Veszprémi Független Hirlap, 1885 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1885-09-26 / 39. szám
szükségkép uj tájak keresendők fel a főváros közönsége által. — A Kárpátok vidéke távolabb esik, hogysem alkalmas kirándulóhelyül szolgálhatna, — a Balaton azonban a fővárostól 2 és fél vagy 3 óra alatt elérhető. — Oda kell tehát irányozni összes tevékenységünket, hogy e természet áldotta vidéken létező hiáuyokat mielőbb pótoljuk, minél vonzóbbá tegyük s a közönséggel megkedveltessiik. — Az érdekelt megyei alispánok értekezlete már magában véve üdvös mozgalom s a Balatont övedző úthálózat minél jobb karba helyezése s az utak melléke befá- sitásának eszközöltetése által méltó eredményűvel fogja megkezdem, a reánk váró munkát. — Szükséges azonban, hogy agy a községek, mint egyesek a fásítás terén saját érdekükben is, hogy a phillok- szera által elpusztított szőlő termésük helyett a gyümölcs több nemeiben ellenértékét és uj jövedelmi forrást nyerjenek, a lehetőt elkövessék, mert csak ekkor mondhatjuk el joggal és igazán, hogy szép Balatonunk vidéke egy kis paradicsom, s ekkor a nyaranta hits árnyat kereső közönség a part vidékét rajként fogja ellepni, meglesz és összehozható lesz az érdekeltség és városunk s a Balatonpart vidéke csakhamar részesül a vasút előnyeiben. B. V. Interpellate Nagyságos Stákly György kir. tanfelügyelö úrhoz. Először is kérdem a nsgos Czimet, van-e tudomása arról, hogy daczára a szeptember hó elején országszerte megkezdett szorgalmi időnek, Berhidán a római katholíkus vallásit, gyermekek még most sem járnak iskolába f Ha nem lenne tudomása a dologról, (a mit kételkedem elhinni) ezennel értesítem, hogy ennek a 88 tankötelesnek még tanítójuk sincs és reményünk sincs, hogy legyen, mert az egyházi elöljáróság kijelenté, hogy ö bizony nem fog gondoskodni tanítóról. Kérem továbbá Nagyságodat, hogy miután igy a dolog tudomására jutott, fog-e intézkedni ez ügyben és mikori Vagy tán gyermekeink tanító hiányában kénytelenek legyenek a szorgalmi időt az iskolán kívül tölteni 1 Abban a reményben, hogy Nagyságod, mint illetékes hatóság ez ügyben mielőbb fog intézkedni, maradtam kiváló tisztelője Gasparics István. berhidal lakos, 4 tanköteles gyermek apja. Egy ellenzéki nyilatkozat. Veszprém, szept. 25. Előző hírlapunk egyik közleményére vonatkozólag vettük s szószerint adjuk az alábbi közleményt: „Igen tisztelt Szerkesztő ur! Becses lapjának két legutóbbi száma azon megtiszteltetésben részesít, hogy a f. hó 7-én Yéghely alispán ur tiszteletére rendezett bankett alkalmával, gr. Esterházy Móricz főispán urra mondott szerény toasztommal foglalkozik. Ha úgy az egyik, mint a másik közlemény híven adná vissza azt, a mit mondottam, úgy bizonyára nem nyilatkoznám; mert azzal, hogy az „egy jelen volt ellenzéki polgárnak“ tetszik, vagy nem tetszik, nem sokat törődöm. Hanem nyilatkozom azért, mert nem akarom, hogy az általam mondottak a közönségnek elferdítve colportáltassanak. E czólból legczólszerübbnek találom, ha felköszöntőmet közlöm, mely igy hangzott: sorsa elszakasztja, ha valakit szeret. És mikor elment katonának a legény, ő varrt kalapja köré hosszan lefutó salanggal három szinti pántlikát s tűzött melléje olyan bokrétát, milyent úri kisasszony sem adhatott volna néki. Addig is mig oda volt Gábris Győrbe, árva Bözse viselte gondját annak a czimeres négy ökörnek, mik szemefénye valának mióta gyalogbéresből apja szekeressé tette. De gazduram sem érezte fia hiányát, mert most