Veszprémi Független Hirlap, 1886 (6. évfolyam, 1-53. szám)

1886-08-14 / 34. szám

— Ideje már. A Balog-tó, mely már 10 éve nem lett kitisztítva, s mely majdnem egészen megtelt iszappal, (ami nem valami pompás illatot terjesztett maga körül), valahára ki lesz tisztítva a közeli lakosok folytonos sür­getésére. — Lapunk szerkesztőjének, Kompolthy Tivadar urnák házába péntekre virradó éjjel a gólya egy síró kis leánykával köszöntött be. Az apróságot, a kiben a szülői szemek már egy napos korában i° nagyon okos kis leánykát födöztek fel, természetesen nagy örömmel fogadták. Kívánjuk, hogy mindig oly örömet találjanak benne, mint most, hogy a napvilágot megpillantotta. — Dangl nemzetközi zenetársulata ma este hangversenyt rendez a Köve s-féle kávéház­ban. Föllépnek : Walton Lotti és Lilly an­gol duettisták, Müller Mariska bécsi Soub­rette, úgy Mólnál1 Mór magyar- és német népénekes, valamint Dangl bécsi komikus és Sturm zenemester. A társulat Székesfejér- várról jött Veszprémbe. — Á ..Magyar Léghajózó-Egylet“ elnöksé­gétől a következő sorokat vettük : Tek. szerk. ur! Becses lapjok utolsó száma említi, hogy a kormányozható-léghajó bemutatása tervezve volt a télen a fővárosban, de biz az elmaradt. Megírhatjuk az okát is. — A „Magyar-Lég- hajózó-Egylet“ ugyanis oly messzire ment hazafiságában, hogy e közhasznú találmány bemutatásával november hótól mostanig várakozott Rezső főherczeg trónörökösnek honunkban való tartózkodására. Minthogy azonban a „szerkesztő‘‘-trónörökös november­től mostanig csak egyetlenegy napon (1S85. december 24-ikén) mutatta magát az ország fővárosában, az egylet tovább nem várhatta az alkalmat, hogy hazai találmányát először a magyar korona örökösének mutassa be. B.-Füred, 1886. aug. 10-én. Tisztelettel a „M. L. E.“ elnöksége, — Kolosváry József megyei főjegyző ill­annak kijelentésére kér fel bennünket, mi­szerint a megyei uj székház falazatainak elkészülje alkalmából csak a munkások kap­tak 400 frtot, mivel ez országszerte igy van szokásban; ellenben a pallérok még eddig mivel sem jutalmaztattak s e kérdés nem is a székházépitő bizottság, hanem a törvény- hatósági közgyűlés hatáskörébe tartozik. —- Értesítő. Vettük a veszprémi kereske­delmi társulat alsófoku kereskedelmi iskolá­jának ez idei értesítőjét, melyet az elnökség megbízásából Szép Lipót fő elemi tanító bocsátott ki. Az intézetnek a lefolyt évben 45 tanulója volt, kik nagyobbára szép elő­menetelt tanúsítottak. A tandíj az intézet­ben 0 frt évenként. Veszprémi Soma, a kitől lapunk is több csinos költeményt közölt, eljegyezte Deutsch Janka kisasszonyt, Rába-Hidvégen. Sok sze rencsét. — Panasz érkezett hírlapunk irodájához aziránt, hogy nagy hanyagság tapasztalható az újabb időben a táviratok kihordásánál. Egy este 7 órakor érkezett távirat csak más­nap reggel 8 órakor lett az illetőnek kézbe­sítve, holott az a kihordónak még aznap este átadatott. Felhívjuk a rendetlenségre az ille­tékesek figyelmét. — A magyar nyugoti vasút vezérigazgató­sága tudatja, hogy Budavár visszafoglalásának 200-ik évfordulója megünneplésére tartandó történelmi kiállítás-, valamint Szt.