Független Budapest, 1935 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1935-01-30 / 5. szám
4 Budapest, 1935 január 30. Független Budapest Ui és olcsóbb taxidíjszabást tervez a főváros A közlekedési ügyosztály javaslatai — A taxivállalatok álláspontja megengedi, hogy a sofőr levelet, vagy üzenetet továbbítson és — ha a szállítmányozó ipar üzleti körét nem érinti — utas nélkül kézi- és útipoggyászt, valamint 100 kg súlyú árut, vagy egyéb ingó dolgot is fuvarozhasson. E fuvarozások után a legalacsonyabb, díjtételt kell azonban alkalmazni. A Független Budapest értesülése szerint az érdekelt taxivállalatok már kézhez vették a taxivitel- díjak leszállítására vonatkozó tanácsi előterjesztést. Az érdekelt vállalatok minden aprólékos részletre kiterjedő memorandumban fogják véleményes jelentésüket a fővároshoz felterjeszteni. Ebben ki fogják •mutatni, hogy a budapesti viteldíjak nemzetközi viszonylatban is olcsók, a külföldön a vállalatok egyre emelik a viteldíjakat és az autókellékek fokozódó drágasága is amellett bizonyít, hogy a budapesti viteldíjak leszállítására — jogalap nincsen. Hl folt Römer Kőris véleménye a belvárosi templomról ? irta: Radó Richard Megírta a Független Budapest, hogy a főváros közlekedési ügyeinek vezetősége elkészítette az autótaxi-tarifa módosítására vonatkozóan a javaslatot. Bódy László tanácsnok megküldötte az erre- vonatkozó tervezetet a -taxiérdekeltségeknek azzal, hogy nyilvánítsák véleményüket a reformra vonatkozóan és február 10-ig kérte válaszukat. Amint az érdekeltségek állásfoglalása beérkezik, azonnal tárgyalás alá bocsátják a tervezetet. A javaslatban az ügyosztály kitér a tarifamódosítás előzményeire, rámutat arra, hogy a közelmrüt- ban a törvényhatóság által elhatározott különböző reformokhoz a kereskedelmi miniszter nem adta meg hozzájárulását. Eddig a főváros is azon a véleményen volt, hogy a jelenlegi súlyos gazdasági helyzetben, amikor a taxiforgalom a 4—5 év előtti forgalomnak 70 százalékát veszítette cl, a viteldíjak leszállítása nem hajtható végre. Az utóbbi időben azonban örvendetes javulás tapasztalható a taxik forgalmában, a gazdasági helyzet is javul, úgyhogy most már a főváros vezetősége sem zárkózha- tik el egy tarifaleszáll'lítást célzó javaslat előterjesztésétől. A főváros a tarifareformot négy vonatkozásban kívánja életbeléptetni. Ezért előterjesztést tesz: 1. olyan mérsékelt tarifaolc.sóbbításra, amelynek lényege az eddigi alap- és szakaszdíjak, valamint a távolságok csökkentése, illetve megosztása; 2. a nagykocsik magasabb tarifájának eltörlése, illetve annak a kiskocsi tarifanívójára való helyezése; 3. a poggyászdíjak megszüntetése és 4. a várakozási díjak lényeges leszállítása érdekében. A hivatalos álláspont szerint ugyanis a mai alap- és szakasztávolságok túlméretezettek és így a közönség sok esetben a még ki nem használt utakat indokolatlanul magasan fizeti meg. A tarifamódosítás által lehetővé teszik a taxiknak 1000 méteren aluli távolságokra való lényegesen olcsóbb igénybevételét és ezenkívül az eddigi szakasztávolságok és díjak megosztása folytán általában azt az előnyt is nyújtják majd a közönségnek, hogy a fuvar végeztéivel a viteldíjjelző állása szerint már megfizetendő, die ténylegesen még he nem futott utolsó szakasztávolságért az eddig a kiskocsiknál fizetendő 20, a nagykocsiknál 25 fillér helyett, a kocsik típusára való tekintet nélkül ezentúl csak 10 fillért kell leróni. A nagykocsik és a kiskocsik közötti tarifa- különbség eltörléséi azzal indokolja a főváros, hogy a nagykocsik igénybevétele a legminimálisabb s ha a tarifát egy nívóra hozzák, ebből a vállalatoknak is anyagi előnyük származik. A poggyászdíjak megszüntetését már maguk az érdekeltek végrehajtották, ezt most a kereskedelmi miniszter utasítására a szabályrendeletben is fixí- rozni kívánják. A várakozási díjak ezidőszerint a kiskocsiknál 