Független Budapest, 1936 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1936-12-02 / 48. szám
6 Független Budapest Budapest, 1936 december 2. KÖZGAZDASÁG — VÁLLALKOZÁS ^mmmmmmmtmmm Útépítési közmunkák Király ICálmán tanácsnok bemutatta a szakbizottságnak és a sajtónak a folyamatban levő és részben már elkészült közmunkákat Pénteken délelőtt mutatta be Király Kálmán tanácsnok, az, út- és csatornaépítési ügyosztály vezetője a szakbizottság’ tagjainak és a sajtó meghívott képviselőinek az ügyosztály részben folyamatban levő, részben a közelmúltban elkészült út- és csatornaépítési munkálatait. A szakbizottság" elsőnek a Soroksári úton a Ganz által épített központi csatornaszivattyú-telepet, majd a Budafoki úti gyűjtőcsatornát tekintette meg. A gyűjtőcsatorna építkezésének a Skuteczky és Boray cég, az útépítésnek az Útépítő és Aszfalt vállalat rt., a Hctndl cég, a Magyar Asphalt Rt. éis a Danubia Műszaki Vállalat a vállalko- j zói. Ezután a XI. kerületi Hegyaljai útnak, amely i összekötő útvonal a Belváros és Kelenföld között, j megtekintésére került sor. Ennek vállalkozója Borlay i Károly oki. mérnök. A bizottság ezután a Csend uceába ment, amelynek a Mészáros ucca és Budaörsi út közötti szakaszát Magyar Lóránt oki. mérnök építette át. A Budakeszi útnak az Olaszfasor és Crá- i bor Áron ucca közötti szakaszát is megnézték a bizottsági tagok, itt az aszfalt fektetést az Útépítő és Aszfalt Vállalat Rt., továbbá a Bitumen Útépítő Rt. végezte. Az Órsó uccut Gallyán Pál építette át, a Kapy uccának a Csécly út és Csalán ucca közötti j szakaszát pedig Vértes' Albert, j A bizottsági tagok végül i a Tabán parkozási munkálatait tekintették meg, amelynek során az Árok ucca átrendezését is elvégezték. E munka kapcsán történelmi értékű leletek kerültek napfényre, melyeknek egyrészét, a középkori és ókori falromokat, a főváros a park keretébe foglalta. A helyszíni szemle kapcsán az ügyosztály folyamatban lévő összes nagyobb útépítési, csatornázási, valamint kertészeti munkákról kimutatást készített. Eszerint a három munkacsoportban a főváros, - - ■dacára az előrehaladott idénynek — 3Í71 munkást foglalkoztat, —- amiből 900 az inségmunkás. A közszállítások vitája a NEPben Zsitvay Tibor elnök az idén is folytatja azt a munkát, amit tavaly is ő indított meg s amely munkának gyakorlati eredménye az üzempolitikai bizottság közismerten nagyjelentőségű munkája és a Fórum-terv, ami már a pályázatok kiírásáig érkezett. Ez a gyakorlatiasság, amit az élet olyan kézzelfoghatóan igazolt, indította Zsitvay Tibor elnököt, bog’y ismét egy eléggé elhanyagolt kérdés felé irányítsa a figyelmet s a közszállítások kérdését igyekezzék tejles mértékben megvilágítani. Az első előadó dr. Hoór-Tempis Móric műegyetemi tanár egy nagy tapasztalain élet minden gazdagságával és szakértelmével boncolgatja a kérdést általános érdeklődést keltve, s bebizonyítva, hogy a gazdasági élet minden kérdése olyan bonyolult és elágazó, aminek igazságos megoldásához nem elég sem a törvények írott betűi, sem a rendeletek rideg paragrafusai, mert sokkalta több kell azokhoz, mégpedig: lélek. Talán különösen hangzik, hogy e tekintetben Hoór-Tempis a tudós találkozik Eötvös Józsefünknek, a bölcsésznek a felfogásával, aki szintén a lélek uralomra jutását kívánta a törvényekben. Hoór-Tempis a maga nagy tapasztalatán