Veszprémi Független Hirlap, 1885 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1885-01-24 / 4. szám
Veszprém, 1885. Ötödik évfolyam. 4. sz. Szombat, január 24. VESm FWEMI «LAP MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ, VEGYES TARTALMÚ HETLAP. Előfizetési árak: Egész évre........................6 frt — kr. Félévre ........................3 frt — kr. Neg yedévre . . . . 1 frt 50 kr. Egyes példányok ára 15 kr., s kaphatók a kiadóhivatalban. Megjeleli minden szombaton. Mfizetési pénzek a kiadó-hivatalba, Veszprém, Palotai-utcza, Weisz-ház emelete, küldendők. ■ = HIRDETÉSEK és NYILTTEREK = a kiadó hivatalban fogadtatnak el. — Egy hasábos petitsor^tere) G kr,; nyilttár petitsora 20 kr., s a bélyeg. A szerkesztővel értekezhetni naponta 12—2 óra között. Szerkesztőség: Veszprém, Palotai-utcza, Weisz-ház emelete, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok vissza nem adatnak. Eelhivás a megyei Összes községi és körjegyző urákhoz\ Azt szokják mondani, hogy minden ember életében van egy kedvező időpont, mit ha kellőkép megnem ért és fel nem használ, nagy hibát követ el saját jövője és szerencséje ellen. Ilyen kedvező időpontnak és alkalomnak Ígérkezik megyei egyletünk jövendőjére és ólétére nézve folyó évi február hó 1-ső napja, — melyre ugyanis a tek. megyei alispán Ur jegyzőszigorló bizottsági tagok választása végett, az eddig csak nóvleg létezett egyletünknek három tisztviselője pedig egyletünk újjászervezése szempontjából bennünket községi és körjegyzőket összehívtak. Nézetünk szerint, ha ezen utolsó alkalmat egyletünk érdekében elszalasztanánk vagy közönyösen elejtenénk, kezdettől fogva beteges egyletünknek még most legalább pislogó élet mócsvilágát oltanánk ki végleg. Ennek pedig megtörténnie nem szabad, sőt újjá teljes egészséges szervezetté fejlesztését, úgy a közérdek mint a magunk érdeke is megköveteli és tőlünk el is várja. Nem czélunk ezúttal felsorolni azon égető kérdéseket, melyek megoldásra várnak s nem czélunk azon tényezőkre sem reá mutatni, melyek egyletünk egészséges fennállása által a közérdekre nézve fontossággal bírnak, mert hiszen mindezeket tudjuk mindannyiau. De nem mulaszhatjuk el mégis röviden jelezni azon nagyfontosságu körülményt, mely előállana, ha egyletünk szerves egószszó fejleszthetetnék összetartásunk által, mely egyletünk tekintélye és befolyásában nyerne kifejezést. A szétszórtság melletti összetartás minden időben s minden viszonyok között hatalommá váll na, melylyel nem lehet csak úgy könnyedén tetszés szerint leszámolni. — Mi községi és körjegyzők ugyanily viszonyok közt élünk s valóban elképzelni lehet, minő hatalmas testületi szellem fejlődhetnék nálunk s a megyei jegyző egylet minő tekintélyes tényezőt képviselne önmagában, ha mindazon helyi s tárgyismereteket, melyeket egyes tagjaiban megyeszerte bir, egyletileg öszpontositva a havonként előforduló közérdekű kérdések elintézésénél mérlegbe vetuó, valóban a megyei közigazgatás életében is igen jelentékeny számot tenne, melyből kifolyó elismerés nemcsak az egyletre, mint testületre háramlanók, hanem abból minden egyes tagja is mintegy szellemi évi osztalékkóp megnyerné az igazi tiszteletdijat. Legczélszerübbnek tartanók, ha a nagy gyűlés előtt a járási egyletek gyűlést tartanának és azon alkalommal megállopodnáuak a megválasztatandó személyekre nézve (s itt különösen nagyon vigyázzanak) mind