Független Budapest, 1936 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1936-09-30 / 39. szám
39. szám HARMINCEGYEDIK évfolyam 1936 szeptember 30 Független Budapest VÁROSPOLITIKAI, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI LAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, V., BÁTHORY UCCA 3 Telefon: 1-199-80 Postatakarékpénztári csekkszámla: 45476 A NEMZETI EGYSÉG PÁRTJA SZÉKESFŐVÁROSI SZERVEZETÉNEK HIVATALOS LAPJA Megjelenik minden szerdán Előfizetési ára a Nagy Budapest melléklettel együtt: egész évre P 24.—, fél évre P 12.— Egyes szám ára 50 fillér. Kapható minden IBUSz pavillonban FELELŐS SZERKESZTŐ B. VIRÁGH GÉZA Iliben endre| Azt tartja egy keleti mondás, liogy minden ember annyit ér, amennyi jót tett életében. Liber Endre, aki olyan tragikus hirtelenséggel távozott el közülünk, amíg élt, csak jót tett. Mindenkivel, aki hozzáfordult. És rengetegen fordultak hozzá. Senki sem ment el tőle üres kézzel és üres szívvel. Mert Liber Endre jó ember volt, a szónak abban a legszebb, krisztusi értelmében, amelyet csak azok érdemeltek ki, akik jóságukkal maradandót is tudtak alkotni. Akik a szenvedés, a nélkülözés könnyűit szárították fel, akik * a kétségbeesést reménnyé, a bánatot derűvé tudták átváltoztatni, akiknek megadatott, hogy szí- vük minden kincsét, mint színes, jóillatú rózsaszirmot, szétszórják szenvedő, arra szoruló embertársaik között. Liber Endrét, ezt az örökön áldott jó embert, a szíve ölte meg. A szíve, amelyből annyi jóság, szeretet, hűség és barátság áradt, hogy vele újjá lehetett volna teremteni egy országot és amelyik abban a pillanatban sebződött halálra, amikor az első csalódás méregcsöppje érte. Liber Endre szíve érzékeny szerszám volt. Minden mozdulatában, minden gondolatában, minden tettében és elhatározásában ott csilingelt tiszta hangja, amely olyan volt, mint a hajnali harangszó a virágot éréi elő nyárban. Utolsó képviselői közé tartozott annak a városházi generációnak, amely a századforduló utolsó éveiben lerakta Budapest aranykorának alapjait és szívbe- markoló elmúlása olyan űrt hagy maga után, mintha a firmamentumról eltűnnék a G-öncöl-szekér egyik csillaga. Hogy ki volt Liber Endre Budapestnek, azt akkor ítélhetjük meg, ha megmondjuk, mi volt Liber Endrének Budapest? Az álma volt, a vágya, J a szerelme, a gondja, a szülője és a gyermeke egy- j szerre, övé volt minden gondolata, minden féltése, j reá pazarolta el, mint a szeretet krőzusa, megdermedt szívének minden dobbanását, lelkének minden fényét és színét, minden idegszálát; igen, Liber Endre szemében Budapest volt az — Élet, a Beteljesülés. Nézzetek szét ebben a milliós városban! Ha láttok a lombok közül kibukkanó szobrot, — az ő művésziéibe álmodta oda. Ha láttok az élettől megtaposott, önmagával tehetetlen öregembert biztos fedél alá vonulni, — az ő jósága vetett neki ágyat. Ha láttok rongyokban járó, fagyoskodó embert melegedni, — az ő lehelete szította a tüzet. Ha látjátok az éhezőket a városi étkeztető helyeken ebédelni, — az ő keze tette a tűzre a fazekat. Ha láttatok vészüldözte menekülőket, puszta életüket mentve, Budapestre vonulni, — az ő szeretető nyitott nekik hajlékot. Ha hallottátok a nyomor jajszavát, ha láttátok az elemek tombolását és ennek nyomán emberi élet pusztulását, — az ő gondoskodásából csitult a jaj és