Független Budapest, 1936 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1936-12-23 / 51-52. szám

Budapest, 1936 december 23. 13 feli ban egyre több olyan esetet hoznak tudomásunkra, | ahol a megfejelő jövedelemmel rendelkezők havi megájánlási összege alig haladja meg az 1—2 P-t. Ez a körülmény a szociális közvélemény hiányaira mutat, márpedig minden szociálpolitikusnak vágya, hogy szociális törekvéseit, célkitűzéseit — amennyi­ben azoifc helyesek — a, társadalom támogassa. Fiatalkorú munkanélküliek testi és Szellemi ere- j jenek megőrzése érdekében kívánatos volna munkaközpontok felállítása. Egy 500 fiatalkorút foglalkoztató mim- j kőközpont felállítása, illetve fenntartása azonban legalább évi félmillió pengőbe kerülne. A munkáslakásviszonyok enyhítésére a polgár- mester úr az elmúlt napokban, széleskörű progra­mot dolgoztatott ki. Kiterjed ez a program a, haj­léktalanság elleni küzdelemre, a munkás- és olcsó- bérű kislakások építésének biztosítására és a fővá­rosi lakásépítés újabb megindítására 'is. A főváros jelenlegi pénzügyi helyzetében azonban nem vállal­hat többet 300 kislakás építésénél, pedig ia mnnkós­lakásépítés niagyobbarányú megindítása sem volna j szükségtelen. Az összes álmok és vágyak alig’ férnek el egy cikk keretében. A csecsemőhalandóság ellen a Stefánia Szövetséggel, j folytatott tevékenység fokozott kiépítése, a csecsemő j és kisded napközi otthonok számának szaporítása, az óvodáskorúak üdültetésének fejlesztése, a gyermek napközi otthonoknak egésznapi gondozást végző gyermekotthonokká való átalakítása, az iskolai szo­ciális védelemnek a tmioncokra való kiterjesztése, j tanoncof thonok létesítése, fokozottabb ifjúságvéde­lem, szociális gondozók képzése, szociális iskola lé- | tesítése, mind-mind olyan tervek, amelyek megváló- . sításához a, jelenleg rendelkezésre! állónál sokkal több pénz kellene. Tisztában kell lennünk azzal, hogy ezeket a terveket nem lehet máról holnapra megvalósítani, 1 de meg'valósítkatásuk íeiié a. fennálló és kiépített szociális és jóléti intézményeinket fokozatosan fej­lesztve, pénzügyi helyzetünkkel számolva, a lehető áldozat meghozásával törekednünk kell. X közcgcsiségngi) lövő feladatai iríü: SALAMON GÉZA tanácsnoh LINGER VARRÓGÉP RESZV. TÁRS. BUDAPEST IV.; Semmelweis ucca 14 VII., Rákóczi út 18 II-, Corvin tér 1 VII., Rákóczi út 68 VI., Ándrássy út 33 VIII., Baross ucca 86 Egy hasznos Karácsonyi ajándék a nélkülözhetetlen SINGER varrógép ebben az ízléses kivitelben Amikor arra a kérdésre válaszolok, Imgy milyen­nek képzelem el a jövő Budapestjét, mint közegész­ségügyi tanácsnok, természetesen a főváros közegészségügyi vonatkozá­saiban keresem a kérdés lényegét. A közegészségügy fejlesztéséhez olyian fontos érdekek fűződnek, hogy a székesfőváros vezetősége, miként a múltban, úgy a jövőben is min­denkor módot és lehetőséget fog ta­lálni arra, hogy ne csak meglévő | egészségügyi intézményeink zavar­talan működését biztosítsa, hanem azokat tovább fejlessze és új alko­tásokkal is gyarapítsa. A kulturális igények növekedésével és az orvos­tudomány. haladásával lépést tartva, tehát európai viszonylatban is állandóan színvonalon kell tartani egészségügyi szolgálatunkat. Természeti adottságunknál fogva rendelkezésre álló gyógytényezőink megfelelő kihasználásával és korszerű intézmények létesítésével pedig a főváros idővel oly általánosan elismert gyógyhellyé fog fej­lődni, amelyet a gyógyulást kereső külföldiek is nagy számban fognak felkeresni és az ezen a téren létesített tökéletes berendezésnek az idegenforgalom emelése szempontjából is jelentős kihatása lesz. Közegészségügyi vonatkozásai mellett közvetve ugyancsak az idegenforgalmi érdekeket érinti a köz- tisztasági szolgálatnak minél tökéletesebb ellátása, mert az etekintetben előforduló hiányosságok a vá­rosban megforduló idegenek előtt azonnal szembe­ötlenek és rossz benyomást kelthetnek. A köztisztasági szolgálatnál tehát a még mu­tatkozó hiányokat ki kell küszöbölni és az intézménynek működését állandóan a nyugati nagy metropolisok