a lánya járt el helyette a gazdaságban. Két esztendője telt ki, a harmadikat elreklamálták; tudták otthon, Gábris mikor jön meg. Bözse alkonyaikor a kis kapuban állott, hogy tüztől neki pirosodott arczát az esti szellő fujdogálja. Vecsernyére szólt a falu harangja, menybe hogy szállítsa imáját a mellére kulcsolt kézzel hálálkodó hajadonnak. Éppen keresztet vetett magára, amikor a falu korcsmája elé állott szekér zöreje s legények kurjantása hallatszik feléje a távolból. Kis vártatra gyöngéd öleléssel ajkára- nyomott forró csók ébresztő ábrándozásából 1 — Lelkem, galambom! — Maga az Gábris? — Hogy megijeszti az embert. Jaj, ha meglátta valaki! ? — Hát bánom én 1 ? — Megjöttem s most enyém lesz. Édes apám s anyám is várnak ? — De várják ám, menjen csak be a házba; tán most is magát emlegetik. * * * Végére járt a fürdőévad, s utolsó esténket csónakázással töltöttük. Nem hihetem, hogy varázslóbb lehessen a világhírű velenczei éj, mint ataily gyönyörű estve búcsúztatott minket Almádiból. Az öreg Balaton zajló hullámai, mik délután is még át-átcsaptak a fürdőházon, most megjuhászodva elsimultanak s a zöldesen sötét víztükörén gormodákban rengenek a holdvilág ezüst pikkelyei. Egy-egy úszó felleg homályba „Politikát csinálni a kormány feladata, — az én feladatom: jól administr dini.“ Ezt mondta gr. Esterházy Móricz Veszprémmegye szeretett főispánja akkor, mikor a megye küldöttsége tisztelgett nála főúri kastélyában a múlt hó elején Pápán. — Hogy úgy lösz, a miként mondotta, arra biztositék az, hogy azt gr. Esterházy Móricz a magyar főur mondotta. Mert hogy egy jeles regény Írónk szavait travesztáljam: „Vissza lehet kérni, vissza lehet venni a fogadást, az esküt, de a magyar nemes kimondott szavát nem lehet vissza venni.“ Engedje meg méltóságod, hogy én, mint e megye bizottságának tagja, mint e megye egyik kerületének képviselője, mint e megye képviselőinek egyik ellenzéki tagja, magam nevében feltétlenül; de azt hitein kijelenthetem az ellenzék nevében is, hogy ilyen ígérettel szemben ilyen magatartással szemben, mi az ellenzék tagjai, e megye termében politikát csinálni szintén nem fogunk. Ezt meg én mondom, az én nemesi szavamra, a mit vissza venni szinte nem lehet. E megye ellenzéke nem is volt soha iutransi- gens. Loyalis, igazságos volt mindenha. Megmutatta ezt nemcsak a közel múltban, a midőn tisztviselőit pártkiilömbség nélkül válogatta meg a megye jeleseiből ; hanem megmutatta már azelőtt is, midőn főispánját, méltóságod elődjét pártállására való tekintet nélkül osztatlan szeretetével, tiszteletével övezte körül a mig ólt, és elsiratta, el gyászolta igaz szívvel, igaz fájdalommal, midőn a halál elragadta megyénk éléről. S ha — a mint ezt már Kolosváry József tisztelt főjegyző ur a beiktatáskor mondott szép beszédében jelezte — a megye közönsége aggályával nézett a jövő elé, hogy váljon kit fog a királyi kegy a megye vezetésével megbízni ? — a megye ellenzékének egygyel több oka volt az aggodalomra. — És ha a megye közönségét — mint ilyent — megnyugtatta az, hogy hazáuk legkitűnőbb főúri családjának jeles fiatal tagja lön e megye kormányzójául kiszemelve, minket a megye ellenzékét megnyugtathatott azon kijelentése méltóságodnak, melyet Pápán volt szerencsénk hallani. -• Köszönetét mondok e megnyugtató szóért! — Fogadja viszont azon biztosítást: hogyha a politikai élet küzd- terén külömbözó zászlók alatt egymás ellen fde azért egymásért, a hazáért, a nemzetért) fogunk is küzdeni, a megye