Veszprémi Független Hirlap, 1884 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1884-02-09 / 6. szám
Veszprém, 1884. IV. évfolyam. 6. szám. Szombat, február 9. MEGYEI S HELYI ELŐFIZETÉSI Egész évre.............................. Fél évre.............................. Negyed évre ......................... ÁR AK: . . 6 frt - kr. . . 3 frt — kr. . . 1 frt 50 kr. a Egyes példányok ára 15 kr„ s kaphatók a kiadó-hivatalban. gtrcmsit mm®m 8s«ssa&'!r«». Előfizetési pénzek a kiadó-hivatalba, Veszprém, horgos-utcza 105. szám küldendők. HIRDETÉSEK és NYILTTEREK kiadó-hivatalban fogadtatnak el. Egy hasábos petitsor (tere) 6 kr. ; nyilttér petitsora 20 kr., s a bélyeg. A szerkesztővel értekezhetni naponta 12—2 óra között. SZERKESZTŐSÉG: Veszprém, horgos-utcza 105. sz., hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendő. KÉZIRATOK VISSZA NEM ADATNAK. A pártok szervezkednek ... Veszprém, február 9. Pár hét múlva országszerte megindulnak a pártszervezkedések, úgy az ellenzék, mint a kormánypárt részéről. Veszprémmegyében is az ellenzék szervezkedése legközelebb megtörténik s az erre való felhívás megjelenése a jövő hetek folyamán várható. Hírlapunk ez időszerűit még nem terjeszkedhe- tik ki a pártállások s az elvi különbözetek mérlegelésébe; annak még ideje sinGs,. . . de feladatunk egyelőre mindenesetre a megye polgárságának figyelmét felhívni arra, hogy a közel mérkőzésre készüljön. Mert valamint rósz, lelketlen ember az, aki meggyőződése ellen gyakorolja választójogát: ép oly alacsony jellemű azaz ember, aki bármi okból kislel- küleg kitér az elvi barcz elől és nem gyakorolja legszentebb jogát, melyet a haza sorsa érdekében 3 hosz- szu éven át csak egyszer gyakorolhat. Ezzel a kishitűséggel, ezzel a lelkiismeretlen nembánomsággal végre is szakítani Kell. Van a kormánynak pártja, van a kormány ellenzékének is. Ha ki jónak tartja a kormányt, szavazzon aző apostolaira; aki rossznak és kárhozatos- nak látja - szavazzon ellene. Gyáva is, hazafiatlan is, aki az ő meggyőződését silány egyéni érdekért elhallgatja s nem meri kimondani akkor, amikor egy egész nemzet felvirágzása, vagy romlásáról van szó. Aztán a politikai küzdelembe belevonatnak most egyéb társadalmi faktorok. Itt vannak Istóczy emberei, akiknek se assimiláltsemassimilátlan zsidó nem kell; itt vannak a szocziálisták, akiknek az „úri nép“ nem kell; itt vaunak az anarchisták, akiknek se ur, se zsidó, se pap, se békés társadalom,’' se jogállam nem kell. Ezek az elemek fájdalom egytől-egyig képviselve vannak ami vármegyénkben is s pedig oly mérvben, hogy emellett a dühödt fanatizmusuk mellett az ő szemükben a haza függetlensége, szabadsága, jogainak jövője csak afféle érték, a mi egy hajítófával sem ér fel. Hát minden jóravaló, gondolkozni képes müveit embernek, aki aggodalommal félve tekint a haza jövőjébe, s belátja a mérlelbetlen veszélyeket, melyeknek ez az ellenségek által körülvett szegény ország ime neki hajt: légyen szent kötelességük, hogy ez uj választások, a pártszervezkedések idejére világosítsák fel a hideg ész logikájával polgártársaikat azokról a következményekről, a melyeket az ilyen bárminemű társadalmi forradalom szülni szokott s amelyek e honra jelen nyomorult, elhagyatott, mindenünnét fenyegetett szegény Magyarországra bizony nagyon válságosak lehetnek. Egy nemzet, melyet az ellenség sújt le, még uj tusára kelhet . . . Hanem az a nép, á mely önmagának lesz gyilkosává,'az elveszett. Azon az Isten se segitj Szomorú, vészes múltúnk tanítson meg minket egy jobb jövő iránt való hazafias, kitartó lelkes törekvésre ! Hova jutunk ? i. Az antisemitizmus hazánkban egyre terjed, maga Istóczy Győző az antisemitizmus nagy mogulja mondta a minap önhítt mosolylyal a parlamentben, hogy abban a kellemes helyzetben van, miszerint egy szemhunyori- tására is — a zsidókérdést illetőleg — mindenki talpon van Magyarországon. Hanem, aki ezt a mesterségesen