keresztül igyekezett meghatározni ama feltételeket, melyek mellett a közszállítások csakugyan olyanok lehetnek, hogy a köz javát is szolgálják s az ipari életet is ellátják a munkaalkalmak motorikus erejével. Mert a köziszállítás lehet ennek az iparnak éltető energiája, de lehet viszont hólavinája is, ami úgy eltemeti a; vállalkozót, hogy alig menekülhet többé a pusztuláistól. Megvilágította, hogy mi a módja, hogy tisztázódjék a kérdés, vájjon fen tartható-e az az álláspont, hogy mindenki kapja meg a munkát, csak éppen a legolcsóbb ajánlat nem. Utána dr. Farkas Kálmán nyug. államtitkár szintén a .szakember tapasztalatát szólaltatta meg, mint az utána felszólaló hozzászólók, köztük Nagy Antal, Füredy Lajos és még többen. Az ipari munKaidőt és a legkisebb munkabért szabályozó rendeletek szigorú végrehajtását rendelte el a polgármester Szendy Károly polgármester két érdekes rendeletet bocsátott ki, részben a korlátozott ipari munkaidő meghosszabbítására irányuló kérelmek elbírálása, részben a legkisebb munkabérek szabályozására vonatkozó nemlétetek megfelelői végrehajtása ügyében. Az egyik rendeletében a polgármester hivatkozik Payer Karoly legutóbbi felszólalására, amelyben panaszolta, hogy az ipari munkaidőnél: és a legkisebb munkabéreknél: a szabályozására vonat kozó rendelkezések miatt lett feljelentéseket az elsőfokú rendőri büutető- bírák sokszor csak hónapok elteltével tárgyalják és akkor is aránytalanul kis összeggel torolják meg a rendelkezések megszegését. Miután e panaszok alaposságáról a polgármester LATICEL MATRAC légáteresztő nem melegszik hygiénikus GYÁRTJA A MAGYAR RUGGYANTAÁRUGYÁR maga is meggyőződött, a helytelen és a .törvényes célkitűzéseikkel nyilvánvalóan ellentétes gyakorlat megszüntetése céljából utasította az elsőfokú rendőri ibüntetőbírákat, hogy az ilyen ügyek miatt lett feljelentéseket mindig soron kívül tárgyaljál:, le és ugyancsak soron kívül terjesszék az ügyeket a polgármester elé. Felhívta* egyben a büntetőbírák ügyeimét arra is, bogy miután az ipari .munkaidő és a legkisebb munkabérek szabályozására vonatkozó rendelkezések betartásához a mai gazdasági viszonyok közt különösen fontos közgazdasági érdekek fűződnek, ezek a kihágások súlyosabb beszámító alá eső cselekményeknek tekintendők és az azonnali. példás megtorlás és a visszaeséstől való visszatartás céljából eszerint is bírálandók el. A másik rendeletben a polgármester hangsúlyozza, hogy az egyes iparágak munkaidejének szabályozásáról szóló Vendeletek csak egészen kivételes és indokolt esetekben engedik meg a heti 48 órás munkaidőinek 54 órára való felemelését. Több oldalról, lói eg az érdek kép v i sol etc k részéről azonban panaszolták, bogy az elsőfokú iparhatóságok az ipari munkaidő meghosszabbítására vonatkozó bejelentések elbírálásánál nem járnak el a kellő körültekintéssel, hanem a Meghosszabbítási kérelmeket kivételeseknek nem minősíthető esetekben is teljesítik. Minthogy a munkaidő korlátozná tárgyában kiadott rendelkezések pontos betartásához fontos gazdasági és szociális érdekek fűződnek, a polgármester elrendelte, hogy az előfeku Iparhatóságok minden egyes munkaidő- meghosszabbítási kérelmet a legszigorúbb bírálat alá. vegyenek es az elbírálás (dőlt az érdekképviseleteket is hallgassál: meg. • • Ötmillió liter tejre és egyéb tejterméKehre írt hi