Veszprémi Független Hirlap, 1882 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1882-07-22 / 29. szám
t ;t Mi ! hl h r V l' fíi i i ) 1 1 I I i i i í ti l! I 1 li h1 hí i1 1 -s‘ i Ü ti' folt mérgező hatású zagyvalékkal, rája kenyér helyett reggelenkint egy pár fehér zsemlye kontóra, beszéddel tartva, pálinkaszó mellett, óraszám leültetve, hadd kóstolja meg a henyélést, a dologtalanságot.— A nőket rrá kell szoktatni a fényűzésre, mert hát »korunkban nem illik már ünnep és vasárnapokon karton ruhában menni az Isten házába, vagy a bálokba, hanem selyemruha illik és dukál. Nem kell ám mindjárt kifizetni, van ám hitel akár ezer forintig, oh ! hogyne volna ! a lölkömet adom oda maguknak édesem, csak tessék, vásároljon, ne rongyaskodjék, lássa már ez is vett, az is vett! maga sem alábbvaló azoknál, no bizony ! — Aztán, ha pénz kell azt is adok akármennyit, mert a szép szoknyához szép „stibedli* is kell, vagy hozatok azt Bécsből, a postán három nap alatt itt van, úgy bizony. . . Csak igy kell elbánni a köznéppel, aztán meg kell tanítani, hogy ha valamely birtok részletét eladta, s a »buta vevőfél4 nem eszközöltette azonnal a hiteltelekkönyvi átíratását a tulajdonjognak, ,el lehet ám azt a birtokot adni másodszor is, meg akárhányszor is, csak titokban kell tartani.4 Hanem, ha a turpiság kisül, előbb-utóbb a törvény aztán az eladó félt, mint csalót bünteti, börtönözi, legtöbb esetben ismét államköltségen, a bünszerző pedig markába nevet, a neki ugratott bűnösnek perköltségekre pénzt kölcsönzött nagy kamatokra, ennek fejében aztán rátette kezét annak összes vagyonára, czélt ért, — aztán meg az állam terhére tölteléket adott a börtönnek, s adatott szolgáltatott arra, hogy »a szeretet vallásában4 milyen bűnök tenyésznek. Csak igy kell működni, szívósan, kitartóan, s a pokoli győzelem nemsokára elérhető lesz. A nem- zet sárral dobált, kő ny e z ő g e n i u s a már dűlőiéiben van. Dűlőiéiben van?! Hahó! most már könnyű a munka. Nem is kell annyira titkolódzni, minek? Országos törvények ! ? Nem kell azt mind valamennyit megtartani. Csak azokat, melyek hasznot hajtanak. Ugyan már mire való volna vasár- és ünnepnapokon az üzleteket bezárni, s igy az ünnep méltóságának megadni a külső zománczot is ? Minek a külsőségekre adni a mostani világban ! ? A cseléd, a napszámos, miért ne dolgoznék ünnepjén is, hisz akkor is eszik, aztán akkor csak egy éven át is, hány munkanap veszne kárba ? ! No bizony! S még hozzá ilyen haszontalanságért, a felsőházhoz, »az alsóház megkerülésével* adni be kérvényt. Fid once! A cselédek nagyobb gazdaságoknál, ugyszinte a napszámosok is többnyire családosok és dolgoznak biz ők vasár- és ünnepnapokon is úgy, mint hétköznapokon, mert „muszáj.4 Ki van kötve ez a konvenczió levélben, a napszámos napibére pedig csak napi existen- tiát nyújt családjának, tehát minden nap meg kell azt keresni, ezen „nyomorultak4 számát pedig az általános elszegényedés ugyancsak megszaporitotta Magyar- országon. Dobjátok pokolba rózsaszin szemüvegeteket ti, a keresztény „korszellem* nyegle lovagjai, ti szószátyárok, kik ezt hangosan lielyeslitek, kik saját ben- dőtök ürülékéért fertőzött kezekkel védelmeztek, már akkor is ha azt elnézitek, — oly dolgot, mely a keresztény társadalmat botrányos módon ingatja meg, s forgatja ki alapjaiból előbb-utóbb! Vetkőzzetek ki, ha tudtok, önzéstek szennyes palástjából, csak rövid időre is, s nézzetek bele a dolog lényegébe komolyan, Lehetetlen, hogy meg ne lássátok a tervszerttleg kultivált materiálismus köpenye alól kilóggó