Független Budapest, 1936 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1936-12-23 / 51-52. szám
20 Független Budapest Budapest, 1936 december 23. 180 darab Kifogástalan Kocsija van a BSzKRt autobuszözeméneK A Karosszériákra pályázó cégek Kartelbe tömörültek Azt az átmeneti időt, a.míg- a BSizKRt az 50 iij autóbusz birtokába jutott, arra használta fel, hogy egész autobuszparkját felújítsa, generáljavítás alá vegye. Az alváza ést motor tekintetében az, összes kocsik száz száza!ókos kifogástalan állapotba kerültek, mert miközben az új autóbuszokat járatták, a régi kocsikat- fokozatosan javítás alá vonták. De ezem kívül a karosszériák megújítására is gondolt a BSzKRt. A régi típusú autóbuszokra, kivétel nélkül új karosszériát .szereltettek1 és rövid idő múlva, a BSizKRt itt fog ál tanai 180 darabból álló teljesen kifogástalan, szinte újnak látszó kocsiparkkal. A vállalat a karosszériák készítésére szakköréi versenytárgyalást tartott és a 7 legnagyobb céget szólította fel ajánlattételre. Érdekes^ hogy a T cég közül négyen fillérre egyező ajánlatot tettek, tehát kartelbe tömörültek és csak a másik három cég nyújtott be önálló árajánlatot. | A BSzKRt a kartel pályázatát figyelmen kívül j hagyta és mint legolcsóbb pályázót, a győri Magyar Vágón- és Gépgyárat bízta meg 26 karosszéria elkészítésével. A körteibe tömörült cégek a Piltzer György és Társa, Orenstein és Koppel, Uhry Testvérek, valamint a Zupka Lajos és fia cég voltak. A győri vagóngyá- ron kívül még a Ganz és Társa, valamint Nagy Géza vettek részt a pályázaton. A karosszériák készítése miár folyamatban van, azok fokozatosan kerülnek leszállításra. A BSzKRt azzal a tervvel foglalkozik, hogy a jövő évtől kezdődőén évente 10 új autóbuszt szerez be a rendes költségvetés terhére. Ezzel részben a kocsiparkot igyekszik fejleszteni, részben a felújítási szükségletet fedezi, mert hiszen 180 kocsi mellett évről-évre egynéhány darab kise- lejteiződik és ezek pótlásáról gondoskodni kell.- Plósz Pál ünneplése. Az Elektromos Művek igazgatósága és tisztviselői kara rendkívül meleg.ünneplésben részesítette Plósz Pált, az Elektromos Művök igazgatóját, kormányfőtanácsossá történt kinevezése alkalmából. Plósz tiszteletére ünnepi lakomát rendeztek szombaton este a Gellért-szálló márvány- termében, ahol több százan vettek részt a tisztviselők sorából, de képviselve volt a vacsorán a székes- főváros illetékes ügyosztálya, valamint az ünne- peltnek nagyszámú tisztelője, barátja és jóakarója. Az első üdvöizlőbeszédet Szaszovszky Ottó vezérigazgatóhelyettes tartotta, aki szép beszédben mutatott rá Plósz vezérigazgató bokros érdemeire az Elektromos Művek fejlesztése körül és az üzem tiszt- viselőkariának és alkalmazottainak jókívánságait tolmácsolta. Még sok felköszöntö hangzott el, amelyek mindegyike méltatása volt Plósz Pál jelentős érdemeinek. Áz üdvözletek elhangzása után az ünnepelt meghatottan köszönte meg a szeretetnek és ragaszkodásnak impozáns megnyilatkozását. — A FANSz Szilveszter-estje. A Fővárosi Alkalmazottak Nemzeti Szövetségének tisztviselőosztálya I idén is rendez kaszinóhelyiségében (VIII., Mária u. j 