Veszprémi Független Hirlap, 1882 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1882-07-01 / 26. szám
Veszprém, 1882. II. évfolyam. — 26-ik szám. Szombat, julius 1. w MEGYEI- S HELYI ERDEKÜ, VEGYES TARTALMÚ HETILAP. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész évre.................................................6 frt — kr. Fél évre.................................................3 frt — kr. Negyedévre............................................1 frt 50 kr. Egyes példányok ára 15 kr., s kaphatók a kiadó-hivatalban. MEG JELEN MINDEN SZOMBATON. Előfizetési pénzek a kiadó-hivatalba, Veszprém, horgos-utcza 10b. szám küldendők. Hird.etéselr a kiadó-hivatalban fogadtatnak el és jutányos árért közöltéinek. A szerkesztővel értekezhetni naponta 12—2 óra között. SZERKESZTÖSEG: Veszprém, horgos-utcza 105. sz., hova a lap szellemi részé illető közlemények küldendők. ICéziratolc vissza ziem adatnak. Tisztelt olvasóinkhoz! A „Veszprémi Független Hírlap6 eddigi pályafutásában is megmutatta már, hogy proprammjához hu maradt, hogy kitűzött ezélja felé erős következetességgel halad. Az igazság szent elveit diadalra juttatni, a helyzetről a legtárgyilagosabb képet nyújtani, az ostorozni valót ostorozni, a bűnösök és orvtámadók arczárói a leplet lerántani, anélkül, hogy a nehéz munkában bárki és bármi által befolyásolva lennénk. Ha eddigi pályafutásunk a „Veszprémi Független Hírlap“ értékének megítélésére alapot nyújtott, ez ítéletre mi csak büszkék lehetünk; mert daczára az ellenünk intézett számos orvtámadásnak, hivatalos és nemhivatalos hajszának; mi bátran haladunk az igazság kavicsos utján, s nem törődünk ez útról letért tisztességtelen emberek, számításba nem jöhető lények tehetetlen erőlködéseivel. S most, midőn az uj félév elején az olvasóközönség támogatását kérjük, — az ígéret mellett, hogy a megkezdett irányt tántoríthat] amú fogjuk követni, hogy lapunkban egy irodalmi színvonalon álló közlönyt nyujtandunk a jövőben is, — bizton számítunk közönségünk azon pártolására, melynek a közel múltban oly szép jelét adta. A lap előfizetési ára: félévre 3 frt. évnegyedre 1 frt 50 kr. — Vidéki olvasóinknak ajánljuk a postautalványok használatát. Veszprém, 1882. julius hó. Tisztelettel a „Veszprémi Független Hírlap“ szerkesztősége és kiadó-hivatala, Aratás felé. Aratnak, kaszálnak... A telt aranykalászok lehajtják fejüket, meg-meg ringatja őket a reggeli fuvalom langyos szellője, a napsugár mosolyogva játszik hullámokban ringó fölületükkel, a pacsirta dús sűrűjébe rejti el piczinyke fiait, hogy ne bántsa se a reggeli hűvös szellő, se a zúggó förgeteg, se a rósz emberek... Es megjelenik a gazda a ringó kalászok, dús vetések szélén, némán magasztalja a mindenhatót, aki a mint gondoskodik a ligetek madarairól, az erdők vadjairól, úgy nem feledkezik meg az ő saját alakjára alkotott lényekről, — az emberről sem. És megpendül a kasza a munkás kezekben, és az évi fáradozás gyümölcse ott fekszik a földön, hogy megjutalmazza a hosszú munkát. Aratnak, kaszálnak... * A munka meg volt, a fáradtság gyümölcse ott van a csűrben, a gazda nyugodtan néz a viharos tél elé, meg van kenyere. És megverik ekkor a nagy dohot, és megjelenik az adóvégrehajtó alakja az ősi portán, kocsira rakja a véres verejték gyümölcsét, mert kell a hatalomnak. A gyermek kenyeret kér, az asztalfiók üres, a csűrből elvitték a szemet... a gazdának, az apának teremteni kell a semmiből. Mig hitele van, kér kölcsönt, ott az uzsorás ád jó kamatra 50 — 200%-re, s mig hitele van, van becsület; ha a hitel