pedig arra nézve, miféle tárgyakat látnának czólszerübbnek az alkalommal mindjárt a megyei gyűlés által letárgyaltatok Újólag felkérjük tehát tisztelt kartárs urakat a magunk saját ügyét melegebben felkarolni mint eddig, a fentebbi határidőre, — melyre különben alispáni rendelet is]kötelez bennünket, okvetlenül megjelenni s ha a választást eltaláljuk s ha e tekintetben bennünket semmi mellékérdek nem vezet, egyletünk virágzását biztositandjuk.. Valóban kár azon szép tekintélyért, mit összetartás által elérhetnénk, s mit éppen ennek hiányában magunk sárba taposunk, saját lábainkkal. Kelt Veszprémben, 1885. január 23-án. Több községi jegyző. Protectio. Hányszor halljuk az emberiség nagy többségének ajkairól elhangzani eme szavakat: a protectio és semmi más ! S hogy mennyire jogosult e panaszos sóhaj, arról meggyőződhetik mindenki, ki csak egy kevéssé is figyelemmel kiséri társadalmi életünket. E rákfene már annyira beleette magát társadalmi életünkbe, hogy alig van tér, a melyen e gyászos kinövéssel ne találkoznánk. A tudomány felszentelt csarnokait a protectio törpékkel népesíti be, s itt, hol előbb csak komoly munka, mély értelem, alapos képzettség szerzett babért, a felületesség is felütötte már tanyáját, s hangzatos frázisokban csillogtatja szellemi énjét. Szépirodalmi ! köreink kebelökre centrifugális, idegen nagyságot nem ! ölelnek, a szépirodalmi autodidact, ki eszméit saját énjéből s nem a fővárosi légkörből merítve testesíti ' meg, eo ipso nem juthat el a szépirodalmi eldorádóba. Egy Gyulai Pál, egy Szász. Károly vagy ezekhez hasonló nagyságok teszik ama monopolizáló coramissiót, a mely a pharetrára lépők fölött kimondja a szellemi tauglich-ot. De különben bárhová tekintsen az ember tétovázó szeme, a protectio árnya mindenütt kisért, s még ott is felüti fejét, hol azt legkevésbé sejtenék. Különösnek fog sokak előtt feltűnni, hogy én a protectiót csak setét oldaláról, mintegy pessimisticus felfogással akarom bemutatni. Azonban azt hiszem senki sem fogja tőlem rossz néven venni, annyival is inkább sem, mivel a protectio napjainkban a társadalmat nemcsak, hogy előre nem viszi, hanem ellenkezőleg kifejlődésében is vajmi sokszor megakasztja. Az a protectio, a mely nem hallgat kizárólag a szívre, hanem az észre is támaszkodik, csak előnyére van társadalmunknak, az aprotegálási mód azonban,mely napjainkban dívik társadalmunkat alá aknázza. S ép azért, mivel napjaink protectiója helytelen irányban halad, lesz jogosulttá annak setétebb színekkel való ecsetelése s hirla- pilag való szellőztetése. Mit akarunk tehát ? Azt, hogy protegálásunkban legyünk mindig tekintettel a protegálandóra és a protectio módjára. Ne protegáljunk olyant, ki azt meg nem érdemli és ne igazságtalan módon és eszközökkel. S hol az a gondolkodó fő, ki in abstracto ezen elv helyességét el ne ismerné, csakhogy midőn ezt a gyakorlati életben in concreto kellene érvényre juttatnunk, ezen elv helyessége iránti fogékonyságunk mintegy varázsütésre eltűnik. Miért ? Azért mert a protegálásban kizárólag a szívre támaszkodunk. Két egyén pályázik, az egyik mellett jó bizonyítvány és szép múlt szól, a másik ilyenekkel nem dicsekedhetik ugyan, de hát nagybátyja az alispán, vagy közeli rokonságban van a törvényszéki elnökkel, s mi lesz enneka következménye ?az, hogy az előbbi elej te tik. Máskor ismét a vallás azonossága, a női kegy, a