Veszprémi Független Hirlap, 1882 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1882-03-25 / 12. szám
Veszprém, 1882. II. évfolyam. — 12-ik szám. Szombat, márczius 25. MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ-, VEGYES TARTALMÚ HETILAP. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész évre ............................ 6 frt. — kr. Fé l évre..................................................... 3 frt. — ki. Ne gyed évre............................................. 1 frt. 50 kr. Eg yes példányuk ára 15 kr. s kaphatók a kiadó- hivatalban. MEG JELEN MINDEN SZOMBATON. Előfizetési pénzek a kiadó-hivatalba, Veszprém, horgos-utoza 106. szám küldendők. HIRDETÉSEK a kiadó-hivatalban fogadtatnak el és jutányos árért közöltéinek. A szerkesztővel értekezhetni naponta 12—2 óra közt. SZERKESZTŐSÉG: Veszprém, horgos-utcza 105. sz., hova a lap szellem részét illető közlemények küldendők. Kéziratok vissza nem adatnak. Előfizetési felhívás a 1882. évi második negyedére. Fél év óta ismeri immár a közönség a „VESZPRÉMI FÜGGETLEN HÍRLAP“-ot. Amikor tavaly, szeptember hó 20-án alapittatott, azzal ajánltuk a t. közönség méltánylatába, hogy a közlöny az ő hírlapja lesz s nem szegődve semmi klikk szolgálatába, minden irányban független védője lesz érdekeinek. Azt kell hinnünk, hogy a „VESZPRÉMI FÜGGETLEN HÍRLAP* e rövid programmját hétről-hétre becsülettel váltotta be. A közönség jogosult nyilt panaszainak kivétel nélkül helyt adott s maga a közönség győződhetett meg arról, hogy a feíszóllalásokDak mindig gyors s kielégítő foganatja lön. Amikor pedig a hírlapnak kelle szavát latba vetnie, hogy a közvéleménynek őszinte tolmácsa legyen, megtette azt nyilttaD, tartózkodás nélkül, az igazság kérlelhetleu szigorával! 'Szó sincs róla, hogy ebbeli küzdelmünk a visszavonást nem idézte volna föl ellenünk. Sőt inkább! Hiszen már egy hetes korában sajtópörrel törtek ránk, majd a királyi ügyészség is különleges figyelmére méltatott s ily sikeres kezdet kedvező behatása alatt számos jóakarónk ötre szaporította föl sajtópöreinket, mig három másik saját hírlapunkban uyilttan megigértetett nekünk. Bizony nem valami irigylendő állapot. S egyedül az a vigasztalónk, hogy szívesebben lépnének vissza a pöröktől azok, akik megindították, mint mi — akiket be- pörlöttek. Ugylehet azonbaD, hogy a jövő esélyei ellenünk leszuek — se hírlapért a felelősséget addig, mig a szerkesztő „szabadságon0 van, más vállalja el. Hírlapunk ez esetben is — hála a nagy közönség rokonszenves támogatásának 1 — oly helyzetben van, miszerint a munkatársak változtával a lap szellemi erejében csak nyerhet; hogy pedig független s lehetőleg még szigorúbb lesz, ami dicsőséges hatalmi cotteriainkkal szemben — azt leeudő felelős helyettesünk hirlapirói neve is kellőkép s eleve biztosítja. Mi teljes nyugalommal nézünk a jövő elé s lelkünk abbeli meggyőződésével, hogy a közönségnek szüksége van ami szellemi erőnkre s erkölcsi bátorságunkra, bátran folytatjuk a nyílt harozot a bűnös alattamosság, a ozégéres sunyiság emberei ellen! Amilyen eddig volt, olyan lesz ezután is elveiben, kitartásában a „VESZPRÉMI FÜGGETLEN HÍRLAP* Munkatársainak kitűnő sorai mindennap tömörülnek s alig van e megyének független gondolkodású vezérfia, kinek szellemi