-István ünnepe alkalmából, a magyar nyugoti vasút állomásairól augusztus hó 18. és 1 9-én vala­mennyi menetrendszerű személy és másodrendű vonatokhoz Budapestre szóló és 5 napi érvé­nyességgel biró, rendkívül mérsékelt menet­térti jeg}rek fognak kiadatni. — Tegnapi hetivásárunk, daczára a napok­ban tartott országos vásárnak, igen élénk volt. Kivált sok gabonát hoztak ez alka­lommal, a megye minden részéből. A gabo­nának nem volt nagy az ára, amit annak kell betudni, hogy sokkal több volt az eladó, mint a vevő. — Csudálatraméltó memoria. Egyik vesz­prémi tisztességben megőszült napszámosáról szól az ének, ki a héten csudálatos tanu- jelét adta annak, hogy nem teherhordónak született. A derék férfiú ugyanis a három év óta kilutrizott összes számokat kívül tudja, még pedig pontos dátumban, a kihuzatak sorrendje szerint. A bámuló hallgatók a huzási lajstrommal kezükben ellenőrizték e csudálatraméltó memóriát s egyhangúlag kon­statálták, hogy a napszámos egyszer sem tévedett. Különben azt hiszszük, hogy a szegény ember e „tudománya" többe került, mint sok egyetemi hallgatóé, ki az összes kurzusokat végigjárta. Alighanem sok minden „elúszott“ amigeztasok numerust megtanulta. — „Röndnek muszáj lönnyi!“ még a tej­fölös piaezon is, mondja a rendőrbiztos, s megvizsgálta a milimárik készítményeit, mely alkalommal több liter tejföl koboztatott el, mivel liszttel volt keverve. — Az okiratok bélyegei. A kir. pénzügyi közigazgatási bíróság fontos határozatot hozott. Kimondta ugyanis, hogy ha valamely okiraton a bélyeg más tintával s más kézírással van i keresztül írva, mint a milyennek az okirat íratott, „a bélyeg az okiratra biróilag utólagosan fel ragasztottnak vélelmeztetik.“ — A székházépitő bizottság f. hó 9-én ülést tartott, amely alkalommal érdemleges határo­zat hozatott a beérkezett belső munkálatokra vonatkozó ajánlatok fölött. Az ajánlatok közül a következő iparosoké fogadtatott el: Zellerin Mátyás Budapestről bádogos mun­kákra 9717 frt 78 kr; Sandraesik Budapest­ről palafedő munkákra 4435 frt; Thék Endre Budapestről asztalos munkákra 17208 frt 85 kr; Árkai Sándor Budapestről lakatos- munkákra 7005 frt 76 kr; Forgó és társa Budapestről üveges munkákra 4456 frt; Pfilf | Andor Veszprémből kályha munkákra 3960 frt; Drobnics Budapestről mázoló- és festő mun­kákra 8493 frt 62 kr. Kéler Napóleonnak.a kövezésre vonatkozó ajánlata nem fogadtatott el s mivel többen nem ajánlkoztak, a kövezés függőben tartatik. Az utczai csatorna ügyére nézve az alispán fölkéretik, hogy az építészeti hivatal által elkészített tervezetet újból át­dolgoztassa, — Papp Károly, kis-komáromi plébános és alesperes, a veszprémi székesegyház tisztelet­beli kauonokjává neveztetett ki. — Lakodalmak. Dr. Halász Ignácz, székes- fehérvári reáliskolai tanár, jeles filológus, e hó 17-én vezeti oltárhoz Pillitz Margit k. a.-t, Pillitz Dávid helybeli kereskedő kedves és művelt leányát. — E hó 18-án pedig Schwarcz Móricz, tapolczai kereskedő tartja esküvőjét Perl Josephin kisasszonynyal, özv. Perl Adolfné szép és szellemes leányával. — Veszprém város nyári csendjét a héten a berukkolt rezervisták zavarták fel némileg. A 71. és 72. zászlóaljak összes szabadságolt állományú legénysége és tisztikara beállított e hó 10-én : csupa jó czibilarcz, kiket az Íróasztal, a hivatalszoba, a műhelyek és a szalmakazalok mellől szólított be a felsőbb j parancsolat. Fogyott is a héten pálinka: sok derék lebujos nagy örömére. A csapatok e hó 20-áig Veszprémben tartanak gyakorlato­kat (naponként a „zsidó csárda“ környékén). F. hó 20-án ők is a sz.