Független Budapest, 1936 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1936-10-14 / 41. szám
2 Független Budapest Budapest, 1936 október 14. Beszámol a polgármester a múlt évi költségvetési tárgyalás során elfogadott índitványok sorsáról Amíg egy indítványból élő valóság lesz Most számolt be1 a polgármester azoknak m indítványoknak a sorsáról, melyeket a bizottsági tagok az idei költségvetés múlt évi tárgyalása során terjesztettek ieilő a közgyűlésen. Ezeknek az indítványoknak jórésze a javaslatot tevők kívánságának megfelelő elintézést nyert. A polgármester válaszai az egyes indítványokra a következők: Müller Antal indítványának megfelelően ez évben hitelezéses alapon útépítési munkát nem adtak vállalatba. A vállalkozók foglalkoztatásánál figyelemmel voltak az egyenletes munkamegosztásra és arra, bogy a lehetőség szerint kisiparosokat foglalkoztassanak. Szőke Gyula indítványára a Molnár ucca egyré- szét aszfalttal burkolták. Hatolkay Kázmér indítványára a Fiumei út ki- szélesítését folytatták. Bechtler Péter a kertészeti munkások bérének emelését és a villamos megtérítésének visszaállítását javasolta, aminek a polgármester fedezet hiányában nem tehetett eleget. Gál Benő a Lipótváros parkozúsa és fásítása érdekében emelt szót. Az új Lipótvárosi Park létesítésével ez a kérés már részben teljesítést nyert, az uccák fásításáról pedig fokozatosan gondoskodnak. Nemes Juhász Jenő azt javasolta, hogy a kertészet a Gellérthegyen és a Tabánban gyűjtse össze a középdunavölgyi flórát. A Gellérthegy rendezésénél ezt az intenciót szem előtt tartják, a Tabán e célra azonban nem alkalmas. Vályi Lajos dr. a régi tabáni temető területének parkozását kívánta, ami iránt már megtörtént az intézkedés, azonkívül a Tabánban gyermekjátszótér ;s létesül. Gál Benőnek a kisiparosok és kiskereskedők fo- j kozottabb védelmét célzó indítványára jelenti a pol- | gármester, hogy a Kisipari Hitelintézet a múlt évben lényegesen felemelte a hitelkihelyezést és emelkedett a bankszerű fedezettel nem bíró és kisiparosok és ! kiskereskedők hitelakciójára engedélyezett összeg is. Lázár Emil, Lévay Sándor és Révész Mihály a közlekedési vállalatok alkalmazottai járandóságainak módósítását javasolták, amivel kapcsolatban a polgármester közli, hogy amíg az új tarifareform I pénzügyi eredményei teljes biztonsággal meg nem I állapíthatók, az illetmény újabb szabályozása nem I időszerű. Ami indítványuknak azt a részét illeti, hogy a villamoskocsivezetők szolgálat közben leülhessenek, ez a jelenlegi kocsitípusokon közbiztonsági okokból nem oldható meg. Lévay Sándor indítványára megjavították a Baross tér közlekedését és a Széchenyi fürdő előtt vil- 1 a mosvárócsarnokot építettek. Párkány Frigyes indítványára jelenti a polgármester, hogy az óbudai új híd építése 1938 végén az 1939 tavaszán fog megindulni. Ez időponttól a szükséges pénzügyi fedezet rendelkezésre áll. Bródy Ernő, Csetényi Pál, Huszár Pál, Wellisch Andor a tatarozóisi adókedvezmények meghosszabbí- tása> Magyar Miklós, Német Béla, Zala Zsigmond a rendkívüli házadómentességek további fenntartása, B olff Károly, Bánóczy László a forgalmiadórészesedés kiegészítése, Gaár Vilmos az adóhátralékok behajtásának enyhítése, Csilléry András az adóknak a pénzbeszedők útján történő behajtása érdekében tettek indítványokat. Ez ügyekben a polgármester megfelelő feliratokat intézett a kormányhoz. Peyer. Károly a segélyezés ellenében végzett in- ségmunka megszüntetését javasolta. Ez a segélyezési rendszer