Veszprémi Független Hirlap, 1884 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1884-06-21 / 25. szám
Veszprém, 1884. IV. évfolyam 25. szám. Szombat, junius 21 ELŐFIZETÉSI Á Egész évre ......................... • Fé l évre Negyed évre.................................... RA K: . 6 frt — kr. 3 frt — kr. 1 frt 50 kr Egyes példányok ára 15 kr., s kaphatók a kiadó hivatalban a ümimEM »Hi» SMUMt«. Előfizetési pénzek a kiadó-hivatalba, Veszprém, horgos-utcza 105. szám küldendők. HIRDETÉSEK és NYILTTEREK kiadó-hivatalban fogadtatnak el. Egy hasábos petitsor (tere) 6 kr.; nyilttér petitsora 20 kr.; s a bélyeg A szerkesztővel értekezhetni naponta 12—2 óra között. SZERKESZTŐSÉG: Veszprém, horgos-utcza 105. sz., hova a lap szellemi részét illető kütdeoiények küldendők. KÉZIRATOK VISSZA NEM ADATNAK. A választások után. Veszprém jun. 15. Tehát ezzel is végeztünk. A választásoknak végére jutottuuk. Még egy-két elmaradt kendet, egy pár utó választás s aztán ismét visszatér minden a régi mederbe s nyugodtan olvassuk a bulletineket, a veszprémi főispán Budapestre érke/.tót \agy onnan székhelyére való elutazását, — érdekkel betűzzük a hivatalos lap jelentését naponta s arról, hogy a ten. ger Fiume mellett csendes. És nehány hónap múlva ismét megélénkülnek a Sándor-utczai háznak folyosói, régi és ujbarát szívesen üdvözlik egymást, mintegy hasonlóan ahhoz a mint régen — és talán még ma is — a. jezsuita kolostor lakói üdvözölték egymást, mondván „memento móri“ — csakhogy most modern alakban igy „memento sáp, igazgató tanácsosság, főispán vagy miniszteri biztosság“, s olykor és nem ritkán igy is „memento kanonoki kinevezés“ vagy plane püspöki süveg.“ — És megnyilnak a Sándor-utczai terem ajtai, régi és ujbarát barátságos fogadtatásra talál — lesz miniszteri ebéd, estély s talán udvari bál is. És mily boldogság, mily öröm árasztja el keblünket majd ha látjuk, mint robognak fel Magyarország bölcs törvényhozóinak fényes fogatai az „Albrecht“ útnak csúfolt kövezeten fel egész a magy. királyok ősi lakáig, eszünkbe se jut megbotránkozni azon, ha ez ország képviselőit német megszólításával tüntet ki az „Oberhofmeister“ vagy „oberczeremonen meis- ter“ valamely hivatalnoka, — roszul sem esik fülünknek, ha akkor, midőn a koronázott király föltett kalpaggal a magyar királyi trónra lép, a várpalota őrség parancsnoka „rechts schaut, praesentirt“ vezényel, — rá zendül a nemzeti hymnuszként 'elfogadott „Gott erhalte.“ „Éljen“ „zsivié“ hangzik a trónteremben, midőn a misziterelnök által készített trónbeszéd oly rózsás színben tünteti föl ez ország helyzetét, mint hajdan a Kanaán völgye volt, ki gondol akkor „rechts schaut“-ra „Gott erhalte“ re. A többség meg van, a többség helyesli a szabadelvű párt uralmát. S mi meghajlunk a nemzet akarata előtt, mint meghajolt a megváltó, ez Isten ember, a farizeusok dühöngése és kegyetlenkedései előtt, de nem mulaszthatjuk el ajkainkra venni, mit az Ur megadásában ^ A IC 1 Ae Hogyha nézek . .. Hogyha nézek két sötét szemedbe — Oh pedig be sokszor nézek én — Ez a bűvös, bájos panoráma Mennyi tündérképet tár elém ! Látom ott a viharok haragját, Mint csatázik a föld és az ég; Es látom a hétszinü szivárványt, A kegyelem égi jelét. Látom ott a poklok minden átkát S kárhozottak rémes kínjait ; S a meny ország és az üdvözítitek Mondhatatlan boldogságait. Itt van az én sorsom is szemedben, Csakhogy látnom azt nem engedéd, Oh miért nem ? Hisz csak tőled várom Életemnek átkát, örömét. Vagy szerelmed tulvilági üdvén Lelkem élve menybe jutni fog, Vagy viszontláng nélkül itt a földön Bontják el a pokol-kinok. Sárffy Elek. Szelíden lengő . .. Szelíden lengő esti szél Csókdossa fürtimet, S a boldogság felöl regél Egy édes énekes. és Istenben vetett bizalmában ajkaira vett; mondván: „Uram, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekesznek.“ És ha valaha, irgy ez idei választások után mondhatjnk el bátran, hogy a nép — mint e haza egyik lelkes fia nevezte ötét — a fölséges nép tudatával sem birt annak, a mit cselekedett. E nép — és csakis a népet értjük — nem látta a maga egyszerűségében, tanulatlan voltában — az e hazára inindjobban-jobbari nehezedő felleget, nem a veszélyt a melybe szavazatával a nemzetet dönti. Olyan volt, mint a ki csalitos erdőben bolyong s nem látja a folyondárral benőtt hegyhasadékot, még egyet lép, lesuhan s mindörökre elvész. Pedig csak szót kellett volna tekinteni maga körül, — s akinek saját szemével kellett volna néznie s a maga valójában látott volna mindent. Látta volna a szabadelvű párt 8 óv i uralmának eredményét, a 3 „egyénsuly helyre állítása“ hangzatos czirnón évente bomond hatvan millióval emelt adónak, már majdnem a nemzetet elsorvasztó, bénító, hatását, ipar és kereskedelem hanyatlását majdnem egészen pangását, a közigazgatásnak, e párt uralma alatt, majdnem soldateskává való hanyatlását, sülye- dósét — a nemzeti kultúra elhanyagolását a földmi- velő nép érdekeinek majdnem figyelmen kiviil hagyását, — honvédségünknek csupán közös birodalmi és nem magyar királyi alapokon és szellembein fejlesztését és erősítését, — az államhatalom, a nemzeti czimer megsértőivel szemben tanúsított gyermekes félénkségét, — az egyházak antonomiájának majdnem lábbal tiprását — a vallás és faj gyülölség következményeiben kimondhatatlan káros terjedését, — mondjuk ha ezt, a nép — a felséges nép —- mind a saját szemeivel látta volna, — nem volnánk most ott a hol vagyunk. De az uralkodó párt gondoskodott arról, hogy ne lásson a nép a saját szemeivel. Elébe állította a főispánt, alispánt, le az utolsó vármegye szolgáig, — az adófelügyelőt apparát usával az adó exeoutórral együtt s az alispán az elöljáróságot, az adó felügyelő az executort, a tanfel ügyelőt az iskolamestert, — a püspök köteles szolgáját a plébánost utasította, hogy úgy cselekedjék, hogy a nép ne lásson csak szavazzon. Hol ez nem használt, volt előny osztogatás, etetés, itatás, pénzzel Merengő szívvel hallgatom . . . Szemembe könny ragyog. Tükrébe ina, hogy : nagyon Boldogtalan vagyok. Vészi Károly. Mikor ón lázadó voltam. Nem látott még a világ olyan skandalumot, min- a milyennek New-York volt színhelye 1872. május 1-én. Nagyszerű nap volt ez. Soha el nem felejthető. Budapest, kedélyes, zajos életével ugyan sokat csiszol le az ember emlékezete táblájáról, hanem amit az ember hátára, meg oldalbordáira Írnak, azt nem mossa el idő, múlandóság. S igy nem csoda, ha ezt az emlékezetes május 1-ét sem felejtem el. Gyönyörű nap volt. Maga a nap is aranyos köntösbe öltözött s szólt be a boldog yaskeek szobáiba, hogy immár kelnének s lázadnának föl. Reám is soká szűrődött a rouleauxkon keresztül, hanem ez nem szokott nálam valami ébresztő hatással lenni, elvégre is szeretetre méltó házi asszonyom, a néhai bájos mstrs Klara Hatter toppant be szobámba; ar czán ünnepies komolyság, kezében egy meszelőfa nyele. — Uram ! Remélem — ön a Cityzen-ekkel tart. — Remélheti asszonyom ! — Nos, figyelmeztetem, hogy 6 óra van ! — Köszönöm a figyelmet! Az asszony kiment. S abban a pillanatban ismét vánkosaim közt feküdtem. Imádott hevc-résV vesztegetés stb, és a nép nem látott, — csak ment, miként folyondáros erdőben, — nem látta a tátongó örvényt