-fehérvári nagy táborba vonulnak. — Almádiban, a veszprémiek speczialis fürdőjében, a saison vége felé egyre több és több mulatság kínálkozik a vendégeknek. I E hó 11-én érdekes Stuver-féle tűzijátékot j mutattak be; s ugyancsak e héten volt a | jeles enyingi banda bucsu-hangversenye, Mint értesülünk, az almádi-i fürdőközönség még most is egyre szaporodik, s ha valamelyik család eltávozik, kétszer annyian jönnek a helyükbe. — A ..Veszprémi Független Hírlap“ eddig megjelent hat évfolyama negyven forintért eladó. Bővebb felvilágosítást hírlapunk irodá­jában nyerhetni. — Péthen. vármegyénk e kedves kis fürdő­jében, f. hó 8-án érdekes hang ver seiryt rendezett a várpalota izr. nőegylet. A hang­versenyre nemcsak Palotáról, hanem Vesz­prémből és Sz.-Feliérv árról is több család megjelent, s a kik ott voltak, nagyon pom­pásan töltötték el idejüket. A műkedvelők több apróbb piecjen kívül Bérezik „Bálkirály­nőjét“ is előadták s tegyük hozzá: teljes megelégedésére a publikumnak. Az előadás után társas vacsora s tán ez következett, ami csak reggel 2 óra felé ért végett. A hang­verseny, a jótékony czél javára, körülbelül 80 frtot jövedelmezett. — Szülők figyelmébe. A budapesti állami közép ipartanoda igazgatósága tudatja, hogy a beiratások az intézetbe f. évi szeptember hó 1-só napjától 10-ik napjáig tartatnak s hogy a tanulóknak a beiratásnál szüleikkel vagy gyámjaikkal kell megjelenniük. — A veszprémi r. kath. főgymnasiumban aug. hó 29. 30. 31. és szept. 1. 2. és 3 nap­jain lesznek a behatások. Minthogy az inté­zet a Dunántúl egyik leglátogatottabb főgym- nasiuma: a jövő héten már valószínűleg egész nagy serege jő be a tanuló ifjúságnak, hogy a kihalt várost felélénkítse. — Brömbröm ! Elvégződött az aratás ; meg­kezdődött az adóexecutió, A szegény ember vánkosát elviszik a feje alól is, ha nem tudja megfizetni adóját és az Istenadta gabonát is elpocsékolják azok a szerencsétlen „hivatal­nokok“, akiket a nép „adóexekutoroknak“ nevez. A hét folyanán városunkban is meg­kezdődött az executió s viszik a szegéiry ember bőrét Harapiscsipisrugis oreság egy- lovas fogatj án. — Hivatalos stilus. Egy kiváló érdekű okmány van kezeink között, melynek hite­lességét a szöveg alá ütött bélyeg eléggé i bizonyítja. Hangzik pedig a következőképpen „Pizoniddom, hog Hegyeddős Isdván Eztda- bogyvekéthetes. üzző borgyó. Nem dudom lazzugat anni mernem, kabdom. 1886. Augusz- tis 5-án. K. J. biró.“ Mint értesülünk ez okmányt egyenesen a szanszkrit tudós akadé­miához fogják küldeni, mivel a szöveg átko­zottul hasonlít a szanszkrithoz. — Nyári mulatság. A zirczi önkéntes tűzoltó-egylet, segélyalapja javára, e hó 22-én a „Pintér “-hegyen nyári tánczmulatságot rendez. A rendezőség élén Szőnyeghy Ala­jos, dr. Kemény Pál és Takácsy Ignácz álla­nak. Ugjr halljuk, hogy a mulatságon a környékről is számosán készülnek megje­lenni. Akik meghívót véletlenül nem kap­tak s arra igényt tartanak: forduljanak az egylet titkárához. — A megyei uj székház — úgy látszik — sűrűén