Veszprémi Független Hirlap, 1882 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1882-06-10 / 23. szám

Veszprém, 1882. _____ II. évfolyam. — 23-ik szám. _______________________Szombat, junius 10.

ME

GYEI- S HELYI ERDEKÜ, YEGYES TARTALMÚ HETILAP.

ELŐFIZETÉSI ÁRAK:

Egész évre.................................................6 írt — kr.

Fél évre.................................................3 frt — kr.

Negyedévre............................................1 frt 50 kr.

Egyes példányok ára 15 kr., s kaphatók a kiadó-hivatalban.

MEGJELEN MINDEN SZOMBATON.

Előfizetési pénzek a kiadó-hivatalba, Veszprém, horgos-utcza 105. szám küldendők.

Hird.etésels:

a kiadó-hivatalban fogadtatnak el és jutányos árért közöltéinek.

A szerkesztővel értekezhetni naponta 12—2 óra között.

SZERKESZTŐSÉG:

Veszprém, horgos-utcza 105. az., hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők.

ICézlratolc -vissza, nem ad.atna.lc.

A székesegyházból.

Veszprém, junius 10.

A helyi főtisztelendő káptalan t. tagjai vagy egyátalán nem vesznek tudomást az aegisük alatt történő dolgokról, vagy ha igen, úgy valóban nem találunk jelzőt, a melylyel fatalisztikus belenyugvásukat a dolgok rósz menetébe, jellemezzük.

A város közönsége évek óta vesz tudomást a botrányos dolgokról, melyek a székesegyház khórusán folynak, s azok a csapszékbe sem illő brutalitások s alattomos in- triguák, mik ott rendszeresen folynak, bizony nem valami épületesen érintik a közérzületet.

A botrányok hőse, a javithatlan regens- chori úr perfid hazafiatlanságáról szükségtelen emlékeznünk; az ő Gotterhaltéba veszekedett odvas szivét már nem javítja meg senki, s a honszerelem lángját olyan sivár hideg lélekben, mint az övé, bizony még az égiek tüze sem gyújtaná föl. E tekintetben leszámolt vele a közönség. De nem tűrheti büntetlen, hogy székesegyházunk khórusán, honnan csak az áhitat zsolozsmáit várja, folyton veszekedésről, s a brutalitások minden neméről értesüljön.

Csak nemrégiben történt, hogy a re- genschori ur az összes személyzettel ad audiendum verbum állt a ftdő káptalan előtt olyan khórusi jelenetek miatt, melyek inkább a geleméri csárdába illendettek, s melyek zaja nemcsak a templomban áhitatos- kodók közé, de ki a térre is messze hangzott. Az intriguák nagy mestere kihazudozta magát akkor a bajból.

S most újra kezdi. Nemrégiben ideszerződtet az ő kedves szülőföldéről, Csehországból egy muzsikust. Ez megjő, körülnéz, s nem lévén itt cseh kedvére az állapot, ír egy otromba búcsúlevelet, melyből

TARCZA.

Oaribaldi.

A nép mely sírban volt egy ezredévig,

Fölkelt, lelket lehelt egy hős belé;

Meghalt a hős, a nép dúsan tenyészik,

Mert vérkeresztséggel fölszentelé.

Sötét felhő borult Itáliára,

Ez a síró nép gyászos tábora,

Zug a zápor, mint árvizek folyása, —

Ez egy nemzet hulló könyzápora !

Sírj oh magyar! s hódolj nagy szellemének, Megesküdött — az eskü szent, örök —

Meghalt, — az eskü, eszme, szellem élnek, Örökségül bírják az üngösök.

Koronákat rakott fölkent fejekre !

Meghalt egy iíngben . . . az már szent ereklye.

_____ Szűcs Dániel.

Jó

tékonykodás és jótékonyság.*)

Milkó Izidortól.

A Wesselényi-utcza egy piszkos háza előtt körülbelül egyszerre áll meg két kocsi. Mindkettőből egy-egy előkelő hölgy száll ki.

