogy egy napi diját megkeresse: tizenöt napi diját kell feláldoznia. A kik mögött nagy uradalom, tekintélyes birtok áll, azok perelhetnek uradalmakért; a kinek van egy milliója és egy másik milliót akar megszerezni, akár meddig perel, nem vészit semmit el könnyedén és ha mesnveri nörét. akkor 2 milliója lesz, élvezni azért nem tud többet. De a munkás, akinek nincs j egyéb tőkéje, mint munkaereje s a ki semmit sem tud egyebet produkálni, mint a mindennapi kenyérre valót, már ezen munka idejéből nem veszíthet el két napot, mert ha egy napot elveszített, éhezik; két nap elvesztésénél kimerül a testi szervezet és neki, nejének és gyermekeinek nincs kenyere. Hát ránk nézve kicsinynek látszik, ha azt mondjuk, hogy Jeitelesz Vilmos haza vitte a munkát Lissauerhez s hogy az csak egy frtot fogott le és kérdezzük, hogy jöhetett Jeitelesz oly felháborodásba? De az az egy forint egész életének egy napi kapitálisa ; az az egy forint neki, nejének, gyermekeinek miadennapi’ kenyere, ruházata, élvezete. Dfe nem is csupán abban állott a sérelem, hanem •abból, hogy mikor ö követelte azt, a mit igazán megérdemelt, akkor arczulütéssel. oldalbarugással és kidobással feleltek reá. Öt oly méltatlan bánásmódban részesítették, amely minden önérzetes férfiúban, de még a féregben is az utolsó csepp vért is lázadásra gerjeszti. Pedig mindez egész méltatlanul és jogtalanul történt. Két nagy indok van itt az indulat meggátolhatlan kitörésére. Ne a világ bölcseinek nagy elméjét és ne egy megtisztult nagy lélek nyugalmát keressük Jeitelesz tettében, hanem mérjük meg mi azt egy szegény munkás gondolkozásának, egy szegény beteges idegzetű ember nyugtalanságának mértékével, kinek nincsen semmi vagyona, de van felesége és két éhező gyermeke. Táncsics emlékszobra. Felhívás és kérelem! A központi Táncsics-bizottság elhatározta, hogy Táncsics Mihálynak, mint nemzetünk történelmében egyik legdicsőbb s korszakalkotó esemény nagy részesének, szülőhelyén, Vesz- prémmegye Acs-Teszér községében, mellszobrot állit. Ezen emlékszobor századok folyamán, nemzedékről nemzedéken át jelezni fogja nemcsak nemzetünk örökfényü tényét, melyre minden magyar önérzettel gondol vissza, hanem örök emléke lesz az eszmének is, melyet Táncsics Mihály a nagy népiró élte ntolsó pillanatáig képviselt és megvalósítani törekedett. Ki ne ismerné az eseményeket, melyek nemzetünk életében a fordaló pontot képezik ; a szent forrást, honnan állami létünk feltételei: a népképviselet, felelős kormány, szabadsajtó, politikai és társadalmi egyenlőségek keltek életre, s mely nagy eszmék megvaló- sitásán annyit küzdött egykor a nép egy gyermeke; kit ős Budavára mély börtönéből, ama szent napon, nemzetünk lelkes ifjai diadalkocsin hozták át Pestre — ki ne ismerné a sajtószabadság bajnokát : Táncsics Mihályt1 Méltón foglal ő helyet legnagyobbjaink között. Méltó tehát ő is arra, hogy emléke érez- ben örökítessék meg. Midőn a központi Táncsics-bizottság, mely Táncsics Mihályt végnapjaiban megmenté az éhhaláltól, eltemeté őt, midőn a nagy lélek elhagyá a gyenge testet és segélyezi folyton az elaggott és megtört özvegyet; midőn a mellszoborügyét felkarolta: át volt hatva azon meggyőződéstől, hogy minden igaz magyar hazafi és honleány méltón fog sorakozni azokhoz, kiknek áldozatkészségük folytán már annyi jelesünk emléke örökittetett meg. Valamint Táncsics Mihály nagyszerű munkáiban