kilátásba helyezett házasság, a vagyon az előkelő származás stb. a súly, mely a mérleget az érdemetleaebb részére billenti le. Skérdem: melyik közigazgatási,törvénykezési, törvényhozási stb. hivatal az, mely a pályázóktól kevesebb képzettség rhellett vagyonosságot, kilátásba helyezett házasságot, családi összeköttetést a ezekhez hasonló személyi érdemeket (!?) megkíván? Az igazságosság hozza magával, hogyha már protegálunk, protegáljuk a méltóbbat s ne legyünk személyi mellékkörülményekre tekintettel. Sok szemet láttam már könybe lábadni igazságtalan mellőzletés miatt, sok jeles elme elöl zárta már el a protectio az utat, s sok nagy alakunk vétkezett már ily módon társadalmunk ellen. Az ilyen protectio már ezért is vétség társadalmunk ellen, mivel önzésből fakadva, önössógre vihető vissza, s mivel társadalmunk szivébe plántálván ekkép a corruptiot, azt önmagában teszi tehetetlenné. Gondolkozzanak a fölött azok, kik noha a dolgok élén, mégis az említett protectio Briareus karjai között nyögnek, rázzák le a jármot, törjék át az elméjökre nehezedett homályt, protegálják azokat, kik a protectiót megérdemlik s látni fogják, hogy társadalmunk még sem oly tehetetlen, mint a milyennek némelyek hinni szeretnék. A jó hadvezér azért tiszteltetik meg e jelző, vei, mivel ügyes hadászati terveket tud készíteni s a harczvágyat érti felébreszteni közvitézeinek kebelében ily jó közvitézeket válaszszunk minden társadalmi egyletünk egyesületünk stb. élére, s meglehetünk győződve, hogy társadalmunk szive mindjárt hevesebben fog lüktetni s kifejleni. De ily társadalmi vezéreket csak protectio nélkül lehet nyerni. Sok társadalmi intézetünk élére az állam választja ki az egyéneket, ép ezért tőle is megkívánjuk, hogy választása méltóbbra essék, ne hogy a méltatlanabbak kinevezése által társadalmunk szellemi erejét megbénítsa. Ha tehát társadalmunk életet erősebb akar lenni, úgy vagy helyesen protegáljonjvagy egyátalában ne protegáljon, mert a valódi érdemnek nincs szüksége protectióra. Scherer István. Az aradi honvéd-egylet köréből. Az aradi honvéd-egylet tegnapi napon a vesz- prémmegyei honvéd-egylethez, úgy a „Veszprémi Független Hírlap “-hoz, valamint a hazai szerkesztőségekhez az alábbi átiratot intézte : Elnök bemutatja: a H.-M.-Vásárhelyi—Egri- Gyöngyösi és több honvéd-egyletek átiratait, melyekben ezek az ismert Görgei-fóle rehabilitationális ügyben, az aradi 1848/9-ki honvédek ollenuyilatko- zatához csatlakozásukat kijelentvén, egyszersmind örömmel osztják az egylet abbeli szándékát, hogy „az orsz. honvédgyülés megtartását illetőleg annak Aradra leendő egybehivását elhatározta“ és felkérik az egyletet, miszerint ezen összehívást mielőbb eszközölni szíveskedjék. — Hets János indítványára Határoztatott: Az aradi honvéd-egylet mint ilyen az átiratok azon részét, mely az ellennyilatkozat elfogadását illeti, tanácskozás tárgyává nem teszi, hanem azt az addig is már másfél százon fölül aláirt itteni honvéd bajtársak nevében örvendetes tudomásul veszi; az átiratok azon részére pedig, mely az országos honvódgyülésnek Aradon leendő megtartására, illeT A R C Z A. Ifjak vagyunk. . . Ifjak vagyunk ma mindaketten, Szivünkben bő szerelmi láng — Vájjon beteljesül-e egykor, Mit ifjú szívvel álmodánk? Fogsz-e szeretni mindörökre, Mint én szeretni foglak végtelen : Ha majd a dór lecsap fejemre És elhomályosul szemem ? Fogsz-e szeretni