Veszprémi Független Hirlap, 1882 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1882-05-20 / 20. szám

Veszprém, 1882.

II. évfolyam. — 20-ik szám.

Szombat, május 20.

MEGYEI- S HELYI ERDEKÜ, VEGYES TARTALMÚ HETILAP.

MEOJELEN MODES SZOMBATON.

Előfizetési pénzeli a kiadó-hivatalba, Veszprém, horgos-utcza 105. szám küldendők.

lEUrd-etésels

a kiadó-hivatalban fogadtatnak el és jutányos árért közöltetnek.

A szerkesztővel értekezhetni naponta 12—2 óra között.

ELŐFIZETÉSI ÁRAK:

Egész évre................................................6 frt — kr.

Fél évre ................................................3 frt — kr.

Negyedévre

..........................................1 frt 50 kr.

Eg

yes példányok ára 15 kr., s kaphatók a kiadó-hivatalban.

Még egyszer tüzoltó-ügyünk érdekében.

Veszprém, május 20.

Ezelőtt mintegy fél évvel indult meg az alattomos intrigua s a félhivatalos hajsza a tűzoltó-egylet ellen. Akkor rámutattunk a "lassankirlt elmérgesedő baj nagy horderejű veszélyességére, mely koczkára teendi városunkban a vagyon tüzbiztosságát — s az idő igazolta aggodalmainkat.

A tűzoltó-egylet tisztikara akkor ideiglenesen visszavette lemondását ugyan, de az önérzetükben sértett tagokba, kiknek nyakára vizsgáló-bizottságot küldtek, nem szállt többé vissza a lelkesedés, a régi ügyszeretet s anyagilag is úgy állván az egylet, hogy egyetlen garas fölött sem rendelkezik: nem csoda, ha a tisztikar sem veheté komolyan hivatását; nem tartott egyetlen gyakorlatot, tiszti ülést, parancsnoksági ülést pedig azért nem, mert parancsnoka az egyletnek egyátalán nincs.

Ily szomorú körülmények közt egyik tüzeset a másik után tört ránk s eltekintve attól, hogy a szomszédos községekben dúlt tűzvészekre az egylet (bár alapszabályai kö- telezék) ki nem vonult, a helyben pusztított 3 tűzesetnél is csak az jelent meg, aki akart s oltott, aki nem akarta pusztán nézni. Senkit a meg nem jelenésért meg nem szólitot- tak, senkit a mulasztásért kérdőre nem vontak s hogy az egyleti megjelent tagok mégis teljesiték emberbaráti hivatásukat, mindenesetre elismerésre méltó — bár kellő eszköz s viz hiányában rendszeres tűzoltásról szó sem lehetett.

Szólunk a városi tanácshoz. Csak minap határozták el több igen üdvös intézkedés foganatosítását. Hogy t. i. a bérkocsisok lovainak a tűzjelzéskor azonnali megjelenését biztosítsák, hogy több lajt beszereztetvén,

TARCZA.

H a z á m.

Hazám, örök raboddá lett szivem, Szeretlek téged lángolón, híven.

Csak fáj, hogy ez a szeretet nekem Egyedül könyet s bánatot terem.

Szivem, ha dobban áldva szent neved, Vérző tövist kap viszontcsók helyett.

Ah, mert virrasztva kínos éjeken, Halottruhában jövőd megjelen;

És látom, a mint gyilkos férgitől Az ezredes tölgy koronája dől;

S látom, a mint a sir homályibul A nemzet karja e világba nyúl;

És esdekelve kér uj életet A gyáva, hisz örökké élhetett.

S hallom, mit a történet ajka zug,

Mely igazat mond, soha nem hazud: „Öngyilkos népek sirja egy pokol,

Hol minden, csak reménység nem honol.“ Pedig hazám, te vak, te gyáva hon! Szentségtörés ég ám oltárodon.

Az oltárláng, mely mostan itt lobog, Lidércz fény, mely vezetni sírba fog.

S kik azt az oltárt folyton szennyezik,

A szentségtörők tennen gyermekid.

