Veszprémi Független Hirlap, 1886 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1886-09-11 / 38. szám
Szombat, szeptember 11. Veszprém, 1886. Hatodik évfolyam. 68. sz. MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ, YEGYES TARTALMÚ HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre Félévre Negyedévre fi frt — kr. 3 frt — kr. 1 frt 50 kr. Egyes példányok ára 15 kr., s kaphatók Ney Mór, Herczeg Lajos üzletében s a kiadóhivatalban. Megjelen minden szombaton. Előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Veszprém, Horgos-utcza, 105. sz. a. küldendők. HIRDETÉSEK és NYILTTEREK “^J a kiadóhivatalban fogadtatnak el. — Egyhasábos petitsor (tere) 6 kr; nyilttér petitsora 20 kr s a bélyeg. A szerkssztövel értekezhetni, vasarnap kivételével, naponta d. e. 8—12, d. u. 2—7 óra között. Szerkesztőség: Veszprém, Babóchay-tér, Kovács-ház, a „Petőfi“-könyvnyomdában ; hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok vissza nem adatnak. A megye főispánja. Veszprém, szept. 9. A megye főispánja a megy egy ülés alkalmából ismét megjelent a megye székvárosában. Elnökölt a közgyűlésen, aztán bankettet rendezett a bizottsági tagok részére ; ittak nagyokat, jókat és gyakran — aztán ismét elment. Valóban ritkán van a gróf úrhoz szerencsénk s azokat a reményeinket, melyeket installatiója alkalmából, társas közéletünk élénkbiilésére hozzá kötöttünk, bizony nem váltja be. Nem azt várja tőle a székváros, hogy otthagyva pápai s budapesti pompás palotáit, ide jöjjön lakni közénk. Házi s gazdasági körülményei sem engedik azt. Ezt az áldozatot jószivvel nem kívánja tőle senki. De azt kívánhatja s az installation tett ígéretére támaszkodva meg is várja tőle, hogy a megyei közélet első s föténvezőjekint erkölcsi s anyagi érdekeink körében hatékonyabban vesse latba azt a hatalmi s erkölcsi súlyt, melyet a megye ólén képvisel. Arra most égető szükség van. A megye népe, a polgársági zöm, a föld népe s az iparosság napról-napra pusztul; jövedelme semmi s kész tőkéjén, sok évek fáradságos szerzeményén teng — mig elfogy az utolsó forint is s összecsap feje fölött a tönk. Erről tudomást kellene venni a gróf urnák. Mint főispán még egyetlen egyszer sem járta be megyéjét s bizony lehet akárhány községünk. melyet névről sem ismer még. S ha nem is hivatalosan, csak tanulmányképen tenne körutat az ifjú gróf a vármegyében, s hallaná a nép sérelmeit, látná pusztulását : bízvást megdobbanna ifjú szivében a népszeretet húrja s tettre sarkallaná hazafiasságát, humanitását. De hát ilyesmit nem tanácsolnak az ifjú grófnak a tanácsosai. Azok abban oldják meg bizalmi tisztüket, hogy belelovagolják őt 80 ezer forintos mihaszna eszem-iszomba, mint az installátiókor; rendeznek a kontójára hatalmas bankétákat s mikor aztán a „Budapesti Hírlap“ félreveri a harangot, bog}7 ég az Esterházy-ház, akkor félresuttyan- nak az útból, hogy ... „nem én voltam!“ A komoly munka, az igazi kötelességtudás, a valódi emberszeretet pedig mást parancsol. S akikre a nép sorsának intézése bízatott, kettős sulylyal kell, hogy érezzék az elvállalt kötelesség morális terhét. A megye egyik leggazdagabb vidéke, a Balatonmellék egy vagy másfélesztendő múlva koldussá lesz. A gazda, mely eddig 2 holdas szőlleje után jól megélt, termett 80—100 akó bora — most földönfutóvá lesz s családját szélnek eresztheti. Hát nincs arra egy percznyi idő sem, hogy e sok száz család. sok ezer ember jövőbeli megélhetése módjairól tanácskozzunk, hogy más kenyérkereső szerszámot adjunk kezébe ? . . . S a megyebeli iparosság, mely szemlátomást szétzüllik, nem-e oly factora a megyének,melynek fölsegitésére minden áldozat meghozandó. Vagy olyan tervek, minő Pápán s Veszprémben felállítandó, „előlegező iparáru-csar- nokok“ tervei, melyek bízvást gyökeresen orvosolnák az üzletpangás folytán beállt bajt- nyomort, nem-e inkább érdemiének az ifjú főispán ur figyelmét, mint sok egyéb üres vigalom, melybe környezete untalan hajtja ? Komoly kérdései ezek a polgárság közhangulatának. A lelkiismeret dolga azokra felelni. Ányos és a népgyülés. Veszprém, szept. 