Veszprémi Független Hirlap, 1884 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1884-02-02 / 5. szám
Veszprém, 1884. IV. évfolyam. 5. szám. Szombat, február 2. ELŐFIZETÉSI Egész évre .............................. Fé l évre............................... Negyed évre.......................... ÁRAK: . . G frt — kr. . . 3 frt — kr. . . 1 frt 50 kr. Egyes példányok ára 15 kr., s kaphatók a kiadó-hivatalban. see«®*«» Maaaat Előfizetési pénzek a kiadó-hivatalba, Veszprém, horgos-utcza 105. szám küldendők. HIRDETÉSEK és NYILTTEREK a kiadó-hivatalban fogadtatnak el. Egy hasábos petitsor (tere) 6 kr. ; nyilttér petitsora 20 kr., s a bélyeg. A szerkesztővel értekezhetni naponta 12—2 óra között. SZERKESZTŐSÉG: Veszprém, horgos-utcza 105. sz., hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendő. KÉZIRATOK VISSZA NEM ADATNAK. Egy szó íi kormányhoz. Veszprém, február 1-én. A magyar állam megvette a herendi hires porczellángyárat s a tulajdonos Fischer Sámuelnek herendi birtokait 40 ezer forinton. E hírlap hasábjain évek óta számtalanszor felhívtuk a kormány figyelmét az európai hirü kitűnő ipartelepre, mely csak nagy áldozatok árán birt eddig is fennállani s az egykor oly gazdag Fischer család összes vagyonát felemésztette. A kormány némi adókedvezményben részesítette is a gyárat, de egyéb segélyben nem Vészesité. Tengődött a gyár egy darabig még, mig végre most a kormány megvette az állam részére. Hát helyesen. Ha egyébként nem birt vagy nem tudott helyesen rajt segíteni, jól van, hogy ezután maga az állam fejleszsze tovább a műipart, mely Herendet világhírre emelte az iparművészet terén. De nem helyes az a mód, amelylyel a kormány e gyár birtokába lép. A gyár átvételét, az átvétel módozatait természetesen az ipar- és keresk. minisztérium, mint érdeklett szakminisztérium állapította meg s illetve eszközölte. De ezt, még természetesebben, csak az állam nevében teheté. Az adásvevési szerződés létrejött s ennek most az lett volna a törvényes következménye, hogy a herendi birtokok s a gyár az állam tulajdonába menjenek át telekkönyvile g is. S ez épen nem történt meg. Az ipar- s kereskedelmi minisztérium nem az állam, de az ipar- s kér. miniszt rium javára kérte a gyár s a birtokok bekeblezését a veszprémi kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóságtól s ami törvényszékünk a bekeblezést e minisztérium javára el is rendelte. Hát ez már nincs a rendén. f á a_€ 14, Téli dalok. i. A csendes esték méla alkonyán, Zizegő fák közt j árok egy magam ; A holdsugártól fényes dérvitág Berezgi csendes, elhagyott utam . . . Hideg szellő rezgő fuvalmitól Lehull egy két elsárgult, holt levél . . . S az ágak közt búbánatos dalát Susugja el az árva, téli szél. . . S én járok, járok elhagyatva itt, A homlokomra hull a zúzmara, S eszembe jut, hogy e ligetnek is Volt eggkor szép, tündöklő szép nyara ! .. Eszembe jut! ... S mig elmerengve én E szép, virágos nyárra gondolok; A fák között, a mesze tereken A téli szél sivit s fel-fel zokog ! . . II. Hiába volt ott minden küzdelem, Hiába volt ott minden fájdalom ; Alnok valál, hazug ott az a köny, S hazug volt a mosoly az ajkadon . . . Elátkozálak egykor tégedet, S elátkozám veled együtt szivem . . . S lemondani ? ... Ó még most sem tudok, Mint rég, szeretlek most is oly híven. Első szerelmem fényes csillaga, Én kedvesem, te szép, bűnös leány ; Elátkoználak, ah ! de ment szivem, Mely úgy sajog a régi múlt után ! S a csendes esték méla alkonyán E múlt felett, ha elgondolkodom; Hideg szellő rezgő fuvalmitól EfJ’J-egy köny fagy meg halvány arczomon! Magyar Gyula. Mi nem ismerünk államot az államban s az állam egyik hivatalos végrehajtó adminisztratív