Veszprémi Független Hirlap, 1882 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1882-01-22 / 3. szám
Veszprém, 1882. II. évfolyam. — 3-ik szám. Vasárnap, január 22. VESZPRÉMI FÜGGETLEN HÍRLAP MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ-, VEGYES TARTALMÚ HETILAP. ELŐFIZETÉSI ARAK: MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG: Egész évre ................................................. 6 frt. — kr. Fé l évre...................................................... 3 frt. — ki. Negyed évre............................................. 1 frt. 50 kr. Egyes példányok ára 15 kr. s kaphatók a kiadóhivatalban. Előfizetési pénzek a kiadó-hivatalba, Veszprém, horgos-utcza 105. szám küldendők. HIRDETÉSEK a kiadó-hivatalban fogadtatnak el és jutányos árért közöltetnek. A szerkesztővel értekezhetni naponta 12—2 óra közt. Veszprém, Gizella-tér, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok vissza nem adatnak. Riad a harczi kürt.... Budapest, jan. 18. A Cattaro melletti hegyekben kiütött zendülés tüze immár lángbaboritotta Herczegovinát is s Bosznia lázongó népe is — a távirati tudósítások szerint — fegyverhez nyúl. Ijesztő jelei ezek a közel jövőnek. Ijesztők, mert végzetes csapásokat rejtenek méhükben. A lázongó alvidékkel szemben a birodalom bizonyára meg fogja tudni védeni magát s nem lehet párt, nem lehet más nézet, mint a megzavart egyensúlyt helyreállítani ott mielőbb, bármely eszközzel, bármily áldozatok árán. Az ország — ne kutassuk, miért — bele került a kényszerhelyzetbe, hogy „hóditó“ legyen, hát megadta s meg fogja ezután is adui az árát. A politikusok dolga, hogy az ár minél olcsóbb legyen. A veszély már megvan s ez már nemcsak a politikai világé, de a társadalomé is egyszersmind, s ezzel szemben meg van mindnyájunknak a magunk kötelessége. Mert lehető, hogy maholnap a forradalom zsarátnoka a szomszéd horvát földön is tüzet fog s akkor — fejünk fölött ég a ház. Amint a kormány a fegyveres erő hatalmával, az egyes polgárok is legyenek résen s készen arra, hogy egy, tán hosszas belháboruval állhatunk szembe. A társadalmi rend, a családi nyugalom biztosítása a jövő nehéz esélyeivel szemben — legyen eleve mindnyájunk kötelessége, s ha a kormány csatasorba hívja fiainkat a haza védelmére, készséggel kisérjük őket a végzetes útra. Ne áltassuk magunkat, hogy a herczegóvi- lázadást le lehet verni, mielőtt az a szomszéd tartományokba csap át.... A keleti kérdés második felvonása ez — s sok vérnek kell elfolynia, mig lehull a végzetes függöny. Legyünk készeü. A megpróbáltatás nehéz napjai közelgnek ismét — a magyar nemzet felé. A vész tüze már kigyúlt a határokon. . . . Riad a harczi kürt! A lázadás délen. Az okkupáit tartományokban a helyzet egyre komolyabbá válik. Már félhivatalos lapok is konstatálják, hogy a tavaszra egy nagyobbmérvü lázadás volt elké- szitve. Az elégedetlenséget tehát nagy erővel akarják elnyomatni. Kell pedig ehhez a művelethez 25—30 millió. A minisztertanácsok befejeztettek. Tisza már Budapesten van. S igy bizonyosan megállapítva van már a költség. A lázadásra vonatkozó legújabb híreink a következők: * A déldalmácziai helyzet egyhangzó hírek szerint mindinkább komolyabb jelleget ölt. A mozgalom növekvőben van. * A lázadás színhelyére egymásután masíroznak csapataink. Tegnap Becsen át indult délre a Pliilippovies-ezred s a 13-ik vadászzászlóalj, nemkülönben Temesváron és Szegeden át Fiúménak a nagyváradi 51. gyalogezred egy zászlóalja. A Triesztben elfogott Matanovics Pakonál olyan iratokat találtak, melyek erősen kompromi- tálnak némely bosnyák és herczegovácz „személyiségeket.