akkor is, ha Mihaszna beteges leszek ? Mert lásdd szivem, mind ingerültek S szeszélyesek a betegek ! Te fönvirrasztasz ugye, éjjel, S vigasztalsz kinos betegágyamon . . . . . . Sírom díszíted zöld repkénylevéllel És megsiratsz majd ugye, angyalom ? * Kijársz a temetőbe majdan, Hol lelkem egyesül veled — Egy miatyánkot mondasz halkan S megcsókolod a sírkeresztemet . i . Kis gyeimekünket kebeledre zárva Csókold magadba vissza a reményt . . . Mutass reá a kő feliratára . . . S apa nevére megtanítsd szegényt! Kompolthy Tivadar. A tekiutóly s hatalom keletkezéséről. Ókori kéziratokból okszerűen követ keztethetni, hogy hajdanta a többnejüség a ritkaságok közé tartozott s, hogy a házasságra való kelések már akkor kezdtek szokásossá válni természetesen a czél bél, hogy a férfiú élettársul maga mellé csupán csak egy nőt vegyen, a kivel kölcsönösen megelégedve boldogító egyetI értésben éljen halálig. Reudszeres házasságok csak nemesítik s finomítják az erkölcsöket s az életszokásokat, a mit az akkori kortól észszerűen [a létezett viszonyoknál sem megkövetelni, sem feltételezni nem lehetett. Az öszemberiséget tapasztalat szerint a rendetlenség következményei szoktatták a rendtisztelet s szeretet- hez, s törvénytelen állapotnak mindég csak a törvényes volt a következménye, mely szükségkép a viszonyokhoz mérten újabb meg újabb törvények alkotását s életbeléptetését vonta maga után. Az ily rendszeres házasságok létrejötte kezdetben nem annyira a törvényekben mint a dívott gyakorlatokban gyökeredett s ezekben lelte magyarázatát. Ugyanis az ember belátta, hogy házasólet nélkül nincs biztos lét, nincs helyes alapokra fektethető óletfentar- tartási módozat, melynél fogva földi rendeltetésének megfeleljen. Az első példa hatott, vonzott s követésre talált, a második már a törvényerőre emelkedés színét kezdte magán hordani. Egyetlenegy párból keletkezett az összemberiség s a természet e példányban saját magaakaratának adott tényleges kifejezést. Tegyük fel, hogy a legelső korszakban a férfi nem a nőével szemarányra határozottan egyenlő volt, a természet magamagában véve akép intézkedett, a hogy az ember szemben tehetetlenségével máskép nem intézkedhetett. Minden férfi csak egyetlenegy nőt vehetett maga mellé ólettársul, mert e kívül számára nem volt több. S ha mégis végre a két nem közt szemarányra nézve lényeges különbözet fenforgásáva választásokra került volna a sor, annak is a családfők határt szabandoítak, a melyet bizonyára senki sem merészkedett volna áthágni. Valamint tehát egy gyakorlati rendszer lépett életbe a házasságok körében, ép úgy önmagától a társadalomban zsinórmértékül szolgáló bizonyos rendszabály is kellett, hogy keletkezzék, a mi meg is történt. Meg lön állapítva a dolog természeténél fogva mindenekelőtt a családapai tekintély, mely a védtelen gyermeket tőle függővé tette s hozzá szoktatta zsenge korától fogva tisztelni, s saját akaratát annak akarata alá rendelni, s e tartozó kötelemre ő egész életén át utalva lett. S midőn idővel maga a gyermek is apává lett, nem tudta tenni, hogy ne tisztelje szintén azt, a kihez látta, hogy saját attya is oly kegyelettesen ragaszkodik, s ekép ezen öröklött tisztelet s odaadás érzete átmenvón az ő sziverébe is, ott lüktető vérré vált. A nagyapós illetve a törzsfő tekintélyének ilykóp azon mérvben kellett növekedni mint m ily mérvben szaporodott a tőle leszármazók