Független Budapest, 1938 (33. évfolyam, 1-49. szám)

1938-10-26 / 43. szám

Függődén Budapcsl Budapest, 1938 október 26. Kik kapták a Pénzintézetek Biztosítójánál felmondott fővárosi biztosításokat Néhány héttel ezelőtt a Biztosító Magánvállalatok Állami Felügyelő Hatósága 1939 végéig terjedő időre felfüggesztette a Pénzintézetek Országos Biztosító Bt. igazgatóságát. A rendelkezés nem maradt hatás nélkül a főváros biztosításaira sem, miután a fővá­ros különböző természetű biztosításaiból a POB is megfelelő arányban részesedett. A polgármester most úgy intézkedett, hogy a biztosító intézet igaz­gatóságának felfüggesztése folytán a POB-ra eső városi biztosításokat más biztosító intézetekre ru­házzák át. A polgármester a POB-bal fennálló megálla­podást, illetve a POB-nák jutott kvótát, azon­nali hatállyal egyoldalúkig felmondotta. A főváros biztosított vagyonának megvédése céljá­ból a gyári kockázatú tűzkár, autószavatossági, bal­esetbiztosítási. továbbá iivegbiztosítasok közül azo­kat, amelyek 1937 februárja után kerültek feladásra, a Községi Takarékpénztár javaslata alapján a követ­kezőképpen osztották fel más biztosítók között: A gyári kockázatú tűzkárbiztosításoknál a POB ^ által képviselt eddigi hányadot az Első Magyar Ál- | talános Biztosító és a Gazdák Biztosító Szövetkezete között osztották fel. Ugyancsak ez a két biztosító in­tézet kapta egyenlő arányban a POB autószavatos- sági, balesetbiztosítási kvótáját is. Az üvegbiztosí­tást teljesen a Gazdák Biztosító Szövekezetének adta át a főváros. Ez utóbbi elég tekintélyes arány volt, amennyiben az összes iivegbiztoisítások 25 százaléka jutott a korábbi szerződés alapján a POB-nak. A szállítmánybiztosítások kvótáját a Berlini Viktória Biztosító Társaság és a Mannheimi Biztosító Társa­ság között osztották fel. Az előbbi nagyobb, az utóbbi kisebb hányadot kapott. Az Anker Biztosító vette át mindazokat az POB biztosításokat, amelye­ket a főváros 1937 februárja előtt kötött. Tekinve, hogy a főváros a folyó évre a biztosítási díjakat már kifizette, a fentnevezett biztosító inté­zetek a POB-tól átvett hányad után nem követelhet­nek újabb díjfizetést és tartoznak változatlan felté­telek mellett a biztosítást 1946 végéig vállalni. A Segítőalap tárgyalásai az orvosi és gyógyszerészi érdekképviseletekkel MÄROVITS ANDOR MESTER Magas-, mély« és vas­beton építési vállalata Pécs, Kolozsvár ucca 7. Telefon : 22-04 Dulácska Jenő, a Fővárosi Tisztviselők Segítő- alapjának igazgatója előterjesztésben ismertette az intézmény intézőbizottságával azokat a tárgyaláso­kat, melyek az intézmény és a Budapesti Orvosi Kamara, valamint a, Budapesti Gyógyszerész Testü­let között megindultak új egyezmény létesítése ér­dekében. Az előterjesztés előadja, hogy a Segítőalap betegségi szolgáltatásai közül az orvosi kezelést a szabályrendelet által megszabott keretek között egy »úri megállapodás« alapján nyújtotta tagjainak. Ez a megállapodás az Országos Orvosszövetség vezetői és a Segítőalap igazgatója között lefolyt megbeszé­lések után létesült és az intézmény intézőbizott­sága, valamint az Orvosszövetség hivatalos szerve tudomásul vette azt. E megállapodás keretében sza­bályozták azokat az összegeket, melyeket a Segitő- alap a kezelőorvosoknak és szakorvosoknak folyósí­tott, az úgynevezett cenzuson aluli betegek