Veszprémi Független Hirlap, 1882 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1882-09-16 / 37. szám

Veszprém, 1882.

II. évfolyam. — 37-ik szám.

Szombat, szeptember 16.

MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ, VEGYES TARTALMÚ HETILAP.

ELŐFIZETÉSI ÁRAK:

Egész évre................................................6 frt — kr.

Fél évre

...............................................3 frt — kr.

Ne

gyedévre..........................................1 frt 50 kr.

Eg

yes példányok ára 15 kr., s kaphatók a kiadó-hivatalban.

MEGJELEN MINDEN SZOMBATON.

Előfizetési pénzek a kiadó-hivatalba, Veszprém, horgos-utcza 10S. szám küldendők.

ZE=Eirdetésel3:

a kiadó-liivatalban fogadtatnak el e's jutányos árért közöltetnek.

A szerkesztővel értekezhetni naponta 12—2 óra között.

SZERKESZTŐSEG:

Veszprém, horgos-utcza 105. sz., hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők.

IKéziratolc -vissza, nem a cl. a. inain.

Kossuth ünnepély.

Kossuth Lajosnak SO-ik születése napját e hó 19-én ünnepli a nemzet. És a haza szent számüzöttjének neve hallatára, mint egy istenség szavára, mély tespedésből ismét ébredünk.

Ünnepre készül a magyar nép, és ezt az ünnepet senki sem parancsolja, ezt a lelkesedést senki sem szítja, jön az magától, előtör a magyar kebelből, mint a sziklák mélyéből a csörgő patak. És ez a lelkesedés arra mutat, hogy nem aludt ki még a magyar kebelből a hazaszeretet égi szent tüze, hogy lelkesülni tud, hogy szive lázasabban dobog akkor, midőn hallja e szent nevet: Kossuth Lajos!

De kinek ne jutna eszébe e név, akkor, midőn a múltra gondol, mikor látja a múltba tekintő szem azt a magasztos pillanatot, midőn ez ember ajka kimondá a szent igét, az egyenlőség, testvériség és szabadság szent szavait. Kinek ne jutna eszébe akkor e név, midőn eszébe jutnak a deli ifjak, a kik lobogó mentében, rohanó paripákon mentek a csata véres piaczára, hogy meghalljanak teérted, szent szabadság! Kinek ne jutna eszébe akkor, midőn a közösügyes jelen gyümölcseit, a pusztulást, elsatnyulást, kivándorlást látja ismét az az ember, a ki előre látva szomorú jövőjét, hazájának vasmarokkal nyúlt a tettekhez, azért, hogy szolganemzetből szabad népet teremthessen.

Oly rég nem volt már a nemzetnek ünnepe, oly régen nem lelkesült már, miszerint hajlandó volt az ember azt hinni, hogy a magyar nemzet csak önléteérti küzdésre van teremtve, — örülni, lelkesülni tán már nem is képes, és ime Kossuth nevére újra megdobbanik a nemzet szive, újra fel lobog a lelkesedés tüze.

Ünnepre készül tehát e nemzet, megünnepelni a nagy száműzött születésének 80-ik évfordulóját! Csendben, zajtalanul történnek az előkészületek az ország minden részében, de annál több buzgalommal, odaadással, és honfiúi lelkesedéssel; és megvagyunk győződve, hogy nincs egy valamire való város hazánkban, mely e napon örömének, szeretetének és ragaszkodásának jeléül bármily szerény kis ünnepélyt is ne rendezne, egy pár órát ne szentelne a halhatatlan emlékű hazafinak tiszteletére. Ezt Kossuth Lajos is elvárja nemzetétől, mely őt soha meg nem tagadta; mert ezt csak Tisza Kálmán törvényhozása tette meg, melynek utálatos tényét a nemzet nemcsak, hogy nem szentesítette, de határozottan elitélte ... ez az undok tény egy szűkkeblű, s a hatalom nyomása alatt nyögő parlament ténye, de nem a nemzeti akarat kifolyása volt.

Igen, Kossuth Lajos elvárja hálás nemzetétől, hogy a folyó évi szeptember 19-én, születésének 80-dik évfordulóján róla megemlékezzék ... és a nemzet meg is fog emlékezni azon nagy hazafiról, kinek mindent köszönhet: szabadságot alkotmányt, s hogy valahára nemzetünket a nagy nemzetek közt emlegetik . . . megemlékezik arról, kinek szive száműzetésében is csak hazájáért dobog, kinek hatalmas szelleme elaggott napjaiban is csak arról gondolkodik, mikép lehetne a nemzet igazán boldog, szabad és független, miként szerezhetné vissza mindazon jogelőnyeit, melyekről lelketlen kufárjai oly könnyelműen lemondottak.

