Veszprémi Független Hirlap, 1884 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1884-06-14 / 24. szám
Veszprém, 1884. IV. évfolyam 24. szám. Szombat, j minis 14. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész érre .................................. 6 fit kt. Fé l évre ...................................• • 3 frt — kr' Ne gyed évre.........................................1 frt 50 kr Eg yes példányok ára 15 kr., s kaphatók a kiadó-hivatalban. MINöEtf SmMB&Tm. Előfizetési pénzek a kiadó-hivatalba, Veszprém, horgos-utuza 105. szám küldendők. HIRDETÉSEK és NYILTTEREK a kiadó-hivatalban fogadtatnak el. Egy hasábos petitsor (tere) 6 kr.; nyilttér petitsora 20 kr.; s a bélyeg A szerkesztővel értekezhetni naponta 12—2 óra között. SZERKESZTŐSÉG: Veszprém, horgos-utcza 105. sz., hova a lap szellemi részét illető küldemények küldendők. KÉZIRATOK VISSZA NEM ADATNAK. Tiz szótöbbség. Veszprém. 1884 j un. 15, Ezzel a fenczimzett 10 szótöbbséggel a batyujában indul egy valamikor tiszteletben állott katlio- likus főpap abba az országgyűlésbe, ahová becsületét nem viheti magával s a hol csak gúny és támadások tárgya lesz. Kellett-e ez neki? Kelett-e? Nem-e üdvösebb lett volna tovább is megmaradni jó papnak, becsületes embernek? Hiszen láthatja, hogy nem lesz belőle püspök (igaz, nem is arra való !) a kormány kifacsarja belőleaz „igen“ vótu- mokat s aztán félredobja mint a kicsavart czitromot. Aztán többséghez jutni ilyen alávaló, vér lázi tó módon. Kortesekül felhasználni egy a megye pénzén élősködő nyomorult hivatalos bandát, megvásárolni ezer forintjával a márkói, rátothi svábbogarakat s mikor semmi se használ, hát öldösni ártatlan népet agyon tiporni gyermekeket, asszonyokat s igy a vérrel irt meghamisított mandátumot átvenni. Katholikus főpaphoz, becsületes emberhez illő eljárás ez? Illöbizony egy minden becsületérzóshöl kivetkezett banditához. Még az is becsületesebb. Az csak a testet, az emberek lelkét nem öli meg. Viselje a mi tisztes egyházunkon ejtett piszkos, véres szenyfoltot egymagán. Én és minden becsületes katholikus ember nem ismerjük többé Kisovitsot becsületes embernek, és nem az Isten - - de az ördög szolgájának. Kifogunk előle térni, mint egy erkölcsi métely elöl, mint ki fog térni előle az országgyűlésben minden jóravaló ember. Hát hadd menjen útjára. Örömmel boesájtjuk el. S ha nem tér vissza többé, a megölt lelkekért s az ártatlanul kiontott vérért bocsásson meg neki az igazságosztó Isten. Kisovitsé a mandátum s a közmegvetés. Mienk — a becsület! Kompolthy Tivadar. A Veszprémi választás. Kisovits apátkanonok becsületszava ellenére elvállalván a jelöltséget a kormány uszítására, a függetlenségi párt fölmentve érezte magát a Ráthpárt- nak tett abbeli Ígéretétől, hogy támogatni fogja, annyival is inkább, hogy Ráth vissza is lépett. Fői léptette Hegedűs Károlyt. Hegedűsnek 3 nap alatt roppant pártja volt a kerületben; megválasztása bizonyára óriás többséggel ment volna végbe; de Hegedűs engedte magát rábeszélni arra, hogy itt lépjen vissza s ezt rosszul cselekedte ; a biztos győzelmében lévő párt jelölt nélkül maradt. Ekkor kéretett fői Eötvös Károly a jelöltség elfogadására. Eötvös elfogadta ezt s szerdán eljött választói közzé. Várpalotára diszmenet s gyönyörű lovasbanderium ment eléje s ott a lakosság ezerei leirhatatlan lelkesedéssel fogadták. Beszéde rövid volt, ostorozta a rossz lelkiismeretlen kormányt, a mely megrontja a népet lelkileg s anyagilag. Szűnni nem akaró éljenriadal kisérte lelkesült beszédét. Innen