10.) Szilveszter-estet, amelyen fővárosi művésznők és művészek működnek közre. Asztalrendeléseket a kaszinó háznagya vesz át. (Telefon: 1-444-84). ■a in ■ i i i --------------------------------------------------------—— jj? Salgótarjáni Kőszénbánya Részvénytársulat BUDAPEST, V., Arany János ucca 25. szám. Telefon: *1-252-84, *1-108-58 Gera Lajos Fiai epület- és bútorasztalosmester Budapest, Vili., Thék Endre u. 35 _____________Telefon: 1 370-20. Alapíttatott 1870 Ba ráth György hat eng. villanyfelszerelési vállalata. A kereskedelmi minisztérium szerződéses szállítója > Budapest, II., Olasz fasor 4. szám — I elelon : 19-67-60 koszfos Imre és Társa D.T. K nvbí-rífO nemesvakolati és műmárvány gyár jjikUldZlt Cégtulajdonos: Kusztoslmre Gyári telelőn: 1-491-82. Budapest, X., Szállás u. 28-30 Godra Sándor és Fia Rézműves üz»me. Szesz- és vegyészeti gyárberendező vállalat Budapest, IX., Gróf Holier ucca 3. sz. Telefon: I 378-43 Móczár Gábor egészségügyi berendezéseket tervező és kivitelező műszaki vállalata Budapest, Vili., Magdolna u. 4. Tel.: 1-435-47 — A magyar biztostási ügy gyásza. A magyar biztosítási ügynek nagy gyásza van. Reiner Mihály, az Adriai Biztosító Társaság ny. ügyvezető-igazgatója váratlanul elköltözött az élők sorából. A biztosítási és pénzügyi körök nagy részvéte mellett temették el pénteken délután Keiner Mihályt a Kerepesi úti róm. kát. temetőben. A trieszti vezérigazgatóságot Frigessi Richard igazgató képviselte ési a. gyászszertartás után Erdős Aladár kormányfőtamláasios, ügyvezető-igazgató méltatta az elhúnyt érdemeit, majd a Biztosító Intézetek Országos Szövetsége nevében dr. Kutasi Elemér igazgató tartott búcsúbeszédet. — A BSzKRt közművelődési egyesület kiállítása. A Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. Közművelődési Egyesülete a VII., Akácfa ucca 15—17. sz. alatti székhaza hatalmas dísztermében képzőművészet, fotóművészeti, bélyeg- és kézügyességi kiállítást december 21-én délelőtt 11 órakor ünnepélyes kér retek között nyitották meg'. A kiáll tási rendezőbizott- ságának élén dr. Márkus Jenő vezérigazgató, h. elnök és dr. Horváth Zoltán főtitkár, ügyv. alelnük állanak. A kiállítás hű tükrét adja annak, a nagyszerű szociális és kulturális munkának, amelyet a BSzKRt vezetősége alkalmazottainak művészi és tudományos kiképzése érdekében rendszeresen folytat. — Hatalmas autógarázzsá alakítanak át egy belvárosi házat. Érdekes építkolzési ügyet tárgyalt a napokban a főváros megánépítési bizottsága. Arról van szó, hogy a Piarista ucca 4. számú házat, amelyben jelenleg a Schopper J. G. rt. vásr aktáira van, bérautógarázzsá alakítanák' át. A kérelmet Zigány György nyújtotta be a fővároshoz és egyelőre elvi engedélyt kért aiz átalakítás végrehajtására. A főváros magánépítési bizottságában hosszabb vita indult meg a kénesem teljesítése- felett. A bizottsági tagok többsége helyeselte az engedély megadását, miután a Belváros területén bérgarázs nincsi, noha ebben a városrészben sok az autótulajdonos. A bizottság a felszólalások után megadta az elvi engedélyt a vasraktámuk autógarázs céljaira való átalakításiára. Mint értesülünk, 300 autó