Független Budapest, 1936 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1936-07-29 / 30-31. szám
6 Független Budapest Budapest, 1936 július 29. A Vízművek gyorsütemű nagy beruházásai siettetik a környék bekapcsolódását Három cég közel félmilliós munkát kapott a fővárostól Gyorsan halad a Vízmüvek beruházási munkája. A hatalmas program kétharmadrészén már túl vannak, de még mindig elég jelentős és nagy terjedelmű munkálatok elvégzése van hátra. Legutóbb történt döntés az egyik legnagyobb jelentőségűi munkálat vállalatbaadásáról. A gravitációs szifonvezetékek vállalatbaadása került tető alá hosszas tárgyalások után. Ennek a munkának az értéke közel 400.000 pengő és az előkelő vállalatok egész sora pályázóit annak elnyerésébe, 4000 méter gravitációs cső és a hozzátartozó aknák és egyéb melléklétesítményekről van szó, melyeknek építését hosszas tárgyalások után három cég között osztotta meg a polgármester. A három cég egységes árak mellett, a legelőnyösebb feltételek közös elfogadásával vállalta a munkát. A Skuteczky és Bóray cég egységárait vette alapul és fogadtatta el a főváros vezetősége és ezen az alapon a három részre osztott szifoncsőépítkezést a Skuteczky és Bóray cég 147.1170, a Gazdaság- fejlesztő és Építő Bt. 126.011, a Klauber és Vajda cég 124.918 pengőért kapta. Az ríj vasbetónesövek 4 kilométeres szakasza 4—5 hónap alatt készül el és amint e munka befejeződik, megindulhat azokon keresztül az erőteljesebb vízszolgáltatás, mely különösen a budai vidékek ellátását fogja jobban megjavítani. Most készítik elő a további kút fúr fisokat a víz- szolgáltató terület kibővítése érdekében. E jelek szerint továbbá kisajátításokra lesz szükség, mert a víztermelést decentralizálni kívánják. A jelenlegi kút- csoportoktól távolabbi helyeken keresnek ríj vízrétegeket. Szakadatlanul folynak azok a tárgyalások is, melyekről a közelmúltban már megemlékeztünk és melyek a környékbeli városoknak és községeknek a fővárosi vízszolgáltatásba való bekapcsolását célozzák. Előreláthatólag ősszel kerülnek az autonómia elé az erről szóló javaslatok, melyeknek előterjesztése azért sürgős, hogy a vízhálózat bővítése is idejében megtörténhessék. IMire a vízhozam arra a mennyiségre emelkedik, hog'y a környék szükséglete is zavartalanul kielégíthető, az addigra elkészülő vezetékeken már meg is kezdik a környék számára a vízszolgáltatást. Kérlelhetetlen szigorúsággal tartja be a főváros az építkezési szabályokat Általános „épületrazziát“ rendelt el Szendy polgármester A Bákóczi úti katasztrofális házbeomlás sokáig fogja foglalkoztatni az építészeti köröket és az illetékes hatóságokat. A szerencsétlenség- bekövetkezése óta állandó vita tárgya a felelősség kérdése. Természetes, hogy ilyenkor mindenki ig-yekszik a felelősség alól kibújni és azt másra hárítani. Mi sem könnyebb, mint a hatóságokat megvádolni, midasz- tásokkal, felületességgel és egyéb hasonló vádakkal illetni a hatóság embereit. A Bákóczi úti katasztrófa nyomán is belekeverték az ügybe a főváros építészeti hatóságait, és olyan kijelentések hangzottak, el, hogy a főváros hivatott mérnökei nem gyakoroltak megfelelő ellenőrzést a beomlott ház építkezésénél. illetve átalakításánál. Megállapították, hogy egyes falak gyöngébbek voltak, mint amilyen méret engedélyezhető volt. Ez a tendenciózus beállítás nagyon átlátszó és kétségtelenül olyan oldalról hangzott el, ahol leginkább belye volna a felelősségre- vonásnak. Mindenki tudja,, hogy a városházán nem. kezelik könnVen az építési ügyeket. Éppen azért hangzik el az építtetők részéről a sok panasz, mert a főváros nagyon is precízen ragaszkodik az előirt szabályokhoz és azoknak pontos betartását megköveteli az építtetőktől. Bétről-hétre tucatjával utasítják el az építési kérelmeket, ha a terveken, a kivitelezés módján rendelleneséget, hiányt tapasztalnak. Sokszor megesik azonban, hogy a főváros által elutasított, szabálytalannak minősített építkezést a felsőbb fórum, engedélyezi. Ép a közelmúltban szóvátették és élesen kifogásolták is a főváros magánépítési bizottságában, hogy a városházán elutasított építési kérelmeket másodfokon engedélyezik, amiáltal a főváros kellemetlen helyzetbe kerül, mert a közönség azt a véleményt