közegének ' nem ismerjük el abbeli jogát, hogy az állam pénzén úgy vegyen állami javakat, hogy az az ő rendelkező tulajdonát képezhesse. Ilyenformán az állam megkérdezése nélkül el is adhatja az ő nevén levő jószágokat s é p oly joggal adhatna túl a vallásminiszterium is a rendelkezése alatti vallás tanulmányi, s népnevelési alapokon amikor már márczius, április hónapok felé e minisztérium kasszája évről-évre rendesen kiürül. Hiszen ismerve a miniszteriális ügyvezetést, a minisztériumnak nem volna ily esetben egyébre szüksége, mint hogy a kebelbeli számvevőség illető ügyosztálya, mely 8 — 10 rosszul fizetett szegény miniszteri számtisztből áll, hogy az az ügyosztály jónak lássa s tanácsolja a minisztériumnak az eladást, hát ha nem „az állam é“ a megvett birtok, bizony a miniszter ur mihamar túl is adna a jószágon, hiszen csak saját ressortja keretén belül intézkednék a törvény szerint. Ily eljárás s félszeg intézkedés ellen tiltakozunk. Ha a veszprémi törvényszék elrendelte a bekeblezést az ipari minisztérium javára; arra az alapra helyezkedett, hogy hát tényleg az a minisztérium vette meg a birtokokat. Hát legyen a minisztériumé. De mi a minisztériumokat csak hivataloknak tekintjük s nem az állam közegeinek, a melyek ké- nyük-kedvük szerint vásároljanak s eladhassanak oly jószágokat, melyeket az állam, a nép pénzén szereztek meg — az állam részére. Felhívjuk ez ominózus ügyre egész ti sztelettel a belügyi s illetve miniszterelnök ur figyelmét s ha a kellő megyei ellenőrzés szempontjából szükségesnek látta a „Veszprémi Független H i r 1 a p“-ra való előfizetést, mi viszont kérjük s hisszük, hogy az állam érdekében való jogos s tör- vénytóvó felszóllalásainknak érvényt is fog szerezni. Óh! Oh! csak ez a szív ne fájna : Gyógyulna e beteg lélek. Oh ! csak egyszer már lehetne Hogy téged feledhetnélek . . . Ne látnálak — alva, ébren, Minden lépten — minden nyomba ; Akkor tán a fájdalomnak Tüzes lidércze nem nyomna . . . Oh ! csak egy kis pillanatra Feledhetném azt a múltat, Melynek tündér szép egéről Üdvöm csillagi lehulltak, Oh ! csak egyszer . . De hiába Vergődik e beteg lélek ! Emlékednek kínos átka Gyötreni fog — mig csak élek. Soos Lajos A nagy demokraták. Az ősmagyar Karsy családnak csak két férfi ivadéka él még. Igazi kék vér csurog az ereikben. Mióta összetudják számítani őseiket, hat zászlós ur volt közöttük. A czimerükbeu egy koronás nőalak van egész derekáig ruhátlanul. A pajzán családi legenda azt fecsegi, hogy valamelyik királyné sokszor mutatta meg magát úgy is valamelyik Karsynak. Ki tudja igaz-e? De én bizony elhiszem, mert demokrata vagyok. De hát micsoda demokrataság még az enyim a két Karsyéhoz képest! Nem is csoda. A fiuk már kiskorukban modern oktatást nyertek egy nagytudományu nyugalmazott tanártól, a kit boldogult édes apjuk kihozott falura. Aztán is mohón estek neki a mindenféle modern könyveknek, olvasták Rousseaut, Schoppenhau- ert s magukba szitták azokat a bolond liberális tanokat, melyek annyi bajt okoztak már a világnak. Atyjuk halála után csinos vagyont örököltek, mely potiorokká tette őket abban az alföldi vármegyében a hol a családi kastély van. De a nagyobbik fiú lába alatt Kórházi botrányosságok. Veszprém, jan. 31. Botrányos dolgokról értesülünk a helyi kórházból. A panasz nem a kezelő orvosok ellen szól. Ellenkezőleg. Minden kiszabaduló beteg nem győzi eléggé dicsérni a gondos ápolást, melylyel a rendelő orvos urak részéről kezeltetnek. Hanem az ott levő ápolónők iránt nagy a panasz. Ápolónőkul ott apáczák vannak alkalmazva s ezek a nem katkolikus betegekkel irgalmatlanul bánnak. A református, evangélikus vagy zsidó betegeknek — igy beszélik az ott volt szegény emberek — jobb oda nem kerülni. A hiányos, szív nélkül való ápolás mellett folyton azt beszélik a szegény betegnek, hogy „maga református, maga lutheránus — maguk mind a pokolba kerülnek, mint a zsidók.