Független Budapest, 1936 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1936-11-04 / 44. szám
HARMINCEGYEDIK évfolyam 1936 november 4 44. szám Független Budapest VÁROSPOLITIKAI, POLITIKAI ÉS KÖZ GAZDASÁGI LAP Megjelenik minden szerdán Előfizetési ára a Nagy Budapest melléklettel együtt: egész évre P 24.—, fél évre P 12.— Egyes szám ára 50 fillér. Kapható minden IBUSz pavillonhan FELELŐS SZERKESZTŐ B. VÍRÁGH GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, V., BÁTHORY UCCA 3 Telefon: 1-199-80 Postatakarékpénztári csekkszámla: 45476 A NEMZETI EGYSÉG PÁRTJA SZÉKESFŐVÁROSI SZERVEZETÉNEK HIVATALOS LAPJA A Beszkárt (zd.) Akármilyen kellemetlen is a dolog', be kell ismerni, hogy a BSzKEt-probléma megint kopogtat az ajtón. A Független Budapest már júniusban, közvetlenül az új tarifa megállapítása után megírta, hogy a közúti közlekedés kérdését az új viteldíj; nem csak, hogy nem oldja meg, de még csak könnyebbséget sem fog jelenteni. Mi akkoriban —- érthető optimizmusból — két évben jelöltük meg azt az időt, amikor a viszonyok kényszerítő hatása alatt a főváros illetékes faktorai megint ott fognak állani a tarifarevízió félelmetes, mert népszerűtlen feladata előtt. Szomorú elégtételünk, hogy nem két esztendő, de néhány rövid hónap múlt csak el július elseje óta és _ ime — már felénk mered a BSzKEt-probléma a maga teljes egészében, a- maga szerencsétlen megoldhatatlanságában és arra vár, hogy merész kézzel, elhatározó gesztussal olyan rendezés történjék, amely hosszú időre nyugvópontra juttassa ezt a felelőtlen izgatásra annyira alkalmas kérdést. Nem akarunk mi itt rekriminálni, nem akarunk senkit szemrehányással illetni, de nem hallgathatjuk el azt a meggyőződésünket, hogyha júniusban a,z arra illetékes tényezőkben meg lett volna az elhatározás bátorsága és ar BSzKRt előterjesztése alapjan oldották volna meg a tarifa kérdést, akkor ma nem állanánk ott, hogy cikkekben és felszólalásokban megint a közvélemény ítélőszéke elé hurcolják a főváros közlekedési vállalatát és közlekedési politikáját. Júniusban még az a mentsége is megvolt a döntésre hivatott tényezőknek, hogy terhes örökséget vettek át, hogy nem ők voltak azok, akik a tar it a- rendezés szükségességét felidézték, hogy a bajt készen kapták és hogy annak elintézését vállalniolc kellett, mert különben beláthatatlan zavarok állottak volna be a közúti közlekedés terén. De ma?... Ma ez a mentség már nincsen meg. A hiba ott volt, hogy vagy nem akartak, vagy nem mertek a probléma mélyére hatolni. A probléma mélyén ugyanis ott van a — kisszakasz-rendszer. A kisszakasz-rendszer elhibázott bevezetése indította meg a lavinát. Ha annakidején 'ennek a forradalmi újításnak a kigondolói azzal jönnek, hogy a kisszakasz árát tíz fiiérben állapítják meg, az akkori viszonyok melett ezt az árleszállítást is hozsannával üdvözölte volna a közönség és a BSzKRt megmenekült volna minden anyagi gondtól. Hogy nem így történt, ez volt az első hiba. A második hiba ugyancsak a kisszakasz körül 'esett. Amikor ugyanis elkerülhetetlenné vált a taiifaemelés, a BSzKRt azt a javaslatot tette, hogy egy fillérrel emeljék a kisszakasz árát, die úgy, hogy három kis- •szakasz-érme ára húsz fillér legyen. A népszerűtlenségtől való oktalan félelem ezt a megoldást is elutasította és — mint ismeretes — olyan tarifa lépett életbe, amely — valami bámulatraméltó bűvészettei — abban a pillanatban semmisítette meg a belőle származó financiális előnyt, amelyikben életre hívta. A bolha lehengerelte az elefántot. Ezt a csodát magyarázzák meg az