A kapuban találkoznak.

— Ön itt, asszonyom ?

— Igen, egy szegény családot látogatok,a melyet pártfogásomba ajánlottak.

— Magam is hasonló járatban vagyok. Egy ács lakik a házban a kinek felesége hagymázban szenved, gyermekei pedig éheznek, mert apjuk nem tud jövedelmező munkára szert tenni.

— Ah, hiszen ezek az én szegényeim!

— Bocsánat, az enyémek! Nem szándékozom róluk lemondani.

— Én meg nem engedem a magaméit. Kocsim előbb ért ide, mint az öné.

*) A jeles szerző „Mindenütt és Sehol“ czimü könyvéből, ajánlva a mi vöröskeresztes és nőegyleti hölgyeink figyelmébe.

magyarfalc* dühe, s helyi kollegái iránt való gyűlölete szokott csehes modorban rítt ki, s kereket old. Miután azonban a jó ur nem talált hamarosan jobb kenyérre, ír a regens- chori urnák, hogy ő bizony visszajönne. S mit tesz a regenschori? Más ember törvényes keresettel felelt volna neki — a tisztes regenschori ur pedig — csakhogy egy buta csehhel szaporodjék a kolóniája, pénzt küld neki útiköltségre, s a kedves csehbogár — most itt van.

Hogy a sértett chorusi tagok önérzetét igy sárbarugdossa, az semmiesetre sem enged valami békességes jövőre következtetni, s hovaliamarább ismétlődni fognak ott fönn a choruson a zengzetes botrányok, mikoron a Dávid hárfáit boldogabb végükön fogják a tagok.

Káptalanunk tisztelt tagjait, s a megye lelkes főpásztorát közönségünk osztatlan tisztelete, becsülése övezi. Gondos, jó lelki atyaiul tekinti derék főpapjait. S mert ez úgy van, méltán kérheti s várhatja tőlük, hogy székesegyházában, hová csak az. áhitat léphet oldott saruval — végre rendet csinál, s ha másként nem: kiveri onnan a chorusi alapítvány botrányhajhászó kufárjait.

Meg vagyunk győződve, hogy a botrán- koztatott közönség nyílt panasza végre meghallgatásra talál derék főpapjainknál — mielőtt a székesegyház újabb beszen- telése válnék szükségessé. . .

Veszprémmegye évnegyedes közgyűlése.

(Junius 5. s következő napjain.)

Elnöklő főispán b. F i á t h Ferencz ő excltja d. e. V4-10 órakor megnyitván a közgyűlést, üdvözli a szép számmal megjelent b. tagokat s megelégedését fejezi ki a megyei tisztviselők eddigi, jelentésileg kitüntetett, ügybuzgalma fölött.

Az alispáni jelentés hosszú volta miatt nem

olvastatik föl. Ki fog nyomatni s a b. tagoknak megküldetik. így lesz ez a jövőben is.

Nehány miniszteri rendelet felolvasása után szőnyegre került Szatmármegye felirata a bevándorló muszka zsidók ellen. A felirat felolvastatván, az állandó választmány pártolásra ajánlja. Szabó Imre biz. tag feliratot indítványoz, melyben a kormány a muszka zsidók „tömeges bevándorlás“-a elleni intézkedésre hivatnék föl. Fenyvessy Ferencz orsz. képviselő rendkívül érdekes hosszabb beszédben érvel Szabó ellen s kijelenti, hogy ily „langymeleg“ felirat neki nem kell. Ami jogot adna a muszka zsidóknak a bevándorlásra, olyan törvény nincs s ha a kormány megtiltaná nekik a „tömeges“ bevándorlást, befurakodnának egyenkint. Mint koldusok nem idevalók a mi pusztulásunkra s mert mételyező, gonosz faj, — hát jóllakva sem kellenek nekünk,mert nem lehet előttünk közönyös, kik bírják Magyarország földét, vagyonát.

