Veszprémi Független Hirlap, 1883 (3. évfolyam, 1-54. szám)

1883-08-04 / 31. szám

— „Komiszkenyér“ helyett fehér kenyér. Mint Bécsböl jelentik, az uj fehér katonai ke­nyérrel tett próbák jól ütöttek ki; a „komisz- kenyéru megszüntetése már most véglegesen el­határoztatott. — Rendőri hirek. Csapó Julianna cse- tényi, Horváth Anna velemi illetőségű csavargó kéjleányok hazatolonczoltattak. Két darab bitang- ságban talált lúd a helybeli kórház részére ado­mány oztatott, a tulajdonos kipuhatolható nem lévén. — Villámcsapás a sirba. Nemrég Simon Albert m.-szt.-gyorgyi birtokosnak a határon újonnan épült cselédházát egy m.-szt.-györgyi földmives felgyújtotta. A még szabadlábon levő vádlott pár nap múlva társaival együtt kiment a tengeri földre kapálni, midőn hirtelen égiháboru lepi meg a munkásokat és mindnyájan hazafelé indulnak. Útközben közéjük csap egy villám. A gyujtogatót ‘érte, 'ki azonnal szörnyet halt. Alig, hogy kikisérték a szerencsétlent az Örök nyugalom helyére, ismét beborult az ég, sűrűn czikázott a villám és lecsapott az elhaltnak sírjára, majdnem az egész hantot szerte hányta. A nép erősen hiszi, hogy a gonosztevőt az istenítélete érte utói s hihetőleg sok idő telik bele, mig Szt,-Györgyön gyújtogatni fognak. — A „Balaton-egylet“ élére a napok­ban fogják felkérni a főrangú világ egyik „nagy asszonyát“, a jótékonyságról, a házi erényekről ismert gr. Zichy Nép. Jánosnét. A küldöttség Ladányba megy, hogy tiszteletét tegye s kérését kifejezze a grófnő előtt kitől — úgy hisszük — nem kap kosarat. A grófnő egyénisége, nagy be­folyása jelentékeny hatással fog lenni az egyletre, nem is említve, hogy a háttérben ott áll gróf Nádasdy is, kinek szép yacht ja csak nem rég futja a Balatont, s maga a gróf is gyakori ven­dége a nagy tónak. — Nem rósz. Steigler Alttal téglás-legény és Király Lajos köteles inas lopás miatt egyebek közt 3 évi hivatal vesztésre ítéltettek. Risum teneatisl — LÓ-lopás. F. hó 3l-én virradóra a veszprémi legelőről kóbor czigányok 14 darab hámos lovat elhajtottak. A károsultak nyomban utánunk eredtek, de Őket utol nem érték. — Haladunk! Dr. Fax József budapesti orvos a belügyminisztériumtól szabadalmat kért a termékenyítést megakadályozó szerre, az engedélyt ugyan nem kapta meg. de mint halljuk engedély nélkül is nagy lesz a kelendőség. — Ezt a hirt hatóságilag tesszük közzé és ország­szerte rendőri felügyelet van arra, hogy a „ nemes“ Doctor netán előforduló „erkölcsnemesitő“ mű­ködését megakadályozzák. — Országos Yásár. A LŐrincz-napi or­szágos vásár f. hó 6-án hétfőn lesz megtartva. — Tűzvész Rátótlion. Tegnapelőtt csü­törtök d. e. 10 órakor a rátóth fö-utczai zsidó­boltos háza kigyuladt, állítólag, hogy kenyérsütés folytán a kemencze tulfültetett. Roppant szél volt s igy alig 10 perez alatt a tűz óriási mérvet Öltött úgy, hogy csakhamar 10 ház s 2 pajta állott lángban. A vész elfojtására kivonult a veszprémi tűzoltóság is 2 hydrophorral, Mészáros alparancsnok vezetése alatt, továbbá Kádárta köz­ség számos derék lakosa Nagy Sándor vezetésé­vel, Hajmáskér, Villonya stb. községek népe fecs­kendőikkel. A tűzvész a Lakat-féle kastély előtti térig terjedt s itt elfojtani sikerült. — Kenessén naponkint, reggeli 6 órá­tól 8 óráig közvásár tartatik, melyen az állandó fürdővendégek napiszükségleteiket szerzik be. — Az ottani fürdővendégek hiva­talosan összeiratván, kitűnt, hogy az ottani 34 fürdővendég-család közt csak 4 keresz­tény család van. A többi izraelita. — Almádiból Badacsonyba kirándu­lást rendez egy e czélra alakult társaság. A társaság biztos nagy vitorlás hajón fog oda rándulni, útba ejtve Kenessét s Füredet is. A kirándulás holnaphoz egy hétre, vasárnap reggel lesz. — Szt.