Veszprémi Független Hirlap, 1881 (1. évfolyam, 1-14. szám)
1881-11-26 / 9. szám
Az említett hírlapi közlemény kézirata — e pillanatban kezeim között nem lévén — azt a vizsgálat folyamán fogom pótlólag az ügyiratokhoz csatolni. Mindezek előterjesztése után fogadja őszinte tiszteletem kifejezését. Veszprém, 1881. nov. hó 24-én. Kompolthy Tivadar, s. k. a „Veszprémi Független Hírlap“ felelős szerkesztője. * Múlt hétfőn, nov. 21-én midőn épen Csery budapesti sajtóügyi vizsgáló biró urnák hozzánk intézett első megkeresésének udvarias hangját dicsérők, vettük az alábbi „meghagyatik“-sty- lust, melyben felszóllittatunk: 24-én okvetlen megjelenni a helyi törvényszék fóruma előtt, különben „azonnal előfogunk vezettetni.“ A budapesti tisztességtugással szemben, ily hangon szóllanak Veszprémben egy szabad, független hirlapiróhoz. Prosit ! Im a „meghagyatik“ : Ad 3802. számhoz A veszprémi kir. törvényszék btő 1881. ■ vizsgáld bírójától. ' T. Kompolthy Tivadar urnák Veszprém. A közvádló által ön ellen az 1848. évi 18. t. ez. 30. §-ába ütköző vétség miatt vád emeltetvén, ezennel meghagyom önnek, hogy ez ügybeni kihallgatása végett 1881. november hó 24. napján délelőtti 9 órakor hivatalos helyiségemben okvetlenül jelenjen meg, mert ellenkező esetben azonnal elövezettetni fog. Kelt Veszprém, 1881. november hó 21-ik napján. Dr. Lovat ich Kálmán, vizsgáló biró. Kir. törvszék I. 15. ajtó. * Szerkesztőnk f. hő 24-én d. e. 10 órakor megjelent a törvényszéki épületben s dr. Leva- tich Kálmán vizsgáló biró ur által udvariasan fogadtatott. Tudtára adatott, hogy az ügyészség pört indított ellenünk állítólag az 1848-diki 18. t. ez. 30. §-ában ütköző vétség alapján. Miután az ügyészség még nem irta körül s nem indokolta vádját, szerkesztőnk a maga részéről kijelenté, hogy érdemleges vallomásra ezúttal nem érzi magát kötelezettnek. Egyúttal kifogásolta e sajtóügyben a helyi törvényszék illetékességét, hivatkozással az 1867. márcz 17-iki sajtórendeletek „Függelék‘‘-éré, az 1867. május 17. igazságügyi míu. rendeletre, az azóta kiadott számtalan az ez érdemben hozott rendeletre s szabályokra. — Utasittatni kérte az ügyészséget, jelölje ki pontosan s nevezze meg mindazon czikkeket, melyek az állítólagos vétséget képezik: annak elbírálására pedig, hogy azok milyen tendencziójúak, szakértőül az e czélra alakult„Orsz. hirlapirói egyesület“ döntő véleménye meghallgatását kérte, mely a megkeresésnek — mint ezt több hasonló esetben tette már — bizonyára megfelelend. Az ominózus ügy ma ebben a stádiumban van s mig a törvényszék további szándékát nem közli velünk: részünkről e helyen is elhallgatjuk megjegyzéseinket. Tény azonban az, hogy ez eset úgy itt, a megyében — s mint Budapestről értesítenek, — a főváros jogász- s publiczistai körében is roppant feltűnést helt. íme 8 hetes igazságos működésünk után, az ez egyszer gőzerővel haladó hivatalos eredmény! A MEGYÉBŐL. Mező-Szent-György, 1881. nov. 21. — A „Veszprémi Független Hírlap“ szerkesztőjéhez. — A „Veszprémi Független Hírlap“ 8-ik számában megjelent „Hogy csinálják az adóhátralékot?