Veszprémi Független Hirlap, 1884 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1884-07-05 / 27. szám
Veszprém, 1884. IV. évfolyam. 27-dik szám. Szombat, jnlius 5. iiu MEGYEI- S HELYI ÉRI)EKÜ, VEGYES TARTALMÚ HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre ........................................6 frt — kr. Fé l évre ..............................................3 frfc — kr. Ne gyedévre........................................1 fit 50 kr. Eg3re s példányok ára 15 kr., s kaphatók a kiadó-hivatalban. MEG JELEN MINDEK 8ZOMB AT ON. Előfizetési pénzek a kiadó-hivatalba, Veszprém, horgos-uteza 105. szám küldendők. Hirdetések és ^Tyiltt er els a kiadó-hivatalban fogadtatnak el. Egy hasábos petitsor (tere) 6 kr.; nyilttér petitsora J) kr., s a bélyeg. A szerkesztővel értekezhetni naponta 12—2 óra között. SZERKESZTŐSEG: Veszprém, horgos-uteza 105. sz., hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. 3Sézira.tol£ vissza saena. a,<3.a,tn.a,ls:. Uj sajtóperünkről. Veszprém, jul. 4. A veszprémi királyi ügyészség benyújtotta sajtópauaszát a kir. törvényszékhez a „Veszprémi Független Hírlap“ ellen. Magát a vádat még nem ismerjük, de hisszük, meg vagyunk róla győződve, hogy oly alakba öltöztetik, miszerint a veszprémi sunyi-emberek főkolomposait ezáltal dér se csípje, szellő se érje, s a „Veszprémi Független Hírlap*-on mégis megbo9zulják magukat. Hát helyesen van. Az ilyes hivatalos ragaszkodásokhoz mi már régen hozzászoktunk. Ha mi hétről-hétre elverjük a port a tisztelt meghagyatik-seregen, bizonyára nem várjuk tőlük, hogy szépen megdicsérjenek is érte. Aztán, ha lehet, egyszerű meghagya- tik kommandóra katonai lovasattakot insce- nirozni, agyongázolni békés polgárokat, gyermekeket, s ezáltal egy országos választást a kormány javára meghamisítani, hát mórt ne lehetne egy sajtópert is megrendelni s kaptafára üttetni a királyi ügyészség politikai csizmazia műhelyében. Nem olyan nagy dolog és kevesebbe is kerül például, mint a márkói svábok megvásároltatása s leszavaltatása kétezer adóbafizetett kormány flór es árán. Hát tessék-lássék. A meghagyatik-urak e sajtóper inscení- rozása által azt akarják megmutatni, hogy ártatlanok, s hogy a népnek ez az újságja, mely a választások előtt, alatt és után az ő hivatalos hunezfutságaikat annyiszor gyöpre' rántotta, igaztalanul bánt el velük. MegTÁRCZA. Szivem. Ah, egykoron beli szép, csodás Volt ifjú szivem álma ... Tündérleányok csókolok A szivárványt re áj a ... A nap a tiszta kék egen ti a hold bűbájos éjeken Csak érte. lángolt égett, _ Mig álma semmivé, lett! Szivemről. Az ifjú szív ellobogott Verése lassú, néma . . . A szenvedély, az indulat S vágyak szárnya béna! Nem kér eget, nem ostromol — Megül szerényen valahol, Hol nincs útjába semmi, Hol nem bánthatja senki! Komp olthy Tivadar. Tihany. — Reg*. — Tihanynak durva bérczein egykor büszke vár állott, — sok száz év eltűnt azóta s a hajdani fényes várnak ma már romjai sem látszanak, elenyésztek, eltűntek az idővel nyomtalanul; — de a név „Tihany“ fenn maradt. S hogy miért hívjuk azt a vadregényes, durva szirtes hegyet „Tihany“-nak, erre nem is gondol senki, podig egy szomorú rege fűződik e névhez. Réges-régen, sok száz év előtt, midőn a vár büszkén tekintett le a Balaton kék vizére, mely visszatükrözte alakját: Tihany volt e várnak ura. Szép, deli termetű ifjú és olyan jó, hogy a vár népsége mind igen szerette; hát még öreg édes anyja, mint szerette ot, — benne volt minden öröme, ő volt egyetlen reménye. Lovaglás és vadászással tölté idejét — s gyakakarják mutatni a vármegyének, hogy még j fogsággal büntetendő. A kik pedig a választási berniedig ők a legények a csárdában, s min- ^ erőszakot Aszúéinak a végett, hogy a válaszden táncz úgy