Független Budapest, 1938 (33. évfolyam, 1-49. szám)

1938-11-30 / 48. szám

4 Budapest, 1938 november 30­Független Budapcsl Magyar Városok Országos Szövetsége támogató munkája nagyban megkönnyíti az anyaországgal való egyesítés bonyolult és nehéz munkáját Lukáts Ödön ügyvezető alelnök nyilatkozata a Független Budapest munkatársának A Magyar Városok Országos Szövetsége mozgal­mas napoknak néz elébe. Egyrészt az az eleven moz­gás, amit a közeledő világkongresszus tesz paran­csoló szükséggé a szövetségre, másrészt a visszatérő magyar városoknak a közeli bekapcsolódása a szö­vetség életébe és munkájába biztosítják az ütem gyorsítást és a munka minden vonalon való kiszéle­sítését. Lukács Ödön, a szövetség ügyvezető alelnöke minden erejét arra fordítja, hogy a szövetség meg tudjon felelni a fordulat adta követelményeknek. Hogy a most folyó munkáról tiszta képet adjunk a Független Budapest olvasóközönségének, felkerestük Lukács Ödön alelnököt, aki a következőképpen jellemezte a szö­vetség mostani lázas tevékenységét: — Annyi bizonyos, hogy munkánk nagyon is megszaporodik, aminek nemcsak mint ügyvezető al- elnök örülök, hanem mint menekült magyar ember is, akinek a leikéhez van nőve a megcsonkított haza új erőre kapása és boldogulása. Mert ha mindaz, ami Bécsben történt, még nem is a magyar álmok teljességének a megvalósulása, de mindenesetre a kívánt út felé való irányt jelzi, annak igazolása, hogy akik a régi Magyarország elhalványulni so­sem tudó képét hordjuk a lelkűnkben, mint féltett és drága ereklyét: nem járunk tév-úton, mert az élet ereje a re­vízió mellett beszél. S boldog vagyok, hogy az eddigi események a mi — revizionisták — derű látását igazolták s nem a le­mondást. — Méltóságod természetesen be akarja és be is fogja kapcsolni a visszatért városokat a szö­vetség kebelébe? Apostolok Sörözője Budapest, IV., Kígyó u. 4-6. Tel. 188-239 — Ez csak természetes — hangzik a felelet. A visszacsatolás alkalmából táviratilag üdvözöltük a városokat s e táviratban hangsúlyoztuk, hogy részt kívánnunk venni abba a nagy és nemes munkában, amely reánk vár, hogy a húsz éven át tőlünk elsza- kítottan élő városok minél gyorsabban és simábban összeforrjanak az egész egyetemes magyarsággal. Ezt nem úgy értem, mintha lelkileg erre szükségük volna azoknak, akiknek a magyarságuk húsz év szenvedése és megpróbáltatása alatt szinte megacélo- sodott, hanem a gyakorlati kérdések sokaságára uta­lok, amelyek bizony nehéz feladat elé állítják az egyes minisztériumokat, hogy megtudjanak felelni hivatásuknak is, az egymillió visszatérő magyar testvérünk óhajtásainak is. Sokféle, szerteágazó kér­déseket fog itt felvetni a gyakorlat, amire talán je­len percben még nem is gondolunk s amelyek gyors teljesítése, bürokratikus nehézkességtől való mentes­sége feltétlenül kívánatos. — Szerencsére, az a lelkesedés és öröm, amely az egész magyar társadalmat, a nemzet minden tagját ma eltölti, arra a feltevésre; ad jogot, hogy az el­végzendő munkát, nem mint munkát, hanem mint a legboldogabb kötelességet fogják fel, ahol mindenki énjének és lelki adottságainak legjavát adja a munka sikeréhez. — Ebből a munkából — természetesen — nem maradhat ki a szövetség, amelynek született hivatása és rendeltetése, hogy a magyar vá­rosok életének minden megnyilvánulását éber figyelemmel kísérje s amennyiben módjában áll — persze a hatóságokkal karöltve — a városok javán munkálkodjék. — Elnökünk, Szendy Károly, annyira a leikéhez nőtt kérdésnek tekinti a szövetség munkáját, hogy még betegágya mellől is a