Független Budapest, 1935 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1935-03-13 / 11. szám

6 Független Budapest Budapest, 1935. március 13. Egyesztendős a Szent Imre város Duday tanácselnök-elöljáró beszámol a XI. kerület első évi működéséről Most egy esztendeje, 1934 március elsején alakult meg- a főváros új XI. kerülete. Az első év eseményei­vel kapcsolatban Duday Alajos tanácsnok, a kerület vezetője az alábbiakban ismerteti a kerület eddigi történtét. A XI. kerület területe 3018.24 hek­tár. Nagyságban csak a harmadik és tizedik kerület előzi meg. A ke­rület a főváros egyik legváltozato­sabb vidékét foglalja magában, amennyiben hosszú Dunapartja, nagy sík területe 'és kiterjedt he­gyes részei vannak. Szent Imre városának a karak­terét azonban a gyógyfürdői teszik Dr. Duday Alajos érdekessé. Nevezetesen: a Gellert-, a Rudas- és a. Sós fürdő. Az új: kerület lakosságának csekély száma (55.652) és nagy területe folytán népsűrűsége messze alatta marad a főváros legtöbb kerületének. Az új kerületben, egyéves fönnállása alatt, 571 házasságot kötöttek, 120-an születtek és 291-en haltak meg. Az elmúlt esztendő alatt a kerületben 3846 új szegéiig beteget vettek kezelés alá a kerületi orvosok; a kerület tüdőbeteggondozó intézetében 2300 volt az új betegek száma, a régi ápoltak száma pedig 25%-al növekedett. A kerület közegészségügyi teendőinek jelentékeny része a gyógyfürdők egészségi védelmé­ben merül ki. A keiül et nagy részén a lassan előre haladó csatornázás folytán még számos terület közegészségügyi állapota kifogásolható. A kerület nagyszámú' állatáillornáyyu (521 ló, 408 szarvasmarha, 196 sertés, 51 kecske és 1900 eb) élénk bizonyítéka a külsőterületek mezőgazdasági jellegének. Az állategészségügy alig hagyott kívánni­valót hátra. A kerület első életévének tartama alatt kiadott ipar jogosítványok száma 423 volt. A XI. kerület ipari szempontból sem maradt el a főváros többi kerületétől: 40 gyári üzemet számlálhatunk ott össze. Az új kerületben az első évben 191 építési engedélyt adtak ki, viszont használhatási en­gedélyt új épületekre és átalakításokra 357-et. A kerületben, ha nem is nagy számban, új ipartele­pek is létesültek. A kerületben nyilvántartott tankötelesek száma 6586 volt. Az itt letelepedett lakosság megélhetési és kereseti viszonyaira jellemző, hogy a kerület népjóléti osztályának gondozása alatt 1460 család áll (3800 lélekszám) és állandó hadisegélyben 58 öreg munkaképtelen ré­szesült, míg a többiek állandó ebédjegy-, élelmiszer­jegy-, a tél folyamán ruhanemű- és tüzelősegélyben, esetenként pedig pénzsegélyben részesültek. Megoldották az elöljáróság központi elhelyezését is. A közigazgatásilag iktatott ügydarabok száma az első életévben már 22.510 volt, azonkívül 11.494 hatósági és vagyoni (szegénységi) és 494 hatósági orvosi bizonyítványt adott ki az elöljáróság. Még mindig- elégtelen azonban a közönség kiszolgálása az elöljáróság épületében: az egyes helyiségeknek elégtelensége miatx. (ORDATK A TÖKÉLETES AUTÓPNEU FŐELÁRUSÍTÁS : BUDAPEST, V/., MOZSÁR U. 9 Kétmillió pengő beruházást visszaállít a belügyminiszter a Költségvetésbe Improduktív beruházást nem enged kölcsönből fedezni — Már szövegezik a Költségvetési leiratot Az utóbbi hetekben állandó tárgyalások folytak a főváros 1935. évi költségvetéséről a beliigyminisz- j tórium, pénzügyminisztérium és a székesfőváros vezetői között, Tételről-tételre a legalaposabban