Független Budapest, 1937 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1937-12-01 / 48. szám
48. szám HARMINCKETTEDIX évfolyam r ; \1937 december 1 VÁROSPOLITIKÁI, POLITIKAI ES Megjelenik minden szerdán Előfizetési ára a Nagy Budapest melléklettel együtt: egész évre P 24.—, fél évre P 12.— Egyes szám ára 50 fillér. Kapható minden IBUSz pavillonban FELELŐS SZERKESZTŐ B. VIRÁGH GÉZA Szerkesztőség ós kiadóhivatal: BUDAPEST, V./ BÁTHORY UCCA 3 Telefon: 1-199-80 Postatakarékpénztári csekkszámla: 45476. A NEMZETI EGYSÉG PÁRTJA SZÉKESFŐVÁROSI SZERVEZETÉNEK HIVATALOS LAPJA Tarifareformok ' A főváros üzempolitikai bizottsága megkezdte újból tárgyalásait. Ezúttal a világítási tarifák kérdése > szerépei a bizottság műsorán. A főváros, mint azt más helyen megírjuk, sürgősen napirendre tűzi a Beszkárt-menetdíjak kérdését, hogy még ebben az évben eldöntse, milyen legyen a »reform-tarifa«, de aktuális a vízdíjak dolga is, bár egyelőre le is vették a vízdrágítás ügyét a napirendről. Ha van olyan kérdése a főváros 'éjeiének, amely fel tudja zaklatni a közönség és a törvényhatóság életét, minden érdeklődését, akkor az üzemi tarifák ügye az. Amióta a főváros a nagy közüzemek tulajdonosa lett, azóta az adminisztráció legnagyobb viharokat felidéző eseményei mindig a különböző közszolgáltatások díjai körül zajlanak le. A gazdagságnak vannak kellemetlen oldalai is — a vagyonnal együtt járnak a nehéz gondok is. Éppen ezért a tarifák ügyét hol napirendre tűzik, hol meg leveszik a napirendről. Elkerülhetetlen a rendezés, mégis kerülgetik. Az esetleges díjemelések ódiumát senki sem akarja vállalni a közönséggel szemben, a közvélemény pedig már a legkisebb emelési terv hírére felhördül: megint drágítani akar a hatóság, amikor már apiúgy is kibírhatatlanul fojtogató a drágaság?! A főváros.itt áll a lehetetlen helyzetben, tennie kellene valamit, mégpedig sürgősen, halaszthatatlanul, de meg van kötve keze-lába, nem tud mozdulni, mégha akarna is. Most, amikor az úgynevezett reform-tarifák tárgyalása előtt állunk, nagyon tanulságos az a kép, amely a víz díj emelési tervek nyomán tárult a főváros életének figyelői elé. A vízdíjakat emelni akarta a főváros, mégpedig kettős okból: egyrészt, mert a költségvetési deficit követelte, másrészt pedig, mivel már előzőleg megbukott e.gy másik terv, amelynek segítségével a hegyvidék vízellátásának ügyét akarta a főváros rendezni. Annakidején az volt a terv, hogy a hegyvidék számára drágább tarifát léptetnek életbe, minthogy az ottani víz mizériákat az ottlakók segítségével akarták szanálni. Ez ellen az érdekeltek unisono tiltakoztak, kijelentették, hogy ők egyenrangú polgárai a fővárosnak: valóságos ke- reszteshadjárat indult a tervezet ellen, amely ilyenformán meg is femeklett. Amikor aztán a polgár- mester a költségvetési tervezetben általánosítani akarta a vídíj drágít árat, tiltakozott ellene a közgyűlés egyeteme is, úgyhogy egyelőre semmitse lehet csinálni, marad! minden a régiben. A hegyvidék egyre követeli, hogy lássák el vízzel, a törvényhatóság pedig kitart amellett, hogy nem járatja , le magát, nem hajlandó drágítani. Circulus vitiosus ez, amelyet nem könnyű megoldani. Ezzel a példával rávilágítottunk arra, milyen feladat vár a tarifareformokat tárgyaló fórumokra. A gáz, a villany, a közúti közlekedés: minden egyes polgár zsebének elevenjébe vág. A legközvetlenebb formában érkezik el hozzá, amit a városháza határoz és csak természetes, hogy a főváros vezetését okolja, ha a legkisebb mértékben is beleszólnak abba a kalkulációba, amelyre a maga és családja életét alapította. A mai nehéz időkben minden fillérnek súlya van, ezer felől fojtogatja a feltámadt drágaság a szegény budapesti polgárt: 'félelmetesen nehéíz a főváros dolga, amikor most a tarifák