Veszprémi Független Hirlap, 1886 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1886-04-17 / 17. szám
két a legtágasb értelemben hirdessék ki, hogy azokról a közönség biztos tudomást szerezhessen. Megkeresi továbbá az igazgatóság a székes-fehérvári csendőrparancsnokságot, hogy a halászat érdekében hozott miniszteri szabályrendeletet a hatósága alá tartozó csendőrök által a legszigoruabbau hajtassa végre. Á patvidéki földbirtokosok felkéretnek, hogy a tilalmi idő alatt az orvhalászatot saját felesketett csőszeikkel ellenőriztessék. Ha a csendőrök, vagy felesketett csőszök a szolga- biróságnál beigazolt orvhalászót jelentenek fel, estenként 1 írttól 10 írtig terjedő jutalomban részesitendök, mely jutalomdijak az igazgató utalványára a szövetkezett pénztárnoka által kifizetndők. A tilalmi időszak alatt a halászjármüvek -— könnyebb ellenőrzés czéljából minden községben egy és ugyanazon hetyen — összefűzve lánczolandók. — A Balatonban az „angolna“ hal faj meghonosítása tárgyában tett inditvány helyesléssel fogadtatván, elhatároztatott, hogy a meghonosítás módozatai és költségei tárgyában szükséges felvilágosítás a minisztériumtól kikéretik. -— A Balatoni hal-productio jelen állapotát feltüntető statisztikai adatok meg- szerezhetése végett a közlekedésügyi minisztérium felkéretik a déli- és magyar nyugati vaspálya társaságoktól kieszközölni, hogy ezek a halszálitásra vonatkozó adatokat a szövetkezetnek rendelkezésére bocsássák. — A jó testvérek. Szent-Király-Szabadján Nemes Sándor testvérével összeveszett, ki atyjoknak a tS-iki napok emlékét őrző rozsdától fedett kardjával fejére és karjára oly vágásokát mért, hogy vértől borítva eszméletlen állapotban éjnek idején hozatott be a kórházba. A gyorsan alkalmazott orvosi segély folytán már a veszélyen túl van. — Fényes esküvő lesz holnap, vasárnap d. u. 5 órakor a helyi izr. imaházban. Ekkor vezeti oltárhoz Hetényi József fővárosi jeles ügyvéd városunk egyik igen szép s szellemes hölgyét, a kedves Kaiser Hortensia kisasszonyt. Kisérje az ég e szivfrigyet örök áldásával! — Tűzvész Noszlopon. Folyó hó 6-án Nosz- lopon délután 1 órakor állítólag néhány gyermek vigyázatlansága folytán nagy tűz támadt, mely rövid idő alatt mintegy 56házat mellék- épületein kiviil elhamvasztott. — Több mint 120 család maradt hajlék nélkül. — A kár annyival is nagyobb, mivel minden eleség és takarmány a tűz martalékává lett. — Az illetékkiszabási hivatalok — mint hírlik — beszüntettetnek s az adófelügyelőséghez, mint külön illetékügyi osztály — beosztatnak ; e reform, állitólag az uj illetékkezelési törvény életbe léptetésével vitetnék keresztül. Az idevonatkozó törvényjavaslat az ősszel fog a törvényhozás elé beterjesztetni. — Boglárról Írják múlt szerdáról: Ma Szeitl János itteni jómódú telkes gazda házának egy, két istálló és félszerből álló mellék- épülete ismeretlen okból kigyuladt és egészen leégett. A kár 100 írtra tehető. Köszönhető a szélcsendnek, hogy nagyobb baj nem történt, mert a nép mezei munkával lévén elfoglalva, nagyrésze a telken volt s igy segítség hiányában a tűz terjedését alig lehetett volna megakadályozni. Tegnap pedig erdőégés volt a szaári uradalmi erdőben egész a bogiári erdő mellett, melynek terjedését községünk lakossága idejekorán