Veszprémi Független Hirlap, 1883 (3. évfolyam, 1-54. szám)
1883-05-05 / 18. szám
Szombat, május 5. Veszprém, 1883. _____________________111, évfolyam. — 18-dik szám. MEG YEI- S HELYI ÉRDEKŰ, VEGYES TARTALMÚ HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre...............................................6 ft't — kr. Fél évre...............................................3 frt — kr. Neg yedévre..........................................1 frt 50 kr. Egy es példányok ára 15 kr., s kaphatók a kiadó-hivatalban. MEGJELEN MINDEN SZOMBATON. Előfizetési pénzek a kiadó-hivatalba, Veszprém, horgos-utcza 105. szám küldendők. Hird.etése3s: és ILTjsrlltterels: a kiadó-hivatalban fogadtatnak el. Egy hasábos petitsor (tere) 6 kr.; nyilttér petitsora 20 kr., s a bélye A szerkesztővel értekezhetni naponta 12—2 óra között. SZERKESZTŐSEG. Veszprém, horgos-utcza 105. sz., hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. ISTéziratofe -vissza, nem adatnak. s akkor Ney-t meg kell vala büntetni, — vagy a vád alaptalan, 9 akkor a rágalmazó tisztviselő ellen a pór hivatalból iuditta- tik meg. Hanem hát a szolgabirói hivatal jóhiszem üleg kibékítette a feleket, 9 a botrányos ügyet még jobban elposványositotta. A zsidóság nincs kibékülve az eredménynyel s a vidéki nép ma még jobban hisz a pere- martoni vádban, mint azelőtt. Hogy a selius-sehal eljárás ily főbenjáró ügyeknél rendesen megboszulja magát — annak eklatáns példája merült föl pár nap előtt városunkban. A peremartoni Ney zsidónak helyben lakó testvére, múlt szerdán egy Próka nevű embert elküldött a helybeli adóhivatalba, bizonyos összeg letevése végett. Egy tisztviselő ott Prókának ezeket mondta Neyre vonatkozólag: „Veszedelmes ember az, mert a testvérje magyar vért vett.“ Ney e becsületsértésnek hírét veven, nyomban a városházra ment, jegyzőkönyvet vétetett föl Próbával ; ez ismételte a tisztviselő rágalmát, s most kezdődik élőiről az odiózus per. Különös dolog az nagyon, s a mi igazságszolgáltatásunknak nem válik egyáltalán becsületére, hogy elsimítva egyes főbenjáró ügyeket, odajutunk, miszerint az egyik hivatalban eltusolt dolgot a másik hivatalban vádként ismét az ember szemébe vágják. Hát ez nem eljárás. Ez nem tisztességes tisztviselőkhöz illő. így nincs megvédve a polgári becsület többé és nincs megóva az igazságszolgáltatás legfőbb erkölcsi súlya - a törvényi tekintély. Ki most a bűnös? A szolgabiró-e, a ki békit, mikor az igazság kérlelhetlen szigorához kellene appellálnia, vagy az az adótiszt, a ki a vádat újból élére állítja ? Azt hisszük — mindakettő. Vagy igaz, vagy nem igaz a vád. Ennek ki kellett volna mindenáron derülnie a szol- gabiróságnál, s ez esetben az adótiszt ma vagy rágalmazó vagy sem. Hanem ma szabadon jár még a peremartoni vádlott és vádló is — s igy az adótiszt saját szakállára provokálta újból a rituális vádat. — Hát most, mert hivatalos utón értesültünk erről, kötelességünk volt ez odiózus ügyről megemlékeznünk úgy, a mint ez elejétől kezdve máig lefolyt. Vegyen róla most tudomást — a királyi ügyészség. A vallási gyűlölet szitásának bűne hivatalból üldözendő, s igy tegye az ő szigorú kötelességét ez esetben is. Főbenjáró, mert nemcsak megyénk, de az egész ország nyugalmát zavarta föl s mig az jobbra