és tetteiben csak a nép érdekeit védelmezte, úgy bizvást remélhetjük, hogy az annak megörökítésére szolgáló emlékhez is: a nép minden fia, legalább egy homokszemmel járuland. Minden, még a legkisebb adomány is köszönettel fogadtatik és nyilvánosan nyug fázta tik. Az utókor hálával fog adózni mindazok irányában, kik habáv csak filléreikkel is, Vigasztalódjanak meg, a kiknek szivétől elszakadt! A kiknél sajgó, mély sebet hagyott! Fájdalmukban résztveszünk mindannyian, kik hűséges jó szivét igazán ismertük! Nyugodjék békén, a hegységek csendes temetőjében; a hol démutka, illatos virág nő sírján, madarak dalolnak fölötte, s lanyha esti szellők hoznak hirt az otthonról, melyet árván hagyott! Legyenek csendesek, szelídek álmai, mint a milyen az ő jóságos lénye volt — idelenn! A kardosréti temetőd Irta : Andre Gynláné. Hegyek közé ékelve, a súgó fenyvesek alatt, van egy kicsike oáz, a legnyugalmasabb, legbájosabb temetkezési hely, melyet képzelni lehet. Ide járok én álmodni. Eljövök tavaszszal, midőn még csak a pirosló rügy fakad a fákon, mikor még csak sárga kankalint találni a napsütiitte helyeken, mig az árok szélén, a boróka bokrok alatt egy-egy hó-folt fehérük, a zsongó-bougó élet a földben pedig még csak ébredezni kezd. S azután eljövök később s magam körül nézve, ittas szemmekkel, melyek soha a szépnek *) *) E kis leírást szomorú alkalomszerílségénél fogva közöljük. írónőjének finom, szelid kedélye szólal meg minden egyes sorában. A szerk. hozzájárultak ezen az egész nemzet diszére szolgálandó mellszobor létesítéséhez. Alulírott bizottság a magasztos ügy érdekében a legőszintébb hazafiul bizalommal fordul mindenkihez hogy elhunyt jeleseink és a haza iránt táplált érzelmeinek, eme szent cv.él felkarolásában, bármely csekély mértékben, tanujelét adni szíveskedjék. „A magyar nép hálás szive nem feledheti azt, ki a népért élt. a népért halt.“ Kelt Budapesten. 188fi. évi július 14-én. A központi Táncsics-bizottság: Bokros József, elnök. Szabó Adára, másod-elnök. Szukáts Lajos, titkár. Weisz Gyula, jegyző, E felhívást a magunk részéről is melegen ajánljuk t. olvasóközönségünk figyelmébe. Veszprém vármegye, melynek a jeles férfi szülötte volt, csak kötelességet teljesít, midőn az emlékszobor' költségeihez hozzájárul. Adományokat szerkesztőségünk is elfogad, ahol gyiijtóiv is van letéve. A palotai-utcza gyönyörűségei, avagy Egy nap a fellegek között. Meghívás. Rendezett tanácsú Veszprém város tanácsának engedélye mellett és egészségügyi bizottságának jóváhagyásával, por-fátyol-képek és por-felleg-alakulások közt végbemenő látványosságokra. Színhely: a Palotai-utcza. Programm. I. kép. Reggeli 5 órakor. Ébresztőül: A tehén-csordának a legelőre való kivonulása, és e közben a kivonulók által A-mollban elbőgött, C-durban elkolompolt „Ständchen“ felhangzása, ennek tactusai szerint az ifjabb tehén-nemzedéknek virgoncz borjutáncza. Az ekként felkavart portengernek, egy óriási porfelleggé való átváltozása, magasba szállása; és a kelő nap sugarai által való bearanyoztatása, a mire egész észrevétlenül a láthatár elborul, recte elporul, és a palotai utczának már csak a füle hegye látszik — a kémények. II. kép. Reggeli 6 órakor. A disznócsordának kivonulása a legelőre, franczia szövegű zene-kiséret mellett, az első képhez hasonló hatás és következményekkel. III. kép. Reggeli 7 órakor. A város összes bérkocsijai