lólábakat, azon alattomos törekvéseket, melyek irtózatos következményeket teremnek, már azon egy incidensből is, ha a vasár és ünnepnapok szentsége és méltósága eltapostatik. .Termelő állam vagyunk, nemzetünk zömét, alkotó elemét a földmives osztály képezi, ha ezek előtt a vasár- és ünnepnapok közömbössé tétetnek, közönséges munkanapokkká alacsonyittatnak, csak a rövidlátás, vagy a szándékos vaksággal felcziczomázott himpellérek nem látják be annak nagy következményeit. A földmivelés nehéz munkájával küzködő munkásosztályt, nemzeti létünk ezen alkotó tényezőjét, — szakmájának üzése — a mezei munka, hétszámra kiragadva tartja családja köréből, ha az egy vasárnapot se adjátok meg neki munkaszünetül, mi lesz akkor? Megmondom. Ha a hat napon át teljesített erős munka után egy napi szünet a pihenésre nem adatik, a legaczé- losabb izomerő is kimerül, elsatnyul, satnya nemzőnek, pedig nemzedéke is satnya lesz, mit a sovány táplálék is elősegít s igy rövid időn elcsenyevészik nemzetünk azon többsége, mely még idáig munkabíró és harczképes fiakat szült és nevelt. Már ez az egyis i Hát még a másik ? ! A családi élet kellemeitől megfosztott ember rideggé lesz. Elszokik attól az édés örömtől, melyet a bölcsőben pihenő kis pólyás poronty az édes atyának okoz gőgicsélésével s az ártatlanság angyalának, derűt hozó mosolyával. Nem szedheti térdeire, nem hinczálhatja meg a már csacsogó és járni tudó apróságokat, kik pedig oly csintalan fürgeséggel kapaszkodnának ékesen az édes apa nyaka köré, mint a virágzó gyümölcsfa törzsén, illatos szellők által lengetett lombos ágak, viruló gályák. Az édes anya, a szerető hitves nem simulhat férjéhez, gyermekei atyjához, mint folyondár az őt tartó és védő tölgyhez, erre nincs idő és nincs alkalom, mert egyik mint másik nap a férj, har terhes munkájából az est óráiban fáradtán hazatér, — alig várja, hogy pihenésre dőlhessen. Az apróságok már alusznak.A gyengéd nő, a szerető feleség törülgetve simogatja férjének, az ő legdrágáhbjának izzadt i omlókat, kezd halkan beszélni férjének boldogságról, a gyermekek fejlődéséről, hogy a Pista napról napra okosabb lesz, már sok szavat ki tud szépen ejteni. A Jancsi már könyvből tanul az iskolában, egy kicsit csintalan, nagy kópé, de szive jó, kis kenyérkéjét mit magával visz, naponként megosztja a nálunknál szegényebb szomszédék Pistikájával, ö egészen az én apjukomra ütött, mintha csak téged látnálak benne, még a nézése, mozdulata is a tiéd; no a kis Mariska már fele kezem a házi teendőkben,— napjában minduntalan ostromol, hogy hát mikor jön már haza az apus ? Persze! mikor sohasem látnak téged a kis jószágok. Este, ha jössz, már alusznak, s kora hajnalban távozol, mikor még ők álmukban angyalokkal játszanak. . . . Nos. édeskedves apjukom hát nincs egy szavad se hozzám ?------- Nincs, mert a folytonos erőfeszitő munkában napról napra el- sarúdott édes apa alig, hogy fejét letette, elszunnva- dott, elnyomta a jótevő álom, s most álmodik a holnap fáradalmairól, — a soha nem szűnő teherről. S ha még csak idáig volna, — de még nincs vége. . . . Vasár és ünnepnapokon megnyílnak a templomok ajtói. A torony harangjai érczliangon hivólag beszélnek: „Jertek! imádjuk az istent, s boruljunk le előtte !