Veszprémi Független Hirlap, 1884 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1884-07-12 / 28. szám
Veszprém, 1884. IV. évfolyam. 28-clik szám. Szombat, julius 12. MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ, VEGYES TARTALMÚ HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre . . . ...........................6 írt kr. Fé l évre..............................................3 frt — kr. Negyedévre.........................................1 frt kr. Egyes példányok ára 15 kr., s kaphatók a kiadó-hivatalban. MEGJELEN MINDEN SZOMBATOK. Előfizetési pénzek a kiadó-hivatalba, Veszprém, horgos-utcza 105. szám küldendők. Hirdetések és 2>T 37-1 Itt er eis a kiadó-hivatalban fogadtatnak el. Egy hasábos petitsor (tere) 6 kr.; nyilttér petitsora 20 kr., s a bélyeg. A szerkesztővel értekezhetni naponta 12—2 óra között. _____ SZ ERKESZTÖSEG: Veszprém, horgos-utcza 105. sz., hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. lE^ézira/tols -vissza. n.em a,d.atn.a,ls. A ki nem ind arabusul — ne beszéljen arabusul. Veszprém jul. 7. (K. T.) Az ipar! A házi ipar itt nálunk, a Svájczban, Amerikában s — Angolországban, a hová minden gazdászatpolitikai bölcselkedéseinknél kölcsönargumentumokért fordulunk. Mennyi hálával is tartozik már nekünk ez a jó Anglia azért a milliónyi reklámért, a melyet hasznára országgyűlési s korcsmái politikusaink elkövettek. Mind ami jó, ami praktikus, ami „kifizeti magát“ — az mind Anglia érdeme.... S mind ami szóbeszéd, ami semmibe se kerül, a mihaszna phrázis — az mind — a mienk. Anglia majmolása divat, erény. Mi a „törik-szakad“ ánglius népe vagyunk. S csupa öröm, hogy a „szalmaláng* hires nemzete, mi: hidegvérű, csökönös, splee- nes nép levénk! , . . . S rákenjük Angliára mind, a mi uj s a mi jó és anglius csökönösséggel nyeljük in aeternum mind a mi kegyeletes ócska s — rósz. * A tejjel-mózzel folyó Kanáan ma — Magyarország. S ez a boldog ország, a hol felszedi magát minden sehonnai országbitangló — ez a Kanáan ma Ghehenna .... Európa Ghettója! A mit a magával nem törődés, a kába módra való pénzhajsz, a gazdasági s pénzügyi szédelgés s az önámitás szülhet — az mind megvan itt...............a miniatűr Angl iában. S ott vagyunk, hogy már nincs meg egyebünk, mint — a nagy pipánk, a melyen majdan életképességünk füstbe száll. Ez a sorsa a 27-kros nemzeteknek! * r. Amerika kezdte, Anglia folytatta s ma Magyarországon immár megvehetsz 27 krért mindent. Vehetsz czipőt, kalapot, nyakkendőt, inget, feleséget, becsüleret. . . Hanem hogy azt a 27 krt becsületes utón s verítékkel megkeressed s megbecsüljed — arról gondoskodnak az uzsora, ipartörvény s az adószedők — Hazám, ten édes fiaid! * Gfzáripart a nemzetnek! A gyárak dübörgő gőzkéményei vÍ3z- hangozzák az életrevaló Anglia szívverését__ Mi lyen pompás költői phrázis ez — bizonyítja, hogy a múlt választáson nem kevesebb, mint 3 gyáriparos keblű honfitársat választottak meg képviselőnek. Hanem, aki tudja azt, hogy Magyarország a nyerstermelés országa, hogy itt a nyersterméknek nyersül érvényesítésére is kevés az emberkéz — hogy a külföld száz meg ezer milliónyi munkása is a „manufacturing“ iparra szorul s a gyárak csak ott lehetségesek, hol