elveszett, becsület sincs. És ismét szól a dob, és ismét ott a végrehajtó, az ősi portát eladják potom árért, a vánkost kihúzzák a gyermek, a nő feje alól... r Es megteremtik a kivándorlást, megteremtik az öngyilkosságok hosszú sorát. Aratnak, kaszálnak ___ % A n emzet virága, iíju népe elvonva a munkától sárga fekete libériában, sárgafekete zászló alatt, kétfejű sasos csákó árnyékában dicséri a német istent. És ismét-ismét megszólal a doh és megy a kárpátok ifjú népe, idegen népek, szabad nemzetek honába, hogy rablánczba verje a szabadságot, hogy bántsa azt, a ki neki nem ellensége. Oda áll az uchatius ágyú — ezer golyót szóró öble elé, azt a domború mellett kitartja a halált hozó golyónak, és az ifjú arcz halavány lesz, hogy az élet pírja, soha ne érintse többé... Meghal, s nem tudja mért, azért mert úgy akarták! Aratnak. Kaszálnak. —r. Társadalmunkról. Társadalmunk beteg és korrumpált, a közügyek iránt teljesen apathiával viseltetik. Rósz jel; a baj ellen orvosszert kell találni és pedig gyorsan, mert bamaros gyógyulásra van szükség, ka veszedelmes cbaoszt ki akarunk kerülni. Hogy mit kelljen tennünk ? Különféle agyak különbözőképen vélekednek. Es az természetes. Három orvos egy és ugyanazon betegnél három különböző véleményt táplál, s mindenik a magáét képzeli a legjobbnak. Mi társadalmunk megjavulását három feltételhez kötjük: 1-ör. Erkölcsi érzéket kell felvillanyozni. 2-or. A népnek munkát adni. 3-or. Az általános polgári jogot enuncziálni. Rövid vázlatban adjuk e három pont bővebb n: gyarázatát. Először: erkölcsi érzék nélkül a becsület fogali laza, s a Ielkiismeret nem igen szokott felemelked magasztos működésének ama finom állapotára, ho érzékenysége gyöngéd és meghamisitlan legyen. Mi» is oda kell hatnunk, hogy az Isten legmagasabb i galma és a vallás iránt való bit közönségessé ne tét* sék az emberek között. Minél inkább eltávozik az ei bér Istenétől, annál jobban közeledik romlásához. I| dőlt meg Róma, és lön semmivé annyi jobb sors méltó nép. Mi az örvény szélén állunk, s csak úgy leli menekülésünk, ha ősi erényeinek útjára visszatér nemzet, melyet elhagyni elég könyelmü vala. Másodszor: a népnek munkát kell adni, meri pénztelenség zilált viszonyokat teremtett, melyek kétségbeesés felé kergetik az embereket. Ezt az által lehet megakadályozni, ha állat m unk ák életbe hozatala által a szegénységnek mi dennapi kenyerét biztosítjuk. Az állam épen úgy tart zik gondoskodni lakosairól, mint a lakósok kötelezv a haza védelmezésére. És ez könnyű is volna, ha a er túra még mindig rendkívüli áldozatokat követel államtól, ha önállóságát és jövőjét biztosítani kívánj Harmadszor; az általános polgári jog enunti tiéját, mint a népszabadság legnagyobb feltételét k< megjelölnünk. Az alkotmányosság tiszta szűzi fogain abhorreseálja, hogy a polgári jogok gyakorlata és é vezete ne legyen mindenkinek közös tulajdona, ki adj fizet és katonát adni köteles. Mért van a szegényei osztály a választói jogtól megfosztva? Mért nem leheti a censust végképen eltörölni és az általános válasz, jogot életbe léptetni ? Az osztó igazság úgy kivánn mert Isten egyképen saját képére teremte az emberek»- így legalább, ha az adó terhe nyomja is, vigasztalj magát polgári jogaival, melyekből most ki van zárva’ Az idő megérett. . . Zörget a nép saját fenség: nek nevében. Nyissatok ajtót, még nem késő; va£ maga lesz kénytelen önhatalmával a társadalmat uj alakítani. —zs—r. i TARCZA. Mikor káplár lettem. Azt hiszitek, hogy egypár csillagot Biggyesztettetek a nyakamra, hát En már föltétien hívetek