* De a templom csak gyéren népesül meg aggokkal, munkaképtelenekkel. — A munkaképesek künn dolgoznak a mezőkön, hisz ma is kell enniük, nekik is, családjaiknak is, azt a napi élelmet pedig meg kell keresni, mert különben nem kap napszámot vagy konventiót a vagyonából gáládul kiforgatott nép, az elszegényedés eme szándékosan és tervszern- leg, — a gonoszság rafinériájával — megteremtett kényszerhelyzet ezen rabszolgái. Csak anyagilag kell tönkre tenni a népet, a nemzetalkotó ésfentartó elemet, a többi aztán már könnyen megy. Az Isten evangéliuma vasár- és ünnepnapokon kongva hangzik el az üres templom falai közt. — A szünet nélkül való munka modem rabszolgái nem hallhatják azt, nem épülhetnek rajta. így aztán a családi élet ridegségéhez a vallás iránt való közöny is járulván, rövid időn oly irtóztató állapotok állnak elé, hogy azokat még ecsetelni is fáj az embernek. Műveltnek és humánusnak csúfolt századunk férges korszelleme miért akarod megfosztani a népet vallásától, attól a nagyfontosságu tényezőtől, mi elválaszthatlan, elkülönithetlen olyan sajátságátképezi az embernek, mely magában az embernek lényében gyökeredzik, annak szükségelt követelménye. Ha ezt kineveted, nézd az emberiség azon egye- deit, kiket a vadság szánandó állapotában nem tanított senki arra, hogy van ám egy felsőbb lény, mely hatalmasabb mindennél az egész világon és mégis saját „én4jéből indulva ki, önkénytelenül borul le egy titkos valami nagyszerűsége varázsának hatalma alatt, s Istent imád saját módja és felfogása szerint az elemek, tűz vagy nap alakjában. Vagy ha ez sem elégít ki, tekintsd a rengetegek vadjait, miért vonják meg magukat hunynyászkodva barlangjaikban, ha a villámterhes felhők eget-földet rázó dörgésében és villámlásában látják és hallják beszélni a természet hatalmas intéző szellemét, az őserőt, magát az Istent? A 19-ik század gyermekét miért akarjátok legnagyobb jótéteményétől, — vallásától megfosztani, az anyagiság imádása és szolgálatában! ? Hisz ha ezt teszitek, rosszabbak vagytok az útonálló rablógyilkosoknál, mert itt nem csak testet, de szellemet is öltök, gyilkoltok még pedig oly módon, hogy esetleg egy egész nemzet dől gyalázatos gyilkotok alatt dicstelen sírba ! . . . A kinek vallása nincs, a kinek kebeléből az istenben helyezett bizalom, hit, remény és szeretet kihalt, ha csapások érik nem keres és nem lel vigaszt az égiekben, s az élet terhei alatt összeesve kétségbe esik, ha nyomor készti; rabol, gyilkol, vagy önmagát gyilkolja meg. A vallás képezi az államok alapját. Kik ezt támadják meg, azok az állam ellen merényleteznek, mert annak polgárait a bűnös szélsőségekbe kergetik jól tudva azt, hogy a mely épületnek az alapja van megrongálva, az az épület magától is romba dől. A vasár es ünnepnapok munkaszünetének ellenei, az anyagiság korszellemének eme sanda mészárosai nem oda néznek, a hová vágnak taglójukkal. Volta- képen nem az a czéljuk csupán, hogy cselédeik és a reájuk utalt elszegényedett földműves és munkás nép hetenkint egy nappal többet dolgozzék, hanem, hogy azok vallásos érzületét kioltva, erkölcsi sülyedésüket előmozdítva, testi erejük és szaporodási képe s s ég ö kb en i s tönkre silányitsák. A ki ezt nem látja, a ki át nem lát a szitán, az vak, — a ki pedig látja és látni nem akarja az gaz-, ember, — s a kinek módjában és hatalmában volna ezen válságos állapoton segíteni, és nem teszi, az gyilkosa saját nemzetének, s mint ilyen ne is kerülje ki a nép igazságos ítéletét: a kiérdemlett akasztófát soha ! Az államhatalom saját maga alatt vágja a fát, ha a „korszellem4 kóros tüneteit figyelmen kivül hagyva, tenyészni és felburjánzani engedi a bűnöket, holott az volna kötelessége, és legelső teendője, hogy a tünetekből felismerve magát a kóros állapotot, annak azonnal való gyökeres gyógyításához látna. Herostrátusi dicsőség büntetni ott, hol a bűn