bevált és megszüntetése nem volna indokolt. Különben is a belügyminiszter már ilyen értelemben szabályozta a munkaképes Ínségesek hatósága támogatását. Mihalovits Zsigmond a szellemi szükségmunka mintájára a fizikai szükségmunka megszervezését indítványozta. A főváros állandóan foglalkozik ezzel a kérdéssel, miként lehetne az egész ínség enyhítést úgy átszervezni, hogy a munkaképes munka- nélküliek rendes munkabérrel díjazott szükségmunka útján nyerjenek támogatást. Horovitz Gábor indítványára ismételten felírtak a kormányhoz a 40 órás munkahét bevezetése érdekében. Gál Benő javaslatára felirattal fordultak a kormányhoz a szociális biztosítás kiterjesztése, a munkahiány esetére való biztosítás érdekében. Révész Mihály új szükséglakások építését indítványozta, mely iránt megtörténtek az intézkedések. Kertész Elemér a háborút viselt üzemi alkalmazottak hadipótlékban való részesítését indítványozta, ami iránt szintén intézkedés történik. Mátyásfalvy Erich javasolta, hogy a fővárosi hivatalok gázgyári koksszal fütsenek. Ilyen irányban szintén intézkedés történt. Pfeiffer Ignác felvilágosítást kért arra nézve, milyen megtakarítás származnék akkor, ha a főváros a Dunántúli Centráilétól vásárolt áramot saját telepén állítaná elő. A polgármester válasza szerint miután az Elektromosművek jelenlegi telepe a mainál nagyobb teljesítményre képes, a megtakarítás mintegy évi 2.4 millió lenne. A terhelés emelkedése esetén azonban lehet, hogy a saját termelés a jövőben megtakarítást nem jelentene. NEP-HÍR — A NÉP gyászülése. A Nemzeti Egység Pártja Székesfővárosi Szervezete 1936. évi október hó 9-én Gömbös Gyula pártvezér elhalálozása alkalmával gyászülést tartott, amelyen megjelentek a párt székesfővárosi törvényhatósági bizottsági tagjai, a kerületi választmány tagjai és a kerületi pártelnökök. Kimentésüket kérték betegségükre való hivatkozással Halter Károly törv. hat. bizottsági tag, Szánt a }f István törv. hat. bizottsági tag, dr. Csu- kássy Lóránt, a IV. kerületi választmányi tag, Rát- vay Imre tábornok, a XII. kér. elnök, Szmrmay József tábornok, a VI. kerületi elnök és Vályi Lajos törvényhatósági bizottsági tag. A gyászülésen Zsit- vay Tibor, a párt elnöke elnökölt és mondott magas szárnyalású gyászbeszédet, amelyet teljes egészében lapunk első oldalán közlünk. A gyászbeszéd elhangzása után, amelyet a megjelentek állva hallgattak végig, elnök azt javasolta, hogy a mélységes gyász kifejezéséül a párt Gömbös Gyula özvegyéhez sürgönyt intézzen és a gyászülésnek jegyzőkönyvét is küldjék el az özvegynek. A párt testületileg vesz részt a gyászszertartáson, — úgymond — hogy a szívünkhöz nőtt testvérünket és barátunkat utolsó útjára elkísérje. Az elhunyt vezér sírjára koszorúkat küldött: a központ: Hűséggel és ragaszkodással a Nemzeti Egység- Pártja Székesfővárosi Szervezete felirattal; a kerületek: Vezérüknek: a Nemzeti Egység Pártja Székesfővárosi Kerületi Szervezetei; á kerületi titkárok: Törhetetlen hűséggé] a Nemzeti Egység Pártja Székesfővárosi Szervezetének titkári kara szöveggel. Zsitvay Tibor elnök ezután felkérte i Terbócz Imre orsz.-gy. képviselő főtitkárt, hogy az J özvegynek küldendő sürgöny szövegét olvassa fel. ! Terbócz Imre felolvasta a következő szöveget: y>A j Nemzeti Egység Pártjának Székesfővárosi Szervezete. j a mai napon tartott gyászülésről, amelyen vezére, Gömbös Gyula miniszterelnök úr emlékének áldozott, mélységes fájdalommal és együttérzéssel fejezi ki részvétét Nagyméltóság ódnak: Kérjük a Mindenhatót, adjon erőt Nagyméltóság ódnak s nekünk eme súlyos csapás elviselésére.