-Kir.-Szabadja mellett, a vbe­rényi ut elején oly életveszélyes lejáró van, hogy azt ideje lenne már hatóságilag meg­csináltatni s korlátokkal elláttatni, mig va­lami nagyobb szerencsétlenség nem törté­nik ott. — Egy vak zeneművész, a 15 éves Mórocz hangversenyzett két este városunk­ban nagy sikerrel. Mórocz mindkét szemére világtalan s a budapesti vakok intézetében nyerte művészi kikópeztetésót. — A „NögyÜlőiét“ czimü egylet Vesz­prémben mind több tért hódit s a jelen hét folyamán a veszprémi postahivatal utján az ország minden részéből özönével érkeztek tagságra ajánlkozások, levelek. A külföldről is 18 levél érkezett, programmot kérve, tag­ajánlást bejelentve stb. E roppant érdeklő­dés folytán az egylet elhatározta magát 500 tagra kiegészitni, s e számmal alakul s kezdi meg szervezkedését. Az ez érdemben való felhivás a hazai összes lapok utján legköze­lebb fog közzététetni. — Az ideigl. jegyző Bessenyey Gyula Veszprémben. — Körrendelet. Alispánunk a tüz­rendőrséget illetőleg egy körrendeletét bocsá­tott ki a járások szolgabiráihoz, Veszpiern es Pápa r. tanácsú városok polgármestereihez azon felszólítással, hogy a kéménysepi s gondosan ellenőriztessék. Erre nézve módo­zatokat és utasításokat, is nyújt a nevezet^ rendelet. Mindenesetre igen időszerű és jo intézkedés, mely hivatva van számos veszély­nek elejét venni. Várpalotai igazságszolgáltatás. Várpalotáról írják nekünk, hogy Horváth Ignácz ottani lakos neje összeveszett egy másik nővel, minek következménye az lön, hogy mind a ketten panaszra mentek a köz­ségi bírósághoz. A biró, Dukovics Lajos sem­miként sem akart igazságot szolgáltatni és kikergette a pörös feleket a községházától- De midőn azok mégis arra kérték, hogy tenne köztük bárminő igazságot, akkor Du­kovics Lajos biró uram az egyik panaszost, Horváth Ignáczot, tanuk jelenlétében arczul vagdosta, felpofozta. No, ehhez a bírói eljá­ráshoz sem kell kommentár! — Revolver-depó Veszprémben. Az a hir járta be a napokban városunkat, hogy a helyi izr. hitközség elkészülvén minden eshetőségre, egy megbízottja által nagyobb mennyiségű revolvert rendelt volna meg Budapestről, mely fegyvereket azonban a helyi vasútállomásnál hatóságilag lefoglalták és konfiskálták volna. Mint értesülünk, a do­logban annyi a való, hogy csakugyan érke­zett egy nagy láda, mely gyanúsnak tűnvén fel, fölbontatott és találtatott benn nehány tuczat újdonatúj — hurkatöltő. — A karúdi nagy tűz számos család­nak okozott évekig tartó nyomort; többek­nek pedig — habár kiheverhetik is — nagy anyagi veszteségeket. Az ottani birtokosság meg fogja tenni kötelességét; úgy a kegyes szivü veszprémi püspök is. A kik tán olyan bajba estek, hogy a pillanatnyi segély is jól esik nekik, — felhívjuk erre a vidéki lakos­ság figyelmét. — Tűzoltó-ügy. A dunántúli önk. tűz­oltó-egyletek kerületi szövetsége felszólítja a tűzoltó-egyleteket, hogy a f. é. aug. 12-én Keszthelyen megtartandó közgyűlésen magu­kat két tag által képviseltessék. A küzgyü- lés tárgysorozata: 1. Elnöki jelentés a szö­vetség 18S1—83. életéből. 