Független Budapest, 1937 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1937-09-22 / 38. szám

Budapest, 1937 szeptember 22. Független Budapest 5 Szemethy Károly dr. Fiatalon, sugárzóan férf ias erejének teljességében t/áttuh utoljára és most végképpen búcsúznunk kell tőle. Ha találkoztunk, beszél­tünk vele, úgg éreztük, magá­val a jövővel találkoztunk, az ,energiával, len'dülettel, felfelé törő, meleg ambícióval. A jövőt kíméletlenül letörölte a halál és nemcsak a jövőt, ele a jelent is. Szemethy Károly már a múlté, de nevét beírta a főváros történe­tének le nem törölhető lapjaira. Szabó Imre utódaként került a tiszti főügyészi székbe. Sú­lyos, nagy örökség. De Szemethy Károly érezte erejét, amikor vállalta; a feladatot, tudta, hogy állja is a nehézségeket. Egyhangú bizalommal választotta meg a törvényhatósági bizottság és — ennél nagyobb dicsérettel nem illethetjük — méltó volt Szabó Imre örökére. Kitűnő jogász volt és még kitűnőbb ember: a legjobb kolléga, alárendeltjeinek igazi barátja, a főváros ügyeinek lelkes harcosa, a rábízott munkának legjobb munkása. Űr volt, kor­rekt magyar úr, tiszta jellem, ragyogó becsületes­ség. !Nem összeköttetések emelték a főváros egyik legdíszesebb tisztébe, hanem a tudás, tehetség es lelkiismeretes munka, melynek fanatikusa volt éle­tének utolsó percéig. Még halálos ágyán is aktákat intézett, referenseket fogadott, a főváros nagy jogi kérdéseit intézte. Ügy érezte, nem szabad betegnek lennie, csak — meghalnia. Mélységes megilletődéssei búcsúzunk el örökre Szemethy Károlytól. Utolsó Isten hozzádot mondunk a jó barátnak, 'igaz embernek: könnyes fájdalommal nézünk eltávozott alakja után, mint ahogy őszintén ' siratja őt az egész székesfőváros, melynek nem volt lúvebb katonája Szemethy Károlynál. Jakab Gyula mübútorgyára Budapest, XIV., Hungária középkorút 79. Tel: 296-881 Az orsz. iparművésze -i kiállításon a N. Kir. Ágiami Nagydíjjal kitüntetve TRAUB SZIGETELŐ VÁLLALATA | BUDAPEST, X., REZSŐ TÉR 3 1 Telefon : 1-411-65 = KUTSCHER SZILVESZTER Az „ARANY KALAPÁCSHOZ" Lószerszámvereíéheft. szájayárlö-. nyerges- és cipész n ess éh eh. Budapest, VII., Rákőszi út 32. Tel. 141-809 PAWLIK ÉS TÁRSA ipari gáztüzelések, egészség- ügyi berendezések vállalata BUDAPEST. TELEFON : 13-08-63 Ifj. Gróf János műbútorasztalos-mester Alsógalla, Komárom megye (Saját telepén) Magyar mintájú faragott bútorok készítője — Vállal saját és adott tervek szerint — Kizárólag kézi munkai — Kérjen árajánlatot! Szakértői vizsgálat dönt a taxivállalatok díjemelési kérelmének sorsa fölött Csak az alapdíjat akarják 65 A közlekedési eszközök, drágulása már hosszabb1 ideje kísért. A Független Budapest megírta ugyan, hogy a polgármester nem tető magáévá a kisszakasz árának felemelésére irányuló Beszkárt-javaslatot, die azóta a helyzet megváltozott. Ebből arra lehet kö­vetkeztetni, hogy a tarifaemelés mégis tető alá kerül és előbb-utóbb olyan új viteldíj tervezetet fogadnak el, amely bizonyos vonatkozásban! drágítás lesz a mai helyzettel szemben. Ugylátszik az egész vonalon drágulás előtt áll a budapesti közlekedés. Az autófaxiváltalatok is elő­álltak korábbi kérelmükkel és emelni kívánják az alaptarifát. Nyolc év óta van érvényben a jelenlegi taxiyiteldíj és bizony ez idő' alatt az árak sok vonat­kozásban drágultak. Négy évvel ezelőtt, amikor a drágulási folyamat kezdődött, az autótaxivállalatok beadvánnyal fordultak a polgármesterhez és a fővá­ros hozzájárulását kérték ahhoz, hogy a 65 filléres alapviteldíjat 80 fillérre emelhessék. A polgármester a kérelmet a közlekedésügyi bizottság és a közgyű­lés elé terjesztette, ahol hosszas vita után helyt ad­tak a tarifamódosüási kérelemnek. A viteldíjemelés­ből mégse lett semmi, mert a kereskedelmi miniszter megtagadta a jóvá­hagyást. A miniszter arra hivatkozott, hogy ha a taxi vitel- ctíjat emelik, ezzel megindítják az általános drágí­tást és a folyamatot nem lehet majd megállítani. A taxiyiteldí jak mindmáig változatlanok marad­tak. Azóta azonban tovább drágult az élet és az fillérről 80 fillérre felemelni anyagárakban meg a munkabérekben mindenütt emelkedés mutatkozik. A taxivállalatok kimutatják, hogy rövid idő alatt rezsiköltségük az anyagárak­ban 11, a munkabérekben 8 százalékkal emel­kedett. Ezt a kiadási többletet a jelenlegi bevételekből fe­dezni nem tudják. Számolnak a közönség teherbíró- képességével és ezért csak a négy évvel ezelőtti igé­nyüket újítják meg, amennyiben ismét csak az alap­tarifát akarják 80 fillérre emelni. A polgármesterhez intézett beadványukban a taxivállalatok, melyek most e kérdésben egységes frontot alkotnak, azt is közlik, hogy további munkabéremelés küszöbén álla­nak, a, sofőrök fizetését is javítaniok kell. Számítá­saik szerint átlagban 2 pengő bevételt jelent szá­mukra egy-egy fuvar, úgyhogy a 15 filléres alapdíj­emelés mindössze í.5 százalékos tarifaemelésnek fe­lel meg. A taxisok kérelme felett ismét az autonómia fog* határozni, de mielőtt a polgármester a szakbizott­sági közgyűlés elé' terjesztené az ügyet, szakértőket hallgat meg a kérdésben. A szakértők megvizsgálják az általános helyzetet és a taxivállalatok üzleti vi­szonyait és erről jelentést tesznek a polgármester­nek. Ettől a jelentéstől függ, hogy a polgármester pártoló vagy elutasító javaslattal terjeszti-e az auto­nómia elé a viteldíj'módosítást. A döntő szó ismét a kereskedelmi miniszteré. Amennyiben minden fórum hozzájárul a 15 filléres alapdíjemeléshez, úgy az még* ez évben életbelép. 23 millió pengő a függőkölcsönök konvertálására Teljesen elkészült az új beruházó program Október 8-án lesz a legközelebbi közgyűlés, mely­nek napirendjére felveszik mindazokat a fontos tár­gyakat, melyeket még a költségvetés benyújtása előtt kell elintézni. Szokatlanul gazdag lesz ennek a közgyűlésnek tárgysorozata, többek között itt fogják tárgyalni a főváros új köles önének felvételére vo­natkozó polgármesteri javaslatot is. A már ismer­tetett 30 milliós kölesönön kívül, melyet, a Községi Takarék folyósít a főváros további 4.2 milliós kölcsönt vesz fel az OTI-tól. Az erre vonatkozó tárgyalások már régen lebonyo­lódtak, a főváros a belügyminiszter előzetes hozzá­járulását is megszerezte, most már csak az OTI köz­gyűlésének hozzájárulására van szükség, ami szintén biztosítva van. Ennek a 4.2 milliós .kölcsönnek a felhasználására kész a teljes program, sőt számos különböző munka már folyamatban is van. A fővá­ros vezetősége a folyó pénzkészletből előlegezi több olyan sürgős természetű munkálat finanszírozását, melyet véglegesen majd ebből a kölcsönből fedeznek. A 30 milliós kölcsön befektetésére is meg­állapodás történt. A legutóbbi közgyűlésen terjesztették elő azokat a beruházási javaslatokat, melyeknek megvalósítására szolgál majd az új kölcsönnek az a része, amely be­fektetésekre van szánva. 