Veszprémi Független Hirlap, 1884 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1884-03-29 / 13. szám
Melléklet a „Veszprémi Független Hírlap“ 13. számához. Válasz, a „Válaszára Az enyingi kegyelem földek ügyében. I megyei életünk egyik stereotyp alakjától, a megyei közgyűlések nagy mozsár ágyújától, ki nagyokat pukkant, keveset árt, (még kevesebbet basznál), ki sokat beszél s mégis keveset mond, ki nagy hangon szónokol, mégis kicsinyeskedik, ki mindig komolyan szól és senki által sem vétetik komolyan, ez insinuatiot, még csak rossz néven sem veszem. Naturum furca expellas, tarnen usque redibit. (Vége következik.) Az adóemelések megyénkben. Veszprém, márt. 27. Az enyingi kegyelem földek ügyében irt szerén) czikkecském, úgy látszik az ellenvéleményü urakat méregbe hozta. KrisztinkovicsAladár tisztelt elv, kar, és megyebizottsági tagtársam, ugyancsak epeskedik a „Veszprémi Független Hírlap“ 11. és 12 iki számaiban. — S szokásos — hogy is mondjam csak? modorával ugyan csak nekem ront; — megtagadja tőlem „modern jogtudortól“ a jogászi, és ügy ismeretet, komoly gondolkodási képességet, — sót azt is, hogy tudnám, miszerint az 1884. martzius hó 4-iki közgyűlésen mitörtént ; — vádol, hogy csak hasból beszélek, vádol, jogászi reputátiom blamirozásával, önérdekkel, s az Isten tudja még miféle rettenetes dogokkal, már a mint az neki szokása. — Hanem azért egyetlen argumentummal sem czáfol meg, a mint ez neki szintén szokása. A főérdem minden esetre az, hogy — a mint czel- zásaiból látom, eltalálta, hogy azon czikket, mely neki oly sok epe kiömlést okozott, (a mit őszintén sajnálok) én írtam, ki ez ügyben a megyebizottsági közgyűlésen oly értelemben felszólaltam. — Elégtételül szolgáljon neki azon nyilatkozatom, hogy az Ő czikke első részének stylusából én is megismertem Öt. — Hangjáról a — fülemülét. — Az ellenem csőstül szórt vádakra csak röviden teszek nehány megjegyzést. A jogászi ismereteimet illetőleg urbi et orbi tett enunciátióját kénytelen vagyok „plágiumnak1' nevezni; mert egy másik ur, kinek ugyan ez ügyben pártatlannak kellenék lennie, hanem mégis pártállást foglalt, méltoz- tatott ugyan ilyet mondani. — Persze, nem nyíltan, hanem hátam megett; minél fogva inditatva érzem magam kinyilatkoztani, hogy K. A. ur eljárása a lovagiasság szempontjából correctebb. Ezen támadás nem álterál. Az én jogi képzettségemet megbírálták azon hazánk első jogtudósaiból álló bizottságok, melyek előtt ismereteimről számot adnom kellett, megbírálják a bíróságok, melyek előtt szerény körben ügyködöm, — s a közönség azon része, mely bizalmával megtisztel. Ezeknek tényekben, nyilvánult bírálatában megnyugszom, s K. A. urnák kedvezőtlen véleményét ép oly kevéssé fájlalom, valamint dicséretének nem örvendenék; — a mennyiben öt magammal egyenlő qualifi- catióju kartársamnak, ha ismerem is és tisztelem, de ennél többnek, t. i. ilyen birálatr a jogosított és képesítettnek nem tartom. Az ügyet eléggé ismerem. A kérdés elbírálásához külömben is elég alapot nyújt, az adomány-levél, melynek szövege semmi kétséget fent nem hagy, s azonnyil- vánvaló tények, melyeket czikkemben érintettem, s melyekre alább fogok visszatérni. Tudomással bírok, ama K. A. ur által említett „halmaz okmányok“ tartalmáról is, — sajnos, hogy a közgyűlés nem vehetett arról tudomást. Ezt kárhoztattam czikkemben. Kárhoztatom ma is, hogy ezen okmányok a közgyűlés előtt nem, — hanem a tiszti ügyész és állandó választmány véleményén kívül, csakis az adománylevél olvastatott fel. Ezt Írtam már előző czikkemben, s egy szóval sem állítottam, hogy a küldöttség jelentése felolvastatott. Tessék elolvasni újra. „Arról vétetett tudomás a vizsgálatot vezetett alispán ur jelentése, s a közgyűlésen felolvasott egyetlen okmány : az adománylevél stb.