termében egy zászló fog bennünket egyesíteni; az, melyet méltóságod a megye érdekében lobogtat előttünk. — Fogadja azon biztosítást, hogyha a megye jólétéért folytatandó küzdelmeiben hü, kitartó, odaadó harezosokra leend szüksége méltóságodnak, a megye ellenzéki fórfiait mindig ott fogja találni maga körül. — Még csak annak akarok kifejezést adni, hogy nekem rosszul esett az, hogy akkor, midőn méltóságod beiktatása alkalmával a megye, a város, s számos testületek részéről megtisztelő ovácziókban részesült, a megye ellenzéke nem adhatott méltóságodnak semmit. — Bosszul mondtam! Adott. Tényleg adott olyant, a mit közönséges mérték, s érték szerint megbecsülni ugyan nem lehet; de méltóságod nemes lelke, fenkölt gondolkodása előtt bizonyára értékkel bir. Mi oda adtuk méltóságodnak ; igaz szeretünket, tiszteletünket, becsülésünket! Ezen szeretet, tisztelet és becsüléstől áthatva, kiáltom most ón : Az isten éltesse sokáig a mi főispánunkat.“ Ezt mondottam, majdnem szószerint. Nagyon jól emlékezem reá; mert bár írásban nem szerkesztettem, de nagyon átgondoltam, mert tudatában voltam annak, hogy ez nem magán ember felküszöutője magánemberre, hanem egy ellenzéki megyebizottsági tagé, a megyei közigazgatás fejére. Ebből láthatja mindenki, hogy nem mondottam: mikép „elvárom a főispántól, hogy pártatlan boritá tovasikló bárkánkat, annál kéjesbb színben varázsolja vala elénk a partvidéket, melynek láthatárát a herényi s odább az eörsi hegyek éjsötétje szegélyzi. Távoli harangszó, mit átröpit a somogyi túlsó partról az esti szellő, cseng fülünkbe, s az érző kebel áhítattal telik el. Gyönyörű augusztusi est, milyent csak a bala- tonvidéki ismer 1 Evezőlapátok egyenletes csapása vonta magára figyelmet; s mikor elhaladt a két csónak előttünk, szives jóestét kívántak nekünk a halászok. Másnap reggel, ami nem esett meg eddig, Bözse nem hozta meg a mindennapi friss tejet. S minthogy úgyis hazafelé állott már szekerünk rudja, lementünk a vendéglőbe reggelizni. Mások is úgy jártak, csakhamar megtelt tehát a kis étkezőhelyiség. Beszédes korcsmá- rosunktól tudtuk meg, hogy a halászok szerencsétlenül jártak, elkapta őket a vész, fölborult mindkét bárkájuk, hálójuk s négy emberük odaveszett a toronymagas hullámokba. Gábris az öregbiró fia, ugyan kiúszott a partra, de aléltan vitték be apja házához. * * * Ez tavalyelőtt volt. Az idén amint leértem Vörösberénybe, uj nádfö- deles szép lak tűnt a falu végén szemembe. Szokásom szerint gödrös utczáján gyalog mentem végig ; betértem udvarára. Gyönyörű menyecske ült a pitvarban s ölén mosolygó csecsemő játszadozék az odanyujtott anyja mellével. — Hisz maga Bözse lelkem ? — kérdem meglepetve, — hát ezt a gyönyörű magzatot hol vette ? — A Gábris fia, tekintetes ur. Azután elbeszélte sorát a lefolyt két évnek ; mint aggódott, amikor ama szerencsétlen halászat után hosszas betegség gyötörte Gábrist, mint ápolta s hogy imádkozott betegágya mellett. Azután, hogy kilábadt lesz“; hanem azt mondtam : Jeti kijelentésénél fogva bizonyosnak tekintem“ a mi bét külöm- böző dolog. Nem mondtam : hogy ellene, mint _ „politikai tényezőu ellen ellenzéki politikát csinálni nem fogok ; ellenkezőleg kijelentettem : hogy „a politikai élet küzdterén különböző zászlók alatt egymás ellen fogunk küzdeni“ az administrátio pártatlan főnökének, a megye jóléte érdekében felemelt zászlóját azonban támogatni fogjuk. Tessék distingvalni. — Qui bene distingvit, bene docet. Alapítottam pedig ezen kijelentésemet