megteremtett állapotot elfogulatlan szemmel nézi, legyen az keresztény vagy zsidó, csak legyen az jó hazafi; okvetlen kell, hogy szomorú gon dolatok töltsék el lelkét, s a mozgalmakat látva, a nép hangulatát ismerve, kell hogy felébredjen lelkében az a kérdés, hogy hova jutunk ezzel az agitátiókkal ? Emberek, kik vérünkből való vérek, magyarok, kiket igaz hazafiaknak ismertünk, ragadták fel az anlisemitizmus zászlaját, mely alatt egy fajnak, mely alatt egy vallásfelekezetnek esküdnek üldöztetést s esküdnek halált. Szabad Magyarországnak polgárai, kik eddig minden szépért, és nemesért lelkesülni tudtak, kik és kiknek apái, a szabadság, egyenlőség és testvériség szent karczában hullatták piros vérüket; ellent nem állhatva egy idegen hazából jövő vészes áramlatnak : a vallás és faj gyűlölet keserű rnagvát hagyják sziveikben és lel- keikben a gyüiölség terebélyes fájává növekedni. Hát hiszen kell az az antisemitismus, szükség van arra, mindaddig, mig a tisztesség határain belül megmarad. Kell az mikor úgy lép fel, mint társadalmi eszköz, mikor a zsidó élelmességet, zsidó ravaszságot ellensúlyozandó ; a hazának egyéb polgárait nagyobb tevékenységre, versenyzésre buzdítja; de meg kell vetnünk ezt a mozgalmat akkor, midőn társadalmat javító szerepét a gyüiölség mérgének elhintósével, a békés társadalom felforgatásával cseréli fel. — Meg kell vetnünk ezt a mozgalmat s meg kell vetnünk e mozgalom intézőit és vezetőit akkor ; midőn minden tisztességes magyar embe rt-, ki belátva ez áramlat átkos hatását, — s az ellen küzd; zsidópénzen megvásárolt népámitónak s hazaárulónak degradál. Mi nem vagyunk fdósemiták ; nem vagyunk anti- semiták, hanem vagyunk egyedül magyarok, kik ne m- zetünk szabadságáért, jogaink s önállóságunk fentar- tásáért élve ; remegve tekintünk minden olyan mozgalom, minden olyan áramlat elé, mely végeredményeiben ezen említett nemzeti szent tulajdonainkat csak kis mértékben is megcsorbitaná. Pedig annak az iránynak, annak az ágitátiónak, melyet hazánk némely antisemitaérzelmű hirlapjameg- ipditott, következménye bármilyen kifejlendő körülmények közt csakis az lehet, hogy e nemzet népének lelkesedése s vérhullatása között megszerzett jogaiból kellene egyet mást feladnia. — S ez az eredmény, ez az áldozat még csak a kisebbik csapás lenne egy másikhoz mérve a magyar nemzetre. Harcz ! harcz a zsidóság, barcz a zsidófaj, harcz a zsidóvallás ellen! Ez van felírva az antisemitismus zászlajára! Ha az volna arra a zászlóra irva, hogy hai’cz a zsidó élelmesség, harcz a zsidóravaszság, harcz a zsidóösszetartás ellen; azt még értenénk. Hanem egyesek hibájáért harczot izenni egy néposztálynak, egy fajnak, egy vallás felekezetnak ; egyesek gyülölségeit szét hinteni mint a dudva magvát a köny- nyen hivő, könnyen félrevezethető nép szivébe, leikébe: az antisemita uraim, jót nem szülhet soha! A vihar által fölkorbácsolt folyam, kicsap és szét rombolja mindazt, amit az isteni lehellet, amit az emberi szorgalom megteremtett; addig, addig korbácsoljátok ti is a nép szenvedélyeit, mig egyszer a faj gyűlöletnek, az a kis patakja, a melynek forrása nálatok van, hatalmas folyammá nőve, szét töri a gátat, ront, bont, pusziit mindent, ami útjába akad, összezúz benneteket is, akik megteremtettétek. S ez az eredmény ez az áldozat; ez lenne az a nagyobbik csapás a magyar nemzetre! Mert az a nép, ha megkezdené a harczot a faj, a vallás ellen; nem állna meg útjában ; hanem fia egyszer megizlelnéa vért, arablást; folytatná harczát az anyagi, a szellemi tőke, a kabát ellen mindaddig; mig mi is elvesznénk vele együtt; vagy pedig egy idegen hatalom lépne közbe, legyőzné e mozgalmat, s igájába hajtana mindnyájunkat. És ez a harcz, és ez a küzdelem nem lenne a tisztesség harcza, hanem lenne az átoké, a gyűlöleté, melyben ha el is vesznénk : nem lenne nép, nem lenne ember, ki megkönnyezné nemzeti gyászos bukásunkat! És ha ide jutunk, akkor annak a mai antiszemita iránynak vezetői, intézői vessenek magukra ! Azt írja egy antisemita lap : „Mi azt hisszük, hogy pár év múlva nem lesz már küzdelme az antisemitis- musnak, hanem diadala. De akkor Eötvös Károly nem tiszta ember lesz, de a becsület Prométheusza, kit mar - czangolnak a közvélemény keselyűi!