Független Budapest, 1937 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1937-11-10 / 45. szám

8 Független Budapest Budapest, 1937 november 10. A Magyar Városok Szövetsége nagyszerű programot átütött össze az idegenforgalom emelésére A Független Budapest megírta, hogy a kereske­delmi miniszter felhívta a Magyar Városok Orszá­gos Szövetségét, hogy az idegenforgalom jövőbeli fejlesztésére vonatkozólag hasznosítható tapasztala­tait és javaslatait terjessze elő. A szövetség a felhí­vás alapján most terjedelmes elaborátumban dol­gozta fel a kívánt adatokat és sürgősen eljuttatta Bornemisza Géza kereskedelmi miniszterhez. A felirat szerint a Városok Országos Szövetsége teljesen tisztában van azzal, hogy megcsonkított or­szágunkban a legfontosabb és legértékesebb idegen- forgalmi vonzóerő Budapest, nemcsak a maga ter­mészeti szépségével, nagyvárosi kultúrájával, lük­tető gazdasági életével, hanem pompás gyógyfürdői­vel is, mint a legnagyobb világfürdőváros. Utána jelentőségben következik a Balaton és környéke. Fontos érdek fűződik azonban ahhoz, hogy az ország többi részében, az egyes vidéki városokban is feltá­ruljanak a magyar nemzeti kultúrának, a magyar föld értékeinek, érdekességeinek olyan adottságai, amelyek ugyancsak idegenforgalmi vonzóerőkké fej­leszthetők. A magyar idegenforg-alom fejlesztésének, erköl­csi és gazdasági haszna biztosításának legelső felté­tele a vidéki városok idegenforgalmi lehetőségei­nek megismerése, új vonzóerők, új lehetősé­gek felkutatása céljából a rendszeres adat- gyűjtés. Ennek ki kell terjeszkednie az ország idegenforgalmi értékeinek hiánytalan feltárására, a tiszta, nem mesterségesen kitenyésztett népszokásokra, népmű­vészeti érdekességekre, továbbá tanulmányi, szóra­kozási, turisztikai és egyéb sportlehetőségekre. Is­mertetni kell az üdülési, gyógyulási lehetőségeket, a gazdasági tevékenységet előmozdító mezőgazda- sági, ipari, kereskedelmi és népipari berendezéseket. Az utasellátó intézmények megfelelő nívóra emelé­sére és megfelelő árpolitikára kell törekedni. Nyil­vántartásba kell venni az egyes vidéki városok ál­tal időnkint rendezendő1 idegenforgalmi eseménye­ket. Az adatgyűjtés alapján fel kell állítani az ország idegenforgalmi kataszterét. A vidéki városok és községek idegenforgalmi szem­pontból osztály ozandók. Haladéktalanul, gondoskodni kell a szervezési munka megindításáról, főleg azért, mert a jövő -évi nagy események egész idegenforgalmunkat nagy teherpróba elé állítják. Meg kell mindenütt alakí­tani a helyi idegenforgalmi bizottságokat. A ható­ságoknak gondoskodni ok kell az idegenforgalmi ér­dekek hathatós védelméről. így például általános panasz, hogy egyes helyeken észlelt árdrágító és egyéb visszaélések, továbbá a tisztaság és a köz- egészségügy szempontjából az idegenforgalom jó hírnevére káros cselekmények vagy mulasztások megtorlatlaniul maradnak. Ezért a hatóságokat az idegenforgalom szempont­jából figyelembe jöhető helyeken kivételes megtorló hatáskörrel kellene felruházni. Szaporítani kell a filléres vonatokat a belső ide­| genforgalom emelése érdekében. Szükség van a vas­úti kedvezmények kiterjesztésére. Múlhatatlan a vízumok eltörlése. Az autón érkező1 idegenek számára meg kell köny- nyíteni a határ átlépését és az ország területén való közlekedést. Országos rendezést követel a kövezet- vámok kérdése. A kormánynak törekednie kell, hogy a városok minél nagyobb összegeket állítsanak be költségvetéseikbe idegenforgalmi célokra. A Nemzeti Bank emelje azokat a napi össze­geket, amelyeknek az elköltését az idegenek számára engedélyezi itteni pengőkövetelések