Veszprémi Független Hirlap, 1883 (3. évfolyam, 1-54. szám)
1883-02-17 / 7. szám
A philloxera-pusztitó kormány. — Ajánlva hazai laptársaink és a magas kormány figyelmébe.— Hogy mily lelkiismeretlen hanyagsággal ne'zi a mi magas kormányunk bortermelő vidékünk vég- pusztulását, bortermelésünk tönkrejutását, végelszegényedését, és mily se meleg, se hideg eszközöket használ az országos vész elhárítására, fényesesen igazolja az az eredmény, melyet eddig a philloxera vészszel szemben elertek. Nem akarunk ismét a rácsok mögé kerülni, s Így nem is mondhatjuk meg a kormánynak, hogy az a sok millió, amit a philloxera-pusztitás ürügye alatt egyes protectionalis egyének közvetítésével elcserélnek: lelkiismeretlen üzérkedés az állam vagyonával, az adózó polgárok véres verejtékkel szerzett garasaival akkor, midőn sokkal kevesebb költséggel fényesebb eredmény elérése van kilátásba helyezve. Így ítéletet sem mondhatunk e lelkiismeretlen eljárás fölött; csak a tényeket, a puszta tényeket sorolhatjuk elő, amelyből ítéljen a közönség a czéda- préda eljárás fölött. Rég tapasztaljuk, hogy a philloxera-irtásnál közreműködő közegek legtöbbje (tisztelet a kivételnek !) szakértelem nélküli egyén, kit a más módoni meg nem élhetés kényszeritett a philloxera biztos felügyelői és isten tudja micsoda csodabogár néven nevezett állásokra. Ezek az urak azután ahelyett, hogy hivatásuknak legalább képességük szerint megfelelni igyekeznének, inkább azon vannak, hogy minél tovább pusztíthassák szőlleink coloradóját, s igy nem, hogy arra igyekeznének, miszerint a bajnak egyszer mindenkorra eleje vétessék, hanem inkább mindolyan eszközöket visszautasítanak, melyek a baj gyökeres kiirtására szolgálnának. Szolgáljon erre például a következő eklatáns eset, mely fényes világot vet a lelkiismeretes működésre. — Úgy a mint vettük adjuk erre vonatkozólag a következő sorokat: Mennyire áll érdekében a 'philloxera -biztosoknak a philloxera kiirtása. — A „Veszpr. Függ. Hírlap“ szerkesztőjéhez. — Bizonyára emlékezni fog még a t. olvasó-közönség azon körülményre, melyet a philloxera kiirtása érdemében a lapokban közzé tettem. Ezen közleményben igyekeztem akkor kimutatni, hogy mily módon lehet a philloxerát a legolcsóbb és legkönnyebb módon elpusztítani. Erre vonatkozólag tek. Véghelyi Dezső megyei alispán urnái úgy szóval, mint írásban ajánlatot is tettem, ki ezen ajánlatomat föl is terjesztette a ni. kir. földmivelésügyi minisztérium illetékes szakosztályához. Ennek kifolyása volt azután az, hogy a múlt hóban, épen távollétem alatt megjelent lakásomon Fodor Lajos állami philloxera felügyelő ur Litérről és honlevő nőmnek előadta, hogy rájuk, philloxera- biztosokra nézve nem igen örvendetes ama találmány, melyet ón a magas minisztérium figyelmébe ajánlottam mindazonáltal ő ezen ügyben fáradt hozzám, magasabb megbízás következtében. Ugyancsak tek. Fodor Lajos állami philloxerafelügyelő ur, — a ki különben mesterségére nézve asztalos, 1883. február 12-én kelt levelezőlapján tudtomra adja, hogy a nagyméltóságu minisztérium megengedte, hogy az általam feltalált philloxera elleni szerrel saját költségemen kísérletet tehetem a papvásári szőllőhegyen, ahol a legfelsőbb philloxera- biztos t. Lehoczkv Dezső ur bővebb felvilágosítást is ád. Én az egész eljárást, mely a philloxera kiirtására vezet, kötelességemnek tartottam hírlapok utján közzétenni annál is inkább, minthogy már 10 éve hogy több rendbeli uton-mólou kiserlették a phil- loyera kiirtását és talán már