6 percenkint 20, a nagykocsiknál 25 fillér, vagyis óránkint 2, illetve 2.50 pengő. E díjakat a főváros indokolatlanul magasaknak tartja. A reformtervezet szerint ezentúl a kis- és nagykocsiknál egyaránt 5 percenkint 10 fillér lenne a várakozási díj, A sajtó és a szakkörök sokat foglalkoztak mostanában Fridrich Lajos műszaki főtanácsos tervével a belvárosi főplébániatemplom eltolásáról. Maga az elgondolás kétségtelenül érdekes és lényege az Eskü-út és Eskü-tér végleges és stílusos rendezése. Mint minden eredeti gondolatnak, ennek is akadtak ellenzői. Végeredményben az illetékes tényezők fogják eldönteni a kérdést. Az érdekes témáról tanulságos előadást is tartott a tervező főtanácsos és történelmi visszapillantásában érintette a templom műemléki értékét és stílusát is. Megállapította, hogy a belvárosi templom a középkori Pestnek egyetlen gót- stílusú emléke, az is csak csonkán, mert az időközben elpusztult nagyobbik felét a barokk kor átformálta. Fridricli szerint bebizonyult, a mai templom egész terjedelmében a XII. századbeli régi román stílusú bazilika helyén épült a XV. században és Hunyadi Mátyás királyválasztói az istentiszteletet már itt tartották meg. A török időben a templom főhajója rombadőlt, de 1735-ben helyreállították. Szembe kell állítanunk ezekkel a megállapításokkal és azokkal a törekvésekkel, amelyek a templomot, mint építészeti remekművet akarják beállítani Römer Flórisnaik, a híres archeológusnak és műtörténésznek véleményét, Römer 1864-ben foglalkozott a belvárosi templom stílusával és arról igen lesújtó kritikát mondott. Elismeri ugyan a templom régi korát, de építészete abszolút művészietlen, stílusa pedig a zagyvalékok konglomerátuma. Römer véleményének bevezető részében szószerint ezeket mondja: »Még a művészetben járatlan is első pillanatban látja Pest városa plébániatemplomán, hogy ízléstelenül boltozott hosszhajója a három hajójú templomhoz éppen nem illik, azaz egészen más építészeti kor jellegét árulja el; de ki gyanítaná azt, hogy benne a késő gót és renaissancenak ismételt foltozásai és told ozásai mellett még korábbi gót, sőt románkorú részletek -is feltalálhat ók s így a templomépítészet hazánkban dívott minden stíljének legtarkább vegyülete, s valódi szükségleti tágítások és bővítések utolérhetetlen mintaképe«. Elmondja aztán Römer, hogy alaposan tanulmányozta a templomot és először megvizsgálta a templom délnyugati tornyát, ahol szemébe ötlött a legnagyobb g'onddal faragott négyszögű kőfal, -mely az Árpádkori építőművészetet árulta el. A lépcsőkön tovább haladva legszebb románkori körívű párkányzatát látott, de minél feljebb ért, öröme csillapodott, mert faragott kövek helyett téglavegyüléket, a románkori ikres ablakok helyett dísztelen nyílásokat talált. Egészen kiábrándult már a másik toronyban, mert régi faragványoik helyett meglehetősen kidolgozott, templomi jelvényeket ábrázoló féldomborműveket talált befalazva, amelyek sem Árpádot, de még anjou- kor'i királyaink nemzedékeit sem látták, sőt talán a törökök idejéből sem tudnának sokat mesélni. A külső toronyban már nyomát sem találta a román vagy gót építészetnek. Végül megállapítja., hogy a belvárosi plébániatemplomi, tornyaival együtt öt külön korszak építési stílusát képviseli, még pedig a románkori, kora. és késő götkori, legalább kétszeri renaissanee-kori stílust hozzáépítésekkel és átidom í tás okkal. Ezeket mondja Römer Flóris, korának egyik legnagyobb és külföldön is elismert szaktekintélye, akinek véleménye talán a mai nemzedékre is kötelező lehet és amelyből kiderül, hogy a belvárosi plébániatemplom építészeti szempontból nem nagyon értékes műemléke fővárosunknak. • A városi vámok sürgős revízióját követeli a kereskedelmi miniszter Február elsejétől kezdve vámmentességet kap a ferencvárosi kikötő vagyis óránkint 1.20 pengő, ami 40, illetve 52 százalékos leszállítást