kezelési díjaként. A 300 pengőnél nagyobb havi jövedelem­mel bíró tagok a honorárium tekintetében maguk állapodtak meg az orvosokkal, kivéve a szakorvoso­kat, ahol ez a jövedelemhatár nem érvényesült. Az orvosi kamara felállításával szükségesnek mutatko­zott egy új megállapodás kötése és a kamara már kifejezést is -adott annak a kívánságának, hogy a Segítőalap tagjainak orvosi ellátására, valamint az orvosok díjazására vonatkozóan új keretszerződést kíván kötni. A tárgyalások felvétele elől a Segítő- alap vezetősége nem térhet ki. Az orvosi kamara már közölte azokat a ki­Fészl éttermei Budapest, I., Városmajor ucca 16. Telefon: 155-271 vánságokat, amelyeket a tárgyalások során felvetni óhajt. így többek között keretszerződésben akarja megál­lapítani az Orvosi Tanács tagjainak számát, a meg­alakítás módját, általában az orvosi tanács hatás­körét, tárgyalási rendjét. Meg akarják állapítani az új szerződésben a járulékbevételeknek a kezelőorvo­sok díjazására fordítandó hányadát és az összeg fel­osztási módját. Megállapítják a kezelőorvosok mű­ködési szabályzatát és az igényjogosultak részére szakorvosi kezelés igénybevétele esetén a megtérí­tés mértékét. A Segítőalap tagjait kezelő orvosok által elkövetett szabálytalanságok, vagy visszaélé­sek elintézésére öttagú vegyesbíróság felállítását javasolja az Orvosi Kamara. Követelik ezenkívül a segítőalapi szabály- rendelet több pontjának megváltoztatását. Többek között töröltetni akarják az intézmény cél­kitűzései közül az orvosi rendelőintézetek létesítését és fogászati rendelőintézetek fenntartásúit. Az alap orvosainak névsorába való felvétel feltételeit újból kívánják szabályozni. Kimondani kívánják azt is, hogy a Segítőalapnál működő tisztviselőorvosok a segítőalapi tagokat magánbetegekként sem kezel­hetik. A gyógyszerészek is kívánságokat terjesztettek elő a Segítőalap tagjainak gyógyszerellátását ille­tően. A Budapesti Gyógyszerész Testület a jelen­leg érvényben levő gyógyszerellátási egyez­ményt az év végére felmondta. A gyógyszerészek különböző kívánságokat akarnak előterjeszteni az új egyezmény megkötésénél. A tár­gyalások mind az Orvosi Kamarával, mind a Gyógyszerész Testülettel már megindultak. Drágasági rendkívüli segélyt Kérnek a BeszKárt alkalmazottak Mi lesz az elbocsátással büntetett autobuszüzemi alKalmazottaKKal A Beszkeu f-alkalmazottak szociális helyzetének javításáról állandóan sok szó esik. Az érdekeltség választmánya ismételten foglalkozott -ezzel az üggyel és legutóbbi ülésén megállapította, hogy 'javulás he­lyett további rosszabbodás állott be az alkalmazottak helyzetében. Ezért beadvánnyal fordultak a vállalat j igazgatóságához, valamint a polgármesterhez és kérték, hogy a Beszkárt-, HÉV- és autóbusz- üzemi alkalmazottak, a drágaságra való te­kintettel, fizetésemelést és rendkívüli segélyt kapjanak. Az igazgatóság egyik legutóbbi ülésén szóvá tették az ismert okból elbocsátott antóbuszüzemi alkalma­zottak ügyét. Elismerték, még a legszélsőségesebb oldalon is, hogy nem volt helyes ezeknek az alkal­mazottaknak viselkedése, mert közüzemi alkalmazott semmiféle Sztrájkban, politikai tüntetésben részt nem vehet. Mégis súlyosnak minősítették a részükre kiszabott büntetést, az állásukból való elbocsátást. Lehetséges, hogy az ügyet a vasútvállalat veze­tősége a polgármester