Veszprémi Független Hirlap, 1884 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1884-09-20 / 38. szám
> Veszprém, 1884. IV. évfolyam. 38-clik szám. Szombat, szeptember 20. BÚ HLiP MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ, VEGYES TARTALMÚ HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész érre ......... 6 frt — kr. Fél évre ........................................3 frt — kr. Ne gyedévre...................................1 frt 50 kr. Egy es példányok ára 15 kr., s kaphatók a kiadó-hivatalban. MEGJELEL MINDEN SZOMBATON. Előfizetési pénzek a kiadó-hivatalba, Veszprém, horgos-utcza 105. szám küldendők. Hirdetések és l^Tyilttexels kiadó-hivatalban fogadtatnak el. Egy hasábos petitsor (tere) 6 kr.; nyilttér petitsora 20 kr., s a bélyeg. A szerkesztővel értekezhetni naponta 12—2 óra között. _________ SZ ERKESZTŐSÉG: Veszprém, horgos-utcza 105. sz., hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. ZZéziratols vissza nem adatna.in. Alapítsunk dalárdát! Veszprém, szept. 18. Az egyesületi élet iránti kedv mindinkább csökkenőben van városunkban. Még az olyan egyleteink is, melyek a tagoknak nevezetes anyagi s szellemi hasznot biztosítanak, sem képesek fölvirágzani. Hátha még olyan egyesületről van szó, mint a dalároké, mely pusztán csak művészeti czélt involvál, mily jövője lehet itt annak?! Volt már dalárda Veszprémben, s pedig igen jó erőkkel rendelkezett. De hát megbukott ez is, mint annyi üdvös egyletünk, intézményünk. Igaz, hogy egy nagy rendszer- hiba döntötte romba és pedig az az uzus, hogy az időközi jövedelmeken az egyleti tagok brevi manu siettek túladni, a rendezett ünnepélyekből befolyt bevételeket stante pede elmulatván. Hát igy történt, hogy anyagi alapot nem gyűjthetett, enélkül pedig semmi szellemi törekvésnek nincsen jóravaló, biztos alapja. Föl kell pedig ez egyletet támasztani tetszhalálából, mert hiánya mélyen érezhető társadalmunkban. A dalárda ama demokratikus bázisú intézményt, mely hivatva különböző társadalmi köreinket közelebb hozni egymáshoz, s igy közvetve fejlesztené laza társas életünket. De szükség van az egyesületre többi nemesb egyleteink, intézményeink felvirágoztatása érdekében is, mert a dalárda időleges felléptei mindig nevezetes s kevés regie-vel járó jövedelmet biztosítanának egy- egy helyi jótékonyczélu intézményünknek. Műérzék s szellemi erő elég van a mi városunkban. Csak akarat kell, de komoly s kitartó akarat — s az egylet mihamar megizmosodva uj életre kél. Támogassa ezt a merész törekvést városunk polgársága is. Vegye figyelembe a magasabb czélt, s a nevezetes erkölcsi előnyöket, mik egy jóalapu rendszeres dalárda által a társadalomra okvetlen kell, hogy háramoljanak : s támogassa aztán a dalárda érdekében fáradó tényezőket kellő pártfogással. Szellemi s anyagi közérdekünk, társadalmi életünk sínli ez egyesület hiányát. Adja az ég, hogy mielőbb uj erővel tölthesse be nemes, üdvös hivatását! A drága tudomány. Veszprém, szept. 18. Nyitva van a tudományos pálya mindenki előtt; most kaszt nem zárja ki senki fiát az iskolákból. Szegény emberből is akár miniszter lehet. — Ezeket szokták hangoztatni mai kulturviszonyaink előnyös jellemzésére azok, akik teljesen meg vannak elégedve a mai iskolai rendszerrel s akik gyermekük taníttatására egész dominium felett rendelkeznek. Akik azonban arra vannak utalva, hogy napi munkájokból éljenek s tartsanak fenn egész családét; az évi fizetéses hivatalnokok, iparosok, kereskedők, kisebb gazdák stb. igen érzik azt, hogy évi fizetésük vagy évi jövödelmük nagyon subtilis csak az ólet- föntartásra is, ezek tehát más véleményben vannak a mai iskoláztatás előnyeiről. Szinte borsódzik a szülők háta, kik a szeptemberi