vagy balra nem dől — hiábavaló a becsületes, józan emberek, a sajtó törek- vése arra nézve, hogy a vallási tollerantia magasztos erkölcsét ültessük a mesterségesen szított s immár lobogó lánggal égő vallási gyűlölet helyébe. Fiat justitia — aut pereat mundus! Az uj korcsmahitel-szabályrendeletek, Veszprém, május 5. Lapunk más helyén közöljük ama megyei szabályrendeleteket, melyeket a megye közönsége a folyó hó első napján tai'tott rendkívüli közgyűlésen alkotott s fogadott el csaknem egyhangúlag. E szabályrendeletek már országgyíilésileg letárgyalt s szentesítés alá került országos törvényre alapulvák s igy törvényerőre fognak emelkedni 1883. év július első napján. Rendkívül nagy horderejű szabályrendeletek ezek, mert maga törvény, melyet kiegészítenek, az országnak úgy anyagi, mint erkölcsi s egészségügyi regeneráczióját, újjászületését czélozza ez által. Ez a hármas czél lebegett bizonyára a megye közönsége előtt is, mikor ennek a törvénynek végrehajtását oly példátlan szigorú szabályrendelettekkel eszközli, mint a minők ezek. Bizony alig lesz ember e megyében, kié szigort kellőleg nem mérlegelné. Nagy horderejű a törvény és annak czélja, nagy horderejű im a szigor is, melylyel az végre fog hajtatni. Megköti egyrészt a korcsmatulajdonosok kezét a hitel kiterjesztésében s kiaknázásában, viszont a megengedett hitel értékét jobban biztosítja számukra, mint eddig. Korlátozza a korcsmahitelt igénybevevők szabadságát, de megakadályozza anyagi, erkölcsi s egészségbeli romlásukat s családjuk pusztulását. A peremartoni rituális bűn. Veszprém, május 5. Körülbelül féléve már, hogy a helyi szolgabirói hivatal előtt egy sajátságos ügy nyert se hideg — se meleg megoldást. A szomszédos Peremarton község egyik elöljárója ugyanis jegyzőkönyvet vett föl egy szolgálóval, ki azt vallotta, hogy előbbi gazdája, Ney ottani zsidó lakos egy alkalommal, mikor a leány véletlenségből elvágta a kezét, egv pohárba fölfogta az ő kicsorduló vérét, s azt husvét idején a rituális laskasütéskor a liszt közzé szitáltatta, s ergo „keresztény vért használt a rituális czélra.“ Ez a jegyzőkönyv hivatalosan nem mutat t-atott be sehol, de Ney, aki e jegyzőkönyv kiállittatásáról hirt vett, fogta magát, bejött Veszprémbe, s itt rágalmi perrel támadta meg a peremartoni elöljárót, a szolgabirói hivatal előtt. A 9zolgabiró megidézte a feleket s kihallgatta őket. Hogy mit vallott a leány, mit nem, az nem a mi dolgunk. A tény az, hogy a pör — barátságos utón — intézte- tett el a szolgabirói hivatal által, s a peremartoni rituális vérvád csak ezután szellőztetett igazán a lapokban, s pedig úgy, hogy a vád alaposságának gyanúja ma még erősb, mint ezelőtt. A Nyíregyházán megjelenő „Ébredjünk“ czimü újság egész hasábokat közölt ez esetről — s nyomában számos hazai egyéb hírlap. Mi erről az ügyről, bár vidékünket közelről érinti, mindeddig hallgattunk. Nem lévén alkalmunk az ügyet lényegében ismerni, csak akkor értesültünk róla már, mikor az már hivatalos utón — barátságosan elintéztetett. Meggyőződésünk azonban, akkor is, ma is, az volt, hogy ez az ügy természeténél fogva nem a szolgabirói hivatal, de a királyi ügyészség elé való volt. Mert a vád vallási bűnt tételezvén föl — az ügynek hivatalból kellett volna megoldatnia, s