versenytárgyalást a főváros Néhány héttel ezelőtt hirdetett pályázatot a polgármester a fővárosi kórházak, népjóléti intézmények és* az iskolai tejakció céljaira szolgáló te}- és tejtermékek szállítására. Ez az élelmiszerszállítás is millió pengőn jóval felüli értéket képvisel, mert csupán a szállítandó tejmennyiség több mint 5 millió liter, azonkívül jelentős mennyiségű tejfel, túró, tejszín és sajt szállítására vonatkozik a verseny- tárgyalás. Az elmúlt évben már fennállott egy szállítási szerződés a főváros és 8 tejvállalat között, melyet eredetileg a tejforgalom korlátozottságára való tekintettel a hivatalos áron kötöttek meg", Be amikor a tejforgalom felszabadult: a főváros jelentékeny ármérséklést ért el, sőt sikerült a minőséget is megjavíttatnia. A tejforgalom felszabadulása a fővárosnak több mint 100.000 pengő megtakarítást jelentett a tejszükséglet fedezésénél. A napokban járt l*e az új versenytárgyalási határidő és 16 tej vállalat nyú jtotta be ajánlatait. Az árajánlatok rendkívül komplikáltak, mert fix árakon kívül a naptárakból különböző százalékos engedményeket kínálnak és egyéb kalkulációkat tartalmaznak, úgyhogy az ajánlatok átszámítása több napot vesz igénybe. A 16 ajánlatot tevő tej vállalat a következő : Egyesült Tejkereskedelmi rt.. Fővárosi Tejüzem rt., Tejtermelő és Ipari rt., Pilishegyvidéki Gazdasági Tejszövetkezet, gr. Károlyi László uradalom, Dánosi Uradalom Tejgazdasága és Tejüzeme, gr. Károlyi Imre Tejüzem, Lurie és. Társa Tejkereskedelmi rt., Budapesti Központi Tejcsarnok, Magyar Tej- és Tejtermékforgalmi rt., Pannónia Tejipari és Kereskedelmi Vállalat, Tejértékesítő és Tejgazdasági rt., OMTK, Derby Sajt- és Vajtermelő rt., Stauffer és Fiai, Pécsváradi Tejgazdasági Vállalat Fleischer Fi vérek. A főváros december közepéig féltté!énül dönt a tejszállítási szerződések megkötéséről, mert az érvényben* lévő szerződések ez év végén lejárnak. A közélelmezési bizottságot* e hó 10-ike körül fogják összehívni az odaítélési javaslat megtárgyalására. fíraszner Györgu Burkolási Vállalata Városi irda : Budapest, VII., Hernád u. 8 Telefon : 1-361-6S Gyár és építranyaa telep ■ X., Kerepesi út 73. Tel. : 1-452 68 MÜLLER GYÖRGY könyvkötészet, doboz- és papírárugyár Budapest, V, Vadász ucca 30 Telefon: 1-221-61 Alaptva : 1884 BöcgözI János. kádáriizeme Budapest, IX., Telepi u. 27. sz. (Ludovikánál) Tel efon: 1430-77 Szladeky M. és Fia első magyar pénzszekrénygyáros és műlakatos, m. kír. posta rendes szállítója Budapest, VIII, Kender ucca 30. sz. Telefon : 1-324-69 Alapítási év 1867 Und fémáruüzem Budapest. Vili, &óiya ucca 35. sz. Telefon: 1-348-21 Készíf : Autó- és kocsilámpát, mindenfajta madárhá- háztartási bádoffárut, katonai és műszaki cikkeket. Kitüntetve az 1896. évi ezredéves országos kiállításon. Papír- és írószereket szállít közhivataloknak 1878 óta Károlyi György reskedése Budapest, IV,, Deák Ferenc u. 5 Tel.: 18-10-43 Barna Márton épület- és műlakatos mester Budapest, Vili., Szerdahelyi u. 3. (Saját ház) Alapítási év 1876. Telefon: 1-370-04 I Textilipara Feldolgozó és Értékesítő Szövetkezet Vili., Tisza Kálmán tér 6. sz, Készít mindenféle egyenruhát. VoIIaUI Szivacsbehozatali Áruház Budapest ■ dlUltí VI, Andrassy út 32, Tel.: 1-113-36 Szarvasbőrök, kefe- és seprőáruk. dj.zölÄ«: relósi tárgyakban. Modern háztartási és testápolási ciKkek-