beiratásokra gondolnak, s csaknem jajveszé- kelve hagyják el az iskolaépületeket, miután gyermekükkel együtt 25—30 írtukat beléjük temették. Az igaz, bogy most nem utasítanak egy szülőt sem polgári állása miatt, de mi haszna, ha annyit kell fizetni, hogy azt minden századik sem bírja ki. Szerfelett drága ma kivált a középiskolai oktatás; 15—20 frt a tandíj, ugyanannyi a tankönyvek ára; ezenkívül lakás és ellátási dij a vidékieknek. Tessék iskoláztatni! És a kinek nehezére esik, tessék dicsérni kulturviszonyaink e jelenségét! Van azonban egy körülmény épen középiskoláknál. ami már elharapódzott a polgári iskolákra is; e körülmény, mintha csak az iskolai hatóságok önkényes vexativája volna a közönséggel szemben s mintha csak szándékos drágitási módja volna az iskoláztatásnak ; s e körülmény a drágábbnál drágább tankönyvek oktalan cserebelése, évről-évre való indokolatlan változtatása. Mi szükség arra, hogy a tankönyvek minden istenáldotta évben változtattassanak ? Talán a tudománynak van az a százmértföldes csizmája, hogy olyan nagyot halad egy-egy év alatt? Sajnos; a tudomány hátára rakják az indokolásokat, pedig az nem oka. A tudományos vizsgálódások, kutatások igaz, hogy fel-felderitenek egy-egy vívmányt, meg-megoldanak egy-egy újabb promleinát a tudományok egyes ágaiban, de az ily haladás korántsem oly rohamos, hogy egészen uj tankönyveket kelljen érte használatba venni évről-évre. Igen, van értelme a búvárok könyvtáraiban, ha a legújabb termékekért újabb meg újabb könyvek halmozódnak rakásra, de nincs értelme az iskolákban, ahol sok száz szülőnek gyermeke sokszor az egész család koplalása árán, nem egyszer a legkeserübb nélkülözésekkel igyekszik a tudományokat megszerezni. Hisz a mostani tankönyv változtatási divat egész vandalság; ha egy tankönyvben egy paragrafus máskép van Írva, mint a másikban, akkor ezt a másikat már isten világáért sem lehet használni, hanem kell az ujabbi, mert „uj rendszer van benne.“ Tiszteljük mi a legújabb rendszereket is, de hogy egy-egy könyv 7—8 esztendeig ne volna használható, s hogy az illető tanárok magyarázatai ne volnának képesek pótolni az igy meghagyott tankönyvekre az újabb vívmányok által derített hiányokat, azt nem értjük. Azt kell hinnünk, bogy a mai tanárok nagyon rá vannak támaszkodva, hogy a növendékek kezébe minden évben a legújabb divatu könyvek adassanak, hogy magyarázataik tanító erejében nem biznak, vagy hogy csupa kényelmi szempontból történik ez a tankönyvekkel való igazi zsarolás. Ámde mit is kell tapasztalni? Azt, hogy sokszor rosszabb tankönyvek szorítják ki a jobbakat. A sok tankönyv gyártó valóságos házalást visz véghez az iskolahatóságoknál gyártmányaival; sok ityen tankönyvekből, más czimet ad neki s kész az „uj rendszerű* tankönyv; amiért persze az iskolahaté- ságok nagyon érdemesnek tartják a közönséget zaklatni. Az ilyen rendszer mellett ki merjük mondani, hogy nem lehet alapos oktatás. Ha a növendék egyik osztályban ilyen, vagy amolyan rendszerben tanulta a tanyanyagot, a következő osztályban sokszor egészen eltérő rendszerű könyvet adnak a kezébe. Hisz ez nem oktatás, hanem szándékos szétforgácsolása a felfogásnak és valóságos khaosz-képzés az elmében. És vájjon az a tanár is, hogy képes tanmódját az újabb meg újabb tankönyvekhez hozzáilleszteni ? Ma ilyen, holnap már más rendszerű tankönyv szerint lehet helyesen tanítani ? Hisz igy maga a tanár sem lehet tisztában sem tanmódjával, sem a tanítására adott tananyaggal. Ha a tankönyvek csak minden 7—8 évben változtatnának ez növendékek kellő fejlődését ügyes tanár mellett nem hátráltatná mert a mit a tanár újat tanul — elvárhatná, hogy a tanárok szaktárgyaikat tanulmányozva az újabb vívmányokkal