Veszprémi Független Hirlap, 1886 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1886-08-07 / 33. szám
MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ, VEGYES TARTALMÚ HETILAP Előfizetési árak: Egész évre ..............................6 frt — kr. Fé lévre...................................3 frt — kr. Ne gyedévre..............................1 frt 50 kr. Me gjelen minden szombaton. Előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Veszprém, Horgos-utcza, 105. sz. a. küldendők. HIRDETÉSEK és NYILTTEREK a kiadóhivatalban fogadtatnak el. — Egyhasábos petitsor (tere) 6 kr; nyilttér petitsora 20 kr s a bélyeg. Egyes példányok ára 15 kr., s kaphatók Ney Mór, Herczeg Lajos üzletében s a kiadóhivatalban. A szerkesztővel értekezhetni, vasárnap kivételével, naponta d. e. 8—12, d. u. 2—7 óra között Szerkesztőség: Veszprém, Babóchay-tér, Kovács-ház, a „Petőfi“-könyvnyomdában ; hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok vissza nem adatnak. A felébredt nemzet. Veszprém, augusztus 7. Üdvözöljük Eötvös Károlyt, ki ma délután ismét városunkba jő, hogy a vármegye népének a bécsi kamarilla ármánykodásait vázolja. Üdvözöljük szivből ezt a derék, lelkes férfiút, ki mindenütt ott van, ahol a magyarság, a nemzetiség kérdése forog szóban. Ha valamikor ideje volt. bogy körünkbe jöjjön: most itt az idő, midőn mindenünnen nehéz fellegek tornyosulnak honunk fölé. Harmincznyolcz esztendeje annak, bogy a magyar nemzet, mely századokig tűrte a bécsi államférfiak gonosz hajtogatásait, mely egyre áldozata volt annak a titokzatos körnek, melyet kamarilla név alatt ismer a történelem : végre fölébredt álmából s Kárpátoktól Adriáig végighangzott az önérzetes szó: Szabadság ! És ifkkor minden férfi hős volt és minden város a szabadság bástyája. Egyszerű pórok együtt küzdöttek a gazdag főnemessel és a lelkesedés minden keblet betöltött. Végre megtudták egyszer odafenn Pécsben, mi az, amit eddig rejtve tartottunk? Egy névtelen vágyódás volt az a szabadság után, melyet csak tunya, rabszolgának született nép nélkülözhet; s nem a magyar, melynek ezeréves múltja csupa hőstettek lánczolata; s melyet majd minden körülfekvő nép uralt, amely egykor fegyverével érintkezett. De a kamarilla, mely gyáva volt, mint minden sötétben bujkáló, segítségért kunyo- r;tit Európában. És jött a maszka, interenczió, jött Világos és jött — a feledhetetlen absolut korszak, melynek áldozatait sohasem feledi el a magyar nemzet, amig csak egészen ki nem törlik az élő nemzetek sorából. Hosszú, rémületes évek voltak ezek; de elmúltak. Az olaszországi hadjáratok tönkretették az osztrák ármádiát; s a generálisok futottak, amerre ut volt előttük. Szükség volt a magyar pénzre és a magyar ujonezokra. Es akkor megtörtént — a kiegyezés. Jó volt-e? rossz volt-e? ne kutassuk. Elég az, hogy megtörtént. A magyar nemzet, mely egy jó szóért mindig elfeledte a sérelmeket, 4 szomszédok. (Két elbeszélés.) A szomszédsági viszonyt minden nemzet közmondása megörökítette. A civilizáltabbakéi egyre csak a rossz szomszédokat emlegetik; a civilizálatlanok meg a jó szomszédok dicséretéből nem tudnak kifogyni. És tényleg mindegyiknek igaza van. Amilyen nagy áldás egy jó szomszéd az emberre, éppen olyan átok a rossz, és fájdalom, ez az utóbbi faj sokkal inkább el van terjedve a világon, mint az előbbi. Csak kevesen tudják méltányolni a szerbek szokását, kiknél a halottat a két alsó és a két felső szomszédja két hónapon át gyászolja, amely gyász abból áll, hogy az egész hosszú idő alatt nem tesz süveget a fejére. De ez a nemzet csak kivétel; a többi müveit Europa inkább jól megemlegeti az elhunyt szomszédja erényeit; dehogy gyászolja meg. No hát hadd mondjunk mi is két történetet a szomszédokról ; már tudniillik azokról, akiket nem szokás meggyászolni. I. A czár és a csapiáros. Iván czár egyszer bölényekre