színvonalán tartani. Itt a jövő feladatai közé tartozik különösebben zonyos mértékig teljesen indokolt panaszok ina már megszűntek és a modernizálás folytán a Szent Rókus kórház problémája végleg lekerült a napirendről és az csu­pán városrendezési kérdéssé egyszerűsödött. Kétségtelen, hogy a már végrehajtott kórházfej­lesztő intézkedéseken kívül még1 sok teendő vár megvalósításra; így többek köziött folytatni kell a Szent László kórház teljes át modernizálását, amely munka az új felvételi pavilion létesítésével már megkezdődött. A székesfőváros azonban ezt a kór­házfejlesztő tevékenységet csak fokozatosan hajt­hatja végre, mert a rendes évi költségvetések kere­tébe az összes tervbevett munkálatok költségei egy­szerre be nem illeszthetők. A karbantartásoknak és korszerű újításoknak folyamatosságát tehát állan­dóan biztosítani kell és meg vagyok győződve arról, hogy az összes, eddig még csak tervbevett kórház­fejlesztési problémák megoldást fognak nyerni. Az úgynevezett nagy népbetegségek elleni küz­delemben a főváros már eddig- is nagy áldozat- készséggel létesítette a tüdőbeteggondozó intézete­ket, amelyeknek hálózata az 1932-ik évben megnyi­tott Tölgyfa uccai tüdőbeteggondozó intézettel már teljesen kiépült. Ettől az időtől kezdve a főváros egész területét átfogó működési körzetekkel a bu­dai oldalon í, a pesti oldalon pedig 6 tüdőbeteggon­dozó intézet teljesít szolgálatot. Ezek működésének köszönhető, hogy a fővárosban a halálozási arányszám jelenté­kenyen csökkent. j A tüdőbeteggondozó intézetek munkájának eredmé­nyességét hatásosan fogja előmozdítani a tervbevett tüdőbeteg gond ózó kórház, amelynek létesítését a közeljövőben végrehajtandó feladatok közé. soroztuk. A nemibetegségben szenvedő szegénybetegek gyógykezelésére a legutóbbi 5 esztendő alatt a Szent István, Kun uccai, Uj Szent János és Szent Margit kórházzál kapcsolatban négy nemibetegrendelőt létesítettünk olyképpen, hogy ezek a kórház főépületétől teljesen különállóan vannak elhelyezve, közvetlenül az uc­curól nyíló bejárattal úgy, hogy a rendelőt felke­reső közönség a kórház területét egyáltalán nem érinti. A nemibetegségek terjedése ellen folytatott küzdelem eredményességét nagyban fokozná a már régóta tervbevett nemibeteggondozó intézmény léte­sítése, amelynek hálózatát a tüdőbeteggondozó inté­zetek mintájára szintén a főváros egész területére kiterjedően kellene kiépíteni. A nemibeteg gondoló intézetek létesítését ezért szintén felvettük a közel­jövő programjába és a jelenlegi szükségszerű meg­oldás helyett az ríj intézmény ©létrehívása kapcsán a gondoskodás a betegekre azok teljes felgyógyulá­sáig és a betegen keresztül azoknak családtagjaira is ki fog terjedni. A jövő Budapestjének közegészségügyi szolgála­tát tehát úgy képzelem el, hogy nemcsak jelenleg fennálló intézményeink fognak hivatásuk magasla­tán állani, hanem minden vonalon új berendezkedések és intézmények fognak létesülni, lépést tartva az orvostudomány haladásával és a kor követelményeivel a székesfőváros lakosságának minél tökéletesebb egészségügyi ellátása érdekében. Salamon Géza a pormentes szemétgyűjtésnek a főváros egész területén való rendszeresítése. és új, megfelelő szeméigyüjtőtelepelmek a létesítése. A lakosság egészségügyi ellátásának súlypontja a kórházakon nyugszik. A székesfővárosi közkórhá­zak nagyobbrészt régóta fennálló -épületekben van­nak elhelyezve, amelynek karbantartását és fejlesz­tését a háború alatt és az azt követő években nem lehetett kellő mértékben végrehajtani. Az a megér­tés azonban, amely az utóbbi években a közegészség- ügy fejlesztésére irányuló törekvések támogatásá­val úgy a székesfőváros önkormányzata, mint a kor- múnyhatóság részéről megnyilvánult, lehetővé tette azt, hogy nemcsak a közkórházakban mutatkozó hiá­nyokat sikerült kiküszöbölni és azokat a felszerelé­sek tökéletesítésével továbbfejleszteni, hanem új intézményeket is életre hívtunk. Az újonnan létesített intézmények sorában itt kü­lönösen az Eötvös Lorámd rádium- és röntgen-inté­zetről emlékezem meg, amely