megakadályozta és a tüzet eloltotta. — Gyújtogatás. Folyó hó 13-án gróf Sztáray Antalnak az ösküi határban, közvetlen a vasúti állomás mellett levő malma rövid idő lefolyása alatt már harmadizben lett felgyújtva, és daczára az azonnal alkalmazott hatósági nyomozásnak, a gonosz tettest kinyomozni nem sikerült. — Nem gyilkosság. Talán emlékezni fognak olvasóink nemrégiben hozott azon hírünkre, hogy Mórocz Károly várpalotai lakos gyilkosságnak esett áldozatul. A megejtett orvosi és hatósági vizsgálat kiderítette, hogy Mórocz Károly nem gyilkosság következtében múlt ki, hanem egy véletlen szerencsétlenség okozta halálát, Ugyanis teherrel megrakott kocsijáról lebukott és a kocsi ag3rongázolta. — Savanyu Józsi rablóvezérnek kézre- keritője, Grosz csendőrtizedes, beadta lemondását, mivel állitólag érdemeit nem méltányolták kellőképen. Savanyu elfogatásakor kapott ugyan bátorságát elismerő okmányt, de az azóta hét esetben, nemrégiéen a pénzverő-banda elfogatásánál is tanúsított bátorságáért és ügyességéért épen semmi elismerésben nem részesült. — Szomorú statisztika. Hivatalos adatok után összeállítottuk a devecseri járásban ez évi 3 hónapban esett tűzvészekről: E szerint 18S6. jan. 1-től márcz. 31-ig volt összesen 15 tűzeset. A tűzvészek alkalmával elégett 166 lakház, 152 gazdasági épület, 17 szarvasmarha, 61 sertés, 265 darab szárnyas- s amit legelői kellett volna említeni — 2 emberélet is. Az elégett érték 65.422 frt volt s ebből biztosítás utján 33.083 frt 50 kr. lett kártalanítva; 32.338 frt 50 krnyi érték azonban elveszett. — A megyei alispán ur jól teszi, hahogv a megyei tűzrendőri szabályok legszigorúbb megtartása iránt a legerélyesebben intézkedik. — Üzlet-átvétel. A Fekete Károly czég alatt Veszprémben fennállott jóhirü rőfös-, divat- és rövidáru-kereskedést Fekete Izidor ur, derék fiatal kereskedő vette át s ezt saját neve alatt tovább vezetni fogja. — Vásár. A gyulakeszi-zala-megye országos vásár ez évben a ministeri engedély alapján április hó 20-án fog megtartatni. — Baleset. Tapolczán — mint a „Keszthely“ írja — Huppán pékmesternek két ló- erejü szecskavágó gépe van, melynél e napokban a kocsis távolléte következtében, egy 19 éves szolgáló leány hajtotta a lovakat. A helyettes kocsis a kerék alá talált lépni, mely egyik lábafejét egészen, a másik lábáról pedig mind az öt ujját levágta. A leány ájultan rogyott össze. A lovak ijedten körülfutkostak s a szerencsétlent gázolták. Végre sikerült a szerencsétlent borzasztó helyzetéből kiszabadítani. Most nagy fokú lázban szenved s nem tudhatni még felgyógyulhat-e1? — Öngyilkosság. Prenczner J. Veszprém származású 1 9. gyralogezredbeli gyalogos hétfőn virradóra a győri nagylaktanyában puskájával agyonlőtte magát. Indokolatlan tettét a „Győri Hiradó“ szerint, ittas állapotban követte el. — Panaszt vettünk aziránt, hogy a helyi adóhivatal arra kényszeríti a bélyegárusokat, hogy azok, ha a hét folyamán ki is fogy a bélyegkészletük, csak pénteken kaphatnak ott bélyeget. Hát bizony segitni kell ezen a bajon. Mert nem a rendén van biz’ az! — Almádiban most mindenfelé foly az építkezés. Kilencz helyen építenek ott s köztük 5, egészen uj villa épül. — Körözés. Berger Ferencz pápai születésű, intelligens kinézésű magas és sovány testalkatú, beesett