Veszprémi Független Hirlap, 1884 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1884-10-11 / 41. szám
pezdét. A tanfelügyelő, ki csak nem régen vette át zalawegye népoktatási ügyeinek vezetését ezúttal először lévén a szeretetházban, beható vizsgálat alá vette mindkét intézet szervezetét, berendezését, pae dagogiai vezetését, belső ügykezelését s munkálkodó sáuak eredményét. A főorvos az intézet egészségi viszonyairól ki vánván meggyőződést szerezni, ezen szempontból vizsgálta meg a növendékeket, az intézet összes helyi ségeit s az élelmezési s ruházási viszonyokat. Telje megelégedéssel távoztak az intézetből, s a hatóság hivatalos látogatásának eredménye mrgfelelt a sze retetház eddigi jó hírnevének. De a szeretetház s nagy közönség is megnyugtatást meríthet a megyei hatóságnak s különösen az újonnan kinevezett tan felügyelőnek ezen országos intézet iránt táplált me leg érdeklődéséből s azon éber figyelemből, melylyel annak ügyeit kiséri. Meglátogatta a tanfelügyelő ez alkalommal a b.-füredi rom. kath. s az ev. ref. felekezeti iskolákat is s személyesen érintkezvén az illető iskolák felü gyelőivel s a község elöljáróival, buzdító szavakat intézett hozzájok, s megadta a szügségesnek látszó intézkedések iránt az utasításokat. Tanfelügyelőnknek ezen első megjelenése alkal mával tanusitott buzgalma, ügyszeretete, tapintatos eljárása s megnyerő modora biztos reményt nyújt arra nézve, hogy megyénk népoktatásügye az szakavatott vezetése alatt hatalmas lendületett veend. r.—1. Lepsény, okt. 7. A „Veszprémi Független Hirlap“ t. szerkesztőségének. A lepsényi önkéntes tüzoltóegylet saját pénz tára javára folyó hó 4-én tánczvigalmat rendezett, amely estély egyszersmind Kukorelli Ferencz alpa- rancsnok bucsuestélyéül szolgált. — Vendégek ugyan nem voltak nagy számmal jelen, de azért a mulatság sikerültnek mondható. — A tisztajövedelem 24 írt. — A szépnem közül többek közt ott voltak: Steinberger Rezsőné, Hirschl Fáni, (Csáktornya). Mányai Mari, Lurya Adel és Malvin, Haan Emma (Kapronesa). Kirisits Irén. — Felköszöntések mondattak : Kukorelli Ferencz tiszteletbeli főparancsnokra, Steinberger Rezső főparancsnokra, gr. Nádasdy Ferencz védnökre. Jóó János elnökre, Kirisits Antal alelnökre, Balassa Lajos pénztárnokra, sat. Az üresedésbe jött alparancsnoksági tisztségre f. hó 5-én Erdélyi Pál volt osztályparancsnok lett egyhangúlag megválasztva. kész szolgája Zsolt. Pápa, október 10. A „Veazpr. Független Hírlap“ t. szerkesztőjének. Tegnapelőtt volt a városi tisztujitás. A gyülé sen alispán ur elnökölt. Polgármesternek megválasztatott Woita József, az eddigi polgármest, Kolossváry ügyvéd ellenében, ki 36 szavazatot nyert. Kapitány lett Mészáros Károly, ellenfelére Szokolyi ügyvédre 9-en szavaztak. Városi tanácsos lett Szvoboda Ven- czel, ellenjelöltje Kováes István 38 szavazatot nyert. A többi tisztviselők is mind megmaradtak. F. hó 8-án érkeztek meg a huszárok. Nagy Boldizsár városi főjegyző üdvözölte őket a város nevében, beszédjére a parancsnok válaszolt. — Ezután a legénységet elszállásolták, s a város költségén megvendégelték őket. Este a színházban díszelőadás A hajnal földeríti végre Bíbor színben lángban égve: De oh ez is sötét nekem, Szebb hajnalt vár az én lelkem ! Tán fel sem jö a szép korány Melyet vár a honfi s honlány, Ha árasztja fénysugárit Nem leszek én akkor már itt, Hantjával a sir eltakar — Isten hozzád, szegény magyar. De könnyű lesz a sirhalom Ha rá ragyog szép hajnalom. Oh ha ezt én megláthatnám Mint örülnék veled hazám! Szűcs Dániel. A hol a Tisza virágzik. Azt szokták mondani, hogy a messziről jött ember sokat hazudik. Nekem leginkább volt alkalmam ezt tapasztalni Mikor beléptem Veszprém városába, még azt sem akarták elhinni, hogy élek. — Szörnyű eset! Azt kellett bebizonyítanom, hogy a lelkem még dominál a