“ * Herczegovinában a helyzet kétségbeejtő. A fegyverképes lakosság mindenfelé a hegyek közé menekszik. Focsában az ujonezokat erőszakkal kiragadták a hatóság kezei közül. Stolaczban felkelés ütött ki. A fölkelökhöz, a kik a vidékre menekültek, Nevesinjéböl 200 főnyi segédcsapat csatlakozott. Mostárban az ostromállapotot kihirdették s a város közelében véres összeütközésektől tartanak. A fölkelés tavaszra volt elkészítve, de a sorozás folytán hamarabb kitört. E hir szerint tehát Herczegovinában már megkezdték a sorozást és pedig nagyon szerencsétlenül. Még feltűnőbb az a távirati hir, hogy a föl- kelőket az egykori török tisztek vezetik. Mindezen rémhírek a prágai „Narodny Listy“ távirati jelentésén alapulnak s megerösittetnek egy mai keletű zárai sörgönyben, mely szerint a fölkelés Herczegovinában valósággal kitört. Az osztrák zsandárok elhagyták állomásaikat és Mos- tárba menekültek : a benszülött zabtiek pedig megszöktek a szolgálatból s a fölkelőkhöz csatlakoztak. íme tehát elérkeztünk a fordulópontra. Hogy mi fog ezután történni? Erre a kérdésre ez első pillanatban csak kínos aggodalmakkal válaszolhatunk. * Szerajevoból Írják, hogy a felkelők szétrombolják a távírót. A távirdaoszlopokat tüzelőanyagul használják. A távirda helyreállítására kiküldött katonákra lőttek és ezek kénytelenek voltak visz- szavonulni. * A koritoi ütközet. A 11-ik számú gyalogezred egy zászlóalja Korito mellett jan. 18-án harezot vívott 80 felkelővel; megsebesült egy tiszt és öt katona. A felkelők 6 halottnak és négy felkelőnek hátrahagyásával a hegyek közé menekültek. A fölkelés hogy teljesen szervezve van — kétséget nem szenved. Levél Szibériából. (A „Veszprémi Független Hírlap“ szerkesztőjéhez.) Ekaterinburg, (Ázsia) 1881. decz. 12.*) Soraim messze — sok száz mértföldnyire Önöktől iratnak, hideg országban, hol a föntirt napon is 30° hideg van. — E hideg, fagyos világból küldöm én kegyetekhez legforróbb és legbensöbb üdvkivánatomat az újévre, azon őszinte óhajjal, hogy a jó Isten a veszprómmegyei lakosokra, úgy az ón szeretett Magyar hazámra ez újévben szent jóságának kegyes áldását bősége-1 sen áraszsza. Messze estem én azon szent földtől, mely nekem bölcsöm volt, melynek regényes, kedves vidékein boldog gyermekkorom első játékait el- játszám. Magyar vagyok, Magyarország hazám, Veszprémmegye szülőföldem. Most itt vagyok, elszakadva a szeretett hazától, sőt Európától is. — Europa végződik Perm nevű várostól 138 verst távolságra; Ázsia pedig Kusva nevű falunál kezdődik, a határt egy óriási kőoszlop jelzi, melyre vagy tiz nyelven van felírva: „Europa“ — „Ázsia.“ Én Europa határától még 450 verstnyi távolságra vagyok, az Urál hegynél, szép, vadregó- nyes tájon, melyet óriási, puha fából álló erdők környékeznek; de vannak helylyel-közzel pálmafa erdők is. A vidéknek — hol én lakom — nevezetesebb *) E levél, mint a keletből kitűnik, 1881. decz. 12-éu adatott fel szibériai levelezőnk által, mi pedig f. bó lG-án vettük: tehát egy hónál tovább volt utón. városai: Ekaterinburg, Schlandriszk, Jerpit stb. E városok csinosan vannak rendezve, s többnyire fából készült házakból állanak; a házak csinos faragásokkal ékeskednek; de van nehány kőház is, különösen a templomok mind köböl vannak építve. A közel lévő faluk azonban rendetlenek, ut- czáik görbék, s házaik mind fából készültek. A nap fagyos, hideg vidékünkön öt órával korábban nyugszik mint Magyarországban; mikor ott déli 12 óra van, itt már délutánni ötre jár az idő és öreg este van. Mikor önöknél az év első napját írják, akkor nálunk még csak decz. 19-ike van; tehát 12 nappal hátrább állunk az időszámítás dolgában is. Az élelmiszer nálunk aránylag igen olcsó, a legszebb húsnak „pudja“ 2 rubel; egy méter mázsa 12 rubel; és ez leginkább azért van, mert a közelünkben lakó tatároknak marhahúst enni nem i szabad, ök lóhussal táplálkoznak. Eleség nálunk — az éghajlati viszonyokhoz arányitva — igen sok terem; a