Veszprémi Független Hirlap, 1883 (3. évfolyam, 1-54. szám)
1883-01-27 / 4. szám
Veszprém, 1883. III. évfolyam. — 4-dik szám. Szombat, január 27. MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ, VEGYES TARTALMÚ HETILAP. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész évre......................................................6 frt kr. Fél évre......................................................® frt kr. Negyedévre .................................................1 frt 50 kr. Egy es példányok éra 15 kr., s kaphatók a kiadó-hivatalban. MEGJELEN MINDEN SZOMBATON. Előfizetési pénzek a kiadó-hivatalba, Veszprém, horgos-utcza 105. szám küldendők. DEÜrd-etésels és üST^iltterels: a kiadó-hivatalban fogadtatnak el. Egy hasábos petitsor (tere) 6 kr.; nyilttér petitsora 20 kr., s a bélyeg. A szerkesztővel értekezhetni naponta 12—2 óra között. SZERKESZTÖSEG: Veszprém, horgos-utcza 105. sz., hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. ICézira/tols -vissza, nem ad.atna.lE. Az eltaplósodott szívről. Veszprém, jan. 26. Bizony nem szívesen vesszük kezünkbe a tollat, hogy megemlékezzünk ama botrányról, melyet egy főpapunk szükkeblüsége provokált a polgárság között. Nem szívesen, mert hisz a helyi ftdő káptalan legidősb tagjáról, B. M. püspök úrról van szó, s ha egyébkint nem is, de tisztes kora iránt mégis tisztelettel viseltettünk mindenha. A ftdő káptalant polgárságunk őszinte nagyrabecsülése övezi, tiszteli, nemcsak mint anyaszentegyházunk főpásztorait, de mint lelki igaz atyjait is szereti őszinte szívvel. Sajnos, hogy ez a közszeretet nem terjed ki a legidősb egyházi főurra is egyszersmind, s ha emlékezik is róla polgárságunk, hidegen emliti nevét, mint egy nulláét, mely nem számit se egyházban, se társadalomban többé. . . . Az aggkor gyöngeségével mentegeti még néhány ember az ő szükkeblüségét, hogy ne mondjuk szívtelenségét. Évek hosszú sora óta sem szóval, sem tettel, sem egy krajczárral nem járul ez a gazdag öreg ur a polgárság jótékony intézményeihez, s csendes, félem- letes harpagonizmussal őrzi kincseit — mint a mesebeli hétfejü sárkány. Végette ugyan rakásra halhat éhen a városunkban oly annyira szaporodó szegény nép; végette gyűjthetnek a jószivü emberek akármilyen áldott üdvös czélra; végette leéghet a fél vármegye, végette elboríthatja az árvíz egész Magyarországot, — ő stoikus cynismussal fogja nézni vasbástyája tetőjéről magyar testvérei pusztulását, de nem fog ledobni közéjök csak egy falatka kenyeret se — oh nem! Régesrég eltaplósodott már abban az öreg emberben a szív! Most is, hogy a győri szerencsétlenek részére folyt a gyűjtés városunkban, mikor szegény-gazdag egyaránt meghozta alamizsnáját az emberi irgalom oltárára, mikor az történik, hogy egy szegény ember utolsó félkenyerét ajánlja föl a segély bizottságnak s egy derék házmester lehúzza felöltőjét s odaadja a vizkárosultak számára — akkor történik az, hogy a városi polgárság hirt vesz arról, miszerint a fentisztelt püspök ur, dühös kiáltozások közt kiutasítja a segélykérő bizottság tagjait a házából, ....................hogy ő h ozzá segélyért ne merészeljen tolakodni senki! Ah, ha tudná az a szánalomi’a méltó öreg, ha volna még némi épség elméjében arra, hogy megértse e város közönsége érzelmeit, amit ez a szörnyű szívtelensége keltett lelkében, ha tudná