Ki a távolból is oda inti féltett nemzetét, ha végzetes lejtőre lép, kinek egész életében csak egy imája óhajtása volt, hogy boldognak, hatalmasnak láthassa a magyar nemzetet, s kinek utolsó fohásza is a haza leend.

Egy ily férfin, ki maga egy uj történelmet teremtett, kinek hazafiui érdemei hallhatatlanok; valóban megérdemli, hogy a nemzet — ki tudja, ily alkalomból tán utoljára! — még egyszer az ő érdekében fellelkesüljön és hálás érzelmének kifejezést adjon!

Fájdalommal jelezhetjük, hogy a nemzeti mozgalomban Veszprém városa részt nem vesz, legalább eddig.erre semmi jel sem mutat. Szeretjük azonban hinni, hogy ez alkalommal városunk lelkes polgársága, habár szerényen is, de annál lelkesebben megünnepli Kossuth Lajos nagy hazánkfiának 80-ik születés napját, kit még az isten soká igen soká éltessen!

A tót nemzeti párt nyilatkozata.

— A beliigyminister ur ő nmlga figyelmébe ajánlva. — „Si fecisti, nega!“ ez főelve és legkényelmesebb védekező eszköze mindazoknak, a kik védelmi argumentaikkal már „Matthäi am letzten* vannak, s igy a Národnie noviny embereinek s ezek — képzeletben létező — tét nemzeti pártjának is.

Csak képzeletben létezőnek mondom én e pártot, mert nem nevezhetem, nem ismerhetem el pártnak azon emberek összességét, a kik egyenkint véve önálló agitátorok s a pánszlávizmus hol titkos, hol pedig nyilvános hirdetői s mert határozottan tagadom, hogy a Národnie noviny embereinek igaza legyen, a mikor azt mondják, hogy ők a tót népet

vezették és annak érzelmeit tolmácsolják. Úgy hiszem, hogy akarat és c s e 1 e k v é s között még van némi különbség, bár igaz, hogy „in magnis

— et malis? — etiam voluisse sat est.* Szeretnék biz ők azt a tót népet vezetni, — hogy hová ? ezt már Grünwald Béla mondta meg, — csakhogy ez a tót nép sokkal józanabb, sokkal hazafiasabb, mintsem hogy magát a pánszlávizmusért, no meg azután

— sit venia verbo — bizonyos csengő-pengő axiómákért rajongó papok, tanítók, ügyvédek s más rendű- rangú agitátorok által vezettetni engedné, a mint ezt be is bizonyította akkor, mikor találkozott egy evangélikus pap, ki szabadságukért, ősi alkotmányukért küzdő magyar honfitársai ellen mindenféle fegyveres csőcseléket vezetett.

De ha a pártnak létezését tagadom is, úgy ezzel korántsem azt akarom állítani, hogy azok száma, kik a pánszlávizmus elveit vallják s eszméi megvalósítása után törekednek, oly csekély volna, miszerint a közoktatási miniszter ur ide vonatkozó rendeletét feleslegesnek mondhatnám. Ellenkezőleg, igen jól tudom, hogy a pánszláv agitátorok száma jelentékeny s még folytonosan növekedő félben van; törekvésüket pedig az teszi leginkább veszedelmessé, hogy csaknem mindnyájan az intelligentia azon osztályához tartoznak, a mely osztály emberei hivatva vannak a népet az egyház és társadalom terén vezetni, a kiknek káros befolyásától tehát szükséges, hogy a magyar kormány tót hazánkfiait megóvja.

S ezen pánszláv agitátorok közé tartoznak a Narodnie noviny emberei is, s valóban bámulnom kell azt a meztelen cynizmust, a melylyel a közoktatásügyér reájok vonatkozó rendeletét s az ebben foglalt súlyos vádat parírozni iparkodnak, egyebek között ezeket is mondván: „A lelkiismeret félelme az öntudatosan művelt igazságtalanság következményei felett ott is látja az ijesztőket, a hol nincsenek. Az igy nyugtalanított lelkiismeret megnyugtatására őszintén, nyíltan és ünnepélyesen kinyilatkoztatjuk, hogy a mi pánszlávizmusunk sem nem felségáruló, sem nem hazaáruló, mert ez nem megy tovább magyar hazánk határinál.“ Arczul csapva a történetet, az igazságot ezek az emberek igazságtaTARCZA.