elkövetését megelőzőleg már tigy lehetett volna intézkedni, hogv szükség sem lelt volna a büntetésre. — És aztán, ha akad ember, ki az ilyen dolgokba bele lát, és önzetlenül, csupán az emberiség iránt való szeretet és buzgalom hatása alatt felemeli szavát az igazság, — a méltányosság érdekében, azt ü 1 dözni, de nagy dicsőség haj ! Csak tömjétek a börtönöket ti, az ál-humanismns és vétkes toleranczia szennyes palástja alatt munkálkodó materialismus gyászvitézei, majd meglátjátok, mi lesz a következménye annak, ha oda sandítotok, hogy a börtönök majd kebelökbe zárják azokat, kik irtaitokban vannak, s mennyire tévedtek ti, — kik a börtönökből akartok javító intézeteket formálni. Tapasztalásból tudhatnátok, már idáig, hogy ez a törekvés hálátlan, s ez a munka gonosz, mert épen az ellenkező czél éretik el általa legtöbb esetben. — (Hoszter is javító fegyházból került ki.) Sokkal több erkölcsi és szellemi élet gyilkolta tik ott meg, mint a a mennyi gyógyittatik. Az okos kertész, ha észreveszi, hogy fájának lombozata lankad, s öntözés daczára is hervadásnak indul, nem várja mig elszárad, hogy kivágja, hanem eltávolítja a baj okát, megkeresi és kiirtja a fája gyökerét pusztító féget. A magyar nemzet életfájának lombozata fonnyad, sárgul, s félni lehet, hogy a legelső vihar kidönti helyéből, mert gyökerei vannak megtámadva — azokat pusztítják a férgek. És az államhatalom nem csak hogy közönynyel nézi a fa pusztulását, hanem a sárgultan lehulló leveleket még hozzá tapossa is. A társadalom beteg s az orvos késik a gyógyítással, talán csak azért, — hogy a végtusával küzdőt majd büntethesse, ha nem akar csendesen kimúlni. Szomorú szerep, dicstelen hivatás. Az államhatalomnak, az ő saját alapját és lé- zezhetését képező nemzet és társadalom mozgalmainak jelenségei és tünetei által kell figyelmessé té- tétetni és kutatni azokat a rugókat, melyek a mozgalom gépezetének motorai. Például, ha elfogadjuk, mit elfogadni kénytelenek is vagyunk, — hogy az államok talpkövét a vallás képezi, akkor nagyon is kötelessége magának az államhatalomnak ismerni mindazon vallások alaptételeit, melyeket kebelében védelmez, elismer vagy megtűr, — hogy nincs-e azok között olyan, mely dogmatikai alapon istenes dolgokat cselekszik akkor, ha követői által a más vallásunkat alattomban, tervszerüleg szipolyozza, mételyezi és pusztítja! ? A „toleranczia4 nem mindig erény, az a vétkes öngyilkosság bűnévé is fajulhat. Ha valamely szekta a kurjongatott „humanis- mus4 köpenyébe burkolódzva, ökölbe szorított marokkal, mosolygós arczczal csikorgatva fogait, meg- közelithetlenné teszi magát, elavult dogmáinak önző és más vallásuak szándékos pusztítását czélzó ágazatait ápolva, azoknak létezését és ápolását tagadja, ezzel nem kell beérni, hanem annak az életben való nyilván ulásait kell megfigyelni; ez megadja a kulcsot a titokhoz és a titkolódzás okainak felismeréséhez vezet. Mig az ilyen dolgok a keresztény szeretet hangosan és czélzatosan magasztalt türelmességének rovására töretnek, ezek folyományai burjánoznak, — addig ne is kívánjuk, hogy szorongatott köznépünk erkölcsei javuljanak, mert a példa vonz, annak hatalma erősebb, mint a kenetteljes igék hirdetésének hatása. Az erkölcsök ápolására anyagi 1 é- tezhetés is szükségeltetik! Borzasztóan téved az is, ki azt hiszi, hogy lia Péter harácsoló kezekkel kiragadja a nép szájából a kenyeret, azt Pál Isten igéjének hirdetésével pótolhatja. Az éhes gyomor korrogása túlharsogja a lelkiismeret szavát. Borzasztó dallama ez a kétségbe esés és elvetemedés