vagyok I$ egész torokkal áldom a királyt?! Csalatkoztok, titkon szivemben én Kissé nagyobb fölségnek hódolok : Rebublicanus voltam mindig és Az is leszek, mig csak szivem dobog. Hazugság rajtam az egyenruha, Melyben test s lélek egykép gyáva rab; Azaz csak a test, mert a szellem itt E szolga mezben tanyán nem marad. E mozgó börtönt utálom, miként Imádják az újdonsült hadnagyok: Republicanus voltam mindig és Az is leszek, mig csak szivem dohog. S büszkén vallom he, hogy én az vagyok, Mert aljas czélon nem töpreng agyunk: A nihilisták nem barátaink S communistákkal kezet nem fogunk; Mert fegyverünk csupán a puszta toll S a nagy szent eszmék a tábornokok: Republicanus voltam mindig és Az is leszek, mig csak szivem dobog. S gúnyoljátok ti e fegyvert talán ? Pedig ezer szuronynyal egy fölér; 8 higyjétek el, király, császár urak Nem adnék egg lőcsöt jövötökért! Hatalmatok aknán épült erőd ... Egy szikra kell s a légbe szállni fog: Republican us voltam mindig és Az is leszek, mig csak szivem dobog. S mit bánom én, hogy itten a nyomor Ezer tövist fog nekem hajtani?! Elég tudnom; — ama hajnal közéig S az én betűim már sugarai. Előre küldi édes csókjait És ezzel én dús kárpótlást kapok: Eepublicanus voltam mindig és Az is leszek, mig csak szivem dobog. Mit bánom én, oncsátok véremet A többi társak ijesztéseül. Higyjétek el, vérem hidlásitvl Keserű életem megédesül. S nem átkozom meg a hóhér kezét Respublica ! Ha érted, halhatok: Republicanus voltam mindig és Az is leszek, mig csak szivem dobog! Havi László. A feltámadt halott. (Razj.) Irta: Darvas Aladár. III. Gyarló az ember! Lelövi a szelíd galambot, az erdők lakóit mindenüktől — szabadságától megfosztani — ez főélvezete és mégis azt mondjuk, hogy „legnemesebb állat az ember!“ Haszonlesés, ha roszra indít könnyen megnyeri büntetését, mert világot vet a napsugár gonosz tettére! Irigység, ha rűt szándékkal karöltve jár, mérges növényt terem, melynek szaga is elárulja va'£v fajzatát; de mikor a legnemesebb érzelem fajul el, mikor az érzelemnek koronája mocskos lesz, keményen boszulja meg magát és csípős a végzete ! A szív csak az üdv, boldogság útját jelöli ki és mégis ki hinné azt, hogy a szívnek oly rugója is van, mely a legnehezebb bűnre képes, ki hinné azt, bogy a szív rabolni képes vagyont — életet! A somvári plébános öt esztendeje senkivel sem beszél. Életunt vagy ember gyűlölő ? Négy fal között tölti szabad óráit és mikor a templomból visszatér, leteszi imádságos könyvét, nagyot lélekzik, erőt vesz rajta fájdalom, székébe esik! Az élet nem Ízlik neki, torka száraz, nyelve is, de nem kivan italt. Lelke uralkodik testén és ez uralkodó nagyon kínzó zsarnok! El tudná sorvasztani azt a porból lett embert, akiben az állatiság oly magas fokon áll! Csontvárt tudna alkotni abból \a lényből, amely csak bűnének él ! Mi ez ? A som vári plébános ? ... Bocsánat ez őt nem illetheti! Hazusgág minden betű, ne higyje senki! Mily boldog az ember, mikor alszik, nem zavarja semmi földi gond, lelke megpihen, teste uj erőt kap! Csalódunk ! Ekkor keresnek fel a legborzasztóbb dolgok. Hol rablókkal találkozunk, hol minket üldöznek rabló gyanánt!-------A somvári plébános édesen pihent fe hér párnáján ; az álom elringatta, de nem ám, hogy nyugvást szerezzen számára, a pokolba kisérte őt, ahol jutalmát nyerheti! . . . Ivetten vezették, két piros orczáju, piros testű lény. A harmadik ott ülve várta őt, előtte nagy könyv, két oldalt mellette két tüzes marku, hegyes orrú, fényes szemű alak! A biró olvasni kezdett: Scheinersz Márton, somvári plébános; Andics Margitot, a legszebb hajadont, folyton üldözte, tőle nem „kezet,“ csak „szerelmet“ kért. Ez már magában véve bűn. A leány megtagadta kérését és Scheinersz Márton ürügy alatt akarta czélját elérni. — Ez nagyobb bűn !