támogatását nélkülöznők. Tudósításaink gyorsak s kimeritőek s amit korlátolt terében egy heti lap csak nyújthat — azt adjuk mi tárgyilagos szerkesztéssel mind. Az olvasó, ki e közlönyt kezébe vés mindig találhat abban érdekest, mely külön figyelmét, érdekét felköltheti s ha más hírlapot, a na lapokat mellőzi is kénytelen — „VESZPRÉMI FÜGGETLEN HIRLAP“-ból tökéletes képet ny a külföld s a magyar haza egy hét eseményei történetéről. Tárczái n kát változatos, érdekes olvasmányok érdekesítik, s mihelyt a díszes sörözi elkészül — bemutatjuk a fekete vonal alatt perczentekre szifolyozó uzsoráspoly] jaink menageriáját. Hadd épüljön rajtuk a tisztesség. Ujdonsági rovatunk, a vidék bő szemléjével, ezután lehetőleg még változatosb les Gondoskodtunk ugyanis, hogy tudósításunk a vidékről állandósítva lesznek s költséges, de b zonyára egyetlen módját ejtettük ezzel a hírrovat lehető legjobb éléi kithetésének. Anyagi s szellemi áldozatkészségünket mindenha a közönség jogos igényei kielégítései nyújtjuk, viszont kérve a közönség szíves méltánylatát, viszouos támogatását. Ezzel megújítjuk az előfizetést lapuuk ez évi második negyedére s kérjük az ősz szeget a hó végéig kiadóhivatalunkba juttatni. Előfizetési árak: Ápril—Junius (3 hó) Ápril—Szeptember . Ápril—Deczember . Veszprém, 1882. márczius 22. . 1 frt. 50 kr. . . 3 frt. — kr. . 4 írt. 50 kr. A „VESZPRÉMI FÜGGETLEN HÍRLAP“ szerkesztősége és kiadóhivatala. A MEGYÉBŐL. Pápa, 1882. márczius 23. (A „Veszprémi Független Hírlap“ teb. szerkesztőjéhez.) A mióta Tha'ia érdemes papjai kivonultak városunkból a sörödék forgalma jóval alábbszáll!. Alig hallani estére kelve egy-egy kocsi robogását, legföl- lebb, ha csak a működésűkről hazatérő foglaló urak kocsizöreje nem kelti löl a családi magányra kényszerült lelkeket. Közönségünk igen nekimelegedett a sziuügy pártolásába, s nem tudjuk, mi indíthatta Beödiéket arra, hogy búcsút vegyenek tőlüok, holott értesülés szerint Szombathelyen mint előbb, úgy most is, deficittel küzdenek. A helybeli szinmükedvelök régi gárdája felbuzdulván, a csinos templom látására, újra sorakozott s a vörös kereszt egylet czéljait elősegítendő, kéi este előadást tart A résztvevő hölgyek városunk ne mes érzelmű családainak szine-javából vállalkoztak közreműködni a műkedvelők előadásain, mely körülmény a czél szent irányzatával kapcsolatban minden kétséget kizárólag megfogja tölteni színházunkat. Adja Isten I Az előadás sikere már előre is teljesen kielégítőnek coustatálható, mint a próbákat volt alkalmam látni, mert Mészáros Károly ur ismert buzgalmával lelkes ügyszeretével nem kiméi időt és fáradságot. A színháztér körül a befásitás, kertészeti egyébb munkálatok egyre folynak, hogy az előzetesen felvett rajznak megfelelő lehessen. E tekintetben Szvo- boda Venczel gazdasági tanácsosunk azon tapintatosságra mutató javaslatát (ma már intézkedés) kell kiemelnem, hogy a sziuház területet mintegy 2 és fél öllel a hosszú utcza felé megnagyobbittatta, mert a belefoglalt terület úgyis posványos hely volt, mely sem ut TÁRCZA. Uj Prometheus. Midőn nyolczszaz negyvenkilenczedikben Betört hsunkba a dühödt kozák, Mig győzedelmet hirdetőnek itt fenn, Komáromnál a harczi harsonák : Minden szívben nyilt a remény virága, Piros hajnalra nyilt