milliomokat költött a magas kormány és mégis ott van, ma ahol ezelőtt 10 évvel, azért nem is lehet csudálni, hogy a közönség türelme és bizodalma már elfogyott. Én hajlandó vagyok saját költségemen is próbát tenni, — de csak ugv, hogyha azok a philloxera biztos urak is ingyen hajlandók a közjónak szolgálni. Én hajlandó vagyok bármelyik philloxera-biz- tossal kilépni a helyszínére. — Ö kövesse a maga nézetét nem bánom bár mit használ is. mitől a philloxera elvész, — én pedig megmaradok a magam egyszerű oltott és oltatlan mész vegyilletékénél, mert annak használata után biztos sikert fogok fölmutatni. Ha van abban a philloxera-bizottságban csak egy is olyan, a ki a mész hatását ismeri a rovarok elpusztítására, az — ha attól nem tél, hogy csakugyan a philloxera elpusztul — akkor jóváhagyja és beismeri, hogy a mész a fának nem ártalmas, sőt tisztitó-szer, de attól minden veszedelmes és nem veszedelmes rovar elvész, azaz el kell neki vesznie, és a mész nem is oly drága, hogy azt a legszegényebb ember is meg nem tudná szerezni, hát még a magas kormány ? Ha valamelyik philloxera-biztos nem hiszi én a magam költségén adok neki fél liter friss oltott rueszet, egy kis kékkővel vegyítve, jótállók róla, hogy még a bécsi klinikán sem tudják soha, de soha. meggyógyítani, hanem elvesz a philloxerákkal együtt. Még talán azt is megtennék azok az urak, a kik a közjó érdekében ajánlatom úgy elfogadták, hogyha látnák működésem sikerét és eljárásom egyszerűségét, kikergetnének a határból, mert igen könnyen megtehetnék, — az erő és hatalom az ő kezükben van. Mindazonáltal azonban én — azok közül az urak közül felhívom a legokosabbikat, — hogy jöjjön ki velem a papvásári szellőbe és ott csontlisztezzen, foszforozzon, a mit csak akar, nekem pedig adasson hat jó erős kapást, meszet, trágyalevet vagy kékkövet és akkor mutassuk meg egymásnak, hogy kinek a kísérlete vezet sikerhez. De azt ne gondolják, hogy elmenjek a magam költségén Papvásárra és ott ismét a magam költségén meszelgessem, kapálgassam a papvásári hegybíró uram szőllejét, a Tekintetes ur pedig vagyonszámra hordássá csontlisztet, a foszfort — és tudja Isten mit nem a magas kormány rovására. Tisztelettel Szabady István, gazdatiszt. A VIDÉKRŐL. Várpalota, 1888. f’ebr. 15. (A „Veszprémi Független Hírlap“ szerkesztőjéhez.) Örömmel ragadom meg a tollat, tek. szerkesztő urnák azon örvendetes hir tudomásul hozására, miszerint K o h n Adolf a várpalotai izr. hitközség érd. eluokének azon ajánlata, — miszerint a hitközség jegyzőkönyve és levelezései magyar nyelven foly- tattassanak, az egész elöljáróság által egyhangúlag elfogadtatott és igy az eddig, elég sajnos, ránk maradt németi protocol lóknak egyszer és mindenkorra vége szakad. Ezt b. tudomására hozva maradtam. B. J. Pápa, febr. 16-án. — A „V. F. H.“ szerkesztőjéhez. — Az „Ismeretterjesztő-egylet“ f. hó 11-én tartotta ülését, melyen Gyurácz Ferencz r. tag olvasta fel nagy gonddal kidolgozott „Pénz és jellem“ czimii értekezését. A felolvasást a jelen volt közönség zajos éljenzéssel fogadta. Tschepen Alajosné szül. Hercz Mária asszony f. hó 13-án élte 47 évében meghalt. Folyó hó 11-én egy puszta-gyimóthi asszony beállít Tausz itteni divatárus boltjába, s azt kérdi tőle, hogy nem váltana-e be 6 db aranyat, melyet ő férjétől kapott nászajándékul. A kereskedő azt felelte, hogy ő be nem váltja hanem vásároljon valamit, s ami még az aranyban járna, ő azt felül fizeti. Vett is az asszony néhány frt áru kelmét, s átadta érte a 6 db