Független Budapest, 1938 (33. évfolyam, 1-49. szám)
1938-12-07 / 49. szám
Budapest, 1938 december 7 55 fővárosi elemi iskolában pereg már az oktatófilm Csereiílmek a világ minden részéből a budapesti iskolákban A pedagógiai film egyre nagyobb beirt hódít. A főváros gyors tempóiban építi ki a fi lmok tatást, amelynek kitűnő eredményei már Európa szerte ismertek. A Budapesten gyártott oktatófilmek csere útján elkerülnek a világ minden részébe és ugyanekkor a főváros is értékes külföldi oktatófilmekhez jut, amelyeket különösen a földrajz és természetrajz tanításánál tudnak célszerűen felhasználni. A pedagógiai filmoktatás eddig inkább a középiskolákban volt kifejlődve, az elemi iskolákban csak kisebb mértékben, mert nem volt elég vetítőkészülék. Most azonban, az új tanév elején, a főváros szaporította a vetítőkészülékeket és egész sereg iskolát tudott ezáltal bekapcsolni a filmoktatás munkájába. Újabban a Peterdy-, Rökk Szilárd-, Bezeredy-utcai, maglódiúti, váciúti, gömb-, Szent László-, Tornori- utcai és Telepes-utcai elemi fiú- és leányiskolákat szerelték fel vetítőkészülékekkel. Most már 55 budapesti elemi iskolában folyik intenzíven a filmoktatás, tehát az elemi iskolák felében. Rövidesen valamenynyi elemi iskolában bevezetik a filmtanítást. A főváros oktatófilmgyártása is egyre fejlődik. Újabban 31 új pedagógiai filmet készítettek, illetve készítettek elő. Cenzúráira elkészült 10 film és pedig: Egy afrikai oázis élete, Ahol Luther járt, London, Kosárfoniáls, Hogyan szaporítsuk növényeinket, Szarvasmarba, Indiai képek, Horthy Miklós fővezér és a nemzeti hadsereg bevonulása Budapestre, Hogyan készül a kalap és a Milyen eszközökkel műveljük kertünk talaját című képok. A pedagógiai filmbizottság tizennégy filmet fogadott el. Ezek a következők: Francia Ny ugat-Afrika, Hamburg, Tisza, Nürnberg, Tyukanyó élete és haszna, Öszibaradkfa nevelése, Őszibarackos gondozása, Magyar szőlő és bor, Palermo és Messina, Tuniszi életképek, Konstantinápoly, Rodostó, Házi szárnyasok és a Karnak és Luxor című képeket, melyok nagyrésze csere útján került a főváros birtokába. A legutóbb rendezett filmszcenárium pályázaton jutalomban részesített kéziratok alapjain a következő filmeket fogják felkészíteni: Budapest hegyei fii. részben), Budapest - doambozati alapfogalmai, Budapest környéke, Séta a fővárosban, Hortobágy és Bugac, Hortobágy, Hány ember dolgozik, amíg kenyerünk kész (két részben). Szilánkmentes autóüvegezés KOVÁCS JÁNOS üveges, üvegcsiszoló és tükörgyára Iroda és gyár: Budapest, VI., Szabolcs ucca 18/b. Telefon: 493-996 Detailüzlet: Budapest, VI., Lehel ucca 33. Telefon: 498-126 Pál Sándor Kő,arag6' mester TELEP: BUDAPEST LAKÁS: III.. Bécsi út 20.009 III., Tavasz ucca 1. (saját házban Elvállal kő-, műköépítkezési ,és temetői munkákat javításokat, átalakításokat. — Állandó nagy slrkőraktár KECSE NAGY SÁNDOR ácsmester BUDAPEST, X., KERESZTÚRI UT 8 Telefon: 142-497 tüzelőanyag nagykereskedő NAGY JÁNOS XIV., Nagy Lajos király-útja 127. Telefon: 297-544 Asztalos, épülCrtía építési anyagtelep XIV, Szugló-utca 87-89. saját telepein Telefon : 297-089. Postatakarékpénztári rsekszámlaszám • 48787 STELCZER JÁNOS Telefon: 293-725 Vas-, fém- és záripari üzeme Budapest, VI., Petneházy ucca 32 TÖRÖK N központi fűtés, viz-, gáz-, csatornázásberendező, épület- és díszműbádogos BUDAPEST, V., TÁTRA UCCA 32. Telefon : 490-005 szobrász SZABÓ REZSŐ Budapest. XI., Horthy Miklós út 106 Telefon: 456-086 Márvány, terméskő, műkő- és gipszszobrász munkák műterme épületasztalosüzeme Budapest, VII., Szugló-utca 99. Telefon : 297-712. sz. Szabó Testvérek mérlegkészltő vállalat — gyorsmérleg specialisták. Gyártmányaink: mindennemű kereskedelmi mérleg, mákőrlő. Budapest, VII., Sajó ucca 3. Telefon: 