2. Jegyzőkönyvet hitelesítő biztosok kijelelése. 3. Pénztári számadás megvizsgálására kiküldendő meg­bízottak megválasztása. 4. A szövetségi tiszt­viselők megválasztása. 5. A szövetség leendő gyűlése helyének kijelelése. 6. Azon kérdés tárgyalása, miként lehetne a szövetséget bensőbbé, összetartóbbá, szervezettebbé tenni, hogy létele több tevékenységet biztosíthatna. 7. Netán még teendő indítványok elintézése. A gyűlés tartama alatt f. hó 12. 13. napjain különféle ünnepélyek tartatnak, melyen a tagok díszegyenruhában és bal mellükön köz­ségüknek nevét viselő fehér szallaggal kéret­nek megjelenni. — Az almúdi-i fürdő-rész vény tár­saság' még a nyár folyamán megkezdi bérháza s fogadója építtetését, hogy az épület még az őszig tető alá kerülhessen. E czélra a társaság által legalkalmasabbnak talált Roboz-féle szőlő vétetett meg Brenner Lőrincz társasági elnök által a midt hó 31-én tartott nyilvános árveré­sen 7 01 frt 71 kron. A fürdő-részvénytársaság legközelebb Almádiban ismét közgyűlést tartaná s ekkor az építés mérve s mikor való megkezdése iránt fog határozni. Mint tudjuk a 100 rész­vényből már csak igen kevés jegyzetlen s ki ilyent bírni óhajt, forduljon Veszprémben Kiss István pénztárnok úrhoz, vagy az elnökséghez Almádiban. — Búcsúk. Holnap vasárnap Vörösberény köz­ségben tartatik meg a búcsú, melyre városunkból számosán rándulnak ki. Jövő vasárnap, f. hó 12-én pedig Toth-Vázsony községben ünnepük meg a tem­plom védszentje nevének évfordulóját. — Borászati egylet B.-Fiireden. A múlt hét folyamán gróf Keglevicb B.-Fiireden lévén, ott az érdekelt birtokosság közt a borászati egyletet meg­alakította. A birtokosság — hogy a szövetkezet czél- szerü voltáról meggyőződjenek — 100 holdnyi szőlőt azonnal felajánlt közös szüretelésre. Óhajtjuk, hogy siker koronázza a szövetkezet működését mely bor- termssztésünkre nagy horderejű lenne! — Almádiban az állandó fürdővendégek száma eddig 574, kik között vannak városunkból, Székes- Fehérvárról, Debreczenből stb. más távoli helyekről főként a fővárosból, Budapestről valók. A jövő évben hetenkint a fürdővendégek nyomtatott névsora fog kiadatni.—Jankóvich Ida asszony színtársulata még mindig szép méltánylással találkozik. Meg is érdemli e kis társulat, mert minden erejével oda hatni töre­kedik, hogy kellemes estéket szerezzen látogatóinak. Innét Zirczre mennek. — A Balaton hőmérséke még mindig a legjobb s daczára a múlt heti szeles na­poknak, számosán keresnek üdülést hullámai közt. — Mezei munkások szállítása tárgyában a magyar vusuták igazgatóinak f. hó 9-én tartott értekezlete abban állapodott meg, hogy legalább tiz főből álló mezei munkáscsapatok is ugyanazon utazási kedvezményben részesittesenek, mint a 30 főből álló csapatok, de csak az esetben, ha magu­kat mint szerződött mezei munkások, községi bizo­nyítvánnyal igazolják. A déli és a budapest-pécsi vasút kijelentették, hogy ezen megállapodáshoz hozzá nem járulhatnak de legalább 10 főből álló munkáscsapatokat személykilométerenkint 1.58 kros egységtétel mellett, a szállítási adó és a bélyeg­illeték hozzászámító sával fognak továbbittatni. Rablóhistória. Lepsényben, Nagy László Pál