jelent. A módosítás után a taxikon az első kilométer 60 fillér lesz, minden további kilométer 40 fillér. Ez a nagykocsiknál 20 százalékos olcsóbbodásnak felel meg, a kistaxik viteldíja azonban csak a kezdő díjaknál olcsóbb, a további út összege változatlan marad: a közönségnek csak az az előnye lesz, hogy esetleg az utolsó 250 méternél takaríthat meg 10 fillért, mert a viteldíjjelző nem 500, hanem 250 méterenleint fog ugrani. Bejielenti még az előterjesztés, hogy a főváros HOFBAUER ÉS PIAZZA építőmesterek telefon ; is-8-59 Telep : VL, Béke tér 5. Iroda: VI,, Szondy ucca 34 A TÖKÉLETES FÖELÁRUSÍTÁS: BUDAPEST, VL, MOZSÁR U. 9 elkeseredetten küzd az általa igazságtalannak tartott városi vámok ellen, mert ezek a vidéki iparosságot háttérbe szorítják a budapesti iparosokkal szemben. A kereskedelmi miniszter maga is kénytelen megerősíteni ezeket az állításokat és ezért felszólítja a főváros vezetőségét, hogy a városi vámok revízióját most már haladéktalanul tűzze napirendre. Igazságos vámtételeket követel, melyek a jogos panaszokat orvosolják. Értesülésünk szerint a leirat nyomán a pénzügyi ügyosztály, amely hosszabb ideje dolgozik már a városi vámok reformján, a legrövidebb időn belül ezt a nagyjelentőségű kérdést napirendre tűzi. A revízió olyan irányú lesz, hogy az valamennyi érdekelt megelégedésére számíthat. Mathern Róbert fémárukészítő Budapest, VII., Akácfa u. 61 Telefon : 40-6-44 Jancsurák Gusztáv rézműves mester Budapest, IX., Ferenc u. 39. Tel.: 30-8-47 Főzőedények: vörösrézből vagy vasból. Gőzüzemű főzőkészülékéi, hűtők, karbantartások, ónozasok a legjobban és legolcsóbban végeztetnek. Fémáru- és Szerelvénygyár Müller Andor Iroda és raktár: Budapest, VIII., József körút 35. Tel. : 37-3-71. Gyár: Vili., Kender ucca 37 Gyártmányok : Víz-, gőz- és gázszerelvények. Modern mosdó- és fürdőszoba felszerelések. A ferencvárosi kikötő dolg'a nagy gondot okoz I a fővárosnak. Annak ellenére, hogy az utóbbi időben különböző intézkedésekkel sikerült a kikötő for- | galmát kissé megélénkíteni, még mindig messze van attól a forgalomtól, melyet ez a 8 milliós befektetéssel létesült intézmény méltán megérdemelne. A szomszédos állami kikötő konkurrenciája teljesen megbénítja a ferencvárosi helyi kikötőt és eddig minden fáradozás hiábavalónak bizonyult, mely e verseny kiegyenlítésére irányult. A főváros néhány hónappal ezelőtt elhatározta, hogy a helyi kikötő részére is vámmentességi kedvezményt biztosít, mert szakköröknek az az álláspontjuk, hogy a ferencvárosi kikötő kihasználatlanságát elsősorban annak a körülménynek kell tulajdonítani, hogy nem tudja ugyanazokat a kedvezményeket biztosítani a kereskedelemnek, mint az állami kikötő. A vámmentességen kívül az állami kikötőben egyéb előnyöket is élvez a gazdasági élet, melyet a ferencvárosi kikötő nem tudott nyújtani. A kereskedelmi miniszter most leiratban értesítette a fővárost, bogy a ferencvárosi kikötő vámmentességéhez és egyéb kedvezményeihez hozzájárul. Ez a rendelkezés február 1-én életbelép. A miniszter maga is szüksnégesnek tartja, hogy a két kikötő- intézmény ne legyen egymás verseny társa, ne nyomja el egyik a másikat, de ép ezen álláspontjánál fogva, óvja a fővárost attól, hogy mos! a helyi kikötőt állítsa be az állami kikötő konkurrenseként. Ezt az alkalmat használta fel a kereskedelmi miniszter arra, hogy leiratában felhívja a főváros figyelmét a városi vámok ügyében. Rámutat leiratában, bogy a vidéki iparosság régen gondot fordít majd arra, hogy a viteldíjjelzőkészü- ]ékeknek e változásokkal kapcsolatos átszerelése az érdekelt vállalatoknál minél kisebb kiadást okozzon. A készülékek átalakítása 5—6 hónapot vesz igénybe és ezért az új tarifának az átmeneti idő alatti alkalmazása érdekében külön előterjesztést fognak tenni. A főváros egyébként az autótaxiszabályrendele- ten más változtatásokat is tesz. így- többek között