felülvizsgál­ták a költségvetést és egészen kicsi, jelenték­telen tételekről is felvilágosításokat kértek a kormányhatóság részéről. Néhány nappal ezelőtt a költségvetésnek ezzel a felülvizsgálatával végez­tek. A Független Budapest munkatársát beavatott helyen úgy informálták, hogy a belügyminisztériumban már szövegezik a költségvetést jóváhagyó leiratot. A főváros közgyűlése tudvalevőleg egyensúlyba hozta a költségvetést. A kiadásokat 145,927.567 pengő­ben állapította meg, a bevételeket pedig 145,932.117 pengőben, tehát 4550 pengő felesleget mutattak ki. Csak azáltal sikerült egyensúlyba hozni a költség- vetést, hogy mintegy hatmillió pengő értékű beruhá­zást a költségvetésből kiemeltek. Ezeket a beruházá­sokat kölcsönből akarják elvégezni. Ezenkívül törölték a költségvetésből az 1933-as év körül­belül kétmillió pengős háztartási hiányát és az üzemek költségvetéséből ugyancsak kétmillió pengő kiadási. Tízmillió pengő kiadási tétel törlése következtében deficitmentes költségvetést szavazott meg a törvényhatósági bizottság. Megbízható helyről nyert értesülésünk szerint a belügyminiszter költségvetési leirata a leg­rövidebb időn belül megérkezik a város­házára. Ennek a leiratnak nagyon érdekes része lesz az, amely körülbelül kétmillió pengő kiadási tételt, amelyet a közgyűlés a költségvetésből törölt, visszaállít a költségvetésbe. A belügyminisztérium ezt a visszaállítást azzal in­dokolja, hogy a szóbanforgó kiadásokat természetük­nél fogva nem lehet és nem szabad beruházási köl­csönből fedezni. A belügyminiszter költségvetési leiratának ez lesz legjelentősebb része. Általában változatlanul hagyta jóvá a miniszter a főváros ezévi költség- vetését. A költségvetés kiadásai közé visszaállított két­millió pengőt a szanálás révén elérhető meg­takarításokkal akarják fedezni. Ez a belügyi kormány álláspontja is, eldöntetlen még azonban, hogy a belügyminiszter költségvetést jóváhagyó leirata csak általánosságban iogja-e elő­írni azt, hogy a költségvetésbe visszaállított kétmillió pengő kiadást a szanálási intézkedésekkel fedezzék, vagy pedig a költségvetés bevételi oldalába beállítja a szanálási intézkedések folytán elérhető bevétel- emelkedéseket, illetve a kiadási oldalon törli az ugyanezen okból keletkező kiadási csökkenéseket. Számítani lehet tehát arra, hogy a belügyminiszter költségvetési leirata a szanálásra vonatkozóan eset­leg bizonyos kérdésekben kész helyzet elé állítja a fővárost. Egyelőre bíznak abban, hogy ez nem kö­vetkezik he és a költségvetésbe visszaállított két­millió pengős kiadás fedezetének előteremtését a kormányhatóság rá fogja bízni a főváros vezető­ségére, amelynek talán sikerül olyan megoldást talál­nia, ami a tisztviselő társadalmat nem fogja súj­tani. Május végén avatják fet a főváros új 800 személyes menhelyét ^ Gondoskodnak a hajléktalanok továbbképzéséről, szórakoztatásáról —700 személyes ebédlő épül az új menhelyen — Tíz napi munkáért 30 napi ellátás Néhány nap múlva folytatják a főváros új men- helyének, a Kerepesi út 9. szám alatt levő menhely- nek átalakítási munkáit. Ma már megállapítható, hogy a főváros jó iizltet csinált, amikor 45.000 pen­gőért megvásárolta a Magyar-Amerikai Faipari Rt. leállított gyárépületét. 