az ő hite ébresztett reményt... És ha láttatok apáttan-anyátlan árvákat mosolyogni és örülni az életnek, — az ő szíve mosolygott és örült ezekben az embercsemetékben, akikben mindig önmagát látta. Liber Endre is árva gyermek volt, az árvaházban nevelődött és ez volt életének, egyik legszebb és legnagyobb büszkesége. A mélyből jött, aminthogy a színarany is a föld mélyén terem és amikor fölfelé ívelő pályáján a legmagasabbra jutott, szemével akkor is azon a mélységen csüngött, amelynek árvaság a neve és amelynek minden bánata, öröm- telensége mélyen belevésődött a leikébe. De elárasztotta egész valóját a hála is azok iránt, akik árvaságát elviselhetővé, haladását, tanulását lehetővé tették. Amikor hálája jeléül az irodalmi munkásságából szerzett pénzen árvaházi alapítványt tett, akkor mondotta nekem: »Ezzel óhajtottam hálámat i lerónrii azzal az intézettel (József-fiúárvaház) szem- | ben, ahol gyermekéveimet, tizenegy esztendőt, hét- j éves koromtól tizennyolcéves koromig töltöttem. On- I nét indultam el«. Onnét indult el és sok viszontagság, nélkülözés, tanulás, rostokolás árán, de mindig bízva, vallásos hitében meg nem tántorodva, acélos akarattal, eljutott, a műveltség és a tudás olyan fokára, ameLiber Endre lyen megállva teremteni, alkotni tudott és nevét halhatatlanná tette Budapest történetében. Akadály nem riasztotta, gáncs nem félemlítette, siker nem szédítette, elismerés nem tette elbizakodottá, kitüntetés, amelyben ismételten része volt, nem tette büszkévé, — ember maradt. Szerény, egyszerű, jóságos ember, kis családját rajongással szerető apa és . hűséges barát. Lelke, — hófehér, tiszta lelke — tovaszállt; teste, —- törékeny, fáradt teste — elpihent. Legyen pihenése az imádott magyar anyaföldben olyan csendes és könnyű, amilyen szép és nemes volt az élete. Zólyomi Dezső SIPŐCZ JENŐ FŐPOLGÁRMESTER: „Budapest polgárságának helyes, reális és egészségesen önző lokálpatriotizmusa tette lehetővé a sikeres épitőmunkát Budapesten.. H főpolgármester nyilatkozata az új költségvetésről a 9,Független Budapest“ munkatársának A főpolgármester urat akarom meginterjúvolni a Független Budapest részére, de magam is érzem, hogy az idő nem igen alkalmas sem fogadásra, sem hosszabb nyilatkozatokra. Hiányzik hozzá a légkör meg'- kívánt nyugalma, ami ilyenkor — mikor a költségvetés gondolata vetíti előre árnyékát — bizony eléggé kockázatos. És míg a főpolgármester titkári szobája folyton tömö- rődik az egymásután érkezőktől, már Sipőcz Jenő mosolygó arca vidámlik felém, hellyel kínálva meg maga mellett. — Megengedi, méltóságos uram, hogy előbb egy kicsit szemügyre vegyem és megvizsgáljam, mennyit rontott méltóságodon a betegség? S mennyit hagyott meg a régi Sipőcz Jenőből, aki bizony nem nagyon tudta »adminisztrálni« magát s nem igen ismerte a Eubikont, amellyel az egészség varázsa nélkül egy közéleti embernek sem szabadna átlépnie nagyobb kockázatok nélkül. Jóságosán, szelíden mosolyog. — Igazad, van. De az ember, míg- egészséges, sohasem gondol az egészségére. Azt mondják, hogy mikor már gondolni kezd rá, akkor már rendesen baj is van azzal az egészséggel. No, de hála Istennek! — Tizenhét évig hívtam s úgyszólván alig pihentem, most a betegségem rákényszerített. Jól érzem magam, kipihentnek és munkabírónak. Jókedvvel ülök a dolgozóasztalomhoz. Már