“ czimü czikk a veszprémi adóhivatal kíméletlen insultálása mellett élénk színekkel festi annak egyr önkényes eljárását. Nem tudom, hogy a tisztelt szerkesztő urnák minő más adatok is szolgáltak az említett czikk megírására alapul, s nem teszem fel, hogy a t. szerkesztő urat holmi commérage, vagy interjectió vezérelte, ezért nem is szándékozom a megtámadás jogos vagy nem jogos voltát bonczkés alá venni, hanem mivel a visszaélések jellemzésére felhozott eset Mező-Szt.-György községre vonatkozik, mint ezen község jegyzője — nehogy azon vélelem merülkessen fel, miszerént a czikk az én sugalmazásom alapján jelent meg — az igazság érdekében is kötelességemnek ismerem s kénytelen vagyok mindazt, mi Mező- Szent-György községről szól, téves commemoratio szüleményének constatálni és e helyen, t. szerkesztő ur becses engedelmével pusztán objective declarálni, mikóp a felhozott esetből következő a való: A mező-szent-györgyi községi pénztárnok f. hó 15-én — állítása szerint délután 4 órakor — az adóhivatalban megjelent s a magával vitt 479 frt 57 kr. adó, 37 írt 27 kr. illeték és és 478 frt 32 kr. közvetlen adó s illetők átvételét kérte; — a pénztárnok ur azonban napi zárlat, vagy más — positive nem tudom miféle — munkával lévén elfoglalva, öt várakozásra hívta fel; s miután ismételt jelentkezése folytán sem juthatott eredményre, a várakozásba beleunva, elment a „Szarvas “-hoz és másnap (16-án) vitte be ujbóL a kincstári pénzeket; amikor is a pénzt átszámolván, saját adója után, mint közvetlen fizető 45 krajezárnyi késedelmi kamattal rovatott meg azért, mivel nem 15-én, hanem 16-án fizetett. Azon állítás ellenben, hogy az ez alkalommal beszállított nem 3000, mint a czikkben tévesen emlittetik, hanem 479 frt 57 kr oly adó és 37 frt 22 kr. illeték után, mit a kis adófizetők (nem közvetlenek) a községnél fizettek, az • adóhivatal által késedelmi kamat számíttatott volna fel, és ezt a pénztárnoknak meg kellett volna fizetnie: az adónaplóból kitetscöleg minden alapot nélkülöz. Fogadja tek. szerkesztő ur stb. Czeczey Károly, jegyző.*) A VIDÉKRŐL. Győr, 1881. nov. 24. (A „Veszprémi Független Hírlap“ szerkesztőjéhez.) Élvezetes estéje volt múlt vasárnap a győrieknek. Ugyanis a „Győri jótékony nöegylet“ szegényei javára tombolával összekötött társasvacsorát rendezett a megyeház nagytermében; úgy a kisorsolandó tárgyak, mint az étkek, adakozás utján jöttek össze. A vacsoránál a város legelőkelőbb hölgyei szolgáltak fel s a jóságuk mellett még bámulatos olcsó étkeket (egy adag csak 20 kr. volt) egész buzgalommal hordták fel a vendégeknek. A vacsora után jött a tombola, mikor is azután a 20 krajezáros tombolajegyekért igen szép és becses tárgyakat lehetett nyerni. A tombolát tánezviga- lom követte, mely egész hajnalig tartott. A közönség oly szép számmal jelent meg, hogy az első négyest még 35 pár tánczolta, pedig a tombola után sokan eltávoztak. A farsang igen élvezetesnek Ígérkezik. A jogászbál tartása ügyében már összeült a bizottság s elhatrrozta, hogy az január 14-én fog megtartatni s megválasztotta a rendezőket is. Főrendező lesz Zingauer Jenő joghallgató. A „Győri és györszigéti izraelita nöegylet“ decz. 1-jén helybeli szegényei javára