vérharmaton; Dalolva, oly hittel mentünk csatákba, Hogy meg van mentve már a drága hon. Majd nem sokára jöttek gyászvitészek, Kik sírva rettentő dolgot beszéltek; Hogy a fegyvert letette Görgey! — Oh jaj, letette — s a szörny most is él még, De szive nincs, kegyetlenül kitépték, A kínzó öntudat sas körmei! — Szüts Dániel. így fegyeneitelep története. A csendes óceánon fekvő St. Charles sziget történetét röviden úgy szokták vázolni, hogy annak idején Ecuador köztársaság kormánya, mintán a szabad gyarmatosítás kivihetetlennek bizonyult, fegyenczteleppé kívánta a szigetet átváltoztatni, ám ez a kísérlet is meghiúsult. Ennek a kísérletnek s illetőleg a szigetnek igaz története azonban oly vadregényes, hogy méltán megérdemli a közelebbi ismertetést. A „Pesti Hírlap“, — melyből e sorokat vesszük — így írja le e sziget történetét. A St. Charles sziget — Flores ecuadori elnök tiszteletére La Floreana szigetnek is nevezve — közvetlen az egyenlítőn fekszik s mint az egész Galapagos szigetcsoport meglehetős barátságtalan, bár nem épen elijesztő benyomást gyakorol; mert a kéklő tenger, a szénfekete megszaggatott láva- pánczél, mely a szigetet körülövezi s ritka ellentétet képez a partok vakító fehér korall-homok- jával, a legbujább tenyészetet rejti szemeink elöl. A lávatömbök hasadékain három-négy láb hosszú, rikító tarka szinü leguánokat (golyvás gyíkok) látunk eltűnni, formátlan pelikánok szállnak nehézkesen a levegőbe, mig az apró csacsogó papagájok kíváncsian nézegetik a jövevényt, bizonyosan észleleteiket közük egymással. A tengerész gyakorlott szeme mindjárt észreveszi ez állatoknak inkább meglepetést, sem mint félelmet eláruló mozdulatain, hogy ritkán, vagy még soha sem zavarták azok nyugalmát, aminek oka kiderül a következőkből. Ha az emütett lávarétegeken áthatoltunk s kissé beljebb jutottunk a szigeten, leirhatlan fenséges panoráma terül elénk, igazi bűvös világ, melynek képe „Robinson Crusoe“ meg „Pál és Virginia * első olvasása óta lebeg előttünk. S igazán mintegy más világba képzeli magát a sziget látogatója, mikor ezt a balzsamos, ezer illattal teli levegőt szíjjá, azt az ábrándba ringató fenséges csendjét a természetnek élvezi s a sziget sajátos növény- és és áüatvilágát csodálja. Ahova csak a szem néz, mindenütt újat, meglepőt lát, de itt-ott régi ösmerösökre is akad, melyekre természetrajzokból s képes könyvekből emlékszik. Vendégszeretőn csalogat a kókuszpálma, füge, banán, narancs ; a sziklák közt fakadó üde forrás csergóse mennyei zeneként hangzik a hajó poshadt vizéhez szokott tengeri utas fülében. De a mint tovább megy, váratlan látvány lepi meg; két óriási sirhalom, vagy húsz lábnyi ámérettel, durva faragásu keresztek romjaival. S közvetlen mellettük egy nagy épület, kis házak és kunyhók sorai közt. Leküzdhetlen fájó érzelem — borzadálylyal vegyest — ragadja meg az utast, a ki közelebb lépve e paradicsomi környezetben a pusztító angyal lábanyomát az emberi múlandóság szomorú mementoját leli. Mert a pusztulásnak indult kéményekből nem száll fel vendéglátó konyha füstje, a komor ablaküregeken a borzalom tekint ki, s a fűvel benőtt küszöbökön roskadozó ajtók feküsznek. Még ott áll a rostélyos kutyaól is, de a hű házőrző nem jö farkcsóvalva elő, csontjai ott fehérlenek a rozsdás láncz