legélénkebben figyelte az eseményeket és ha másképpen nem lehetett, beteg­ágya mellé kéretett, hogy ott beszéljük meg a szö­vetség ügyeit, melyek a változott körülmények kö­zött új munkakört jelentenek számunkra, de amely munkatöbbletnek szívvel és leiekkel fogunk és aka­runk megfelelni. Bemutatták az új út- és csatornaépítéseket Elkészült a műegyetemi új rakodópart is Közel 1.5 millió pengős munkapt o gramot feje­zett be a főváros és Király Kálmán tanácsnok, az útépítési ügyosztály vezetője, e hé­ten mutatta be az új közműlétesít­ményeket a szakbizottságoknak és a sajtónak. Számos új útborkolást, csatornázást fejeztek be kellő idő­ben, még mielőtt a rossz időjárás beállott volna. Legjelentősebb ezek között a Műegyetem-rakpart folytatólagos kiépítése és rende. Király Kálmán zése. A műegyetem mellől a közel­múltban eltávolították a kavics- lerakodöt és ezzel lehetővé vált a rakpart tovább­építése. Az alsórakpartot 410, a felsőrakpartot 490 méter bosszúságban építették tovább, ICO méteren­ként lépcsős lejáratokat építettek, minden 30 mé­ternél kikötőbakokat helyeztek el. Az 580.000 pen­gős közmunkát Csiszár Zoltán és Kiss Jenő vállal­kozók végezték. Folyamatban van a Szent Imre herceg úti MÁV aluljáró kiszélesítése. Az itt léivő aluljáró eddig mindössze 6.5 méter szé­les volt és ez a keskeny út rendkívüli mértékben akadályozta a forgalmat. Most 30.10 méterre széle­sítik ki a MÁV-aluljárót. A főváros 170.000 pengő­vel járul hozzá a költségekhez. Az új híd szerkeze­tét az Állami Vas-, Acél- és Gépgyár szállítja. Számos új út- és csatornaépítkezés fejeződött he a napokbaü Budapesten. A Bürök uccát a Nómet- völgyd út és Szalánezi ucea között 465 méter hossz­ban csatornázták és újraburkolták. A csatornázási munkát a Klauber és Vajda cég vé­gezte 35.000 pengőért, az útépítést Gravieser Albin 32.000 pengőért. A Darányi Ignác uceában a Vad­rózsa út és a Ituszti út között épült új csatorna és útburkolat 450 méter hosszúságban. Az agresszív talajvizekre való tekintettel drágább kőagyag-csa- tornát kellett építeni. Unger József vállalkozó vé­gezte a csatornázást 42.000 pengőért, míg a maka- dámburkolatot Schaffer Antal készítette 40.000 pengő költséggel. A Lévai uccában az Alvinci út és a Fillér ucca között 192 méter hosszúságban épí­tettek csatornát és útburkolást. A csatornaépítke­zést Lendvai Sándor készítette 10.000 pengőért, az átrendezést Helfenstein Ferenc 17.800 pengőért. A Bimbó uccában az alsó Törökvész út és a Gábor Áron, ucca között építettek csatornát 830 méter hosszúságban. Hidas Károly 23.000 pengőért végezte a munkát, míg az ezzel kapcsolatos útépítést Helfenstein Fe­renc bonyolította le 54.000 pengő költséggel. A Sze­réna úton és a Palatínus uccában az utakat rendez­ték és a 40.000 pengő költséget a Budai Cementgyár mozgalmára az érdiekeit ingatlantulajdonosok ma­guk fizették be. A munkálatokat Danckay Dezső és Gattyán Pál vállalkozók végezték. Végül a Pusztaszeri úton készíttetett a főváros 1600 méter hosszúságban új burkolatot. A kiskő- burkolást Neumann Ferenc végezte 18.000 pengőért, míg a kátrányozási munkát a The Neuchatel As­phalt Co. 70.000 pengő költséggel. Groszmann Miklós hegesztőtechnikai iroda i Autógén- és elektromos hegesztőanyagok eladása | BUDAPEST, V., HOLLÁN-U. 71a. Tel.: 327-598 Balázs vendéglő Hűvösvölgy villamos végállomás, egész télen át nyitva. Tel: 164 079 ozv. Soős Zolfánné szűcsmoster, vadbőrkikészítő, szőrmemegóvó és bőrruhaüzem Budapest, vmJózsef-utca 79. sí. (Saját ház) Telefon: 146-325 Túrra Adolf Kőbányavállalkozó, kőfűrészelő telepe Budapest, XI., Horthy Miklós út 106. sx. Telefon : 256 006 Gép- és Szerszámgyár kit. Budapest, VI., Frangepin u 16. Telefon: 290-332 Precíziós munkák, szerszámgépek 40.000 példányban jelenik meg Budapest jövő évi idegenforgalmi naptára A budapesti idegenforgalmi propaganda meg­újuló szenzációja minden évben a főváros idegen- forgalmi napiára. Még csak rövid múltra tekinthet vissza a budapesti idegenforgalmi naptár, de ez az alig néhányéves megjelenés nemzetközileg meg­alapozta hírnevét. Ma már a világ minden részé­ben érdeklődéssel és szeretettel várják Budapest fő­városnak ezt a kedves karácsonyi ajándékát. A "fő­városi Házinyomda e héten készült el az 1939. évi idegenforgalmi naptár előállításával és a napok­ban már megkezdődik az expediálás is. Kovácsházy Vilmos tanácsnok, Markos Béla idegenforgalmi hi­vatali igazgató és Kurfürst István, w Házinyomda vezérigazgatója közös munkája most még az eddigi idegenforgalmi naptáraknál is sikerültebb, művé­szibb kivitelű nyomtatványt produkált. A váloga­tott, szebbnél szebb illusztrációk a nemrég lezajlott fényképpályázatiok legsikerültebb alkotásait mutat­ják be. Az új idegenforgalmi naptár ezúttal is nem­csak budapesti városképeket foglal magában, hanem népies, művészi megláüású, magyaros ízű fotográfiá­kat is. Az 52 kép mindegyike bármely fénykép- pályázaton első díjat nyerhetne. A képek elhelye­zése, nyomdai kivitele a nyomdatechnika remeke. Az új budapesti idegenforgalmi naptár, mely az előző években négy nyelven készült, most egy ötö­dik nyelvvel, a lengyel nyelvvel is bővült. Angol, francia, olasz és lengyel címekre küldik az új nap­tárakat, melyek idén két és félszer akkora példány­számban jelennek meg, mint azelőtt. Korábbi évek­ben csak 16 000 példányt nyomtak: az új naptárból közel 40.000 példány készült, mert rengetegen kérik külföldről ezt az értékes, ma­radandó és gyönyörködtető ajándékot. A budapesti idegenforgalmi naptár sikerére és. népszerűségére jellemző, hogy egész sereg magán- vállalat 1a budapesti idegenforgalmi naptárt küldi újévi ajándékul külföldi üzletfeleinek. Miután a fő­város lehetővé tette, hogy propagandacélból ma­gánvállalatok önköltségi áron beszerezhessék a nap­tárt, idén 9000 példányt rendeltek magáncégek. Év­ről-évre nagyobb tért hódít és nagyobb idegenfor­galmi eredményt jelent Budapest számára ez az öt­letes művészi nyomtatvány. A Felvidék visszacsatolása alkalmából művészi plakátokat csináltatott a főváros. Szendy Károly polgármester aláírásával ellátott és Budapest pano­rámáját a Gellért-szobor felől ábrázoló képpel dí­szített ízléfees plakátokat osztottak szét a Felvidé­ken. Szendy polgármester ezeken a plakátokon Bu­dapest meglátogatására hívja meg felvidéki testvé­reinket. Ennek a nyomtatványnak is nagy a si­kere. KECSE NAGY SÁNDOR ácsmester BUDAPEST, X., KERESZTÚRI UT 8 Telelőn: 142-497 STELCZER JÁNOS Vas-, fém- és záripari üzeme Budapest, VI., Petneházy ucca 32 Telefon : 293-725 9t«*rnil|on lakarAkgirt t HatrnATjon takarHoizt • Hasrnáljon cn lakarékgázll Használjon takarékgázt! Használjon kgázt! Használjon takarékgázt! Használjon Eználjon takarékgázt! Használjon lakaríkoArV Ha»rnJ1|on nkaréko»ZTt ffm takarékgázt1 Használjon takarékgázl takarékgázt! Használjon takar takarékgázt! Használjon on takarékgázt! Használjon takarékgázt! Haszn. karékgázt! Használjon ékgázt! Használjon takarékgázt! Ha takarékgázt! h gázt! Használjon takarékgázt! t! Használjon takarékgáz Használjon takarékg isználjon takarék ználjon takare áljon taka

Next

/
Oldalképek
Tartalom