vadászott, fenn az északi erdősegekben. A czár nagyon szenvedélyes vadász volt s megtörtént, hogy sokszor napokig üldözte a vadakat: mig a kisérői messze elmaradtak mellőle s a czár csak elszakadt ruhákkal, éhezve tudta őket feltalálni. De amikor ő igy az embernemjárta vadonban elbolyonghatott, mikor szikrázó szemekkel követé a vadat, mely áttörhetetlen bozótokba, süni rengetegekbe vonzotta maga után s mikor aztán annak kiomló piros vére messze befesté a végtelen hóréteget: hát azt a czár ezer más mulatságért sem lett volna hajlandó elcserélni. belevágott abba a tenyérbe, melyet eléje tartottak. Jó bolond, őszinte nép vagyunk mi; azt hisszük: mindenki úgy gondolkodik, ahogy mi szoktunk; s a századéves keserű tapasztalatok után is mindenkiben fölteszünk egy kis valóságos őszinteséget. Hanem azt mindenki hitte ü7-ben, hogy ezentúl igazi becsületes szerződő felek leszünk Ausztriával, akik egymás jogát mindig megbecsüljük; hogy az ármádia, melyet verej- tékes filléreinkkel tartunk fenn, nem osztrák ármádia lesz; hogy a gyűlölet, mely a Lajtán túl létezett, teljesen megszűnik végre; s hogy az a gonosz, ármánykodó kör, melyet kama- rillának neveztek, nem fura kod ik többé a nemzet és királya közé, ahogy abban a rémes korszakban tévé, melyet sohasem bírunk elfelejteni. Tizenkilencz éve, hogy a kiegyezés megtörtént. S ime! Ez az átkozott hydra még ma is létezik. A kamarillának egy fejét sem vágták le. Most is úgy tesz, mint harmiucz- nyolcz esztendő előtt. Hajtogat gyáván, a hogy évszázadok óta, s az árát mindig a jó, bolond magyar nép fizeti meg. Az osztrák ármádia egyetlen pohos generálisa többet nyom e hitvány csoport előtt, mint tizenöt millió magyar önérzete. Egyenlőséget akarunk ? Szabadságot ? Igen bizony! Mikor fizetni kell. Hanem ha valaki abban az örült hitben él, hogy ami lelkes őszinteségünk — és aini verejtékes millióinkért egy kis jogban s egy kis elismerésben is részesüljünk: hát az nagyon keservesen csalatkozik. Ez igy nem maradhat. Elvégre tisztázni kell a helyzetet. Itt az idő a választásra. Vagy Magyarország bir tulsulylyal a monarkliiá- ban, vagy az osztrák generálisok. De le avval az álarczczal, mely e titkos csapat vonásait eltakarja! A nép megszólal mindenütt s tiltakozó szava végigharsog az országon. Megszólal Veszprémmegyében is, ahogy kötelessége, hogy megszólaljon. Eötvös Károly idejő közzénk, hogy e nehéz sérelmek felöl tanácskozzunk. Egy hívásra itt van, mikor szülővármegyéje kívánja. Idejő tehetségével, buzgalmával, lelkesedésével és avval a hatalmas erővel, mely szavában rejlik. Legyen melegen, őszintén üdvözölve, mikor ez ősi vármegye határait átlépi! Megyei népgyülés, az Edelsh eim-Janszki ügyben. V e s z p r é m, aug. ti. EÖTVÖS KÁROLY, ma szombaton, d. u. 6 órakor érkezik meg Veszprémbe. Fogadtatására nagy előkészületek történnek. A népgy ülést előkészítő értekezlet csütörtökön, e hó 5-én lön megtartva a Korona szálló nagytermében. Pár száz főre menő lelkes közönség gyűlt együvé: hivatalnokok, iparosok, mindanyi Veszprém város és vidékének önérzetes polgársága. A zöld asztal körül, mely a terem egész hosszán elterült, az egyetemi polgárság rendező bizottsága foglalt helyet, s a városi polgárság, mely az előleges meghívókra nagyszámmal gyülekezett, hogy a komoly ügyet megvitassa, Pont hat órakor K ompolt h y Tivadar megnyitá az értekezletet s egy korelnök, s két körjegyző megválasztását ajánlá. Indítványára az első tisztségre H us v é t h János a másodikra K erényi Endre és Gergely József urak választattak meg. H u s v é t h János megköszönte a bizalmat, melyben a polgárság őt részesítő s köszönettel elfogadta a felajánlott tisztséget, úgy a jegyzők is, azután, röviden körvonalozva a helyzetet, melybe a országot egy meggondolatlan osztrák generális és a bécsi kamarilla önkénye sodorta, kérdést intéz az értekezlethez