tánczvigalommal egybekötött jótékonyczélu hangversenyt rendez, melyen a győri „Ének- és zene-egylet“-en kívül több budapesti és bécsi művész is közre fog működni. Vasárnap tartatott a Redout-teremben az első álarezos bál, mely ezentúl minden vasárrap este ismételtetni fog. A nagy számmal megjelent kevert közönség egészen megtöltötte a termet. November 21, 22 és 23-dik napjain volt itt Győrben az országos vásár, melyre a környékből is sok ember jött városunkba. A vásár eléggé látogatott volt, s venni való is volt elég, csupán csak a nemesebb fajta lovakban volt egy kis hiány. Múlt szombaton este Gindl győrszabadhegyi lakos több társával borozgatott egy korcsmában. Ivás után haza indult egy jó barátjával, de útközben valami csekélységen összaharagudtak, a jó barát kést rántott s Gindlt fejbeszurván elszaladt. Gindlt másnap halva találták meg egy árokban. A tettes fogva van. Maradok a tek. szerk. urnák, stb. K ...........y F___ez. Új donságok. — A hajmáskéri ispán nyilatkozatát a múlt számunkbau egész terjedelmében közöltük, daczára ennek kénytelenek vagyunk az igazság érdekében megmaradni állításunk mellett. Mert tény az, hogy a hajmáskéri független polgárok fát pénzért az említett árverésen nem kaptak. Ezt, ha kell, illetékes helyen igazoljuk is.— Most már az a tény, hogy ő mint „ellenőr“ szerepelvén az említett árverésen, csak azt igazolja, hogy a hibát az ő tudtával, jelenlétében és ellenőrködése mellett követték el. — A „Koma-kut“ tárgyában már többször is felhívtuk a városi hatóság figyelmét arra, hogy az és környéke oly állapotban van, miszerint vize ez idő szerint élvczlietlen. Mi úgy tudjuk, hogy a város polgármestere e tárgyban már a városi kösgyülésen meg- inlerpelláltatott és akkor Ígérte is, hogy a kutat rövid idő alatt kitisztitatja, mi hogy ez ideig sem történt meg, sajnos dolog. A városnak egy nagy része hord e kutból vizet, mi tehát azok nevében újólag jelszollá- lünk, hogy az a közgyüléseu tett ígéret ne csak ígéret maradjon ! — A torokgyík folyton pusztít megyénk több helyén és ez annál borzasztóbb, mert a szegény nép nem *) (Adtuk a t. jegyző ur sorait, mint kívánta szőszeriut; aunyival inkább, hogy az egy tételen kívül, mely a beszállított összeget 479 írtra szállítja le: a többit megerősíti s igy igaz, mit feltételeztünk, hogy a község népén az igy csiuált késedelmi kamat nem lévén behajtható, a pénztároson fogják megvenni. Ez esetben pusztán őt, az ő adója után szenvedhették meg. Hát e humauismusért dicsérje meg a t. jegyző ur az adóhivatalt — mi nem! A szerk.) i hogy megakadályozná, hanem még tudatlanságból terjeszti is e járványt. Alkalmunk volt a közeli falvak egyikében egy szegény családhoz bemenni. Ezen család öt gyermekéből már hármat eltemetett a gyilkos nya- vala, egy épen beteg volt, és ez a beteg ott feküdt u többi egészségessel együtt egy szalmazsákon. így az tán nem lehet csodálni a járvány pusztítását, főkép ha a hatóságok sem tesznek semmit. — A „P. L.