olvasni a szemekből, szivekből s megértené az elkeseredés hangjait innen alulról odafönn .... akkor bízvást nem ragaszkodnék többé az élethez. Belátná, hogy ott, hol még jóságról, szívről, lelkiismeretről tudnak az emberek, — ott már neki többé helye nincs! Nem szívesen engedtünk szót felháborodott lelkünk haragjának — de az izgatott közvélemény kényszeritett arra, hogy ez önfeledt öreg embernek még egyszer, a nagy ut előtt, elmondjuk; amivel Istennek embernek tartozik. Vegye lelkére. És ne botránkoztassa élete alkonyán azokat, kik az életről s annak erkölcsi kötelmeiről még istenes fogalommal bírnak. Legyen még egyszer — ember! Szédelgés — a halállal. Veszprém, jan. 27. IJjabb időben Veszprémben sajátságos orvosi par force fogások jönnek divatba. A szegény ember, persze, most is — mint azelőtt — meghal szép csendesen s alaposan, minden nagyobb himelés-hámolás nélkül. Hanem a tehetősb, vagyonosb polgárok, azoknak, mert pénzük van, a halál előtt végig kell állani segítségre hivott bécsi és budapesti doktorok konzultáló tortúráit s aztán nem marad egyéb hátra, mint fizetni — és meghalni. Más városokban azt látjuk, hogyha? egy gazdag ember kezelő orvosa nem tud a kórisme iránt tisztába jönni, vagy a felelősséget megosztani kívánja, összehivatja a helybeli orvosi kart s csak akkor, ha ezek sem tudnák a baj milyenségét megállapítani, vagy a rendelendő szerek iránt határozott megállapodásra jutni: hivatnak egy szaktekintélyt a fővárosból, de fő, hogy ez korán történjék. Itt Veszprémben azonban évek óta azt tapasztaljuk, hogy dr. Pillitz Benő ur, ki a tekintélyesb házakhoz szokott járni, nem akkor hívja le a bécsi budapesti stb. orvosokat betegeihez, amikor a baj, a diagnózis iránt tisztába kellene jönnie, amikor nagyobb szakismerettel talán egy első rangú szak- tekintély elejét vehetné a bajnak; hanem akkor — amikor már ő is belátja, hogy a katastrófa elkerülhetlen, lehívja ide a budapesti, bécsi tanárokat, hogy mintegy magát kimentse s megmentse nymbusát, esetleg az irhát. Tény, hogy egyetlen egy esetben sem segíthetett már a lehívott szaktekintélyek tanácsa s dr. Pillitz ur persze erre azt mondja: ime, a budapesti, bécsi tanár sem tudott segíteni; de a közvélemény mást mond. Azt mondja, hogy a halállal való ilyen paklizás, az amúgy is sújtott családok zsebére sem nem lelkiismeretes, sem nem tisztességes dolog. Avagy szép dolog-e az, amiről ez a város már évek óta nevetve szokott beszélni, hogy ha dr. Pillitz urnák valamely nevezetesb betege igen rosszul lesz, úgy hogy a legkomolyabbtól is lehet tartani, Pillitz ur nyomban valami mondvacsinált betegségbe esik, ágyba kell feküdnie s kocsin se, még 50 forintért sem mehet ki. Időközben az ő tanácsára meghívott (nem helybeli) de budapesti vagy bécsi orvos megjön ,a beteg haldoklik s Pillitz ur — rögtön felgyógyul __ Ecce hom o! Nem Isten, hogy segíthetett volna. Mikor a világhírű dr. Ipsilanti budapesti vagy bécsi főmufti doktor se segíthetett. Hát bolond volna, ha tovább is fekünnék Pillitz ur..............Meggyógyul. Hossz ú évek óta megy ez a dolog. De hát nobel passió az efféle gyógykezeltetés. Tegye, akinek pénze van. Legalább meghal — úri módon. Amiről ma s évek óta mindig beszél a közvélemény, arról szóltunk — mert tudomást kelle vennünk e szomorúan nevetséges humbugról, sarlatanizmusról. Jó lesz abból