befogadására, alkalmas garázs létesül a Piarista uocában. — Fürdőszobás különszobák a Rókus-kórházban. A Ró'kus- kórház modernizálása állandóan folyik és a 1 egutóbbi munkálatok során az I. eanetetem 8 fürdőszobás új kiilönszobá-t létesítettek. Ezekben a. különszabáldban új ápolási dijak léptek életbe. A-z egyágyas, fürdőszobás különszobákban a napi ápolási díj 14 és 16 pengő, a kétágyas, fürdőszobás .különszobákban pedig 8 pengő. A F o nőiére Általános Biztosító Intézet — amely január l-ével működésének 73-ik évébe lép — a Münchener Rückversicherungs-Geseljsehaft- tól megszerezte a régi és kitűnő hírnevű Magyar- Francia Biztosító Rt. részvényeinek túlnyomó többségét és 1937 január 1-töl kezdődőleg ennek a társaságnak legfelsőbb irányítását is a Fonciére ügyvezető igazgatói, Janovitz József és Kun Károly veszik át. A Magyar-Francia élén megmarad B a 1 a- bán György igazgató. Az OFA Holzindustrie A. G. december hó 15-én tartotta Genfben az 1935/36. évi rendes közgyűlését. Az üzletév nyeresége Fr. 85.69i.30 (múlt évben Fr. 66.714.84), mely a közgyűlés határozata értelmében a megelőző évek nyereségével együtt új számlára vitetik elő, úgyhogy az elővitelezott összeg Fr. 228.777.15. Az igazgatóság jelentése szerint az üzletmenet a lefolyt üzletévben a várakozásoknak teljesen megfelelt és további fejlődést mutat. SIDOL* S használatban a legolcsóbb! Utánzatokat utasítson vissza. Gyártja: SIDOL veoyitermékek gyára rés*wenytársaság, Budapest, XIV., Cserei ucca 14. Te efon : 2-9b6-86 és 2 968-94 LUTZ LAKK- ES FESTÉKGYÁR R.-T. BUDAPEST. VII. RER.. ÖRMAOT-UTC* 4. SZÁM Versenytárgyalási dÖBlt©S©li A Klauzóil-íéfri vásárcsarnok kömüvesmunkálatait: Priamusz János kapta 4766 pengőért. Az Uj Szent JAtnos-kórház kazánházának hőfokszabályozó munkálatait: Rock István, Első Brünui Gépgyár kapta 24.000 pengőért. A Rudas-fürdő villanyszerelési munkálatait: Gabriel Antal ka.pta 4935 pengőért. A XIV. kér. -elöljárósági isteéikház liftépítési munkálatait: Ha-ndilovits és Horváth kapta 6373 pengőiért. Á cegíédiúti kislakások elektromos szerelési munkálatait: Gábriel Antali kapta 6152 pengőért. A dandáruecai népfürdő lakatosmunkálatait: özv. S allay Nándorné kapta 1314 pengőért. A városligeti artézifúrás forrásvizsgálati munkálatait: Lapp Henrik Rt. kapta 2400 pengőért. A XIII. kér. elöljárósági székház kömüvesmunkálatait: Mengl Ferenc kapta 175.000 pengőiért. A BSzKRt részére sizíiksiéges kavics és kő szállítására megbízást kaptak: Fleisch mann Antal 5250, Somoskői Bazaltbánya 17.300 pengőért. Ugyanott kábelszállítást: Kábelgyár Rt. 9685. Mcítailo-' globus 2058, Felten és Guilleaume: Rt. 11.937,'Magyar Siemens- Sohuckert Müvek 3712 pengőért. Izzólámpák szállítását ugyanott: Magyar Wolfram Müvek 12.602, Komor Henrik 3920 pengőiért. Talpfaszállítást ugyanott: Marer Benő 4580, Matzner Ottó 4580 pengőért. Versenytárgyalási Űf kiírások 1800 kg vörös gumitömlő szállítására az üzemék részére. Pályázni lehet január 12-iéin délelőtt 10 óráig a városgazdasági ügyosztályon. Különféle papíráruk szállítására az üzemek és hivatalok részére. Pályázni lehet január S-áu délelőtt 10 óráig a város- gazdasági