terhére. ! Ajánlatos valamilyen formában az idegenforgalmi járulék szedésének engedélyezése is. Megnyílta \mKÜItáSZMÓ Új vezetés! nyilvános éllerme Özv. Ujagh Árpadné Budapest, ii„ Bimbó út 17 Telefon: 1-544-26 Acélplombák mindenféle célra nagyságban és színben. Szalagplombák. Ládap ombák. Hordólemezek. Plombázó fogók. Jegylyukasztó fogók Konzervbontó kések. ELADÓ biztos megélhetést nyújtó, üzemképes állapotban levő gépszíj- és pickerüzem AZONNAL ÁTVEHETŐ és a helyiség kívánatra bérbevehető BŐVEBBET: FRANK IGNÁC BUDAPEST, IX. SOROKSÁRI ÚT20/a Telefon : 131-439 n .'JjA 'ütW*otW U 0^ Tényleg fiacskám — egészen megfeledkeztem róla, hogy uj TUNGSRAM duplaspirallámpát csavartunk be... A gazdasági helyzet javulását igazolja a fővárosi bérföldek árverésénél elért eredmény Valamennyi parcella jóval a kikiáltási áron felül talált gazdára Jelentette a Független Budapest, hogy az idén a szokásos földárverések (alkalmával közel 200 hold. földterület kerül bérbeadásra, mintegy 100 parcellá­ban. Az árverések az elmúlt héten fejeződtek he és várakozáson felüli sikerrel jártak. Az utóbbi években általában nagyobb érdeklődés mutatkozott a fővárosi földek iránt, ami a javuló gazdasági helyzettel magyarázható. A nagy agrár­válság idején nemcsak az árverések nem sikerültek és hatalmas földterületek maradtak bérbeadatlanul, hanem a szerződésben lévő bérlők sem fizették az esedékes haszonbéreket. Rövid idő alatt több mint 500.000 pengőre szaporodott fel a hátralékos bértartozás és a fővárosnak nagy gondot okozott a földek érté­kesítése. Amióta azonban az agrárválság- megszűnt, ezi éreztette hatását az, árverések eredményénél is. A hátralékok lassan lemorzsolódtak, a földek nagy­része bérlőre talált. Ami azonban az idei árverések­nél jelentkezett, arra még nem volt példa. Az idei földárverésen valósággal tülekedtek a reflektánsok és amiig más években a kikiáltási bérösszegeken is csak nehezen lehetett értékesíteni a területeket, idén egyes parcellák bérét a kikikájtási ár három- négyszeresére licitálták fel. Előfordult, hogy egy iholdankinti 70 pengős kikiáltási bért 240 pengőre srófoltak fel, mire nincs példa a városi földárveré­sek történetében. De nem volt egyetlen parcella sem, melyért ne kaptak volna többet, mint amennyi a ki­kiáltási ár volt. Amellett az utolsó' négyzetméterig valamennyi] par­cellát bérbeadták. A főváros örül a váratlanul fényes eredmény­nek, mely gazdasági vonatkozásban is igen nagy jelentőségű. Egyébként nemcsak a haszonbéres föl­dek iránt van nagy kereslet, hanem az üres városi telkeket is tömegesen igénylik új bérlők. Rengeteg új iparvállalat létesült, melyek egyrésze városi telken igyekszik megtelepülni. Az építkezések fellendülése miatt 'építőanyagraktározásra is sok Városi) telket keresnek. Lorenz Károly és Falusy lános szobrász és nníkőüzem Budapest, XIV., Thököly út 133 Telefon: 2-977-52 Sima Sándor Épület- és üís/müla atos Budapest, XIV., Angol ucca lb/a. Telefon: 2-9ö->-12 Műkováesolások és domborítások művészi kivitelben STEINER ÉS SZIMPER Cégtulajdonos i Steiner Mór Dísz-, templom , szobafestők és mázolók Budapest, IX, Üllői út 57. Tel. 1-306-29 iíj.Tóth Ferenc és Jahoda János fém-, alumin um- és kokillaöntőde Budapest, VI, Béke tér 9. Telefon : 2-915-72 Dugattyús-, körfo-oó- ésturbina- szivattyúk, tüzoltószerek. aőz-, víz- és gázarmafúrgk, útépítő gépek, köztisztasági szerek,gőz- fertőtlenitő berendezések, Job­bágy-féle barnaszéntüzelésű folytonégőkályhák, gépjárművek Magyar Királyi Állami Vasgyárak Kereskedelmi Képviselete Rt. Budapest, Vili., Múzeum körút 18 Telefonszám: 133-394

Next

/
Oldalképek
Tartalom