aziránt, vájjon szükségesnek látják-e, hogy a tervezett népgyülés megtartassák? Egyhangú dörgő „igen“ hangzott fel az egybegyűltek ajkáról. Ezután ltosentkal Zsigmond egyetemi polgár terjesztő elő ama intézkedéseket melyeket az ifjúság már előlegesen megtett s az ügyet, a jelen stádiumban, az összegyűlt polgárság kezeibe tévé le. Megválasztattak ezután; elnökké: TTmrer Manó. alel nőkké: Hnsvétb Já nos ieirvzőkké: dr. Krascsenits Vilmos és Kerényi Endre, pénztárossá Cseresnyés István; bizottsági tagokká pedig a következő urak: Keresztes József, Farkas Lajos, Czollenstein Ferencz György József, László József, Fodor Gyula, Wellner Lajos, Búzás Károly, Sáner János, Szelmáyer Vilmos, Völgyi Lajos, Kanczler Lajos, Eszterhay Nándor, Dr. Perlaky József, Eszterliay Ignácz, Kovács Károly, Fata János, Kompolthy Tivadar, Horváth Ignácz, Steiner Arnold, Berger Mihály, Kövessy Dániel, Szabó József, Frick Mihály, Gémesi Dániel. E rendező bizottsággal együttesen működik az egyetemi polgárság is, mely a népgyülés ügvének előmunkálatait megkezdette. Következett egy 12 tagú küldöttség menesztése Unger Manó ügyvédhez, hogy a megtörtént választást tudomására hozzák. Unger Manó, kit beléptekor dörgő éljenekkel fogadtak, kijelenté, hogy a megtiszteltetést, melyben a mai napon részesült, köszönettel elfogadja. Az elnöki széket azonnal elfoglalta. A népgyülés szónokaira vonatkozólag az értekezlet a következőleg határozott: a rezo- lucziókat előadja F o d or Gyula ügyvéd; indokolja E ö tvö s K á roly (óriási éljenzés.) Második szónok lehetőleg Krisztinkovics Ede (aki azonban az ugyanazon napra eső enyingi népgyülés miatt — fájdalmára — nem jöhet közénk; de meleg üdvözletét küldi) és hogy a népgyülés minden pártszinezetet nélkülözzön: dr. Bezerédj V i k t o r. Ez utóbbi azonban a nála járt küldöttségnek — természetesen — azt válaszolta, hogy ő mint privát ember nagyon helytelennek tartja az egész ügyet, de mint kormánypárti képviselő, köteles bevárni a miniszterelnök nyilatkozatát. Különben, ha a nyári fürdőzés elmúlik, úgyis elmondja beszámolóját; s ekkor ezt az ügyet is érinteni fogja. így hát forradalmi nyilatkozatokra lehet kilátásunk. A népgyülés szónokának helyéül a vásártéren levő Weisz-féle ház lön kijelölve. A gyűlés folyama alatt Eötvös Károly következő sürgönye olvastatott fel: „Meleg üdvözletem az eddigi, sikerért. Szombaton délután (i órai vonattal jövő k.“ kérni fogja, hogy egy kívánságát teljesítse. Nincs kétség, bogy ebbe Szent Péter beleegyezik, s ő akkor a legboldogabb ember lesz az egész világon. o o o o Ment, ment a szegény ember sokáig s éhséget, fáradságot szívesen eltűrt abban a bitben, hogy Szent Péter úgy is megenyhiti a szenvedéseit. Forró nyári nap volt; a szegény ember majdnem leroskadt a melegségben. De azért csak kitartóan tovább folytatta a vándorlását. Amint egy erdő széléhez érkezik, jön ám vele szemközt egy hosszú, ősz szakállu férfiú, vastag, görcsös bottal a kezében; s annak láttára a szegény ember nagyon megremegett. Az ősz szakállu ember valami kegyes zarándok lehetett, eszében sem volt Szent Péternek lenni; s a szemközt jövő embert nyájasan megszólította. — Hova igyekezel, jó ember?-— Hát szent Pétert akarom feltalálni. Az ősz férfiú gondolt magában valamit s aztán titkolt mosolygással megszólalt. — Szent Pétert? No akkor jó helyen jársz szegény ember. Előtted áll, akit keressz, mert én vagyok a mennyország kapusa. — Te vagy? Édes Istenem! A szegény ember csak leesett a földre s mind a két szemét eltakarta a kezeivel. — És hogy emlékezetes legyen előtted e találkozás, — folytatá tovább az aggastyán, — kívánj valamit magadnak: teljesítve lesz a kivánatod. — Tehát mégsem csalódtam! rebegé a szegény ember. — De megjegyzem, hogy bármit is fogsz kérni: « szomszédod kétszer annyit kap belőle, mint a mennyiben te részesülsz. Már most szólj, mit kívánsz ? A szegény ember sokáig elgondolkodott, látszott, hogy nagyon küzd magával; s egyszerre megszólalt: — A szomszédom kétszer annyit kap belőle? Tudod mit jó szent? Itt van a balszemem, kérlek szúrjad ki, ha oly szives akarsz lenni. .. Egy sötét alak. Iván most is egyedül volt; a kisérői, ki tudja, hol maradtak mellőle? Az idő már alkonyodott s az erdőségekre lassan-lassan leszállt az éjszaka, melyet csak a szétterülő hó világit meg némileg ; a csillagok fénye nem tör át mindenütt a lombokon. A czár csendesen haladt lovával s a kijárást kereste a rengetegből. Az éj lassanként egészen leszállt; s az őserdő fái között mindig nagyobb lön a homályosság. A czár nem birt a kivezető útra akadni. A ló már nyugtalanul szimatolt alatta; talán a hidegtől, talán a farkasok közellététől. Maga a czár is szeretett volna már fedél alá jutni; vékony ruhájában egészen átfázott. Egyszer csak egy csárdához ér az erdőben. Valami rozzant alkotmány volt; a födele félig bedőlve ; de belülről barátságos fény vetődött ki: hívogató jel az éjszakában. A czár nem is finnyáskodott, hanem egyenesen benyitott a csárdába. Benn egy öreg ember ült az asztalnál, maga a csapiáros, aki kíváncsian ugrott fel, mikor a vendéget megpillantotta.- Te vagy a csapiáros? Kérdé tőle a czár. — Igen is, én vagyok az uram. Ugy-e milyen hideg van odakiinn, uram? Az éjjel hózivatar lesz, még jó, hogy idejében ideértél Uram. Már most csak ülj ide a tfiz mellé, majd vacsorát is készítek a számodra. Azzal kiment az öreg ember: s nem telt bele egy negyed óra, már jött be a vacsorával, amit a czár egész az utolsó falatig, jó izüen elköltött. — Már most feküdj le. Uram — szólt az öreg ember. Jó lesz az alvás a sok lovaglás után. Az ágyadat megvetettem: jól fogsz benne aludni az éjszaka. A czár ezt sem mondatta magának kétszer; fáradt volt és álmos; azért a felajánlott ágyat szívesen elfogadta. Egy kis idő múlva már javában aludt: talán jobbizüen, mint odahaza a téli palota hálótermében. Amint felkelt: már várta a jó fűszeres bor; ez egészen felmelegitette s egész ujult erővel ugrott a paripájára. — Mivel tartozom az ellátásért ? szólt a csap- lárosuak. — Ab! jó uram — felelt az. Már hogyan vennék el pénzt ilyen nagy úrtól, mint amilyen te vagy? Boldog vagyok inkább, hogy a csárdámba betértél, Nekem csak a favágók fizetnek; azok a rendes vendégeim. A czárnak nagyon megtetszett ez az ember, ki őt jól tartotta s még fizetést sem vett el érte s elhatározta, hogy boldoggá teszi a hátralévő napjaira. — Hát jól van, te nem veszel el tőlem fizetést.. Nos én azért megjutalmazlak. Pétervárra jösz velem, ott házat veszek a számodra s az ellátásodról is gondoskodom. Én Iván vagyok, a czár! — A czár! — rebegé a szegény ember, térdre- borulva. Dicsőség a mi urunknak, hogy ezt megérnem engedte. És te megtennéd, amit ígértél ? — Megmondtam, elviszlek — felelte a czár. Az öreg ember gondolkodott néhány pillanatig ; az eszme — úgy látszott — nagyon megtetszett neki; s aztán egyszerre megszólalt. — Az nagyon jó volna, amit mondasz, uram. De nem mehetek el veled. Itt a szomszédomban is van egy csárda ... s ha én elmennék, minden vendégem abba járna ezentíil . . . Nem, jó uram, azt nem tehetem mejj . . . Es nem is ment el a czárral, nehogy a favágói a szomszédjához járjanak el pálinkázni. II. Szent Péter ajánlata. Volt valahol egy szegény ember, az megálmodta, hogy ő egyszer szent Péterrel fog találkozni. És minthogy az álmait mindig a legtökeletesebb jóslatoknak hitte, most sem kételkedett, hogy a mennyország kapusa meg fog jelenni előtte. A szegény ember tehát a nyakába akasztotta a tarisznyáját, egy kis élelmet vett magához s azzal megindult — szent Pétert felkeresni. El is képzelte magának a találkozást: a mint szent Pétéi majd megjelenik előtte, hosszú, hófehér szakálla fénylik a napsugárban s ő leborulva,