megismerkedjenek, — magyarázat által vagy némi jegyzetek által igen könnyen pótlására lehetne a tankönyvnek; mig másrészt pedig olcsóbbá tétetnék a tankönyvek beszerzése a szülőknek és eleje volna véve annak, hogy a rengetek féremunkákal „Schwindler geschäftet csináljanak a tankönyvirodalomból. Akinek iskolás gyermeke nincs, az nem tudja, milyen teher a drága tankönyvek beszerzése 8 éven keresztül; egyik növendék nem veheti meg ma a másiktól elhasznált tankönyveit, nem vehet az ócska könyvtárból sem, hanem kell vennie újat, akármilyen drága az. Köszönjük tehát az ilyen szabad iskolázást, ahol a tankönyvluxuszra zsarolnak s ahol éppen a tankönyvek oktalan változtatásai teszik még hozzá az oktatás alaposságát is kétségessé. Valóságos pónzura- lom az, ami most az iskoláknál dominál; de különösen a könyvváltoztatási mániával úgy tűnnek fel az iskolahatóságok, mintha csak perczentre dolgoznának egyes könyvárusok vagy könykiadók érdekében. Az ezelőtti években is haladt a tudomány szépen, azért még sem maradtak el a kortól az iskolák, ha minden évben nem volt is uj könyv. — yTÁRCZA. „0“ neki. Régen vár e kisked hajlék, A hol soká magam valók, Beborítva zöld repkénynyel, Tele édes reménységgel. Lépj be „édes,“ ha kicsi is, Hozzá himes gyepes ut visz. Repkény, virág azt susogják: Veled jön be a boldogság. Oly üres volt, most tele van, Benne élünk mi boldogan, Ha szűk is, mi „édes* ketten Ugy-e könnyen megférünk benn. Végh István. A régi czéhvilágból. Az ó-testamentom frigyszekrénye a hithagyomány jelképe volt; az iparos-ifjaknál a múltban az „ifjúság ládája* a segédek szövetkezetének eszméjét jelképezte. Másként ez a láda igen sajátságos dolgokat foglalt magában. Magában foglalta a czéh és az ifjúság egyesületének alapszabályait, jegyzőkönyveit, szabadságleveleit, a segélypörsölyt, egyes bennhagyott tanulóleveleket s a legtöbb láda egy-egy koszorút s egy órczpoharat, mely utóbbi gyakran az ötvösség remekműve volt. Ezentúl még a ládákban régi pénzek, az iparágra vonatkozó régi nyomtatványok, pecsétek s több effélék foglaltattak. A nógyhetenkénti ifjúsági gyűlések alkalmával a „bejáró* vagy „előlülő“ mester jelenlétében az ifjúság tagjai szigorú birság terhe alatt tartoztak a láda körül seregiem, a melynek kulcsai a két „kulcsoslegóny*-nél voltak; ugyunezek őrizték a persely egyik kulcsát, melynek másik kulcsa a bejáró mesternél volt, vagy éppen a czóhmesternél. A láda körül sereglett ifjúság első kulcsoslegénye az asztalra helyezett láda mellett az előlülő mester jobbján foglalt helyet, s az asztalra helyezett fövege alatt a kulcson tartott jobb kézzel a kulcsot az asztalhoz koppantván, engegelmet kért a szólásra, a mely nem állt egyébből, mint hogy általánosan fölhívta a jelenlevőket, hogy ha valamit egymás ellen, a testületi eljárás ellen, vagy a műhely egyébb tagjai ellen tudnának, adják elő, mielőtt a láda fölnyittatott volna, minthogy ezután, t. i. nyitott ládánál botrányos, illetlen vagy rendetlenségekre vonatkozó dolgokat nem volt szabad megemlíteni. A nyitott ládánál már csakis az ítélet mondatott ki. Az első kulcsoslegény, a ki közönségesen „öreglegény *-nek is neveztetett, háromszor ismételte a fölhívást. Ha senkinek semmi panasza nem volt, a jelenlevők egyenként egyhangúlag mondogatták : „nem tudok egyebet a jónál!