pedig úgy, hogy vagy kiderül a rituális vérvétel,! TÁRCZA. Szegény szivem. Szegény szivem — bohó szivem Hiába ég, dobog, hévül; Alig hogy egy belém szeret, Elkapják az orrom elöl. Szegény szivem, bohó szivem Neked ugyan megesett . . . Tessék most már ezután is Bustdni, egy keveset. Két vagy három szeretőm volt Mindössze is, ekkoráig. Esküvén örök szerelmet : Tied leszek a halálig . . . S fél év múlva ? — lett a — másé. Az én bánatos dalom Azt zokogta; érted öl meg Lányka, a bú, fájdalom. Azt a barnát úgy sirattam . . . Szép volt mint kelet viránya Mint a harmat Mekka völgyén, Kéjt sugárzott üde bája. Szegény szivem, bohó szivem Soká hordd e sebet . . . ! Mígnem lázas kínja közben Félig-meddig, behegedt. Ekkor jött egy szőke angyal, „Nefelejts“ volt szem« párja; Elvarázsolt . . . s csókot esdve Homlokának szűz havára, Eperajka azt susogta: Itt pihenve keblemen — Érted hévül, érted lángol Szivemben — a szerelem. Piros ajkaidnak. . . . Piros ajkaidnak édes mosolygása Rózsaszín hajnalnak elóragyogása, Barna fürteidnek sötétlő hulláma Az én életemnek boldog éjszakája, Fekete szemeid lángjaiba nézve Azt hiszem, ott fészkel a nap forró fénye; Te vagy az én napom, hajnalom, éjszakám, Egyetlen örömöm, bánatom, kis leány! Szeretsz-e te engem ? Én nagyon szeretlek Szerelmem nagyságát te nem is érted meg; Nem is szólok róla, elég az, ha érzem, S nem is tudná híven festeni beszédem. Szerelmem mély, mint az oczeán hulláma S nagy, miként Afrika végtelen pusztája; Szerelmem tiszta, mint csörgedező patak, A melyben ugrálnak fürge aranyhalak. Szeretsz-e te engem ? Én nagyon szeretlek, És ez legrajongóbb érzelme szivemnek. Szerelemből érted kész volnék mindenre, A mit piros ajkad tőlem követelne; Lemondanék érted mindenről, mindenről, A veszprémi vásár. Ködös őszi éjre tiszta lön a reggel, Siet a vidéki nép egy-egy sereggel. Megtelik a város, zajlik az utczája, Örül a csapiáros, fogy a pálinkája. Elől megy a Villás, Csengő, Csákó, Kajla, Olnyire meredez mindeniknek szarva. Fütyörész utána fiatal gazdája, Kezében olmos bot s vállán a subája. Megy Izrael fia, borzos a szakála, Talán nyereséget számlálgat ínagába. Fontos képeket vág, nem beszél egy szót is, Megbámulja még a szemközt jövő tót is, Siet három czigány szörnyű sebességgel, Pisze bár a prímás, ámde jól vezényel; A kontrás félszemii, a bőgős meg sánta S e mellett a ragya derekül behányta. Talpunk alá huzza a szép magyar nótát, Pedig nem ismeri egyik is a kótát. Sir a hegedűje, fel-felkaczag néha Pedig a száraz fa oly hangtalan, néma, Hát ez a lényege a törvénynek. Czéljai magasztosságában felülmúl minden törvényt s végeredményében egyenérdekii a vallás, a hit törvényeivel. Az a kérdés, hogy úgy, a mi czélt invonvál — órvényesithető-e ? Csak a legszigorúbb ellenőrzés segédkezhetik erre s ezt czélozzák ezek a szabályrendeletek. Lesz-e foganatjuk ? Lesz-e utógondolatnélküli törvénytisztelet ami népünkben, hogy összevetve az ország mai nyomorúságos voltát azzal a boldogabb jövővel, melyet ez a szigorú törvény előkészíteni óhajt — azt őszintén megtartja s megtarthatja? Vajh lesz-e? Megbízunk úgy a nép, mint elöljáróik becsületes lelkében, hazafiasságában. Hogy a mit az országgyűlés a megye im jobb sorsunk érdekében tesz — jó szívvel fogadja