a községeken át útja valóságos diadalmenet volt. A községek népe elébe jött mindig s még ruhája szélét is csókolták, kocsiját elárasztók virágai koszorúkkal. Veszprémbe bandérium, zeneszó és százharminczhat kocsi kisérte. Felvonulása impozáns volt; a polgárság ezerei kisérték a menetet s annyi koszorúval, bokrétával halmozták el, hogy a kocsi a roppant súly alatt alig mozdulhatott. Veszprémben is rövid beszédet tartott Eötvös, de minden szava gyújtott. Már e beszéd hatása alatt lehetett látni, hogy e pártnak nagy többsége van. Minden becsületes ember nyugodt szivvel nézett a választás elé. Kissovits emberei erre összeszontyorodtak s mint egy élezés fiskális jelenté, úgy tátogtak az Eötvös szónoki altánja felé, mint a marinirozott csukahalak. Aztán az első ijjedség után neki estek a pénzes zsáknak s upre, rohantak ki a községekbe a becsületes nép lelkét megvásárolandó. Márkó községét úgy vették meg, mint a marhákat darabszámra. Ha sonlólag járt Hajmáskér, Rátoth, Öskü népe, Palotának, Berénynek egy csekély része, sőt elég szemtelenek voltak Kádárta derék népére is rávetni magukat s 6 embert megvettek, Sólyból szintén vagy tizet. A diszes korteshad ezekből állott; Androvits Imre megyei utibiztos, Kováts (Csihis) Ignácz városi nyilvántartó, Vagner János mértékhitelesítő, Lakat Mihály papijószág-bérlő, Nagy Iván kataszter csináló, Tislér Sándor telekkönyves, Pongrácz Dániel árvaszéki ülnök, mészáros Károly megyei írnok, Német István szavazat nélküli városi Írnok, Varga István úgynevezett bikabiró és káptalani czimadia. Ezek mellé sereglett még egy csomó megyei apró csőcselék is. Diurnisták, írnokok, hivatalszolgák, czivilbe öltözött megye katonák s több efféle mi- norum gentium, szavazat nélkül s becsületérzós nélkül. A lélekvásárlás azonban nem sikerült mindenütt s igy eleve gondoskodott arról a sunyi-nép, hogy erőszakot használ. Használt is a döntő pillanatban. A dolog úgy tői térit. Reggel 8 órakor megkezdődött a szavazás. Először Kisovits népe V e s z p r é m-böl szavazott s lett 260 szava. Erre az Eötvös párt szavazott s leadott 130 szavazatot. Ezután Várpalota részéről leszavazott Eötvösre 220 s Kissovitsra 70. A községek mind leszavazván, 21 többsége volt Kisso- vicsnak, de ezt a többséget Várpalota szavazása természetesen leverte s Eötvösnek ettől a percztől kezdve folyton többsége volt. A választási elnök negyed 6-kor kitűzte a zár- órát negyed 8-ra, kitűzte pedig akkor, mikor nem szórványosan, de még tömegesen álltak a szavazók. Av utolsó 10 perezben is 14 többsége volt Eötvös Károlynak s még 26 Eötvös párti tartalókszazazó volt hátra, kiket épen egy tömegben vitt a párt a választási bódé felé. Abban a pillanatban a fejevesztett kormánypárt, mely már ekkor a főispánt is leszavaztatta, erőszakhoz nyult. Huber alezeredes oldalmozdulatot tett a vásártér sarkában állott lovassággal, s minőikül, hogy egy szitok vagy kö esett volna az Eötvös- pártiak részéről (talán bolondok lettek volna ezt tenni, mikor többségük tudatában örömujjougtak a biztos győzelemnek !), az alezeredes lovassága egyszerre csak nekivágtatot az Eötvöspártuak s letiport, összevagdalt, akit csak ért, férfit, gyermeket asszonyt. A sérülések igen súlyosak. Egy vidéki ember oly súlyos vágást kapott, hogy agy veleje is kilátszik, egy helybeli fiatal kereskedőnek orrát szúrták át; több össetaposott egyént s egy halálosan sérült gyermeket magánházaknál gyógykezelnek. Mig a dühöngő lovasok vérlázitó munkája folyt, addig a kormánypárt hirtelen előteremtett vagy 20 