udvarába három idegen ember hatolt be éjjeli 11 órakor. A jövevényeket, a gazda István nevű legényfia észrevevén, ezek hirtelen megugrottak. A legény azonban titánok iramodott s üldözőbe vette őket. Futás közben az üldözött egyének egyike hirtelen megfordult s Nagy Istvánt egy doronggal leütötte. A fiú lármájára többen összefutottak, de a merénylőket hiába keresték. Néhány perezre rá, a helység egészen más részében, Budai János házánál három egyén az istállóajtó keresztvasának lefeszitését kísérletté meg. Az istállóban fekvő ifjabb Budai János felébredt s fejét felemelte. De egyik rabló fokossal vagy bottal mindjárt leütötte és a többiekkel elmenekült. Ismét néhány pereznyi idő után Nosztori Mátyás Jánosnak a helység közepén levő háza udvarára hatoltak be a rablók, hol egyenesen az istálló felé tartottak. A háztulajdonos az istállóban feküdt. Mikor az isme­retlenek jövetelét meghallotta, azt kérdezte, hogy „kik vagytok, mit akartok ?“ Egyik rabló azonban válasz helyett egy husánggal a nyakára és vállára ütött, mire mindnyájan megfutottak. — Éjfél után 12—1 óra között, Szente János éjjeli őr, a korcsma köze­lében négy ismeretlen embert látott. Utánuk ment és megszólította őket, de azok meg nem állottak. Az őr nyomon kisérte őket. A nagyvendéglö sarkánál a rablók egyike visszafordult és négy revolverlövést tett az üldöző felé. A megrémült éjjeli őr erre el­vesztve bátorságát, a további üldözést abbanhagyta, mialatt a rablók B.-Főkajár irányába futottak. A gazemberek a helység nyugati részén, Bognár József­nek két lovát egy kis csikóval kocsiba fogták és el­lopták. A község több lakója és a bántalmazottak azt állítják, hogy az illetők vándorczigányok lehettek, — mert mindannyinak hosszú fekete haja volt. — Uj teljes állami föreáliskola. A székesfehérvári községi jellegű főreáliskolát az állam átvette és azt folyó évi szeptember 1-én a VIII. osztály megnyitásával teljes főreáliskolává egészítette ki. Az igazgatóság. — Ügyvédi kamra. A székesfehérvári ügyvédi kamara részéről közhirré tétetik, hogy dr. Hirsch Vilmos ügyvéd és dr. WeiszBernát ügyvéd a kamara lajstromába felvétetett, továbbá közhirré tétetik, hogy Van gél Mihály Veszprém lakhelylyel bejegyzett, jelenleg azonban ismeretlen tartózkodásu ügyvéd, ezen kamara fegyelmi bíróságának s a nagyméltóságu kir. kúria által helyben hagyott ítéletével az ügyvéd­ség gyakorlatától 3 hóra felfüggesztetett, mely fel­függesztés f. évi julius 1-ső napjával vette kezdetét. — „Előre!“ Tóth Kálmán feledhetetlen nagy költőnk emlékére felállítandó szobor javára Pap Zoltán szerkesztése mellett s jeles ifjú erők közreműködésével „Előre“ czimmel egy 8 —10 ívnyi terjedelemmel biró költe­mény-füzér fog kiadatni. A mű f. évi okt. elején fog megjelenni. Előfizetési ára 1 frt. Gyűjtők 9 példány után egy ti.szteletpél- dányban részesülnek. Az előfizetési pénzek Szathmárra, Litteczki Endre nyomdatulajdo­noshoz küldendők. A magasztos czél, hiszszük, hogy visszhangra talál a lelkesülni tudó embereknél! — Vidéki szülészet. Kis-Czellből Ír­ják lapunknak, hogy Bánfalvy Béla színigaz­gató szerencsét próbált a városban s néhány előadást tartott, de a közönség olyan mos­tohán bánt vele, hogy már búcsúzni kény­telen. Levelezőnk megjegyzi, hogy a pártfo­gás hiánya korántsem a közönségnek a szí­nészet iránt