arczu, fekete körszakálu 31 éves egyént köröztet a bécsi főkapitányság. A körözött egy nagy gabona-kereskedő czég- nél volt alkalmazva, mint könyvvezető s mint ilyen a czég nevében hamisított utalványokra 26.100 frtot vett fel s megszökött. A bécsi rendőrség a helybeli rendőrségnek is küldött egy fényképpel ellátott körözvényt, mely ha négy nappal előbb érkezik Veszprémbe, a szökevényt rendőrségünk kézrekeriti, mert Berger Ferencz négy nappal a körözvény megérkezte előtt városunkban volt, többen látták őt a kávéházakban is. Innen azonban tovább állt és azóta sehol sem látták. Aki őt elfogja vagy a rendőrséget biztos nyomra vezéti, az elsikasztott összeg tiz százalékát kapja jutalmul. Ha a bécsi rendőrség nem oly csiga vérü — a mi rendőreinké ma az elfogás dicsősége. — Halálozások Veszprémben ápril hó 9—16-ig. Özv. Varga Pálné, 70 éves, végelgyengülés. — Sós István, 62 éves, tüdővizenyő. — Tenk János, 2 1/2 órát élt, idétlen ség. Dr. Fische r. — Házbeomlás. A napokban a roppant esőzés kövelkeztében a gelencsérutczából 4 öl magaslatról sok föld a csorda utczába leomlott ; a Pálfi asztalos által lakott háznak tetőzetét bezúzta, de ezer szerencse, hogy a szoha erős boltozata a roppant súlyt fen- tartotta. így emberélet áldozatul nem esett. — A veszprémi országos vásár május hó 3-án lesz megtartva. — A moóri országos vásár szinte ugyanazon a napon fog megtartatni. — Lóharapás. A tegnapi hetivásár alkalmával egy ló úgy megharapott egy vidéki íöldmivest, hogy annak válla eltörött. — A ló tulajdonosát ijedtében szélhüdés érte. Mindkettőt ápolás alá vették. — Leapad a bérkocsik száma. A város által alkotott szabályrendelet a bérkocsi tulajdonosokra annyira nyomasztó, hogy eddig alig 10 jelentkezett. A többi 14 fog ugyan fogatot tartani, de nem bérkocsi czimen. — Bolt-nyitások. Ezen a héten Béig D. Kindl S. Steiner Mór stb. újra megnyitották üzleteiket, remélve a jobb jövőt. — Hirtelen halál. Sipos István Csépesi Balás bérese a napokban a székéről leesett és azonnal meghalt. — Egy másik kncsis K. űré, szinten szélhüdésben, ugyanaznapon pusztult. el.- Öngyilkosság. Csöglén Márkus Imréné, szül. Ambrus Lidia, atyja udvarán a kútba ugrott. Mikor holtan kihúzzák a kutból, látták, hogy a szemei be vannak kötve. A szerencsétlen nő a férjétől már régebben elválva élt. — Veszett ebek csatangolnak Lőrintén is. A napokban ott egy dühött eb, borzasztó sebet ejtett Treiber János ottani bognár 5 éves kis fián. Felhívjuk sürgősen a megyei alispánság figyelmét arra, hogy a kis fiúnak Pasteur intézetébe, Párisba küldése iránt, a belügyminisztériumot haladéktalanul keresné meg. — Köszönetnyilvánítás. Midőn a Népkör ezelőtt két hónappal megalakult, alig mertük hinni, hogy már ily rövid idő alatt lapokat is járathat s saját könyvtára is lesz. A díszes könyvszekrény már fel van állítva, könyveink szépen bekötve elhelyeztették s már tagok részére ki is adattak belőlük. Nem mulaszthatom el, ez utón ^mindazoknak kik a „Népkört“ eddig támogatták, a választmány megbízása folytán nyilvánosan is a „Népkör“ hálás köszönetét kijelentve különösen pedig a következő tisztelt uraknak, kik a könyvtárunk részére szívesek voltak könyveket ajándékozni, még pedig: Kompolthy Tivadar ur, Huszár János ur, Gerstner Lajos ur, Fata János