“ Mig meg erre azt válaszoljuk, hogy „p ár év múlva, mikor majd az antisemitis mus gőze elpárolog;“ mikor belátja majd a nép azt a mély örvényt, a mely felé lelketlen izgatok vezették; akkor Eötvös Károlynak szobrot emel; Istóczy nevét pedig ott emlegeti Herostrasémellett, ki tudvalevőleg azért, hogy hirt szerezzen ; képes volt nemzetének egyik legszebb műremekét porrá égetni; a kinek ezért siremléke nemzete átkaiból készült! Magyar Gy. Nanette. (Rajz.) Akinek kihűlt a szive, akinek lelkét nem rázkod- tatja meg többé sem az öröm, sem a bánat, aki bele tud nézni egy szép asszony tüzes szemébe annélkül, hogy a szive hevesebben dobogna, hogy arcza elpirulna; az a férfi, az már szeretett egykor igazán; s az már csalódott egyszer nagyon, nagyon. Az asszonynak sokkal könnyelműbb szive van, az könnyebben felejt, annak nem vésődik úgy a leikébe az első szerelem bűvös emléke, mint férfiúnak; az asz- szony lepke, kinek minden virág himpora édes, az asz- szony szive vándormadár, melynek minden éghajlat alatt hazája van. Szerelem, szerelem ! . . . Egy megfoghatatlan édes érzelem, mely közös édes mindnyájunkkal, mely ép úgy megdobogtatja a forró délen lakó szerecsen szivét, mint az éjszaki eszkimóét. A világfi ott hordja lelkében ennek sebeit, mig a pap tál Járja alatt a szomorú lemondás ütött tanyát. Egy széji asszony, egy pár szép fekete szem, hány férfi szív nyugalmát tudja megzavarni, s hány szívben üt sebet, Lánynak lelkében hagy kétségbeesést! . . . Nanettenak hívták . . Az ifjak rendkívül szépnek tartották, a férfiak rajongtak érte, az öregek féltek tőle. Ha van varázs két fekete szemben, melynek ragyogása mellett a gyémánt fénye homályos, lia van csáb egy mosolygó ajakon, ha a leomló dús szőke haj hullámai a kéjes érzelmet feltudják kelteni, ha ölelésre van teremtve az a két alabastrom szinü, szobrásznak mintául szolgálható, gömbölyű kar; akkor Nanette a legszebb, legcsábosabb és legveszedelmesebb lány volt ezen a világon. Az asszony, ha szép, jónak is szokták tartani; pedig ez a két eset ritkán szokott együtt járni. Azután nincs veszedelmesebb az olyan nőnél, akinek a szép, a csábos külső mellett ravasz, álnok lélek jutott osztály részül. Nanette nagyon szép volt, hanem a leikéről nem lehetett jót állani. Szerették sokan és ez hizelgett az ő hiúságának. Ott lakott egy kis vidéki városban, olyan városban, ahol az olyan rendkívüli szépségek ritkán szoktak előfordulni. A város ifjúsága, elkezdve a törvényszéki jegyzőktől, le egész a joggyakorlóknak látszó diurnistáig, mind a szép Nanettért lelkesült. A szép Nanette azután válogatott köztük, egyet egyet felemelt magához, azután ha megunta, kiadta neki az utat, s választott helyette másikat. Árvay Zoltán adóhivatalnok volt a fővárosban. A sors úgy hozta magával hogy előléptessék, hogy az előléptetés után áthelyezzék a mi kis városunkba. Szelíd, csendes ifjú volt, azután a hivataláért élt, balt. Boldog volt, haaB. tabellát rendbe látta s ha számadása jól ütött ki. Szóval olyan volt, mint a jól járó óra. Mikor a fővárosból a vidékre egy fiatal ember jön, rendesen nagy furorót szokott csinálni. Mikor a hivatalos lap az én Zoltán barátom kinevezését hozta, már előre meg rostálták az asszonyok az uj jövevény minemüségét; a férfiak meg szörnyen köszörülték már a torkukat arra a nagy áldomásra, amit majd az ismerkedési estélyen Árvay Zoltán adópénztárnok kontójára lesznek megivandók. Hanem biz ebből semmi sem lett. Ami Zoltánunk a kis városban is csak az lett, ami volt a fővárosban. Nem kereste a férfiak társaságát, kerülte az asszonyokat, nem