10. Mint lapunk más helyén olvasható, a megyének e hét folyamán megtartott szeptemberhavi közgyűlésén Borsódmegye átirata is tárgyalás alá került: a Janszki ügyben készítendő parlamenti felírásra vonatkozólag. Az indítványt tevő törvényhatóság eszméje tudvalevőleg — nem fogadtatott el; az állandó választmány rövid indokolást adott be a közgyűléshez-, s ezzel a Janszki-ügy végképpen letűnt a láthatárról. Pedig — s erre bizonyára minden olvasónk emlékszik — alig pár hete, hogy a veszprémi vásártéren 9-10000 főből álló néptömeg fogadta el ama rezolueziókat, melyeket többek között Eötvös Károly is indokolt. 8 e vezolueziók egyik lényeges pontja az volt, hogy Ányos Tivadar. Veszprém vármegye egyik 48-as országgyűlési képviselője, a megye színe elé vigye a dolgot, hogy igv, bár közvetve, a törvényhatóság is azon legyen, miszerint a népgyülés határozatainak érvény szereztessék a parlamentben. Történt pedig az a csodálatos eset, hogy Ányos Tivadar, kinek a javaslatot indokolnia kellett volna, meg sem jelent a közgyűlésen. A kormánypárti szónokok örömmel konstatálták. hogy Ányos Tivadar távol maradt. Sőt az egyik orator azt a következtetést vonta le e távollétből, hogy a királyi kézirat megjelenése után maguk a népgyülés rendezői is belátták, miszerint most már semmi czélja sem volna a mozgalomnak. A dolgoknak ez az önkényes elferdítése kényszerit bennünket, hogy megmondjuk a valóságot. Meg kell mondanunk úgy, ahogy közvetve Ányos Tivadartól értesültünk. Az a nevezetes eset történt, hogy a népgyülés intéző körei re bene gesta megnyugodtak, mikor a rezolueziókat elfogadták. Ányos Tivadart pedig egyszerűen elfelejtették értesíteni ama megbízatásról, melyben őt az összegyűlt néptömeg részesítette. A képviselő egész a közgyűlés napjáig várta az elnökség meghívó levelét s egész az utolsó perczig készen állott, hogy a közgyűlésre behajtasson. De senkinek sem jutott az eszébe, hogy öt is értesítse. így történt. Ezért maradt el e tárgy a közgyűlésről. Nem az elvek változásából, de a népgyülés elnökségének megróni való hanyagságából. Bárhogy sajnáljuk, de konstatálnunk kellett ezt a dolgot, melyről e héten oly sokat beszéltek Veszprémben. Fiók-országgyűlés Veszprémben. így nevezte el a megyei évnegyedes kongregá- cziót a haragos Bartbalos István, a ki idegesen csapta le a kalapját a zöld asztalra, hogy ugyan mire való ide ez a veget nem érő politizálás ? Mivelhogy a vármegye szeptember havi közgyűlésén a politika volt napirenden. Fent, a budapesti „politikai körök“ még tudja Isten, hol fürdöztek valahol; Tisza Kálmán franczia regényeket olvasott Ostendében. szerteszét pedig, a szép Magyarország minden kaszinójában, a bolgár Sándor regényes históriáját vitatták. És a budai katonai temetőben békén zöldéit a fű a szegény Henczy generális sírján, és sorjában hullottak le amaz elsárgult, elfony- nyadt koszorú levelei, mely majd csaknem országos ribillióra vezetett, ha a magas királyi manitesztum . . . De ne vágjunk eléje a vitatkozásnak ! így hát a zamatos hazai politikát ez idő szerint egyedül Veszprém vármegye ódon üléstermében csinálták. Csak az volt a hiba, hogy nem Péchy Tamás elnökölt. A bizottsági tagok közül sokan eljöttek. Itt volt a vármegye valamennyi országgyűlési képviselője; csak Ányos Tivadar hiányzott és az elegáns Láng Lajos, ki az egyetemi beiratások kai van elfoglalva ... A kis Bezerédj Viktor valóságos ambiczióval kutatta