ur, Viktor János ur, György József ur, Tóth Gyula ur, Takács Sylvester ur 2—2 kötetet, Völgyi Lajos, Szabó János, Hungler György, Horváth Ignácz és Lipták Sándor urak 1 — 1 kötetet. Főt. Dr. Rédei István ur 4 kötetet, Nsgos és főtiszt. Dr. Jánossy Gusztáv apátkanonok ur 17 kőtetet, Dr. Krascsenics Vilmos ur 1 kötetet, Böcskei Pál ur 3 kötetet. — Tisztelettel: Balázs Sándor a „Népkör“ titkára. — Öngyilkos katonaszökevény. Marczaltőn Giztl István urad. erdész fia Antal, ki szökésért most körözve volt a katonaság által, söréttel töltött duplafegyverrel agyonlőtte magát, A lövés szétroncsolta a szerencsétlen iju baltüdejét s nyomban szörnyet halt. — Uj vásárok megyénkben. Csögle községnek a főldm-. ipar- és keresk. ministerium megengedte, hogy évenkint 3 országos vásárt s pedig marczius 12-én, junius 23-án s október 9-én tarthasson. — Uj gyógyszertár. Wenszky Lajos volt vámosmikolai gyógyszerésznek a belügyminis- terium Szanyban személyes jogú gyógyszertár felállítását engedélyezte. — Am. kir. 7. honvédhuszár-ezred parancsnoksága a honvédség pótlószükséglet-fe- dezését a ménes tulajdonosok és lótenyésztőktől közvetlen eszközlendő bevásárlások által óhajtván foganatosítani, pót lóvásárt tart: Székes-fehérvárott ápril 17, 18. Győrött 19, 20 és 21. Téthén 27. Győrött és Öttevényen 28. Peéren 29. Győr-Szt.-Ivánon 30. Pápán május 1, 2. Sopronban 2. Veszprémben 5. Enyingen 6 és 7. A lovak lehetnek 4Va—8 évesek, 155—166 cm. magasak, a vételár 240—360 írtig van megállapítva. — Soós Lajos megyei t. aljegyzőt hírlapunk jelestollú munkatársát mély gyász érte. Édes atyja, Soós Károly csajághi ref. lelkész ur f. hó ápril 4-én elhunyt. Vigasztalja meg a gyászoló családot mindnyájunk őszinte részvéte! — Tűzvészek megyénkben. F. hó 6-án délélőtt Krakó-Szörcsökön égett le 12 ház, délután Noszlopon 80 ház, -— 9-én pedig Gyarmaton volt nagy tűz. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK. (Bűnügyi tárgyalások) A veszprémi kir. törvényszék előtt ápril 19-én tárgyaltatnak: 1. Magánlaksértés és súlyos testisértés miatt vádolt Tóth István elleni ügyben végtárgyalás. 2. Súlyos testisértés miatt vádolt Kirisics Béla elleni ügyben II. bir. Ítélethirdetés. 3. Súlyos testisértés miatt vádolt Túri József elleni ügyben III-ad bírósági ítélethirdetés. 4. Hamis eskü miatt vádolt Kohn Miksa elleni ügyben Il-ad bir. ítélethirdetés. 5. Sikkasztással vádolt Tóth István elleni ügyben III-ao bírósági ítélethirdetés. 6. Súlyos testisértés miatt vádolt Strenner Ferencz elleni ügyben Il-od bir. ítélethirdetés. 7. Lopás miatt vádolt Horváth János elleni ügyben Il-od bir. ítélethirdetés. Április 20-án tárgyaltattak : 1. Lopás miatt vádolt Kovács M. József elleni ügyben végtárgyalás. 2. Lopás miatt vádolt Szalai Nyári János elleni ügyben végtárgyalás. 3. Lopással vádolt Király János elleni ügyben III-ad bir. ítélethirdetés. 4. Sikkasztás miatt vádolt ifj. Mits János elleni ügyben III-ad bir. ítélethirdetés. 5. Súlyos testisértés miatt vádolt Molnár Ferencz' elleni ügyben III-ad bir. ítélethirdetés. 6. Lopás miatt vádolt Szántó János elleni ügyben Il-od bir. ítélethirdetés. 