Független Budapest, 1938 (33. évfolyam, 1-49. szám)

1938-01-12 / 2. szám

4 Független Budapest Budapest, 1938 január 12. Hogyan agitál a lakosság egy áj autóbuszjárat érdekében A főváros múlt évi adóbevétele 81L000 pengővel több a költségvetési előirányzatnál A főváros villanegyedei és külsőbb területeinek lakossága sűrűn követel a maga számláira közúti közlekedési eszközöket, főleg autóbuszjáratot. Eze­ket -a kívánságokat a főváros, illetve a Beszkár le­hetőleg teljesíti is, de természetesen attól teszi füg­gővé az új járatok végleges fenn tárását, vájjon az ideiglenes próba járatok tartama alatt tényleg olyan nag-y forgalmat bonyolítanak-e le az ott közlekedő ko­csik. amiből az új járat közszükségletére lehet kö­vetkeztetni. Néhány héttel ezelőtt ugyancsak aa érdekelt vi­dék lakosságának kérelmére helyezték forgalomba h 28-as autóbuszt, amely a Széna-térről kiindulva a Virányos- és a Kútvölgy-vidék közlekedési igényei­nek kielégítésére szolgál. Ezt a járatot csak három­havi próbaidőre állították be és az igénybevételtől teszik függővé, állandósítják-e a 28-as autobuszrelá- ciót. A környék lakossága mindent elkövet, hogy a próbaidő megfelelő utasforgalmat eredményezzen és ezért körlevelekkel, plakátokkal árasztották el a környék lakóit és útvonalait, felhívási az ottani iakkoságot a 28-as autóbusz használa­tára. A több aláírással ellátott plakátok és nyomtatvá­nyok figyelmeztetik a lakosságot, hogy ha nem hasz­nálják elegendő mértékben az autóbuszt, úgy a já­ratot a próbaidő lejártával a Beszkár beszünteti. — Csak önmagát okolhatná az érdekelt polgár­ság minden egyes tagja a járat kényszerű beszünte­tése miatt — mondja a felhívás. Minden Virányos-, I Kútvölgy-vidéki lakos erkölcsi kötelessége és jólfel j fogott elsőrendű magánérdeke parancsolja, hogy a | 28-as autóbuszt sajátmaga és családja rendszeresen 1 használja és ismerőseit, látogatóit is rábírja ennék | az autóbuszvonalnak az igénybevételére. Ez az auto- ! buszreláció olcsó viteldíjért nemcsak kényelmes és j gyors utazást, hanem a helyű kultúra és gazdasági j élet fejlődése révén sok kereseti lehetőséget és va- í gyonérték-gyarapodást biztosít. A helyi autóbusz j pártolására szolgáló fillérek tehát minden takarók j kamatnál gyümölcsözőbbé válnak. Január elseje óta a 27-eS' autóbusz más irányban | közlekedik, miután a budaörsi repülőtér ideiglenes használaton kívül helyezése szükségtelenné teszi ennek az a utóbusz járatnak az odairányítását. Sasad környékének és a Sasadi-útnak lakossága már regen kérte ennek a vidéknek az autobuszforgalomba való bekapcsolását és e kívánságnak tett most eleget a főváros a 27-es autobuszreláció irányának megvál­toztatásával. Ez az autóbuszjárat január 1-től a Hegyalja-úti végállomástól kiindulva a Budaörsi- ! úton és a Sas.adi úton át a Tömös uccáig közlekedik. ; Az egész útvonalra 34 filléres vonaljegy érvényes. : A vonalat két 24 filléres és három 16 filléres sza­kaszra osztották. A kisszakaszok a Hegyalja-úttól a I Károly király-laktanyáig, onnan a Sasadi-útig, on- j nan a Tömős uccáig terjednek. Uj megállók létesiil- j nek a Sasadi út és a Budaörsi út sarkán, a Haraszti I uccánál, az Élőpatak uceánál és a Háromszék ! uccáuá.l. . A 27-es autóbusz vonalváltoztatása egyelőre háromhónapi próbaidőre lép érvénybe. Hozzákezdenek a meghosszabbított Andrássá át rendezéséhez Nagyszabású úfépííésá, Kertészei! és csatornázási nwnháh lelett Határoz a főváros Ezen a héten nagyjelentőségű közmunkaügyek kerülnek tárgyalásra a városházán. Az út- és csa­tornaépítési ügyosztály több jelentős tervezetet dol­gozott ki és terjesztett elfogadás végett az illetékes bizottság elé. Legjelentősebb e tervek között a meg­hosszabbított Andrássy út rendezésének megindí­tása. Egyelőre 420 