S édes lehetett anyai tejed,

Hogy úgy szeretik szívni véredet,

Hogy rut nadályként rajtad függenek, Azok az önző, hitvány gyermekek. Szegény lelkem kínjában felzokog, Átkozni tudnám, hogy magyar vagyok. De átkom hő imába olvad át:

Isten! ki próbálsz nemzetet, hazát,

S a népnek, mely magához hü marad, Öröktörvényed örökéltet ad;

S a nép, mely megtagadja önmagát, Sújtó kezedtől nem nyer mást, halált,

Ki átküzdött egy ezredes vihart, Hatalmas isten, ne bántsd a magyart. Hisz, hogy kezén láncz és nyakán iga ?

E gyáva korhoz tapadt vén oka,

Születni fognak majdan hős fiák,

Küzdők, bemocskolt szent zászlód alatt. Ne nemzetemre, reám sújtsd tehát Boszus kezednek büntető nyilát.

S nőjön bár kínom folyton, végtelen,

Ne adjon nyugtot nappal, éjjelen,

azok a város számos s főleg tűzveszélyes helyén szabad téren fölállittasanak stb. A legutóbb kiütött három tűzvész meggyőzheté arról a tanácsot, hogyha azonnal viz lett volna a színhelyen: a tűz könyen elfojtható lett volna csirájában. Hinni akarjuk, hogy most 8 napig sem késlelkedik a tanács s e rendszabályait életbelépteti.

Akkor értelmes jogosultsága is lesz tüz- oltóegylet ujraébredésének. Az egylet hirdessen általános közgyűlést s válassza meg fő- parancsnokát, titkárát s egészítse ki a választmányt ; a működő csapat pedig a lekö- szönt egyes tiszti helyeket betöltvén — a pénztárnok gondoskodjék a hátralékok behajtásáról s uj pártolótagok gyűjtéséről.

Ha igy újjászületik az egylet, akkor bízvást jobb szellemre ébred s megtartja gyakorlatait is, melyek egyedül hivatvák a ses- tületi szellem s a fegyelem ébrentartására s helyes irányban vezetésére.

Legyen ez az egylet sorsa jobbra fordulásáig ez ügyben utolsó intőszavunk a városhoz !

Gondolják meg, hogy a jelen körülmények között egy, szélvésznél kitörhető tűzvész az egész város pusztulását vonhatja maga után s ha legalább nem kísértjük megmenteni a lehetőt, — a felelősség súlya minden veszélyével a mulasztó hivatalos közegekre fog hárulni.

S megtörténhetik, hogy a vége nem mosakodó újság nyilatkozatokkal, de criminális ítélettel fog végződni.

Yárosi dolgok.

A városi legutóbbi közgyűlésről hozott rendbeli közleményt — felvilágositólag vettük s adjuk szószerint kommentártalan az

alábbi nyilatkozatot. Oly világos, hogy magyarázatra nem szorul, íme a nyilatkozat:

— A „Veszprémi Független Hírlap“ szerkesztőjéhez. —

Veszprém, május 17A ,, Veszprémi Független Hírlap“ 18-ik számának az utóbbi városi közgyűlésről szóló tudósítása a t. szerkesztő ur nyilatkozata szerint nagy háborút keltett azáltal, hogy megemlékezett Csolnoky László ur ellen intézett inferpellatiómról.

Most újabban bizonyos részről az állittatik, hogy az interpellation! által érintett tárgy ellj sem fordult. No, hogy e tárgy elő nem fordult, azt a jelenvolt képviselő urak bármelyike is csak az igazság és saját öntudatának világos megtagadásával állíthatná. Igenis előfordult még pedig a Veszprémvárosát érdeklő 1881-ki pénztári számadás előterjesztése alkalmával, minthogy az adósok közt oly nevek is szerepeltek, kiknek tartozásait már ezelőtt tizenkét évvel behajtotta a t. városi főügyész ur, s ezúttal is kell, hogy kijelentsem, hogy az általam felmutatott nyugta, mely Garat Mihály urat nyugtatja meg, Csolnoky László főügyész ur áltál van kiállítva és aláírva. Ehhez hasonló nyugtát nyújtott át Hegyi Ignácz képviselő társam is.