fel azokat az embereket, a kikkel még nem fogott kezet s egyszer legalább mindenkit megölelt, aki a teremben volt . . . Fenyvessy Ferencz a folyosón tanulta Cicero egy mondatát, a mit ma eredeti latin- sággal fog beleszőni a szónoklatába . . . Matkovics Tivadar aggódva készült a szüzbeszédjére, mivel ezúttal nem tett úgy. mint az országgyűlésen, a hol csupán féliratkozik, de soha sem beszél . . . Győrffy Géza pedig a maga Musi-compressor arczával kedélyesen játszott az ujjaival, s elmerengve gondolt arra az időre, mikor ő belőle miniszter lesz. vagy legalább is államtitkár . . . Az ülés eleje unalmasabb volt, mint a budavári ünnepélyek diszülése. Rémitő szürke jelentések merültek fel a zöld asztal végén, megszavazták uév- szerint a két perczentes megyei pótadót, miközben a főispán is megszökött az asztal végéről (mint ő Felsége a budapesti diszgyülésröl) s Véghely Dezső idegesen járt ki és he, hogy a közönyös bizottsági tagokat szavazni vigye ... Az olyan thema, mint a „balatonfő-kajári Gerencze-patak hídjának korhadt oszlopairól szóló bizottsági jelentés“ már az érdekesebb dolgok közé tartozott. A sok jó bizottsági tag nagyokat ásított a levegőbe, néhányan kísérleteket tettek, hogy a tárgysorozatot kívülről betanulják, miközben a meleg délelőtti nap álmositólag tódult a terembe s néhány öreg ur kedélyesen elszunnyadt . . . Csak midőn egy-egy légy ült az orrukra, akkor riadtak fel, hogy „topp, mi is az ?“ de a czingár Kolosváry József folyton beszélt az ő monoton hangjával, mely olyan egyenletes, mint a TÄBCZ A. A remete-pataknál. i. Elmerengve üldögélek A kis patak partjain, S visszanézek a régmúltba, Mert a jelent látnom kín. Rosszul esik tört szivemnek, Ha sorsomra gondolok: Mint e patak, én is olyan Árva, elhagyott vagyok . . . II. Vadvirágos partok között Csergedez a kis patak, Mig egyhangú locsogással Balatonba nem szakad . . . Bánatosan dobog szivem Megunta az életet: Előbb-utóbb úgyis tudom, Fájdalmában megreped . . . (Almádi.) HULLÁM. AZ EZREDES LEÁNYA, (ELBESZÉLÉS.) 1 RT A: J-UTA.SI T. (Folytatás.) Rémitől Gyenge jármű, gyenge hajósok! A nők homlokán a rémület kinyomata ül, a férfiak ereje kevés, fölötte kevés: megbirkózni a tengerrel, legyőzni a veszélyt. Ó, csak ne jutottak volna ily közel ez átkozott Vegliáboz, csak már e szél se volna oly kedvező, csak ne szaladnának oly nyilsebességgel a vész torkába. Rémület, a végre csak gondolni is! — Le a vitorlákkal, evezőkhöz! Az evezők működnek, a kormány hasznavehetetlen. Hiába, hiába ! Nincs hatalom, mely a vészes tengerrel daczolni tudna, nincs kar, mely az elborító hullámot visszatartaná ! Ugytetszik, mintha Veglia fenyegető, szirtes partja önmaga jönne mindig közelebb-közelebb. Lám, nem hiú sietség volt a turistáké; ők már boldogok, ők már partot értek, onuan szemlélhetik az ő kínjaikat. És ők.......................hajh, az irtózatos bullám! Mintha az ég borulna föléjük! Még csak azt látják, hogy egy a parton állók közül csónakba ugrik, más két izmos férfit maga mellé parancsol; azok ellökik a parttól a csónakot, azután .... a világ elborul velük, a hullám szírihez vágta a hajót! * * * * A szél süvölt, a bullám zug. Oly vad, oly zordon a tájkép tekintete! A vihar még dühöng. Haragos tenger! hova tetted a hajót, mely előbb még meghajolt előtted, hova tetted az embereket, kiket annyira íungrémitettél ? A habok tetején ruhafoszlányok, vitorlarongyok, törött evezők s deszkadarabok úszkálnak, kétségtelen maradványai a vésznek, a tenger áldozatává lett hajónak. * * * Biztos kéztől vezérelt csónak kerülgeti a fenyegető hullámokat s ügyesen fordul be a szárazulat és Veglia szigete között kanyargó Morlaua csatornába. Megmenekült! s itt már nincs mitől félnie; a magas sziklafalak fél fogják a