ügyosztályon. Nyári ruhaanyagok szállítására az egyenruházott alkalmazottak részére. Pályázni lehet január 4-én délelőtt 10 óráig a v ár o sga zda s ág i ügy ő sz tál y on. Lábbelik szállításává. Pályázni lehet január 5-én délelőtt 10 óráig a városgazdasági ügyosztályon. A cegliédiúti tüzelöszerte.epen szükséges tároló és rakodó- szín föld, kőműves, elhelyező, vasbeton, vasszerkezeti munkáira. Pályázni lehet január 15-én délelőtt 10 óráiig. Tisza Kálmán tér 20. A BSzKRt részére szükséges 4300 darab kisszakaszjelző- tábla szállítására. Pályázni lehet december 29-én délelőtt negyed 10 óráig. Akácfa u. 15., IV. em. 440. Ugyanott csapágyfém léte angol ón szállítására. Pályázni lehet december 29-én. délelőtt 9 óráig. Akácfa u. 15., IV. emelet 427. V erseny tárgyal ási ajánlatok A Városi Színház díszletraktárának bádogosmunkáira pá-. lyáztak: Moharos János 1121, Klein József 1178, Mo.nár István 1292, Burnyoczky Gyula 1125, Fürst Lajos 1425, Schober Ferenc 1900 pengővel. Különféle szerszámacél szállítására pályázták: All. Vas-, Acél- és Gépgyár, Magyar Vágón- és Gépgyár, Hubert és Sigmund, Magyar Acélárugyár. A Községi Temetkezési Intézet koporsó szállítására pályáztak: Molitorisá Antal, Mai József, Fogarasy István, Palágyi és Társa, Nagy Démesnié, Ben is eh Józef, Horváth Péter, Czéh Nándor, Friss Zsigmond, Marx és Gros-sinaun. 15.000 kg, lenolajkence szállkásáia pályáztak: Makláry Gyula es Társa, Ellinger Béla. 40.000 kg raffinált kőolaj k ó 1 e sij n h ov dók ban való szállítására pályáztak: Magyir PetroV.in rnipur 0450, Shell 13.200, Fan tó 3300, Nyirbogdányi 13.200, Síeaua 990, Vacuum Oil Co. 13.200 pengővel. Papiros szállítására pályáztak: Diósgyőri, Hazai Papír, Papir és N versiedéi lemez, Nemiényi Testvérek. A Községi Temetkezési Intézet érckoporsószállítására pályáztak: Kmetty János, Kovács Oszkár, Benich József, SchreiI János, Friss és Doctor, Marx és Grossmann. Szemfedök szállítására pályáztak: Tóth Tivadar, Lustig Zoltán, Schnabel A. József, Winter I.-mé, Beniseh József, Friss és Doctor, Marx és Grossmann. 60.000 kijteg nyírfaseprő szállítására pályáztak: Kőszeg és- Vidéke, Subatik György, Szekrémyessy László, Wa.schmann Ferenc, A kiadásért felel: B. VTRÁGH GÉZA. Szerkesztő: Virágh István. Szíadeky 71. és Fia első magyar pénzszekrénygyáros és mülakatos, m. kír. posta rendes szállítója Budapest, Vili, Kender ucca 30. sz. Telelőn : 1-324-69 Alapítási év 1867 Koós István Fémárugyár Sárgaréz és nikkel-bronz épületvasalás különlegességek. Telefon: 2-968-32 BUDAPEST, XIV, MEXIKÓI ÚT 14. Új léversonvtér melleit Litschauer és Göftz Lakkgyár Budapest, II., Margit korút 42. sz. Alapítva : 1865 Telefon : 1-529-52. Poatatakarékpénztárl számla: 9.588 Gyárt: Nitro-, szesz-, hí»-, sav-, lugálló- és olajlakkokat, bor-, rozsda gátló- éslakk- különlegességeket minden ipari célra. Hazai Felvonó vállalat Barta és Wäspi V., Újpesti rakpart 7 sz. Telefon 1-132-35 Papír-és írószereket szállít közhivataloknak 1878 óta Károlyi György reskedése Budapest, VI., Deák ^erent u. 5 Tel.: 18-10-43 Az Athenaeum Irodalmi ós nyomdai rószvónytársulat nyomása Felelős nyomdavezető: Kárpáti Antal