“ azzal a hírrel kapcsolatban, hogy városunkban a temető-hegyen több kacsát és egy ma- laczot eliolvajoltak, azt állítja, hogy nálunk az éji őrködést 2 szál hajdú teljesiti. Ko már mi az igazság emberei vagyunk és ezen állítással szemben tartozunk constatálni, miszerint minálunk rendes éji őrjárat van; rendőreink jól betöltik feladatukat s a minap éjjel is elfogtak két baltával felfegyverzett rablót. — Uj taggal szaporodik legközelebb lapunk szer kesztősége. Lapunk szerkesztőségét naponkint sajtópö- rös, csendes örömök érvén, szükségesnek mutatkozott személyzetünk számát nagyobbitani. — Áthelyezés. Augusz adófelügyelőségi hivatali számtiszt városunkból Pécsre helyeztetett át. Barátai szomorú szívvel mondanak istenhozzádot az általán kedvelt ifjú tisztviselőnek. — Eötvös Károly, pártunk volt szeretett képviselője, élénk részt vesz a pénzügyi vitádan. Ez alkalomból a „Hentzi“ szobor ügyében kérdést intézett a miniszterelnökhöz, követelvén a gyűlölt szobor eltávolítását. Erre Tisza oda nyilatkozott, hogy nekünk azt a szobrot tisztelnünk kell. Kiáltsuk: Hoch! háromszor is hoch!! — Gyilkosság. A győri „Hazánk“ i:da: Múlt szombaton este Nagy Ján., Nagy Sánd. és Gindl Lajos vérrokonok és jó barátok vigan tértek hazafelé Szabadhegyre a közös munka után. Útközben betértek a hossz u-utezábau létő „Kakas“ korcsmába, hol derekasan felöntötték a garatra az uj borból — és Giudl pénze révén. H izafelé tértük ben GílüI szemére hányta Nagy Jánosnak, hogy az ő pénzéből mulattak. Ebből összeszóllalkozás azután verekedés lett — melybeu Nagy János fejbe szúrta Gindlit. — De nem sok idő múlva ismét kibékültek — s dalolva, kiabálva folytatták útjukat negyed óra hosszat. Irt az árokban találta meg őket Nagy Sándor, ki rövid időig elmaradt tőlük. Ekkor lábra állitották Gindlt s mentek tovább, — Nagy Sándor pedig elsietett. Alig tiz lépésnyire azonban Giudl ismét az árokba dőlt, s ez úttal ott is maradt, mert Nagy János is haza ment. Másnap hajnalban — élettelenül lelték fel Gindlt az árokban. Kórházba szállították s itt a múlt vasárnap délutáni törvényszéki bonczolás kiderité, hogy Gindl által nyert két seb halálos volt; tehát nem való azon hiedelem, hogy Gindl az árok alig 3 ujuyi mélységű vizében fulladt meg. — Ürmösre szomjaztak. Bóda Jenő részére szállítottak fél akósban ürmösf, mely Kis- Czell és Szent-M-rton közt a szekérről valahogy elszivárgóit; Szabó György és Istári József pór- magasi lakosok voltak a tettesek; aligha keserű nem lesz az ürmös. — Omnibuson Sopronba. Egy jámbor civis Sopronba akarváu utazni, jegyet váltott. Fe- jérvárott kiszáll, mert másik vonatra kell átülnie. Á mi emberünk megy a tömeg után s hallja, hogy ott künn ugyancsak kiabálják ám: „tessék beülni!“ tehát kapja magát és beül egy omnibusba. Az omnibus megállt a „Magyar Király“ előtt, de a mi utasunk nem akart kiszállani, hanem iudigna- tióval elővette a jegyét s megmutatta, hogy ő Sopronig utazik. — Tánczestély. A keszthelyi m. kir. gazdasági tanintézet hallgatósága által f. hó 12-én az „Amazon“ szálloda nagytermében rendezett tánczestély — mint értesülünk — igen jól sikerült. A négyeseket 30—32 pár járta. A díszes hölgy- koszorú névsorát — nem küldetvén be — sajnálatunkra nem adhatjuk. r — Állami posta. Mint értesülünk a keszthelyi magánpostát a m. kir. kormány államivá szándékozik tenni