kevés a nyerstermék, kevés a föld — de aránytalanul nagy a népesség... az sohasem fogja Magyarország öngyilkosságát léha gyárpolitikával provokálni. . Ha majd ott leszünk, hogy minden kéz foglalkoztatva lesz itt s kenyerét is megkeresheti — ha nyers termékünk feldolgozatlanul kell, hogy külföldre vitessék, — ha a gyárak által nem vezsszük el kézműveseink 'kenyerét s versenyképesek leszünk a külföld száz meg ezer milliónyi munkásaival szemben, csak akkor hangoztassuk aztán mi is: Gyáripart a nemzetnek! Addig csak dolgozzunk — de ne legyünk ángliusok. * Kenyeret a népnek! Kenyeret — amit a kanaáni tejbe aprítson, addig — mig kalácsot ehetnék. Adjimk eszközt a nép kezébe, melylyel azt megszerezhesse. Tanítsuk meg a népet dolgozni akkor is, mikor nem a mezőn van, — legyen foglalkozása a családnak otthon, mig a családfő a házon kívül munkál — legyen hasznossá otthon az időtöltés, kedvtelés . . . Legyen az rendszeres háziiparrá! *r * A háziipart politikai- törvénykezési utón nem tehetjük általánossá, nem érvényesíthetjük. Mert nem lehet kötelezővé tenni. Hanem társadalmi utón annál többet vívhatunk ki e téren. Az egyes megyekerületekben,városokban, sőt mezővárosokban házi iparkiáll it ásókat kellene rendezni, hogy a nép tényleg láthatná, mit vonhat s hogyan munkakörébe a háziipar; a nagyobb városok s a fővárosban a nőegyletek házi iparbazárt nyitnának meg, hogy e■ termékeknek méltányos piaczuk legyen, s végre a kormány oly intézkedéseket tehetne, hogy tanügyi téren is mód nyújthatnék a nép kicsinyeinek, az egyes házi ipar- czikkek készítése titkának elsajátítására! Ha ily utón érvényesülne nálunk is a házi ipar — akkor, az igaz, még nem volnánk ángliusok — de a miniatűr Svájc, a hol nem szoktak kölcsön kérni, hanem örege, apraja, nagyja él — dolgozik . . . s a maga becsületéből boldogul! * Ily utón renoválható a nép s a közép- osztály anyagi érdeke. Hogy megtanul a maga lábán járni, a maga eszével élni — a maga nyelvén beszélni. S a ki nem tud arabusul — ne beszéljen arabusul . . . . . . Mert lehet, hogy nem értik meg! . . . S eladják! Az iparos-ügyhöz. (A „Veszprémi Független Hírlap“ szerkesztőségének.) Veszprém, jul. 8. Becses lapjának 27. számában „Az iparos és a műhely“ cziin alatt egy czikk jelent meg egy névtelen iparos tollából; mivel pedig ezen czikk Írásával több iparos barátom az én csekélyéségemet gyanúsította, kötelességemnek ismerem ezennel kijelenteni, hogy a fekete dominóba bujt czikkiró-iparos nem én vagyok: mit, ugyhiszem e sorok is eléggé fognak igazolni. — De egyszersmind ez alkalomból kifolyólag, igényt tartok magamnak, hogy feleljek a névtelen Írónak azon súlyos vádjára, a melylyel ő, mint iparos, egész meggondolatlanul, az egész iparososztályt — mindeu kivétel nélkül — jogtalanul és méltánytalanul illette. A czikkire ur sorainak bekezdésénél azt emliti fel, hogy ő is hadd járulhasson szerény észrevételével azon kérdéshez, hogy miért nem boldogulnak hazai iparosaink? En erre nézve csak a rövid megjegyzésemet teszem, hogy ha találkozik valaki, a ki ily fontos kérdés okait óhajtaná felfedezni, annak az iparososztály szerintem csak örülhet, de csak azon esetben, TÁRCZA. Komédia. Öröm és bú váltakoznak At az egész élten; Mint a nap s az éj felváltják Egymást fönn az égen. Reggel öröm, este bánat, Másnap újabb élvek, S a napok csak jönnek-mennek S elfogynak az évek! Azt mondják, hogy komédia Csak az egész élet: Az antrét a születéssel Veszi be a végzet. . . Ügy de hát a komédia Nincs Ínyemre nékem — Direktor úr, kérem szépen Adja vissza pénzem ! ________Kompolthy Tivadar. Fo gadásból! Valószínűen megtörtént história. Gróf Parády Alfréd, nőtlen 32 éves, közép termetű, göndör hajú, kék szemű, foglalkozása: 20,000 forint évi jövedelmének forgatásba hozása casinók, kávéházak, sörödék, s egyéb solid és nem solid helyeken. Azt hiszem ennyi elég ismertetésül, mert aki ennyiből rá nem ismer, arról bátran föltehetjük, hogy saját magára nem képes öt lépésről ráismerni. Alfréd grófról sok kaland forgott a nép ajkán, részint költött, részint megtörtént dolgok. Utóbbiak közül a következőt mi is feljegyzésre méltónak találtuk. Az 18 . . évben Alfréd ur ismeretséget kötött X-ben egy csinos s fiatal zsidó nővel, a vén Spitzer fezig nejével, Jankával, — ki akkor az X-i zsidó községben a leghíresebb szépség volt. Janka nagysám neolog zsidó, — megette a sonkát, szombaton cigarettázott, a Talmudból semmit sem tudott, hanem Zola regényeiből az érdekes jeleneteket könyv nélkül tudta; vén férje egészen ellentéte volt ifjú nejének, s nem egyszer dorgálta meg nejét ezen talmiul ellenes életmódjáért, de az mindezekre csak vállait vonogatta. Igaz, hogy a rabbi nem győzött kígyót békát kiáltani a nagyon is neolog hölgyre, de lezig — ki véuségére nagyon is hamis legény volt — nem sokat törődött a rabbi szavaival. Ami Alfréd grófunk, —- kinek könnyebb volt a lelkének, olyan helyre juthatni, hol legalább is nyaktörésig nézhet elébe a szerencsétlenségnek — mint említőnk — ismeretséget kötött a szép neolog hölgygyei. Hogy hogyan azt nem kutatjuk, s nem is tartozik a dologra. Elég az, hogy Alfréd gróf sokszor megfordult a háznál, még pedig sohasem üres kezekkel. Majd egy arany óra, brillant nyakék, kar- perecz stb. szóval mindenféle ajándék vándorolt Janka nagysám birtokába, — a miért ő épen nem haragudott, — véu férje pedig örült rajta, mert neje mindig azt mondta, hogy ezeket úgy küldi neki nagybátyja, ki Budapesten lakik. Az a pesti nagybátya maga is két kézzel kapott volna ezeken az ajándékokon, lévén két férjhezme- netlen leánya, s hat apró gyermeke. Spitzer Iczig később kezdet valamit sejteni a budapesti nagybátya vagyoni állapotáról, — de sejtése a szép Janka ügyessége által oly ingadozó alapra volt fektetve, hogy nem látta jónak koczkáztatni a családi békét. Iczig olyan ember volt, ki nem szokott valamit elhamarkodni. Történt azonban, hogy hivatalos foglalkozásai elszóliták az —y—i vásárra. Épen csütörtöki nap volt, mikor Iczig elutazott. Alfréd gróf boldog volt, a délutánt Jankánál tölthette. Vigan csevegtek. — Mikor jön meg férje? kérdó Alfréd többek között. — Ha a bőröket eladhatja, akkor holnap estére, ha pedig nem adhatná el, akkor pár nap múlva, — felelt Iczig szép neje. — Oh, hát csak ne adná el; pedig én imádom a bőrkereskedést, mert anélkül az emberiség mezítláb járna, s a sok czipész, csizmadia éhen halna. j Engedje kezét megcsókolnom szép