és omnibuszainak verseny-vágtatása a vasútra. Hatás és következmény tekintetében lásd az első képet. IV. kép. Reggeli 8 órakor. A harmadik kép megfordítva. — Az'V, VI, VII és Vili. képet alkotják a III. képnek l/244 és 4 órakor, és a ÍV. képnek 1/a12 és 5—6 órakor ismételt változatai. IX. és X. kép. Esti 8 órakor. A tehén és disznó-csordának cza- pistrangja vagyis a legelőről való hazatérte mérsékelt galoppban, hatás és következmények az első képtől csak annyiban térnek el, hogy a porfel- legeket most már a lenyugvó nap sugarai aranyozzák be. A napnak a programúiban nem jelzett többi óráiban, a város és vasút közti összes tehcr-forgalom, valamint a megyei székház-építéshez szükséges mindennemű anyagnak a helyszínre való szállítása, belát- hatlan kocsisorokon szintén a palotai utczán át közvetittetik. A programmbeli látványosságok ily ügyes csoportosítása mellett nincs a napnak egy fél órányi szaka sem, a melyben a palotai utczában hamisítatlan porral, a lakásokban pedig az ablakokon behatolt, de igy már destillált porral telitett levegőt, tele tüdővel beszivni ne lehetne. Ezen ingyen élvezetet fokozza azon egyidejüleges és megbecsülhetetlen anyagi haszon is, a mely származik a programmot akár künt, akár a lakásukban végig élvezőkre azon különös vegyi processusból, a melynek folytán a kelő, delelő és lenyugvó nap sugarai által bearanyozott porfelleg-óriá^rrfe-. jiaphosszat oszladozva és alkatrészeikre szétválvaós,ezek'E«zíitt a por a tüdőbe, a felszabadult arany pedig a járó-kelők zsebjeibe és a lakásokban nyitva tartott tartályokba és bútorokra rakodik le. Kezdődnek ezen látványosságok a tavasz végén, és végződnek az ősz elején, de a programra naponta ugyanaz, mert az utczai öntöztetés, a mi a por- fátyol-képek és porfelleg-alakulások nagyszerűségét csökkenthetné, aesthetikai, tisztasági és nyilván köz- egészségi tekintetekből óvatosan elmellőztetik. Van szerencsénk ezen programra végig élvezésére a városi tanács és egészségügyi bizottság t. tagjait különösen meghívni, felajánlván e czélból lakásunkat is, hogy abban, hacsak egy napot is, eltöltsenek. (Kívánjuk nekik!) Hogy a hajnali 5 órától esti 9 óráig szakadatlanul folyó porzasztó ostrom ellen kifejtett védekezésünkben — nehogy az utczáról egy kis friss levegő tóduljon lakásunkba — ablakot naphosszat nem nyithatunk, és következve a cholera elleni óvintézkedések tárgyában f. hó 10-én kibocsátott polgár- mesteri hirdetményben, a közegészségügyi törvényekben foglalt büntetésekre való egyidejüleges figyelmeztetéssel többek közt megrendelt „lakás-szellőztetést“ sem eszközölhetjük: ép oly természetes, mint a mily kegyes a t. városi tanács azon elnézése, a melyet ebbeli kötelesség-mulasztásunkkal szemben tanúsítva: bennünket büntetlenül hagy. De nehogy a t. városi tanács azon gyanúba essék, mintha a palotai utczának az öntöztetés jótéteményéből való kizárása által, a közegészségügyi tekintetek követelte hatósági gondoskodásában a város összes lakosságát nem egyforma mértékben részelteti: elismerésünk kifejezése mellett sietünk kijelenteni, hogy nekünk meg — mintegy kárpótlásul a napi szenvedéseinkért — kivételesen megengedi, hogy lakásainkat — esti 10 órától hajnali 5 óráig - szellőz- tetthessük, a mi által bennünket — palotai utczai lakosokat — azon kétségtelen előnyben részesít-, hogy mig hatóságilag öntöztetett egyéb utczák, nappal szellőztethetett