problémája mered eléje. Tudja ezenkívül azt is a főváros, hogy amikor ő drágít, újabb drágulási folyamatot indít el, legjobb szándéka, és akarata ellenére is. Tudja, hogy amikor a saját bevételeit fokozza, a polgárság megélhetési gondjait is nehezebbé teszi. És mégis cselekednie kell, mert az idő, meg a deficit sürget: a világváros fejlődése nem állhat meg egyetlen pillanatra sem. A passzivitás, a további halogatás, bűn lenne Budapest ellen, tiltakozik ellene a főváros jövendő élete. Az autonómia hivatott szerveinek mindezeket « szempontokat mérlegre kell tenniük, amikor most dönteniük kell a különböző tarifa-reformok, vagy ha jobban tetszik, reform tarifák dolgában. Nem lesz könnyű dolguk. He könnyítse meg munkájukat az a tudat, hogy a demagógia még soha nem végzett építő munkál, hogy súlyos operációkat akkor is el kell végezni, ha fájdalmasak is. A komoly, konstruktív munkát végző polgárság megértéssel tekint a tarifakérdések megoldása elé, még akkor is, ha pillanatnyilag úgy érezné, hogy áldozatot kell is hoznia a főváros és annak jövője érdekében. Vitéz trsy László a Közmunkatanács új alelnöke: „M Közmunkatanácsra közeljövőben nagy és súlyos feladatok megoldása vár• Hz 7937. évi városrendezési törvény kötelezi erre, mikor nagyobb lélekszámú lakosságra és kiszélesített területre terjed ki munkaköre'* Beszélgetés a Közmunkatanács űf alelnökévet »Le roi est mórt, vive le roi.« Ez az örök élet- törvény érzése él bennünk, mikor Bessenyey Zénó elnök bevezet bennünket a Közmunkatanács új alelnökéhez, hogy bemutassa neki a Független Budapest munkatársát. Néhány nappal előbb még a régit búcsúztattuk s ma már üdvözöljük az utódot. Vitéz Irsy László minden póz nélkül fogadja a Független Budapest munkatársát, mint régi, meghitt barátot szokás, akit mindig a jóakarat hoz, hogy segítsen és a munkán könnyítsen. Az elnök pár meleg bevezető szó után magiunkra hagy, mégegyszer megismételve és hang:, súlyozva: — »A Független Budapest nekünk azt az önzetlen és meghitt barátot jelenti, akire minden igaz ügyben számíthatunk s akiben még sosem csalódtunk.«. Természetes, hogy ilyen meleg bevezetés után csakhamar nekibátorodik az újságíró és az első találkozás feszélyezettsége szinte észrevétlenül megszűnik, amiben nagy része van az alelnök ritka közvetlenségének és természetességének. Hellyel kínál. S mikor megmondom, hogy a Független Budapest, éppen a Bessenyey Zénó őnagy- méltósága által hangoztatott meleg barátság’ révén, mely a tanács és a lap közt fennáll, s .amely különösen kimélyiilt, mióta Bessenyey Zénó áll ennek az élén, s így éppen ezen okoknál fogva valósággal erkölcsi kötelességének érzi, hogy az új alelnököt először szólaltassa meg’ a nyilvánosság előtt, az alelnök tiltakozó mozdulatot tesz. Olyat, mint mikor valami veszélyt akar az ember maga felől elhárítani. És azt mondja, mindig mosolygó, ellenállhatatlan derűvel és természetességgel^ — Interjúi Nagyon kedves, hogy a Független Budapest súlyt helyez erre. De úgy érzem, hogy én — hogyan is mondjam csak1 Tépelődik, keresve a helyes, megfelelő kifejezést, amivel a maga lelkiállapotát is, a helyzetet is, a leghűebben jellemzhetné. S aztán — mintha már megtalálta volna — mondja: — Nyilatkozati A nagy nyilvánosság számárai Ez nem az én feladatom — tiltakozik. — Ez az elnököm dolga, aki az élen áll, aki mindent áttekint s mindig tudja, mi az, ami már megérett a közlésre, vagy amiről korai még a nyilatkozás. S ez a tudat, hogy ezt a munkát ő végzi el, éppen ő, akinek ebben olyan nagy gyakoilata van, mint talán csak nagyon keveseknek, olyan megnyugtató reánk nézve, akik mellette és vele dolgozunk. És nvetve teszi hozzá: — Minek olyan »veszedelemmel« kísérletezni, amit elháríthatunk magunk felőli Igazi — Hiszen csak beszélgetésről