Veszprémi Független Hirlap, 1883 (3. évfolyam, 1-54. szám)
1883-06-16 / 24. szám
III. évfolyam. — 24-dik szám. Szombat, jtmius 16. Veszprém, 1883. MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ, VEGYES TARTALMÚ HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre.................................................6 fvt — kr. Fél évre ................................................3 frt — kr. Neg yedévre...........................................1 frt 50 kr. Egy es példányok ára 15 kr., s kaphatók a kiadó-hivatalban. MEG JELEN MINDEN SZOMBATON. Előfizetési, pénzeli a kiacló-hivatalba, Veszprém, horgos-utcza 105. szám küldendők. Elird-etesels: és ISTyiltterek a kiadó-hivatalban fogadtatnak el. Egy hasábos petitsor (tere) G kr.; nyilttér petitsora 20 kr., s a bélyeg. A szerkesztővel értekezhetni naponta 12—2 óra között. SZERKESZTÖSEG: Veszprém, horgos-utcza 105. sz., hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratolc -vissza aaeiaa a-Aatnalc. A szomorú napirend. Veszprém, jun. 16. Az adótárgyalások vannak napirenden. Az állami élet legszükségesb, legéletbevágóbb s ezért legnehezebb kötelességének teljesítése. Pár évtized előtt az „adókiirás“ cselekménye még közömbös volt az ország népe előtt. Az adófelszólaralást nem is igen gyakorolta; elfogadta a „megóvást“, fizetett s egyéb jóravaló dolgai után látott. Persze, hogy akkor más viszonyok voltak. A vagyon, a tőke, a kereset több volt, az igények kevesebbek; az életmód olcsóbb s egyszerűbb, az adóalap több, s az adó kevesebb. Ma már fejetetejére állt a világ. A vagyon, tőke, kereset kevesbül, az igények mind többek, az életmód drága, az adóalap rohamosan fogy, s az adó nő, mint a felhő- szakadás. Bizony szomorú tükre ez az ország jelen helyzetének. De bű, igaz ! A mit elődeink félválUa se vettek, annak a súlya alatt ma roskadozik az ország kereső munkás népe. Az adóról legfellebb akkor beszéltek apáink, ha itt-ott valami ekzekutort zsákba varrtak, vagy kihordtak a a határra s azon aztán jóizüt nevetett a fél vármegye. Ma nem beszélnek semmi egyébről. Az országgyűlés, a pártdolgok, az uj törvények, a zsidókérdés, a szenzáeziós modern öngyilkosságok mind háttérbe szorulnak — ma csak az adótárgyalásról beszél, panaszkodik, sir és káromkodik a nép. Hát csakugyan úgy van, hogy az adó ma már nemcsak hazafias kötelesség, de hurok, a mely agyonszoritja a magyar gazdaságot, kézműipart, s a középosztály legnagyobb részét, azt, mely a legnagyobb, legtöbb adóalapot képezhetné az országban. Ez uralja ma a helyzetet. Uj adók jönnek divatba, a régieket emelik, s a romló adóképességet nem fokozzák s uj adóalapokat nem teremtenek. — Ahhoz bizony nem kell nagy fináncztudomány, hogy e szomorú tényekből levonhassuk a még szomorúbb kouzekventiát. Ilyen válság küszöbén még nem állt soha ez az ország! Mint mindenütt, minálunk is tele a levegő jajpanaszszal. Napirenden vannak az adótárgyalások s még azok a szánandó polgártársaink is, a kik különben képviselőválasztások idején teletüdőből orditják világgá a kormánypárti mameluk-jelölteket: még ezek is megcsóválják most a fejüket s nagy- izzadva vallják be, hogy a kormánypárti képviselőjük helyett inkább szeretnének az adófelügyelővel jó lábon állani. De hát a prés működik, s a présbe belekerülünk mindnyájan. Annak még csak nem is az adófelügyelő az oka, hanem egyedül maguk azok a jó burgerok, akik 10 garas ára potyaboron nagy dinom-dánom közt igenbégető birkanyájat küldenek az országgyűlésbe, a hol aztán, ha szorul a kapcza, szoríts finánca !!! s szorul az adóprés ! Mi, itt a túlsó táborból is, bizton hisz- szük, meg vagyunk győződve, hogy az e megyében most folyó adótárgyalások után kevés jogosult panaszt fogunk hallani. Mert a megyei adófelügyelőt jellemes, becsületes, igazságszerető embernek ismerjük. A mit ő végez, abban a méltányosság megnyugodhatik ; alantas közegei túlkapásait pedig erélylyel szokta eorrigálni. Megbízunk