“ Ezt Írtam. így is volt. Az alispán ur röviden élőszóval jelentette kiküldetése eredményét, s a „halmaz okmányok“ közül csak az adománylevél olvastatott fel. A tiszti ügyészi és állandó választmányi vélemény sem okmány, sem küldöttségi jelentés. Ezek a tujajdonjog kérdését jogi szempontból, s a perre utasítás, és annak módozatait érintik, a mit igy a közgyűlésen történt felszólalásom, valamint czikkem elején, az ezek alapján hozott határozatra tett megjegyzésemből méltányoltam. Tehát tudom és tudtam, hogy mi történt a közgyűlésen s jogász reputatiomat nem blamiroztam. Ellenkezőleg, ha malitiosus akarnék lenni, én mondhatnám K. A. tagtársamnak, hogy ő blamirozta olvasási képességét. De hát nem mondom. Nem kívánok K. A. minden egyes tirádájára válaszolni, sem időm, sem kedvem hozzá. Csak még egyet akarok tisztába hozni, mielőtt a dolog érdemére áttérek. K. A. ur önzéssel vádol, s eljárásomat az önérdek kifolyásának mondja. Hát mindenkitől, a ki ismer, leginkább pedig a ki, mint K. A. ur gyermekkorom óta ismer, kinek tudnia kell, mert látta, tapasztalta, hogy egész éltemen át, soha egy lépést nem tettem, egy betűt nem írtam, egy szót nem mondottam, sem anyagi, sem más haszonért, kinek tudnia kell, hogy egész életemben tetteim vezére önlelkiismeretem, meggyőződésem, az igazság iránti szeretet, mások iránti részvét volt és lesz, kinek tudnia kell, hogy általam és miattam, az én hasznomra, soha senki, sem anyagi, sem erkölcsi kárt nem szenvedett) kinek tudnia kell, hogy mig egyrészt önérdekből soha senkit sem süvegeltem, viszont lelkem vonzalma szerént tiszteletemet, becsülésemet, barátságomat, önzés, félté telek, és hátgondolat nélkül adtam egészen azoknak, kiket arra érdemesnek tartottam (sőt igaz, hogy sokszor csalódtam) sőt igazságát elismertem annak is, kivel nem rokonszenveztem, mondom attól az ilyen insinuatiot legalább is rósz néven venném. .Ámde K. A. úrtól, kiről tudom, hogy gyanúsítani, piszkolni kész azonnal mindenkit, ha vele ellen véle ményben, vagy ő rossz szeszélyben van, ki kész a végletekig menni (nem értem pisztoly végletekig) ma azzal kivel még tegnap legjobtj viszonyban volt, mondom tőle Te pedig 20 ezer kisbirtokosa megyémnek, ha majd ennek a jóravalö kormánynak atyáskodása megfoszt utolsó falatodtól, utolsó vánkos ódtól; akkor beáll- batsz Szapáry ur végrehajtói közé, vagy ha ez nem tetszik még fináncz is nevekedhetik belőled! Azért hát éltesd Tisza Kálmánt! — r. — a. — Megyénk nagy részében, különösen a pápai és de- vecseri járásokban óriási visszahatást és elkeseredést szült a föld adóknak mértéken túl való felcsigázása. A kataszteri munkálatok és felvételek lelkiismeretlenül, a kormány parancsszavára ejtettek meg. Az egyéni felszólamlások csoportosan történnek, bár a felszólamlók meg vannak győződve arról, hogy az ő reclamátiójuk nem sokkal fog többet érni a meleg víznél ezzel az adóprés kormánnyal szemben; mely azért, hogy csak hűséges szolgája lehessen a közösügyes rendszernek, hogy az osztrák érdekek részére százezereket áldozhasson, hogy korteseit busásan fizethesse, hogy a választásnál megvesztegetéseit miuél nagyobb mérvben űzhesse; képes tud lenni Magyarország kis* birtokosságának léteiét feláldozni, ezt az osztályt, a nemzetnek ezt a túlnyomó többségét tönkrejutásra, koldusbotra juttatni. Amilyen lelkiismeretlen azután ez a kormány, épen olyanoknak mutatták magukat a kataszteriális munkálatok eredményeinél az ö közegei is. Csak a számokat kell megnézni, csak a tiszta jövedelem és az uj földadó közötti arányra kell tekintenünk; már akkor meg kell borzadnunk a lelkiismeretlenségtől ; amidőn látjuk, hogy földeinkről nem adót többé, de nem is árendát, hanem a föld árát követelik évenként. És miért van ez ? Azért talán, hogy iparunk fejlődött? Nem ! Azért nem lehet, mert hisz tudjuk, látjuk tapasztaljuk, hogy megyénknek egykor virágzó gyáripara tönkre ment, malom iparunk teng, s molnáraink koldusbotot vehetnek maholnap kezükbe és mehetnek a világnak s ép úgy van a többi ipar is. Azért talán, hogy közel esünk a külföld piaczához ? Nem azért sem, hisz tudjuk azt is, hogy a vasút hálózatok az atóbbi időkben vidékünktől a forgalmat végkép elvonták. Hát miért ? ? Erre megfelelhet csak Szapáry miniszter és a végrehajtói dob. És mikor ez a dolog ott az országbázban tárgyalásra került, mikor ennek & vidéknek 20—25 ezer polgára életkérdéséről volt szó, akkor az a nagy befolyású Láng Lajos, aki azért kapta mandátumát, mert azt Ígérte, hogy választó kerületének „lokális“ érdekeit fogja védeni, hogy a veszett kormánypárti politika mellett, — melynek józan választói között helyeslője ugyan nem lesz található — mig védeni fogja választói „m agán érdekeit“ is; mit tett ez ügyben ? Azt tette, ami minden mameluk természete, hallgatott! Ezért, és az iparos kérdésben tett magatartásáért, rajta jó pápaiak válasszátok meg őt újra 1 Daczára, hogy Fenyvessy kerülete is kiválólag érdekelve van. Csak egyedül a somlyó-vásárhelyi választó kerület független párti képviselője Heged üsKároly volt az, aki föllebbentette e szomorú dolgokról a fá- tyolt, aki rámutatott a viszás, kétségbeejtő helyzetre és benyújtotta a következő javaslatot: „Tekintve azon hírlapok által is köztudomású dologgá vált tényt, miszerint f. évi márczius hó 3-án és 4-én tartott Veszprém megyei közgyűlésen elnöklő alispán ur hivatalos értesr tés alapján azon szomorú és megdöbbentő tényt konstatálta, miszerint Veszprémin egyének pápai és deve- cseri járásaikban legközelebb közzétett kataszteri munkálatok alapján az egyes földbirtokosokra kirótt adóalap oly rendkívüli sérelmes s nemcsak az érdekeltekre de a vidékiek közérzületére is megütközőleg hatott, a mennyiben a jelenlegi adóalapot 120—150 százalékkal is meghaladja, tekintve továbbá, hogy említett közgyűlésen egyhangú határozat folytán a vármegye közönsége feladatának ismerte, a kérelem gyors orvoslása végett a pénzügyminister úrhoz feliratot is intézni: Tekintve továbbá azt, hogy ezen felette súlyos sérelem orvoslására az egyéni felszólítások sem vezethetnek méltányos és jogos eredményre. Tekintve végül azt, hogy ha nevezett két járásban az adó csak egy éven át is vétetnék meg az ottani birtokosoktól az uj kataszter alapján,sok helyen nemcsak az egész évi jövedelmet emésztené fel, hanem megtámadná magát az adóalapot, a birtokot is. Ennélfogva a felsorolt okok alapján utasítja a képviselőház a pénzügyminiszter urat, miszerint Veszprém- megyének pápai és devecseri járásaiban az adót mindaddig a régi kivetés szerint hajtsa be, mig nem az uj kataszterben élőfórdult tévedések vagy hibák kiderítettek és orvosoltattak.“ Persze, hogy Szapáry végrehajtó miniszter ur törvénytelenségnek mondta ezt a javaslatot s e mellett az is nagyon természetes, hogy a mameluk gázsiért „igent bégető többség, — az meg hűen magához — elvetette. És amint elvetették, ép úgy mellőzni fogják az egyéni és kérvényi felszólamlásokat is. Vidékről. Balaton-Udvari, márczius 28. — A „V. F. H.“ szerkesztőségéhez. — A napokban közöltek csak a lapok szomorú hirt a hűtelen hitvesről, ki férjét szeretőjével meggyilkoltatta. — Alig fogták el a csendőrök, már is egy újabb szerelmi dráma játszódott le községünkben. Egy falunkbeli fiatal és jómódú polgár-legény, névleg Kalmár Ferencz, nőül vette egy kapolcsi gazdának a leányát, azonban házasságuk boldogtalan volt, mert a leány előbbi kedvesének emlékét sehogy sem bírta kitörölni elméjéből s ennél fogva a nő undorral fordult el férjétől mindég, ámbár az a legnagyobb előzékenységgel és gyengédséggel viseltetett a felesége iránt és minden gorombaságát békével tűrte. Nem sokára azután a nő egy napon megszökött a háztól. Azonban másnap vissza jött sógorával. Aki is a nőnek a férjét hátra hívta egy kis beszélgetés végett a félszerbe, ott azután előkapott egy dupla pisztolyt és ráfogta a nő férjére. Szerencsére azonban a szegény férjnek a nővére rosszat sejtve utánok ment és elég korán megkapta a gyilkosnak hátulról a karját úgy, hogy a pisztolyból az éles töltés a férj feje felett a falba fúródott. A férj pedig e gálád tett által felbőszitve, előkapott egy keze ügyébe eső venyige-metsző kést s a gyilkos fejét és ar- czát becsületesen megbarázdálta, úgy, hogy azonnal kifolyt az egyik szeme. Ekkor a szerencsétlen dühtől elvakult férjet többen megfogták, nehogy még több bajt okozzon a gyilkosnak, aki a másik csővel is rá akart lőni. A gyilkos felhasználva a zűrzavart, daczára annak, hogy sokan voltunk ott, keresztül törve sorainkat, megfutott. Menekülése könnyű volt, mert a községünk közvetlen közelében nagy erdő terül el, mely szőlőhegyekkel váltakozva több mértföldnyit tesz. Ott azután elvesztettük szem elől. Fáradságos, de eredménytelen keresés után visszajöttünk. A csendőrök, mivel épen közel találtuk őket, azonnal utána indultak a nyomon Kapolcs felé. v a o ny Kővágó-Eörs, márczius 28. — A „Veszpr. Függ. Hírlap“ szerkesztőjéhez. — A földmivelés ipar és keresk. miniszter kiküldte Palumbi Gábor szőllőszeti tanárt oly czélból, hogy ismertessen meg bennünket a szőlőmetszés njabb s több sikert fölmutató mócezataival. Nevezett tanárnak Gaál Lőrincz szíveskedett szőllőjét rendelkezésére bocsátani, hol azután a „Zala- megyei ág. hitv. ev. tanító-egylet, mely e czélra Nagys Gaál Lőrincz ur által különösen meghivatott, úgy a helybeli mint a környékbeli intelligentia s nagyszámú gazdaközönség jelenlétében az előadás megtartatott s gyakorlatig bemutattatok. Hogy pedig az előadottakról a nép kézzelfoghatolag meggyőzettessék, a távozó tanár ur azon nyilatkozatát vettük hogy a kormánynál oda fog hatni, miszerint nálunk szőllőszeti minta-telep ál- állittassék fel. Ezen nyilatkozatra Gaál Lőrincz kijelentette, hogy nevezett czélra szőllőjéböl kész egy darabot átengedni. Hasonló értelemben nyilatkozott Nagy Pál sze- pesdi földbirtokos is. Az előadást lucullusi lakoma követte, mit háziurunk szívességéből élvezett a vendégko- szoru. A felköszöntők sorát Nt. Horváth Sándor esperes- lelkésznyitotta meg, felköszöntvón a tanár urat. Beszédet lelkes éljenzés követte. Utána szót emelt a házi ur, éltetve a nemzet napszámosait, az előre törekvő tani tokát. A tanítók közül Magyar Soma leányfalusi tanító mondott köszönetét előbb házi urunknak, azután a „Za- lamegyei ág. hitv. ev. tanitó-egylet“ elnökének Nt. Horváth Sándor urnák, ki szintén egyike volt azoknak, kik összejövetelünk lehetségét eszközölték. Felköszöntőt mondtak még: Nagy Pál, Czigány Károly és Szellár István. A társaság alkonyatkor vidám hangulatban osztott szét. Fogadja t. szerkesztő ur stb. r. I. Pápa, márczius 28. — A „V. F. H.