testben, s hogy a test még hozzá tartozik a lélekhez. Mert hát visszajáró léleknek tartottak. Azután nem akart megismerni sekisem. Azt mondták, hogy a hang Jákobé, de a test Ezsauó, — Mert hát megöregedtem. Messze-messze innét, ott ahol a viz is virágzik, ahol a nyári napok reggelén a szép Tisza fölületét egy másodperczig élő virágerdő lepi el, azon a vidéken, ahol nincs hegy, ahol beletekinthetünk a végtelen világba, ahol a rengő délibáb űzi szeszélyes játékát, — ott öregedtem én meg. Mert hát ott van ok a megöregedésre. — Ott előbb nyílt a virág, előbb is elhervadt, ott a 14 éves leány már férjhez menő, de arczát előbb is boro- nálja be az idő a tisztaság redővel. Messze-messze . . . A Petőfi szép folyama mellett, a szegény legények arany kalászos rónaságán, ott ütöttem fel én a tanyámat. volt; előadták Vahotnak a „Huszárcsiuy* ez. népszínművét. *) Előadás után a Griff vendéglőben díszvacsora volt. Színészeinknek nem a legjobban folyik dolga, folyton üres ház előtt játszanak. Vasárnap volt nagy közönség az „Ember tragédiájáéra. Hétfőn volt Breznay Anna jutalomjátéka. Előadták a „Szerencse gyermeke1" ez. 5 felvonásos szinművet, majdnem üres ház előtt. A jutalmazandó egy diszes csokrot kapott. Az önkéntes tűzoltó-egylet holnapután d. u. a főtéren nagy gyakorlatott tart. Ennek végeztével pedig segélyalapja javára a „Griff“ veudéglő nagytermében zártkörű tánkzestélyt rendez. r. 1. A Húber-botrány, Bizony nem hittem volna, hogy ezzel a szomorú hirü Húber lovag úrral valaha még annyit is fogok foglalkozni, ami egy ívnyi papirosomba kerül. Hogy most mégis ezt cselekszem, nem az egyedüli érdeme. Egy vakandok jellemű ezégéres sunyi betyár állt most a háta mögé s ennek örve alatt névtelenül, „rendező-bizottság* firma alatt dobálja rám azt a sarat, amibe ő Huberestül a választáskor elsülyedt. Hogy a helybeli „Veszprém“ cziraü sunyi-ujság készséggel nyújt erre segédkezet, azt természetesnek találom. Hogy is volt csak ? Áztat a Huber nevű urat sohase láttam éle temben, még névről sem hallottam soha létezése hiréttr Ma sem tudom, hogy néz ki. Csak egyetlen egy viselt dolgát tudom, a közelebbi választáskor ördögi ravaszsággal s óriási vakmerőséggel keresztülvitt s az én pártom védtelen népére uszított lovassági rohamát, melynek annyi ártatlan ember esett véres áldozatául. Ezt az egyetlen viselt dolgát ismerem. Alaposan, minden részletében. A katasztrófa igy történt. Főbb vonásaiban elmondom. Junius 13-án Veszprémben a képviselőválasztás vége felé járt; az „Eötvös“-párt, melyhez szerencsés vagyok tartozhatni, többségben volt. Népünk örömteli izgalomban, ujjongva élteté jelöltét s valahányszor én, vagy pártunk valamely vezérembere újabb szavazókat hozott a választási urna elé — mindannyiszor egetverő lelkesült éljenzésben tört ki a okaság. A túlsó párt, Kisovits emberei elcsüggedtek s fejüket vesztették. Ezalatt a mi pártunk a Huszáraié fogadónál gyűjtöttük össze tartalékunkat. Huszonhat emberünk volt ott számszerint s midőn azokat harmadmagammal ép a szavazási bódéhoz akarnék vezetni, ijjedt borzasztó segélykiáltások resz- kettetik meg a léget, az „éljenzés* halálorditássá vált, népünk rettegve futott szét, magunk is, pártunk elnöke is majdnem agyongázoltattunk . . . Tuber ur lovashonvédeinek rohama volt ez. Kivont jarddal vágták, szúrták békés népünket s számtalan nőt, gyermeket agyongázoltak. A közöshadseregbeli gyalogkatonák kordona is alig birt elmenekülni, oly ádáz dühhel volt intézve ez a gazság. Az attak után hoztak párthelyiségünkbe egy sebesültet, kinek koponyáján arasznyi kardvágás volt, *) Veszprémben már eljátszották vitéz (?) alezredesük parancsára a júniusi követválasztásnál ezt a színdarabot ők maguk. S z e r k. De néha vissza vágyom . . . A lelkek visszajárnak! Bácsországnak nevezik az én uj hazámat. Akik nem jártak