szelet s csak az erős hullámzás enged következtetni arra. hogy amott künn összeesküdtek az elemek a földi lények ellen s itt a Morlacca csatorna hallhatta a hála imát, mit a bátor hajósok küldöttek az éghez. Siralmas a tenger képe, de annál örvendetesebb, annál meghatóbb a csónaké. Avagy nem örvendetes a halál torkából való megszabadulás, nem magasztos a tudat, lu'gy van ember, ki nekünk köszöni életét, hogy vaunak emberek kiket mi adtunk vissza az életnek? Nem megható- e a jelenet, midőn megmentő és a megmenekült egymást láthatja, egymás kezét szoríthatja és a megmenekült hálát rebeghet a nemeskeblü megmentő előtt ? Az öreg Baldó ezredes hévvel szorongatja Giovanni kezét, csókokkal halmozná el azt, ha az ifjú vissza nem vonná. — Ifjú, bárki légy, nyájas arezodat örökké emlékezetembe vésem ; barátom, tiszteletem tárgya lesz az mindig, ki engem az életnek, kedves gyermekemet pedig nékem visszaadta. — Uram, én csak kötelességemet teljesítettem. Biztosítom önt, hogy társaim közül bármelyik is kész lett volna engem megelőzni, ha a válságos helyzetet nálamnál gyorsabban felfogta volna — válaszolt Giovanni. — Nemes ilju, mondd tehát csak nevedet, hogy legelább mindennapi imájába foglalhassa azt leányom; 0, ne född el magadat előlem, mert lásd, e fő, mely felé még senki sem fordult tiszteletlenséggel, mindig meg szokott hajolni a férfiúi erény előtt. — Ismételnem kell, uram, én csak felebaráti kötelességemnek tettem eleget. Most pedig adjunk hálát a megmentő Istennek s azután segítsünk önmagunkon. Giovanni ott hagyta a csűrön viz ezredest. Közömböt mutatott a történtek iránt, de szive erősen dobogott, vére sebesebben lüktetett, ha a kedves alak felé tekintett, kit ő hozott fel a hullám- sirból, kit karjai közé zárva emelt e csónakba s ki most eszméletlenül hever a csónak fenekén. A tenger csókjaitól nedves ruhája feszesen tapadt gyönyörű tagjaira s nem takará el irigyen gömbölyű vállainak és keblének bájait, de elfödte az ébenhaj, a holló fürtök özöne. Barátnőjét, mint a vész pillanatában, még most is karjaiban tartja s mintha most is a természet szépségein édelegne, ajka mosolyog, szemeit azonban bársonypillák zárják le. A csónak előrehalad, nyilsebességgel szeli a duzzadó habokat; a festői partok ugyan már elmaradtak, de már benn járnak a fiumei öbölben, már nem messze a kikötő, a fehérlö rakpartok sűrű árboczerdeje s a gőzösök és yachtok füstölgő kéményei pótolják az elveszett szépségeket. De a csónakban nincs, ki erre figyeljen. Ott emeli fejét ég felé a Karcst koronája, a kékellö Monte Maggiore, melynek lábait az Adria locsolgatja, mig térdein emeli az ifjú Fiúmét s örül, hogy ez a habokkal kaczérkodik. De a révébe szaladó csónakot mindez nem érdekli, mert az, ki mind ennek örülni tudna, az csak most kezd eszmélni, az csak most veti fel szemeit atyjára s hogy azt maga mellett látja, jótékony öröm futja át idegeit, az élet pírja fellép halvány aixzán s rózsákat varázsol oda, felnyitja tüzes szemeit s végigjáratja a körülötte levőkön. Mint karcsú antilopé szökik fel, ha a nap fényében csillogni látja a vadász fegyverét, úgy pattant fel Lucia s rejtőzött atyja kebelére, midőn szeme Giovanni két villámszemével találkozott; az ifjú szemével, kihez ő oly mély vonzódást érzett, midőn látta, hogy most itt van az, kiről azt hitte, hogy örökké ismeretlen fog előtte lenni; aki szivének mar eddig se vált ismeretlenje, kihez oly benső rokon- szenv fűzé. Hallgatag csend következők. Giovanni elforditá arczát s szemeit a tengeren jártatá. Valamit érezett szivében, érezte, hogy e nap reá nézve végzetes, érezte e nő varázsát. A legkülönfélébb érzelmek váltakoztak nemes keblében; érezte diadalmát; tudta, hogy a mit ma tett, könnyen életébe kerülhetett volna s elborzadt