“ S a nóta vége az, hogy csak a katholikus ember üdvözül. Nos, szépíteni a dolgot nem ’lehet. Többszörösen meggyőződtünk arról, hogy ott ilyen állapotok vannak s ez irgalmas nénék ilyen fura hittéritóst visznek ott végbe. Határozottan el kell ítélnünk az ilyen abnormis fanatikus üzelmeket. Mi is katholikusok vagyunk. Vallásunk szív és lélek és meggyőződés szerint való hívei, még pedig olyan hívei, akik megtanulták a szeretet valása katekizmusából azt is, hogy türelemmel s szeretettel viseltetünk másvallásu felebarátaink iránt is. Hát a kórház, az emberek szerencsétlenségének a betegségeknek gyógyító helye, mely nemcsak katholikusok által alapittatott s tartatik fönn; ne legyen a veszprémi kórház a katholikusság monopóliuma. A beteg, ha katholikus, ha református, ha lutheránus, ha zsidó: az egyaránt számot tarthat az emberszeretetre s az irgalomra, mely nem ismer vallást, nem ismer fajt: csak a szeretet s a könyörület Istenét. Kívánjuk, hogy ezek az állapotok ott megváltozzanak s illetve a jámborképü faázeus-nénék ellen vizsgálat indittassék. Tétessenek oda toleráns, jólelkü, müveit apácza- hölgyek, akik nem tesznek különbséget vallás és vallás közt akkor, amikor amúgy is nyomorult betegekkel v an dolguk. A kórház nem missionárius telep. És nem enegdjük azzá e lfajzitani 1 égett az a jó fekete föld. Annyira belekóstolt a demok- racziába, hogy elvágyott annak az igazi hazájába, Amerikába, eladta a mije volt s ott telepedett meg valahol New-Yorkban. A másik Karsy, István ur, nem ment el Amerikába, hanem Amerikát akarta idehozni. Egészen a de- mokracziának élt, de csak otthon a kastélyában. Szép mulatság az 1 Röpiratokat irt, szabadelvű könyveket fordított, czikkezett a hazai lapokban, levelezett a külföldi hires demokratákkal, egy szóval nagy demokrata hírébe keveredett csakhamar. A vidéki ellenzék valóságos bálványává emelte a különben is kristály tiszta jellemű Karsy Istvánt. Ami annyit jelent, hogy mindenféle pártköltségre neki kellett kirukkolni a legnagyobb összeggel. Igaz aztán, hogy minden fontosabb dolognál kikérték tanácsát (az semmi, hogy csak ritkán fogadták meg) no de fáklyászenét is kapott, nem emlékszem már micsoda alkalomból, gondolom mikor a zsidóemanczipáczió keresztül ment. Azt talán mondanom sem kell, hogy a fáklyás zenéről visz- szamaradt kontókat is ő fizette. No de volt neki miből. Otthon ülő embernek nem szalad el a vagyona sem. S van annak, uraim, valami haszna, ha az ember olyan demokrata, hogy nem szereti a királyokat, a kik a legnagyobb czivillisztát szedik be a méltóságos arisztokrata uraktól, arra a nagy hadakozásra a dámákkal és ásszokkal. Karsy István örökké az ő pen észes könyveit forgatta. El nem mozdíthatta azok mellől senki. Pedig a nagy demokratáknak nagy a keletük. Sokat csalogatták, hol követnek, hol alispánnak, de nem volt hajlandó rá. Jobb demokratának lenni otthon a legyek és pókok között! Hosszú évek után, mikor már István nagytekintélyű ellenzéki kapaczitás lett, hazavetődött Amerikából a másik Karsy, az idősebbik. Nagy ünnep volt ez a háznál. Mint fiatal emberek váltak el s most úgy találkoznak mint férfiak : már deres hajszálak is vannak a fejükön — hát még a fejükben mennyi tapasztalat! Volt miről beszélni napokig 1 A függetlenségi párt és a zsidókérdés. Veszprém, fébr. 2. A zsidókérdés volt az a legközelebbi múltban, mely hazánk belbékességét, megzavarta, mely e hon békés polgárainak lelkében a gyűlölködés megvát elvetette. Mikor a