járja, ahogy az ő meghagya- tik füttyük zeng. Hát csak rajta. Nyikorogjon a hivatalos kintorna; folyjon a gyönyörű rókatáncz! Hanem egy komoly szót mégis váltunk a táncz előtt. Mi végig olvastuk újból összes czikkein- ket, a melyek hir szerint inkrimináltatnak, s azt látjuk, hogy ott s azokban más ten- denczia nincs, mint a hivatalnokok által elkövetett gazságok leleplezése. Elfogadjuk a kihívást; állunk a pör elébe, s szívesen elfogadjuk e czikkek minden betűjéért a teljes felelősséget. A mi védelmünk a törvény, s eszébe hozzuk a tisztelt meghagyatik-uraknak az 1874. XXXIII. választási törvényezikk nehány paragrafusát: 96. §. A ki a választónak, vagy családja valamely tagjának azon czélból, hogy bizonyos jelöltre szavazzon, vagy ne szavazzon, vagy a szavazástól tartózkodjék, vagy mert valamely jelöltre szavazott vagy nem szavazott, pénzt, pénzértéket vagy más előnyt ad, vagy igér, vagy azt valamely előny elvonásával fenyegeti, a választói jognak 3 évre felfüggesztésével s 1000 forintig terjedhető bhsággal, vagy 6 hónapig terjedhető fogsággal büntetendő. Ugyanazon büntetés alá esik azon választó is, ki a neki, vagy tudtával családja tagjának a jelen §-ban megjelölt czélból adott pénzt, pénzértéket vagy más előnyt fogadtat. 97. §. Az előző (96.) §.-ban kitűzött büntetéssel sújtandó az is, a ki az azon §-ban említett okból etet és itat, valamint az is, ki ezen etetest és itatást elfogadja. 100. §. A ki valamely választót választói jogának gyakorlatában erőszakkal vagy büntetésre méltó cselekvény által fenyegetéssel megakadályoz, 500 frtig terjedhető birsággal vagy 3 hónapig terjedő tás meg ne kezdethessék, félbeszakittassék, vagy pedig meghiusittassék, a választói jognak 3 évre felfüggesztésével és 1 évtől 3 évig terjedhető börtönnel büntetendők. 101. §. Ha a 96., 97., 100. gg-ban foglalt hamisítás vagy visszaélés köz hivatalnok vagy községi elöljáró által követtetik e 1, ezen cselekmény súlyosabb beszámítás alá esik, s ennek elkövetői ellen az ugyanazon §§-ban k i- szabott büntetésen felül a hivatalvesztés is mindig kimondandó. Nos, hogy tetszik? . . . Ami törvényünk az 1848-iki XVIII. sajtótörvény meg fog óvni minket a hivatalos zaklatásoktól, hanem hogy ők hogy fognak tudni megalkudni a fenidézett paragrafusokkal — az más dolog. Meg lehet, hogy a börtönt kikerülik, de a nép megvetését-, a vármegye utálatát nem. Pressio ellen de- pressio. A ki szelet vet — vihart arat. Hát csak folyjon a rókatáncz. Ok betették a garast. Mi megtánczoltatjuk érte őket! A fegyver-adó fizető közönség figyelmébe! Az 1884—5. évi vadászati és fegyveradóra nézve az 1883. évi XXIII. t. ez. 11 §-a értelmében az adóév a f. évi augusztus hó l-ével veendi kezdetét. Az idézett törvény végrehajtása iránt Kiadón ■mustéit» i-t. §-a értelmében pedig azok — kik csak fegyveradót fizetnek, — adóköteles fegyvereiket, kötelesek — az adóévet megelőző adóév junius havában bejelenteni. Ugyancsak az idézett törvény értelmében felhivatnak tehát mindazok, kik adóköteles f egyverek birtokában vannak, miszerint, bevallásaikat szóval vagy írásban a helybeli városi adóhivatalnál haladiktala nul bejelentsék, különbeni, törvényes következmények mellett. Nem különben azok is, kik vadászati jegyet. ran átrándult SÜmegh várába, hol a váráraak mindig igen kedves vendége volt; — hát még leánya: Melinda, mennyire örült, midőn a szép Tihanyt meglátta. — A leány szerette őt, meglátszott örömsugárzó szemeiből, hogy szive az ifjú iránti szerelemmel van tele, hogy övé minden dobbanása. Az ifjú is szerette Melindát, szerette, mint kedves jó leányt, de szive másért hevült, másért dobogott. Egyszerű halász leány volt az, kin az ifjú szerelemmel csüggött, mint a méh a virágon, harmat a rózsa levelén. Tihany bérczei alján, a Balaton mellett állt a kicsi házikó, melyben az öreg halász lakott, gyönyörű leányával, Máriával. — Ide szokott lejönni csendes, holdvilágos estén a várur és gyönyörrel szemlélte a szép leányt, kinek arczán gyengéd pi- rosság látszott, setét szemeiből tűz sugárzott. Majd csónakba ültek s Tihany messze elevezett a part hosszában. Aztán a susogó nádas mellett megálltak és az ifjú is susogott örök szerelemről, tündéri boldogságról a szép halász leánynak. így töltötték el a szép nyári esetéket. Néha meg leültek a Balaton mellé és Tihany hosszasan beszélt Máriának. S a vad hullámok morogtak valamit s az ifjú elhallgatott s nézte a hány- kodó vizet; testét egy hideg borzadály futotta végig, mintha félne ez érthetetlen suttogásoktól, mintha neki mondanának egy szomorú regét. Felkelt helyéről, — a kis halász házig elkísérte Mariát; aztan kedvetlen sietett fel a várba. Egész éjjel nyugtalan volt, mindig tajtékzó hullámok csattogását hallotta. Másnap kora reggel felkelt, anyjához sietettt s elmondá, — miről eddig hallgatott előtte, — hogy a szép halászleányt szereti; vagy ö lesz nejévé, vagy senki más a világon! Anyja elkomorodott ennek hallatára, szinte látszott arczán az ingerültség, szólni nem tudott mindjárt fiának. Majd kis szünet múlva, erőteljes hangon igy kezdett beszélni: ezen nyilatkozatod arnily váratlanul jött, ép oly fájdalmat idézett elő keblemen. Azt gondoltam, Melindáról fogsz nekem szóllani, hisz ők úgyis számítanak reád és én helyeseltem volna akaratodat, ha ekként nyilatkoztál volna; de, hogy egy nyomorult, szegény halász leányt hozz e várba, — bármint szeretlek is édes gyermekem — azt nem engedhetem! Nem, sohasem, hogy oly leánynyal beszeny#zd dicső apád neved. Ugyan gondold meg a dolgot, menj át Sümeghre s a kedves Melinda oldala mellett bizonyára jól fogod érezni magadat, s eltűnik ezen gondolatod. Nem, megbocsáss édes jó anyám, hogy igy kell szavaidra felelnem, — de Márián kívül szeretni senkit sem tudok és ha nem engeded meg, hogy őt elvegyem, gondold meg jó anyám, hogy egyetlen gyermeked jövőjét fogod megsemmisíteni. Parancsodnak engedelmeskedni fiúi kötelességem; de ha szomorú vége lesz annak s mintha sejtelmem is ezt mondaná s ha már lelkem csak bús árnyként követi lépteidet: tudom siratni fogsz engem. Nem tehetek róla gyermekem, érzem, fáj szivemnek, hogy igy kell tennem, de nem tehetek másként. Térj szobádba édes Tihanyom, el fogod őt hamar feledni, mindez csak szalmatüz hevülő ifjú szivedben. Tihany reá borult anyja vállaira és zokogott s alig halhatóan csak ezt mondta: megyek, elmegyek anyám, és ha már szivem lángja kiégett, ha már nem leszek, küldj egy sóhajt síromra . . . Az öreg nő hallgatott; nem érté a vihart, mely dúlt fiának keblében. Tihany eltávozott, vérző szívvel hagyta el várat s ment a halász kis házikójáig sott elbeszélte a történteket. Másnap reggel két holttestet vetettek partra a hullámok: az egyik Mária, a másik Tihany volt. Szegény öreg anyja midőn megtudta ezt, bánatában majd a szive megrepedt. Az őrség is nagyon sajnálta a kedves ifjú várurat, — majd elhagyták a várat is és körülötte házakat építettek a vár köveiből. így keletkezett ott egy falu, melyet ők a várur iránti tiszteletből „Tihany“-nak neveztek el. S igy nevezik e helyet ma is. N o s z 1 o p i T i v a d a r. váltani óhajtanak, ebbeli jelentéseiket a polyámesteri hivatalnál bejelentsék, — mert a bejelentési határidő — erre nézve is ugyancsak június hó végéig terjed. Veszprém, 1884. évi junius hó 30-án. Polgármester helyett Vikár, v. főjegyző. Az iparos és a műhely. Hadd járuljak én is szerény észvételemmel azon kérdéshez, hogy miért nem boldogulnak hazai iparosaink. Azon okokat, melyek e tárgyban már elmondattak, talán nagyon is gyakran elmondattak, nem fogom ismételni, hanem elmaradottságuuknak egy oly okát említeni föl csupán, mely eddig — tudtommal — még nem volt fölvetve. Pedig ezen ok igen fontos s emlegetése annál czólszerübb, mert elhárítása csakis az iparosoktól függ. Talán fájni fog társaimnak a nyílt őszinteség, melylyel egyik hibánkat a nyilvánosság terén szellőztetem, de én azon nézetben vagyok, hogy ha minden társadalmi osztály hibáit lehet és szabad, sőt kell is nyilvánosság terén fölemlíteni, hogy e hibák ismertekké és orvosolhatókká legyenek, hogy az illetők mintegy a tükörben láthassák meg hibáikat, — ez alól mi — iparosok — sem képezhetünk kivételt, reánk nézve is csak haszonnal járhat az, ha valaki tükröt tart elénk. Igen nagy oka annak, hogy mi, magyar iparo- rosok, nem boldogulhatunk, szerintem, az, hogy nem szeretjük a műhelyt. Mihelyt nálunk az iparosos önállóságra jut, mihelyt saját műhelye van s két-há- rom segédet állíthat be, azonnal kezdi az urat játszani, hátat fordít a műhelynek s a munkát segé- vloii'o Lizrua. O maga vagy gazdálkodik, vagy a sorházban, kávéházban politizál, képviselő- és városi választások alkalmával pedig korteskedik. A műhelybe csak néha tekint be, s akkor elégnek tartja egyet káromkodni, látva, hogy a munka nem jól halad, vagy, hogy fusser-munka készül, s azzal megy tovább, azon meggyőződésben, hogy kötelességének eleget tett. A dolgoztatok azonban nem degesznek be ezzel, azok a mestert szidják a fuser-munkáért, sőt nem maradnak a szidásnál, hanem más műhelyt keresnek föl. Annak, hogy a fölvállalt munka késedelmesen és sokszor rosszul készül el, legtöbb esetben oka az, hogy az iparos nem néz a munka után, a segédek pedig ezt tapasztalva, a könnyebb végét fogják a dolognak. Németország szorgalmas s müveit iparosai nem igy tesznek. — Ott a mester nem ül munkanapon a kávóházban, nem lót-fut más dolgok után, hanem műhelyében van; ő ad utasítást minden irányban és ellenőrzi a munkát. Itt aztán halad a munka, mert a gazda szeme serkenti a munkásokat, kontármü nem kerül ki a műhelyből, mert minden darab a mester szemei előtt készül. Ennek aztán egyéb tekintetben is nagy haszna van. A segédek sokat tanulnak a folyvást jelen lévő mestertől, szorgalmuk is fejlődik s derék, képzett iparosokká válnak. A mester pedig nem szokja meg a dologtalanságot, nem költi el pénzét csupa unalomból potyaleső barátok körében, nem avatkozik oly dolgokba, melyek nem tartoznak reá s mindezeknek kedvező eredménye a vagyoni gyarapodás. A tétlenség szülője a korhelységnek; ezért sok miná- lunk a naplopó iparos, kik vagyonilag szemlátomást hanyatlauak, az adósság örvényébe sülyednek, mert a mi iparosaink nem szeretik a műhelyt s folyvást a dologtalan úri élet után áhítozva, elhanyagolják üzletüket. Azt mondja a magyar iparos: eleget dolgoztam segéd-koromban, ideje, hogy már pihenjek is. így azonban csak olyan ember beszélhet, a ki soha sem szererette a munkát. A munkaszeretö embernek a dolog kellemes élvezet, s azon ember, ki az általa választott ipar-ág gyakorlásában, ügyességének fejlesztésében és ismereteinek gyarapításában nem talál örömet, a ki nem büszke arra, hogy műhelyéből szép munkák kerülnek ki, az soha sem fog az ipar terén boldogulni, bármily czélszerü ipartörvényei legyenek is az államnak. Vetkőzzük tehát le azon rósz szokást, mely a magyar iparos tulajdonsága, s melyről itt röviden említést tettem; mi legyünk a műhelyekben folyó munka vezetői és ellenőrzői, igyekezzünk azon leírni, hogy minél tökéletesebb készítmények kerüljenek ki műhelyeinkből és én ez esetben biztos szép jövőt jósolok a hazai iparnak, mert ekkor saját édes hazánkban külországbeli készítmény nem fogja leszoríthatni a mi műveinket. Egy iparos.