hozzájárulásával revízió alá. veszi, határozott nyilatkozat azonban az ügyben nőm történt. A főváros példát akart statuálni a szigorú büntetéssel és célját el is érte, Ferenc Szíjgyártó börönd es bördíszmiíáru készítő Budapest, IV., Városház ucca 3-5 Telefon : 382-103 171 cid A FFCTT TIQ7TÍT ^zem: ^mos cs^sz^ út 4. r. 180-222 * r LjÖ Jl ^ JL Iv3iLf 1 1 1 Budai központ: Török u. 2. T. 366-656 Apostolok Sörözője Budapest, IV., Kígyó u. 4-6. Tel. 188-239 mert hasonló esetek megismétlődését megakadályozta. A közhangulat megnyugvása és a meggondolatlan cselekedet őszinte megbánása esetleg revíziót eszkö­zölhet ki az elbocsátott1 autóbuszalkalmazottak ügyében. A Beszkárt nem készül a karácsonyi segélyezési akcióra. Az igazgatóság elhatározta, hogy az alkal­mazottakat idén nagyobbmérvű segélyezésben része­síti. Kiterjesztik a karácsonyi felruház-ási akciót is. A többgyermekes alkalmazottak közt 3200 pár cipőt osztanak ki és 30.000 pengővel többet fordítanak ka­rácsonyi segélyezésre. Az iskolai év megkezdése előtt, ugyancsak szo­ciális szempontoktól vezéreltetve, az igazgatóság be- iratási segélyt folyósított a többgyermekes alkalma­zottak részére. Ezek a segélyek 15—119 pengő között váltakoztak. A Beszkártnál 907 család 17.320 pengő, az autóbuszüzemnél 60 család 1067 pengő, a HÉV-nél 72 család 1322 pengő beiratási se­gélyt kapott. Most számoltak be az idei gyermeknyaraltatási ak­cióról is. A Beszkárt idén 1317 gyermeket nyaralta­tott. Ezek üdültetésére 54.000 pengőt fordítottak. Balázs vendéglő Hűvösvölgy villamos végállomás, egész télen át nyitva. Tel.: 164-079 MELCZER KAROLY építőmester és vállalkozó Budapest, IX., Ferenc körút 14. — Telefon: 187-726 Révész János mozaiklapok, kútgy ürük, betoncsövek, padló és faburkolatok Újpest, Ősz ucca 14. Telefon: 294-198 Sajgó Alfréd építőmester Budapest, IX., Üllői út 69. Telefon : 130-007 Festő, mázoló és tapétázó iparüzem Hantos Testvérek Rt. Festett és kárpitozott modern falmegoldások Budapest, VI., Horn Ede ucca 5. Telefon: 118-523, 119-451 KOVÁCS JENŐ ASZTALOSÜZEME Budapest, VIII,, Práter ucca 74 Tel: 135-625 tüzelőanyag nagykereskedő HAGY JÁNOS XIV., Nagy Lajos király-úti a 127. Telefon: 297-544 Asztalos, épülUtfa építési anyagtelep XIV, Szugló-utca 87-89. saját telepein Telefon : 297-089. Postatakarékpénztári rsekszámlaszám • 48787 MAfflNKA IMRE ácsmester és létraál Iványkolcsöuzö Budapest, XIV., Czofoor u. 63. TeS.: 296-732 j _ ~ Haidekker Sándor Rt. sodronymű I § Folic lännc „keleti" lerakata. Vállal minden- I I féle kerítési munkákat. I I Budapest, Vili., Fiumei-út 3. Telefon: 141-594. | I HkECSE NAGY SÁNDOR É ácsmester l BUDAPEST, X., KERESZTÚRI UT 8 i Telefon: 142-497 g BARCS KÁLMÁN coszorús mester | kötélgyártó és hálókötő ipartelepe Budapest, XIII., Petneházy ucca 56. Telefon : 292-909 j Farkas és Társa gépműhely elektro- és autogénhegesztő Budapest, IX., Tűzoltó ucca 67. Telefon : 138-984 Moldoványi Sándor szőnyegüzeme Alapítva: 1918 Budapest, VII., Nagydiófa ucca 22. Telefon : 143-061 Szőnyegek vétele és eladása. — Művészies javítás és tisztítás. Frícker A. Károly Jelvények, autó- és botplakettek, kerékpárcimkék és sárvédő­díszek, reklám és idegenforgalmi cikkek, lánckardbojtok T a.’Vt’ajnofthal tlijment a sa n szolgátok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom