Független Budapest, 1938 (33. évfolyam, 1-49. szám)
1938-07-20 / 29-30. szám
29— 30. szám HARMINCHARMADIK évfolyam 1938 július 20 VÁROSPOLITIKAI, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI LAP Megjelenik minden szerdán Előfizetési ára a Nagy Budapest melléklettel együtt: egész évre P 24.—, fél évre P 12.— Egyes szám ára 50 fillér. Kapható minden IBUSz pavillonban FELELŐS SZERKESZTŐ B. VIRÁGH GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, V., BÁTHORY UCCA 3 Telefon: 117-981 Postatakarékpénztári csekkszámla: 45476 A NEMZETI EGYSÉG PÁRTJA SZÉKESFŐVÁROSI SZERVEZETÉNEK HIVATALOS LAPJA Budapest és Róma Valamikor Róma határa — legalábbis egyik határa — Budapesten volt. Az Örök Város végvárat épített a Duna partján: Óbuda és a mai Belváros egyaránt Rómához tartozott. Szinte azt mondhatnék, külvárosa volt Rómának, amely habár csak egyetlen város volt, mégis a Tiberistől a Dunáig, a Themzéig és az Atlanti tengerig terjedt. Mert Róma volt a világ ura, ott volt Galliában, Hispániában és Britanniában épúgy, mint Aquincumiban, a dunamenti hévizek városában. Azóta nagyot fordult a világ. A barbárok elpusztították a római világbirodalmat, a Duna mentén pedig új 'birodalom alakult, melyet egy Ázsiából érkezett különös nép teremtett meg a maga számára Európa közepén. Róma csillaga lehanyatlott és éppen most van újból felkelőben, hogy fényével újból beragyogja a világot. Évezredek múltak el, Aquincum már csak ásatási emlék, de a sors és a történelem különös rendelése folytán Róma és Budapest ismét együvé kerültek. De most már nem a hódítás jogán, nem a fegyverek ereje folytán, hanem a lelki vonzódás fizikai törvényei alapján, amely erősebb minden fegyvernél, maradandóbb minden katonái hódításnál. Budapest és Róma ma testvérek: cikkor azonban gyermek és szülő, ez volt egymáshoz való viszonyuk. Amikor most Imrédy Béla miniszterelnök és Kánya Kálmán külügyminiszter Róma falai közt időzik, önkéntelenül is a magyar történelem régmúlt napjai újulnak fel lelkűnkben: azok a kapcsolatok, amelyek a régi Rómával és utódával, az olasz nemzettel fűznek össze bennünket. Történelmünk legszebb, legdicsőbb lapjai ezek: az Anjou-k uralkodásának ragyogása után a XIX. század küzdelmei forrasztot- tották egybe az olasz és magyar lelkeket, azok a vérrel telített események, amelyek a magyar nép és az olasz nemzet felszabadítását eredményezték. Magyarországot a latin kultusz mentette meg. Sőt azt is mondhatnánk, hogy mi voltunk azok, akik legtovább tartották fenn Európában a latin kultúrát, hiszen Róma nyelve valósággal »nemzeti« nyelvünk volt egészen a múlt század közepéig. Mi mindent a latin kultúrának köszönhetünk. Már az iskolában is azt tanulják gyermekeink, hogy a magyarság annak köszönheti megmaradását, hogy Szent István királyunk, amikor kelet és nyugat közt kellet^ választania, nyugatot választotta, tehát Rómát. Ez a római kultúra mentett meg bennünket az elmerüléstől, ennek köszönhetjük, hogy nem merültünk el a balkáni és keleti népek ortodoxiájának áradatában. A magyarságot a huszadik század új problémák, új életformák ifelé kényszeríti. Olyan erőfeszítéseket követel, amelyelv példátlanok ezeréves történetünkben. Arról van szó, meg- maradunk-e továbbra is, tudjuk-e ezentúl is teljesíteni azt a történelmi feladatot, amelynek eddig annyi dicsőséggel feleltünk meg? Es itt ismét Róma mutatja meg az utat a kétség^ és bizonytalanság közt vergődő magyarságnak. Az a Róma, amely évezredek után ismét ragyog és emelkedik, hogy megfeleljen történelmi szerepének. A régi római birodalmat újból feltámasztotta a Duee páratlan zsenialitása és az olasz nép csodálatos ereje: a magyar nép tisztelettel, szeretettel, a hagyományos rajongással tekint az új Róma felé, -hogy onnan merítsen példát, erőt és új kultúrát az eljövendő nehéz idők számára. Ennek a római kultúrának fogja köszönni a magyarság azt az erőt, amely átmenti és új dicsőség felé vezeti j a ma zűrös-zavaros Európájában. Bizalommal, mélységes hálával és igaz hódolattal tekint Budapest az új Róma felé. A két fővárosban két élni akaró nemzet szíve dobog. Budapest és Róma megtalálták és soha el nem hagyják egymást: ez az egymásra találás biztosítja számunkra az új ezer esztendőt, melyet most, ezekben a nehéz, bizonytalan atmo- szférájú napokban kell megalapoznunk. Az ország gazdasági lehetőségei és Budapest helyzete a közeljövő gazdasági alakulásában Zsitvay Tibor, a NÉP fővárosi szervezetének elnöke o gazdasági helyzetről mind országos, mind pedig fővárosi viszonylatban s a többi időszerű és a fővárost érintő kérdésekről nyilatkozik a Független Budapest munkatársának Ha a naptár szerint benne is vagyunk az úgy- .« s ha a városházán ugyanis csendessé vált az élet, mégsem mondhatjuk, hogy itt volna a nyári szünet. Legalább is olyan mértékben nem, .mint ahogyan ezt értelmezni szoktuk, mikor nehány »maharadsa« előkelőséget is előbb lehet Budapesten találni, mint egy-egy politikai tekintélyt vagy nagyságot. Lehet, hogy ennek talán, ha mingyárt kis mértékben is, de ugyanaz a feszült nyugtalanság az oka, ami -az angol premiernek, Sir Austin Chamberlain-nek nem engedi meg, hogy nyári szünet- j re menjen, a nyaralásból legfeljebb a hétvégi ki- j rándulásokat tartva meg-. Bizonyos, hogy ez. az an- I goi felfogás az egész széles külpolitikában érezteti ! a maga hatását s ott is, ahol talán a legkevesebbet beszélnek róla, de annál többet gondolnak rá, tudniillik: a háborúra. Ha mingyárt kicsiben is, de a mi politikai helyzetünk is hasonlít ma az angol helyzethez, amennyiben csak a parlament kapott nyári szabadságot, még pedig jellemzően »bizonytalan időrea, de már maga a kormány nem megy szabadságra, ami viszont annyit is jelent, hogy a miniszterelnöki palotában szakadatlanul folyik a munka, lázas tevékenységgel s azzal az elhatározással, hogy az őszt olyan termékeny munkálkodás időszakává teszik az előkészítés alatt álló szociális javaslatokkal, hogy erről is elmondhassa majd a kormányelnök ugyanazt, amit az elmúlt időszakra mondott, hogy »kevés van hozzá hasonló termékenység és alkotó munka tekintetesen a magyar parlamentarizmus történetében«. Erre vonatkozólag eléggé megvilágítja a helyzetet Zsitvay Tibor alanti nyilatkozata, aki sohasem lehet annyira elfoglalva, hogy nehány percet ne szakíthatna a Fügc getlen Budapest-nők: — Amint többször is megismételtem és hangsúlyoztam, — mondja az elnök — egy olyan nagy párt életében, mint aminő a mi pártunk is, maga a vakáció vagy a nyári szünet sem jelentheti a megállást és a tétlenséget, mert ez valójában sosem lehet más, mint erőgyűjtés az őszi és a téli időszak folytonos, állandó és sokszor éjt, napot összekapcsoló munkájához. Amint tudjuk, a kormány most foglalkozik éppen annak a kormányhatósági szervnek a felállításával, amely a sajtó- és propagandaügyek központi irányításával az egységes nemzeti közszellem erőteljesebb kialakulását fogja elősegíteni és ápolni. Ez — magától értetődően — a budapesti szervezet munkáját is érinti. S így csak megnyugodva tudok gondolni arra az egész Budapestet felölelő, minden kerületet átszervező munkára, j amit kiváló és nagyszorgalmú munkatársaim I a tavalyi év folyamán végeztek, minden egyes kerületben úgy állítva össze a megválasztandó tisztikart és vezetőséget, hogy cselekvő tagjai lehessenek a pártnak és igazi erőtényezői a kerületnek. A tervek szerint az őszszel megindulandó országos propagandába Budapest is bekapcsolódik. S ha ez megtörténik, itt fog valóban szervező munkánk gyümölcse jelentkezni, mert hiszen — amint arról a Független Budapest is több ízben beszámolt — amikor csak lehetett, mindig éltem az alkalommal, liogy az egyes kerületekkel magam is tartsam az összeköttetést s így ellanyhulni ne engedjük azt a hangulatot, amit a kerületvezetők állandó és lelkes munkával elértek s aminek növekvő erejéről többször volt alkalmam magamnak is személyesen meggyőződnöm. — így tehát Budapest bele is kapcsolódik az i országos propagandába. S ezzel kegyelmes uramnak az a felfogása nyer igazolást, amely oly sok vitára adott alkalmat s amely most végre mégis igazolást nyert abban a tényben, hogy Budapestet nem szabad és nem is lehet külön testnek tekinteni, legalább is olyannak nem, amely önmagában élné a maga életét az országgal való belső kapcsolatok nélkül. — Ez így is van — hangzik a felelet. — Elmúlt már az az idő, amikor Budapestet úgy kellett feltüntetni, mint amit lelkiség és világfelfogás tekintetében nagy és áthidalhatatlan ellentétek választanak el az országtól és a vidéktől. Szerencsére ez ma már a múlt idők emlékeihez tartozik s a jelen egészen más valóságot fejez ki. — Ha e téren változás állott be, minek tulajdonítja kegyelmes uram a változást! — A miniszterelnök szavaival felelek a kérdésre: »A mi feladatunk — mondotta Imrédy Béla a nyári szünet előtti értekezleten — hogy a szünet alatt is fenntartsuk és lobogtassuk azt a zászlót, amelyre mindnyájan felesküdtünk: a megalkuvást nem ismerő keresztény, nemzeti és jobboldali politikának a zászlaját.« Egy ilyen politikának a sikere nem maradhat el, főként akkor, ha gyakorlati cselekvések is tanúskodnak mellette. S ez — szerencsére — az Imrédy politika mellől sosem marad el. Egy példa meg fogja erősíteni állításomat. . Az ősszel Kecskeméten tartott beszédemben I kifejtettem, hogy minő intézkedésekre van