van. Azt csak lehet? — Azt igen. Mert ugyan mit is mondhatnék én valamit, ami a nagyközönséget érdekelnél A munka embere voltam mindig, hozzászokva, hogy csendben, feltűnés nélkül végezzem■ a dolgomat. S mióta családi életem féleségem halálával megtört: egyetlen szórakozásom és beletemetkezésem a munku, a hivatal. Ez nyújtott nekem vigasztalást és enyhülést nagy veszteségemben is. — De mégis, — jegyzem meg — itt vari valami, ami az újságírót nagyon is érdekli. Nem is tudom, hogyan fejezzem ki a kérdést, hogy bántó éle no legyen. Amit méltóságos uram most önmagáról elmondott, az még csak jobban kiélezi azt a kérdést, ami, azt hiszem, ma sok embert izgat, akik csodálkoztak azon a nagy csenden, ami az előd államtitkári előléptetése és az utód kinevezése közé nehezedett. Az ilyesmihez ' nem igen szoktunk hozzá. Tudjuk, hogy kisebb jelentőségű méltóságokért is milyen heves trójai háború szokott nálunk kitörni. De ami méitósá- gos uram esetében történt, ez szokatlan is, ritka is. Egy szóval jellemezhetném talán a legmegfelelőbben: váratlan és meglepő. Mosolyog. — És mingyárt meg is fejtem. Mindazon tényezőknek, akiknek ebben a kérdésben döntő szavuk volt, egy volt a felfogásuk. Mégpedig az, hogy ne különböző befolyások — legtöbbször politikai befolyások! — eredője legyen a kinevezés, hogy így elkerülhető legyen, hogy a kinevezett ne lehessen lekötelezettje semmiféle külső erőknek s így csak magát az intézményt szolgálhassa minden befolyás és korlátozottság nélkül. Ezt a felfogást ■— hitem szerint — sikerült is érvényre juttatni s így ke) ültem én erre a helyre, amelyet azzal a meggyőződéssel foglaltam el, hogy mivel méltóságomat egyedül és kizárólag feletteseim kitüntető bizalmának köszönhetem, nem kell klikkek felé sodródnom s megmaradhatok abban az egyenesben, amit az egész Budapest szolgálata jelent számomra. — S a változás? A minisztérium légköre után a Közmunkatanács levegője? — Semmi változás. Ha szabad mondanom, amit Bornemisza Géza Sturm és Drang-ja jelentett és jelent ma a minisztérium belső munkatempójában, ugyanezt találtam én itt a Közmunkatanács életében is, ahova közismerten Bessenyey Zénó hozta be ezt az új szellemet, s ami a Közmunkatanácsot rövid idő alatt a leglázasabb munkahellyé változtatta, ahol mindazok az elgondolások, tervek születnek, melyek a megújult főváros fejlődésének ma irányt szabnak. Mert ma — meg lehet állapítani: a Közmunka- tanács annyira előtérbe lépett, munkáját annyi szem figyeli és tevékenységével annyi jogos és sokszor túl méretezett igényt támaszt, hogy igen nagy felelősség az, amit a tanácsnak, de főként a vezetőnek vállalnia kell. Ezt annál is inkább mondhatom, mert mindaz, ami a Közmunkatanács munkájából megszületik, — hogy úgy mondjam — nem rejthető véka alá. Mindaz ott van az emberek elölt, hogy gyönyörködtessen, vagy. ha a munka nem sikerült: botrán- koztasson. Ebből következik, hogy minden lépésnél éreznünk kell azt a felelősséget, amit vállalnunk kell, mikor az egyes kérdésekben állást kell foglalnunk. Ha ez a feladat nehéz, mennyivel megnehezül majd a, közeljövőben, mikor az 19"7. évi VI. városrendezési törvény értelmében a Közmunkatanács ,hatásköre kiszélesedik s Budapesten kívül a hat pestkörnyéki város, nevezetesen: Újpest, Rákospalota, Kispest; Festszentlőrinc, Pestszenlerzsébet, Budafok fejlesztése és rendezése is a tanácsra hárul, a közbeeső községekről nem is szólva, melyek a törvény értelmében a rendezés zónájába szintén beleesnek. Mit mondjak e nagy felelősségű ■munkáról, mikor tudvalevőleg ez annyit jelent, hogy a Közmunkatanács munkája a közeljövőben egymillió lélekszám helyett másfélmillió ember sorsát fogja érinteni s az eddigi terület helyett, ami 45.598 katasztráÜs holdat tett ki — most majd 79.353 katasztrális terű-
