Független Budapest, 1935 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1935-11-20 / 47. szám
Budapest, 1935 november 20. Független Budapest 3 A légvédelmi problémák megoldására külön hivatalt állít fel a főváros Az új építésügyi szabályzat is részletesen foglalkozik a légvédelmi berendezkedésekkel Az egész világon nemcsak a katonai köröket, de a polgári hatóságokat is erősen foglalkoztatja a légvédelmi berendezések kérdése. Ezen a téren a polgári hatóságokra különösen építészeti szempontból várnak nagy feladatok. Minden eshetőségre készen kell állani, hogy a polgári lakosság életbiztonságát megvéclhessék és a vagyonállagot megóvhassák. Magyarországon, de különösen Budapesten fokozott mértékben van szükség ezekre a preventív jellegű óvintézkedésekre, mert hiszen védtelenségünkben minden oldalról támadásoknak vagyunk kiszolgáltatva. A hatóságok épp ezért igen nehéz feladat előtt állanak, amikor a polgári lakosság biztonságát kell »aegoltalmazniok. Az illetékes körök egyre behatóbban foglalkoznak ezekkel a problémákkal és a főváros hatósága is nagy körültekintéssel, az ügy jelentőségéhez mért gondossággal tárgyalja a lehetőségeket, meg a szükséges tennivalókat. A közelmúltban fővárosi műszaki szakemberek tanulmányozták külföldön az ott végzett légvédelmi berendezéseket, építészeti megoldásokat és a tapasztalatokat igyekeznek most a mi viszonyainkhoz alkalmazva, hasznosítani. A városházán több ügyosztály foglalkozik ez- z'el a kényes feladattal és külön hivatalt szándékoznak szervezni e problémák teljes megoldása érdekében. Figyelemreméltó, hogy a közönség milyen nagy megértéssel viseltetik e kérdés iránt. Az új építtetők jórésze már olyan kivitelben és felszereléssel építteti házait, hogy azok gáz- és bombamentes helyiségekkel is rendelkezzenek. Nemcsak nagy bérházak készülnek ilyen elrendezéssel, hanem kisebb magánépületek is. A jelenleg érvényben lévő építésügyi szabályok még nem tartalmaznak intézkedéseket ilyen természetű építkezésekre, épp ezért a Tárosháza e célból kirendelt műszaki közegei csak esetről-esetre adnak útmutatásokat hasonló dolgokban. Elhatározták azonban, hogy a légvédelmi biztonságot szolgáló építkezésekre külön szabályokat hoznak és az illetékes ügyosztályok most dolgoznak ennek tervezetén. A Közmunkatanács a küszöbönálló új építésügyi szabályzatbán szintén ki fog térni az ilyen természetű építkezések feltételeire és megoldásaira. A hatóságok ettől függetlenül állandóan azon fáradoznak, hogy a polgárságot e téren felvilágosítsák. A kérdéssel foglalkozó fővárosi szakértők legutóbb is több érdekes előadást tartottak a polgári légvédelem problémáiról és ezirányú tevékenységüket a jövőben is folytatják. f*1 r r Pál, építkezésitSangO új- és használt vas-11 ablak, kapu, gerenda, sín, kapcsok, gépek Budapest, V., Váci út 14 — Telefon : 13-4-35 ác pr H 111 1 C épületbontási vállalkozók Vo L J II A4 1 A* J építési anyagkereskedők Budapest, IX., Mester ucca 11 Teletonszáin : 37-0-64 Anyagtelep XIV., Hungária közép körűt 215 Az An jol-park mögött HOFBAUER ÉS PIAZZA ÉPÍTŐMESTEREK TELEFON : 18-8-59 Telep: VI., Béke iér 5. Iroda: VI., Szondy ucca 34 MAGOS ÁRPÁD építési vállalkozó BUDAPEST, VI., KMETTY UCCA 17. IV. 1 Magasépítés, csatorna-, híd-, út- és vasbetonépítés ILIA FERENC KŐMŰVESMESTER, ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓ Budapest, VI., Eötvös ucca 26/c '|n 1^. | líj-ivíiir eHnesl vaiiaiKOiO, K o m u v e s es atsm-s c/ i (JKc Budapest,V, Újpesti-rakpart 7. Tel.: 17-7-21 Vállal bármily generál építkezést és külön föld, kőműves-, beton, vasbetonmutikai, bármely fa es vassal kombinált építményt, szabadalmazott tetőszerkezeteket, nagy fesztávú csar nők és ra k tá rtotőt, szab. védett speciális állványszerkezetet Alapítva: l87b Tataroz, modernizál, épít Megbízható, olcsó, UT Tr^TTTp^F építft* 60 óve fennáll. IlUI/Li X most» Vll. kerület, Rottenbiller ucca 6/b. Telefon : 35-1-54 Kölcsönt és adómentességet szerez Felvilágosítás, ajánlat díjtalan Czuczor László ÉPÍTŐMESTER Budapest, II., Török ucca 4 Telefon : 574-23 Még ebben a hónapban megkezdik a státusrendezés tárgyalását Január elsején lép éleibe az új státus, az üzemi státussal egyidejűleg A városházán napok óta egyébről sem beszélnek, mint a most már tényleg nagyon aktuális és közvetlen küszöbön álló státusrendezésről. A költség-vetés közgyűlési tárgyalása véget ért és most már sor kerül azoknak a nagy problémáknak a megoldására, melyek hosszú ideje elő vannak tárgyalásra készítve. A sok különböző reform közűi a főváros adminisztrációját kétségtelenül a státnsrendezés érdekli elsősorban. Hónapok óta készül a javaslat és számtalan formában kerültek nyilvánosságra egyes részletek, de mindannyiszor meg is cáfolták a nem hivatalos közléseket. Kétségtelen, hogy a státnsrendezési javaslat egész sereg módosításon ment át és még most is sorozatos változtatások történnek a tervezeten. Egyes tisztviselői kategóriák újból akcióba léptek, hogy érdekeiket megvédjék a rendezésnél. A főváros vezetősége igyekszik a méltánylandó igényeket teljesíteni, ami szintén egyik oka annak, hogy a státusrendezési javaslaton még mindig fúrnak-faragnak és az előterjesztés még ma is csak olyan értelemben nevezhető véglegesnek, mint hónapokkal ezelőtt. Az azonban bizonyos: már csak napok kérdése, hogy a javaslat a tárgyalóasztalra kerüljön. Sipőcz Jenő főpolgármester még ebben a hónapban összehívja a 17-es bizottságot, amely most lesz először abban a helyzetben, hogy a nagy városi problémákról véleményt mondhasson. A bizottság elé kerülő összes javaslatok közül legsürgősebbnek a státusrendezést minősítik, melyet január 1-i hatállyal szándékszik a főpolgármester életbeléptetni. Ugyanekkor lép majd életbe az üzemi státusrendezés is, amely szintén teljesen elő van készítve a tárgyalásra. Ezcni a javaslaton sokkal kevesebb módosítás történt, mint a közigazgatási előterjesztésen. Kész a BSzKRt új tátusa is, melyet a felsőbb hatóság intencióinak megfelelően állítottak össze, úgyhogy a jóváhagyást illetően itt sem lesz semmi nehézség. Noha az új státusokkal kapcsolatban valamennyi javaslat tetemes létszámredukciót ír elő, ez mégsem jelenti azt, hogy a státusrendezés nyomán elbocsátások lennének. Az új státuszok fokozatosan, a kihalási, illetve nyugdíjazási rendszer alapján fognak majd beállani és még az átszervezett állásoknál s<.m történik erőszakos változtatás, hanem bevárják az átalakulás normális bekövetkezését. A BSzKRt tarifája Mi az igazság a tarifareform dolgában? A BSzKRt tarifarevízió járnak kérdése hirtelenül az események homlokterébe került. Ez a rideg valóság. A kérdés itt áll előttünk és a szemébe kell nézni. Ezen nem változtat sem kiabálás, sem okoskodás és ez ellen nem segít sem statisztika, sem rabulisztika, sem számítás és ámítás. A kérdés itt van és meg kell oldani, — bármilyen népszerűtlennek is látszik. Ez különben sem a népszerűség, hanem az égető kényszerűség kérdése, mert minden érdek parancsolónn követeli, hogy a BSzKRt, a székesfővárosnak ezt a roppant értéket és óriási érdekeket képviselő intézménye betölthesse hivatását. Akik ennek a kérdésnek a megoldásától a maguk népszerűségét féltik, azokat megnyugtatjuk: nem az ő népszerűségük forog itt kockán. A törvényhatósági bizottságnak kevés köze lehet ennek a kérdésnek az eldöntéséhez, mert a megoldás nem reá tartozik. Ez tisztán és kizáróan a szanáló főpolgármester feladata, aki a problémát a polgármester javaslata alapján dönti el. Sipőcz Jenő is, Szendy Károly is olyan férfiú, aki nem hajlandó a pillanatnyi népszerűség kedvéért olyan érdekeket feláldozni, amelyektől végső eredményben egy nagy közlekedési vállalat léte és prosperitása függ. Mert erről és nem másról van szó. Olyan helyzetet kell teremteni, hogy a szociális érdekek teljes kielégítése mellett a BSzKRt kikerülhessen abból a zsákuccából, amelybe — legalább részben — önhibáján kívül jutott. Azok, akik félrehúzzák a harangot és »a közönség ellen készülő merényletnek« minősítik a tarifarevíziót, leginkább a HÉV megvételében látják a felszínre került bajok forrását. Alapos kétségeim vannak