megköveteli áldozatait. E hét folya­mán ismét komolyabb sérülés történt. Az egyik munkavezető ugyanis a magas áll­ványról egy téglát dobott le, mi az alant álló munkás fejére esvén, azt súlyosan meg- sebesitette. — Hangverseny Kenésén. Mint értesülünk, holnap, Kenésén a nagy vendéglőben, több műkedvelő hangversenyt rendez: jótékony czélra. — Árva gyermekek. Lapunk egyik számá­ban említettük, hogy több árva és teljesen vagyontalan férfi és leánygyermek van a kapitányi hivatalnak bejelentve nyilvántartás végett, akik a nemesszivü emberek pártfogá­sára számítanak. Ismételve felkérvük a jólelkü gyermektelen polgárokat, hogy könyörüljenek meg az ártatlan árva gyermekeken, akiknek száma meghaladja a százat. — Tolvaj iparosok. A napokban két ipa­rost kisértek a rendőrök a kir. jbirósághoz, akik nem bírván keresetükből megélni, a lopáshoz folyamodtak s idegen jószágok eltu­lajdonításával akartak boldogulni. De rajt vesztettek s most bűnbánó lélekkel várják az igazságos ítéletet. — A „Balaton-Egylei“ elnöksége köszönő levelet intézett Festetics Tasziló grófhoz, megköszönve a szívességét, melyben az irók és művészek társaságának kirándulóit része- sitette. A Savanyú-perben legközelebb terjesz­tetnek fél az összes ügyiratok elbírálás végett a kir. táblához. E nagy perben a végtárgyalási jkönyv 108 sűrűén tele irt ivre, az ítélet pedig 24 ivre terjed. Összesen 6 felebbezés adatott be. — Tűzesetek megyénkben. A hét folyamán Tapolczafőn és Eöts községekben tűz ütött ki, melynek 2 — 2 ház, a hozzátartozó mellék- épületekkel együtt, esett áldozatul. F. hó 2-án Takácsi községben szintéu tűz volt, amely 11 lakóházat és több melléképületet hamvasztott el. Az épületek nagyrésze biz­tosítva voltak. — A balatoni hínár. Alig hogy a Bala­ton árvizei megszűntek, újabb elemi csapás fenyegeti a Balaton-part. keszthelyi részét. Egy vízinövény, mely eddig ismeretlen volt a tóban, buján kezd tenyészni. Számtalan zöld folt látható a viz sima tükrén és nem­csak a sikér parton, de a mélyebb vízben is felüti fejét a hínár, mely nemcsak a fürdést, korcsolyázást, hajózást és halászást akadá­lyozza meg a keszthelyi parton, hanem még a jó levegőt is veszélyezteti egészségtelen kigőzölgése által. Most Keszthelyen moz­galom indult meg a hínár kiirtására s való­színűleg Keszthely városa e czélra évenkint 1000 frtot fog megszavazni. — Apagyilkos. Nagy-Pécsel községben Bácsi Dániel ottani földmives 1885. szept. 31-én, háza egyik pajtája előtt halva találtatott. A holttesten nagy és súlyos kődarabok feküd­tek. Bácsi Dánielt abban a hiszemben temették el, hogy a padlásról esett le, s a magával rántott kövek ütötték agyon. A csendőrség azonban megindította a nyomo­zást s kiderítette, hogy Bácsi Pál, az elhunyt Bácsi fia, apjával folytonos gyűlölködésben élt, sőt egy Ízben fenyegette is, mert attól félt, hogy az öreg Bácsi egész birtokát gazda- asszonyára, Magyar Zsófiára fogja Íratni. Ez adatok alapján Bácsi Pált és nejét letartóz- tóztatták. A holttestet 5 hó múlva a sírból kiásták és felbonczolták. Az orvosi látlelet megengedi, hogy a halál megfojtás következ­tében állt be. Bácsi Pál később beismerő vallomást tett, elmondván, hogy apját illet­lenségből a padlásról letaszította. Köveket akkor