méter hosszúságban történik a meghosszabbított Andrássy út rendezése. Ez az útszakasz 45 méter széles lesz, amelyen két hat-hat méter széles és egy tizenkét méter széles kocsdutat, az út szélén' két gyalogutak a villamos- vágányok részére egy nyolc méter széles elkülönített úttestet, azonkívül a kerékpározók részére egy öt méter széles területsávot alakítanak ki. A meghosz- szabbított Andrássy utat keresztező mellékuccákat a modern forgalmi követelményeknek megfelelően nem vezetik keresztül az átmenő forgalom részére fenntartott 12 méter útsávon,, hanem csak a helyi forgalom részére létesítendő oldalkocsiutakba torkol- tatják. Az úttestből egyelőre csak az Erzsébet ki­rályné út felé eső oldalkocsiutat építik meg. Ezekre a munkákra a 2.5 milliós pengős rendkívüli munkaprogramban biztosítják a szükséges fedezetet. Kiépítik az Erzsébet királyné út környékét is. Időszerűvé tette ezt a kérdést a berni in amezői temp­lom felépítése. A Nagy Lajos király útja, a Kassai tér és a Mária királyné útja kap végleges burkola­tot. A tervezet során megoldották az Erzsébet ki­rályné út, Róna ucca és Andrássy úti csatlakozások és a kérdéssel szorosan lösszefüggő kassai téri átren­dezési feladatokat is. A Nagy Lajos király útja í0 méter szélességben kerül kiépítésre. A meglévő hat Ticvai DsfeB szobaíestö I IdoíCl1 m CeH és mázoló Budapest, VII., Cserhát ucca 4 Telefon: 1-317-20 Utazási ciKKeK. Divatos női tásKáti. IrománytásKáK Polgár Hugó bőrárugyára V., Bálvány u. 13. Telefon: 182-650 Fióküzlet: Hausvater Utóda, V., Tisza István u. 20. Telefon : 180-462 Fémtechnika aluminium-, tóin-, mű- és kokillu-öntode. Cégtulajdonos TÓTH KÄROLV Budapest, III.! Bécsi-út 96/a. sz. — Teleton: it3-010. Lálity János “k ^ *'***'**'■* tonsági záraK üzeme Budapest, V., CsáHy-utca 88 — Telefon 293-762 méter széles kocsiúthoz csatlakozóan egy 15 méter széles parksávot, továbbá egy 10 méter széles új koosiutat és mindkét oldalon egy-egy 4.50 méter széles gyalogutat létesítenek. A Róna ucca 55 méter széles lesz, ezen. a területen egy hatméteres és nyolemóteres kocsiút, egy 32 méter széles park­sáv és kétoldalt egyenként 4.50 méter széles gyalogút létesül. A Kassai uccától a Kassai térig terjedő sza­kasz 80 méter széles lesz, itt a kocsiutak szélessége 8.10 és 12 méter, a gyalogutakó 4.50 méter széles lesz. A kiszélesített szakasz középső részén gyermek- játszóteret alakítanak ki A Kassai téren a kocsi­úttest 12 méter, a gyalogutak 5 méter szélességben kerülnek kiépítésre. Megfelelő összekötőutak és szi­getek közbeiktatásával megoldották a betorkoló Uzsoki ucca és az Andrássy út csatlakozását, a templom előtt pedig gondoskodtak felbajtóút létesí­téséről is. Ezeket a munkákat szintén a 2.5 milliós remi- kívüli beruházásokból fedezik. A Csaba uccánafc a Maros ucca és a Városmajor ucca közti szakaszát látják el végleges burkolattal, miután a keresztülvezető autobuszforgalomnak a jelenlegi burkolat nem felel meg. 9.40 méterre széle­sítik ki a kocsiúttestet. Az év elején hozzákezdenek nagyobbszabású ker­tészeti munkálatokhoz is, hogy az eucharisztikus kongresszus idejére az új parkok már koszon legye­nek. 100.000 pengőt fordítanak ezekre a rendkívüli parkozási munkákra. Ebből a Horthy Miklós híd környékén még szükséges kertészeti rendezések 30.000, a Lenke tér parkozása 20.000, a Szent László tér parkozása 20.000, a Bíbic- telep útjai egy részének fásítása 17.001), az Agárdi út fásítása 3000 pengőbe kerül, azonkívül a díszíté­sekhez szükséges délszaki növények beszerzésére 10.000 pengőt fordítanak. E 100.000 pengős programon kívül szintén még a jövő év elején végrehajtják a Gróf Haller téri templom körüli terület kertészeti rendezését, amely külön 15.000 pengőbe kerül. Nemsokára befejezik az angyalföldi