s belebukott ... és leszavazott. És inig a nép bukott — erkölcsileg; — s bukása s erkölcs sülyedése jelenti a nemzetet fenyegető veszélyt, — addig az uralkodó párts vele a kormány győztesen jön ki az urnából. Azonban száljunk magunkba a választások után, de száljon magába a kormány pártja is, — nincs oka egyiknek sem örülni a választások fellett. — nekünk nem, mert vesztettünk, most kisebbségben maradtunk, — mint Veszprémben is a m. kir. honvéd lovasság patáinak nyomása alatt,-- de az ellen párt vagy félnek sem, mert győzelme a nemzet mély sülyedósót jelenti, erkölcsi sülyedését, mert mondjon bárki bármit, megöli a nemzetet. Nekünk e nemzet erkölcsi érzete felett kell őrködnünk, azt ismét vissza állítanunk. Ez feladatunk. Mert még az igeihez hasonló győzelem vesztünk. Választási utóhangok. — A „Veszprémi Független Hirlap“ szerkesztőjéhez — Nem tudom magamnál szivemen hordani azon tettet, melyet egy helybeli G D. (Gémesi Dániel) nevű csizmadia mester a múlt választásnál a Független párt ellen tett, hogy tel?, szerkesztő urnák meg ne Írjam. Ugyanis 2 álló hétig mindig velünk a párttal evett és ivott és az utolsó napban áttért a kormánypártiakhoz, nem tudom jó pénzért-e vagy tán a káptalan munkát jgértek-e neki és azon utolsó napban 10 szavazót is el csábított tőlünk, hogy ide ne szavazzanak ; melyek oda is szavaztak és igy vesztettük el a győzelmet. Ezt szíveskedjen tek. szerkesztő úr mint párt elnökségünk tagja tudomásul venni, tisztelettel maradok a tek. szerkesztő urnák egy helybeli független csizmadia mester. * Bezerédj Viktor választási elnök nyilatkozatot vett át a két párt összes bizalmi férfiaitól s a jegyzőkel aziránt, hogy a lovas atakkot nem ő rendelte el s igy a választás megbamisisásának nem ő volt az okozója * Huber alezredes ellen a bűnügyi feljelentés tegnap tétetett meg az illetékes fórum előtt. Héberről kiderült, hogy ő nem is volt a választási térre vezényelt ember, mert a lovasságot alantas tiszt parancsnokolta. így bűne kétszerte súlyosabb beszámítás alá esik. * Mikor az ember úgy isten igazából kiheverheti magát 3 álló napnyi fáradságos semmittevés után. Mikor úgy kinyujtózbatik, hogy szinte kétfelé szakad a nyoszolya s mellette van a gőzölgő thea, a smockingever s a „New-York Democrata reggeli lapja“ Boldog százszorosán boldog az olyan ember. S ilyen voltam én, tnéltóztassanak elhinni. S Igaza van Goethének, a ki nem tudom hol, azt mondja, hogy : vannak pillanatok az ember életében . . . Igenis vannak, még pedig olyanok, amelyekben az ember három napnyi heveréssel sem éri be. Hanem anyolcz óra sem múlt el s már ismét bene volt a szobámban a háziasszonyom, a Mstrs Hatter a gondos, a jó. Szólt hozzám igéző, kedves hangon. S a hang echót adott. Fülemen keresztül beszármazott az ágy lábszáraiba s az ágy nyöszörgött, recsegett .... Önöknek, szives olvasók, elég tudni annyit, hogy én költői kedélyű ember vagyok. Ha nem elég — bebizonyítom tévedésüket. Hogy tudnillik történt, mikép Hatter asszonyság egy gyöngéd kanyarintással kilebbentetett legalantabb alólirott birodalmából — s egyszerre felöltözködém, s menék ki az utczára, fraternizálandó a cytizenekkel s üvöltendő a farkasokkal. * A hét eleje volt. Akkor a szegény yankee munkás, aki ügygyei bajjal sok nélkülözés s nagymérvű pálinkaivás közt megkeresett hetibérét már két nappal ezelőtt eldáridózta, beül ismét a „works room“-ba s dolgozik és izzad mind A kormánypárti diurnisták közül a legczimeresebb szerepet Balás nevű adóhivatali dijnok játszotta. Elsőben a Ráthpárt jegyzőjeképen nyílt nyomatott jegyzőkönyvben leszedte Kissovitsról