Temetőben . . .

Temetőben a virágos Hant alatt,,

A hol nincsen érzemény és Gondolat;

Itt nyugszom én nemsokára Édesen,

Itt nem bánt majd engem soha Senkisem.

E csend hazát én oly nagyon Szeretem,

Kedves bánat vonul itt, át Telkemen.

Oly liivólag néz rám minden Sirvirág:

Jöjj mihozzánk, majd békét hágy A világ.

Itt ér a regg és itt ér az Alkonyat,

Az estharang itt zavarja Almomat;

Ha majd egyszer még erre sem Ébredek:

Temessetek, akkor ide.

Emberek ! Magyar Gyula.

A kát roszkedvü.

Ch. K. után I. B.

Nagy Nép. János és Kis János folytonos rósz kedvük daczára már 16 éve, hogy együtt laktak, mint bizalmas barátok. Azt lehetne mondani a rosz- kedvüség volt barátságuk köteléke és fűszere.

Egy estélyen vezette őket össze a véletlen és névellentétük arra indította őket, hogy még azon alkalommal barátságot kötöttek és rövid idő múlva közös lakást béreltek. Nagy J. özvegy és 54 éves, Kis J. legény és 48 éves. Lakásuk tükörtiszta konyhából, melynek hófehérek falai, mivelhogy sohasem főznek benne, azonkívül 3 szobából áll, melyek közül a középső közös nagy termet mutatom be. Ez igy van bebutorozva: két nagy tőfa íróasztal úgy

felállítva, hogy a rajta dolgozók egymásnak hátat fordítsanak s e kettő közt egy elavult zongora, melyen ezelőtt 16 évvel az özvegynek néhai neje sétáltatta ujjait, de mióta az lezárta szemeit, ez nem lett felnyitva s csak olykor, ha egy húr elpattan benne, jelzi, mint egy búcsúszavát: — pusztulunk, veszünk . . .

Ha a legény véletlen valamit rátett, az özvegy rögtön letette és még a helyét is lefújta, hogy nyoma se maradjon. Különben mindkét lakótárs kedélye igen egyforma volt, komoly- és hallgatagok. Szerették egymást s folyton bosszankodtak egymás felett. Mindegyikük késznek nyilatkozott egymásért a legnagyobbat áldozni fel, — de mindig csak — úgy szóval.

Az özvegy Nagy .1. az egyik mellékszobából kezében levelet tartva, a mint kirohan, hangosan ily szókra fakad.

— Te szerencsétlen levél! mitevő legyek veled ? elégesselek ? hogy boldogságomtól akarsz megfosztani ! Nem! de igy! s azzal ledobva lábaival trporá.

— Úgy bánok veled, a mint gonosz szellem te bánsz velem, mely akkor is örülsz, midőn tiporlak, hogy a harag majdnem elkábit!

Ismét a levélre tiport, de hirtelen felkiált:

— Oh jaj — jaj lábam! az a köszvény! De hát nem vagyok én bolond? Mit tehet a levél arról, hogy megiratott ? Jöjj felveszlek — s azzal lehajolva felvevé — sokat szenvedtél szegény levél és mégis türelmesebb vagy, mint én. Hadd tekintselek meg még egyszer, tán nem vagy oly gonosz, mint a minőnek látszottál!

Csendesen szétbontá a levelet s olvas. :

.... Mivel tudom, hogy ön a barátja barátjá- nak, igy önhöz fordulok (on alkalomból, mivel ön teljesítheti kérésemet. Bizonynyal tudni fogja, hogy nővérem azon férfiút szereti, a ki önnek 16 év óta laktársa és barátja. () nővérem iránt szuvas jó, de komoly szándéka ezer a.igáh.vó küzd. ily lassú evezéssel, ha mindjárt maüu.salemi k- -t Írnek is, mindkettő kidől, mielőtt a /élt o:.'.-. k. . véremen már kezdem tapasztalnia’.:, ksasszunyos ./esélyek tüneteit, hihető, mert sokallja a válást. ■-í .. 1 én

minden szeszélynek esküdt ellensége vagyok — azért ennek véget szeretnék vetni — akár igy, akár úgy. Kérem azért önt, használja fel minden befolyását, hogy barátja nyilatkozzék: akarja-e nővéremet nőül venni vagy nem.

Az én véleményem szerint igen össze illenének. Beszéljen vele! Kisértsen meg mindent, hogy rábírhassa. Önnek bizonynyal nagy köszönettel fog tartozni, mert meg vagyok győződve, hogy a leányrt szereti és vele boldog lesz.