s vállvetve érvényre emelni segitendi! A mi jövőnkről, a nemzet jobb jövőjéről van szó. S amint ezt a törvényt tiszteljük vagy negligáljuk — az utókor úgy áld, vagy átkoz minket érte! A devecseri állatkiállitás. (Saját tudósítónktól.) A „Devecser-vidéki gazdakör“ által rendezett és díjazással összekötött állatkiállitás és állatvásár múlt hó 29-én Devecserben általános érdeklődés mellett tartatott meg. Már előre kíváncsian néztünk a kállitás sikere elé, mely számításunk és reményünkön felül kielégíthetett mindenkit. Igaz ugyan, hogy a vásárt rendező bizottság, melynek elnöke: Szalatkay István, tagjai: Böhm Gyula, Kramarics Géza, Steuer József és Reé Jenő voltak; a kik mindent elkövettek, a kik teljes és összesített tevékenységükkel odamü- ködtek, hogy a kiállítás sikerét emeljék; hogy ezzel is megmutassák a „Devecser-vidéki gazdakörnek* életképességét. A tevékenységnek, a fáradhatatlan munkálkodásnak eredménye még a szakegyéneket is kielégíthette; mert nem szabad elfeledni azoknak, a kik ítéletet lesznek mondandók az állatkiállitásról, hogy ez csak kezdet volt, hogy ez csak előkisérlet volt arra nézve: vájjon alkalmas-e vidékünk az állattenyésztésre és van-e biztos talaj, melyen virágzó állattenyésztés űzhető. A kiállításban mi megkaptuk a feleletet; megkaptuk reményünknek azt az ohaj*) Rátó = szélességű fazék. Borsodi tájszó. Szerelemröl, boldogságról Csapongott a játszi ének. Koszorúba fűzve össze Szép virágit a reménynek . . . Ábrándozva kedvesemről; Oh! gyönyörteljes napok . . ! — S egyszer csak... h y m e n hírével Vannak tele a lapok. Szegény szivem, bohó szivem Neked ugyan megesett, Tessék most már ez után is Búsulni egy keveset! So ó s L aj o s. Édes vágyaimat kitépném szivemből, Életemet érted százszor föláldoznám, A te bírásodért szászor elkárhoznám! Mint nyájas szivárvány a tündöklő eget, Akként öleli át szerelmem lelkedet. Úgy félt ez, úgy őriz, ébren éjjel, nappal, Hozzád van ez nőve, elválaszthatatlan. Hogyha sírba szállna], én szálnék utánad, Forró csókjaimmal életre hoználak, S hogyha elevenen az égbe vinnének, Az úristentől is lekövetelnélek! Sárffy Elek. Nem tekinti senki, hogy minő nagy sár van, Jön, megyen s alkuszik a baromvásárban. Nézdel a menyecske tekenőt és rátét*) Pedig már nem egyszer alkudozni járt. Piros csizmát hurczol kezében a lányka, Nem magas a sarka, vételét megbánta; De ám nagyon örül ama pántlikának, Mit Bandi bojtárral vétetett magának. Ott a sátorok közt nagy verekedés van, Megfogta a tolvajt a szatócs derékban. És a társak neki esnek izmos rőffel, Alig menekhetik belyukgatott fővel. Komédia is van, bábut tánczoltatnak, Kést, ollót nyeldesnek, tüzes csepüt falnak Nyitva a bemenet, kinek tetszik nézni ? Két garas az asszony, négy krajczár a férfi! Magasan jár a nap, delet harangoznak. Némelyek itt esznek, mások ott boroznak A laczi konyháján sül a disznó hús is, Ha reá jót iszik, vidám lesz a bus is. Majd oszlik a vásár, nagy zaj s lárma támad, Ki két lovat hozott, haza viszen hármat. Jól ért némely ember a csereberéhez S a balkézből jövő adáshoz, ve vési. ez. Vágtat a sok szekér, pocsog a habarék, Egymásba fitődve törik tengely s kerék Haza jutván a férj, nő s gyermek fogadja Mit hozott, mit hozott ? mutassa kend apja ! Kállay István.