abban, hogy viszonyainkat, anyagi erőinket, nálánál jobban nem ismeri senki s mert becsületes ember s hazafi, méltányos párhuzamba fogja ezeket hozni tudni a fölcsigázott adóelőirányzattal szemben. Mutasson a népnek méltányosságot s igazságszeretet; s a nép, bármi nagy nyomorral küzdve is, jólélekkel megfogja tenni kötelességét. Ennél többet nem kiváu tőle sem hivatala, sem saját erkölcsi én-je. Sem a nép. Hanem azt el is várja. Veszprémvármegyei községi- és körjegyzők egyletének alapszabályai. I. Czime az egyletnek: Veszprém vármegyei községi és körjegyzők egylete. II. Székhelye az egyletnek: Veszprém. III. Czélja az egyletnek: 1. Szellemi: a) Munkásság, szellemi fejlődés élesztése, eszmecserék váltása és fölolvasások tartása ; továbbá a jegyzői és közigazgatási teendőknek a vármegyében egyöntetűvé tétele és egyszeriisitése, a jegyzők erkölcsi és anyagi helyzetének megóvása és támogatása, az országgyűléshez, kormányhoz és vármegyéhez kérvények felterjesztése. b) Szakbavágó pályakérdések kitűzése által történendő önképzés. A pályakérdések kitűzése a közgyűlés és egyesek által történhetik a szerint, a mint a pálya-dijat az egylet vagy egyesek adományozzák. Az egyesek által kitűzendő pályakérdés a választmánynak bejelentendő s az elnök által kihirdetendő. 2. Anyagi: a) Tagok segélyezése. IV. Egylet alakulása. 1) Az egyletet: rendes-, pártoló- és tiszteletbeli tagok képezik. Az egylet rendes tagjai a vármegye területén lévő községi és körjegyzők. Tagjai lehetnek azonban a vármegye területén alkalmazott segédjegyzők is. Pártoló tag az, a ki az egylet anyagi előmozdítása körül érdemeket szerez. Tiszteletbeli tag az, a ki a községi és körjegyzők érdekei a községi élet, vagy különösen az egylet irányában érdemeket szerezvén, az egylet közgyűlése által ilyenül megválasztatik. 2) Az egyletnek kötelező, alapitó, rendes tagja pedig ez idő szerint hivatalban lévő veszprómvár- megyei községi és körjegyző, tartozván 3 írt azaz bárom forint tagsági évi dijat két részletben, u. m. az év márczius és deczember 1-jén az egylet pénztárába befizetni. 3) Tagja továbbá az egyletnek minden újabban szolgálatba lépő jegyző, tartozván 5 frt felvételi díjon kívül szintén 3 frt tagsági évi dijat fizetni. 4) Önként jelentkező segédjegyzők, kiket főnöke ajánlatba hoz és az egylet választmánya tagokul elfogad 1 frt felvételi dijou kívül az egylet pénztárába 2 frt tagsági évdijat fizetnek. Az 1 frt felvételi dij azonban ő írtra kiegészítendő lesz, ha a segédjegyző a vármegye területén községi vagy körjegyzőnek megválasztatik. V. Az egyleti rendes tagok joga és köre. 1) Minden egyleti rendes tag az egyleti tisztségre választó és választható. 2) Minden egyleti rendes tag a közgyűlésekben előterjesztési és szavazati joggal bir. 3) Joga van minden rendes tagnak az elnököt vagy az egylet bármely tisztviselőjét az egyleti pénztár s egyéb az egyletet érdeklő ügyekben megkérdezni s attól fölvilágositást kérni. VI. Az egyleti tagság megszűnése. Egyleti kötelező tagság megszűnik: 1) Elköltözés által a megye területéről, az esetben azonban a rendes tagság továbbra is megtartható. 2) Más életpályára lépés által; ez esetben a rendes tagság teljesen mtgszünik. 3) Jogerőre emelkedett hatósági elmozdítás által a midőn az illető közgyűlési határozattal az egyletből kizáratván, irányában saját személyét illetőleg az egylet kötelezettsége is megszűnt. Elköltözésnél azon évi tagsági dij befizetendő. Segédjegyzők tagsága kilépés által is meg- szünhetik. VII. Az egylet belszervezete. Az egylet kormányoztaik: a) A választmány által; b) A közgyűlés által. A választmány. A választmányt képezi a közgyűlés által az egyleti tagokból választandó: egy elnök, — egy al- elnök, — egy jező, — egy aljegyző, — egy pénzTÁRCZA. A J a h n. (Amerikai napló feljegyzéseimből.) Úgy hívták, hogy J a b n. Családi neve kettő is volt s hol Roose, hol Caradell névre hallgatott, amint vagy az egyik, vagy a másik név volt erősebben kompromittálva. A tengerparti városok börtön- análléi egyébkint mindkét névről emlékeznek. Származására hollandus volt, de szerette magát németnek vallani, mert a Pfannkuchen s a sörnek megrögzött barátja volt. Alacsony, tömzsi emberke egyébkint, a képe vörös, orra vörös, szakálla, baja vörös — az egész ember vörös volt. Szükségből verbuváltam föl az „Iconia“ legénysége közzé 1876. junius 10-én. Másnap voltunk New-Yorkba indulandók. Matróz-könyve nem volt s a fizetésről szót se tett. — In New-Yorkwerdich grade vom Bord loofen! Yeté oda rövid hollandusán s pár perez múlva már főn dolgozott az árboczokon, mintha már rég ismerős lett volna itt. * Kitűnő matróz volt különben. Ügyes, mint a macska s bátor a vakmerőségig. Egyszer egy czápát vettünk észre a hajó végében. Két—bárom nap óta kisért már hulladék- reményében. Ha most valaki véletlenségből a vízbe esne .... Jahn nézi-nézi azt a rengeteg állatot, egyszer csak fölugrik a mellvédre s blumsz! neki ugrik a czápának, mely e pillanatban iszonyút csapva farkával, eltűnt a mélyben. Pár perez múlva Jahn a kormány lánczain ismét fölkuszott a födözetre. Retiriert! Mondá s mosolygott mint a hasadt tök. A kapitány három napra csukatta be, hiábavaló életkoczkáztatás czimén. * Hidegvére bámulatos volt. Niels matrózunk régebbről ismerte s beszélte róla, hogy pár év előtt vele együtt a „Fridériek sen* gőzösön hajótörést szenvedett. Jahn akkor fűtő volt. Akkor is csak bajjal, utolsónak menekült. A vészladikok már mind elhagyták a stilyedő hajót, mikor Jahn ur leugrott az árba s úszott a mentő- ladikok után. Mikor fölvették a csolnakba azzal mentegetőzött, hogy nem jöhetett hamarább — mert még mosakodnia kellett s a glycerines fazekat nem találta. * Szép tavaszi délután volt. A legénység kakast szürcsölve, kedélyes vitorlafoltozással foglalkozott a födözet kifeszitett sátra alatt. Jahn nr beszéli kalandjait s a legénység áhítattal hallgatja: — Kész volt tehát minden. Én és az Onl késsel a kezünkben csendeseu odalapoztunk a kapitány kajüttje elé s a kulcslyukon át láttuk, hogy már alszik. Onl kinyitotta az ajtót. Jahn művészi szünetet tartott itt s nagyott hörpentve a kakasból, leste a matrózok arczain a borzadályos hatást. — Hát aztán megöltétek, gazemberek ? . . . . Rivall rá véletlenül ott termett kapitányunk. Jahn féloldalt fordul. — Fájdalom, nem! Feleié. Es hat jefeblt an Courage! * Jahn ur őszintesége különben nem kevésbé vala bámulatos. Egy ízben rajtacsiptem a kajüttemben, hogy még otthonról hozott magyar dohányomat dézsmálja. — Lássa Jahn, mondom neki szemrebányólag, milyen báladatlan maga! Nem kap én tőlem naponta szivart s dohányt amennyi csak kell ? s im most meglop ! — Kan ich nichts dafür, Herr Lieutenant Ich ebab’ char1 cheine Ehre! Korrekt hollandi bunezut volt! íme. * A kapitány szeretett volna embert csinálni a Jabnból s kezdte rábeszélni, hogy maradjon ami hajónk szolgálatában. Őszintesége pótolta nála az erkölcs hiányát s jó vezetés mellett a legjobb ember vállhatott belőle. — Hát mondja csak Jahn, mit fog kezdeni, ha partot érünk ? Kérdi a kapitány. — Weiss’ ich noch nicht! Feleié. Aztán komoly megfontolás után: „W abrscheinlicb w érd’ ich Unzucht treiben!“ * Hanem ezt a pompás elhatározását már nem érvényesíthette, mert még mielőtt New-Yorkba érkeztünk volna — malőr érte. Erről a katastrófájáról olvasható „Dalok a tengerről“ czimü verskötetemben a következő necrolog : A Jahn tragédiája. Árbocztetőröl leesett a Jahn És összetört a mellén, derekán. Fut a legénység orvos összevissza, Mig a szegény Jahn saját vérét issza ! A kapitány jő. Elrugdossa szépen. Rohan a pap; a feszület kezében; Fölé hajol s szól: „Gyónj, szegény fiam!“ — „Gyónjon meg az, akinek bűne van ! Hajós valók és itt a tengeren, Munkámból éltem, becsületesen!“ — „De ha nem gyónsz meg, amint írva van, Hogy fogsz meghalni, én édes fiam ? !“ — „Mindjárt meglátja, kedves szent atyám“ ............. ...............Y onaglott egyet s — odavolt a Jahn! Kompoltby Tivadar. Az ó-világ Shakespearé-je. (Mutatvány Ugodi J. munkájából.) (Folyt, és Vége.) Omár fanatikus. Jegyezzük meg futólag, miszerint napjainkban némelyek történelmi „helyre- ütéseket“ kísérlettek meg, Néróról nem szólunk ő divatban van, hanem némelyek még Omárt is ártatlan szinben akarják feltüntetni, nekünk semmi kedvünk sincs, a fanatismusnak ezt a kis szolgálatot tenni, pedig Omárt illetőleg sokan nagyon is fáradoznak. Némely történet- s életirók különös előszeretet, vagy különös szánalommal viseltetnek a kard az annyira rágalmazott szegény kard iránt. Mily gyöngédséggel ölelik át a törökkardot, mely a kardok közt eszményi! Omárt tehát mindenáron fehérré szeretnek mosni. Szólnak ugyanis egy előbbi Bruchion külvárosban kiütött tűzvészről, b°i a könyvtár állt, jelezni akarván ez által hason eseteknek könnyüszereli támadbatását. E tűzvésznek oka Julius Caesar vala, ismét kard! Említést tesznek még egy másik tűzről, nevezetesen a Serapetim elhamvasztásáról, hogy a keresztényeket az akkori demagógokat vádolhassák és sújthassák, ügy ám, de ha a Serapeum tüze a negyedik században az alexandriai könyvtárt elhamvasztotta, akkor Hypashinas az ötödik században nem lett volna képes ugyancsak ezen könyvtárban bölcsészi előadásokat tartani! Omárt illetőleg szívesen adunk hitelt az araboknak. Abd-Matif 1220-ik év körül Alexandriában látta a „kupolát tartó oszlopcsoportozatot“ és azt mondja: »itt volt a könyvtár, melyet Ambruben-Alas, Omár engedélyével meggyujtott.* Abulfaradge 1260-ik évben „Dinastiai történetében“ beszéli, hogy a könyvtár könyveit Omár parancsára összeszedték, s velők az alexandriai fürdőket hat hónapig fütötték. Gibbon szerint pedig Alexandriában négy ezer fürdő volt. Ha Omár Perzsiában a médiai könyvtárt Saad által elégetteté, akkor egészen következetesen cselekedett, midőn Egyptomban az Egyptom-Görög- könyvtárt Amru által elhamvasztatá. Egyébiránt tábornokai föntartották számukra parancsát, mely így szólt: „Ha a könyvek hazugságot tartalmaznak a tűzbe velők! Ha pedig igazságokat tartalmaznak, azok úgy is meg vannak a koránban, tehát ekkor is a tűzbe velők !* ± korán helyett vedd a Yédát, Eddát, Zend-Avestát, Toldos-Jeschuttot és Talmudot s előtted ál‘l a fanatismus változatlan s átalános alakja. Mindezek nyomán semmi indokot sem látunk a történelem ítéletének megmásitására, s az alexandriai hétszázezer példány — belefoglalva Eschylosét is — füstjét a gyújtogató Omár kalifára hárítjuk. A könyvtárát szeraljként őrző, s azt egyedül kizárólagosan bírni óhajtó Evergetes fosztott meg bennünket Eschylostól. Az esztelen megvetésnek eredményei tehát ugyanazok, mint az esztelen tiszteletei. Shakespeare majdnem ugyanazon sorsban részesült mint Eschylos, neki is meg volt a maga tűzvésze, Shakespeare oly kevéssé nyomatott, s a nyomda a legközelebbi koriratai buta közömbössége miatt rá nézve oly kevéssé létezett, hogy csak 166G-ban jelent meg legelső kiadása, Stratford költőtől, Hemynge és Pandell által háromszáz példányban, Shakespeare e homályos és nyomom kiadással, hiába várakozott a közönségre, e szerint bizonyos mértékben egy szegény ember lön, ki szegyenlé dicsőségét. E háromszáz példány London egyik raktárában bevert egy halmazon, midőn az 1666-iki nagy tűzvész kiütött, London égett, és Shakespeare is majdnem oda lett Hemynge és Condell kiadása negyvennyolez példány csak ötven év múlva kelt el. E negyvennyolez mentette meg Shakespeare müvének életét. * * * Eschylos tehát eltűnt! Föltéve miszerint e szerencsétlenség, még néhány más névvel is megtörtént volna, bizonyára ereznéd, hogy az emberi szellemen résüttetett. Müve óriás terjedelmét tekintve, az ó-világ legnevezetesbike volt. Már csak az abból fennmaradt 7 darabból is megítélhetni mi volt az egész. Örök veszteség ez az egész emberiségre nézve!