mellett. Magas sürü fű nőtte he az utakat s nem egy házat teljesen elfödnek a magasra kúszó növények indái, melyeknek nagy tulipánszerü virágkelyheikben kolibrik fészkelnek. Az anyatermészet igazán mindent megtett, hogy a kontrasztot szelídítse s a feledés fátyolét borítsa e szerencsétlen helyre. Az a nagy ház évek előtt egy ecuadori kormányzó székhelye volt s a kisebbek ama hatvan s egynéhány elitéltnek, valamint azok őreinek szolgáltak lakóhelyül, a kiket kisérletkópen szállítottak ide. Ha önkényt jönnek ide, bizonyára boldognak érezték volna magukat az édenben; igy azonban hiányzott a boldogság fökelléke, a szabadság, s hogy ezt elérhessék, eljátszották paradicsomukkal együtt az életet. A st. charlesi kikötőben megjelent egyszer egy bálna-halász s a deportáltak, kik már rég forgattak menekülési terveket agyukban, hamar készen voltak az elhatározással, hogy ez alkalmat nem engedik felhasználatlanul elmúlni. Amint a hajó horgonyt vetett, a kapitány két csónakot küldött a partra, hogy mint szokás, engedélyt eszközöljenek viz-szerzésre s egyúttal az e czólból magukkal vitt hordókat megtöltsék. Alig távoztak azonban a csónakok a kapitány távcsövének látköróböl, mi or a fegyenczek megtámadták s lemészárolták a legénységet. A vér láttára nekivadult emberek sietve visszatértek a szigetre s meggyilkolták az agg kormányzót is, magát halálig hősen védő környezetével együtt. Pár óra múlva harmadik csónak érkezett a partra, keresni az előbbieket s ennek legénységét ugyanazon szomorú sors érte. Végre maga a kapitány jött egy negyedik csónakon, hogy utánna nézzen embereinek, kikről azt hitte, hogy pálinkát szereztek s leitták magukat. A zendülö fegyen- czeknek sem kellett egyéb; késeik alatt a kapitány is kilehelte lelkét. Ez alatt beesteledett s a gyilkosok a csónakokra ülve a hajóhoz indultak, melynek mintegy nyoloz főre olvadt személyzetével könnyű volt el- bánniok. Egyedül a hajókádárnak sikerült a fedélzetközben elrejtőznie, hol hat napig bálnazsirral tengette életét. A vad fegyencznép csakhamar felvonta a vitorlákat s elindult — mert egyikük sem értett a hajózáshoz — egyenest neki a messzeségnek, azon reményben, hogy valamikép csak elérik a 120 mórtföld távolságban sejtett szárazföldet. Ahelyett azonban, hogy a szárazföld felé mentek volna, még mélyebben hatoltak a csendes óceánba, s heted napra a boszulo Nemezis brit hadihajót vetett utjokba, melynek parancsnoka a jármű szabályellenes kezeléséből mindjárt gyanítani kezdte, hogy azon zendülés ütött ki. Egy vaklövés a hajót megállásra kény szeritette, mire a felhőit kádár is előkerült s megadta a szükséges felvilágosításokat a különös utazó társaság felöl. Minthogy az angol kapitány saját hajóját bemocskolni e népséggel nem akarta, mindannyit visszaszálütotta a szigetre, aztán vegyes hadbíróság ült össze ecuadori és brit tisztekből, mely az összes megszökött és többszörösen gyilkos fegyenczeket kötél általi halálra Ítélte s az ítéletet nyomban végre is hajtatta. Amaz óriási sírok egyike rejti a kivégzettek, a másik az áldozatok holttesteit. A sziget azóta lakatlan maradt; mert sem ecuadori, sem általán délamerikai ember nem volna arra bírható, hogy itt letelepedjék, mikor hitük szerint a deportáltak lelkei ójjelenkint „láncz-tán- czot“ lejtenek.