arra, azoknak érdekes lesz azt elmondani, hogy ott nincs hegy, csak az égbolt árnyalja be a távol láthatárt, nincs kő, a házakat földből épitiik: és ez a föld a magyar Khánaán. Ott nincs szegény ember, — ott nem fizetnek adót, — fizeti a város. És ott legtöbbet veszekednek egymás közt az emberek. Mert nem fór meg köztük a szerb tövis. A magyar Khánaán kellő közepében sátrat vertek a szerbek, ráczok, bunyeváczok, ott jönnek össze papjaik, a hosszú szakállu, ravasz arczu pópák, azután hirdetik a nagy szláv birodalom eszméjét, az omladinisták utazhatják a muszka rubelt — és a rubel utazik. Ál-próféták járnak a nép között, ifjú emberek hófehér-ősz szakállal, sötét, fekete eszmékkel. S küzdünk ellenük . . . Azok a fekete szemű, vadtekintetü emberek, akik a tambura mellett éltetik a muszka czárt, akik a magyar kenyeret eszik, akiknek ez a föld ád jólétet, boldogságot, azok az emberek gyűlölik a magyart! S gyűlöletük véres. Meg van az emléke is. Zenta piaczán ott áll még az a szentháromság, melyet megkoszorúztak 3000 magyar véres fejével. A templom előtt ott van az a harangláb, amelyre felkötötték szabadságharczunk hőseit s felkötve megégették őket élve-elevenen. Hanem azért a magyar szereti a szerbet. Ott lakom én — csak a lelkem jár vissza — ide közétek. Azután álmodik, s elfelejti, hogy szerbek is vannak a világon. Magyar Gyula. egy helybeli kereskedő orrát szúrták át; egynek vállán volt iszonyú vágás, egynek karját szúrták át stb. No ha Huber akkor ott közel van, akkor bízvást perez alatt tartott volna fölötte ítéletet a felbőszült nép; azt nem menti meg a haláltól semmiféle földi hatalom. Pártelnökségünk s én, mint a párt jegyzője azonnal a választási elnökhöz mentünk e hallatlan merénylet oka iránt kérdezősködendő s ott Bezerédj elnök mindnyájunk bámulatára azt jelenté ki, hogy ő az egész rohamról csak annak megtörténte után értesült, azt nem ő rendelte el, hanem Huber rendezte saját szakállára. Mikor a mészárlás megtörtént, csak akkor jelenté neki, hogy őt egy kő találta s ezért „embereit előnyomultatta.* Rohamról ő neki az elnöknek tudomása sem volt. Hát ismerve Bezerédj egyenes jellemét: tud tűk hányadán állunk Huber úrral. Abból az initiativából, hogy a mi pártunkat szétszórva, a kormánypártnak időt szerez egy-két többségre vergődni, rendezte Huber ur ezt a gyalázatos mészárlást, s hogy terve sikerült — tudjuk. Természetes, hogy én e hirlap vezetőjekint Huber urnák ezért a népünk ellen való merényletéért nem maradtam adósa. Lelepleztem ezt a gonoszságot számtalanszor, ami persze Huber urnák nem igen vált tisztességére. Hogy igazam vplt és van-e, azt Huber ur bizonyítja leginkább. Ha ő t. i. ártatlan lett volna mint embernek is, katonának is, módjában s kötelességében állt volna támadásaink ellen magát tisz' tázni. Proponált volna becsületbiróságot, vagy indított volna sajtőpört ellenünk. Huber ur egyiket sem tette s igy előttem s a közvélemény előtt — nem korrekt ember ő. S most egy pár szót még. Mikor hire jött, hogy a pápai honvédgyalogság városunkba jön, elhatározta a városi tanács, hogy ünnepélyesen fogadja őket. A tanács egy polgári értekezletet, többi közt engem is meghívott, hogy egy rendező bizottságot alakítsunk. Ez a rendező bizottság megválasztatott s ennek tagjául egyhangu- ag engem is beválasztottak a polgármester ajánlatára. A bizottság többször ülésezett s kiadta bankett aláírási iveit, melynek czimfeje kizárólag úgy szólt, hogy a 71—72. gyalog-zászlóaljak ünnepélyes fogadására rendeztetik a bankett. A távozó lovasság is szóba került többször, de én — hivatkozom ő reá magára — többször kijelentőm a polgármesternek, hogy nekünk csak a fo gadtatás lehet czélunk, a lovasokat fogadják a pápaiak, az az ő dolguk, s értesítőm a polgármestert, hogy ottani levelezőim értesítése szerint eziránt ott a mozgalom már