a megye ellenzékének eddig tanúsított magatartására, mely politikai elvei tekintetébe soha sem engedett, de a nem politikai megyét érdeklő nem politikai dolgokba politikát keverni nem szokott. Végre, ón nem beszéltem mások nevében, hanem a magaméban; hozzá tevén, hogy: a,zt hiszem, mindezt az ellenzék nevében is kijelenthetem. — S mindjárt az utáuna következő periódusban ecseteltem az ellenzéknek az ón kijelentésemmel egyező eddigi magatartását, melyből e hitemet merítettem. Hogy e hitemben nem csalódtam, bizonyítja azon körülmény, hogy már nehány hete bírnak tudomással nyilatkozatomról megyebeli tisztelt ellenzéki elvtársaim — és a névtelen „egy jelen volt polgár“-on kivül senkinek sem jutott eszébe azt de- savoualni; s ez az egy is azt kárhoztatja, a mit nem mondtam; mintha t. i. ón politikai kérdésekben, mint politikai tényezővel szemben mondtam volna le a küzdelemről. Egyébiránt tudja meg a tisztelt névtelen, hogy bár nem tettem, jogosítva lettem volna az ellenzék nevében is fenntartás nélkül nyilatkozni; mert nemcsak saját választó kerületem, hanem általában a megye ellenzékének kiváló egyéniségeivel tisztába hoztam én a kérdést: hogy a főispán urnák Pápán tett nyilatkozatára az általam jelzett irányban, az ellenzékének egyik tagja részéről nyilatkozat történjék. Még valamit. Legyen meggyőződve a tisztelt névtelen „from our own“ —• hogy politikai kérdésekben én mindenesetre ott leszek a kiizdtéren; teljes függetlenségem érzetében felfelé, mint lefelé; nem lóvén reám nézve lelkiismeretem, és meggyőződésemből merített elveimen kivül befolyással semmi. S nagyon fogok örvendeni, ha őt is ott találom mindenkor a küzdelem porondján. Legyen meggyőződve arról is, hogy a kritikát — ha az kritizáltatik a mit valóban mondtam — nemcsak nyilvánosan, de még magán körben mondott szavaim felett is mindig eltudom tűrni; mert egyfelül nem vagyok oly elfogult, hogy más véleményét ne respektáljam; mert más felül nincs se titkolni, se félni valóm, s állok mindig azért, a mit mondottam, úgy elvi, valamint tisztessógi és lova- giassági szempontból a legszigorúbb scrupulisták előtt is. Hanem midőn olyat fognak rám, a mit nem mondtam, sőt annak ellenkezőjét mondtam, az már nem „kritika“, az „ferdítés.“ Azt el nem fogadom. Az sem nem illő, sem nem megengedett dolog. Tisztelt Szerkesztő urnák tisztelő elvtársa: Dr. Matkovich Tivadar, orsz- képviselő. a nyavalyából, milyen volt a lakodalma s azóta menynyire boldog. — Hát lássa, minden jóra fordult, — mondám neki magam is örvendve, ez áldott teremtés boldogságának. Hisz tudtam én is és sohsem is feledtem — vi- szonzá Bözse asszony erős bizodalom hangján, — hogy a jó Isten nem hagyja el az ö árváit. Dr. Bayer Ferenez. Egy szellemi műhely. — A „Budapesti Hirlap“ szerkesztősége. — A hírlapok fiatal óriása. Öt éves és máris mind a harminczkét foga kinőtt; harapott is azokból már eleget, anélkül, hogy egyetlen fogát kihúzni engedte volna. Az egyetlen lap, mely már megindulása után fölvitte 2000 előfizetőre s melyet ötödik évi fönnállása után 15,000 példányban nyomnak s egy példányra számítva csak nyolez olvasót (holott kávéházakban 50—60-an. kaszinókban 15 -20-ans minden családnál 5—6-an olvassák s aztán még kölcsön kéri a szomszéd) minden nap százhuszezeren olvasnak. Mégis engedhette magának a „Budapesti Hírlap“ azt a fényűzést, hogy Párisból hozatott 40.000 forintos gépen nyomatja lappéldányait; oly gép, melynek összeállításával 2 franczia 5 hétig bajlódott. Az (igaz, hogy ez a gép 500 darabra szétszedve érkezett meg s a darabok közt oly finomak is voltak, melyek akármelyik zsebórának becsületére váltak volna. De sok kell ám odáig, hogy ez a gép nyelje a papírt és dobálja a lapot. Már késő éjszakára jár az idő, mikor megkezdi ezt a káprázatos munkát, melynek eredménye egy óra alatt 10,000 darab Budapesti Hirlap. Addig működik a másik gépezet, melynek neve : újságírás. Szedjük szét egy kicsit ennek a kerekeit. Vegyük pl. a Budapesti Hírlapnál divatozó rendszert. Délután 5-kor berohan a szerkesztőségbe „lapunk egy barátja.“ „Lapunk egy barátja“ többnyire olyan fiatal úri ember, ki a szerkesztőség egyik másik tagjával EBariTi™il Ml ^—M t ZSOLDOS IGNÁCZ. Zsoldos Ignácz, nyugalmazott legfőbb I itélőszóki tanácselnök, a magy. tudományos I akadémia rendes tagja, Veszprómmegye egykori I fáradhatlan tisztviselője s közéletünk legtisz- I teltebb veteránja nincs többé. E hó 23-án dél- I után szólhüdós folytán 82 éves korában elhunyt. Mint ember, miut tudós egyaránt veszte- I ség a magyar társadalomra, melynek egy em- I beröltőn át, oly munkás, oly hazafias, lelkes I tagja volt. Legyen siri álma csendes; emléke fölött ■ áldólag leng a magyar Gréniuse! * Zsoldos Ignácz 1803. jűlius 24-én Pápán született. Atyja Veszprómmegye rendes orvosa volt, kit munkáiról ismer a közönség, és a ki a china pótlékát a 8zömörcze fában feltalálván, legfelsőbb helyről is jutalmat nyert. Zsoldos Ignácz iskolai pályáját Pápán kezdte. A syntaxyst a soproni evancelicus lyceumban, a poesist és rhetoricát ismét Pápán, a bölcsészetet Pozsonyban és Pápán, a jogot pedig Pozsonyban és Bécs- ben végezte. Ezután joggyakornok volt Veszprémmegyé- ben, Szentkirályi itélőmester oldala mellett. 1826-ban letette az ügyvédi vizsgálatot és ugyanezen évben megválasztatott Veszprém megyei tiszteleletbeli aljegyzővé. 1827-beu a pápai járás alszolgabirájául, 1832-ben ugyan e járás főszolgabirájának választatott meg. 1844- ben elnyerte megyéje főjegyzői tisztét. Eddig munkás- sága, csak szükebb körre terjedt; fáradhatlan tevékenységének és tetterejének azonban tág tere nyílt, mert 1843-ban megyei követté választatott a pozsonyi országgyűlésre, hol migcsak követ volt, kerületét, mint jegyző is szolgálta; azonfelül pedig több választmánynál töltötte be a jegyzői tisztet 1845-ben.jA pesti váltótörvényszékhez közhíréül majd 1848-ban nádor által ugyané törvényszék alelnökévé neveztetett ki. E hivatalát azonban csak forradalmi kormány megalakulásig viselte: 1848’ szept. hó végén mint bizalmi férfiú Bécsbe rendeltetett, a hol a birodalmi jjkormánylapba irt forditásokat vizsgálta és javította másfél évig. 1850-ben a császár a bécsi legfelső semmisítő törvényszék magyar osztályához udvari tanácsosnak nevezte ki. Ezen állomásban a magyar sep- temvirátus felállításáig működött. Zsoldost azért, mert az osztrák kormány meghívását elfogadta és évekig állott annak szolgálatában, kortársai, sőt legbensőbb barátai közül is többen elítélték és kétségbe vonták hazafiságát. Pedig ok nélkül. Zsoldos egyike volt azoknak, kik a kezükön átment magyar pöröknek a körülményeshez mért előnyös kimenetele érdekében mindent koczkára tettek. Eunól fontosabb szolgálatot pedig ez időben a magyar érdekeknek alig tehetett volna máshol, mint épen Bécsben, azon álláson amelyet egy évtizedig foglalt. Az alkotmány visszaáli- tása után a bécsi legfőbb törvényszéktől a magyar hét- személyes táblához, mint tanácselnök helyeztetett át. Midőn a septemviratus megszűnt, s a Curia felállitta- tott, ő felsége legfőbb itélősaéki tanácselnöknek nevezte ki. Mint lelkiismeretes, igazságszerető és szigorú biió viselte e tisztet évek hosszú során át, és érdemelte ki a legfelsőbb elismerést és kitüntetést, barátai és nagyszámú ismerősei őszinte tiszteletét és szeretetét. Zsoldos azonban nemcsak mint bíró, de mint iró is szép nevet vívott ki magának. Népnevelési munkáinak megjelenése után az akadémia 1837. szept. 