Janka! Mikor a gróf ezt mondta, s a nyújtott kezet; megcsókolta, 5 óra 39 perez volt délután. Ekkor elkezdett az ég villámlani, s egy nagyot mennydörgött. — Ja j! mi volt ez ?! kérdó ijedten Janka. — Oh semmi, csak az ég dörgött. — Csitt! ón gyanusabbat hallottam. . . Jaj a férjem hallom köhögni. — Férjét ? — Rejtse el magát, mert ha itt érné önt, akkor végem volna. Alfréd grófot kiüté a veriték. — De hát hova ? — Ide a szobába. — Hisz ott megtalál. — Hamar, hamar — kiálta Janka — ott van egy bosszú savanyuvizes láda, bújjék abba. No ne késedelmezzen, majd rá teszem szépen a tetejét — szólt a hölgy, s őt a mellékszobába tolta, mely bu- tortalansága miatt jobban kamarához hasonlított. Gróf Parádi Alfréd lefeküdt tehát a ládába, mely szerencséjére oly hosszú volt, hogy lábait kinyújthatta, más kényelem nem kínálkozott benne. Janka szépen rá tette a tetőt, kiugrott a szobából s leült varróasztala mellé. — No most már jöhet — gondolá, s elkezdett varrni. Jött is Iczig nem sokára; mikor bejött, csak egy Lavater vehette volna ki arczából, hogy valamivel többet tud annál, a mit tudnia kellene. — Felesége azonban e nyugalmat erőltetett arczból mitsem sejtett, fölkelt, s megcsókolá homlokán, férje is azt tette. — Milyen korán megjöttél férjem! Iczig mosolygott. — Talán jó vásárod volt, hogy ily hamar eladtad a bőröket. — Nem biz én, hanem öcsémre bíztam az eladást, mert sürgős dolgom van itthon. — Hát most itthon maradsz ? — Csak rövid ideig. A főispán ur ő méltósága rendelt nálam egy láda savanyuvizet, azt elküldöm neki, s azután vissza megyek a vásárba. — Gleicbenbergi vizet küldesz ? — kórdó Janka. — Nem. — Hát rohitsit ? — Nem, hanem p aradit. — Parádit ?! — szólt zavarral Janka. — Be van jól szegezve a parádi vizes láda ? kérdó Iczig, a mellékszoba felé közeledve. — Hiszen nincs is parádink, mert a múltkor eladtad az utolsó cseppig. — Már hogyne volna, kell még a háznál parádinak lenni. — De ha mondom, hogy elfogyott. — Nem lehet az Janka, még egy egész láda parádi van — szólt rókaképpel Iczig, mialatt belépett a mellékszobának csúfolt kamrába. — Hozd be csak Janka a szegeket, meg a kalapácsot, le akarom szegezni, hogy az utón föl ne bomoljók. ■ — Mit szegezel le ? — Ezt a ládát, — felelt Iczig, ugyanazon ládára mutatva, melyben, gróf Parády Alfréd drukkolt. — De hisz az egészen üres. — Csalódol Janka, tele van, nézd csak, hisz oly nehéz, hogy két ember is alig birja. Hozd be csak a szegeket, s kalapácsot. — Nem hozom én. — Hát miért nem, — kérdi nagy szemekkel a róka. — Talán schábesz van, hogy nem akarsz munkához nyúlni. Nem szeretem, ha sokat rezoni- rozol; akarom, hogy a kalapács itt teremjen! Janka megijedt e hangtól, melyhez nem volt szokva, s azért vontatva behozta a kalapácsot és a szegeket, mit férje tőle átvéve, egész hidegen és oly phlegmával, mintha csakugyan savanyuvizzel dolgoznék, leszegezte a ládát, mely Parády gróf koporsójául szolgált, s szép csöndesen felemelve, hosszában a falhoz állitá, s nyugodtan kiment a szobából. Janka egyedül maradt, azaz pardon, dehogy egyedül, mert vele volt a kétségbeesés. Hogyan lehetne megszabadítani a szegény rabot, de erre minden leleményessége daczára sem talált eszközt.