* A két mellette álló elkiáltotta magát: „Halál.“ A biró tovább olvasott. „Andics Kálmán Amerikába utazott és feleségének pénzt küldött, de attól félt, hogy nem kapja meg, a tiszteleteshez czimezte. A tiszteletes e pénzt nem adta át, hanem csak „ajándék“ módon akarta átadni, ha Margit az ő kedvében jár. Ez bűn! Andics ezt többször is tette és a tiszteletes igy visszatartotta mindig a pénzt is és a levelet is; már ezer forint jött össze nála, mikor ismét föltételhez szabta az ő „ajándékát !* Ez bűn!“ Scheinersz Mártonnak érzete megfásult. Most már nem kért szerelmet, hanem boszura szomjazott! Ez a tiszteletesnél bűn, de ezerszerte nagy bűn ily körülmények között! Andics három év múlva levelet irt, hogy haza jön, ha nem kap felesége és leánya írásával levelet — mert eddig a tiszteletes irta nevükben és mindannyiszor megírta, hogy megkapták a pénzt — ScheinerszMárton megrettent és azt irta Andicsnak, hogy ne jöjjön, mert — „Szomorú, de való, hogy neje és leánya a járvány következtében meghalt.“ — Ez bűn!“ A két esküdt rá mondta, hogy „Pokolba!“ A bird tovább olvasott: Scheinersz Márton mégjobban biztosította magát Egy halottas l*velet küldött Amerikába, melylyel az itthonlevőket bizonyította halottnak és egy másikat • csinált, mely Andics halálát bizonyította és ezt Andiéi nénak adta és leányának, hogy ezek is halottnak hig< jék őt. így aztán az ott, ezek meg itt maradnak sósukba beletörődve !* A két esküdt rámondta : „T ü z e s p o k o 1 b a (j A plébános ur lelkén, mintha valami teher lej volna, nagyokat lélelrzett, izzadt, előtte egy széliéi állott. Andics szelleme! — Irtózott tőle. Sirt voln! de nem birt! Kiáltott volna, de nem tudott, Csak nyi gött, mig végre egy napsugár könyörült rajta, felél redt. Kezét melléről levette. Ez nyomta. . .. IV. Halottak napja volt. Készült az egész helyse; hogy koszorút tehessen jobb létre szendertilt apjánq — anyjának — rokonának sírjára! Őszbe csavart dott már az idő. Pazar fényű világitó mécsekkel lát ták el a sírboltokat már nappal. Nagyvárosban vált1 ságos ünnepély e nap, kis városban azonban a szí rénység, az egyszerűség teszi ezt nevezetessé. Andicsné fellábadt, bottal járt. Teste megtol volt, megtörte a fájdalom, a koplalás, megtörte - sors ! Margit vezeti őt, házról házra járnak, kéregetnel Most már megsajnálkoztak Margiton és anyján, ma látták, hogy igazán más emberek kegyelmére vanna utalva ! Mikor éhüket már valahogy enyhítették, a té metőbe készültek, hogy ott a többi halott előtt térde’ jenek és imádkozzanak minden halott lelki üdvöségér ez kárpótlást nyújt nekik. Az utón egy kocsis félév» találkoztak, a ki pénzt akart nekik adni. Andicsné má elakarta fogadni, de Margit felismerte a plébános ko csisát és figyelmeztette anyját, hogy erősen megfogadta miszerint ennek az embernek az adományát nem fq gadja el, mert ez az az ember, a ki egyetlen kiesétől, becsületétől akarta őt megfosztani. Gyűlölettel viselt^ tik a plébános iránt. A tisztelendő ur e napon feltűnően viselte magá Mindenki csodákozott rajta! Mikor az imádságé könyvet akarta kezébe venni, levelet vett elő, miko kimenni akart, szekrény ajtaját nyitá ki. — Senki sei értette szavait. Félre beszélt. Egyik másik már azt bí szelte, hogy őrült! Elzártak előle minden könyvet, meit azt gondolták, hogy a sok, mély tanulmányozá öli őt meg.