búzának pudja 85, a rozsnak 45, az árpának 40, a zabnak 32 kopek. A nagy hidegség ellen ruhával jól ellátja magát az ide való nép; a ruha áll egy nagy szarvas vagy medvebőrből készült subából, melynek béllése szarvasbőr; a csizma pedig vagy teveszörből, vagy kirgiz birkának gyapjából van készítve, melyet azután „Pimly“-nek neveznek. A föveg hasonlókép szörnemü anyagból készül. Ezen ruházaton és az alsó fehérruhán, ingen és gatyán kívül azután mást nem is visel az ide való pórnép, kiket itt „muzsiknak“ neveznek. A háziállatokra itt nem sok gond van fordítva; a lovak a legnagyobb hidegben sem lesznek betakarva, naphosszant állanak az utczán, a futástól izzadtan, bábosán, úgy hogy kevés idő múlva a megállás után jégdarabhoz hasonlítanak; igy vezetik őket csak az istállóba. Ezekből látható, hogy itt ember, állat nagyon erős alkotásu; az egészség általában jónak mondható; haláleset igen ritkán fordul elő, igaz, hogy kevés orvos is van a vidéken. A folyamok jelenleg nálunk mind be vannak fagyva és oly vastagon, hogy rajtuk a legnagyobb terheket szállítják. A postát Thüménböl Szibériába kutyák által vont szánban szállítják, a nagy síkosság miatt. E vidéken igen békés polgárok laknak, nihilisták, szocziálisták itt nem léteznek, tőlünk csak TÁRCZA. SsiÜeiml&ess. Itt a havasoknak hófedte tetőin, Küldöm tihozzátok, édes jó szülőim, Sok jó kivánságom. Örömtől repesve fut lelkem felétek, Minden gondolatom tihozzátok tér meg Siető gyors szárnyon. Mikor a nap arcza leborul nyugottra S égő piros arczczal a földet csókolja És eltűnik végre: Utána tekintek sovárgó szemekkel, Arra óhajtozván epedő szivemmel, Hogy mehetnék véle! Óh! idegen földön bármi jó az élet, Nem talál abban a szív gyönyörűséget, Inkább haza szállna; Aranytól csillogó palotában éljen, S fürödjék véghetlen kincsek özönében, Még sincs boldogsága. Az én szivemet is titkos erő vonja, Repülnék örömest az édes otthonba, Hol boldog az élet, Hol az áldott szülök nagy zseretetéböl A csüggedő szivnek édes balzsam készül, Melytől újra éled. Ah! de mint hideg szél, mely süvölt a fákon. És a zöld levelet nem hagyja az ágon, Hanem elsodorja: Akként vad erővel a sors nekem támadt, S elhagyatva velem a szülői házat Hajtott a távolba. A mily messze van két tengerpart egymástól, Oly átérhetetlen közöttünk a távol, Jő apám és anyám! A szilaj, vad orkán, mely itt pusziit hévvel, Mire szülőföldem vidékire ér el, Gyenge szellő talán. De lelkem mindennap átszárnyal e téren. Hogy álmaitokban veletek beszéljen, Vígan társalkodva. S a mint elhagyjátok álmaitok honát, Ö is haza készül, lábaitok nyomát Csókolva a porba! Sárffy Elek. Mmw Meáwi emlék* (Utijegyzet Olaszországból.) (Folytatás és vége.) Valóban, a ki ezen eseménynek úgy, mint mi szemtanúja lehetett volna és ki a kiállítások jelentőségét és nemes feladatát felfogja, — megrovás nélkül el nem engedhette volna ezen nagy hanyagságot a kiállítás rendezőinek. Mennyi tömérdek sok szép papirrajzok lettek egészen tönkre, melyek nagy időt, fáradságot és türelmet igényeltek. A vászon képek ugyan valamivel jobban ellent álottak, de ezek között is igen sok meg- foltosodott és felhólyagosodott. Szóval ezekbe is temérdek kár esett, pedig ezek között volt 10, 15, 20 és 50 ezer frankos kép is. Midőn ezen katasztrófa megszűnt, mi is hozzáfogtunk a kiállított tárgyak szemléléséhez, a csarnok belső része 3 főrészre volt felosztva, a mely hosszú folyosó szerű termeket képezett, egymás mellett, párhuzamosan. A középső osztály egészen szabad tért láttatott, a melyben a szobrok festői csoportokban és művészi Ízléssel voltak összeállítva, a mi igen meglepő benyomást tett a belépőre. A két oldalrész a képek számárva volt fenntartva és ez vékony deszka falzat által kisebb termekre volt elkülönítve, hogy igy az több