való közönyéből ered, hanem oka az, hogy Bánfalvy a legsilányabb fércz- müveket, ízléstelen, magyartalan darabokat adatott elő. — Körözött szökevény. A veszprémi kapi­tányság körözvényt adott ki, hogy Spitzer Mór tót- györöki kereskedösegéd gazdáját meglopta és elszökött. Az illető alacsony termetű, körszakálla van, arcza halvány és hosszúkás. — Ifjabb Nagel Ottó könyvkereskedő kiadásában Budapesten a nemzeti színház bérházában megjelent a magyar általános levelező 4-ik füzete, szerkeszti Knorr Alajos. E füzet tartalma az értesítéseket tar­talmazó levelekkel kezdődik, milyenek is különféle és apróbb értesítésekből tizenöt példát közöl; ezután ismerteti a tudakozódó és kérdő, tanácsot és tanítást kérő és adó leveleket és ezennemü levelekből tizen­három példát hoz; a tudakozódó és kiadó levelek után értekezik az emlékeztető és intő levelekről azok tartalmáról és szerkesztésének szabályairól egyszersmind az e nemű levelekből huszonkét példát is hoz; azután ismerteti a megbízásokat, megrende­léseket tartalmazd leveleket, az e fajta levelekből tizenöt mutatványt közöl; azután értekezik az ajánló levelekről, azok tartalmáról, szerkesztésük módjáról, egyszersmind ezekből is tizenkét példát közöl. Ezen érdekes tartalmú füzet ára 30 kr. Ugyan­ezen kiadónál megrendelhető a teljesen megjelent „Onügyvéd“ füzetekben, félkötetekben és egész kö­tetben is. — Balatoufüreden, — mint bennünket érte­sítenek — az „Anna-bál“ nem igen sikerült. A már előzőleg megtartott „Flóra-bál“ sem sok vigaszt nyújtott az igazgatóságnak. — Az „Anna-bál“ első négyesét 10 pár tánczolta és 11 óra felé már senkit sem lehetett találni a tánezteremben. — Aki megszidta a királyt. A héten V. A. szabómester egyik segédje bement a kapi­tányi hivatalba, s elkezdi mondani, hogy ő tavaly a zsidóellenes zavargások alkalmával igen nagy bűnt követett el. A kapitány további kérdéseire előadta, hogy tavaly Ő egy korcsmában volt. Oda­jött két úri ember is, akiket b elkezdett szidni. — „Hát kik voltak azok“ — kérőé a kapitány. Erre a szabósegéd körül nézett, azután a kapi­tányfülébe súgta: „az egyik Őfelsége volth. Ekkor látta a kapitány, hogy Őrülttel van dolga. Többen azt állítják, hogy a szerencsétlent csak ezelőtt két évvel bocsájtották el a Lipót- mezőről, mint teljesen kigyógyultat. Most ismét visszaszállították oda. „B. Hírlap.“ — A dunántúli ref. egyházkerület­ben folyamatban levő szervezkedés alkalmá­ból elrendelt uj választások folytán a pápai ref. iskola akadémiai, főgymnásiumi és tanító- képezdei szaktestülete hármas szavazatát a következőkre adta: egyházi főjegyző: Yályi Lajos, világi főjegyző: Beöthy Zsigmond, egyházi aljegyzők: Pei’eszlényi János és Antal Gábor. — Világi aljegyzők lettek: Véghely Dezső és Molnár Béla. Egyházi tanácsbirák: László József, Horváth Mihály, Kis Gábor, Móricz János, Barthalos Mihály és Czike Lajos. — Világi tanácsbirák: Halász Vincze, Kerkápoly Károly, Gergely Károly, Jókai Károly, Barthalos István és Rácz Gyula. — Uj tanárok. A pápai ref. főiskolába ürese­désbe jött négy tanári állomásra e hó 28-án tartották meg a választást, s a nagyszámú pályázok közül, egy évi ideiglenességgel, megválasztattak: a mennyiség- tani tanszékre Sebestyén Dávid bonyhádi tanár, képezdei tanárrá M o k o s Gyula kunszentmiklósi tanár, a német nyelv