formálja meg magában, hogy a városházi határozatok nem fontosak, azokat felsőbb fokon könnyű hatályon kívül helyeztetni, — ami sérti a főváros presztízsét is. A történtek után a főváros a jövőben még nagyobb szigorúsággal fogja elbírálni az építési ügyekéi. Elhatározták,, hogy j semmiféle mellékszcmpontra nem lesznek tekintettel, egyedül a szabályok betartására fognak ügyelni. A polgármester külön utasítja a kerületi elöljáróságokat a területükön lévő házak állagának feliil- viszgálására. Többször jelnt már meg hasonló tartalmú rendelet, melyeknek volt is foganatja, most azonbajn külön, általános épületrazziát fognak rendezni. Hatósági szigorral kötelezik a háztulajdonosokat a rossz állapotban lévő épületek tatarozására. Az építkezések terén általában a legkérlel kötetlenebb magatartást fogja a jövőben tanúsítani a főváros és minden hatalmával igyekszik odahatnJi, hogy ezt a törekvést a felsőbb fórumok is respektálják. Engedély nélküli és szabálytalan építkezések a jövőben nem történhetnek. Ha véletlenül mégis merészkedne valaki engedély nélkül, vagy az engedélytől eltérő módon építkezni, a szabálytalan építkezés le bontásán kívül súlyos büntető megtorló eljárást fognak alkalmazni a felelős egyénekkel szemben. Ezekkel az erélyes intézkedésekkel igyekszik a főváros rendet teremteni az építkezések terén, hogy hasonló katasztrófák bekövetkezésének elejét vegye. Polacsek I. és Fia gőzfii rész- és fatelep építési anyagtelep BUDAPEST IX, Soroksári út 146 XIV, Thököly út 103 Mindennemű építési anyagok előnyös árban kaphatók Kriska János kőművesmester, építési vállalkozó Budapest, I. Karolina út 14. Telefon 2-695-58 csempe, kőpadló szállít, vállal, javít Porta épületburkoló Szövetkezet. Építőbolt. V., Or. Tisza István u. 1. Tel. : 1-824-81 Lantos Mihály építőmester Budapest, V., Váci út 34. Telefon: 2-936-52 Gruber János Központi iroda: festékgyár és ásványőrlőmű- vek, építési anyagok és vegyészeti termékek raktára Budapest, V., Kálmán ucca 22. sz. Telefon: 1-230-33 Alapíttatott: 1842 Alapítva: 1876 Tataroz, modernizál, épít Megbízható, olcsó, WÍTnU'T'Z 60 éve fennáll. A £-* master Vli. kerület, Rottenbiller ucoa 6/b. Telefon: 1-351-64 Kölcsönt és adómentességet szeres Felvilágosítás, ajánlat díjtalan Üj telefonbélyegzőjét csak Beér* Sándornál rendülje. L sor 50 fillér, 2 sor 70 fillér Budapest, V, gr. Tisza István u. 5. Tel. 1-820-87 FÜLÖP DEZSŐ építőmester Budapest, XIV., Aréna út II Telelőn: 1-355-84 Gyula írógépkellékek, irodai szerek, papír-és grafikai cikke; készííési és szállítási vállalata Budapest, VI., Aréna út 440 Telefon: 2-920-78 Cnnril/ Paranz tetőfedőmester és tetőket JfJUI ll\ rCIClIv jókarbantartó vállalkozó Válial : pala-, műpala- cserép- és kátráiiylemezzel tedeit tetők javítását és jókarbantartását Budapest, III., Pacsirtamező u. 5 l. Telefon: 1-627-13 SÖÓS ZÖLT szűcsmesrer, vadbőrkikészítő. szőrmemegóvó és bőrruhaüzein Budapest. VIJtJózsef u. 79 (saját ház) Telefon : 1-463-25 Sélley Mihály szí. csatorna- és pöcegödörtisztítási vállalkozó B u d apes t, XIV., Kerepesi út 144. sz. Telelőn: 2—969—46 Lictitmann Lajos Tetőfedés. Szigetelés talajvíz és íalnedvesség ellen. Budapest, VI., Szondii ucca 42/c. sz. Alapítva : 1S95 Telelőn: 1-294-16 Rosenthal épületüvegezést vállalata Budapest, V., Tátra ucca 2b Telefon : 2-929-77 Alapítva : 1908 Szladeky M. és Fia Telefon első magyar pénzszekrénygyáros és mülakatos, m. kír. posta rendes szállítója Budapest, VIII, Kender ucca 30. sz. 1-324-69 Alapítási év 1867 Silmann Béla epület-üveges és képkeretező Budapest, IX, Ráday u. 11, Telefon: 1-815-80 I Fiiegl Mihály egészségügyi berendező, bádogos- és szerelőmester Budapest, VII., Lőcsei ucca 88 Telefon : 2-977-37 CSMSZMR IMRE Linoleum-, Gummi-, Beton- Estrich burkolási szakvállalata BUDAPEST, IX., Lónyay ucca 36. Telefon: 1-887-49 Morzsányi József jelvény- érem- és plakettcjyár Budapest, IV., Eskü út 5. szám. Telelőn : 1-822-17 Alapítva : 1870-ben RIEGER OTTO KIR. UI) V. () B G <> N A G Y A B Budapest, XIV, Vértes u. 6-8 Telefon: 2-963-45 LACZKÓ ISTVANifpkVsurlme Budapest, VI., Horn Ede ucca 12. sz. Telefon : 1-105-23 Mindennemű papír bőr és faipari gépkések, lemezollók, szerszámok gyártása, köszörülése