hiányzott is, ami érthető. Nem szakadhat el könnyen attól az ember, amibe nemcsak a testét, de a lelkét is belevitte. Elhallgat. De én felveszem a fonalat. — És azt tudjuk, hogy méltóságos ‘uram egész leikével állott és áll a főváros szolgálatában, csakis ennek tulajdonítható, hogy a legnehezebb, a leg- válságosabb időkben a ködből, a homályból ki tudta vinni Budapestet a napfényre. A nagy összeomlás után Budapest hamar magára talált s megérezte, hogy hogyan kell példát adni az egész országnak az építő munkára. A magyarság minden rétege érzi, hogy ebben ia hatalmas, kimondhatjuk bátran — országos jelentőségű munkából milyen oroszlán- rész hárult a Sipőcz Jenő vállára, aki vállalta is, állta is azt a kötelezettséget. És be is töltötte sikeresen. Ennek a munkának az elismerése késztette azt az érdeklődést, amellyel a főváros lakossága — merem mondani, kevés kivétellel kisérte volt polgármesterének, a főpolgármesternek a betegségét. S ez a meleg érdeklődés és szeretet bizonyára el is jutott a betegszobába is. Nincs szebb elismerése az önzetlen közéleti tevékenységnek, mint azok szeretete, akiknek az érdekében ez a munkásság folytatódott. Öméltósága arcát pír futja át, szavaimra a megelégedett öntudat sugárzása. — Ezzel meg- is mondottad, — mondja a főpolgármester — hogy mi tette lehetővé fővárosunkban a sikeres, az építő műnkéit. Magának az összpolgárságnak a helyes, a reális, az egészségesen önző lokálpatriotizmusa. Ez tette képessé, hogy vezetői mögé álljon és támogassa őket mikor arról volt szó, hogy egy rombadőlt országnak visszaszerezze önmagába vetett hitét s mikor nem engedte, hogy az ellenségek jóslása: Budapest elnéptelenedéséről és balkanizálódó eltévelyedéséről beteljesedjék. Ezt egy ember nem tudta megakadályozni. De meg tudta a polgárok összessége. S ha van a. világon polgári öntudat és kötelességérzet, úgy első helyen a budapesti polgárság áll. — Erről én kétségtelen bizonyságot szereztem, még pedig éppen a szanálással kapcsolatban. Megáll, elmereng egy pillanatra. Aztán így folytatja: — Talán hangoztatnom is fölösleges, hogy a kérdés éppenséggel nem volt népszerű, mint ahogy nem lehet az egy operáció sem. És ez is műtét volt, amit akár akartunk, akár nem, de el kellett végeznünk, éppen Budapest jövőjének érdekében. Figyeltem: vájjon a főváros polgársága miképpen fog viselkedni a műtéttel szemben. Nos, amit e kérdéssel kapcsolatban tapasztaltam, az csak felemelő és tiszteletet gerjesztő s közéleti munkásságomnak egyik legszebb emléke marad bennem. — Ha igaz az angol költő szava, hogy minden nép sorsát az dönti el, hogy az áldozat- készség milyen erejével tud soi-sáért és boldogulásáért síkra szállani: nos, akkor Budapest éppen a szanálással kapcsolatosan letette a maga áldozatkészségének a tűzpróbáját, amikor a főváros iránt érzett szeretetében össze tudta hozni a pártokat, le tudta bontani azokat a sáncfalakat, amelyek máskor ezeket egymással szemben sorakoztatták fel s nem engedik, hogy egymás mellé álljanak. Váll váll mellett, mint a német mondja. S ott, ahol a város önzetlen szeretete ilyen összhangot tud teremteni, ott nem lehet kétség a jövendő iránt. — Mélóságod tehát bizalommal lesz eltelve Budapest jövőjét illetőleg. — A legteljesebb mértékben. Erős a hitem, hogy még a fejlődés tekintetében nagy lehetőSipőcz Jenő
