Veszprémi Független Hirlap, 1883 (3. évfolyam, 1-54. szám)
1883-08-18 / 33. szám
Veszprém, 1883. III. évfolyam. — 33-dik szám. MEGYEI- S HELYI ÉRD EKŰ, VEGYES TARTALMÚ HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre...............................................6 Irt — kr. Fél évre...............................................3 frt — kr. Negyedévre ..........................................1 frt 50 kr. Egy es példányok ára 15 kr., s kaphatók a kiadó-hivatalban. MEGJELEN MINDEN SZOMBATON. Előfizetési pénzek a kiadó-hivatalba, Veszprém, horgos-utcza 10b. szám küldendők. ZHZird-etésels és IST^iltterek a kiadó-hivatalban fogadtatnak el. Egy hasábos petitsor (tere) 6 kr.; nyilttér petitsora 20 kr., s a bélyeg A szerkesztővel értekezhetni naponta 12- 2 óra között. Az első szent király emléke. Veszprém, aug. Iff. Az első magyar király szent emléke ünnepére készül ismét nemzetünk. Minden dicső történelmi hagyományai közt, ez áldott emlékű első szent királya iránti kegyeletét őrzi legbensőbb áhítatával, mert hiszen ettől nyerte szabadsága alkotmányát. Neki köszöni legfőbb kincsét, a keresztény vallásnak Árpád földén első talpkövét. v A városok, a falvak tornyaiból ünnepre kondulnak a harangok, s a kegyeletes zsolozsmák harmóniája végigzeng a Kárpátoktól Adriáig. A templomok szószékeiről, az országnagyok dísztermeiből a nemzet hazafias hírlapjaiból visszacseng e napon a szent királya emlékét áldó kegyelet hangja s felújítja a nép szivében egy ezredév küzdelmes, dicső történelmét; örömével, gyászával . . . Egy ezredév! Nagy idő, hosszú idő! Hányszor változott meg azóta e honnak arcza! Hányszor borult be fölötte az ég s derült ki megint újra! Hányszor hordozzák körül az országban a királyok kürtös hírnökei a csatába intő véres kardot, s Jézus! kiáltással hányszor veté magát nemzetünk virága az ellen ádázgyilkos soraira! Majd fölharsant a győzelmi tárogató s a hármas bérezek irányán újra zöldellett a béke pálmája, mig újra meg nem szóllaltak aztán a velőtrázó harczi harsonák . . . S a nemzet leküzdötte az ezredév véres küzdelmeit, kiállotta a kereszténység vér- keresztsége százados tüzpróbáját. . . lm él! nem megfogyva, de számban-erőben növekedve; daczolva kilenczféle külellenség gyil- kával, tűrhetetlenül. A világ kevés népe dicsekedhetik ma ily hosszú s dicső múlttal, s számos nagy nemzetet söpört le a történelem színpadáról azaz ezredév, melynek elején e nemzetek tiz-huszszorta erősebbek voltak a magyarnál. Az erkölcs, az Istenember vallásának örökigaz erkölcstana aczélozta meg a magyar nemzet szivét s amint jóra, nemesre, nagyra hevité, — megedzette egyszersmind a végzet viharaival szemben. Minden országnak támasza, talpköve, A tiszta erkölcs, mely ha megdől — . . . Róma ledől s rabigába gördül! . . Ma is válság küszöbéu áll a nemzet. Az északi kolosszus fölemelni készül agyaglábát, hogy Árpád földére taposson: keletről a dákoromán rósz szomszédság lesi a kies Erdélyt prédául, délről a keblünk vérén hizlalt horvát kigyó sziszeg reánk— Az ország maga belforrougásbau. Az egymásra uszított faj és vallásgyülölet csapkodó lángokkal izzít, gyújt a. társadalom minden rétegében; az elégedetlen munkátalan tömegek közt a hazátalan szoczialismus terjed lávakiut s a fenekéig fölzavart társadalom aljáról im az ország fővárosában s már a vidéken is felszínre vetődött e söpredék, az anarchia éhorditásával. • . . Az ország ínséges, péiizdígyiíég elzüllött. Őrlő szóként rág rajta egy eltévesztett rendszer férge. S az erőtelen, segélyre képtelen, mert. támasztalan^.kormánYr-Aiehetet- lenül áll it örvényt szélén s a kétségbeesés fatal ismusával nézi Trajánusként néjpe pusz- tulását. . . , Ünnepre szólnak a harangok. Járjunk be fedetlen fővel az első szent király emlékáldotta szentegyházba s esdjük le szegény hazánkra az ő védő szellemét— Hogy erősítsen a bajban s segítsen meg most a válság e kin napjaiban. S ápolva sziveinkben az utógondolat- nélküli igaz honszerelem szent tüzét, bízva reméljünk, hogy . . . jönni fog Egy jobb kor, mely után: Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán! K o m p o 11 h y T i v a d a r. A helyi szárnyvasiit t. részvényeseihez! Miután a veszprémi szárnyvasut részvényeseinek folyó hó 11-éré egybehívott, közgyűlése nem volt határozatképes, a képviselt részvények számának csekély volta miatt; — van szerencsém a tisztelt részvényeseket folyó hó 29-éu, délután 3 órára — a városház tanácstermében tartandó közgyűlésen való megjelenésre pótlólag oly figyelmeztetéssel meghívni, hogy a jelenlevők — tekintet nélkül a megjelenők számára, vagy az általuk képviselt részvények mennyiségére, — a vállalat folytatása, — esetleg a feloszlás iránt végérvényesen határozni fognak. Kelt Veszprémben, 1883. évi Aug. 11-én. Páál Dénes. Tűzoltó-ügyünk. (—r.) Most, midőn a „dunántúli tűzoltók szövetkezete“ a szomszádos Keszthely városában gyülésezik, hogy a nemes ügynek előmozdítására üdvös intézkedéseket hozhasszon létre; akkor igen alkalomszerűnek találjuk a mi tüzoltó-egyletünkről is megemlékezni. Tüzoltó-egyletünk pang. A részvétlenség átkos szelleme halotti éneket dudol a még nehány éves ifjúnak. A tűzoltó zenekar édes álmait aluszsza a részvétlenség párnáin. Szóval egyletünk tetszhalott, mely ól és melynek szive dobog, de ki életjelt nem adhat magáról, mert mellette áll sirásó kapájával: a közöny! A tűzoltó-egylet iránt városunk polgárainak legnagyobb részében ellenszenv uralkodik. És ez az ellenszenv némileg meg is magyarázható. Mikor a tűzoltó-egylet itt létesült, akkor e város minden polgára igyekezett áldozat filléreivel annak megteremtéséhez járulni. Az egylet megszületett és dédelgetett, kedves gyermeke lön mindnyájunknak, kit felöltöztettünk aranyzsinóros ruhába, vettünk neki csákót szép aranytarajjal stb. efféle czifraságot. Hanem azután jöttek a megpróbáltatás napjai. A veres kakas felült a házak tetőire, a lángoló elem semmivé pusztitá a gyűlt vagyont. Veszprém város polgársága hajdan abban a hírben állt, hogy ő a legelső tűzoltó az országban a debreczeni diákok után. És mit tőn most ennek a városnak polgársága? Igenis elment, de nem azért, hogy oltson, hanem azért, hogy gyönyörködjék a tűz lángjai közt dolgozó tűzoltók keserves munkáján. A tűzoltó-egyletnek elször nem volt kellő eszköze, azután begyakorolva sem voltak kellőkép s igy kívánat szerint nem is működhettek. — Nem volt s mai napig sincs az egyletnek egyetlen lova sem s igy a vésznél idejekorán meg sem jelenhettek. — A polgárság meg nem ment a tűzhöz, azt tartotta, hogy eleget adtunk a tűzoltóknak, oltsanak azok! S mind ennek, kik adták meg az árát ? Azok, kiket az átkos elem meglátogatott, kiknek vedelem nélkül égett el utolsó vánkosa is. így lett a hajdan szeretett gyermek, a tüzoltó- egylct lassanként népszerűtlenné; azért, mert a hatóság róla tudomást nem vett s nem támogatta sem erkölcsi, sem anyagi erővel. Pedig a hatóságnak lett volna kötelessége már rég megtenni azt, amire az áldozat fillérei elégségesek nem voltak; s akkor volna ma egy jól szervezett, egyöntetű tüzoltó-egyletünk! Veszprém város polgárai maguk is belátták ezt, s a folyó évi május 2-dikán tartott képviseleti közgyűlésen a tűzoltó-egyletet illető több fontos határozatot hoztak, melynek foganatba vételéről, teljesítéséről azonban eddig semmi tudomással nem bírunk. Pedig a város tanácsának szent kötelessége a közgyűlés határozatait érvényesíteni. Tegye is azt, kivált a jelen alkalommal, hálás lesz érte polgárságunk. A tűzoltó-egylet pedig saját kebelében törekedjék, hogy legyőzhesse azt a közönyt, melynek fanyar gyümölcseit már annyiszor izlelők! Tehát előre! „Audoces fortuna pivat!“ Önkónytes tüzoltó-egyletünk érdekében a városi közgyűlés f. évi május 2-ikán különben a következő határozatokat hozta: Veszprém rend. tan. város részéről 1882. évi május 2-dikán tartott rendes képviseleti közgyűlés jegyzőkönyvének — kivonata. 16—1882. kj. Tárgyalás alá vétetvén az önkéntes tűzoltó-egylet ügyében kiküldött bizottmánynak jelentése, melyben hangsúlyozza azon módozatokat, melyek szükségesek arra, hogy a tűzoltó-egylet városunk lakói közt életerős gyökeret verhessen és magasztos feladatának megfelelhessen, a jelentésben foglalt előterjesztések figyelemben tartásával ezen ügyben a közgyűlés következőleg határozott: Tekintetbe véve azon körülményt, hogy a tűzoltó intézmény csak úgy felelhet meg nemes feladatának, ha az egylet elégséges számú tagokkal és vész esetében annak elfojtása és tovább terjedésének meggátlására kellő erővel rendelkezik, — tekintetbe véve, hogy az egylet el van látva ugyan jó, elégséges és mindig tisztán tartott szerekkel, melyek azonban úgy működhetnek sikeresen, ha a tűz kiütésekor haladéktalanul a veszély helyére szállíttatnak; — tekintettel arra, hogy viz hiányában a tűzoltóság nem működhetik, tekintettel arra, hogy a küldöttségi jelentés szerint az egylet jelenleg anyagi, pénzbeli segélyzésben nem részesül, mert pártoló tagok gyűjtése s egyéb jövedelmi források megnyitása iránt intézkedések nem történtek ; — tekintettel arra, hogy a tűzoltó-egylet több működő tagja anyagi szűk köTARCZA. Búghat az ereszén páros galamb szépen : Nem törődik véle, más van az eszében. Széles a föld . . . Széles a föld, innen és túl nincs határa, Elbolyongok... fáj nagyon a szivem tája. Járok-kelek, mint csillag a magas égen, Bokor tövén, árok partján, boglya-szélen. De mi haszna ? velem jő a bú, a bánat; Ila dalom zeng, múlik a bű s újra támad; Bejárok én hosszú földet, s messze téren Hejh! csak néha, nagynéha van pihenésem. Egyedül a nagy világon, szerte-széllyel Bolyongnom kell; űz a bánat nappal, éjjel. Szünet nélkül — „temetőbe sírba vágyom“ — Ez a bús dal zúgja végig zord magányom. Akár észak — akár délre menjek én el: Utánam jő napsugárral, a szellővel Tört reményem; e reszketeg halvány árnyom Ébren-alva elkísér a pusztaságon. Kovách Aladár. Kemenes patakja.*) Helyt ad az ibolya fehér gyöngyvirágnak, Fecskék csicseregnek, arany pillék szállnak, Zsong a parti füzes, vig szél hajtogatja . . Vígan foly lefelé Kemenes patakja. Kemenesi molnár császár katonája, A falu-házához biró beczitálja; Bíró beczitálta, még ma el kell menni, A nagy szerelemnek véginek kell lenni! Az a sok szép legény, szemrevaló gazda Mind csak ide tódul, mtnd csak ide hozza, Pár hónapja van csak — mintha ma lett lettek igaz esküt az öreg templomban. Hisz egymás csókját is alig ösmert.