aranyat, melyre a kereskedő neki még 20 frtot visszaadott, mire az asszony a boltból távozott. Csak akkor nézte meg jól a kereskedő az aranyakat, melyek mind hamisak voltak, de már ekkor a csalónő eltűnt városunkból. Folyó hó 12-én délután a városunk végén folyó „Bakony ere“ egy 5 hónapos kis gyermek hulláját hömpölygette. Egy a tókertekben kinn levő asszony ezt véletlenül meglátván, a gyermeket a hídnál kifogta, s bevitte a városházára. A gyermek szüleinek nevét még eddig nem tudni. A héten alakult városunkban egy olyan egylet, mely ritkítja párját, hivatalos ezime: „Agglegények és szalmaözvegyek egylete.“ Tag lehet minden 50 évet meghaladott agglegény, s szalma özvegy. A tagok az egyletbe léptök alkalmával erős fogadást tesznek, hogy soha meg nem nősülnek, illetve nejeikkel egy fedél alatt nem laknak. Az egylet f. hó 18-án tartja alakuló gyűlését, városunk minden kávéházában s vendéglőjében egy iv van kitéve, a ki tag akar lenni, Írja alá nevét, hogy a f. hó 18-ibi gyűlésen az egylet végleg megalakulhasson. Az alapszabályokat L. I. ur elnöklete alatt P. M. és St. P. bizottsági tagok szerkesztik. C á i u s. Teás, február 7. (A „Veszpr. Függ. Hírlap“ szerkesztőjéhez.) Nem mulaszthatom el, hogy a nyilvánosság elé hozzam azon lélekemelő szép jelenetet, melynek szemtanúja voltam Teésen Gyertyaszentelő b. a. ünnepén. — Ugyanis, a kath. iskola növendékei Borbély Lőrincz tanító ur vezetése alatt, midőn délelőtti isteni tiszteletre beharangoztak, az iskolából kivonultak és párosán, szép rendben menve, hármas hangon énekelve, a keresztet elől felemelve mentek a templomba sz. misére. Isteni szolgálat után szintén azon rendben a templomból vissza az iskolába egész utón szépen énekelve. Iskolába érve minden tanoncz neve felolvastatott s azután „Isten áldd meg a magyart“ két hangon elénekelték a gyermekek és csak ezután bocsájtá haza őket a tanító. Oh! bár mindenütt ily szép hazafias nevelési eljárást követnének a tanitó urak! Fogadja tekintetes ezerkesztő ur. stb. r. 1. Pápa február 15.- A „V. F. H.“ szerkesztőjéhez. — Immár nyolez napja, hogy a mulató közönség legnagyobb boszuságára bevonult hozzánk a hét heti böjt. De hiszen van is látszata a jámborságra szánt időnek, mert oly szélcsend állt be, különben pezsgés társas életünkben, hogy mai napig még a szokásos böjti szelek leggyengébbike sem zavarta meg szent nyugalmunkat. Derű után ború. A „korcsolya-egylet“ minden fagyos reménye dugába dűlt. Verőfényes nap jár a jégpálya felett; ezen természeti jelenség pedig annál veszedelmesebb a sportkedvelőkre nézve, mivel éjjel sem fagy. — 0 tempóra! A „Nefelejts“ czimü szépirodalmi havi folyóirat is megjelent, érdekes tartalommal. E vállalat igazán a tanuló-ifjuság dicséretére válik. A The Singer Manufacturing et Co. new- yorki ezég győri vezér ügynökségének is meggyűlt a baja egyik pápai kundschaftjával. — Ugyanis 65 forintos varrógépet rendelt magának egy becsületes asszony részletfizetés mellett. A főügynökség persze ideszállitotta a masinát, de a mi özvegyasszonyunk jobbnak vélte ki sem fáradni érte a vasútra, hanem mindjárt melegében túladott a gépről szóló vasúti értesitvényen, mely a helyben domicziláló varrógépkereskedőtől o. é. 28 frton meg is vétetett. Azonban a győri ügynökség neszét vette a legújabb kiadású szédelgésnek, Pápára is küldte pénztárnokát, — ki csakhamar a rendőrkapitány elé idéztette a „jó kundschaftot“, ki csak a dutyi hallatára vallotta be töredelmesen, hogy hova került a masina. Erre aztán