a rádium- és röntgen- sugaras kezelés intézményes biztosításával az utóbbi évek legjelentékenyebb egészségügyi alkotásai közé tartozik. Ez az intézmény megnyitása óta oly nagy forgalmai bonyolít le, hogy máris foglalkoznunk kelleti a kibővítés gondolatával. Ennek megvalósí­tása,' szintén a közeljövőnek- feladata lesz. De a régi kórházépületekben tervszerűen végre­hajtott tatarozások, átalakítások és modernizálások is oly mértékű javulást eredményeztek, hogy azok ma már a kiváló főorvosi kar vezetése mellett és az orvosi tudomány haladásának és követelményei­nek teljesen megfelelői tökéletes felszerelésükkel a legkényesebb Igényeket is kielégítik. Sok szó esett pl. n Szent Ilókus-kórház lebontásáról és kitelepíté­sénél.: a, szükségességéről. Ezt a kórházat teljesen kaiba helyeztük, osztályait átcsoportosítottuk és felszerelésének tökéletesítésével is oly állapotba hoztuk, hogy a kórházzal széniben régében felmerült, bi­l Arra a kérdésre kell felelnem, milyen álmokat szövök Budapest jövőjéről. A. fellelt kérdésből azt látom, hogy a sajtó érdeklődésének a köre szinte határtalan. Nemcsak az eseményeket figyeli, nemcsak a terveket, az elgon­dolásokat fedi frl, hanem még az ál­mok világában is kutat. Nehéz\ azt elképzelni, hogy az író­asztal mellett, vagy a kü.önböző ülé­seken, tárgyalásokon és értekezlete­ken, az egymásután felvetődő problé- Morvay Endre űr. mciji siettető munkájában sok idő és alkalom volna arra. hogy a, messzi jövő álom,világába ringassuk magunkat. Végeredményben minden tervszerű intézkedés, minden mélyebb elgondolás a jövő képének a kiala­kítását szolgálja, de ezekből a mozaikszerü képekből nem lehetne egykönnyen összeállítani Budapest ho­roszkópját . .. Mégis megkísérlem . .. Feladatkörömnek megfelelően a nagyüzemek »csil­lagzatát« figyelem. Tömegfelvonulást látok. A. nappali fényárban úszó körutakon ujjongó népiömeg. Ilyen feliratú táblát cipel: »Éljen az új, olcsó gáz- és vil­lanytarifa.« A nagyüzemek (i emeletes központi szék­haza előtt a, tömeg egetverő éljenzésbe tör ki, mikor kihirdetik az erkélyről, hogy a mai nappal Budapesten már minden házban van gáz, villany és hőtárolós fürdőszoba. A házak tetején kéményeket csak elvétve lehet látni. A város levegője ragyogóan tiszta. A korom, füst és köd, örökre elszállt innen. Hogyan lehet ez? Egyszerű. Megoldódon a távfűtés. Az épületeket a vá­ros egyes pontjain felállított gázkazánokból fűtik. A gáz nagyon olcsó lett; különleges eljárással, kitűnő minőségben, magyar szénből gyártják. Hozzá még a Pestkörnyéken feltárt bőséges földgáz is a fővárost táplálja. Az áramtermelésbe bekapcsolódott már az új ha­talmas centrálé. Megszereztük a szomszédos községek áramellátását is. A nagy fogyasztás és az olcsó ter­melés lehetővé tette, hogy a tarifát 50%-kal leszállít­suk. (Ennek az életbelépését ünnepli a néptömeg.) ... A dunahidak, mint gyönyörű ékszerek ragyogó dísz- világításban tündökölnek a sötét víz felett... A vízszolgáltatás télen, nyáron egyformán töké­letes; a hegyvidék legmagasabb részein és a 12 eme­letes épületekben is egyenletes a víznyomás. Nin'cs is panasz. Még a háztulajdonosok is örülnek, mert újból leszállítottuk a víz árát m3-ként 18 fillérre, amilyen olcsó utoljáira csak 1936-ban volt. A környék pedig áldja a fővárost, hogy olyan kitűnő vizet kap tőle. Lépjünk be egy pillanatra a közgyűlési terembe! Éppen a költségvetést tárgyalják. Csupa ragyogó, elé­gedett arc. Az előadó pénzügyi tanácsnok a polgár­mester nevében bejelenti, hogy a munka,béremelésekre, fizetés javít ásókra, különböző pótlékokra,, utak,, csator­nák, szanatóriumok, munkásházak, fürdők, gt/ógyszál­lodák slb.-k, slb.-k létesítésére vonatkozó indítványo­kat kivétel nélkül elfogadja. Und fémáruüzem Budapest. Viri, Gólya ucca 35. sz. Telefon : 1-348-21 Készíi : Autó- és kocsilámpát, mindenfajta madárhá­zat. háztartási bádogárut, katonai és műszaki cikkeket, Kitüntetve aí. 1896. évi ezredéves országos kiállításon. A nagyüzemeit csillagzatát figyeli: Dr. MORVÁI ENDUE tanácsnok

Next

/
Oldalképek
Tartalom