meg is indult. A bankett előtt pár órával azonban megérkezik Huber ur s szárnysegéde által értesíti a polgár- mestert, hogy ő az esetben résztvenne a banketten, ha én nem lennék ott. Képzelhetni, hogy Huber urnák ez a pöffeszkedése minő zavarba hozhatta azt a bizottságot, melynek beválasztott tagja voltam én is. Mig a bizottság tagjai azon tépelődtek, hogy ez inczidens folytán én mit teendek, Pongrácz Dániel bizottsági tag, az elnöklő polgármester jóváhagyásával lejött irodánkba, s ott előadta nekem Huber ur legújabb ultimóját: „Reszketek — úgymond egész testemben az izgalomtól, hahogy ón e botrányt el nem simítom az által, hogy távol maradok.“ Fölfogtam a kényes helyzeteit, melybe Huber etrombasága azt a bizottságot sodorta, mely engem szinte rendező tagjául választott, s kijelentéin Pongrácz urnák, hogy miután Huber e fellépése pártomat is érdekli, a párt főbb embereivel közlöm a dolgot, s határozok legkésőbb negyedóra múlva. Épen Balogh Károly ur a párt egyik vezérembere közli velem saját háza előtt azt, hogy pártembereink nézete az, miszerint nem nekem, de Hubernek illő ma este távol maradni, mikor szintén a bizottságból Androvits Imre ur jő hozzánk, kivel ezt a nézetet közlők. Androvits ur ekkor közié velünk, hogy ebben az esetben Huber mint térparancsnok megfogja tiltani a gyaloghonvéd tisztikarnak is a megjelenést az ő tiszteletükre rendezett banketten, mit én kétségbe vontam, ily ko- miszságra semmiféle parancsnokot képesnek nem tartván. Androvits ur távoztával azonban, tekintettel arra, hogy sem a városi tanácsot, mint főrendezőséget, sem a gyaloghonvédtisztikart nem tehettem ki Huber által közbotránynak, elhatároztam, hogy nem jelenek meg, s e hirt Balogh ur által küldém föl a városházán együttlevő bizottsághoz. E bizottság egyik tagja Pongrácz ur ép egy levelet ir alulírotthoz, melyben engem visszavouulásra kér, mely levél nyiltan fel is olvastatott. Balogh urnák azonban abbeli kijelentésére, hogy én elhatároztam meg nem jelenni, Pongrácz ur egy más levelet irt hozzám s küldött el, melyben a „bizottság* aláírásával elismerést fejez ki ama „férfias magatartásért* melyet ez elhatározásom által tanúsítottam. Ezt a levelet s benne azt a bolond „férfias magatartást* melyen én s az irodámban akkor ott voltak sokat nevettünk, többi között Balogh Károly ur is olvasta, mikor az a városházán fogalmaztatott, mit készséggel bizonyít bárkinek. , ' így áll ez az ominózus botrány, melyet Huber ur épen csak a saját bolond fejének köszönhet, mert ha a bankett előtt való este megérkezésekor egyszerűen betegséggel menti ki magát, ahogy azt minden tisztes ember, ezek közt a bolonyult kényes körülmények közt okvetlen megeselekszi, hát kikerüli vala egyszerlieu a skandalumot. Hanem hát „büszke vágyum a poszomántra,“ fejjel neki rohant a falnak, hát persze, hogy — letörött a szarv. Mikor előző lapunkban megjelent az, hogy én „megfizettem a Huber ur vacsoráját,* Huber ur fölszaladt a városházra, hogy adjanak neki ezért elégtételt^ hogy ez az én lapomban is megjelenjen. (Hát még? . . .) Akkor csinálta a legnagyobb bolondot a bizottság egy tagja. Ir a „V e s z p r é m*-be egy nyilatkozatot s ehhez hasonlót beküld irodánknak is múlt csütörtökön, melyben „hazugságnak* jelenti ki „szerkesztőnek* minden állítását. A „Veszprém* e czikke s a hozzám küldött komiszság alatt is ez állt: a „rendez ő-b izottság.“ Azt már nem ismerem. Névaláírás egyéb nincs. így nekem hát azzal a rongy emberrel lesz ezután dolgom ebben az ügyben, aki e hazug alávaló szemtelenséget fogalmazta s papírra tette. — Le fogok ón azzal számolni rövid utón. A beküldött névtelen czikket alulirt a következő értesítéssel küldte vissza: „Miután ez a bizottságos czikk névvel aláírva nincs, — nem fogadtatik el; egyebekben a szerkesztőség már saját hatáskörében megtette intézkedéseit ez ellen a bizottságos merénylet s gaz támadás ellen. Kompolthy.