Beszédét, melyet térsziike miatt sajnálatunkra nem reprodukálhatunk, a közönség sokszorosan megéljenezte. Szabó I. ellenokoskodásaira megjegyzi, hogy a b. tag ur nem eszmékkel, de éretlen uborkákkal do- bálódzik.

Győrffy Géza orsz. képviselő, Papp János k. tanácsos, C s e r n a V. kir. ügyész Fenyvessy indítványát pártolják; Feje s Dániel a Talmud taníttatása eltiltását is kérvényezendőnek véli a kormánytól.

Fenyvessy indítványa a kővetkező: „Az országgyűlés által felszólítandó a magyar kormány, hogy miután a muszka, zsidók bevándorlása hazánkra nem csak nemzetgazdászatilag káros, sőt veszélyes, hanem azt még erkölcseiben is megrontaná: e bevándorlást hatalma egész erejével tiltsa be.“

Elnöklő br. Fiáth főispán következőleg mondja ki a végzést: „Mielőtt a végzést kimondanám, szükségesnek tartom kijelenteni, hogy én az indítványt sem törvényesnek, sem alkotmányosnak, sem méltányosnak, sem czélszerünek nem tartom. Ezzel tartozom múltamnak s most kijelentem, hogy Fenyvessy orsz. képviselő ur indítványát Veszprémmegye közönsége egyhangúlag elfogadja.“

Véghelyi Dezső alispán tesz a közgyűlésnek jelentést azon, Zircz járáshoz tartozó községek állapotáról, melyek Győr vármegyéhez való átkebeleztetésükért folyamodtak a minisztériumhoz. — Jelenti, hogy elnök- I lete alatt a küldöttség f. évi april 22. és 23. napjain jelent meg a nevezett községekben. Itt az egyes lakosokat kihallgatták, ezek átcsatlakozásukat azzal indokolják, hogy sokkal közelebb vannak Győrhöz, mint a

megye székhelyéhez, hogy távol esik tőlük a kr. tö vényszék, telekkönyv, alispáni, árvaszéki stb. hivatalo Annál közelebb van azonban a győri illetékkiszabá hivatal és hadkiegészítő parancsnokság, a melynek hí tásköre alá úgyis tartoznak. Indokolják azzal is e t< nyűket, hogy a Bakony ere néha megszokott áradni akadályozza őket a közlekedésben. — Terményeiket a győri piaczra hordják, s igy itt gyakrabban fordu nak meg. A kiküldött bizottság mindezekkel nem lát indokoltnak az elcsatlakozás kérdését, mert az alispái hivatallal úgyis közvetve a közigazgatási közegek ált érintkeznek. A m. árvaszékhezi bejövetelük sem szül séges, mert újabban a hagyatéki tárgyalásokat a ki közjegyző és a járási szolgabirók végezik az illető kö: ségekben és igy tovább megczáfoltatnak a többi ind< kok is. A Bakonyér minden 10—15-ik évben árad me egyszer, azzal pedig indokolva nincs elesatlakozásu! hogy terményeiket Győrbe viszik, mert ugyanez alapo a bakonyi szén és fakereskedők Budapesthez való csí toltatásukat is kérelmezhetnék. Különben is B.-Tamás Sikátor és N.-Dém községek határozottan oda nyilai koztak, hogy nem kívánnak Veszprémmegyétől ktilö válni; Varsány és Bánk községekben megoszolnak vélemények, ők is maradni kívánnak, csak a közigas gatási hatóságot a járás székhelyére szeretnék áttétn A többi községekben a bizottság igyekezete hajótöréí szenvedett. Általában itt azt tapasztalta a bizottság hogy a községek lakossága betanítva lett a panonhaln apátság ügyvéde dr. Ziskay Antal által. — A pannon halmi főapátság, hogy összes uradalmaik egy hatósá alá tartozzék, még azt is megtette, hogy egyesközsége lelkészeit kortes ezzközökül használta föl, mindezekbe láthatni, hogy ezen községeknek megyénktőli elvállá sára nézve figyelemreméltó ok fönn nem forog. Péter és Románd községekben a leitatott nép: „Éljen Győ vármegye“ felkiáltással fogadta a bizottságot, Var sányban az ottani plébános és Csiba Károly Veszprém megyei biz. tag a néppeli érintkezést megakadályozn törekedtek. Alispán kéri, hogy a minisztériumhoz eg oly értelmű felirat intéztessék, melyben kinyilatkoztatv legyen, hogy Veszprémmegye törvényes integritásáho szívósan ragaszkodik és ezt kinyilatkoztatja, ragaszko dik a megye terjedelmének épségben tartásához, mert közigazgatást kifogástalanul teljesiti. —• Ily tartalmi felirat átadására egy tekintélyes tagokból álló küldött ség bízatott meg. Ez úttal elhatároztatott az is, hogy i b.-tamási—n.-dém—gyomoréi ut kijavittatik és rövi< idő múltán az országúihoz fog csatoltatni.