atekintetben, hogy a BSzKRt pénzügyi nehézségeit kizáróan ennek a vasútvételnek a számlájára lehessen írni. Annakidején a főváros hangadó tényezői igen előnyösnek mondották a vételt, amely lehetővé tette, hogy Budapest egész közúti közlekedése immár egységes irányítás alá kerüljön. Fel kell tennünk, hogy amit akkoriban nagy előnynek hirdettek, azt ma nem lehet nagy bűnnek minősíteni csak azért, mert még nem lett olcsóbb a HÉV tarifája, ami — kimondom, lia megrónak is érte — nem is érdeke' Budapestnek, mert az olcsó viteldíj a fővárosban dolgozó és fizetést húzó emberek tömegeit kivonja az alól a polgári kötelesség alól, hogy a maguk adójával annak a közületnek a terheihez járuljanak hozzá,» amely megélhetésüket lehetővé teszi. A HÉV átvétele ügyében teljes egészében osztom Folkusházy Lajos uy. alpolgármester úrnak, a BSzKRt volt vezérigazgatójának az álláspontját, aki néhány nappal ezelőtt egy kitűnő kollégám előtt és előttem azt mondotta, hogy nem a HÉV megvétele volt a baj, hanem az, hogy ezt a deficites vállalkozást is a BSzKRt-hoz csatolták. — Olyan dolog ez, — mondotta — mint amikor a Dunában fuldokló embert a partra húzzák és amikor parthoz értek vele, még egy követ kötnek a nyakába és magár ahagyják. Ebből a hasonlatból kitűnik azonban az is, hogy a BSzKRt-nak a HÉV nélkül is megvannak a maga financiális nehézségei, amelyeknek kiküszöbölése érdekében hozzá kell nyúlni a viteldíjak szabályozásához. Hogy, ezek a nehézségek bekövetkeztek, annak okát — az általános gazdasági leromlás mellett — elsősorban abban a módban kell keresni, amellyel a kisszakaszrendszert bevezették. Ebben a forradalmi újítást jelentő rendszerben van az egész kérdés súlypontja. Hozzáértők mondják, hogy ha a rendszer inaugurálásakor nem hat, hanem nyolc fillérben állapították volna meg a kisszakasz árát, akkor az új rend valóra- váltotta volna mindazt az előnyt, amit tőle vártak és fedezetet talált volna az a tekintélyes összegre rúgó személyzeti kiadás is, amely a rendszer életbeléptetésével felmerült és amelyet annakidején elfelejtettek számításba venni. Ezek felett a dolgok felett azonban hiába meditálunk most, amikor a baj a nyakunkon van. Most csak egy kötelesség lehet: segíteni a bajon! A segítésnek a módja a mai viszonyok közepette nem lehet más, mint a tarifarevízió. Ez lehet fájdalmas, lehet népszerűtlen, de egy guvernementálisan gondolkozó testület vagy egyén csak egy kötelességet ismerhet: a gyors és határozott cselekvést. Minél előbb határozzák el magukat az illetékesek a cselekvésre, minél kevesebb időt hagynak a szenvedelmek könnyelmű felzaklatására, annál gyorsabban esnek túl a kérdés tagadhatatlan nehézségein és annál gyorsabb tempóban áll be a javulás a BSzKRt pénzügyi helyzetében. A kérdés elbírálásánál nem szabad szem elől téveszteni azt a tényt, hogy a budapesti villamosvasút ma Európa egyik legolcsóbb közúti vasútja és így nem csoda, ha a mai gazdasági helyzetben, a mai anyagárak mellett és a kisszakaszrendszer '»áldásai« nyomán olyan helyzetbe került, amilyenben van. A feladat tehát az, hogy a vasút üzemét rentábilissá kell tenni, úgy azonban, hogy a munkástömegek és a kisemberek érdekeit a legmesszebmenően megvédve, — érvényesüljön az igazság. Hogy ez az igazság a 26 vagy a 28 filléres átszállójegyben jut-e kifejezésre, azt nem tudja senki, aki a BSzKRt üzlet- és üzemviteléin kívül áll. Nekem az az érzésem, hogy az osztó igazság a tarifa új megállapításánál azt követeli, hogy aki hosszabb utat tesz meg, az többet is fizessen. Ebből a nézőpontból igazságosabb megoldásnak látszik a 10 filléres szakaszjegy, a 20 filléres belle rületi átszállójegy és a 30 filléres menetjegy, amely a főváros határán túl érvényes. Ez utóbbi jegytípus ellen az a kifogás, bogy a 30 filléres ár a külterületen lakó szegény embereket sújtaná. Ezzel szemben az igazság- az, hogy ezt a kifogást a mai munkásjegy fentartásával vagy a kora reggeli órákban és a munkaidő végeztével külön, úgynevezett munkás- vonatok beállításával igen egyszerűen el lehet intézni. Zólyomi Dezső.