7. Lopás miatt vádolt Vincze István elleni ügyben III-ad bir. Ítélethirdetés. Közönség köréből. Uríirútümi tanármV es többszáz gyakorló D5J elemi laflaFOK orvosok megvizsgálták már Brandt R. gyógyszerész svájezi labdacsait s azokat biztosan, kellemesen ható s legkevésbé sem ártalmas gyógyszernek nyilvánították. Ez a tény maga elegendő meggyőzni azokat, akik még netalán e kitűnő házi-gyógyszer hatásában kétkednének. A valódi svájezi labdacsok vételekos ügyelni kell a ezégj egyre s Brandt R. névaláírására. Gyerki ór ultimói a káYéházban. t'etsckék megjiitthék. Röpködik mindenfelé. Oz én fetsekéim is megjöttél:, óhne fetschcfarkájc. Köpködik erősen. Erthek fhinomól khamisz ekzekótorok! * Tavaszi zevgö'ő modárok közte, 0 legbájelóbban donolászsza 0 füles mole. Ahrándezó jöngyörö sikszek érthik beliile — 0 szherelem. Tsak hojd én nem vidjo'c ábrándozó silcsze, so- pám cdj kiszolgált snorrrr. És értitek cziczelc-müzik- ből tsak cdj mclanhó'ikás —• dulcsz. * Hojd mit jelenti szó: dalcsz? Dalesz van edj szomoró iz rój lit fogalom, mél ózonban kürüszténgyéknél is élőfordólja. * O inencsheli borgcrokról hallok, hojd ük égett- templomra koldolós-jogájukat perczcntre adták Arénádba ki. Mencseli őrök bizemosan leirthák 0 8 percentcs csángóözlet üvé recepéje! * Szántják-vetik mindenfelé. Szegéngy emberek dolgozzák rogyásig. Mast láthok csak, miien kötönő őzlet — oz adó- felögyelgiiség. Se nem szántja, se nem vethi — mégis legtöbbet aratja 0 tolvaj! * O kiimpenálás poétikos özlete nem rentieroz mogát. Ráadtam éngemt 0 mő-khifaráit ozásra. Rhélda okhájáért 0 Phetiifitül : Kerek kis kalapot veszek, Mellé rozmaringot teszek! Szagos lesz az utcza, merre járok . . . Úgy bámulnak meg engem a lányok. Hangozza ez khif ordítva in deutsch: Kleines ründes Hüttele werd ich mir kófen, Rozmaring-striiuzele werd dazű stecken ! Smeckete verd’ die Gasse wo jach werde géhn, Alle shöne sikszele bleibn stehn ! * Mihál ór, ün röhögi?! Van ün edj toleknop, e chaoimer. Problem ze: Macim ze mer esz nach! Ün érthi csak 0 satzhoz. Van ün cdj tneschüge! Khölönben megbocsáthok. Thodja mi ? Brcngn ze mer noch e Friedens-Braiise! — A „Petőfi—könyv lyomda“ mely teljesen újonnan van berendezve s a legújabb szerkezetű nagy angol gyorssajtóval működik, minden néven nevezendő üzleti, irodai hivatalos s magánnyomtatványok, gyors és kiváló ízlésű előállítására vállalkozik, jutányos árak mellett. * — A „Szent-lstván“ könyvnyomda, papirés nyomtatvány-raktárát a „Petőfi “-könyvnyomda megvásárolván, ajánljuk a kész hivatalos nyomtatványokat úgy az egyházi, mint a világi hatóságok h. figyelmébe. Felelős szerkesztő: KOMPOLTHY TIVADAR. HIRDETÉSEK. rtTSZEH-XiZLET. S3 OO3O-0«í>€>Oí3*£>€>S A t. ez. közönséghez. Van szerencsém a nagyérdemű közönséggel tudatni, hogy Veszprémben, a Babochay-téren (Stily-ház) újonnan megnyitott FÜSZER-ÜZLET jól berendeztetek. Korábbi összeköttetéseim folytán sikerült számos gyárral oly kedvező bizomány-ügynökségi viszonyba lépni, hogy a t. vevőközönség rendeléseit az eredeti gyári árakon teljesíthetem. így árjegyzék és rajz szerint rendelhetők : mindennemű vadász- és utazó-eszközök ~ Alpaccas britt evőeszközök Különféle finom hímzések. Diszmü- és luxus-czikkek. Mindenféle ásványvíz, — egyenesen a forrásból küldve s az ottani árban. Vasbutorokmindennemben. Porczellán-, kőedény- és üvegraktár. Kérve a t. közönség szives pártfogását Béig Dávid, Veszprém, (Babocliay-tér). A