szivattyú- telep alépítményi munkáját. Ennek megtörténtével sor kerül az új szivattyútelep összekötőCsa torn áj ál­nak építésére, ami 130.000 pengőbe ikerül, azután az új vasbeton nyomócsőcsatornát építik meg 280.000 pengő költséggel, beszerzik a szükséges hét darab új szivattyút,, ami 360.000 pengő költséget igényel, vé­gül még az év elején megépítik az angyalföldi csa­tornaszivattyútelep gépházát, ami további 390.000 pengő költséggel jár. I siálvintéri Gyógyintézet Rt. IX., Ráday u«a 2., II. kapu. Telefon: 1-865-01 Főváios, MARI, Hangya slb. beiegsegélvzők utalványaira díjtalan kezelés. — Idegesség, mozgásszervi megbetegedé­sek, kora vénül és fáradékonyság slb. szakszetű gyógyítása Az összes legmodernebb gyogytényezökkel felszerelve. Honffy Lajos adóhivatali igazgató lezárta az 1937. év adóbevételi mérlegét, amely — a körülmé*- nyek figyelembevételével — elég kedvező és követ­keztetést enged az új esztendő adójOvedclmeinek ki­látására is. Kitűnik ugyanis, hogy a főváros javára az elmúlt esztendőben 78,019.601 pengő adó folyt be, ami 729.347 pengővel múlja felül az előző évi adó- jövedelmek végösszegét és 811.001) pengővel több, mint amennyit a főváros adóbevételek címén az 1937. évi költségvetésben előirány­zott. Összegszerűen a legnagyobb mértékben emelke­dett a községi pótadó bevétele, amely címen 29,012.500 pengő folyt be, 773.611 pengővel több, mint az előző évben. A második helyen áll a kereseti adó, amely­nek 6,016.235 pengős bevétele 303.860 pengővel több az előző évinél. Közlekedési adó címén 4,769.828 pengő volt a bevétel, 179.871 pengővel több, mint az elmúlt évben. A községi fogyasztási adó 11,611.878 pengős bevétele 152.746 pengős többletet mutat. Az alkalma­zottak kereseti adójából 9,120.350 pengő jövedelme volt tavaly a fővárosnak, 46.174 pengővel több, mint az előző évben. A vigalmi adó 839.839 pengős bevétele 48.291 pengővel, a tűzoltási járulék 387.740 pengős ho­zadéka 12.603 pengővel, az idegenforgalmi járulék 88.655 pengős hozadéka 12.775 pengővel, az adóbehaj­tási illeték 416.592 pengős jövedelme 22.077 pengővel, végül a fényűzési forgalmi adó 109.738 pengős bevé­tele 2108 pengővel több, mint az előző évben. Csökkent ezzel szemben a városi ingatlan vagyonátruházási illeték hozadéka, amelyből 3,583.740 pengő bevétele volt a fővárosnak, 432.815 pengővel kevesebb, mint az előző évben. A vá­rosi vámbevétel, amely 7,270.574 pengő volt, 211.730 pengővel csökkent. A forgalmi adó 4.261.980 pengős hozadéka 158.763 pengő csökkenést mutat. Az ital- mérési illeték 499.946 pengős bevétele 21.463 pengővel kevesebb az előző évinél. A költségvetési előirányzattal szemben emelke­dett a bevétel a községi pótadónál 500.000, a kereseti adónál 36.000, a fogyasztási adónál 411.000, a városi vámnál 970.000, a tűzoltási járuléknál 27.000 és az idegenforgalmi járuléknál 8600 pengővel, míg a többi adónemek bevétele az előirányzattal szemben Apor le JL fém és műszaki 1 CB vállalat ^ fi útlap esi, V., Kresz Géza u. 45. ::Te!eíon: ‘2-908-T0 Szász Hlbert oki, mérnök út-, vasút-, csatorna- ós magasépítési vállalkozó Budapest, V, Szemólynök u. 19 Telefon: 118-068 Lőrinczy Mihály old mórtiök, mélyépítő vállalata Budapest, V., Pozsonyi út 4. Telefon: 11-52-92 „ROBOT“ nehézolajíűtés szer. A legolcsóbb hulladék­olajok „Gudron", „Pakura“ füst-, korom- és hamumentes leggazda­ságosabb gázlángszerű elégetése — minden tüzelési területen, a kazánok változatlan megtartása melleit Kérjen ismertetést, vagy üzemben való bemutatást „rtobot1' nehézolaj fűtés, Budapest, V., Csáky ucca. 36. Telefon : 293-631 CSIPÁK SÁNDOR ís FIA közszállítási vállalkozók BUDAPEST, XIV., TELEP UCCA 98 Telefoni 297-562 M. kir. postatakarékpénztári csekkszámla 57.837

Next

/
Oldalképek
Tartalom