Független Budapest, 1936 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1936-03-25 / 12. szám
HARMINCEGYEDIK évfolyam 1936 március 25 12. szám VÁROSPOLITIKÁI, POLITIKAI KÖZGAZDASÁGI LAP Megjelenik minden szerdán Előfizetési ára a Nagy Budapest melléklettel együtt: egész évre P 24.—, fél évre P 12.— Egyes szám ára 50 fillér. Kapható minden IBUSz pavillonban FELELŐS SZERKESZTŐ B. VIRÁGH GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, V., BÁTHORY UCCA 3 Telefon: 19-9-80 Postatakarékpénztári csekkszámla: 45476 A NEMZETI EGYSÉG PÁRTJA SZÉKESFŐVÁROSI SZERVEZETÉNEK HIVATALOS LAPJA Uj március Március mindig- nagy . világesemények hónapja volt. Az ébredés, újjászületés hónapja, a »ver sacrum« évadja, a testi és lelki megújulás csodaszép korszaka. Nálunk különös jelentősége van márciusnak, az utolsó száz esztendő történetének három nagy eseménye fűződik ehhez a tavaszi hónaphoz: az első a 48-as március, a második Kossuth Lajos elhalálozásának nemzeti gyászt jelentő napja, a harmadik pedig a. magyar történelem legmegdöbbentőbb, legszégyenletesebb eseménye, az 1919. évi kommün kitörése. Az idei március új forrongást, új izgalmakat hozott a bilincseitől szabadulni akaró világnak. A németországi események, a Rajna-vidék katonai megszállása egyszeriben megváltoztatta Európa politikai képét. Ez a márciusi esemény új reménységet, új szabadságot hozott Európa elnyomott népeinek, amelyek visszafojtott lélekzettel szemlélik ennek a nagyszerű harcnak a kimenetelét, amelyet Németország indított meg az európai népek szabadságáért, egyenjogúságáért. A háborúutáni Európa mindmostanáig két részre oszlott: győztesekre és elnyomottakra, jóllakottakra és szenvedőkre. Mi, akik ez elnyomottak közt is a legmegalázottabbak vagyunk, akiket a, leg- kegyetlenebbül börtönöztek be és bilincseltek meg, reménykedve tekintünk a márciusi ég felszaadult végtelenségébe: hátha ez a március meghozta végre, amit oly régóta várunk: a szabadságot, egyenlőséget és testvériséget az európai népek közösségében at magyar nemzet számára. Hitünket, a márciusi renaissanceban való félénk bizakodásunkat megerősíti egy másik világesemény: a római találkozó. Gömbös Gyulának, Mussolininek és Schuschnigg osztrák kancellárnak az a harmonikus cselekedete, amellyel levonták a konzekvenciákat az elmúlt napokból, azokból a világot megmozgató történetekből, amelyeknek hatása alól egy nemzet sem vonhatja ki magát. Az olasz nép vezérének a magyarság vezérével és az osztrák nemzet vezetőjével való megállapodása olyan új márciusi rügyeket fakaszt Európa megvénkedett fáján, amelyek i\j virágokat fakasztanak, új életet hoznak az emberiségnek. «Uj szelek nyögetik a bús magyar fákat«, hisszük, reméljük, hogy megrázzák az egész világ lelkét az új márciusi szelek és virágba szökkentik a szabadság nagy eszméit, amelyek téli álomra dermesztve, várják a nagy feltámadást. Ma még nem, láthatók be a mostani nagy világ- események következményei. Egy azonban máris bizonyos: a trianoni és egyéb békeszerződések által teremtett helyzet konok megmerevítése, végső stabilizálása máris megbukottnak tekinthető. Az a férfias energikus és minden tekintetben önérzetes gesztus, amellyel a nagy Németország lerázta magáról a rárakott bilincseket, felborította a »győztesek« minden számítását és Európa egén ott ragyog már a világ legnagyobb népének, az angol birodalom vezetőinek az a gondolata, melyet Eden külügyminiszter úgy formulázott me, hogy új békekonferenciára kell össze- ülniök Európa népeinek. A hevenyészett programban még nem találtuk ugyan ott a magyar igazság érvényesülését, de elégedjünk meg ebben az első pillanatban azzal az eredménnyel, amelynek reánk való jelentőségét nem szabad lebecsülni, hogy elhangzott a nagy szó, amely megdöntötte a. békeszerződések teremtette háború utáni »új« Európát. A többi már önként adódik ebből az első lépésből. Elindult útjára a nagy kő: 1936 márciusa indította el és hogy hol fog megállni, azt se mi ki nem számíthatjuk, se mások. Annak a gyönyörű összefogásnak, amelyet most újból megerősített a római megegyezés, lesz a dolga elvégezni azt a feladatot, amely Magyarorszag új helyzetét fogja megalapozni Európa napja alatt. Nem állunk egyedül a most elkövetkező nagy harc- haj): mellettünk, értünk küzd nagy barátunk, az olasz nép nemes és hatalmas vezére, Mussolini, Európa legnagyobb államférfiéi zsenije, a huszadik század egyik óriása. Németország önmaga tette egyenjogúvá magát, most soron következik Magyar- ország és Ausztria egyenjogúságának, Ielszabadulásának boldog korszaka. Reánk, akik megdöbbenéssel és boldog almél- kodassai figyeljük a világpolitika nagy eseményeit, egyetlen feladat vár: megteremtenünk es megőriznünk azt a, 'nagy belső nemzeti egységet, amelyre soha akkora szükség nem volt ezeréves küzdelmeink során, mint éppen most, a várakozás e nagy napjait,an. Mos! talán .azok is megértik, mii jelent is a nemzed i egység nagy gondolata, akik eddig külön utakon akartak haladni, nem tudták megérteni, hogy a magyarság élethalál-kérdése ez az egység. Bizakodással és reménykedéssel, visszafojtott lélekzettel várjuk, hogy mit hoz számunkra ez az új március, hogy meghozza-e nagy nemzeti álmaink Már az első lépésnél, amely arra irányul, hogy a magyar földművelés vezérét, hogy úgy mondjam: gazdáját a Független Budapest hasábjain megszólaltassam, érzem, hogy nehéz, szinte megoldhatatlan feladat. — Tessék csak elgondolni a kegyelmes úr helyzetét. Itt voltak a telepítési javaslat bizottsági tárgyalásai. Forró, izgalmas, minden ideget megfeszítő munka, testet-lelket lekötő feladat, amelynek a miniszter úr annál is inkább meg akart felelni, mert a leikéhez nőtt' minden olyan gondolat, amely a magyar mezőgazdaság helyzetén javítani van hivatva. A bizottsági: tárgyalások után most a parlamenti tárgyalások, ahol ugyancsak részt kell vennie. Aztán most a mezőgazdasági kiállítás. Pénteken, szombaton kiállítás. Aztán a fogadások és a küldöttségjárások, amik ilyenkor természetszerűleg adódnak s amelyeket nem lehet se elhalasztani, se lemondani. Nincs egyetlen szabad percünk, mert, sajnos, a. napot nem lehet meghosszabbítanunk ... Emlékszem, hogy mikor még a miniszterelnöki palotában — mint államtitkár dolgozott Darányi Kálmán hosszú éveken át különböző kormányok alatt — nem volt a nagy palotának egyetlen olyan ajtaja, amely könnyebben nyílt volna meg minden olyan kívánság előtt, amely a magyar mezőgazdasággal csak valamelyes rokonságban vagy kapcsolatban is volt, mint éppen az övé. S ez az emlékezésem arra ösztönöz, hogy ne mondjak le a szerencséről, hogy a minisztert,, ha csak néhányszavas nyilatkozat erejéig is igénybe vegyem. Szeretném Budapest tengelyébe állítani ezt az évenként megismétlődő s a magyar mezőgazdaság életképességének hála! — egyre fejlődő kiállítást s Budapest és a falu viszonyára vonatkozólag megszólaltani Darányi Kálmánt. Ez a Független Budapest olvasóit igen érdekelné. Hiszen meg szokták állapítani, hogy lélekben minden városi emberünk valóságban falusi, aki mind ott hordja a lelkében egy kis föld, egy kis kúria, egy kis szőlő, egy kis tanya utáni vágyakozását. S mihelyt a városban elvégezte a hivatalos dolgát, már menekül is kifelé, ha csak annyi is ez a birtok.