134-827 KM A tüzelőanyagár és a kerületi elöljáróságok Polgármesteri rendelet egy régebbi rendelkezés megszüntetésére Függoílgn Budapest _________________5_ A téli időjárás beálltával megsokasodtak a lakosság tüzelőszer-gondjai. Ugyanekkor a 11 a tó. Ságoknak is nagy felaldlatot jelent a zavartalan tüzelőszer- ellátás biztosítása, valamint a tüzelőszerek árának és szállításának ellenőrzése. A főváros minden évben fokozott tevékenységet szentel ennek a kérdésnek és megfelelő intézkedésekkel igyekszik megakadályozni a tüzelőszerekkel űzött visszaéléseket. Idén is gondoskodtak nyilvános hídmérlegek felállításáról, hogy a tüzelőszerszállítmányok súlya ellenőrizhető legyen. Az árak tekintetében pedig az az intézkedés volt érvényben, hogy a tüzelöszerkeres- kedőknek árusítóhelyiségükben ki kellett függeszteni az elöljáróság által láttamozott árjegyzéket. Ez az intézkedés egy régi szabályrendeleten és tanácsi határozaton alapul: 1907-ben lépett életbe ez a rendelet, amit további korlátozások és óvintézkedések követtek. Időközbeni több korlátozást megszüntettek, de iái tűz elő anyagáxusí tás téréin észlelt visszaélések megakadályozása szükségessé tette egyes rendszabályok további fenntartását. Ezek közé tartozott az előbb említett árjegyzékkifüggesztés és elöljárósági láttamozás. A jogosulatlan árdrágítás megakadályozása végett néhány évvel ezelőtt megújították ezt a rendelkezést. Most a polgármester elérkezettnek látta az időt e rendszabály felfüggesztésére. Erről ia napokban rendeletet adott ki. A rendelet többek között ezeket mondja: — Figyelemmel arra, hogy a tüzelőszer-árj'egy- Zjékek láttamozási kényszere csuk az árak könnyebb megfigyelése és nem az árak megállapítása szempontjából bír jelentőséggel, az érvényben lévő szabályrendeletnek, illetve tanácsi határozatnak a tüzelőanyag-árjegyzékeknek a kerületi elöljárók által való láttamozására vonatkozó rendelkezést, mint feleslegeset, a mai nappal hatályon kívül helyezem. E rendelkezéssel kapcsolatban felhívom a kerületi elöljáró urakat és a vásárcsarnok igazgatóságát, hogy a tüzelőanyagárakat szakközegeik útján továbbra is kísérjék figyelemmel és amennyiben a rendszeresen) megtartandó ellenőrzések során bármiféle visszaélést, illetve a tiizeló'anyagáxaknak a múlt évi árakhoz képest emelkedését tapasztalnánk, úgy arról tegyenek sürgős jelentést. Remélhető, hogy a polgármester rendelet© nein fogja, emelésre csábítani a tti z el ősz e rík ere s k ed ő k e t. Erre annál kevésbé' lehet okuk, mert az ország és a főváros mindenféle tüzelőanyaggal megfelelő mennyiségben el van látva. A jelek szerint egyébként az idei tél sem mutatkozik szigorúinak, ami lényegesen befolyásolja majd a tüzelőszerek árát. Kárásza sftecitSíis mi/órdrő éJzeyree. Az összes európai és amerikai autórúgók raktáron, gyártás és javítás, amerikai rendszerű edzőkemence Budapest, VI., Aréna-út 65. Autóbejárat: Angyalföldi űtról Telefon: 291-840. Alapíttatott: 1872. Svájci vállalkozó érdekes ajánlata budapesti szemétégetőtelep felépítésére A főváros kedvezően fogadja az ajánlatot és megkezdi a tárgyalásokat a külföldi vállalkozóval Évek óta foglalkozik n főváros köztisztasági hivatala a szemételtávolítás korszerű megoldásának problémájával. Köztudomású, hogy a Postszent- lőrinc határában lévő szemétlerakodóhely, ahová most a szemetet szállítják, egészen megtelt és nemcsak emiatt, hanem a szomszéd! város Lakosságának állandó követelése miatt is mielőbb meg kell szüntetni az itteni szemétlerakást. A főváros már tárgyalt is új szem étlerakó tel ep céljaira alkalmas terület szerzéséről. Annyi bizonyos, hogy A fővárost súlyos költségek fogják terhelni az új szeméttelep létesítésével: nemcsak a terület kisajátításának költségeit kell majd viselnie, hanem, tekintve, hogy