járt nyilvános helyekre, (nem kerül az ki a csekély fizetésből) hanem a hivatalának élt, azért lelkesült. Hanem az asszonyoknak éles szemük van ! Azok észrevették, hogy Zoltán még el tud pirulni, ha a szeme közé néz egy egy szép asszony, hogy szive még gyorsabban dobog, mint a többi ifjaké, hogy nem volt szerelmes sohasem. — No csak lássa meg egyszer Nanettet, — mondogatták a kávés csészék mellett — majd lépre kerül a madár. És Zoltán meglátta Nanettet, a lány rá nézett az- zalamóly tüzüfekete szemekkel, mélán, szomorúan (tudta az a módját, kire hogyan kell nézni) az ifjú meg elpirult, a szive hevesebben kezdett dobogni, a lelke lángban, az agya lázb an égett. A lány most már mosolygott is s Zoltánt meghaljon! zta az a mosoly. Ettől a peréztől kezdve meg volt az élete átkozva. „Szeretlek, szeretlek lelkem legrajongóbb szerelmével és ha Isten ellen nem vétenék, imádnálak Isten gyanánt !“ „Szeretlek, mint ember csak szerethet, szeretlek mint egy ábrándképet, szeretlek, mint egy angyalt, pedig tudom, hogy e szerelem megélője lesz az én életemnek ! Aki ezt a rajongó szavakat mondta, az az ifjú Zolláu volt ; aki ezt a szavakat meghallgatta, aki lángban égő arczát az ifjú vállaira hajtá, aki gömbölyű karjával átölelte azt az ifjút, akinek hullámos arany haja az ifjú arczára omlott, és aki azt a végtelen édes, azt a kéjes csókot az ifjú arczára lehelé az az ördög — Nanette volt. Zoltán nem törődött többé a B. tabellával, az asszonyok meg ott a kávés csészék mellett mosolyogva pletykázták, hogy a madár lépre került. Igen a madár lépre került ! Nanette nem volt vagyonos lány. Az apja mig élt, kasznár volt valamelyik uradalomban, az anyja élt csak, ! az meg bálványozta leányát. Zoltán mindennapos lett aháznál. Az öreg asszony örömmel látta az ifjú közeledését, a lány az meg játszott a szeretőjével. Egyszer megunta a játékot s kezdett neki az ifjú unalmassá válni. — Megunta a mindennapi látogatást. Észrevette ezt Zoltán is, és bogy a lány kedvét keresse kezdett neki egygyel-mással kedveskedni. A kávénénikéknek kezdett feltűnni Nanette gyémánt gyűrűje, smaragd köves fülbevalója; Zoltán hivatalnok társainak pedig kezdett feltűnni az, hogy a B. tabella nagyon rendetlenül van vezetve. Zoltán kezdett buskomorrá válni, nem mert az emberek szeme közé nézni, a lány meg szeretett volna már szabadulni tőle. Unalmas volt neki az a költői szerelem. Egyszer azután meg is szabadította magát tőle. Egy délután Zoltán látogatást tett nála és ott talált a lánynál egy ifjú embert. A lány bemutatta azt az ifjú embert: Dr. Kiss Ede jegyesem ! Zoltán lelkében a szív harezra kéltaz észszel, közel állt a megőrüléshez, vette kalapját és távozott. A Nanette anyja kisérte ki, úgy sirt, úgy zokogott az a szegény asszony, a Zoltán meg hallhatta távoztá- bau, hogy milyen jóizüen kaczag a „volt“ szeretője a „jegyesével.“ Ha a férfit megcsaltátok, azt eltudja tűrni, bár a szív vérző sebét nagyon, nagyon nehéz begyógyítani, de ha a férfi büszkeségét sértitek meg, az megboszulja magát. Zoltán levelet irt Nanettenak, búcsúzéra kérte. A lány elment a bucsuzóra, elment az ifjú saját lakására. Másnap aztán a kis városka lakói egy „crönice scandalosre“ ébredtek fel. Az a hir járta, hogy Árvay Zoltán adópénztárnok agyonlőtte magát s a szép Nanettet ott találták bezárva a holttest mellett. Másnap a tabellát, meg a főkönyvet megvizsgálták, nagyon rendetlenül volt az vezetve, a pénztárból meg hiányzott a gyémánt gyűrű, meg a smaragd köves fülönfüggő ára. A kávénénikéknek, egy évig volt miről beszélni | Aki a fővárosban jártas, ismeri a kerepesiutat. Azon az utón áruják az olyan virágokat, amelyeknek már lehullottak szirmai. Egy szép nyári esteien, egy rendkívüli szép lányt láttak feltűnni azon az utón, azt beszélték róla, hogy egy kis városból jött, ahol a szerető je agyonlőtte magát érte, most másikat keres magának. Talált is, nem egyet! . . . M. Gy. ■tM