különféle tárgyat foglalhasson magában. A képek s szobrok csoportjai között ott láttuk az olaszművészet legragyogóbb csillagainak műveit és ezen művek mellett úgy a régi, valamint a közép és az újkor nagymesterei neveit, kiknek teremtő szelleme előtt csudálkozva kellett megállanunk, és tisztelni bennök az isteni ihletet. Ezen nagyszerű műveknek egyes részleteire ezen alkalommal ki nem terjeszkedhettünk, és ezt a katalógus ismertetése helyett, csak általánosságban említhetjük fel és mondhatjuk el ezen kiállításra nézve azon észrevételeinket, hogy az minden tekintetben az olasz művészet nagyságát tárta élőnkbe. Különösen az uj iskola emberei annyi roppant műkincset halmoztak itt fel, hogy ez méltó bizonyitéka annak, miszerint az olasz művészet még nem veszett ki, hanem hogy az újra erős gyökeret kezd verni, a régi nagyságnak emlékein. Ezen roppant nagymennyiségű képek között igen sok csata kép is volt a melyek különösen az 1859-iki és 1866-iki olasz szabadságharezot örökítették meg. Mennyire föllehett ismerni azon képeken, melyek a magyar szabadságharezot ábrázolták Ihász Dánielt a csatahőst, a kinek komoly, arcza egyszerre kigyulladt a lelkesültség azon tüze által, a melyet benne a visszaemlékezés ébresztett. Ott ragyogott szemében a szabadság szeretetnek tisztafénye, mely egész lényét áthatotta. Minden nevezetesebb eseményre oly híven és részletesen emlékezett vissza, hogy ezt még bajtársa Eben- hardt is a legnagyobb érdekeltséggel hallgatta és csak néha-néha tett némi megjegyzést az elbeszélés emelésének érdekében. Ezekután azon nagyszerű történelmi képek kötötték le figyelmünket, melyek a régi romai birodalom nagyságára emlékeztettek bennünket. A szobrok kiállítása is sok tekintetben e nagyságot igyekezett feltüntetni, a márványszobrok csaknem élethűek voltak, sok volt a gypsz és agyag mintázat is, a melyek ha majd márványba lesznek vésve vagy bronzba öntve, mindegyik egy-egy művész teremtő erejét fogja hirdetni. A kiállítás hátterét a bronz, üveg porczeilán, la és más egyébb anyagokból készült művészi tárgyak töltötték meg, a melyek bizonyitékai voltak annak, hogy az olasz föld, a művészet minden ágának szül tehetséget. Iiy hangulat melett hagytuk mi el délután 4 óra felé ezen kiállítási helyiséget, hogy magunkat egy kissé a legközelebbi sör csarnokban felüditsük. Innét Kossuth Lajos fiának látogatására mentünk el a central vaspálya állomáshoz, a hol tndvalevőleg Kossuth Lajosnak Ferencz fia az egész Felső-Olaszországi vasutak főigazgatója, a kit legnagyobb sajnálatunkra nem találtunk otthon. Vigasztalásunkra szolgált azonban, hogy ugyan ezen vasyálya állomásnál egy másik hazánkfiát, Menyei urat, — a ki itt főszámvevő, — szerencsénk lehetett meglátogatni. — Menyei bennünket a legszívesebb hazafias barátsággal és szeretettel fogadott, és hosszasabb ideig különösen a magyar nemzet gazdasági ügyeiről társalgóit. Tőle való elválásunk után az est alkonya épen bekövetkezett, a vonat 8 órakor indult Barakoneba hová mi hazánk két kedves fiát, a kik egész napon át velünk voltak kikisértük, és ahol az egyiktől a sors végzete szerint örökre megváltunk egy forró kézszoritás mellett, a melynek most már csak kedves emlékei élnek örökre érzelmeinkben. Ebenhardt urnák pedig pár hét múlva ismét vendégei lettünk családi körében, saját meghívására Pisz- tolába (Fiorencz mellett.) A tábornok szívességéből szerencsések voltunk Kossuth Lajos nagy hazánkfiának több hozzáintézett levelét is olvashatni, a melyeknek közlése által diskre- tiába jönni nem akarunk és igy ebből csak annyit említhetünk fel, hogy aünak minden sorából a nagy férfiú tiszta arany jelleme, és rendületlen hazafiassága tűnik ki, amit elleneinek semmiféle gonosz törekvése sem képes megingatni és elhomályosítani. Szilágyi Mihály