lakásaiban, egy éjjeli jégeső, vagy setétben repkedő denevér, a zárt ablakok üvegtábláit bezúzhatja: addig a mi — csak éjjel szellőztethetett — lakásunk ablakain ilyen kár nem eshetik, épp oly kevéssé, a mint a szellőztetés czéljából szintén nyitva hagyott ajtókat is, éjjeli tolvajok be nem törhetik. És mivel ez egyrészt személy- és vagyonbiztonságunkat jelentékenyen fokozza, másrészt pedig azon körülmény, hogy a nyitott ablakokon esetleg berepkedő denevérek és egyéb éjjeli szárnyások, a szintén nyitott ajtón ismét kirepülhetnek, éjjeli nyugalmunk zavartalanságát nagy mértékben biztosítja: indíttatva érezzük magunkat a t. városi tanácsnak, reánk palotai utczai lakosokra különösen kiterjedő ezen gondoskodásáért, meghívónk kapcsán köszönetiinket nyilvánosan is kifejezni. EGY PORHÜVELY. Balatoni fürdők. Kenese, Julius 29. Az utóbbi években is, de különösen az idén, úgy a fővárosi, mint a Balaton vidéki provincziális lapokban élénk eszmecsere tárgyát képezte kies, szép tengerünk fürdő-jövője. Muítja Füredhez van kötve; jelenében bő osztályrészt óhajt magának Siófok, Kenese, Almádi is. S hogy a szép, örvendetes jelenből eredt remény virágzó jövőben testesüljön, Füred után valóban e három hely az, mely az utóbbival karöltve, a Balaton-kultnszt megteremtheti. Rég elcsépelt vád, hogy hazai fürdőközönségünk pihenést, felüdülést csak a külföldön találhat. Ha figyelemmel kisérjük a lapokban szétszórtan, hazánk különféle fürdőiből megjelent fürdő-leveleket, a rosszakaratnak, (mely a vádat a múltból a jelenre is áthozza) el kell némulnia. Hogy panaszra van némi ok : azt senki sem tagadhatja. E panasz azonban korántsem a szép tavat illeti, hanem a fürdő-helyeket, melyek hivatvák az élvezni vágyó közönséget a saison idejére befogadni. S vájjon méltányos-e a panasz? Túlzott értelemben nem, de hogy kissé szelidebb formában megállhat, azt be kell ismernünk mindannyiunknak, kik e helyeken tartózkodunk. Minden fürdőhelynek emelése községekhez, de főképen azon nagybirtokoshoz van kötve, mélyeknek közelébe s kinek birtokába a Balatonnak illető része belevág. Füredről nem szólok, hisz az egy darab paradicsom még a múltból, de lehetne ma már világhírű fürdőhely, ha az a buzgalom, melylyel emelni kezdték, csak tizedrészében megtartatott volna. Hanem biz az is olyan, mint a díszruha, hogy csak ünnepélyes alkalomra (saisonra) kefélik ki, ékeit megtisztogatják s akkor vihető — ha kopottsága nem nagyon szembetűnő — a parádéra. Hogy ez nem rosszakaratú vád, bizonyságom rá azon sokak véleménye, kik velem egy nézeten vannak. Siófok nevéhez is szép múlt fűződik már. S hogy még nem foglalt tért az általánosan jeles, látogatott Ha felujul emlékemben a múlt, boldog gyermekkorom, a nyájas családi kör, és később még ifjúságom kedves társai, a viruló leánykák, délczeg ifjak, — hol vannak már? Hogy megtizedlte őket az a szomorú angyal! Oh! ha láttuk, tudtuk, sejthettük volna, hogy azok a ragyogó, szép szemek, mily hamar fognak az örök álomra lezáródni, az édes mosolygó ajak mily hamar meghűl, és, hogy azok a szép barna és szőke hajak, azok az édes, ragyogó, ifjú fők soha se lesznek őszek! Mind fiatalon ment el aludni! Én egy üvegházi növényként elkényeztetett gyermek voltam, óva, féltve, őrizve mindentől, és én megéltem, élek, és a viruló szépek, üdék, izmosak, edzettek olyan hamar leszámoltak az élettel; azt mondhatnám, egy lehelletére a fekete angyalnak hulltak az ölébe. Csak én járok fiatal álarczommal és öreg szivemmel, és érzem magamban, mit Schmidt von Lübeck Wandere r-je mond : Ich wandle still, bin wenig froh, Und immer fragt der Seufzer, wo Immer wo ? Die Sonne dünkt mich hier so kalt, Die Blütlie welk, das Leben alt; Und was sie reden leerer Schall, Ich bin ein Fremdling überall.