zsidókérdés a társadalmi kérdések közé felvétetett, mikor rósz hatásait e haza határain belül ép úgy, mint a külfölddel szemben nekünk magyaroknak kellett tapasztalni; akkor valamint e hazának minden jóravaló lapja, úgy mi is nyílt programmot vallottunk e kérdésben. Nagy idők múltak azóta. A társadalom ez ominózus ügygyei számtalanszor foglalkozott. A képviselő - házban zajos vitákat, a köznép között vért és a félrevezetett népnek börtönt és bitófát szült ez a zsidókérdés. És az idők és a megfontolás igazolta azt, amit mi akkor irtunk és hirdettünk ; tanúságunk nekünk erre az országos függetlenségi párt, mely a zsidókérdéssel foglalkozván, magyarország polgáraihoz tegnapelőtt intézett manifesztumában a következőket vallja ez ügyben : „Van egy kérdés, melyről ez alkalommal nyilat- koznunk;kell. E kérdés a kedélyeket izgalomban tartja és megoldást követel. Ez: a zsidóság kérdése. Tagadhatatlan, hogy ez oly kérdés, mely a történelem tanúságaként, nemcsak létezett minden korban, hanem időről időre, az adott viszonyok szerint el is mérgesedett. Tagadhatlan, hogy gazdasági helyzetünk sanyarú volta, a zsidóság egyoldalú fejlődése, egy részének, a kor és nemzeti szellemhez simulni vonakodó irányzata, másrészről, hogy mindenkor alkalmazkodni igyekszik a létező hatalomhoz : alkalmasak voltak anyagot nyújtani ahoz, hogy e kérdés nálunk is elmérgesedjék. De hogy ez oly alakban lépett fel, mint tapasztaltuk ; annak főoka szintén azon politikai rendszerben fekszik, mely a függő és szomorú gazdasági helyzetet s a mely elmulasztotta a hazai zsidóság rendezetlen helyzetét tisztázni s a zsidókérdésnek az emanczipáczió után, megoldatlanul maradt részeit megoldani. Erős meggyőződésünk, hogy ezen kérdésből felmerült bajoknak is, első és főorvosszere, Magyarország állami és közgazdasági önállásának helyreállítása. Addig is a ónban, inig ez bekövetkeznék, sürgősen szükségesnek tartjuk, hogy részben az 1849-íki nemzetgyűlés által e tárgyban tett kijelentések nyomán haladva, részint a környező államokban azóta beállott viszonyokat figyelembe véve, a következő intézkedések tétessenek: István az ottani viszonyokat kérdezte. Péter az ittenieket : azután következett a végtelen eszmecsere az egyenlőségről, és az ennek malmára hajtó institucziókról. Olyan szépen, olyan hévvel tudtak erről beszélni mind a ketten, hogy fellángolt az arczuk s csillogtak a szemeik. Az atyafiságos diskursushoz csak egy hét múlva jutottak el. — Hát te különben hogy vagy ? Nem történt valami bajod az utón ? A gyermekeket és az asszonyt egészségben hagytad -e otthon ? Ej, ugyan mórt nem hoztad el őket is. Jól nézel ki öreg. Szép tőled, hogy eljöttél. Remélem itt maradsz most vagy egy féleszten- deig. — Nagyon megunnám itt magamat — rázta a fejét Karsy Péter. — Annyira szereted Amerikát? — Nem úgy mint Magyarországot, csakhogy nem nekem való légkör ez már, mintha fojtogatna a levegőtök, szinte köhögök tőle, édes öcsém. Tudod más levegő az igazi demokracziáó, egészen más. Hej, ha csak egy évig szíhatnád! — Aztán vannak ott czimboráid ? — Miféle czimborák ? — Hát amolyan jó bajtársak. Nem épen, — hanem olyan emberem van egy pár, a kikkel már groggot ittam együtt. Hm. És milyen társadalmi állást foglalsz te ott el ? — Mondhatom neked kedves öcsém, büszkeségemre szolgál, úgy tekintenek ott engem, mintha akár az első hajón jött családokból szár - máznám. — Hogy minő családokból ? kérdé István meghök - kenve. — Ejh, hát azokból a családokból, akik elsők jöttek be mint betelepülők az uj világba. — Hogyan ? kiáltá István izgatottan — s az ilyen családokra tekintet van ott ? — Hogy az ördögbe ne, — felelte Péter önfeledten. Ezek a dinaszta famíliák l