Végre megegyeztek. Átlátták, hogy nincs egyiküknek sem szabadalma a jótékonyságra.

Együtt léptek be a sötét pinczelakásba.

Nagyvilági hölgyek számára valóban furcsa találkozó hely! Szűk szoba, hol egy beteg asszony fekszik önkívületi állapotban hitvány ágyán, s a füledt, éleny- vesztett levegőbe négy kis, félig meztelen gyermek sírása vegyül.

Itt aztán van tere a jótékonyságnak! Az egész család éhezik s fázik, a családfő nem talál munkát s a gyermekek anyja halálos beteg!

Hölgyeink gondoskodtak mindenről. Megígérték, hogy küldeni fognak ruhát és orvost, hagytak ott készpénzt, élelmiszereket és vigaszt, — áldja meg őket az isten!

E szép jelenet igazán megható volt.

De nem annyira, mint a nyilatkozat, melyet egyike e hölgyeknek tett, mikor kilépett az yéhség és nyomor tanyájáról.

Azt mondta a fogai közt:

— Az ember már háboritlanul a szegényeit sem látogathatja!

*

Hiába, bármennyit mosolygunk is hölgyeink és nőegyleteink jótékonysági mániája fölött, — mégis van tagadhatatlanul e sportban valami tiszteletremélté, a mi kibékíthet bennünket némileg amaz eszközökkel, melyeket a jóltevés szent czéljával szoktak szentesíteni. Azt a két asszonyt, a kik ott a Wesselényi-utczában találkoztak egymással, én nagyon tisztelem. Tisztelem, mert „incognito* mentek könyeket törülni, mert res- telték, hogy „rajtakapták“ őket a jótékonyság gyakorlásában s mert nem rendeztek a szegény család javára — műkedvelő-előadást. A jótékonyság nagyon tiszteletreméltó, ha nem erőszakol, nem zsarnokoskodik s a természetes mederben marad.

Megszokott dolog nálunk a nőegyleteket rablóbandáknak s azok elnökeit haramia-vezéreknek nevezni. Az ily „elmés“ összehasonlítások semmivel sem újabbak, mint például az a nálunk még mindig divatos

hasonlat, hogy Patti az énekművészet napja, Nilsson pedig annak holdja. Rendes frázis, hogy a választmányi hölgyek: szabadalmazott utonállók, Damjanichné: Rózsa Sándor, Sztupa György: egy „szegény legény,“ stb. Ezek a hasonlatok azért olyan kapósak minálunk, mert valóban némely nőegylet nem eléggé tapintatos eszközeinek megválogatásában, nem tanúsít elég bölcs mérsékletet az úgynevezett önkénytes (de valójában: erőszakos) megadóztatásnál s nagyobb zajt üt, mint a mennyi a jótékonyság gyakorlásához szükséges. A jóltevés pedig szerény virág, mely szebben virágzik elrejtett kis helyen, mint gonddal s raffinenient-tal ápolt kertekben.