nemcsak a portéka, hanem a kereskedő és igazság- szerető rendőrkapitánjmnk elé áltittatván, ez az ur minden teketória nélkül kinyilatkoztatta, hogy mi módon tett szert egy 65 frtot érő 28 frtos gépre. Ezen kriminális színezetű ügy t- miután a masina igazi gazdájának visszaadatott — a járásbírósághoz tétetett át. Derék rendőrkapitányunk, ki már évek óta betegeskedik, jelenleg a betegágyhoz van kötve. — Adja Isten, hogy minélelőbb teljesen felgyógyuljon ! Ravasz rafinériával szedte rá Tausz Fülöp pápai rőföskereskedőt egy falusi asszony. Ugyanis tegnapelőtt délelőtt benyit, nevezett ur üzletébe a falusi kundsehaft és vásárol vagy 15 frt. áru portékát. Fizetésre kerülvén a dolog, T. ur legnagyobb meglepetésére 3 drb. körmöczi aranyat tesz le az asszony, és miután az arany ára mintegy 6 frtot TARCZA. AZ ETIQUETTE A POLITIKAI VILÁGBAN. Előadás. Tartotta 1883. jan. 12-én Sz.-Fehérvárott, a Vörösmarty körben Dr. Fenyvessy Ferencz orsz. képv. (Vége.) Előadó beszédje további folyamában áttér a nagykövetek fogadásánál mai nap is érvényes etiquettere, melynek legkise’Á, detaillja is politikai súllyal bir. A nagykövetek ünnepélyes fogadását részletesen leírja.------Eredetileg a franczia udvarnál minden udv arképes fedett fővel jelenhetett meg a király előtt, kivévén ha a király beszélni kívánt az illetővel. így történt aztán, hogy sokan csupa hiúságból levették fövegüket, hogy elhitessék, mintha a király velük is, beszélni akart volna. Lassankint mindenki fedetlen fővel tartozott a király előtt megjelenni, e szokást Gayasse gróftól, XII. Lajos király alatt, a „legudvariasabb férfi“-tői, s „a legnagyobb etiquette ismerő* - töl sajátították el. Érdekes megemlíteni, mit szónok felhozott, hogy 1642-ben Kopenhágában midőn az orosz nagykövet a fogadási beszédben czárjának cziméhez ért, s a király nem vette le fövegét, a követ félbeszakító beszédjét, s ünnepélyesen követelte, hogy a király emelje meg kalapját, mikor a czárról van szó, mert ezt tette a czár is, mikor a dán követ a dán király személyét érinté. A nagykövet beszédjének az ünnepélyes fogadásnál rövidnek kell lenni. E szokás, illetve etiquette azóta kívántatik, mióta a mekleuburgi követ Krisztina svéd királynénak egy ily ünnepélyes fogadáson teljes két órán át tartott egy latin üdvözlő beszédet. ' A nagykövetet megillető jogokról, czimekről, előnyökről, azok nejeit illető etiquetteről bővebben emlékszik meg értekező. A törököknél dívó etiquettet, mellyel a nagykövetek fogadásánál élnek, szintén megemliti előadó, felhozván többek közt, hogy V a r- savitz meséli Oratione de Legatione et Legat is czimü munkájában, hogy egy bizonyos U n g n a d s Dávid nagykövet I. Ferdinand alatt, midőn őt a sultán székkel meg nem kínálta a fogadtatásnál, levetette köpenyegét, s arra ült le. így akarta azon jogot, hogy a követ leülhet az idegen fejedelem előtt, érvényesíteni. A kérdésre, ki lehet nagykövet, a válasz, a mily egyszerű, épen oly különös. Mindenki, nem és kor külömbség nélkül! Voltak diplomaták, nagykövetek színészek is, volt a festő Rubens is 1608-ban Mantua herczegétől a spanyol udvarhoz küldve, ki is ott fényes fogadtatásban részesült. Ugyancsak Rubens volt 1620-ban Parisban mint diplomata Anglia és Spanyolország közt, IV. Fülöp és I. Károly közt békét kötni. Volt követ Dante Aleghieri, volt Petrarca, sőt Boccaccio is! XI. Lajos meg épen saját borbélyát Olivier Daimet küldötte követül Németalföldre. Lehetnek még — nők is követek, diplomaták. Nem hiába magát e szót: „diplomacziai testület“ egy nő találta ki, s használta legelőször Becsben, mint ezt Fürst porosz nagykövet II. Frigyeshez irt levelében felemlíti. Kik is értenének jobban az etiquettehez a politikai világban, mint épen a nők?! Ott vannak a legelső nőkövetek a Sabinoknál, kik saját nejeiket küldik követségben a rómaiakhoz, kik a békét meg is kötik. Rómában Coriolánhoz és a volskokhoz nem-e szintén nőket alkalmaznak követekül, Veturiát és Volum ni át?! Ott van Vi- t e 11 i u s, ki Vesta szüzeket küld Antoniushoz stb. Újabb időkben a persa sali, IV. Henrik francia király tanácsára egy szép dán hölgyet nevezett ki nagykövetül ; XIV. Lajos egy de Kerroual nevű kisasszonyt (!) küld követül az angol udvarhoz. Maibly azt irja róla könyvében, hogy e szép nagykövet „nagy fekete szemekkel, szép finom külsővel“ birt. Hogy ne állott volna hát feladata magaslatán ?! Jean Babtiste de Budes gróf özvegye valóságos atnbassadrice gyanánt jelenik meg Mantuá- ban 1645-ben, hogy XIV. Lajos király fogadott leánya, Mária Gonzaga és IV. Ulászló király közti házasságot közvetítse. V o 11 a i r e meséli, hogy Erős Ágost lengyel király a szép Königs mark grófhét küldte követül XII. Károly svéd királyhoz, ki azonban nőgyülölő lévén, nem akarta a grófnét, hivatalosan fogadni, stb. stb. Mindenesetre a legfurcsább a következő eset. — XV. Lajos franczia király az orosz udvarhoz követül, Conti kerczeg közbenjárására egy Chevalier Charles Louis Auguste d’E o n d e B a u m o n t nevű követet küldölt, kiről — nem tudták, hogy férfi-e vagy nő ?! A „chevalier“ 1828. octóber 5-én született Burgundban, és meghalt 1810-ben, május 10-én Londonban, mint nagykövet. E lovag XV. Lajos franczia király parancsára mindig női ruhát viselt. E parancs okát ma sem tudja senki sem. — — Előadó a különböző államok politikai etiquettjének jelemzése után áttér a magyar etiquettere a qolitikai világban. Külömbséget tesz a legrégibb germán és magyar felfogás közt. Előbbi soha sem volt a nemzeti közérzület hive. Harczvágya, melyet a Valkyrok mythosza csak fokozott nem a közös hazáért, de az egyéni, a magán uralomért adta a kézbe a fegyvert. A germán mythologia főistene is Wodan, a magán harcznak volt istene. Egyéni alávetettséget, egyéni nyumbust, s ennek megfelelő etiquettet létesít a germán még a politikai világban is. , A germán népnek mindenben ellentéte a magyar. Akár nézzük a históriai törzsélet, s törzs szerkezet korát, akár nézzük a hübér uralom idejét, vagy a társadalmi szabadságot megteremtő újabb kort: mindenütt kiviláglik az állítás igazsága. Ezt példákkal, adatokkal illusztrálja szónok. A magyar nem volt soha a személy iránti etiquettenek hive a politikában, hanem azon actu- sok, cselekvények, sőt egyszerű, közönséges dolgok, élettelen tárgyak iránt, miket valami államhatalmi symbolumnak, az alkotmány egy—egy darabjának tart: ezek iránt a legnagyobb czeremoniát fejti ki. Ott van például a magyar cziiner és a magyar zászló. A zászló, melynek csak puszta látása nem egyszer határtalan lelkesedést, félisteni erőt kölcsönöz a magyar csapatoknak. Dugonicsok, kik inkább meghalnak, mintsem a zászlót kiadják kezükből, nem ritkák a magyar históriában! A honvédség szolgálati szabályzata is azt mondja a zászlóról: „A zászló a honvéd szentsége, dicső záloga azon bizalomnak, melyet a király és az ország harezosai- nak vitézségébe helyez; gyülekezési és egyesülési jel a legfontosabb pillanatban és azon jelvény, mely alatt győzni, vagy halni kell!