kivonni a tanulságot közönségnek s orvosainknak egyáltalán mig tényekkel nem illustráljuk e szomorú rovatot. Ma nem tépjük föl az alig hegedt sebeket ! TARCZA. i Eősze Dezső. Legyen nyugalmad édes, Amelyet a sir ád, Ne bántsa semmi álmod, Te jó pap s jó barát! Itt fönt az övük élet Igéit hirdetéd: ...A csillagos menyország Immáron a tiéd!!... MAGYAR GYULA. Az almádi-i kápolna. Ott a szent berekben, ott a szent völgy ölén, Ahol egykor — régen oly boldog voltam én; Hol az esti zephir lassú, lágy zsongása Hívta lelkem olyan édes álmodásra; Hol megtanult egykor szeretni a lelkem S ahol úgy szerettek, úgy kegyeltek engem: Kis harang kongása hall’szik nemsokára, Ott épül az Urnák kisded kápolnája! Édes álmodással visszaszáll a lelkem, Hagyjatok, hagyjatok a múlton merengnem! Ne higyjétek azt, hogy ez a lélek fáradt; Föltalálja azt a kedves, régi tájat! Hol az ifjú komák édes álmit szőttem, Hol oly gyorsan tűntek a napok fölöttem: Ott majd hívek jönnek össze nemsokára, Ott épül az Urnák kisded kápolnája! Úgy, amint álmodám, nem teljesült semmi. Elmúltak az álmok s kezd, a szív kihűlni! Nem szeretek én már semmit a világon És mégis e tájra vissza-visszavágyóm! . . . . . . Hogyha egykor tálán ismét arra térek S elhaló szivembe visszatér az élet: Oda megyek akkor buzgó, szent imára, E szent berken épült kisded kápolnába! * * * Ott a szent berekben, ott a szent völgy ölén, Ahol egykor régen oly boldog voltam én; Hol az esti zephir lassú, lágy zsongása. Hívta lelkem olyan édes álmodásra; Hol megtanult egykor szeretni a lelkem, S ahol úgy szerettek, úgy kegyeltek engem : Kis harang kongása hall’szik nemsokára: Ott épül az Urnák kisded kápolnája! MAGYAR GYULA. Kirándulás Yelenczébe. (Ufcijegyzetek.) Irta Szilágyi Mihály. (Folytatás.) E terem mellett van közvetlenül egy kisebb terem, amely a könyvtárt foglalja magában. Igen sok szellemi kincset rejt falai között és megvilágítja előttünk a velenczei köztársaság hajdani fénykorát és szellemi fejlődését. De most lépjünk be azon termek egyikébe, a mely annyi sok rémes drámának volt szintere, az elfajult köztársaságnak zsarnoki kényuralma alatt. E nagy terem az úgynevezett nagy »Egérfogó“ név alatt ismeretes, amit inkább lehet »Emberfogónak“ nevezni, mert aki egyszer ide bekerült azon időben, az már többnyire le is számolt a földi élettel. E teremben ott látható még most is az ajtó mellett azon vasszekrény, amelybe Sz.-Márk oroszlányának tátott száján jutott be a titkos feladólevél, e szekrény két kulcscsal nyílott, melynek mindenikét más-más törvénybiró kezelte, mivel a szekrény mindig hivatalosan nyittatott fel. E teremnek belseje 7 láb magasságban deszkafalazattal van kibélelve félkör alakban, és amelynek hátrészét keskeny folyosó futja körül. Ezen faalkotmányon két ajtó látható; mindegyikén a börtönből a foglyot vezeték be, hogy meghallgassa a reája kimondandó ítéletet, a másik ajtó pedig a halálkapuját képezte előtte, mert akinek azon kellett kilépni, annak a nap többé nem kelt föl. E terem még arról is nevezetes, hogy ez a »sóhajok hidjával“ van összeköttetésben. Ezen át a »Ponte dei saspiri“ állambörtönbe lehet jutni, amely közvetlenül a csatorna másik oldalán áll, és ahol a halálraszántak az ólomfedelek kínzó kamráiba, vagy a tengerbe sülyesztett földalatti czellákba voltak elzárva, és ahol nem volt más