ami szikrányi becsület csak rajta volt, az ellenzéknek kezdett korteskedni kéretlenül, mig egy baloldali tanyáról ki nem vezették végre a választási napon Kisovitsnak hordta a szavazókat. Bátran kezet is foghat Kissovitsal, Huszcár bravour. Szakadó záporban rendületlenül áll X. városban, jó messze a választási bódéktól a 48-as párt. Egész nap zajgott, mulatott, tánczolt a nép, lelkesité a győzelembeli remény. A szavazás immár vége felé jár. A "győzelem kétes, az ellenpártnak különösen az. Minden arczon a várakozás néma feszültsége ül. Nem ujjong már a nép csak suttog; nem tánczol, — az inakat zsibbadtság szállá meg. A választó férfiak csak szórványosan érkeznek. A mérleg hol jobbra, hol balra dől. Váljon kié lesz a győzelem, ki nyerendi el a pálmabért, melyik félen fog felharsanni a győzelmi kiáltás?“ — Nagy kérdések és kínos perczek ezek. Mindenkinek az, de legkivált a választási elnöknek, kinek — nemcsak morális — kötelezettsége a kormány jelöltjét győzelemre segíteni... Ott áll egy szakasz honvéd-huszár, élükön a nyalka őrmester, ki mellesleg legyen mondva, otthon alighanem kondás lévén, már gyakorolta magát a csürhék szétverésében, ez azonban érdeméből semmit is le nem vön, mert hisz a magyar, — ha nem is volt cs ikós — mind lóratermett, született dalia, „Mit zajongsz itt némán csőcselék ? — Utamban vagy. Takarodjál!“ ... Ez volt a jelszó a választási bódéból. • A kürt rohamra harsan . És most oda nézzetek . . . Fut a védtelen nép, a csőcselék. Nyomukban a buszárság, mindenütt, repül a mente, csillog s kard, száguld a neki vadult mén gyer- mak, nő, agg, férfi minden tekintet és válogatás nélkül eltiporva.Az ellen szétszórva. Gyönyörű látvány volt ez, dicső honvédeink dicstelen bravourj át láttuk. Éljen a képviselő — a több szavazatot nyert jelölt ! . .. Most harsant fel a győzelmi-kiáltás. Egy kapuméi) edésből néztem én mindezt, hova beteg nőmet vezettem a szakadó zápor elől. Lelkem felmagasztosult e szép látványnál s szemeim fájdalomköny- nyeket sírtak mérgemben, hogy én is nem futhattam s dicső konvédeink lovai patáival közelebbi ismeretséget nem köthettem. Mily dicső lett volna általuk eltipor - tatnom. Elmélkedésemben két körülmény zavart meg ke- lemetlenül: A nap kibukkant a felhők mögül és csufondárosan elkezdett vigyorogni. a kutya, reggeli hat órától déli 12-ig s ‘/a 1-től ismét 6-ig. Az ilyen idő ép alkalmas arra, hogy a népet föl- lázitsuk. Mi kell akkor a népnek egyéb ? Néhány rémüle- tes orditás az utczán, pár ablakbeverés, zaj, kiabálás, zavar, rohanó nép szaladgálása az utczán, — hogy a szegény yankee kijöjjön csendes wisky-s phlegmájából, csendes kaliberű odújából s haladjon a korral s üvölt- sön a farkasokkal. * Nem nagy dolog, hogy Mr. Galambos Antoin kicsi ember volt; valamikor az ősei szegszárdi birtokosok voltak, ő meg az emigráczió idején született meg bu- bánatábau s pedig édes anyja jóvoltából New-Yorkban. Nem volt farkas. Volt szerencsém említeni, hogy a legszelídebb madárfajból származott s azért, hogy két nagybátyát 16-16 évig tartotta retesz alatt a vakondokturásig a mélyen tisztelt osztrák császári kormány — belőle nemcsak osztrák válhatandott; több lett, aminthogy ő máig is — ember. Szóval nem volt farkas. S csak a mai nagy nap illustrátiójául akarom felhozni, hogy az érzékeny s meleg kedélyű fagylaltárus — a Mtr. Galambos Antóin is bőrt változtatott,-------s harsány hangja hirdeté vala végig a Chata m s Broom-streeteken, hogy ime ő már nem galamb többé. * Valami bolond ember kitalálta, hogy minek dolgoznék az ember ! 0 órát naponta. Elég 8 is, Délig 5 délután 3.