az új szeméttelep csak) távolabb létesülhet, a szemétszállítás költségei is tetemesen növekedni fognak. Sok szó esett illetékes helyen a ’szemétégetés lehetőségéről. Külföldi nagyvárosokban má.r sok helyen működnek modern szemiétégető t el e pek. Ezek olyan higiénikusan műkőidnek, hogy valamennyi sz'emét- égetőtelep a város belterületén működnek, úgyhogy a szemétszállítás költségei is a minimumra csökkennek. A főváros már néhány évvel ezelőtt komolyan foglalkozott egy; kísérleti telep létesítésének gondolatával, annakidején ki is ívtak pályázatot az intézmény megépítésére, de a beérkezett ajánlatokból kitűnt, hogy a telep építése sokkal többe kerül, mint amennyit a főváros előirányzott. Az anyagi nehézségek miatt így meghiúsult a kísérleti telep építése, teljesen azonban nem került le a napirendről, mert külföldről állandóan érdeklődnek a főváros ekirájnyú tervei iránti és már több alkalommal felajánlották külföldi cégek segítségüket a kérdés megoldására. Az elmúlt betekben érdekes svájci ajánlatot kapott a főváros a szemétégetőbelep megépítésére. Egy zürichi vállalat, amely Európa több városában létesített és tart üzemben szemé'tégetőteLepe- ket, beadványt intézett a polgárin es tcrheiz és felajánlotta, hogy' a. cég saját költségén és saját kockázatára megépítené a szemétégetőtelepet. A vállalat ajánlata szerint a főváros átadná elégetésre az összegyűjtött szemetet a magánvállalat által üzemben tartott telepnek és métermázsánként vagy tonnánként bizonyos összeget fizetne a szemét elégetéséért. A fizetendő összeg kevesebb lenne, mint amennyit a főváros most « szemét elszállításáért áldoz. Az elégett szemétből a keletkezett hőZS1N ZOLI MN KÖZVÁGÓHÍDI VENDÉGLŐJE BUDAPEST, IX., SOROKSÁRI ÚT 58. SZ. energia felhasználásával elektromos áramot termelnének a telepen. Állítólag minden kilogramm szemétből félkilowattóra elektromos áramot lehet előállítani. A zürichi cég- a szemétégetőtelepen termelt elektromos áramot felajánlj® megvételre a fővárosi Elektromosmüveknek, kölcsönösen megállapítandó egységáron. A szemét elégetése után megmaradó salakból sajtolás litjáú utcaburkolásra alkalmas köveket és csatornaépítésre alkalmas csöveket gyártanának, amit szintén a főváros vehetne át olcsó áron. Az ajánlat hangsúlyozza, hogy a főváros részéről, semmiféle kockázattal nem járna annak elfogadásai. A zürichi cég saját költségén építené fel a szemétégetőtelepet és saját kockázatára tartaná azt üzemben, A beadvány ezidőszerint a köztisztasági hivatal előtt fekszik tanulmányozás és vélemény- adás végett. Hír szerint az ajánlatot kedvező fogadtatásban részesítették, de még hosszas tárgyalásokra van szükség. | Budapesten évenként 210.000 tonna szemét gyjűl ösz- | szó s ha a szemét elégetésével megtakaríthatnák a i szállítási költségeket és egy új szeméttelep létesítésének többszázezer pengős kiadását, úgy .a fővárosnak érdemes az üggyel komolyan foglalkoznia. i i VlöH MIHÁLY »Mester« üvegezési vállalat Budapest, VIII., RdKóczi-út 73. - Telefon : 135-827 Fiók: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 143. — Vállalom az üveges szakmába vágó mindennemű munkálatokat a legszolidabb árakon I IFT Freissier Antal JLrJLiL JL Budapest, VI., Horn Ede u. 4. 10 (ifin föl-unná Mindennemű személy- és teherfelvonó, személy- lú-UUU leiVOUO és teherpaternosterek, felügyelet, karbantartás, működésben javítás. Alapítva: 1896-ban. WEISZ FÜLÖP Aranykoszorúa master — Rézműves, fürdőkályhaüzem BUDAPEST, Vili., GÓLYA UCCA 13. TELEFON: 146-036 Készít fürdőkályhákat vörösrézből. Mindennemű vörösrézmunkát és színezést vállal Moldoványi Sándor szőnyegüzeme Alapítva: 1918 Budapest, VII., Nagydiófa ucca 22. Telefon: 143-061 Szőnyegek vétele és eladása. — Művészies javítás és tisztítás.