Veszprémi Független Hirlap, 1885 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1885-09-12 / 37. szám
Veszprém, 1885. Ötödik évfolyam. 37. sz. Szombat, szeptember 12. MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ, VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre ......................6 frt — kr. Fé lévre.......................3 frt — kr. Negyedévre . . . . 1 frt 50 kr. Egyes példányok ára 15 kr., s kaphatók a kiadóhivatalban. Meg jelen minden szombaton. Előfizetési pénzek a kiadó-hivatalba, Veszprém, Korona-utcza, Hartmann-ház, küldendők.------- HIRDETÉSEK és NYILTTEREK = a kiadó-hivatalban fogadtatnak el. — Egy hasábos petitsor (tere) 6 kr,; nyilttér petitsora 20 kr., s a bélyeg. Szerkesztőség: Veszprém, Korona-utcza, Hartmann-ház, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. A szerkesztővel értekezhetni, vasárnap, hétfő és kedd kivételével, naponta 8—1 óra között. Kéziratok vissza nem adatnak. A veszély előtt. Veszprém, szept. 11. Évek óta intettük, figyelmeztettük Veszprém város polgárait arra a veszélyre, mely az által fenyegeti, hogy a balatonfüredi vaspálya kiépülhet esetleg úgy, hogy elkerülheti Veszprémvárosát s igy azt a csekély forgalmát is elveszti, ami ma van. A veszély itt vau ! Félvállra vette a polgárság az intő szót. Ko- molybá se vették. Megbeszélni sem tartották érdemesnek. Szinte lehetetlennek vették, hogy itt uj vasút épüljön ! Pedig a vak is beláthatá, hogy oly kedvező forgalmi pontot, minő a Bakony s a Balaton közötti,- mindenütt kultivált s szépjövőjü territórium, a vasutépitkezési bankok mielőbb belevonják vállalkozási szerepükbe. Megkínálták vele Veszprémvárost. Megbizot- tuk, Pázmándy ur talán ötször is megfordult a városon. összehívták az érdekelt polgárságot s összejöttek 10 — 15-em A vasútépítők elvesztették kedvűket a veszprémi kombinácziótól. Pázmándy bízvást Veszprém ellenére referálhatott. Legutóbb még egy kísérlet végett idejövetelét jelezte. Ma már úgy állnak — fájdalom — a dolgok, hogy Pázmándy úrhoz vasut- ügyben aligha lesz szerencsénk többé. A Péth-balatonfiiredí vasúti érdekeltség alakulóban van, s a Balatonfüredeu érdekel t magyarországi birtokosság mind e tervhez csatlakozik. Az uj pálya trasse-ja ez : A nyugati vasútról Péth góczpouttal Alsó-Eörs, Palozuak, Csopak, Ará- csou át Balatonfüredre. Balatonfüredről partmenti vonallal Keszthelynél csatlakozik az uj vonal a déli vaspályához. Hogy ez uj vonal Veszprémvárosra mily óriás csapást mér — azt elgondolni igen, kiszámítani nem lehet. Tényleg a jobb jövőre való utolsó mentőszálat is kiragadja a város kezéből. Ott fog állaui városunk a minden irányban kifejlett erős vasúti hálózaton kivitl, elszigetelten egymagán s ami kereskedelem, forgalom a múltban övé volt s mi a jövőben is őt illethető, azt mellette jobb- ról-balról idegen vidékekre viszik el idegen vasutak prüszkölő vonatai. T A R C Z A. Sugár Laczi. (Románcz.) Falu végén van egy kunyhó: Düledezett — egészen ó. Sugár Laczi lakik benne, Bú-bánattól fáj a szive . . . Fáj a szive, majd meghasad, Mégis ott ül a hárs alatt S addig fújja furulyáját, Mig kicsalja édes anyját . . . — Mi bajod van Laczi fiam, Mért nézesz oly szomorúan ? — Hej, ne kérdezd a édsenyám. Rég nem láttam az én babám ! — Hogyha ez csak a te bajod Eredj érte . . . elhozhatod; Legyen az a feleséged, Kiért szived epedt. . . vérzett . Sugár Laczi napnyugtára Felpattan a paripára • Veszprémváros polgárai nem törődtek a vasúti politika veszélyével s a fürediek most két kézzel ragadják meg az alkalmat, hogy a szomszédságukban oly biztos jövőjű s rohamos fejlődésnek indult veszprémi Balatouvidék előtt a jövő kapuját bezárják. Hát hiába volt annyi évek fáradalma, hiába annyi küzdés — a mi Balatonvidókünk emeléséért, hiába Veszprémváros jövőjéért! Odafönn a veszprémi várban nem értették meg ami óvószavunkat. Azok az urak megélnek kereskedelem, forgalom és vasút nélkül is. Hanem idelenn a szegény város majd csak úgy él meg ezentúl, mint — a Pelikán! Hogy a saját vérét emészti föl. . . Almádi ügyében. . Veszprém, szept. 11. Előző lapunk zárta előtt, megyei intelligentiánk és közéletünk egyik érdemekben megőszült vezér- férfiától Almádi érdekében figyelemre méltó levelet vettünk, melyet fölkérése folytán im csak kivonatban közlünk. „Jól teszi Írja, megtisztelő levelében — érdemes ifjú barátom, hogy azt a szép vidéket (Almádi,) megismertette velüuk és többi hazánkbelieivel. Elhiszem, miszerint jóslata teljesedik, hogy Almádi valamikor az ország legszebb fürdője lesz. Soka tutazott, világokat látott, azért nyomós is az ön nagy dicsérete Almádi iránt. „Látni való máris, hogy fölkarolják. A vidék megelevenedett köröskörül és a földérték magasra hágott. Több ott a kereső ember máris és igaz, hogy a jövőben kincsévé lesz Almádi az egész vidéknek, ahonnét sok ezeren fogják kenyerüket venni. „Azonban ordo őst anima verum — pedig épen rendszert nem látok Almádiban; ámbár érdemes ifjú öcsém nemes lelkesedése érdemes volna arra. És ez épen a baj, mert ahogy most fejlődik — sok anyagi és morális kárral jár az. Csak abból is látni, hogy Almádiért sok derék veszprémi polgár elhanyagolja rendes foglalkozását. Talán az ott lakott ácsmester Krisztián is azért vetemedett tévútra. „Mégcsak nemrégiben is jobb időket éltünk, volt több pénz és értékesebb; mégis kevesebb volt az igény. Ma sok embernek kell már nyári fürdő, pedig nincs rá való keresete.“ S mint a szive ahogy dobban Vágtat, vágtat, gyorsan . . . gyorsan. A kis hajlék, hol babája Lakik, csöndes — — ajtó zárva; Betekint a kis ablakon: Látja Iflárát — ravatalon. Miként örült, úgy mered rá, Sir és zokog s szól is hozzá; S mig az éjre hajnal hasad: Szive vérzik . . . szive hasad , . . Hullám. Babona a természetrajzban. Babonáról téve említést a természetrajzban, magától értetődik, hogy nem azt az álláspontot tartjuk szem előtt, melyet e tudomány jelen korunkban elfoglal, hanem régibb időre tértink vissza, melyben a vegytan és természettan nem volt még annyira kifejlődve, hogy a tudósok kutatásainak eszközéül szolgáljon és másrészt idegen, ismeretlen országok beutazása még, igen sok nehézségekkel volt egybekötve, végre pedig az, mit akkoriban hitnek hívtak, tiltotta a szabad, elfogulatlan kutatási és bűnös eretnekségnek bélyegzett | minden gondolkozást, mely a szentirás holt betűivel ; meg nem egyezett. Innét eredt aztán: hogy ott, hol i a tudomány nem volt elegendő a nyilvánuló jelenségek Ezeket közlők a lóvéiból, melyre néhány megjegyzést kell tennünk. Igaz, hogy fejetlenség és rendetlenség uralg Almádiban, és megbénul a legnagyobb törekvés is. Keserű igazság ez s azokat illeti e súlyos vádért a felelőség, kik kicsinyes fóltókenykedés, allattomos intriguákkal s boszantásokkal folyton ármáuyt-sző- nek — az Almádit emelni törekvő lelkes férfiak ellen. Az intrikus, alattomos emberek ellen nincs védekezés. Boszantnak és sórtaek és gyanusitnak akkor is, mikor rossz szándokuk sincs. Benn van a vérükben. A fürdőrészvénytársaság lelkes elnöke Brenner Lőriucz azonban tudja, hogy a közügy önzetlen szolgálata sohse jár hálával. Nem is számit arra, hogy buzgó tevékenységét valaha megköszönjék. Hogy rendszer nincs — az bíine azoknak, kikről fönnebb irtunk. Tévedés azonban, hogy Almádi kultiválálása elvonná a birtokosokat általán rendes foglalkozásuktól. Tény igenis, hogy több birtokos nyáron át és télen át is sokat időz Almádiban; de tény az is, hogy azok aztán sok okból tehetik is azt, mely okok közt nem a legntolsó az, hogy — dolog híján épen rá is érnek. Egyóbkint kiki tudja legjobban a maga házi dolgait s mindenesetre rossz ember az, ki jövedel- mes dolgát elhagyja esetleg — a fürdésért. Mert csakugyan bolond macska az, amely mosakodik addig, mig elszalasztja az egeret és éhen vész. Es bizony igaz, hogy az az ácsmester se volt ennyire gondatlan maga és háziaópe irányában. Meghalt — mert pillanatnyira nem volt észnél. Ezeket kellett elmondanunk. Mert ez a tény. Meggyőződhetik erről a mélyen tisztelt levélíró is. Kinek egyóbkint, szives érdeklődéséért, őszinte köszönetünkot fejezzük ki. A magyar kósmű-ipar a kiállításon. A késműipar azon nélkülözhetetlen szerszámot szolgáltatja a közönség kezeihez, melyet a szüretőlő 4 éves pórgyermek mint 2 kros tót bicskát kezd megismerni, s melynek termékei nem hiányoznak a gunyhó- ból s innen kiindulva a legmagasabb körök palotáiból, hol mai napon már a legnagyobb fényben s a legdisze- szesehb kiállításban leljük fel ezen ipar gyártmányait. Magyarországnak égetően kellett a jelenlegi kiállítás, hogy munka és versenyképességét a nemzet és világ szemei előtt kitárhassa. De leginkább kellett fölfogására, a képzelethez folyamodtak, mely a legcsodálatosabb idomú képzeményeket idézte elő és oly lényeket teremtett, melyek egyáltalán nem léteztek, vagy pedig egészen más alakban fordultak elő. Ekként támadt a vallásos és költői befolyás alatt a természetrajzban a rege, mert hát az ó-kor költőinek is szükségük volt az óriásokéa, sárkányokra, földmanókra és egyéb mesés lényekre, hogy ingereljék olvasóik képzeletét és agyukat mindenféle csodadoigokkal töltsék meg, miként azt napjainkban a népirók bizonyos osztálya teszi — kik a szó jobb érteményében a nevet meg se érdemlik — és gyilkolással, mérrgezéssel, csalással stb. telített rósz regényekkel az olvasók idegeit feszíteni igyekeznek, mi aztán nemesebb (és jobb rovására történik. Utalván arra, mily módon támadt a rege a természetrajzban, helyén véljük, hogy közelebbről megismerkedjünk e mesés lényekkel, már csak azért is, mert szoros összefüggésben állanak a művelődés történelmével, másrészt pedig, hogy megmutassuk, mily akadályokat kelle legyőznie az emberi nemnek, mig végre oda jutott, bogy megmeneküljön a szellemet hódító babonától, mely megakadályozott minden tiszta gondolkozást. Először is a Sárkánynyal találkozunk. Ez az első helyet foglalja el a mesés állatok közt; a monda, mely a támadását élő idézte, nem csupán mindenütt elterjedt, hanem messzire esik a középkor mögé s már a homályos ó-korban is terjesztették. A sárkányban megtestesült a gonosz elv; természatfölötti, pokoli erővel van felruházva, kerüli a világosságot, sötét barlangokban és lápokban lakik, lelhelete mogöli a növényeí a kiállítás a magyar késmű-iparnak, mely iparág a külső müveit konkurenczia által úgyszólván földig letiporva, hosszú éveken át a szó legszorosabb értelmében nemcsak pangott s tetszhalottként tengődött, hanem tényleg még csak a fejlődés első korszakát élvén, életre és létre csak néhány évvel ezelőtt ébredt; a verseny síkjára pedig csak most száll tulajdonképen először élet- és verseny-képes gyártmányaival. Ha visszatekintünk csab egy évtizeddel a Budapesten votl késmüiparra, örömmel fogjuk konstatálni, hogy mig tiz év előtt még csak Budapesten sem volt egyetlen egy számhavehető valódi magyar késmüves-múhely, ma már ezen iparág képviselői között is meg van a nemes versenyzés és feltaláljuk ez iparfejlődés legnagyobb rugóját a józan konkurencziát nemcsak a fővárosban, hanem ma már a vidéken is. lg az, hogy nem nagy mértékben. Mig tiz évvel ezelőtt még Budapesten sem volt képes a legjobb akarat és kitartás a szükséges munkaerőt előteremteni s önkénytelenül a közönség szükségletét külföldi gyártmányok elárusitásáv al kelle fedezni, ma már nemcsak Budapesten hanem a vidéken is akadnak egyes törekvő honfiak, kik a magyar iparnak ezen ágát anüviramive- lik, hogy a versenyt — mint azt kiállításunk mutatja — a külföldi gyártmányok ellenében derekasan kiál- lani képesek. Maga megmutatja az országos kiállítás, hogy ezen iparág termékeit sem vagyunk kénytelenek külföldről behozn is vannak műhelyek, melyekben magyar munkáskezek készítik, ha kell, a 2 kros tót bicskáktól fel a legdíszesebb zsebkésig, a legegyszerűbb evőeszköztől a legfényesebb kiállítású nagyúri asztalokra való eszközökig ezen ipar gyártmányait, 8 meglepetéssel kell szemlélnünk ezen ipar szép fejlődését, mint a konyha felszereléséhez szükséges szép gyártmányaiban, mind pedig a nagy szabóollótól kezdve a leg- diszesebb parányi bimzőollóig, melyekben hölgyeink gyönyörködhetnek. Ilyen derék magyar czégünk, kit mindenesetre az elsőség ezen ipar terén megillet, s ki ezen ipar fejlődésének úttörője volt, Wlaszlovits József stóoszi késmives, kinek, mint az a kiállításban látható, gyönyörű elefántcsont, tajkoncz és gyöngyházzal kirakott munkái a külföldi versenyt a kiállítás tekinteté; ben mindenkor kiállni fogják. Hasonló rangba sorozható Tanczer András kés- müves Pápán, kinek a „légrádi minta“ után kirakott evőeszközei valóban meglepő csínnal vannak kiállítva s hangosan bi/.onyitják, hogy a magyar kézműipar annyira fejlett, miszerint csin és izlésteljes kiállítás folytán a magyar közönség legnagyobb igényeinek is megfelel. A megnevezetteken kívül még teljes elismeréssel említhető Sziráky József és Kováts Mihály Szegedről, két, állatokat és embereket és hogy végül költői fénynyel környezzék e szörnyeteget, a költők elrablóit kincseket vagy királyfiakat őriztetnek velük. Már He- rodot görög történetíró is leírja a sárkányt, még pedig jóval érthetőbben, mint a vallásos babonában megrekedt középkori irók, mert szerinte a sárkáuy nem volt egyébb óriási kígyónál; igaz ugyan, hogy későbben a görög népmonda is természetfölötti erőt tulajdonított e kígyónak s végül lábakkal és szárnyakkal látta el, mindamellett mégis a középkor romantikusaié a dicsőség, hogy e tekintetben hihetetlen dolgokat müveit. Szériátok a sárkánynak denevér-szárnya volt, hosszú, pikkhelyes teste, hegyesen végződő farokkal, karmokkal ellátott lábai és hosszú nyakán félig ló, félig kutyafeje, hegyes füllel. Mi természetesebb hogy az ily szörnyeteg tüzet, ként és egyébb büzÖ3 párákat lehelt torkából. Bizonyos Kircher nevű iró Mundus subbterraneu s (földalatti világ) czimü müvében azt állítja, hogy a rhodnsi sárkányt csakugyan Goyon gascognei lovag ölte meg és le is rajzolta e mesebeli állatot. E képtelenség most már készpénz gyanánt jött forgalomba, úgy, bogy a XVII. század elejéu a sárkáuy már a természetrajzban is előfordult. Mégis maradt abban a XVIII. századik, mert az akkori természetvizsgálók még nem voltak képesek arra, hogy igazság és költészet közt különbséget tegyenek. Hogy tehát kibújjanak a hinárból, végre is a sárkányt amaz állatok közé sorolták, melyek napvilágban nem képesek élni, mely nézetet a véletlenül talált óriás gyik állák megerősítették. A sárkányhoz közelálló másik fantasztikus szőr nyeteg, a Salamandra, melyet Münsterius 1544 b;u