Hogy ezen összegek a t. főügyész ur kezeihez fizettettek le, az kétségbevonliatlan; daczára mindezeknek ezen bevétel a számadás rovataiban sehol, de sehol elő nem fordid. Hogy nincs joga a város ügyészének az általa behajtott közpénzeket tizenkét év hosszú során át magánál tartani, vagy bárhová is elhelyezni, azt bizonyítja az ügyész teendőiről szóló szabályrendeleteink 22. §-ának h. pontja, mely rendeli, hogy az ügyész a bíróság által megítélt követeléseket beveszi, s a tanácsnak azonnal bejelenti, mely azoknak a pénztárba való beszolgáltatása módjáról intézkedendik.

Hogyha téves elkönyvelés miatt tűnik fel a hiba, akkor a felelősséget csak úgy látnám a t. főügyész úrról elhárithatónak, ha akadna tisztviselő, ki a befolyt összegeknek tizenkét éven keresztül való hanyag el nem könyvelését magára vállalná, de ha akadna is, kérdem

SZERKESZTŐSÉG:

Veszprém, horgos-utcza 105. sz., hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők.

üléziratolc vissza aem o-cxo-tiialc.

a város t. polgáraitól, vájjon helyesnek, kielégítőnek tartják-e egy város pénzügyeinél az ily hibás és hanyag könyvelési eljárást? Hnsvóth János,

v. képviselő.

A VIDÉKRŐL.

Pápa, 1882. május 17.

— A „Veszprémi Független Hírlap“ szerkesztőjéhez. — Emlékezetes nyomokat hagyott nálunk is hátra a három fagyos szent. A gazdaközönségnek az ültetmény félékhez kötött reményét e hó 15-két követő éjjel egészen tönkre tette. Krumpli, kukoricza, bab egészen megdermedve terül el halványan a földön, tehát a szegény osztály föntartó és olcsóbb élelmi czikke áldozatul esett. Bizony újra kell ültetni. A hires „ Tókert“ a pusztulás színhelye, szomorú benyomást gyakorló terület. A rozs is alig kerülte ki a veszedelmet, egypár nap alatt majd meg lesz állapítható a zabban is a szenvedett kár. A szőllőhegy, az tisztára levan szüretelve, pedig annyi kilátással a termés mennyisége tekintetében, még pápai szőllő tulajdonos nem volt mint az idén. A természet egy lehelletével itt is befejezte kérlelhetlen munkáját.

Gróf Eszterházy Móriczot érdekes családi esemény érte, neje f. hó 14-én egy ép, egészséges leánykának adott életet. A jó Isten adjon neki hosszú és viruló életet az ukázokban kegyes gróf ur teljes örömére. Sokan igen sokan városunkban e szerencsés családi válsághoz azon combinatiót kötik, hogy a kert élvez- hetési általános engedélyben (amnestiában) részesíti ö grófsága a vele együtt örvendezni kész lakosságot. A kert azonban még is csak zárva fog maradni, komoly elhatározással adta ki ő méltósága az erre vonatkozó rendeletet, mint azt az utójelekből következtetni lehet. A nép ezáltal szigorúan bűnhődik, de hát mi volt a bűne, tehát az ok, mely elhatározásra bírta a grófot, ezt nem tudja senki kieszelni. (Valaki bizonnyára kárt tett a gróf ur saját termésű bolon gombáiba, row.) Ha ez ünnepélyes alkalom nem hozza meg az óhajtott amnestiát, majd csak beleéljük magunkat.

Ez Atlasz terhet békén szenvedem,

Csak adj erőt, hogy él még nemzetem,

Mig jobb idők hős nemzedéke támad: —

Tartsd fönn ez árért addig szép hazámat.

Hetesi Dániel.

A fehérváriak Fiúméban.

Székesfehérvártól Fiúméig s vissza.

Fiume, május 14. 15. 16.

Egy napja vagyunk itt Fiúméban s azt mondhatjuk, hogy egy évezredet éltünk át. Nem túlzók. Annyi öröm, annyi vigasság, annyi mámor, egyik élvezetből a másikba való rohamos váltakozás, az a testvéri, — de több, mondhatni szent szeretet amivel itt a mi szivünket lelkünket betölti ez a jó, ez a páratlan nép, az egy ember életére is sok. Majd hiszen, az a 259 társam, kik velem együtt itt vannak, elmondják mindenfelé azt a mondhatatlan lelkesedést, soha de soha sem pénzzel, sem lelkesedéssel vissza nem hálálható fogadtatást, a miben itt mi részesülünk, — bár megvagyok győződve hogy mindenik azt mondandja végezetül, ezt sem leírni sem elmondani nem lehet.

Mikor e soraimat irom, akkor is Fiume egész népe talpon van, zeneszóval zászlókkal jár az utczákon s az ablakomba fölhangzó ezerszeres „éljen a magyar,

éljen Fehérvár“ se hossza se vége

__Hát még tegnap,

mikor a vonat a rendes állomáson áthaladva az egyedüli hajórakományi vágányon lassan-lassan vonult, be egész a város főterére, az Adamich térre. Ezernyi ragyogó arcz képezett sorfalat végig a városon a vonat mellett, ősz tengerészek, ünnepi egyenruháikba öltözve, hajóköteleket tartva szoriták vissza a vonattól az éljenző roppant tömegeket, minden kar kendőt lobogtatott, mindenik mellén volt vörösfehérzőld szallag.

A polgárság legelei, kiknél t. i. szállásaink voltak, mohósággal rohantak hozzánk, kikapkodták kezünkből bőröndeinket nézve, nem-e az ő számuk, az ő vendégük-e az illető, s ha megtalálta a számot boldog volt, megölelte, csókolta vendégét, kinek még arczát sem látta e csókig; nemzeti vállszallagos rendezők drága kamélia s rózsacsokrokat nyújtottak kezcsókolva minden nőink, lányainknak s karon öltve vezeték készen álló kocsikba.. Az „eviva s az éljen“ riadal pedig dörgött az alatt s viszhangozták a kikötő ezernyi lobogó dísszel ékes összes nemzetbeli hajók legénységei.

Alig öltözheténk át szobánkban, melyek mind gyönyörű diszitésüek, fél egykor mindannyian Ciotta podestához vonultunk föl, kinek barátságos előzékenysége a lehető legjobb hangulatot kelté.

Innen a polgárság által rendezett bankettre vonultunk. A m. k. tengerészhatóság egy üveges, tengerparti pavillonját engedé át e czélra a városnak. Mit mondjak e fényről, e bankettről, melyben a fiumei polgárokkal s gyönyörű nőikkel, lányaikkal együtt összesen 680-an vettünk részt. Beszéljenek a tények: A terem díszítése, mely a mesebeli tündéri fényt, az alig lehetségesnek képzelhető nemzeties pompát, keleti díszt feltárta előttünk — csak ez a díszítés egy ezer nyolcz nyolcz száz forintba került; a menu állt 23 fogásból s a tokaji madeira borokon kívül elfogyott egy vagyon pezsgő, mely Liége-ből (Bajorország szállítva üvegen- kint 3 írtba került, külön 1 forint vámmal. E bankett költségét maga a polgárság sem tudja még, de a kilencz fiz ezer forintot bízvást tetőzi. A banketten, mely két órától hatig tartott, különösen a podesta, továbbá Hav- ranek s Seidel déréit eleink (kik asztalok főin ültek) szónoklatai Székely és Mócs a fiumei magyar szerkesztő beszédei keltettek roppant hatást.

Este 9-ig az „Európa“ termeiben czigányaink zenéje mellett s olasz testvéreink ölelései között telt az idő —s aztán az „ Artierik“ hangversenyére vonultunk. A pompásan díszített márványterem nemzetiesen volt díszítve s a résztvevő dalárok, zenészek s a közreműködő fiumei hölgyek valóban elfeledhetien művészi élvezetet nyújtottak nekünk, áldozván a hazafiasságnak is, tüntetőleg Kölcsey himnuszával kezdvén az estélyt melyet gyönyörű, otthon sem különb praeczizitással adtak elő. A falrengető taps persze háromszor meguj- ráztatá e gyönyörű dallamokat!

Az estély után megint eszem-iszom. Amit szem, száj, iny kivánhatott, megvolt minden; a kör tagjai erővel tömték az emberbe a különféle csemegéket, sültet, pástétomot s folyt a Frambois, Cliquot s a pezsgők minden neme. Közben csárdásra zenditett a zenekar, asszonyainkat, leányainkat berepitették a tüzes olasz ifjak a tánczba s a ki reggeli 5 óra előtt megszökhetett közülük — az roppant ügyességével s ravaszságával bátran dicsekedhetik. Csakhogy ilyen boldog vajmi kevés volt köztünk!

Ma délelőtt azonban nem lehetett megszökni a mulatság mámorából! Ma két hajón, a „A7i7“-en s a „Ferdinando Maximilianou-n kivittek bonnünket a tengerre Abbazziába s vissza s útközben a villásreggeli s az ivás ismét a szédülésig folyt. Hát még a táncz. Mindkét hajón őrületes tűzzel folyt a födözeten s bár itt-ott a mi nőink a tengeri betegséggel kiizködtek is, az életrevaló olaszok bevitték a tánczba s volt négyes, csárdás és ismét csárdás a kidőlésig.

Két órakor délután kötöttük ismét partra ki Fiúméban, és a polgárság ezrei fogadtak ott.Zeneszóval s szűnni nem akaró éljenzéssel kisértek be a városou, élükön a teljes diszü tűzoltósággal s egy óriási nemzet- szin lobogóval, melyen nagy betűkkel csak ez állt: 1848.

Hazaérvén irtani le e sorokat s sietek a népkerti tombolára. Este tűzijáték s szerenád a tengeren s 9-kor bál a nemzeti kasinóban.

A bál kezdetével nagyszerű meglepetésben részesültek kirándulóink. Akasino 10 fehérmárvány falazatú s aranynyal gazdagon díszes termeiben már javában hullámzott a báli vendégség, mikor egyszerre megnyíltak az összes tengerre szolgáló ablakok s leirhatlan látvány tárult a szem elé. A kikötő, mintha egy mese- szerű tündérédenné leendett átvarázsolva. Köröskörül mólókon egymás mellett közvetlenül vörös-fehér-zöld s ismét vörös-fehér-zöld hosszanégő bengáli tüzek gyultak ki; a tengeri hajók fölvonták diszlámpáikat s magában a kikötőben száz meg száz barchetta s gondola, telve elejétől végig égő színes lampionokkal a födözet fölött libegve, sikamlott erre-arra, jobbra-balra. A legtündéribb látvány azonban a kikötő közepén álló „égő pavilion“ volt, melytől s a melyhez futott minden lampion-gondola. Óriási szálfákból alkotott roppant talpon, mintegy 8 öl magas s 5 öl átmérőjű nagy gömbölyű pavilion állt, vékony, alig látható lé- czekből összealkotva s e léczek egymással sodronyokkal összekapcsolva százezernyi színes égő lampionnal voltak megrakra. Az egész úgy nézett ki, mint egy roppant égő pavilion, körülrajongva száz meg száz lampionos gondolával, melyben kirándulóink s ünnepies öltönyü tengerészek ültek. Magában a pavillonban benn a fiuihei mindkét dalárda s a polgári egyenruhás zenekar volt elhelyezve s együttesen zenditettek rá először a Kölcsey „Hymnus“-ára, majd a „Fehérvári indulóra“, melyet aztán a parton nyüzsgő lakosság ezrei egetverően megéljeneztek.

Mig ez a felülmulhatlan tündéri ünnepély a tengeren aztán éjfélig tovább folyt volna, fönn a „Casino patriottico“ termeiben ezalatt tüzes csárdásra perdült a fiatalság s a kedves olasz signorinák s a gömbölyű rózsás arczu menyecskék csak úgy lejtették azt magyaros tűzzel és kedvvel, mint később a mi jóvérű fiaink is beugrottak a fiumei nemzeti tánczba a „Monferina“-ba, annyival is inkább, hogy ez a kedves táncz igen sokban hasonlít a mi „kör magyar“-unkhoz.

Egy négyes s egy lengyelke után csárdás zárta a nyitányt, mely után a buffetbe vonult a vendégség. Nyolcz bársanyos butorzatu, kristály csilláros terem volt e czélra berendezve, középen egy egy óriás asztallal, telve a legkövetelőbb ínyt is kielégítő sokféle hús, sült, tésztanemü, csemegével; a legkitűnőbb magyar s szicziliai tüzes borok az üvegekben az asztalon; egy- egy sarokban egy sörös hordó csapra verve — szóval, mit csak kiváni lehetett, megvolt itt minden. A hölgyek külön termekben foglaltak helyet az ottománokon, a fiumei rendezők csinos asztalkákat helyeztek eléjük