A mit öntől kérek — lelkiismeretes ügy, akaratában és becsületében bízom. Barátjának, a mint tudom csak egy hibája van: a határozatlanság. Ön szokja vezetni. Legyen szives tudassa mielőbb az eredményt!...

— Szép história — szólt az özvegy Nagy a levelet vagy negyedszer olvasva, — nősülni ? 0 ? hogy boldog legyen ? Ilyen boldog a madár is aranyozott kalitkájában! És én beszéljem rá ? én, ki őt azután elveszítem. Oh, oh házassági boldogság, ha rá gondolok az élvre, hajam is égnek áll.

A dolog nyitja t. i. az, hogy Nagy házasi életével nem volt megelégedve és pedig azon okból, mert papucs-kormány alatt volt. Ezen kellemetlen állapotának nem Ágnes volt az oka, mert ő egy szelíd teremtés volt. De hát mikép jutott papucskormány alá ? Az biz úgy történt, hogy ő ingatag volt, neje pedig minden szerénysége mellett határozott jellemmel birt. Hamar észre vette és boszan- totta őt, hogy öntudta és neje akarata nélkül jutott rabságba. Mindkét házasfél óvatosan kikerülte ezen csiklandós pontot.

Nagy János részint mivel szégyenlé, részint, mert boszantá, Ágnes pedig, mert jó és okos volt. Azért lehetett Mukit mindig rósz kedvűnek látni, bár sohasem emlité, félt minden nőtől a papucs miatt, e miatt nem nősült másodszor és magától a papucstól annyira irtózott, hogy nemcsak nem viselte soha, de még a házban sem tűrte meg.

Azért lett Nagy János a levél olvasása felett oly dühös, mert gyűlölte a házas életet s azon aggodalom vett rajta erőt, hogy elvesztvén barátját, és hátha az is papucs-kormány alá jut.

Kis János már négy év óta nagy kedvteléssel

foglalkozott azon eszmével, hogy a 29 éves Bábi kisasszonyt nőül vegye.

Nagy János oldaltámadásokkal azonban késleltető ezen eszme tökéletes megérésót, szándékát csak tréfának tartá és a mily mértékben dicséré Kis a házasságot, Nagy oly mértékben ócsárlá azt. Egy alkalommal igy szóla:

— Azon uralgó tévedést, azon régi szokást, azon általános emberi gyarlóságot, azon szükséges roszat — a szerelmet — át kell élni, miként a himlőt. Most már okosabbak vagyunk. A mint tehénhimlőt ojtanak be igazi helyett: épen úgy lehet a házasság helyett ellenmérgül használni a barátságot, a zavartalan önállóságot, az élvet, mindenben a függetlenséget, a legnagyobb gondtalanságot, az édes nyugalmat stb. És midőn annyiféle pótlék van, miért ne lehetne házasságpótlék is ? És a mi úgy, mint mindenki életkora nem birhatna pótlékkal egy jobb és szebb élethez ? És nem-e jobb sok pótlék, mint az eredeti? pl. háziasszony és gazdasszony, pénz és kereset, okosság és ostobaság, eszme és szó, bátorság és vakmerőség, eszélyesség és bolondság, lelki nagyság és fontoskodó tekintet ? és igy tovább. Ha pedig már minden áron szeretni kell — úgy legczél- szerübb, szeressük — önmagunkat!

Ilyen és hasonló nyilatkozatok, sőt igen sokszor lényegtelen csekélységek után majd Nagy, majd Kis lett roszkedvü, a mellett az volt a legérdekesebb, hogy azt mindegyik lehetőleg palástolta és lehetőleg vig tekintetet mutatott, a mint tapasztaló társa roszkedvüségét, mert félt, hogy az barátságuk veszélyeztetésére kitör, azért rejté el a magáét, hogy társáét megakadályozza kitörésében. A legnagyobb mulatságuk az volt, ha az egyik a másik hibáit és roszkedvüségének szomorú következményeit hozá fel, mert akkor a társ roszkedvüségének rovására tettek gúnyos megjegyzéseket. Az ilyen beszélgetések azzal szoktak végződni, hogy mindegyikük szótlanabb, végre néma lön s morogva váltak el egymástól. Jobb óráikban kikerülték egymást, mert a gonosz szellem közeledését érezték. Különben lehet őket két hintázó gyermekhez hasonlítani, kik közül, ha egyik fenn van, a másik mélyen alant.

Hogy Nagy János ama levél tartalma miatt