23 millió pengőt a függőköl­csönök konvertálására ford\ít a, főváros, egyrészt mert a jelen helyzetben igen előnyösen válthatja át- hosz- szúlejáratúakká ezeket a kölcsönöket, másrészt, mert nem lesz kitéve a további bizonytalanságnak. A füg­gőkölcsönök átváltásával a főváros nyugalmi hely­zetet teremt a maga számára és valutám tartozá­sának tekintélyes részét változtatja át pengőtarto- zássá, ami nagy előnyt jelent. A főváros kölcsöneinek ríj sorozata ezzel a két küszöbön álló tranzakcióval még nem zárul le. Értesülésünk szerint a jövő évben további kölcsö­nök kerülnek felvételre, hasznos beruházások cél­jaira. Olajos (impregnált) vízmentes csomagolópapírt csomagolására, koporsók szigetelésére, sírkövek burkolására, rózsafák- fagy elleni védésére zacskó alakban is szállít: OS« JAKAB “TáS Magyart Vladimir katonai és polgárisapka üzem, egyenruházati és felsze­relési cikkek gyártása és árusítása nagyban és kicsinyben Budapest, VTII, Baross ucca 36 Weissmann D. „Korona" kefe- és ecsetgyár Budapest, VI., Munkácsy Mihály u. 20. Telefon : 1-214-6S, 1-149-29 Fémtechnika aluminium-, tóm-, mű- és kokilla-önttőde. Cégtulajdonos: TÓTH KÁROLY Budapest, III., Bécsi-út 98/a. sz. — Telefon : íó3-0310. szíté S GÉZM csiszolóár*ug$?&v* Budapest, V , Újpesti rakpart 8. Telefon: 1-181-72 Zománclakk a legkényesebb ízlést is kielégíti! ! Minden jobb szaküzletben kapható ! 1 Megrendelés : 1-221-84, 2-928-64 i IIT7’ lakk-fs festékgyár r.-t. Hm W I Mm BUDAPEST, VII. KÉR., ŰRNA0Y-UTCA 4. szia Megváltoztatják az Építésügyi Szabályzat rendelkezéseit a szállóépítések megkönnyítésére Szaporodnak a ntjaralóövezetekben a szanatóriumszerű szállók Budapest idegenforgalmának nagyarányú meg­növekedése -egymásután vet fel új szállóépítési ter­veket. Sajnos, nem a belterületen igyekezme.k új szál­lókat létesíteni, hanem a nyaralóövezetekben, ahol a szállók egyszersmindl szán at ó r i u m szer ű intézmények is lennének. A főváros eddig* nagy kedvezményekkel, az építési szabályoknak sokszor figyelmen kívül ha­gyásával mozdította elő az ilyen új szállodák épí­tését, azonban olyan/ kedvezőtlen tapasztalatokra jutott, hogy ezek hatása alatt most sokkal szigorúbban bírálják el a ha­sonló kérelmeket. Legutóbb is -a Svábhegyen egy négyemeletes szál- | lodát engedélyezett, a főváros, holott azon a vidéken csak egyemeletes épületeik emelhetők. Mire azután az, épület elkészült, a tulajdonos szálló helyett bérlaká­sok céljaira adta azt ki. Legutóbb bárom hasonló új szállodaépítési ké­relmet adtak be a városházán, de a főváros mind a hármat elutasította, mert a jövőben csak az Építés­ügyi Szabályzat feltételeivel mindenben egyező kö­rülmények fennforgása esetén adnak ki építési, en­gedélyt. Hogy azonban valamilyen/ könnyítést mégis nyújtsanak a szállóépítkezés előmozdítására, a fővá­ros átirattal fordult a Közmunkatanácshoz és olyan elvi határozat kimondását kérte, melynek alapján a ' szállóép,Ukezések bizonyos tekintetben mégis enyhébb elbírálás alá kerüljenek az egyéb építkezésekkel szemben. A nyaralóövezetekben a főváros hajlandó egy emelettel magasabb építkezést engedélyezni szállók céljaira, mint lakóház esetében. Kikötötte azonban, hogy az építkezés kifejezetten szállószerű legyen és az épületet más célra felhasz­nálni nem szabad. A -nyaralóövezetekben szállót csak -ké tsz érákkor a területen szabad a jövőben építeni, mint amennyi az egyéb építkezésekre kikötött mini­mális terület. E területnek azonban a III. övezetben I 15 százalékát, a IV. övezetben pedig csak 10. százalé­kát szabad majd! beépíteni, úgyhogy a terület túi- nyomórésze park maradt A Közmunkatanács legelső őszi ülésén 'foglalkozik a főváros átiratával. E könnyítések figyelembevételével azután meg­indulhatnak a nyaralóövezetekben a szállodaépítke­zések, OCÉ a tökéletes; fénymásolópapír

Next

/
Oldalképek
Tartalom