rettenetes konczertjének, mely sokféle hangszeren játszódik le, de mindig az alaphangot képezi. A ki a korszellem ezen betegségét előidéző tüneteket, ezen végzetteljes konczertet szándékosan rózsaszínű szemüvegen át szemléli, vagy épen elbizakodottságának pöffeszkedő hóbortjával le nézi, az még furcsa tánczot járhat annak zenéjére. Nem következés, hogy a légáramlatok illatterhes szellője mindig csak Aeolus hárfája húrjainak rezgésbe hozása által mélabus dallamokat zengjen. — Viharos szelek, a történelem tanúsága szerint, egészen más nótákat dúdoltak akkor, midőn az utczák sarkain a lámpavasakról lóggó olyan kötélszerü húrokat pengettek, melyek kifeszitését alsó végükre kötött emberi testek súlya hépezte. Okuljunk! A történelem int, a történelem tanít bennünket! Első sorban is, ti, kik arra hivatva vagytok, ne engedjétek a nép szájából kivenni a kenyeret, másodsorban ne engedjétek ki ölni, sőt gyarapitsátok az istenben való hitét és bizodalmát, mert különben furcsa tóncz lesz a vége. Példa rája Irland, pedig ott még csak az anyagi létezhetés van megtámadva. Csak paródiáivá váltok a hatalomnak, ha a »korszellem4 ál-humanismusának befolyása alatt nem azon az utón haladtok törekvéseitekkel az emberiség érdekében, mely mind anyagilag, mind szellemileg az égbe vezet. Akkor a vér, melyet karotok Themis pallosával ont, saját arczotokra fecsesen vissza, saz általotok „ad terrorem populi* felállított akasztófák vértanuk ereklyéivé minősödnek. Ez pedig játéknak gonosz, törekvésnek veszélyes, hazafiságnak honárulás, harcznak-----------------------------------------—.in— — I* o lyan küzdelem, mely a győzőt is saját romjai alá temeti. Az á 1-s z a b a d e 1 v ,ii s é g, a túlhajtott hamis t ü r e 1 m e s s é g, a harácsoló anyagiság, az erkölcstaposó korruptio, a fékvesztett szédelgés századunk »korszellemének* ezen dögletes tüneteivel szaturált Korifeusai a czivilizáczió mosolygó álareza alatt, megrendítették államunk és társadalmunk alapját, mert martalékul dobták oda saját törvényeink a népet, az államalkotó elemet, azt a jóravaló munkás osztályt, mely addig-ameddig még inkább a gyámságra szorult volna, nem pedig éhes kutyáknak prédájául, — annál inkább is, mert ha ez az elem kipusztul, a helyébe lévő nem pótolja azt, s nem pótolható az egész világ egyik nácziójából sem! — Államhatalom! segíts a bajon, mig nem késő! Keöd József. Egy ipariskola felállitásánek kérdése városunkban. Folyó hó 16-án egy fontos értekezletre lettek összehiva a veszprémi ipartársulatok egyes elnökei a városház polgármesteri hivatalának helyiségébe. Ezen összehívás a megyei alispán azon átirata folytán történt, a melyben az alispán az ipar- és kereskedelmi miniszter által arra utasittatik, hogy vele a megye nagyobb városainak helyi körülményeit mielőbb megismertesse azért, hogy a nagyobb városokban egy ipariskola felállítását lehetővé tehesse. Mi részünkről örömmel említjük meg azt, hogy a miniszter ur által felvett tervnek keretébe a mi városunk is bent foglaltatik ; azért ezen kedvező alkalmat magunknak is fel kell használni arra, hogy városunkban az iparos ifjú nemzedék számára egy oly intézetet hozzunk létre, amely intézet iparosainkat az elméleti téren is a haladó kornak színvonalára fogja emelni, A miniszteri rendelet a következőkép hangzik: A vallás- és közoktatási m. kir. minisztertől 14510. sz. A hazai ipar fejlődésének főfeltétele, hogy iparosaink az elméleti és gyakorlati ismereteket oly mértékben sajátítsák el, hogy az általok űzött iparágban egészen öntudatosan és tiszta értelemmel működhessenek. Ezen czél csak úgy érhető el, ha az iparos tanulók a népiskolai oktatás befejezése után is, életczéljuknak megfelelő oktatásban részesittetnek. Ez irányban az 1872-ik évi Vni. t. ez. 42-ik §-a akként intézkedik, hogy az iparos tanulóját, amennyiben Írni, olvasni és számolni nem tud, ennek megtanulására szorítani, különben pedig az ismétlő, esti, vasárnapi, illetőleg ipariskolába járatni köteles. E czélból elhatároztam, hogy az országban egyelőre, különösen a nagyobb városokban levő iparos tanulók tanítását most már minden további halogatás nélkül, rendszeresítem és megkezdem. Az országos statistikai összeírás nyomán, tudomásom lévén arról, hogy Pápa és Veszprém városban 309 illetőleg 301 férfi iparos tanuló létezik ; felhívom a megye közönségét, mikép tegyen ide kimerítő jelentést, a nevezett községben levő iparos tanulók oktatására nézve eddig tett intézkedésekről; ha pedig ez irányban mindeddig intézkedés nem történt volna, az iparos tanulók oktatása tárgyában, azon irányban kezdje meg a tárgyalásokat, hogy az illető község saját költségén, és az ott lakó iparosok hozzájárulásával, a hivatott törvény- rendelet értelmében állítson iparos tanulói számára ipariskolákat. Hajlandó vagyok mindenütt, hol a szükség kívánja, a rendelkezésemre álló pénzösszeg erejéig, az ily iskolák segélyezéséhez mérsékelt összegekkel hozzájárulni. Eljárása eredményéről szóló jelentését f. évi juniushó 15-ig elvárom; amidőn az iparos tanulók iskolai szervezetéről szóló nyomtatvány szükséges példányait is meg fogom a megye közönségének küldeni. Budapest, 1882. május 8. Trefort s. k.*) Sz -y M-ly. Pápa, 1882. Julius 19. — A „V. P. H.“ szerkesztőségéhez. — Az ország különféle helyein a „Függetlenség4 czimü napilap t.-eszlári „biztos forrásból4 került hírei nem kis mérvű megbotránkozást keltettek. Oly két kávéházi helyiség, hol Verhovay ur lapjának nagyszámú tisztelői sereglenek össze politikailag nyílt és határozott elvi védelmére, mondom oly két helyiség már-már visszaakarta utasítani a lapot. Csodálni való mindenesetre egy tekintélyre emelkedett lap intéző férfiairól, hogy e kényes természetű ügyben hebe-hurgya módon közölnek annyi valótlant. Szinte tartózkodik az ember kimondani a tiszta jellemű lapvezérről — hogy e téren—tőkét akar csapni. A zsidók elleni tüntetés végkép elenyészett, csak vasárnap éjjelenként lehet egy antisemitieus dal szövegéből eget rengető strophát hallani, melynek művésze persze azonnal Czink kapitány ur hti- rokjára kerül. Igen okosan cselekednék rendőrségünk, ha az úgy napközben kurjogató inasgyerekek daloló kedvét már kezdetben megrontaná, mert még az adja az alig elfojtott parázshoz az olajt. Úgy néha-néha az éj csendjében, homályában virtust szom- juzó egyesek böknek be itt-ott ablakokat, nem mintha antisemitieus boszuvágyuk nyerne az által kielégítést, hanem amás városnegyed ben czirkáló rendőrség compromittálását czélozván, jellegét akarják föntartani az elfojtott heczcznek — az üvegesek nem csekély örömére. *) Mint értesültünk, a helyi polgármesteri hivatal csak az ipartestületek elnökeit hívta meg értekezletre, és ezektől kér nyilatkozatot a tanonezok mikénti oktatásáról; holott városunkban számtalan oly iparos van, kik az iparos testületeknek nem tagja, kik e szerint e mozgalomról nem is nyerhettek értesülést, habár tanonczaik szép számmal vannak. Okosan cselekedne a polgármesteri hivatal, ha a miniszteri rendelet értelmében az ily iparosokat is megkeresné, mert csak is ily módon felel meg a rendeletnek lelkiismeretesen. Szerk.