“ Ezen szertartásos móndokák után hövetkezett a nevek fölolvasása; a ki eddig jelen nem volt, a láda fölnyitása után nem léphetett a gyülekezetbe. A nevek fölolvasása után az öreglegény ismét fölállt és háromszor engedelmet kért a láda fölnyit- hatására. Ekkor azután ő és az előlülő mester balján ülő második öreglegény, a ki ifjú legénynek is hivatott, a ládát fölnyitották, s a benne levő dolgokat az asztalra kirakták. Ekkor elkezdődött, a befizetés, s a befolyt ösz- szegek megszámláltatván, a pénztárkönyvbe írattak. Ha bírságolás történt, a megbírságolandó kiküldetett, s a ládafölnyitás előtt előadott panasz alapján távollétében kegyetlenül határoztak fölötte. Behívták és állva hallgatta Ítéletét. Ha alapos ellenvetése volt vagy kérelme, még egyszer kiküldték s enyhítették a bírságot. Ha azonban hetykélkedve viselte magát, újból uj bírságot szabtak rá. A birság egy heti bérnél többre nem mehetett. Becstelen dolgok elkövetése, illetve büntetése esetén az ifjúsági gyűlés testi fenyítést indítványozott. Ekkor azonban ez az ülés nem döntött, hanem a legközelebbi csütörtök estére a mesterek és segédek közös gyűlést tartottak, a mely a láda fölnyitása nélkül a czéhmester lakásán kérlelhetlenül határozott s a határozat végre is hajtatott. Noha az egész tanácskozmányok mély titokban tartattak, s úgy a négyheti rendes, valamint az ilyen rendkívüli gyűlés határozatairól, sőt tárgyairól a gyűlésen kívül csak említést sem volt szabad tenni; megtörtént azon szigorú határozat, hogy az illetőn a testi fenyitós végrehajtatott, s ez az összes czó- hekkel tudatva lett. Ez tehát a tulszigor egy oly neme volt, a mely kegyetlenségnek és zsarnokságnak méltán tekinthető. Azonban a régi korban az indulatok fékezésére, az erkölcsök szeliditésére rendkívül erős hatással volt. Az élet-halálitólettől nem remegett jobban az ifjú segéd, mint ha „czéhet kellett követnie“ s itt büntetést állania. A czivódás, verekedés s több efféle kihágás ügyei még csak elintéztettek az ifjúság körében, de a munkástárstól vagy a mestertől való lopás mindig testi büntetéssel járt. Az erőszakos elorzás nyilvános kizáratást vont maga után, s ez körözve lett az összes czéhekkel. A negyvenes évek végéig egy-egy váltógarast fizetett egy hétre egy segéd a betegsegélyző-pónz- tárba. Ehhez járultak a fenyitós-pénzek, melyeknek legtöbbje a becsületsértések miatt folyt be. A segéddé avatás, a mely a czéhnél történt, fölszabadítást követte, szintén díjjal járt, azonban ez nem folyt a segély-pénztárba, ezt a gyűlés végeztével a lezárt láda mellett közös borban költötte el a t. gyülekezet. A segéddé avatásnál különböző dijak mellett különböző fölülfizetések dívtak. Például az ujencz- segódnek egy hosszú szárú pipát s egy telepoharat adtak a kezébe s a koszorút fejére tették. Ez utóbbi rezgő ércz-ujitásokkal volt tele, úgy hogy csak a feje tetején állt az illetőnek. Ekkor két széket tettek az asztal két ellenkező oldalára s az ujoncz-segéd fején a koszorúval s az akadékoskodó hosszú szárú pipával, kezében a tele- pohárral az egyik székről a másikra a láda fölött volt kénytelen az asztal keresztül lépni. Ha a föltámasztott ládafödél lecsapódott, ha fejéről a koszorú leesett, ha pipájából a hamu kihullott, ha a pohár kicsordult, mindezekért egy-egy pint bort fizetett. No ez nem nagyon szép szokás volt. Azonban a komoly dolognak ez csak komikumát képezte; mert az ifjúnak az erkölcsi oktatások is bőven kijutottak. S a mi fő, a komikumnál sem volt szabad senkinek nevetni. Mindez azonban együttvéve emlékezetes napot képezett az ifjú életében, s volt benne bizonyos ünnepélyes szín. Noha igen savanyúan eshetett az ujoncz segédre az a nagy szabadság, hogy ő a nyitott ládánál egyszer életében bort ivott, pipázott, sőt azt át is lépte. A sok jó szokás között egy kis bolondság biz ez. De ettől sem butább, sem rosszabb nem lett az ember. Mert azután bizony nagyon illedelmesen kellett a segédnek magát viselnie. De ezt elhagyhatjuk, a mint rég el is feledtük. Komoly teendők várnak az ifjúságra, a mely néhány szóban foglalható össze : munka és tudomány, önképzés és testületi tökéletesedés.