s hogy az átvétel már néhány hónap múlva bekövetkezend. A rendkívül élénk forgalmú/ posta — hisszük — az által még jobban kifogja elégíteni a közönség igényeit. Azonban most sem lehet e postára panasz, rend és pontosság uralkodik ott. — Összeomlott épület. Keszthelyen f. hó 18-án reggeli 6 és 7 óra közt a „Fehér György“ utczában levő „községi elemi leányiskola“ átelle- uébeni „Berger“-féle cseréppel fedett ház összeomlott Egy épen azon pillanatban arra menő fiú lábain súlyos sérülést szenvedett. Szerencse, hogy a ház ez összeomlása egy órával később nem történt, mert ez esetben bizonynyal nehány az iskolába menő leányka esett volna áldozatul. — Két golyóval. Jákics Lajos rendeki születésű, 28 éves kőmives-legény nov. 14. reggel, a sopronmegyei Kéthely községtől Rőtre és Rendekre vezető ut mellett a mezőn félholtan fekve találtatott. A szülők az esetről értesittetvén, eljöttek a fiukért, s kocsira téve, hazafelé szállították ; Jakics azonban útközben meghalt. Megvizsgáltatván, kiderült, hogy két forgópisztoly-golyót kapott, egyiket a torkába, a másikat pedig a gyomrába. Azt hiszik, hogy rabló-támadásnak lön áldozata, mert ezüst órája s tárczája, melyben néhány forint volt, hiányzik. A nyomozások folynak. — Csuda történt. Graef csak 39 évet tzolgált a hadseregben és mégis 50 exes jubileumot sartott. Ryen a katonai mathematika!.... — A „Veszprémmegyei Naptár*4 a napokban küldetik szét. Hová az czimre mutatványul fog küldetni, ezt levelező lap utján a t. czimmel tudatni fogoD1. A napiár kitűnő gonddal s meglepő ügj ességg< 1 van szerkesztve; megyei kalauza pedig, nélkiilözketleu lesz minden veszprémmegyei házban. Ára csak 30 kr. lesz. Bátorkodom reá előre is felhívni a tisztelt közönség figyelmét. Tisztelettel Székesfejérvár, nov. 26 áu i881. A „Veszprémmegyei Niptár“ kiadója: Szám mer Imre. — „Csarnok44 szépirodalmi rovatunkra felhívjuk olvasóink figyelmét. Az abban közlött költemény a „Veszprémmegyei Naptáriból van mutatványul átvéve; s érdemli a figyelmes olvasást. — A tüzoltó-egyleti főparancsnok Mórocza Zsigmond ez állásáról leköszönt s ismételt fölajáolásra is határozottan ragaszkodott ahhoz. Mindenesetre nagy veszteség az egy letre! — Menzl Adolf helyi jóhirü kereskedő, ki mióta bec-i fehérnemű gyárát alapította, helyi üzletét megbízott ügy vezetőre volt kénytelen bizui. értesülvén, hogy üzlete itt elhanyagoltaik s az árak tekiutetében is a közönség méltán panaszkodhatott, — mint mi s ismerősei általán örömmel értesülnek — üzletét ismét maga veszi á*, újból rendezi s gyarapítja a raktárt s gazdagítja bt esi gyára termékeivel, melyeket természetesen gyári árakon fog adhatni. Hisszük, bogyót ismerő közönségünk újból megérdemelt mrltánylatában része- sitendi! — meghiúsult öngyilkossági kísérletet jeleztünk előző lapunkban, mdy Kéz Jánosnéval lörtént. Ezt egy Kéz Antalué nevű iparosnéra fogták — mint ő beszéli — s szívesen konstatáljuk, hogy neki ilyes állapothoz sem kedve, sem szüksége s eszeágában sem volt. — A „Nap44 vendéglőt, mint azt bird - tési rovatunk jelzi, helyi derék fogadósuuk Kovács Ignácz vette bérbe s felhívjuk reá a közönség figyelmét. — Színtársulatot