« Ezután az elnök az ülést i berekesztette. Gömbös Gyula és Budapest Irta: Zsirkay János Volt egy időszak, amikor nem szerette Budapestet. A szegedi Tisza-parton sétálgattunk, hosszú nagy hallgatásba merülve a szomorú magyar sorson, mely a legma- gyarabb várost annyira megcsú- folta, hogy néger katonák fújták benne a takaródét, — a franciák parancsoltak a városban, de már kőha- jításnyira a várostól — a szegedi híd másik partján — bocskoros szerb katonák állták el az útját az átkelőnek, hogy Makó felől viszont a románok leskelődje- nek, vájjon lehet-e még többet is letörni az ezeréves ország testéből. ■vitéz Gömbös Gyula Egyszerre megszólal G ö m bős Gyula: — Mit szólnál hozzá, János, ha mindazért, ami történt s ami Budapesten ma is történik, különös választ adnánk a fővárosnak? Nem értettem a kérdést. Ő sokáig mosolygott a maga különös 'belülről jövő mosolyával, ami úgy be tudta sugározni az arcát. Látta, hogy nem is sejtem — mire akar kilyukadni. És szinte élvezte néhány percig ezt a zavaromat, aztán folytatta: — Ha a dalnokai rendbe hozzuk s ha már bent leszünk Budapesten — megbüntetjük. Mert a történtekért felelnie is kell, bűnhődnie is. Mindez, amiben ma vergődünk, nem történik, ha Budapest nem azt a szerepet játssza, amit játszóit. Hiszen mindenüti a mi katonáink voltak idegen területeken s nem men fordítva. Milyen másként alakul az ország sorsa, ha Károlyi Mihály ék nemzeti alapon csinálják a forradalmat s ha katonáink meg állanak határainkon, fegyverrel a kézben! Egy szúnyog nem jöhetett 'volna hozzánk, nem hogy ide jussunk. Sóhajtottam. Arra gondolok, hogy Kecskemét legyen az új Magyarország fővárosa, jelezve, hogy valóban új korszakot kezdünk a magyarság életében, miért ne lehetne Kecskeméten a törvényhozás is? Milyen fej- lesztőleg hatna ez erre a városra és az egész vidékére? Milyen életet varázsolt ide Szegedre az ellen- forradalmi megmozdulás? Ez most itt persze, át- meneti. De ugyanezt a fellendülést biztosítani lehetne Kecskeméten — állandósítva, a törvényhozás 1 s a minisztériumok munkáján keresztül. Úgy sem j egészséges az, hogy mindent Budapestre összpontosítottunk. Amint maga is gyakran mondotta, " nagyra- becsiilte a fantáziát, azt vallvám, hogy anélkül nem is lehet valami nagyot alkotni. Azt is tudta, hogy e téren nincsen mit panaszkodnia, no, mert magának kijutott ebből éppen elegendő, gyakran utalva arra, hogy mi, magyarok a fantázia, a délibábok népe vagyunk. Egészen nekilelkesülve magyarázta, hogy mivé | lehetne fejleszteni Kecskemétet e terv megvalósító- j sával. Budapest lehetne az ipar és a kereskedelem gócpontja továbbra is, míg Kecskemétet egészen magyar stílusban kifejlesztve és kiépítve, igazi központjává, lehetne tenni a pánmagyar mozgalmaknak. A csendes nyári est kedves hangulata még sokáig élt a lelkemben, hogy megmaradjon tiszta emléknek. Mert a hosszú évek együttműködése alatt soha többé nem került szóba köztünk ez a téma, azaz hogy mégis, egyszer . . . Ö már miniszterelnök volt, s éppen valami külföldi nagy idegen járás volt Budapesten. Mikor megkérdezem, hogy milyen hangulattal vannak a külföldi vendégek irántunk, azt mondja: — Nem, is gondolná, az ember, mennyire érdeklődnek a magyar kérdések iránt. Azt, hiszem, ha sikerülnie minden idegen tényezőt — akinek a jövő Európájának kialakulásában szerepe lesz — idehozni hozzánk, hogy megismerjenek bennünket is, Budapestet is — nos, akkor minden bizonnyal nyert, ügyünk