szabaditó, mint a halál angyala, mig ellenben a Doge palota börtönéből volt még reményök némelyeknek kiszabadulhatni. Ezen törvényszéki terem mellett van a kisebb tanácsterem is, mely különösen arról nevezetes, hogy ide zárattak be azon szavazók, akik az uj Dogét voltak hivatva megválasztani, ép úgy, mint ez a pápa választásnál szokott történni a Conclave össze- ülése alkalmával. Ezen teremből ismét egy kisebb terembe lépünk, melynek múlt emlékei borzalmat költenek a belépőben. E teremben Ítéltek hajdan a tizek tanácsának vérbirái és mondották ki kérlelhetetlenül a halálos ítéletet a legártatlanabb felett is, hogyha ezt a köztársaság érdekei úgy követelték. Ott látjuk még most is ama végzetszerü asztalt, amely körül helyet foglaltak a kőszivü birák, akik készek voltak magokban minden emberi érzelmet elfojtani az igazsággal szemben, csakhogy a köztársaság érdekeinek eleget tegyenek. Ezen terem volt az, ahol a bíráknak nem volt szabad egymásra ismerni, amiről a fekete álarcz és domino gondoskodott is, de hogy még a hang se árulhassa el kilótokét, az ítélet néma jelek által mondatott ki. Még most is ott véltem látni azon vérbiráknak sötét alakjait, akik oly rémessé tették a büszke köz társaság igazságszolgáltatását. Sötét árnyképen véltem magam előtt őket mozogni azon viaszgyertya halavány világánál, amely az elítélendőnek arczát még halaványabbá tette egykoron. Elfojtott lélegzettel hagytam el e szomorú emlékkel bíró helyet, hogy felkeressem ennek ismét egy másik hasonmását, t. i. a Doge palota földalatti, vagyis inkább a tenger alatti börtöneit. (Folytatása következik.) Veszprémiek menyegzője New-Yorkban. A new-yorki »Sun“ deczember 20-ki száma egy magyar menyegzőről hoz egy czikket ezen czimmel: Egy otthonról megszökött magyar vig menyegzője.“ Mi azt, úgy a miut az említett lap közli, ezennel reprodukáljuk: ,A Castle Gardenbenben*) vígan hangzott a zene, ének és kaczagás tegnap este. Magyar menyegzőt ünnepeltek, egy magyar lelkész adta össze a fiatal szerelmeseket. A menyasszony csinos, szende szemű, jé termetű 18 éves leányka. A vőlegény mintegy 22 éves. Mindketten Magyarországból költözködtek be. Együtt jártak iskolába Veszprémben. Fölserdtilésükben szerelmes pillanatokat vetettek egymásra, mi szüleiket arra bírta, hogy őket egymástól elválaszszák. De ők örök hűséget esküdtek egymásnak és Amerikába szöktek. Midőn odaérkeztek, kijelentették szándékukat, hogy házasságra akarnak lépni. Gróf Eszterbázi Pál a magyar egylet elnöke érdeklődött a szerelmes pár iránt. Kecskeméti Ferencz lelkész egy kápolnában, mely összeköttetésbeu áll az idegenek egyházával, magára vállalta az esketési szertartást. Mayer D. A., Karácsonyi L., Metz A. G. magyar kereskedők, Jaek- son szuperintendens és Hausett biztos urak, azonfelül számos magyar és amerikai polgár volt jelen a szertartásnál a rotundában. Mintegy száz paraszt párosulva csoportusulva várta a new-yorki magyar czigányok zenekarát. A férfiak fehér gatyát viseltek, mely oly bő volt, hogy nő szoknyához hasonlított és e ruházat térden alól ért. Felső testöket világos szinü réz-gombos dolmány fődé. A nők fejükön magyar nemzeti szinü szalagokat viseltek. A férfiak közül többnek nagy csengő taraju sarkantyúja volt. *) Hajdan czirkusz volt, most az idegenek munka-szerződtető irodáinak épülete, szállóhelye. A szerk.