utazóközönségnek, ha tudják. Ennek a csodálatos csodának köszönhető, hogy a BSzKRt a tarifarevízió nyomán odáig jutott, hogy viteldíjainak újabb megállapítása elől kitérni nem lehet. Néhány hónapig talán még el lehet húzni a dolgot, de az újabb tarifarevízió békáját bizony le kell nyelni. És — higyjék el uraim — jobb ezen műnél előbb túlesni. Bátran, becsületesen oda kell állani a közvélemény elé és meg kell vallani, hogy a »szanáló« tarifamegállapítás súlyos számítási hiba volt, amelyet jóvá kell tenni a főváros háztartása, a főváros közlekedésének zavartalansága és az osztó igazság érvényesülése érdekében. A főváros közúti közlekedésének vannak hibái, amelyekre legközelebb rá akarunk mutatni, de ezeknek a hibáknak a kiküszöbölése csak úgy lehetséges, hogy a közlekedés terén is érvényesüljön az igazság: aki hosszabb úton utazik, az fizessen többet. A problémával szembe kell nézni, akár népszerű a kérdés megoldása, akár nem. Annak a közületinek és annak a férfiúnak, akit a sors egy milliós város élére állított, olyannak kell lennie, mint a szélkakasnak a torony tetején. Arra kell fordulnia, amerre a közérdek szele hajtja: tekintet nélkül arra, hogy e fordulat következtében a népszerűség napja süt-e reá, vagy a szenvedelem gyorsan tovavonuló zápora veri. Azért áll a torony tetején. BORNEMISZA GÉZA kereskedelmi miniszter: j Megszűnik a háborúság az áruházak és a kisipar i és kiskereskedelem között — M drágulásról, az ipari fejlődésről, Budapest múlt évi építkezéséről nyilatkozik a miniszter a Független Budapest munkatársának A'alljuk meg őszintén, hogy a főváros társadalmát nem igen tudják megnyugtatni azok a kijelentések:, amelyek egyrészt tagadásba veszik a drágulást, másrészt hathatós intézkedéseket helyeznek kilátásba, arra az esetre, hogy ha mégis .. . A pesti embernek e tekintetben már szomorú tapasztalatai vannak. Tudja, hogy az eső után köpenyeg esete sehol sem olyan költséges, mint éppen ezen a téren, ahol a szemfüles drágító egyszerre csak lecsap, mint baromfiudvar gyanútlan nyugalmára a héja — s viszi a zsákmányt s aztán — mikor már a kár megvan — lehet ankét ózni, tanácskozni, konferen- ciázni, bízott sá go sdizni rogyásig — a drágaság megvan s nem igen lehet rajta segíteni. No, mert ez is olyan természetű, mint a mesebeli sárkány, egy levágott feje mindig két xíjat jelent. Azért veszedelmes éppen a drágulás, mert sosem jelentkezik egyedül, hanem láncszerűen, aminthogy Franciaországban is azért fegyverkeztek olyan ijedten a kenyér néhány »sou«-val való emelkedése ellen, mert ez aztán hozza magával a többit. Nálunk sem volna ez másként, hiszen minden termelőréteg szívesen hárítja át a terhet egy másikra, ha megteheti. Hogy a pénteki minisztertanács programján már a sok tárgyalásra váró anyag között a drágaság is szerepel, ez nem jelent kevesebbet, mint hivatalos elismerését annak, hogy ez a veszedelem tényleg fenyeget, ha min gyárt semmi oki sem indokolja létét, még kevésbé elharapódzását. Szemig Károly polgármester egy hozzá intézett kérdésre a drágulásra vonatkozólag csak igen röviden felelt, de annál sokatmondóbban. — Azon a helyen — mondja — amelyen én állok, lehetetlen figyelmen kívül hagyni az élet jelenségeit — főleg az árviszonyok alakulását, ami annál is fontosabb, mert minden ember sorsát érinti. Mindenkor baj származott abból, ha a felelős tényezők behunyt szemmel nézték, Fogy a szükséges regulátor felmondja a, szolgáltatót, mikor az árak cs a fizetőképesség a termelés és fogyasztás szükséges egyensúlya forog kockán. Mint a főváiros polgármestere nagyon is gondolok erre a kérdésre, sőt meg is vannak a magam tervei, ha szüksége mutatkoznék a beavatkozásra. Remélem, hogy erre nem kerül a sor s így elgondolásom szerencsésen megmarad az én titkomnak. A magam részéről legalább is ezt óhajtanám a legjobban. Megnyugtató, hogy Budapest szemszögéből a kérdés nem látszik olyan súlyosnak, amint azt sok helyen feltüntetni szeretnék. Még megnyugtatóbbá teszi a helyzetet, hogy országos viszonylatban sem áll másképpen a helyzet, amint azt a gazdasági élet egyik irányító személyisége Bornemisza Géza Bornemisza Géza kereskedelmi miniszter az alábbi szavaival igazolja. Nincs ok nyugtalankodásra — Igen, a kormánynak tudomása van róla, hogy a magyar közvéleményt a vidéken éppen úgy, mint a fővárosban a téli drágulás rémképével ijesztgetik. De hiszen egy ilyen hangulat már végigrezdült a társadalmon az egyes országokban lefolytatott pénzleértékelés nyomán is,_ akkor azt terjesztették, hogy most már a pengőre fog sor kerülni. Nemcsak a tömeg hitte el ezt a feltevést, de talán a ikereskedelem egyes rétegében is hitelre talált s olyan irányzat fejlődött ki, ami nagyon is emlékeztetett a háborús idők lelkiségére és felfogására, amely szerint az áru mindig biztosabb érték, mint a pénz. S nem is kell mondanom, milyen zavarok és zökkenők álltak volna elő, ha ez a hangulat általánossá válhatott volna. Szerencsére, ez nem következett be s az a nyilatkozat, amely pénzügyi kormányzat álláspontját ismertette s amely a pengő értékállását jelentette, elejét vette a társadalmi nyugtalanság terjedésének. — Azt hiszem — mondja tovább a miniszter — ez a, mostani nyugtalanság is — ami különben még ia háborús pszihózis csökevénye — s ami rendesen a tél küszöbén szokott jelentkezni azzal a rejtegetett céllal, hátha zavart lehetne kelteni — hamarosan el fog őszi an i s a magyar bírsadalom azzal a nyugalommal néz a jövő felé, amely nem egyesek optimizmusa csupán, hanem a gazdasági helyzet való tényállása is. — Kegyelmes uram bizakodása mindenesetre sokat jelent, hiszen mint az egyesített két minisztérium vezetője a gazdasági élet ütőerén tartja a kezét s így a legilletéikesebb erről, mint az ország legfontosabb kérdéséről — véleményt mondani. A miniszter belső meggyőződéssel mondja: — S mint illetékes tényező, akinek éheznem kell szavaim súlyát büszkén állapíthatom meg az ország egyre fokozódó s reményekre jogosító gazdasági gyarapodását, ami még az idegenben is tiszteletet parancsol a magyar nép tanúsított szorgalmával, bitével és bizakodásával szemben. Olyan népi erők ezek, amelyek pénzben nem is fejezhetők ki igaz értékükben. Hogy ez fa lelkierő mit jelent aztán a gazdasági élet terére áthangszerelve, arra nem is felelek, de feleljenek maguk a számadatok. Fellendülés az egész vonalon — Mert aki .a hivatalos számadatok nyelvét érti, tannak feltétlenül meg kell hajolnia az elért eredmények adatai előtt s rá kell jönnie, hogy itt olyan belső erők lüktetése jut kifejezésre, ami eleve vétkes bűnnek bélyegez minden kishitűséget a magyar nemzet éíetre- liivatottságával s jövőjével szemben. • — Azt mondják, hogy az építőipar fejezi ki legszeanléltetőbben egy nép gazdasági helyzetét. Jó, fogadjuk el igaznak ezt a megállapítást. Nos, ha ezt igaznak fogadjuk, akkor csak két számra ikell gondolnunk. Míg 1930-ban Budapesten csak 25.868 épület állott, addig 1935-ben 32.295 az épületek száma. S a békeidők 18 ezret alig meghaladó épületszáma csaknem megkétszereződik 1935-ig. amely évekből a háborús, a forradalmi idők zűrzavarát és bizonytalanságát, no meg iaz 1928-ban