volna. Nekem ezen a téren már bevált tapasztalatom és gyakorlatom, is van. Fegyver, amit nem engedek, ki a kezemből, de ami még sosem, is mondta, fel a szolgálatot. Hogy mi ez? Kivezetem az idegen, vendégeimet, a miniszterelnöki palota, erkélyére. Onnan mutatom, meg nekik a főváros képét. — S milyen hatással van ez rájuk, kegyelmes uram, — kérdezem. — Nem igen lehet, erre szót, találni — felelte. — De hogyan is találhatnának, mikor jómagam is így vagyok vele. Nem tudok én se megszabadulni lenyűgöző hatása, alól. Pedig naponta látom, de úgy, hogy mindig újra szeretném látni. S ha a munkámban elfáradok, vagy kimerülök — elég, ha egy pár percei e nagyszerű városkép szemléletében töltök s már erővel lelik meg a lelkem. Szeretem, kívánom utána, a munkát, hogy még nagyobbá, még szebbé lehessen ez a csoda város, amiben a magyar fajta a legnagyobb teljesítőképességét mutatja meg. — A Duna i,tt_ nálunk szélesedik igazi hatalmas folyammá, mintha csak kedveskedni akarna nekünk, s mintha alkalmat akarnia adni, hogy megmutassuk, mit tudunk művelni partjain. — És az idegenek elismerése is azt igazolja, hogy e feladatra nem mutatkozunk éppen méltatlannak. S e pontról nézve Budapestet, nem tudom eléggé csodálni honfoglaló őseink éleslátását és bölcsességét, amikor a hosszú vándorlás után itt vetették meg a lábukat. Hogy mennyire így van ez, arra igazolást ad az az angol1 tengerésztiszt, aki vendégünk volt s akinek a dunai látkép a következő jellemző szavakat adta az, ajkára, szinte önkéuyteleniil: — Az önök Dunája teszi a magyart a Duna völgyének fontos tényezőjévé még akkor is, ha elvesztett területüket sosem sikerülne visszaszerezniük . . . De ezt is a Duna fogja önöknek visszahozni. Tréfára viszem a szót vS megkérdem: — Nem félsz, kegyelmes uram, hogy a Tisza ezért a rajongásért megharagszik rád s eszedbe juttatja, hogy volt idő. amikor másként gondolkoztál. Emlékszel a tiszaparti sétára? Az új fővárosra? . . . El mosolyogja magát, — Hogyne emlékezném! — mondja. — Hiszen azóta is sokat gondoltam vissza, hogij milyen másként láttuk mi akkor Szegedről Budapestet, mint ma látjuk. Nem láttuk az igazi arculatát, ahogyan ma látjuk. Azt hittük, hogy nem a mi lelkiségünk él benne s hogy gondolataink, nem is tudnának, talajában gyökeret verni. Milyen tévedés! Milyen félreismerés! Mennyire szükséges, hogy a magyarság összenőjjön ezzel a nagy hatalmassággal, amelyet már a természet is a világ csodájává alkotott, a maga hatalmas folyamával, hegyével, forrásvizeivel és vidékével. Milyen fájdalmas, hogy a nagy trianoni gyásznak kellett reánk következnie, hogy mi magunk is, de az idegenek is felfedezzék igazi és szépségben, jellegben oly páratlan kincseit! — Higyjétek el, hogy Budapest a maga létében a legnagyobb igazolása a magyar életnek a magyar kultúrának. Erős a hitem, hogyha a háború, előtt sikerült volna, megismertetni a világgal, a mi fővárosunkat, nem mertek volna bennünket oly mélyre sújtani, mint ahogy megtették Trianonban. — De én már látom, hogy igaz a nagy német katonának a szava a csapásokról: sosem lehet tudni: mire jó? — Én is azt mondom. A csapások felénk fordították a. világ figyelmét. Megisme •nek bennünket is, az országunkat is, főként Budapestet. És e megismerésből csak haszna lesz a magyarságnak is, Budapestnek is, — amit egy szomorú időszakban detronimlni akartam, —- tette hozzá mosolyogva, hogy megbánóan kiegészítse: — De most annál jobban, szeretem s annál boldogabbá tesz gyönyörű, szemmel, látható fejlődése.