“ * Szegény ifjú asszony, nem teljesült be a sejtelme. Nem lett ő sem öreg immár! Viruló, ifjú szőke feje sohasem lesz ősz! 0 is aludni ment! Oh! mennyien várták azok közül, akik megelőzték! A kedves jó mama! A hűséges, öreg, igazszivíi, régi-módi nagymama! A vidám gyermekkori játszótársak! Minddel egyesült immár — örökre! szívja az édes léget és üdvözli a napot, újra él, érez szeret, gyűlöl is talán és ezt az egész édes, fájó, nehéz, keserves, bajos, gyönyörködtető, kínos életet átéli és átszenvedi. A tiszta légben csicseregve szállnak a fecskék s gyönyörűen rajzolódnak le az azúrkék égről, az erdő súg, mintha félálomban hallanék az első édes, rég elfeledett dajkadalt mely elringatott, néha a kakuk kiált és felel gondolatomra és a rengeteg sűrűjéből halkan, lágyan hallatszik szerelmes madár fészkéről a hízelgő bugás, esdő, epedő panasz. Egész nyáron madár dalol az itt alvók álmai felett. Eljövök őszszel, midőn a piros és barna szin minden árnyalatait felvette már az erdő, az elhagyott tarlókon és barnuló réteken a tőzike, ez utolsó virág, dugta ki fejét, s finom fehér szálak repülnek a légben, mint egy szemfedö apró foszlányai. Enyészet, hervadás, haldoklás mindenfelé. Most igazán otthon vagyok. Elnézem a felleges, borongás eget, az alkonyuló nap bágyadt rózsapirját a hegygerinczeken, lépteim alatt megzörren a haraszt s az utolsó madárdal elhaló csengése reszket még a légben. Mintha mindenen felírva lenne égen, földön, hullongó levélen a lemondás, a csendes kibékülés és a nyugalomvágy, mint az én szivem dobogásában: éltem már és szerettem ! — meghalhatok. . . . látásával betelni nem tudnak, gyönyörködöm üde zöldében, fehér virágos fáiban a tájnak, melyek fölött elragadó ellentétként emelkednek a hamar, örökké súgó, jajgató fenyvesek. Hogy sir, zokog, nyög, ha a tavaszi szél végigsuhan sötét koronáik között, úgy zug, hajlong minden ág, hogy rám is elragad ez a gyász, ez a zúgolódás ; ez a vigasztalan kétségbeesés. Oh én értem az erdő szavát, eltudom hallgatni, figyelni órahosszat szívverését, tudom ha ujjong, tudom ha gyászol, ha Istent dicsőíti és ha fajdalmát panaszolja el. Visszaképzelem magamat egy másik temetőbe, hol ezüstös nyárfák és illatos virágú ákáczok borulnak a sírok fölé; lefeküdtem a magas fűbe, tekintetemmel a bárányfelhőket kisérve az égen és a falevelek között átcsillámló napsugarat. Álomba ringatott minden, a fű sziszegése, a lombok susogasa bogárka döngés és a tücsök egyhangú csiripelése, csak a távolból hangzott, a hullámzó kalásztenger felől, a ftirj. A napsugarak lejöttek egészen a hajlongó fűszálakra, ragyogtak a kis kakukfü bodros fejecskéjén s én álmodtam és építettem napsugárnál fényesebb, aranyosabb légvárakat! Mily gyönyörű nyugvóhely ez ilyenkor, ha a legteljesebb tavaszi virulás fogad, mint egy boldogító feltámadás, viszontlátás előérzete. A halál elveszti rémes, fagyasztó jellegét e virágoktól mosolygó helyen, a megsemmisülés iszonyuságát midőn a karcsú fűszál, bájos virág kél a rögökből, mely újra