Ha valahol, úgy nálunk szükséges a jótékonyságot józan rendszer mellett gyakorolni, nálunk, hol nagy a társadalmi nyomor, sok az éhező és árva, nem mindenki füthet télen, pusztít az árvíz és a járvány, stb. Nálunk a jótékonyságra — fájdalom ! — nagyon is sok az alkalom, s azért én nem is Ítélem el a „jótékonysági görcsök“-et, a melyek végre is szükséges baj a nagyobb bajok enyhítésére. Az érző ember, látva a társadalom nyomorát, társainak kiszenvedéseit, megindul, szánalmat érez, úgy tetszik neki, mintha annak a sok bajnak egy kicsit ő is volna az oka, és . . . jótékonysági görcsöket kap. S e görcsöket csak azok a veríték „csöppek“ fogják eloszlathatni, a melyek csupa boldog munkás ember homlokáról fognak hullani, majd később, egy más generáczió idejében, a mikor a társadalom megszabadul bűneitől, szerencsétlenségeitől, nyomorától, a mikor nem fog pusztítani a könnyelműség, árvíz, járvány, nem lesznek éhezők és elhagyott árvák . . . soha!

Hogy mit értünk „helyes rendszer“ alatt, mikor a jótékonyság szép erényének gyakorlásáról van szó, kissé hosszú volna elmondani. Az azonban röviden meg lehet említeni, hogy az eddig alkalmazott rendszerek között egyik-másik czélszerütlen volt és gyakorlatiat- lannak bizonyult. A legdivatosabb rendszer pl. a „minden áron jótékonykodás“ rendszere. Ez a jótékonyság megélője. Az ilyen sportnak nem szabad hajtóvadászatnak lenni, a melyben a kiszemelt áldozatot halálrí fárasztja a kegyetlen vadász, hanem szelíden csábi ti játéknak, melyben a vesztes fél mosolyogva fizeti le í játékdijat. A báli- és sorsjegyeknek par force-elárusi tása is csak addig volt sikeres, a mig a férfiak met nem unták. Most már messziről kerülik a különbéi szeretetreméltó hajtóvadászokat, s látogatóba is alig mernek oly nőkhöz menni, a kik egyéb kedves tulajdonaik mellett választmányi hölgyek is és üres óráikba! — tehát mindig — jótékonysággal foglalkoznak. Keservesen panaszkodott nekem a múltkor egy szép asz- szony, hogy szalonját egy idő óta elhanyagolják, join fix-jeit nem látogatják s leghívebb emberei is elmaradoznak a háztól.

Ez azért van, asszonyom, mert ön azelőtt mosoly- lyal fogadta vendégeit, most pedig aláírási ivekkel, azelőtt kezet nyújtott nekik, most drága jegyeket nyom markukba; azért, mert ön azelőtt „hölgy“ volt, most pedig csak „választmányi hölgy,“ aki mindig jótékony akar lenni — a mások kontójára, szóval: mert ön most élvezhetlen, unalmas, zsarnok, kapzsi, a kinek minden kézszoritása, minden nyájas szava pénzbe kerül s a ki (bár oly ilju és szép) már annyira corrumpálva van, hogy még — műkedvelő is. S ez úgy lesz mindaddig, a mig csak meg nem javul; szép szalonja el lesz hagyatva, mig csak le lesz olvasható arczárói ez a szó: „választmányi1“ a mig csak bölcs mérséklettel és tapintattal nem fogja fölcserélni mostani szenvedélyét.

Úgy van, hölgyeim, önöket nagy veszély fenyegeti. Az egész férfinem el fog önöktől fordulni. Nem lesz az a szép estély, az a hivogató „jour fix, a melylyel el lehessen bennünket csalni rablóbarlangjukba.

Itt az idő, forduljanak vissza már most, a mig nem késő. Váljanak önök a jótékonyság zsarnokaiból aj jótékonyság angyalaivá! Akkor nem lesz szükség vadászatokat tartani ránk, akkor együtt fogunk vadászni . . . szegényekre, a kik ránk szorulnak.

(Vége kővetk.)

j