száma kik közt ő mint korra legvénebb, tapasztalatokban gazdagabb, érdemekben kiválóbb s méltóbb, legjogosultabb is volt a közbizalom s tiszteletre, s a kihez bajaiban fordultak kérve-nyerve tőle tanácsot, s ügyel- intézést. A törzsfő ezáltal mintegy szelíd békebiró- ságot kezdett gyakorolni hozzátartozottja fölött, mi által meglett vetve a patriarkális fenhatóság alapja a nélkül azonban, hogy a családtagok közti személyi egyenlőség s egyenjogúság csorbulása szenvedett volna, sőt inkább az még jobban fennlett tartva s megerősítve. Ez egyenlőség s egyenjogúság azonban nem volt tartós. Az egyik ember tevékeny s munkás volt, a másik kevésbé szorgalmas, a harmadik tunya, rest, kerülte a dolgot. Egyiket a szerencse karolta fel, a másikat üldözte sorsa. Némelyik már testi alkotásánál fogva életre valóbb volt a másiknál, másik gyarlóbb s egy- ügyüebb, voltak gazdagok és szegények, a sors nem egyformán osztogatta ajándékait, A szegény kénytelen volt alázkodni s koldulni, a gazdag adhatott, s tagadhatott- Szivérzós akarat, s tett dolgában csakhamar nagy különbség állott be. Függni kezdett az ember az embertől, s lekötelezett lenni. S a dolgok természete úgy hozta magával, miszerint illett a tiszteletreméltó aggkort felmenteni a nehezebb munka alól, s a dologra termettebb fiú lépett az apa helyébe, hogy azt megkímélje. Némely apa ismét, hogy fiát részeltesse a ké nyelemben, annak kötelmeit másokra iparkodott átruházni. Ezt teendő a szegényekre s iigyefogyoítakra vetette szemeit, a kik az ő személyére s segélyére szo- rulvák. Ez amazt, amaz meg ezt kezdé kölcsönösen igénybe venni. így lön a szegény szolgává, a gazdag viszont úrrá saját körében. A viszonyok ilyetén fejlődésével önkényt tehát megkellett szűnni az emberek közti személyi s egyenlőség s egyenjogúságnak s kezdett beállni a társadalomban a rendi különbözet. A gazdag a szegény vasszorgalmán fokonkint emelkedett, s hogy gazdagságát még inkább növelje, szolgái számát szaporitá. Elbizakodottságában kevélyé s gőgössé lett, s szerencséje eszközeit határt nemismerő akaratának vakonhó- doló mozdonyaivá tette, azzal ringatván magát hogy e sokak vóresverejtéke egyes-egyedül neki szolgál előnyül s szinte már hinni kezdte, hogy ama sok minden amit körülte lát, kizárólag ő érte s egymagaért van. — Egyetlenegy lépéssek még tovább, s elkapatott büszke személyében kész leendett a zsarnok ! A dúsgazdag fia jobbnak képzelte magát s különbnek atjya szolgái fiainál, fennen kérkedvén, hogy az ég több javakkal áldotta meg, miszerint kedvesebb is Isten előtt. Ég fiának nevezte magát/mikép mi a sors kegyeltjeit szerencse fiának szoktuk nevezni. Szemben az ég fiával ez utóbbi csak nyomorult ember fia volt, Innét van a teremtés könyvében bizonyára a különbözet Élőim fiai s az emberek fiai közt. A szerencse az embert tétlenség s restségre vitte, a restség vétségre, s utóvégre a bűnre. Hogy telhetetlen vágyait kielégíthesse, az élvek különféle nemeit kellett szaporítania, mert a természet önkénytadta élvekkel már nem érte be többé. Szolgáinál többekre hitte magát jogosultnak s tényleg többet követelt. Szolgái meg- elégedvék egy életpárral, ő többet akart birni. — Tett kísérleteket. — Engedélyezett élvezetek már nem tetszettek neki, tiltottak után vágyott. Neje természetes kellemei már nem elégiték ki, különös kecsek s bájak után révedezett. Kezdett úszni a kéjélvek hullámárjai