« — mint egy szivardoboz fedele. Darányi Ignác kezdte — Darányi Kálmán folytatja Vájjon ismeri-e ezt az érzést Darányi Kálmán. Hogyne ismerné. Hisz ő is birtokos gazda, mégpedig a vérbeliek osztályából. Hogy ez a föld szeretete. mennyire él Darányi Kálmán lelkében, azt nem is kell magyarázni. Magyarázza maga a név — amely a nagy Darányi Ignácunk emléke után szinte családi hagyománnyá vált a Darányi-családban, csak olyan kifejezőjévé válván a magyar föld szeretetének, akárcsak Széchenyi: az újító reform-eszméknek, Kossuth a szabadságénak. Milyen különös útmutatása és igazolása a történelemnek, hogy ma — csaknem fél századdal a Darányi Ignác viáskodása. és úttörő munkája után, amellyel a telepítés akkor még teljesen új gondolatát törte bele a vakság és a közöny »nyers mai'há jába« — ma — ugyancsak egy Darányinak kel] ezzel a kérdéssel viaskodnia. teljesülését, igazságunk győzelmét. De ahhoz, hogy eljöjjön a becsület, igazság és félszabadulás, kell, hogy mi magunk is segítségül siessünk, megtalálva egyetlen nagy erőnket: nemzeti egységünket, amely nemcsak cél, hanem eszköz is a magyar feltámadás felé vezető nehéz úton. Fel sem merem vetni a kérdést, mi lett volna, ha Darányi Ignác munkája sikerül? Mi lett volna, ha. mindenki meglátta, volna azt a veszedelmet, amit az ő prófétai szeme évtizedetekéi Trianon előtt meglátott. Senki nem hitt az ő szemének. Hiába verte félre a harangokat, jelezve, hogy baj van, országos, sőt- európai baj, hogy nemzetiségi vidékeink olyan országokkal határosak, amelyek azonos nyelvterületnek. Tehát védőgátra van szükség. Erődítményekre. Miből kell ezt felépíteni? Téglából? Malterból? Nem. Ezt beveheti, porrá lőheti az ágyú. Embersövényt kell ide húzni. Kis, apró tanyaházak ezrei a legbiztosabb védekezés. Ezt látta meg Darányi Ignác. Még pedig elsőnek a: sokak közül. De — fájdalom — az utolsónak is. Nem értették meg. Nem követték. Mindenre volt pénz — erre a hadár védelemre nem volt. Csak erre nem. És most? Trianont szenvedjük érte. Most, hogy a romokoni kezdjük az építést, — most, hogy szegények, csonkák, kifosztottak lettünk, most, hogy a földünk válságosabb időket él át, mint talán valaha is átélhetett a századok alatt, — most megint az a gondolat foglalkoztat bennünket, ami Darányi Ignácnak tette álmatlanná az éjszakáit- Telepítés. És ezt, is egy Darányi vezeti. Vájjon bírja-e a nagy akadályok leküzdését? Nem fárad-e bele a munkába, mielőtt a nagy gondolatot diadalra vitte volna? Budapest és a mezőgazdasági kiállítás Milyen nyugodtság árad az egyéniségéből. A magabízó ember ereje ez, ami átragad s eloszlatja a kishitűség’et és a csüggedést. Mikor a sok munkájára. utalok — mosolyogva tér ki előle: — Most nem tudnék belefáradni a munkámba. A telepítés gondolata hevíti, fűti bennem a politikust — a Mezőgazdasági Kiállítás viszont magát a gazdát is, nemcsak a minisztert. Hisz ez a kiállítás, szerintem, nemcsak a magyar mezőgazdaság tavaszi nagy ünnepe, hanem — joggal merem mondani — egész Magyarországié. Sőt, még talán ennél is több: mindazon magyaroké is, akik a határokon túl élnek s akik erre a napra szokták tartogatni látogatásaikat. De még ennél^ is tovább mehetünk és megállapíthatjuk, mégpedig osztatlan nagy örömmel, hogy ez a mi kiállításunk ma már nemcsak magyar ünnep, de mindama népeké is, amelyek a mezőgazdaság haladását, fejlődését az egész világon figyelemmel kísérik, hogy ezt a haladást és fejlődést aztán a ma- goik mezőgazdaságának a hasznára is fordíthassák. Tehát: mikor ezt a kiállítást a magyar mezőgazdák megrendezik, voltaképpen nemzetközileg is értékeli munkát végeznek. — De megkönnyíti ez a, munka a kormány Darányi Kálmán földmívelési miniszter: „Ami Budapest az iparban és kereskedelemben, az a magyar falu a mezőgazdaságban“ — A Mezőgazdasági Kiállítás a vidék szeretetének és bizalmának megnyilvánulása Budapest iránt A földmívelési miniszter nyilatkozata a Független Budapest tudósítójának