“ Majd áttér szónok azon politikai etiquettere, mely nálunk a magyar szent koronával szemben dívik, s igy végzi előadását. De mit szóljak a magyar szent koronáról, a magyar nép ez oltári szentségéről, a nemzet vallásos áhítatának, kegyeletének e csodás tárgyáról ? ! Mit szóljak arról a bűvös varázserőről, melyet e szent koronában a magyar nép rejleni vél ?! Mikor magát az országot, édes anyaföldjét, a „magyar szent korona országai“-nak nevezi; mikor még királyul sem ismeri azt, kinek felkent homlokát nem a korona, a „szent István koronája“ érinté ?! Róbert Károlyt háromszor koronázzák meg idegen koronával, melyet megáld Gentilis bibornok, s mely szebb, s drágább vala az ősi koronánál, s a magyar nem tekinti őt királyának! Mikor féltett kincsként eldugják, hogy „idegen“ kezekre ne jusson, majd mikor Orsóvá mellett feltalálva, kápolnát épit a találás helyén a hálás kegyelet, s szemet kápráztató fényes j ünnepéllyel, mint bálványt hozzák fel Budára! Hol van szebb, s nagyobb etiquette, mint e korona előtt?! Ki ne emlékeznék, mikor három évvel ezelőtt, a szent korona hivatalosan meglőn vizsgálva, mily pompával, mily a legkisebb részletekig megállapított etiquettel történt ez ? Hogyan lett ki- küldve egy országos bizottság, hogyan követték ezt a trónterembe a korona őrök kivont karddal, hogyan, mily isteni tisztelethez hasonló czeremoniával vették ki a vasládából koronát, s tették azt le négy testőr éber őrizete mellett az arany paszománttal szegély- zett, aranyos párnával ellátott veres bársonnyal befedett asztalra ?! Vagy mikor a korona őrt választják ? Mily ünnepélyesen jő össze az egész országgyűlés, az ország főrendéi és a nép képviselői együttes gyűlésre, hogy választván a király jelöltjei közül attól a király és az országgyűlés előtt ünnepélyes esküt vegyenek ?! Vagy hát a koronázásnak is nem-e az a legszebb, legmagasztosabb pillanata, mikor a király hüvelyébe dugva kardját az oltár legfelsőbb lépcsőjére térdel, s mikor a nádor, s a prímás a király felkent fejére teszi a koronát és megszólal: „Accipe coronam regni Hungáriáé.“ S a prímás szavát a nádoré követi, és felharsan a „Te Deum*, és nieg- dördülnek az üdvlövések, és bömbölnek hozzá a gellérthegyi ágyuk, és zug—bug a harang és felkiált a nép élénk harsány hangon, egy szív, lélekkel, hogy szív, s velő megrázkodik bele: „Éljen a király !“ Ki mondja meg, honnét e varázs ereje ennek a koronának?! Ennek a koronának, melyről mára tudósok kisütötték vala, hogy az egészben nem is szent Istváné; ennek a koronának, melynél Európa megannyi koronája talán szebb is, talán drágább is; ennek a koronának, melynek inog már a keresztje, s csonkák már a reá vésett szentek alakjai is ... ? ! Nem is tudnám szebb, magasztosabb tárgyával a politikai etiquettenek befejezni előadásomat. A magyar szent korona etiquetteje szívből jő és szívhez szél. Nem mosolyt az ajkra, de hitet, reményt, szere- tetet csal ez a lélekbe. S mikor befejezve előadásomat, megköszönném t. Hölgyeim és t. Uraim kegyes türelmét, azon szívből jött óhajjal zárom beszédemet, hogy e város, ez ősi város, mely falai közt annyi királyát e honnak látta e szent koronával megkoronázni; e város, melynek káptalanja annyi időkön át volt őre a magyar koronának; e város, mely ma is legrégibb, s bizonyára egyik legbecsesebb ékkövét teszi e koronának: lássa e város boldogultan, boldogítva e koronát, a magyar szent koronát, e drága talizmánunkat, nagyobbodva fényben, dicsőségben, szeretve-tisztelve jnépek milliói által Kárpátoktól Adriáig!