“ szerkesztőségéhez. — F. hó 23-án tartotta apápai iparos ifjúsági egylet vál. ülését, örvendetes tudomásul vette, hogy az általános ipartársulat 100 frtal alapitó tagul lépett be, 50 frtot pedig az egyletnek a szükséges beszerzések czéljából kezelésileg átadott. Megállapította a módozatokat, melyek szerint köszönetét és mély háláját fogja tolmácsolni az általános ipartársulat előtt — s egyúttal elhatározta az ifjúsági választmány, hogy valamenyi ipartársulatboz felhívást fog intézni,, ügyük, szent czéljuk támogatása végett, s az iránt is, hogy az ipartársulatok a kebelükhöz tartozó munkásokat, nemes irányt követő törekvéseik táborába terelni igyekezzenek. F. hó 25-én tartotta meg az ált. ipastársulatlO éves f ö a állásé n a k jubileumát — az első felköszöutöt Koczka László elnök a múlt czéltalan és meddő vívódásait erős szavakban ecsetelvén, jobb s szebb jövőt kivan az uj törvény által megterhesitendő társulat életnek. Utáuna szóltak még többen, de különösen Grill Gáspár tartott figyelmet keltő, hazafias érzelemmel teljes hosszú beszedet. A mulatságnak a reggeli szürkület vetett véget. Tegnap volt temetése P intér János belvá- roai tanító s \olt 48 49-iki honvéd hadnagynak. A ta- nitó kar szomorú kebellel vált meg a jó lelkű kedves társtól — s gyűjtéseket eszközöl a 8 tagból álló hátrahagyott szegény család gyámolására. Legyen nyugalma csendes, s könnyű a hant porai felett! F. hó 30-án azaz vasárnap választja meg a ros ésvidéki takarékpénztár k velőjét. Tudomás szerint 6 pályázó van ez állomásra ! M- ur előnyére fog alkalmasint a szavazás kiütni. S akkor azt kérdi a nagy közönség, ki lesz, tisztelt takarékp. igazgatóság azon napokon könyvelő, ki végzi az intézet fontos ügyeit oly napokon, midőn M. ur a világ minden kincséért sem fog tollat, teendőt nem végez fanatikus vallási megrögzöttségénél fogva ? 1 Ha az intézet kizárólag orthodox zsidók számára működnék, akkor érthető volna M. ur megválasztatása — de éppen ez a takarékpénztár vergődő viszonyai között — nagy és terhes felelősségnek teszi ki magát — ha a többi választandókat mellőzve, enged a rimánkodó befolyásnak. Megválasztatása esetén éber figyelemmel kisérjük M. ur hivatalos működését. Yideant consules! Ráró. Különfélék. — Regény. Az idei farsangon történt Háromszéken. Adolf bárom év óta udvarolt Rózának és Róza 3 évig volt szerelmes Adolfba. A szülők örvendettek a „viszonynak,“ melynek előbb-utóbb házasságra kellett vezetni. Adolf három év után megkérte Rózát s a szülők örömmel egyeztek belé jó szándékába. Az eljegyzés január 26-ra volt kitűzve s akkor mégis tartatott szü- kebb családi körben. Hanem Rózában volt egy kicsi abból, mit hiúságnak neveznek. Nem tetszett neki az ilyen egyszerű eljegyzés. Ő bét országra szóló ünnepélyességgel akarta volna azt megtartani. E miatt rósz kedvű és durczás volt, Adolf vigasztalta és igyekezett meggyőzni a felől, hogy amit az eljegyzésre költöttek volna, az jó lesz majd a házaséletben. Nem használt semmit. A szülők és Adolf a menyegzőt bárom hétre tűzték ki az eljegyzés után, Róza makacskodott s azt mondotta, hogy csak azért sem megy még egy évig Adolfhoz; várjon, ha nekitetszik. Adolf elkeseredésében elment a yendéglőbe, ivott hajnalig és azt határozta el magában, hogy csak azért sem veszi el ezt a hiú és makacs Rózát, hanem a melyik lánynyal vasárnap délelőtt először találkozik, bárki legyen annak az apja, megkéri és ha odaadják, három bét alatt megesküszik vele. Kábult feje és tántorgó lábai a templom küszöbéig vitték. A legelőször kijövő leányt úgy 30 lépésről hazáig kísérte. Aztán mikor kijózanodott, megkérte és bárom hétre rá megtartotta a lakodalmat. Róza sirt, de hasztalan. A dolgot visszatéríteni nem sikerült. A friss menyecske aztán az esküvő