27.000 légköbméter épületet ; vásárolt meg ezért a pénzért a főváros. A gyárépü- ’ letet természetesen át kellett alakítani és ez az át- i alakítás nagyrészt már befejeződött. Jelenleg 600-náj több hajléktalan egyén lakik már a Kerepesi úti ríj menhelyen, mihelyt azonban befejezik a még hátralévő átalakí­tási munkálatokat is, —• amire május folyamán szá­mítani lehet — további 200 hajléktalan lesz elhelyezhető a menhelyen. A főváros menhelyi ellátottjainak száma ezzel az 1933. évi állapottal szemben duplájára emelkedik. 1933-ban nem egészen 800 menhelyi férőhely volt, a Kerepesi úti menhely felállításával pedig a men­helyi férőhelyek száma 1600-ra emelkedett. Az épüle­tek átalakítása 75.000 pengőbe került, a berendezés pedig további 30.000-be. Végeredményében tehát 150.000 pengőért 800 személyes új menhelyet tudott létesíteni a főváros. Egy ilyeu befogadóképességű menhely felépítése ennek az összegnek sokszorosát emésztette volna fel. Érdekes programja van a főváros vezetőinek az új menhellyel kapcsolatban. Azt a rendszert vezetik he, hogy a menhely lakóinak havonta tíz napot kell dolgozniok eltartásukért. Ezért a tíznapi munkáért hálóhelyet és háromszori étkezési kapnak 30 napon keresztül. A menhelyi la­kók által elvégzendő munkák könnyű természetűek, főleg planíorzá,soknál veszik majd őket igénybe. Na­ponta hat órán át kell majd, dolgozniok. Mint fentebb említettük, már most is 600-nál több hajléktalan egyén lakik a Kerepesi úti menhelyen. A menhely lakói a közeli népkonyhára járnak ebé­delni, vacsorára pedig élelmiszerutalványokat kap­nak, amelyekért hentesárut szerezhetnek he az üzle­tekben. A március folyamán folytatódó épületátaia- kítási munkák során elkészítik a menhely éttermét és konyháját. Olyan hatalmas étterem létesül, amelyben egyszerre körülbelül 700 személy ebédelhet. Két nagyméretű teremből áll majidl az étterem és ezeket a termeket nappali melegedőknek is felhasz­nálják. Reggelire levest, vagy kávét, fognak kapni a menhely lakói kenyérrel. Ebédre: ugyanazt fogja főzni a menhely konyhája, mint a többi népkonyhák, a vacsora pedig egy tál étel, vagy hideg hentesáru lesz. Figyelemreméltó, hogy a menhely lakóinak továbbképzésével is fog­lalkozni fognak. A székesfővárosi népművelési- bizottság előadásokat fog tartani a menhely éttermi helyiségében. A haj­léktalanok művelődéséről, szórakoztatásáról is gon­doskodnak tehát a főváros legújabb menhelyen. A Kerepesi úti menhely fenntartása, az épület karbantartása, fűtése, a személyzet fizetése évente 100.000 pengőjébe kerül a fővárosnak. Az élelmiszere­ket az inségakció nyújtja. Az új 800 személyes mo­dern menhelyet május végén fogják hivatalosan ki­sebb ünnepség keretében megnyitni. Március 14-én, 17-én és 20-án délután %3 órakor iigetover senyek TTíilrrk f'irőt'tSrr építési vállalkozó, k ő mü ves és ácsmester lOKe UyOígy Budapesté, Újpesti-rakpart 7. Tel.: 17-7-2Í Vállal bármily generál építkezést és külön föld, kőműves-, beton, vasbeionmunkat, bármely fa es vassal kombinált épít­ményt, szabadalmazott tetőszerkezeteket, nagy fesztávú csar­nok- és raktártetöt, szab. védett speciális állványszerkezetet, tető- és menyezeteinelóst. Studény Károly gyógyszerész ..Galenochemla" gyógyszer- ós vegyipari vállalat Budapest, VKSI., Szeszgyár u. 1—3 FREUD F Budapest, VI, Tewéz ftöi*üt 19 Teletöm 112-91 Mindennemű csavarok, vas-, acél- és sárgarézből withw. és milliméter menettel raktáron ÁMON ANTAL ÉS FIAI kövezőmesterek, út-, csatorna- és betonépftési vál- ^ lalkozók, földmunka, vágányfektetés, mészkőbánya VIII., Futó ucca 10. Telefon: 303-85

Next

/
Oldalképek
Tartalom