embert, gyorsan leszavaztatta, 10 többségre jutott s mire az Eötvös népe ismét a térre bátorkodott s a tartalék szavazásra mehetett volna, Bezeródj v. elnök bezárta a szavazást. Szavazott Eötvösre 763, Kisovitsva 77 3. (Az Eötvöspárt 26 szavazatnyi tartalékát katona- csöcselék szétverte és nem szavazhatott t bé!) A túlsó rész intéző gazemberi ily nyomorult raffineriával, békés polgárok vére és élete feláldozásával győztek az igazság emberein. Yerje meg őket az igazságosztó Isten mind a két kezével! Amint arról, hogy a választási elnök lezárta a szavazást, az Eötvös párt értesült a düh moraja zúgott föl az egész téren. A párt főemberei azonban lecsillapították őket. A párt elnökség részéről Kenessey Pongrácz, Unger Manó, Dr. Halassy Vilmos, Dr. Krascsenits Vilmos és Kompolthy Tivadar azonnal bementek a választási helyiségbe s ott dr. Bezerédj választási elnöktől,ja lovasok indokolatlan rohama miatt a szavazási idő meg- hosszabitását kérték. Ez megtagadtatván, óvást emeltek az egész választási eljárás ellen s kijelentették, hogy bűnügyi keresettel fognak élni Húber alezredes ellen. Az elnök ekkor jelenté ki, hogy ő Huber vérengzéséről mitsem tud s a támadást neki csak mint egyszerű „előnyomulást“ jelentette be — a katastrófa után ! * Az ellenzéki párt emberei egésznapon át, biztos győzelmük tudatában, mindig példás nyugodtsággal viselkedtek. Mikor az ellentáborból az alispán, Nagy Iván Szalay Gyula s az adófelügyelő átmentek az ellenzéki táboron, nem bántotta őket senki — az Eötvös párt vezóremberei gondoskodtak, hogy ép bőrrel távozzanak Meg is köszönték nekünk aztán szépen H bér által. a • * A meghamisított választás iránti felelőség mindenesetre első sárban Huber alezredesre irányul. A vizsgálat ellene mindenesetre meg fog indíttatni, mert ő teljesen s minden kételyt kizárólag senki parancsára, annál ¥ á 1 € I JL Az én „tanár ur“-am. (Emlékezések.) Nem mondom meg a várost, — sem nevét az illető urnák, mivel hát — nem szokás. Aki ösmeri, az úgyis fogja tudni, kiről van szó. Fehér pap volt azelőtt. Negyvennyolczban, (hogy verekedni mehessen) lecsapta a ,csuhát“, felleghajtó buszárköpenyt kerített nyakába, piros csákót tiara helyett, cingulusért kardbojtot cserélt el és — bizony hős volt. Magyarázta nekünk olykor, hogy miként is ment az az „atak.“ Pompás volt, a mint mutatta s tótos beszédével elkezdte: — í iuk, mikor az mondott’ az őrnagy, hogy az a négy ágyút el kell ott atakirozni, hát kihúztunk a kardot, beleköptünk a markunkba, igy ni (s beleköpött) sarkantyúba kaptunk lovainkat, mind Bucefalus volt, úgy mentünk neki vágtatva a hegynek, olyan sebesen, hogy szintén fütyültek az ellenséges golyók a fülünk körül. Különben pedig, a kit szeretett, kedvelt közülünk, azt „szamárnak“ titulálta. Legelső Ö8merkedésem vele elég különös volt. Uj fiú voltam, azelőtti napon iratkoztam be, nem ösmer- tem senkit még ott, nem volt pajtásom s történt, hogy épp ama estén adtak egyik tanárnak fáklyászenét, harminc éves tanárkodása jubileumára. — Ő volt a rendező, az én „tanár uram“, hanem még akkor nem tudtam én azt, hogy mi ő. - Ott álltam egy fiatal platán: alatt, és mivel nagy volt a sokadalom, zaj, kiabálás, gondoltam magamban — ón is csinálok valamit, kivettem zsebemből afélekilőtt „katona-patront“ (mi minden nincs egy diák-zsebben) s elkezdtem azon irgalmatlanokat füttyenteni, hogy a körülállók kacagva dugták be füleiket. Javában mulatok igy, amikor is egyszer aztán érzek egy hátulról való hathatós nyaklevest, mintha az égből jött volna, hogy