17-én megválasztotta levelező, és éppen egy évvel később a köz- biztonságról irt nagyobb értekezései után 1838. szept. 8-án rendes tagnak. Számos munkái közül megemlítjük a következőket: „Életpálya“ (Pápa, 1838.); „Népszerű erkölcs-tudomány“ (Buda, 184 0.); az akadémia jutalmat nyert „Szolgabirói hivatal“ (Pápa, 1842.); „A magyar váltótörvény“ Magyarország váltóhatósági térképével (Pest, 1885.) ; „Őrökváltság“ (Pest, 1847.) „A magyar mezei rendőrségi törvény“ (Pest, 1834.) Ezeken kivül irt számos értekezést, igy az akadémia „Évkönyv“-ébe „A bírókról és bíróságokról“, az „Értesítődbe a „Halálbüntetésről“; továbbá számos bírálatot és czikket az „Athenaeuin“-baós „Társalkodódba, a Tóth Lőrincz által szerkesztett „Törvénykezési és baráti viszonyban áll, bejár a redakezióba diskurálni, ha tud friss hirt, elmondja. Vállalkozik unalmas szini- és műkedvelői előadások megnézésére, zászló-szentelési szögbeveréselcre, tánczmulatságokról szóló tudósítások megírására, s bankettek végig evésére. Ezekkel nagy szolgálatot tesz a mánkatársaknak, s jutalmul kinevez- tetik „lapunk barátjáénak. „Lapunk barátjai“-nak főerénye, hogy közülük valaki mindig jelen van ott, ahol valami történik. Tehát mint említők, berohan s jelenti, hogy a sugárúton egy ház összedőlt, s az összes lakókat eltemette. A négy nagy teremben golgozó munkatársak, számsze- rint tizen, összefutnak, s találgatják a halottak számát. A szerkesztő parancsot bocsát ki, három munkatárs fiak- kerben elrobog a szerencsétlenség színhelyére, lapunk barátjának kalauzolása, s a helyi reporter veztése mellett, aki minden szálkát ismer a fővárosban (t. a más szemében.) Odaérve, azonnal látják, -hogy „csak“ egy plafon szakadt be, az igaz, hogy maga alá temetett 3 embert, de, amilyen peches idő jár most a zsurnalisztákra, bizonyosan életben marad mind a három. Lapunk barátja épnek látva a rombadőlt házat, elpárolog, ott marad a helyi reporter maga, a két munkatárs omnibuszon visszatért a szerkesztőségbe. (Jellemzi a hangulatot: fiakkeren jöttek és omnibuszon mentek.) Bent a szerkesztőségben már együtt ülnek a főmuftik: Kaas Ivor báró, Rákosi Jenő és Csukássi József, s éppen azon tanakodnak, hogy nem kellene-e a manapság divatozó szédelgő, inszolid, csakgkttlsőségekre fektetett építkezésről egy vezérczikket dörögni. A báró már fogja a tollat, mikor omnibusz áll meg a kalap-utcza 16-ik szára előtt; s a két munkatárs leszáll. A leszakadt plafon agyonütötte a vezérczikk thémát; marad a pénzügyminiszter expozéja czikktárgynak. A helyi tudósi tó azonban működik mint a hadvezér a harezmezőn. Öt perez múlva mái fel van jegyezve nála az eltemetettek neve, kora, családi állapota, a háziúr, az építész, a pallér, az odasietett rendőrtiszt és rendőrorvos neve. Már egy csomó munkást kihallgatott,ja pallért keresztkérdésekre fogta, s az elősiető ket- ségbeeseit családságokat vigasztalta, a vigasz szavai közben is ügyes kérdésekkel kivevén belőlük a tudósításhoz szükséges részleteket. Kezdődik az eltemetettek