rakott apja teste mellé és föléje, midőn meggyőződött, hogy meghalt. A veszprémi kir. törvényszék Bácsi Pált gyilkos­ság miatt életfogytiglani f e g y h áz r a ítélte. A kir. tábla szüneti büntető tanácsa az ítéletet megváltoztatta s vádlottat halált okozott súlyos testi sértés miatt 10 évi fegyházra Ítélte. — Kegyetlen kanász. Már több ízben emel­tek a város kapitányi hivatalánál panaszt az alsóvárosi kanász ellen, amiért a reábizott sertéseket barbár módra kínozza, kutyáival tépeti. F. hó 11-én Bekker Mihály né malaczos disznóját a csordán vad kegyetlenséggel verte agyon. A károsult asszony sertése elpusztu­lásával jelentékeny kárt szenvedett, mert a hátramaradt 8 apró malaczot sem tudja föl­nevelni. Kövágó-Eörsről írják lapunknak, hogy ott a napokban egy vándorórás tartózkodott, ki több úgynevezett „stikli“ után egy szép éjszakán hátat fordított a helységnek. Az ott töltött szép napok emlékéül azonban magával vitte Eösze Gábor ottani lakos 62.845 számú ancre remontoir óráját is. A kedélyes „Wanderpurs“ most a tapolczai szolgabiró utján köröztetik. Személyleirása : magas, vállas, barna, korszaka 11a vau; baju­sza kicsiny és ritka. Három hivatalos bizo­nyítványt hord magával. — Pénzhamisító banda nyomára jött a nagy- kanizsai rendőrség, mely értesült, hogy Keszt­helyen bizonyos Corzinek nevű gépész hamis pénz gyártásával foglalkozik. Az illető elfo­gatván, lakásán egy érezpénznyomó gépet, számos hamis egy-forintost és félig elégetett papírpénzeket találtak. Corzineknek azonban czinkostársai is vannak, kik a környék nagyobb városaiban, sőt Zágrábban is túladtak a hamis pénzeken. — Borzasztó tűzvész dühöngött Sümeghen, mely a város alsó végén levő gőzmalom kürtőjéből támadt s több mint 50 házat el­hamvasztott, sőt egy asszony is a lángoló kazalok közt égett. A kárvallottak nagyobb­részt szegény emberek, a kik egészen koldus­botra jutottak.-— Fűrdőzök tizparancsolatja. Egy szakember hosszú évi tapasztalatai alapján figyelemre méltó szabályo­kat állított fel a fflrdőzők részére. A tízparancsolat a következő: Heves kedély izgalmak után ne fürödj. Hirtelen yoszullét vagy tartós gyöngélkedés után ne fürödj! Átvirasztott éjek és túlságos megerőltetés után ne fürödj, mig nem pihentél! Dús lakmározás és evés után ne fürödj! A fürdő-épülethez lassan menj ! Megérkezésed után tudakold meg a viz mély­ségét és áramlását! Vetkőzz le lassan, de aztán azon­nal menj a vízbe! Fejjel ugorj a vízbe, vagy gyor­san bukj alá. Ne maradj soká a vízben, vagy gyor­san ne bukj alá. Ne maradj soká a vízben, különösen ha nem vagy nagyon erős. Fürdés után dörzsöld meg testedet a vérkeringés előmozdítása végett, öl­tözz fel gyorsan és menj sétálni. A fürdés és úszás nemcsak meleg, hanem hűvös időben is egészséges és üdvös a testre s lélekre, ha e szabályokat szem előtt tartjuk. Felelős szerkesztő: KOMPOLTHY TIVADAR. 8 0 0 Átvételi jelentés! Ezennel van szerencsém a n. é. közönséggel tudatni, hogy az eddig Nagy Sándor-féle Sör és bormérést átvettem, és azt e hó 16-án, azaz hétfőn EGNYITOM. ízletes ételekről és italokról minden időben gondoskodva leend. Kérem a m. t. közönség szives pártfogását. Kiváló tisztelettel Szabó József, vendéglős. 0 0 0 8 0 0

Next

/
Oldalképek
Tartalom