“ Látta: Magyar Gyula. Látta: Kompolthy Gusztáv. íme ítélhet ebben a nem általam, ki őszinte szívvel siettem üdvözölni gyaloghonvédeinket a városi tanács meghívása folytán, de egyedül Huber alezredes pöffeszkedése által felidézett, — okozott s egy bizottsági névtelen gazember által folytatott botrány fölött, melyen, hogy megtörtént, a felizgatott polgárság nyugalma s az újból feltépett választási sebek fájdalma tekintetéből, magam sajnálkozom leginkább. És nem kérdem én, mért nem kisérelte meg (ha tisztes önérzet tudatában van) Huber ur az ő re- habilitáczióját hírlapommal szemben,akár sajtópör, akár becsületbiróságokkal 3 hosszú hónapon át csak azért, hogy most óriási skandalumot provokáljon . . . És nem kérdem, hogy ha már ez megtörténi (és nem az én hibámból), mért avatkozik két ellenséges, egymással teljességgel ismeretlen férfi becsületdolgába, egy „bizottság* örve alá rejtőző klikk vagy ember, kivel egy bizottságban leven — Huber által ón személyem provokáltatásával — szintén megsértetett. Nem kérdem! De nyitott könyv lévén életem s különösen ebben a szomorú affaireben való viselkedésem: kérdem e lap olvasóit, ki bűnös, ki hibás, ki vetkőzte le jellemét ebben az ügyben: én-e, Huber-e, vagy az a „bizottság*-os örvön vakandok módra támadd névtelen gazember, ki im ellenem támadt ? Veszprém, október 9. Kompolthy Tivadar. * Hogy különben is a Huber által a bankett- ootrány alkalmából ismét felszínre provokált választási lovasattak emléke mily elkeseredett húrokat pendít meg ismét a még le nem csillapult polgárság ceblében, hadd álljon im itt a napokban hozzánk érkezett alábbi két czikk : Az alezredes ur. I. Napoleon — termetére kicsiny — együtt sétált egykor egy óriás termetű tábornokával s a többi közt kérdi tőle: „ugyan tá- oornok ur! melyikünk nagyobb ember ?“ Lenéz erre a tábornek az ő magasságából és sértett önérzettel mondja: „bizonnyára Sire! — én!* „Nem a — mondja a nagy uralkodó — ön csak hosszabb, a nagyobb én vagyok. X. alezredes urat nincs szerencsém személyesen ismerni. Hogy a futó-, vagy törpebabhoz hasonlit-e ? nem kutatom. Felteszem róla, miszerint az egyenruha végtelenül jól áll neki, s ha bajuszát kipödörve (van-e ?) kardját s sarkantyúit végig csörteti, pöngeti az utczán, képzelem mint bomlik utánna a fehércseléd. De, hogy az X. városban megejtett képviselőválasztás alkalmával tanusitott magaviseletéért minden magyar ember kicsiny, törpe-lelkű embernek dekra- tálja, az már kétséget nem szenved. Tudja-e azt alezredes ur, miszerint képviselő- választásoknál legfőbb ur a választási elnök ? ő felelős a rendért, felelős a választás tisztes lefolyásáért, s mint ilyen rendelkezik, jobb belátása szerint a katonasággal és ha, parancsnokló tisztül alezredes van kivezényelve, azzal is. Tudja-e ezt?—Ha tudja, ne avatkozzék olyan dologba, mely nem bízatott reá, tartsa tiszteletben törvényeinket, különösen alkotmányát hazánknak, mely önnek diszes állást adott, nehogy önmagán kelljen tapasztalnia a közmondás igazságát: „a mit én adtam, azt az érdemetlentől vissza is vehetem.“ És tudja-e azt alezredes ur, miszerint — nem számlálva elő egyéb rangfokozatokat — önnek feljebb valója a honvédelemügyi minister, a minister fölött áll a képviselőház, minister és képviselőház felett legfőbb ur és biró a nemzet. És ha önt, elkövetett gonosz csinyjóért, egyéb feljebbvalói, miniszter és cépviselőház elfelejtenék most megbüntetni, ez a egfőbb ur, ha majd egyszer valahára uraságának méltóságos tudatára ébred, az ilyen gazdálkodó tiszteket, abból a tisztes intézményből, melynek ön legkevésbé sem válik tisztességére, haragjának vihara mint katankoról úgy elfogja fújni. Addig is fogadja megháborodott lelkünk méltó — megvetését. A honvédelmi intézmény a magyar nemzet