kalapom is leesett tőle, a „patron “-t is majd elnyeltem s utána hangokat hallok. — No, mi az, te csirkefogó! Te betyár, kell még ?! Felkapom kalapom fejembe nyomom, odafordulok — No, megállj „csiszlik“ !! kell hát! Gyere,no... (Bizony suszternek néztem.) És aztán megkaptam a platánt (a mi mellett állottam) a két kezemmel, csinálok egy pompás „zászlós- féle torna kóklerságot, kirúgok lábaimmal s a két sár kam az ő gömbölyű hasával jön komoly összeütközésbe hogy megtántorodott tőle, neki hőkölt a falnak. — Fogjátok meg ! — Olyau meg nincs ! — kiáltom ón szétturva a csoportot körültem, inaltam utolérhetlenül. Hanem aztán másnap ijedtem is ám nagyot, mikor beállítottam „Homer Iliással“ hónom alatt az iskolába, legelőször abba, aztán bejön ugyanaz az ember, a kit én tegnap hasba rúgtam ........Mielőtt pedig bejö tt volna, nagy volt a zaj s ő ilyetén korholást indított: — No te betyárok, szépen ordítotok, jól kezditek az oskolai évet, sok eső lesz az idén. — Éljen tanár ur, a mi osztálytanárunk! — kiáltják egyhangúlag a fiuk. — Jó, jó, köszönöm, — de ne bőgjetek ... Én meg lehajtottam fejem, majdnem a pad alá, hogy meg ne ösmerjeu. Második órán aztán kezdtem sejteni, hogy nem is álmodja ő, miféle összeköttetésben voltuuk mi már egymással s bátrabbau néztem reá. És — megbámultam. Szörnyen furcsa embernek tűnt fel nekem. Például mikor magyarázás közben egyik kezével vakarta leborotvált arczát, másikkal meg gyürögette kabátja alját — hátul. Mikor legelőször felszólított (t. i. felelni), mivel uj fiú voltam s neki „szórjes“-e (nétsor) sohasem volt, nem tudta nevem — felém mutatott s azt kérdezte : — No szamár, hogy híjnak csak ? — „Szamár.“ Nagyot nézett, megütődve, el is veresedett, hanem aztán látva az én jámbor pofámat, gondolta, hogy mégis csak az talán az ón becsületes nevem s tovább kérdezett : — Hát a kereszt neved ? — Béla. Történetesen az ő neve is az volt, ami az enyém. Ez még jobban elveresitette. — Tudod a leckét ? — Tudom. — Kezdjed. S mivel azelőtti órán egy egész fejezetet jegyzett ki olvasás végett, de csak is, hogy olvasni tudjuk folyékonyan, nagy meglepetésére elkezdtem ón neki olvasni, elemezni és forditaui is (görögöt), még pedig a leghelyesebben. Nagyot bámult.... Persze azt én nem mondtam meg senkinek, hogy Patakon az azelőtti éven ugyanazt tanultam, vizsgáztam is belőle kitünően. — Meddig tudod ? — Végig. — így? — így— Nagyon jól van barátocskám, derék fiú vagy csak igyekezz. Most pedig otthon majd beírok neked egy „egyes“-t a táblába. Leülhet«z..... — Tanár ur kérem ! — No ? — Nem Szamár Béla az én nevem. — Hát mi? — Szent-Gáli Béla. Hogy merted azt mondani hát akkor nekem ? — ügy, hogy tanár urnák még én soha sem feleltem, nem is beszélt velem, mégis úgy szólított fel az egész osztály előtt, hogy „no szamár, hogy hívnak csak?“... Ejnye te bicskáé, honnan jöttél ide? Bizonyosan Sáros-Patakról ? Hát azt mondtam én „Szamár ?“ Nem azt mondtam „uosza már“ ? Nem tudói magyarul ? Illik ez ? Látom nagy lejed van a huncutságra is. — Tanulj tinó, ökör lesz belőled. Óra után utána sompolyogva megszólítottam (de bizto* távolságból, mivel tapasztaltam már, hogy nem jó a keze ügyében lenni): — Tanár ur 1 Megfordul, meglát: — Megint te vagy ? Mi kell ? — Hát ha én tinó vagyok a ha tanulok, ökör leszek — a ki tanít, az akkor micsoda ? — Jere csak ide fiacskám ! — Nem megyek én, — s kezdtem oldalogni, meg, hátrafelé menni. — Miért nem jösz ? — Mert nyakon ütne a tanár ur. — Nem szoktam én — te. — Nem bizony, mert nem tudom talán.