ék még, S Utol itt kell hagyni hites feleségét! volna Hozza a búzáját, hozza a szivét is „Erkölcsös“ az asszony, hátha talán ... mégis !. Ott a kovács szene — puhul a vas tőle! . . . — Barna menyecskének egy se kell belőle. Követi a másik, követi a többi S mindenik vádra kél: tudsz is te szeretni! Megfogja a kezét, meg csak elereszti . . . Búcsúzna, búcsúzna . . . tízszer is elkezdi Ejh, hiába úgyis! az isten megáldjon. Hites feleségem, aranyos virágom! Páros tubiczának szerelmi bugása Az volt ami édes napjainknak mása. Olyü a galambnak: válás a sziveknek Hej asszony, félek hogy nagyon is szeretlek! Elérti az asszony, két szeme kigyullad, Azután elfutja a szomorú borúlat. Ó lenne hütelen ? ! Esküvel fogadja: Előbb f olyik fölfelé Kemenes patakja! Vig a patak, vig, de szomorú molnárja Zöröghet a malma: nem gondol reája. Helyt ad a gyöngyvirág piros vadrózsának. Fecskék csicseregnek, arany pillék szállnak, All a parti füzes, szellő sem bolygatja . Búsan foly lefelé Kemenes patakja. *) Baráti emlékül Mikszáth Kálmán urnák. Járnák a malomba, csak a vize győzze! Annyi itt az őrlés, kitart egész őszre! Helyt ad a vadrózsa virághervad ásnak . . . Hü az asszony szive, nem ad helyet másnak. Hány sóhajtoz érte, hány mégis siratja! . . Ni bizony még kiapad Kemenes patakja. ■ . . Rekkenö nyári nap. Zivatar közelget: Kocsik gyülekeznek fenn a patak mellett. Mind a vizet várja, mind azt rimánkodja. — Hátha ma még megindul Kemenes patakja . . . f Ott legeslegvégül a kocsik sorában Szolgalegény húsúi, húsúi egymagában. Mikor jön ő sorra ? s mi lesz az ö sorja? Remeg a szive is, mikor elgondolja. Hej egykor, hej egykor! —- de már annak vége ! Nézhetett szabadon szép asszony szemébe, Szólhatott is hozzá, meg is csókolhatta . . . Verje meg az isten — — a kiért elhagyta! Szép fejét lehajtja, szomorún lehajtja. — Ott a malom ablak, piros kendő rajta, Libeg, mintha véle szellöcske kötődnék: Lesi a molnárné régi szeretőjét. Egyre lesi, nézi, s csak azt veszi észre Felszivárog egy köny fekete szemébe, „Tudok, mert szeretem; mást nem is szerettem/“ S leborul az asszony kétségbeesetten. Egyszerre megdördül, a felleg azt mondja: Megdindúl, de mindjárt Kemenes patakja! Nosza, fel legények! hamar a munkára! S zúg a hab, fogy a szem, jár a garat, járja.. No még egy kocsival, — az utolsó sónak! . . . Barna legény maradsz a legutolsónak. Bemegy a malomba, feltölti a zsákot, Szótalanul jár-kel, dolga után lát ott. Barna kis molnárné tüzes szemet hány rá . . . Barna legény úgy tesz, mintha meg sem látná. Reszket a szép asszony, pirosabb lesz egyre j Szólni is akarna . . . sírni is szeretne . . . Zavaros ár zúdul . . . hab tolul a habra Alig fér medribe Kemenes patakja ! Jön az éj, hűvös éj. — „Jaj milyen hideg van! Hát maga nem fázik ?“ — A legény megdobban. „Jöjjön be a házba, jöjjön be egy szóra! Egy kis édes borra! jó puha czipóra /“ Omlik a viz egyre, álom az esése . . . Elhallgat lassan a malom ketyegése . . . Kereke megfordul s füzes azt susogja: Fölfelé folyik már Kemenes patakja! Csáktornyái Lajos. SZERKESZTŐSEG: Veszprém, liorgos-utcza 105. sz., hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. méssiratolc -vissza. M.exra. ad.ataa.als.