napján bevallotta Adolfnak, hogy rég óta szereti, de az a csúnya Róza miudig útjában állott. Adolf bárom nap óta boldog feleséges és házas ember. — Kényes helyzet. Egy fiatal ember, ki tanulmányainak folytatása miatt a budapesti egyetemet hallgatja, a szünidő alkalmával szüleinek látogatására haza érkezett. Az itt töltött két heti regraczió után ismét a fővárosba távozott, hogy a rendes előadási órákon jelen lehessen. — Midőn szülei körét elhagyá, a minden tekintetben gondos mama arról is gondoskodott, hogy fiának ne csak ut ravaló elesége legyen, hanem annyit vigyen magával, a miből még uzsonára való is maradjon vagy egy hétre. A tudományszomjas ifjú a gőzparipán hagyta el Nagyváradot, magával vivén az anyja által ügyesen összecsomagolt elemózsiát is. Mikor a fővárosi állomáson kiszállt, a pénzügyőrök megrohanták és podgyászát átmotozták, a melyben két nagy, ropogok sao kisült kenyeret és ti darab jókora nagyságú libamájat találtak. A pénzügyőrök följelentése folytán a vámoló hivatalban az ifjút pénzbírságra ítélték, mert a fennálló szabályok értelmében csak annyit lett volna szabad magával vinni, a mennyi egy nap alatt általa elfogyasztható. A kényes helyzetben levő fiú az ítélet kihirdetése után szóbelileg appellált, indokul hozván fel azt, hogy ő a magával hozott eleséget egy nap alatt meg bírja enni A hivatalnok tréfát szerető ember lévén— azon esetre, ha arra csakugyan válalkozik, kész volt a tudományok fiát az Ítélet jogerőssége alól föloldani, de az ifjú visszavonta fellebbezését és a pénzbírságot lefizette. — Karnevál herczeg. Veronában a múlt farsang alatt oly szélhámosság folyt hosszú ideig, mely valósággal ritkítja a párját. Valami Zuliani nevű fiatal ember, 150 frank havi fizetésű magán-baukbivatalnok, egyszerre úgy lépett föl, mint egy indiai nábob. A San-Ste- fano külvárosban palotát épített, minden nap nagy társaság volt termeiben, népünnepeket rendezett saját költségén és tele marokkal szórta a pénzt. Hogy honnan telt ez a rengeteg pazarlás, a fölött egész Verona törte a fejét, de a választ nem tudta megtalálni senki. —- „Talán meglelte a San Stefano herczeg kincsét?“ kérdó végre gúnyosan egy helyi lap a rejtélyes gazdag íelől Írva. Zulianinak az volt a felelete a maliczára, hogy egy nagy bolt kirakatába óriási cserépfazek'at tett ki e fól- irással: „Nézzétek, ebben volt San Stefano herczeg kincse“ Mindenki nevetett a tréfán és Zuliani a nap bőse lett. A fazekat a veronaiak az idei farsang jelvényének tették meg, a fazék gazdáját pedig az összes vigságok elnökévé választoták. Zulianit mindenki csak San Steíauo herczegnek hívta. S a herczeg nem vette tréfára a dolgot; impozáns pompával lépett föl, tegezte a városbirót és polgármestert, a fazék jelvényével ellátott aranyiáuczo- kat aggatott a nyakukba és a farsangi mulatságokra húszezer lírát adott. — A hol csak megjelent fényes fogatán álarczos szerecseneivel, a nép ujongva fogadta, az újságok hasábokat szenteltek dicsőítésére és herczegnek czimezték még akkor is, mikor a farsang rég elmúlt. A veronaiakat e bolond mámorból végre föl riasztotta egy — pisztolylövés. Mantuából a taviró meghozta a birt, hogy Zuliani egy odavaló vendéglőben főbe lőte magát. Most kiderült a titok. A fazék üres volt és Zuliani nem tudta kifiizetni mindenfelé csinált óriási adósságait. Hátrahagyott levelében bevallotta, hogy főnökének bárom üzleti könyvét elégette. Az illető baukczég (aLas- chiféle) majd most a törvényszék segítségével ki fogja deríteni, hogy a jó veroniak kinek a pénzén mulattak ezen a farsangon. A karneval-berczegnek vége van ! Felelős szerkesztő: Kompolthy Tivadar.