kapunk mégis. B dogh Alajos, kinek erre u. i. sz engedély megadatott, nem élt e jogával s Szombathelyen már téli bérletben működvén is, kapitányságunk az engedélyt Horváth társulatának adhatá, mely legközelebb városunkba is érkezik. — A budapesti központi időjelző intézet jóslata szerint, a jövő napokra: Közepes, derült, száraz, hideg időt várhatni, éjjeli dérrel. — A tűzoltó-gyűlésen, mely a múlt vasárnap délután az egylet helyiségében tartatott, hitároztatott, hogy az egylet tisztikara kéressék fel, miszerint addig állását ideiglenesen betölteni szíveskedjék, mig az egylet ügyei rendezve lesznek. — Amaz „Eredeti levél44, mely lapunk múlt számai egyikében Ambrus Benjámin aláírással a „Görög-tüz“ rovatban közöltetett, sajtóhiba-galimátyás folytáu lett Szent Gálról datálva. Mert az Szent-Királyról küldetett be és nem Ambrus Benjáminodé Be jamiu Ambrus aláírással birt. — A pápai szinházigazgatóság értesiti a tisztelt közönséget, hogy a győri sziu- pártoló-egylet hazafias szívességét kikérve, egyezséget kötött Beődi Gábor szintársulati igazgató úrral, a ki 64 személyből álló színtársulatával a pápai színházat decz. 7-én és 8-án vendégművészek közbejöttével „A király házasodik“ és „A sárga csikó“ eredeti művekkel megnyitja s folytatólag hetenként legalább 2 bérleti előadást tart s mig összes tagjaival itt marad, a közönség kivá- natához képest néhány bérletszüneti előadást is adand. — A színtársulatnak saját zenekara, fényes díszlet- és ruhatára vau, melyet ez alkalomra magával hoz, és a diszelőadások mindkét napon úgy lesznek kiállítva, hogy a közönséget meglephessék. A mennyiben a két disz-előadásra a vendégek és küldöttségek részére is kell páholyokat visszatartani, hogy a tisztelt közönség páholy- igényei is kielégitessenek, az igazgatóság 2 első sori és 2 második sori erkélyszéket páholyülés- kéut csoportosít., hol 4 tag igen di3zes és kényelmes helyet talál. A két díszelőadásra tervezett meglepetésről az igazgatóság idő előttinek tartja a t. közönséget értesíteni, — e két előadás szin- lapja egyébiránt 3 nappal előbb kiadatik. A két díszelőadás jövedelmének fele része aszinházalapé leend. A díszelőadásokra, és 20 bérleti előadásra helyekről gondoskodhatni f. hó 21-től kezdve naponként. Páholy-és erkélyszékeket illetőleg Voyta Adolf urnái, hosszú utcza 974. szám, délelőtt 11 —12 óráig. Támlás szék és zártszékeket illetőleg Horváth Lajos tauár urnái ó collegium, szerkesztőségi iroda, délelőtt 10 — 11 óráig. A disz- előadási jegyek ára, úgy a bérletár fele a nevezett uraknál előre fizetendő — a bérletár másik felét pedig Beődi Gábor szinigazgató ur a 10 ik bérleti előadás napján fogja felvenni. — A kir. ítélőtáblák deczentralizálása tárgyában az igazságügyminiszter felhívására a kir. semmitőszők, a kir. legfőbb itélőszék, a budapesti Ó3 marosvásárhelyi kir. itélő ábla elnöke beterjesztették véleményes javaslatukat. Az 1-ső kérdésre: Egyáltalán szükséges-e és időszerü-e a deczentralizálás ? az az egyhangú válasz, hogy igen. A 2 ik kérdésre nézve: Ha igen, hány kir. tábla szervoztessék ? eltérők a főbb bíróságok elnökeinek véleményei: kettő közülök tiz, egy kö-