tanszékére Fischer Lajos bölcsészettudor, a római és magyar magánjogra Se- g e s d y Ferenez jogtudor. — Az izraelita anyakönyvvezetök minősítésének szabályozása tárgyában a vallás- és közoktatási mi­niszter a törvényhatóságokhoz körrendeletét bocsátott ki, melyben felhivatnak, hogy a törvényhatóság terü­letén alkalmazásban levő izr. anyakönyvvezetök képes­sége és megbízhatósága felöl meggyőződést szerezzenek, s egyszersmind tegyenek javaslatot azok meghagyása vagy előmozdítása, valamint az iránt, hogy jövőre nézve minő minősítés lenne az izraelita anyakönyvek vezetőitől megkövetelendő. — A zárda falai közé. Szegedi Julia, a sugár­úti tanitóképezdében végzett okleveles tanítónő tegnapelőtt a protestáns vallásról áttért a katholikus egyház kebelébe. Az áttérési szertartás a terézvárosi templomban ment végbe s a keresztanyái tisztet Alapi Salamon Margit urhölgy teljesítette. — Az áttért tanítónő azonnal Szatmárra utazott, hol az ottani apáczák kolostorába fog lépni. — A hitfelekezetek statisztikája. A lyoni kath. missziók a következő kimutatást közük a külömböző hitfelekezetekről: Jelenleg mindössze 627 millió mo- nothoista (egyisten hivő) és 816 millió bálványimádó van. Az egyes felekezetek a következő számú hívők­kel bírnak: katholikus van 212 millió, protestáns 124 millió, schizmatikus 84 millió, zsidó 7 millió, mohamedán 200 millió, bramin 163 millió, budhista 424 millió, és pogány 230 millió. A keresztények összes száma 420 millió és az egy isten hívők nem is teszik a föld lakosságának felét sem, mert körülbelül 828 millió részint a bálványimádásnak hódol, részint valóságos pogány. — A kimutatásból kitűnik az a meglepő eredmény is, hogy az egykor oly hatalmas és kiterjedt katholikus vallás követői most már csak négy millióval vannak többen, mint az egyéb keresztény hitfelekezetek. — Bikaviadal. Párisból Írják: A Beziersben legutóbb megtartott botrányos bika viadal úgy látszik nem volt elég ok arra, hogy a kormány ezt a mu­latságot egyszer és mindenkorra megtiltsa. Nimes város közönsége a napokban az ottani római aréná­ban gyűlt össze, hogy jelen legyen hat bikának le­mészárlásánál. Frascuelo és Angel Pástor a hirneves spanyol viadorok is eljöttek, hogy emeljék a szégyen­letes látványosság érdekességét. Férfiak, nők, gyer­mekek több órán át gyönyörködtek a látványosság­ban. Eszeveszetten tomboltak, mikor valamelyik lónak a hasát kiszakították, ha valamelyik bikát szétmar- czangolták, s a szegény állatokat végül lemészá­rolták. A lelkes néző közönség abban reményke­dett, hogy valamelyik viadort eltiporják a nekivadult bikák, — azonban ez a reménye nem teljesült. — Természetesen a nimesi prefekt is nagy lelkesedéssel nézte végig a középkorba való játékot. Az „Eevene- ment“ gúnyosan megjegyzi, hogy a derék hivatalnok Frascuelo és Angol Pastor viadorokat ajánlani fogja a belügyminiszternek a becsületrenddel való kitün­tetésre. — Nyilatkozat. Alóürott legyőzve az első fel­indulás hevét és belátva tévedésemet, kinyilatkozta­tom, hogy mindazon szavakat és sértő nyilatkozato­kat, melyekkel a napokban felindulásom közepett Lövy József urat, várpalotai lakost illettem — vissza­vonom és a felindulás hevében tett alaptalan beszéd­nek nyilvánítom. — Várpalota, 1883. augusztus 1. Bernstein Adolf s. k.

Next

/
Oldalképek
Tartalom